Netidők Blogtársaság

Windows 8-at ígértek, de Ballmer CES-megnyitó előadásán mindenről volt szó, csak arról nem, amiért hajnali fél 4-ig kókadtam a gép előtt. Szerencsére az új Surface kárpótolt mindenért.

Szóval nem mutatták be vagy meg a Windows 8-at. Mivel vigasztalódik alváshiányos informatikusunk hajnalok hajnalán? Például az új Surface-szel. A néhány éve bejelentett Microsoft Surface egy leginkább dohányzóasztalra hasonlító bútordarab volt, aminek a közepébe beépítettek egy számítógépet és egy kivetítőt, megjelenítésül pedig maga az asztallap szolgált. A gépen a Windows Vista speciális változata futott, amely nem csak a több érintés egyszerre való kezelésére volt felkészítve (beépített, felfelé néző kamerák vették az érintéseket), de képes volt felismerni és kapcsolatot teremteni az asztalra lerakott eszközökkel (mobiltelefonokkal, intelligens kártyákkal stb.). Az egész asztal közel 100 kilót nyomott, és meglehetősen bumfordi kinézete ellenére is cool volt a maga nemében. Persze brutális ára miatt elsősorban csak szállodákban, bankokban, kaszinókban, konferenciaközpontokban találkozhattunk vele, ha egyáltalán – állítólag nem volt túl sikeres darab.

Balra el; a Microsoft és a Samsung közös koprodukcióban bemutatta a Surface 2-t. Körülbelül az az ugrás, amit a lapos LCD monitorok jelentettek a katódsugárcsöves elődeik után. Az egész készülék mindössze 10 centiméter vastag, és ebben már benne van a Windows 7-et futtató, többmagos számítógép is. A kb. egyméteres kijelző teljes HD, azaz 1920x1080 képpontos felbontást kínál (az előző generáció 1024x768-at tudott), de ami még különösebb, hogy a pixelek „látnak”: minden képpont 1-1 kis infravörös kameraként érzékeli, ha valami rákerül, és rögtön feldolgozza azt. A PixelSense névre keresztelt technológia révén az asztal már nemcsak elektronikus eszközökkel tud kapcsolatba lépni, de akár egy papírlapot is „el tud olvasni”, ahogy azt láthattuk is a bemutatón. Fogtak egy lapot, ráírták, hogy I CAN READ! (tudok olvasni), letették az asztalra, és az asztal „látta”. Innen már csak szoftver kérdése, hogy a számítógép felismerje a szöveget, és az megjelenjen a felhasználó számára valamilyen felhasználható formában, vagy a gép valahogy reagáljon az ily módon hozzájutó információra.  A jóval karcsúbb kialakítás lehetővé teszi, hogy az új Surface-t akár függőleges helyzetben használjuk (mint egy tévét vagy monitort), és még egy érdekesség: a felületét a világ legnagyobb, törhetetlen Gorilla üvege védi, amire akár fél méter magasról ráejthetünk egy sörösüveget, akkor sem lesz semmi baja.

Minden bizonnyal az új változat is irgalmatlan áron kerül majd a piacra, otthoni felhasználása tehát szóba sem jöhet, de maga az ötlet, hogy néhány év múlva egy hasonló technológián alapuló, kis kézi számítógépünk, táblagépünk legyen, nem is hangzik rosszul.

Érdekes hír látott napvilágot a minap a CES kapcsán: a Lenovo olyan hibrid kütyüt készített, ami egyszerre érintőképernyős tablet és billentyűzettel rendelkező munkaállomás. A szerkezet titka, hogy a kijelző lecsatolható a billentyűzetről és így önálló életre kelhet, mint ultrahordozható eszköz. Ugyanakkor a Motorola olyan dokkolót mutatott be, amibe belehelyezve a mobiltelefonunkat asztali számítógéppé változtatható a készülék. De mi történik, ha a legózható informatikai „játékszerek” ötletét továbbgondoljuk? Vajon hol a határa a multifunkciós infokommunikációs eszközeinknek (és a fantáziánknak)?

Először is szögezzük le, hogy nekem így látatlanban is kellene mindkettő cucc – bár, aki ismer, annak ez nem újdonság (ezt a posztot is egy Galaxy Tabon pötyögöm) – tehát az alábbiakban egy elfogult szemlélő szubjektív eszmefuttatása következik.

