Különös álmom volt pár napja, 1977-ben voltam, ahol okostelefon nélkül kellett boldogulnom. Nem volt egyszerű – ébredés után azon kezdtem el gondolkodni, hogy mi minden változott meg a modern infokommunikációnak köszönhetőn a 35 évvel ezelőtti világhoz képest.

Az álmomban időrengés volt, csak kicsit másképpen, mint Vonnegut regényében. Míg ott mindenki átélte újra a múltja egy darabját, de nem tudott változtatni rajta, addig az én álmomban mindenki átkerült ugyan 1977-be, de az emberek szabadon cselekedhettek, saját 2012-es eszük alapján. Az infrastruktúra, a környezet azonban az 1977-es volt, ebben kellett boldogulni. Álmomban például nem volt nálam okostelefon – mondjuk működő hálózat nélkül nem is sokra mentem volna vele – és azt magyaráztam pár embernek, hogy hogyan fogok visszatalálni egy adott helyre GPS és navigációs szoftver nélkül egy ismeretlen környezetben.

Az álmok persze szürreálisak tudnak lenni. Az azonban érdekes, hogy az elmúlt évtizedekben szinte észrevétlenül, apránként mi mindent alakított át gyökeresen az, hogy elkezdtük használni az infokom eszközöket, vagyis, hogy a technológia és a társadalom kölcsönösen hatott egymásra. Ez a változás csak akkor szembetűnő, ha két egymástól távolabbi időpillanatot tudunk összehasonlítani, egyébként az apránkénti változásokhoz könnyen hozzászokunk és egy idő után természetesnek tekintjük őket az életünkben.

Fel szoktam tenni a kérdést hallgatóimnak, hogy mi változna meg szerintük az ő életükben és a világon, ha egyik napról a másikra eltűnne például az internet. A legtöbben közel világvége szerű kaotikus átmeneti időszakot jósolnak, amíg átállnánk valami más információs és kommunikációs rendszer használatára, például a telefonéra. Az biztos, hogy például nekem egy darabig nem lenne munkám, mint online témákkal foglalkozó és online eszközökkel kutató szakembernek.

Mindezzel arra akarok rámutatni, hogy egy észrevétlen infirmációs társadalomban élünk mindannyian, ahol még azok élete is más, akik maguk esetleg közvetlenül nem is használnak számítógépet, internetet vagy mobiltelefont. Olyan mértékben támaszkodik ugyanis a társadalom, a gazdaság vagy a kultúra működése ezekre az eszközökre, hogy azok nélkül feltehetően mindenkinek gyökeresen más lenne az élete. Mintha újra 1977-ben lennénk mindannyian.

Pintér Robesz