Szóval, reggel felkelek a butatelefonom hangjára (ami rémes, de legalább sosem felejt el reggel felébreszteni, érted), aztán kislattyogok a fürdőbe és az ott eltöltött 15 perc közben már a leveleimet is megnézem, illetve ránézek a hírekre, időjárásra a Galaxy Tabon. Aztán elviszem a gyerekeket az oviba, majd otthon hagyom a kocsit és irány a munkahely tömegközlekedéssel. Közben a világot egy 120 gigás iPod Classic zárja el tőlem hermetikusan, miközben felkészülők a munkanapra, ellenőrzöm a munkahelyi leveleket, átfutom a szakmai hírleveleket stb. ismét csak a Galaxy Tab segítségével. Amikor beérek a munkahelyemre bekapcsolom a céges laptopot, amihez már külső billentyűzet és monitor is csatlakozik. Egyúttal rádugom a 320 gigás hordozható külső merevlemezt, amit a laptop helyett hurcolok magammal (otthon egy netbookhoz szoktam csatlakoztatni), mégiscsak könnyebb és nyugodt szívvel tárolom rajta a magán- és családi anyagokat is, amik egy vállalati gépre kevésbé valók.

Miért írtam le mindezt? Bár nem vagyok tipikus felhasználó, ennyi kütyü még nekem is sok. Mert szinte mindenre elkülönült céleszközt használok. Mi lenne, ha mindezt egyetlen hordozható, de sokszínűen szétszedhető, legózható cucc kiváltaná? Így elég lenne, ha megfelelően dokkolni tudnám a készüléket, ha dolgozni akarok rajta, egyébként használhatnám zenelejátszásra, egyedüli adathordozóként, szörfölésre, levelezésre, játékra…

Mindebből nagyon úgy tűnik, hogy ezúttal is a divergencia (dolgok szétválása) és konvergencia (dolgok közeledése) játékát figyelhetjük meg. Ha történetileg nézzük, akkor érhetőbb, hogy miről beszélek: először volt az asztali számítógép, aztán jött a mobiltelefon és a PDA, gyakorlatilag a kettő összeolvadásából jött az okostelefon, ezzel párhuzamosan megjelent a hordozható számítógép. Majd később – ez már csak pár éve volt – a laptop jelentősen zsugorodni kezdett és megjelent a netbook. Legutoljára pedig az okostelefon kezdett el nőni és tavaly megjelent a tablet (most nem beszélek a korábbi táblaPC-ről). Vagyis a hordozható telefon és a hordozható számítógép felől is elértünk ugyanoda, az ultrahordozható 7-10 collos tartományban mozgó kütyühöz. Hát nem logikus, hogy a két készülék összenőhessen? Tulajdonképpen ennek vagyunk a tanúi a Lenovónak és a Motorolának köszönhetően. Ettől persze valószínűleg – már csak a gyártók érdeke miatt – megmaradhat az eszközök sokszínűsége továbbra is, de, akinek „Az Egy Kütyü Mind Fölött” kell, az végre megtalálja azt is.

Ahhoz azonban, hogy ez csábító valósággá, megvásárolandó termékké válhasson a nagy tömegek számára is, a fejlesztői akaraton túl néhány fontos szempontnak meg kell felelni, ezek szerintem a következők: hordozhatóság, adatbiztonság (mi történik, ha elveszítem), ellenállás a sérüléseknek (a sok legózás miatt vagy esetleg, ha leejtem), megbízható működés, a magán és munkához kapcsolódó dolgok egyszerű szétválasztása, elfogadható árazás.

Egy támogatója persze már most is biztosan volna ennek az ötletnek: a feleségem, aki sztoikus nyugalommal viseli, amikor megfelelő „racionális” érvekbe csomagolva megjelenek otthon egy újabb kütyüvel. Mondjuk még mindig jobb, mintha autókat vagy vitorlásokat, esetleg lovakat gyűjtenék.

Probesz

1996. februárjában szólalt meg műsorunk először a neten hallható formában. (Előtte is jelen voltunk a műsor leirataival.) Ez volt az első magyar nyelvű rádióműsor, ami meghallgatható volt a neten. Ezt a közel 15 évvel ezelőtti pillanatot fontosnak tartjuk, hiszen innentől datálható a magyar elektronikus média netesedése. És ezt a megjelenést a RealAudio formátum tette lehetővé. Az a RealAudio, amit most szép lassan elhagyunk. (Lásd korábbi posztomat.)

Érdemes azért kicsit visszatekinteni a kezdetekre. Rövid keresés után kiderül, hogy az általam nagyra tartott BBC-nél szintén 1996-ban vezették be a RealAudio technikát, és 2009 során váltak meg tőle. Jó sokáig kitartottak az úttörő technológia mellett, s szerintem nem véletlenül. A kezdetekben az volt a fontos, hogy a modemes, azaz kis sávszélességű internet hozzáférésekkel is lehessen valós időben (azaz realtime – innen a RealAudio kifejezés) hallgatni rádióműsort, illetve később nézni tévéműsort. Az elején tehát szörcsögött, szakadozott, gyengébben szólt egy középhullámú rádiónál, de szólt, akár Tűzföldtől Tokióig. Ma már az MP3 formátum elterjedtsége viszont lenyomta a RealAudio-t, megérett a helyzet a váltásra.

Amikor 1995-ben elindult a műsorunk, már akkor felmerült a külföldön élő ismerőseink körében, hogy milyen jó lenne, ha hallgathatnának bennünket és miért nem tesszük elérhetővé a CompuServe-ön vagy az Interneten az adásokat. Egyszerű volt az ok: akkor még nem állt rendelkezésre a RealAudio. De nem kellett sokáig várni. Idézek egy keveset az öt évvel ezelőtt megjelent Modemkori Hőstörténet c. könyvünkből:

Nyírő András, aki ekkor már gőzerővel dolgozott az iNteRNeTTo beindításán, ’95 augusztusában ezt írta nekem e-mailben:

„Most töprengek azon, hogy talán meg kellene vásárolni a RealAudio servert. Ez az eszköz arra alkalmas, hogy real time hallgass zenét, szöveget. Egyelőre sajnos nagyon rossz minőségű, de mint kísérlet érdekes. Képzeld el, hogy fel vannak sorolva az interjúid, a fickó csak kattint egyet, és már hallhatja is a szöveget. Egy a bökkenő: ez most 1500 dollár, és technikailag sem tökéletes. Viszont tartalmilag nagyon vonzó, tehát lehet, hogy ezt meglépjük. (…) Mindenesetre, ha megvesszük, akkor számítunk a Modem Időkre.”

A témáról hónapokon keresztül leveleztünk Andrással, mert tényleg rendkívül izgalmasan hangzott, hogy a Petőfi Rádió egyik műsorát hirtelen az egész világon meg lehet hallgatni. Aztán elhárult minden akadály és 1996. február 21-i adásunk vendége volt Nyírő András, akivel együtt jelentettük be, hogy sikerült végre megvalósítani az első magyar nyelvű rádióműsort az Interneten, miután végre sikerült az általa főszerkesztett iNteRNeTTo szerverére telepíteni a RealAudio rendszerű műsortovábbításhoz a szoftvert.

A műsorban hallható és a korszak modemes internet-hozzáférésére jellemző, hogy először tökéletesen bekapcsolt az ún. „bemutató-effektus”, vagyis elsőre természetesen nem sikerült megszólaltatni a stúdióba lecipelt számítógép hangszóróján keresztül az első internetes felvételünket, de a műsor vége felé már nem maradtunk szégyenben, hanem tényleg megszólalt a RealAudio műsor. (…)

És ez a lehetőség akkor tudatosult bennem igazán, amikor az első visszajelzések megérkeztek a határon túl élő magyaroktól. Az előzetes várakozások alapján volt némi sejtelmem arról, hogy milyen hatása lesz, de nem számítottam arra, hogy ilyen levelek érkeznek majd elektronikus postámba, például Kállai Sándortól, Floridából:

Kedves Árpi!

Óriási élmény volt benneteket hallgatni az Interneten. (...)

Még mindig a hatása alatt vagyok a műsorodnak. El sem hiszem, egy igazi magyar rádióműsort hallottam itt a világvégén. Ha én ezt a magyaroknak holnap elmesélem! Szét fognak pukkadni az irigységtől. A körülményekhez képest érthetően és tisztán jön a hang, zene, és tetszik a tartalom. Érdekes, hogy a magyarok pl. milyen értelmes CD-ROM-kat tudnak készíteni. (…) Szívből gratulálok az első magyar nyelvű rádióműsor szerkesztőjének. Most már történelem vagy. Remélem, hogy rendszeresen tudjuk az Interneten követni a műsorodat. (…) Gyorsan szétkürtölöm az összes levelezőpartneremnek a világban. Remélem, van RealAudiojuk, ha nem, akkor szerezzenek. Hát tudod, nagyszerű, hogy legalább ebben nagyhatalom ez a kis ország. Nagyon jól szervezett minden.

Köszönet még egyszer.

Üdvözlettel:

Sanyi és Anikó

PS: Várom, hogy a lányunk hazaérjen. Majd bekapcsolom neki a „Petőfi Rádiót”, lesz meglepetése.

Hát így indultunk el a netes műsortovábbítással. Két hónappal később, 1996 áprilisában szerveztük meg, hogy a Petőfi Rádió élőben is megszólaljon, majd a Kossuth Rádió következett – és valamennyi kereskedelmi rádió csak jóval később követte a példát.

És most búcsúzunk a régi formátumtól.
Köszönjük RealAudio, köszönjük Progressive Networks!

Szilágyi Árpád

A Google minden év végén számadást készít az internetezők kereséseiből, amik kirajzolják az adott év fontos trendjeit, kérdéseit, eseményeit… (a szolgáltatást stílusosan Zeitgeist-nek nevezik, hiszen méltó lenyomata a korszellemnek). Egy ideje a Magyarországra vonatkozó adatok is elérhetők – most ezekből szemezgetnék, a mögöttünk álló esztendőt elbúcsúztatandó.

A legnépszerűbb 10 kereső kifejezés szerint az iWiW (második) lenyomta a Facebook-ot (hatodik) 2010-ben is. De ha a leggyorsabban növekvő kifejezéseket nézzük, akkor a Facebook volt a nyerő az elmúlt évben, ez volt ugyanis a no1 leggyorsabban növekvő kifejezés az évben nálunk („facebook bejelentkezés”), míg az iWiW ennek a listának csak a tízedik helyére tudott feliratkozni. Jól látszik tehát, hogy 2010-ben tömegével tanulták meg a magyarok hogyan kell belépni a Facebook-ra.

A legnépszerűbb kifejezések között a „játékok” végzett az első helyen, arra a kérdésre viszont, hogy milyen játékokról lehet szó, a leggyorsabban növekvő listára nézve kaphatunk választ: Farmerama (második), Grepolis (harmadik), Kertbirodalom (negyedik), Én Kicsi Tanyám (nyolcadik). Ezt a kínálatot elnézve Magyarország a 3,5 millió (internetező) kisgazda országa volt idén.

Mi derül még ki az eddig nem említett leggyorsabban növekvő kifejezésekből? A listára nézve jól látszik, hogy 2010 a választások éve is volt idehaza: választottunk politikusokat az ország és a települések élére (hatodik), és két műsorban is választottunk tehetséges énekeseket, az X Faktorban és a Megasztárban. A két műsor versenyét egyébként a Google-nél az X Faktor nyerte (hetedik), a Megasztár csupán a kilencedik helyre iratkozott fel. Végül, a top10 leggyorsabban növekvő kifejezések között szerepelt még a Pannon névváltása, az emberek nagyon sokszor kerestek rá a Telenor kifejezésre, ami így az ötödik helyen végzett.

Visszatérve a legnépszerűbb kifejezések listájára, az internetezők kereséseit a közösségi oldalakon és játékokon túl a youtube (harmadik), Budapest (negyedik), freemail (ötödik), tv (hetedik), torrent (nyolcadik), térkép (kilencedik), google (tizedik) határozta meg. Szóval, hajszál híján „lenyomta” a torrent a TV-t. Azt viszont ne kérdezzék, hogy miért keres rá 2010-ben Magyarországon valaki arra a Google-ben, hogy google…

Végül vessünk egy pillantást a többi, még Magyarországra vonatkozó tematikus listára. A legnépszerűbb ember Király L. Norbert volt, a legelső sportesemény a foci VB, a „legjobb étel” a pizza, Schmidt (sic!)* Pál végzett élen az „emberek a hírekben” kategóriában és használt autót kerestek legtöbben, ha vásárlásról volt szó. Az év legjellemzőbb eseménye tehát az lehetett volna, amikor Király L. Norbert a használt autójában foci VB-t nézett pizza evés közben, miközben a rádióból Schmitt Pál beszélt.

Boldog új esztendőt kíván a Netidők Blogtársaság!

Probesz

* érdekes, hogy új államfőnk nevét, Schmitt Pál nevét elírta a Google, könnyen lehet persze, hogy ez abból fakad, hogy a névre kereső magyarok nem tudják a helyes írásmódot.

Amióta a digitális világban követjük az irodai számítógép-felhasználást, azóta sokszor hallottuk, hogy rövidesen megvalósul a papírmentes iroda. Aztán a ’90-es évek végén arról kezdtek el cikkezni, hogy a papírmentesség egy nagy lufi és nem lesz belőle semmi. Mert annak ellenére, hogy bevezették a számítógépet és különböző irodai rendszereket használnak, még növekedett is a papír felhasználása, cégtípustól teljesen függetlenül. Most mégis, mintha megfordulna ez a trend, mert az elmúlt három évben az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában már csökkenni kezdett a papírfelhasználás. Szakonyi Andrást, az Iron Mountain magyarországi és közép-európai ügyvezetőjét kérdeztem.

Szakonyi: Valóban, az elmúlt három évben 10 százalékkal csökkent a papírfelhasználás az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban. Ez meglepő lehet nagyon sok ember számára, mert azt gondolják, hogy bármerre járnak, mindenhol papírokat kell kitölteni, papírokat kell benyújtani és még mindenki papíralapon szerződik. Ezzel ellentétben a számok tényleg azt mutatják, hogy csökken a papírfelhasználás. Azt látjuk az iparágban, hogy komoly nagyvállalatok teljesen el fogják hagyni a papírfelhasználást a következő öt évben. Nagy amerikai vállalatláncok nem fogadnak már be a papíralapú számlát és kizárólag digitális számlát fogadnak be alvállalkozóiktól és a szállítóiktól. A digitális számla pedig bekerül a CRM, illetve könyvelési rendszerükbe anélkül, hogy kinyomtatták volna – gyakorlatilag sosem lát papírt az a számla vagy adat.

Szilágyi: De minek köszönhető ez a változás? Annak, hogy végre elkezdtek bízni ezekben az online iratkezelő rendszerekben, vagy ilyen erősen nyomul ez az iparág, netán a környezetvédő-lobbi ereje ilyen erős?

Szakonyi: Mindegyik. Az elmúlt tíz évben rengeteg befektetés ment különböző IT rendszerekbe, CRM rendszerekbe, könyvelési rendszerekbe, amelyeknek a hasznát most igyekeznek learatni a nagyvállalatok. Igen jelentős szerepe van a környezetvédelemnek. Tehát amit nem kell kinyomtatni, mert nem jogi elvárás, hogy kinyomtassuk, azt nem nyomtatják ki. Továbbá költséghatékonysági szempontja is van, hiszen az elmúlt egy évben a papír ára megduplázódott. Tehát a papírfelhasználás egy komoly költségfaktor egy vállalat életében. Arról nem is beszélve, hogy utána azt a papírt tárolni is kell, később meg kell semmisíteni, tehát a papír egész termékciklusa igen költséges.

Szilágyi: Ha jól értem, most még abban a korszakban járunk, amikor kétfelé kell osztani a dokumentumkezelést: bizonyos dokumentumokat kinyomtatva kell megtartani és kezelni, ezért azt tárolni is kell. És a másik az, hogy szépen lassan állunk át az elektronikus dokumentumkezelésre.

Szakonyi: Igen, tehát vannak olyan dokumentumok, amelyeket még mindig ki kell nyomtatni. Ilyenek a munkaszerződések, emberi erőforrás fájlok – ezeket valószínűleg mindig is ki kell nyomtatni és el kell tárolni igen szigorú törvényi szabályozás mellett. Ugyanakkor vannak olyan dokumentumok, amelyeket nem szükséges kinyomtatni – egyszerűen a folyamatos hozzáférést kell biztosítani az elektronikus dokumentumhoz.

Szilágyi: Egy nagyvállalkozás szempontjából el tudom képzelni az előnyöket, de egy kisvállalkozó szereti, ha minél inkább ő kontrollálja az eszközöket, például a kinyomtatott szerződéseket. Odanyúl a szekrénybe és máris a kezében van…

Szakonyi: Erre pont rácáfol az, amit tapasztalunk, vagyis a kisvállalkozó mégsem tudja kontrollálni. Az összes vállalkozástípusnál az iratkezelés megtűrt gyermek, amivel senki nem akar foglalkozni.
Én azt mondom, hogy öt éven belül valószínűleg további 10-15 százalékkal csökken a papírfelhasználás, akár Magyarországon is. És mondjuk tíz év múlva el fogunk jutni egy olyan 60-40%-os arányhoz, tehát 60% papír és 40% digitális iratok világába, akár az államigazgatást, akár az üzleti életet nézzük.

Szilágyi: Tehát a papírmentes iroda végképp álom?

Szakonyi: Ez egy nagyon szép álom, valószínűleg hosszú távon fog megvalósulni, de a minimális papírt felhasználó iroda inkább reális álom.