Netidők Blogtársaság

Az internet hatására – vagy az azzal való kölcsönhatás révén – gyökeresen változik meg az emberek élete a világon mindenhol. Még azok életére is hatással van, akik saját maguk nem is használnak internetet. Annak révén, ahogy a gazdaságot, munkát, információfogyasztást… megváltoztatja, közvetve mindenki életére hatással van. Ma már nem lehet úgy médiát fogyasztani, hogy a háttérben ne lenne meghatározó szerepben az internet, például a hírek összeállításában, az eseményekről szóló tudósítások elkészítésében és terítésében. De boltban sem vásárolhatunk úgy, hogy a termékek logisztikájában, de akár előállításában valahol ne játszana fontos szerepet az internet és az új kommunikációs technológiák. Az élet szinte minden területén több-kevesebb szerepet játszik a háttérben vagy az előtérben.

Az elmúlt 20 évben, amióta a world wide web (www) létezik, egyre többen használják közvetlenül is az internetet: böngészésre, információkeresésre, vásárlásra, kikapcsolódásra, munkavégzésre, tanulás közben, bankoláshoz, kapcsolattartásra … és a sor igen hosszan folytatható lenne.

De vajon hogyan változtatja meg az internet az életünket, annak egyes részeit? A BBVA bank évről-évre készít egy-egy tematikus összeállítást, könyvet az adott év legfontosabb kérdéseiről. A legutóbb publikált könyvben az internet állt a kiadvány középpontjában, 19 tanulmánnyal, amelyek mindegyike valamilyen részterületen mutatja meg az internet hatását. Az első blokk azzal foglalkozik, hogy merre megy az internet, a második a „Társadalom, közösség, emberek” felől ragadja meg a változásokat, a harmadik a gazdaság világába kalauzol („Gazdaság, vállalat, munka”), a negyedik pedig a kommunikáció és a kultúra kérdéseit járja körbe. A tanulmányokat a résztémák szakértői jegyzik, mint például Paul DiMaggio a Princeton Egyetem neves internet kutató professzora, vagy Manuel Castells, az ezredforduló ünnepelt információs társadalom kutatója, vagy Mikko Hypponen az F-Secure számítógépes biztonságtechnológiával foglalkozó F-Secure fő kutatója.

A kiadvány ingyenes letölthető a BBVA oldaláról egyben (a könyv mintegy 470 oldalt tartalmaz) vagy tanulmányonként (angol nyelven).

Ch@nge: 19 Key Essays on How the Internet Is Changing Our Lives, OpenMind - BBVA

Pintér Robesz

A tízéves Facebook változásokat indított el a társas kapcsolatokban, a társadalmi kommunikációban, az életmódban, a médiában és a tájékozódásban. Mindebből nyilvánvaló, hogy a nyelvben is változásokat kellett elindítania a legnagyobb közösségi hálózatnak, hiszen az előbb felsorolt területeket a nyelv köti össze, a kommunikáció elképzelhetetlen nyelv nélkül.

A Mashable 2014. január végén közölt egy cikket, amely felsorolja azt a tíz szót, ami az angol nyelvben változást indított el, tehát ezek a kifejezések új funkciókat töltenek be az angol nyelvű kommunikációban. Amellett, hogy én felsorolom a Mashable tíz szavát, megpróbálom mellettük felsorolni a magyar párhuzamokat is.

Facebook official: ’valakinek az olyan fajta romantikus kapcsolatát jelzik ezzel a szerkezettel, amely a Facebook nyilvánosságának a hatására szilárdult meg’

Magyar változata kb.: Facebook nyilvános

Pl.: Ha Facebook nyilvánossá tesszük, az talán segít rajta.

Friend (ige – és eben éppen ez az érdekes): ’barátként megjelölni egy másik Facebook felhasználót’, ’digitálisan barátkozni’

Az biztos, hogy a közösségi hálózatokon a digitális, virtuális térben kicsit másképp, lazábban értelmezzük a barátság fogalmát, könnyebben szerezzük és könnyebben is veszítjük el a barátainkat. A térbeli valóságban, a hagyományos értelmezés szerint a barátság nagyon mély emberi érzelem, amely tartós és rendszeres, intenzív kapcsolatot igényel.

Magyar változata: barátkozik, esetleg Facebook-barátkozik.

Pl.: Nem akarok barátkozni Janival, bár ő tényleg a barátom, ám nem szeretném, ha tudná, hogy Justin Bieber-rajongó vagyok.

Like: Ez az a szó, amelyet tényleg nem kell bemutatni senkinek, a lájkolás forma a magyar nyelvben is erős változást indított el. Speciális jelentésköre egyértelműen a közösségi oldalakhoz kapcsolódik.

Poke: ’megbökni valakit’, ’egyszerű figyelmeztetést küldeni valakinek’

Ez a funkció szerintem alig használatos, számomra teljesen értelmetlen. Inkább nyitok egy csevegést valakivel, mert ha megbököm, és reagál, úgy is csevegés lesz belőle!

Magyar változat: megbök.

Pro Pic: ’profilkép’ (ez egyben a magyar változat is).

Az angolban a profil lerövidült pro alakra, de magyarul megtartjuk a teljes formát. A profilkép egy műfajt, egy stílust indított útjára, amelyet az alábbi példamondat jól magyaráz.

Pl.: Szerintem ez igazi profilképnek való, de én mégsem raknám ki a helyedben, mert törvénybe ütköző cselekedet lenne.

Stalk: ’túl mélyen kutakodni valakinek a Facebook posztjai és képei közt, függetlenül attól, hogy mennyire vagyunk közeli viszonyban az illetővel’

Az angol facebookos nyelvben a cserkészés, kutakodás (stalk) gyakran használatos, hisz ez egy Facebook magatartás típus is. A nyilvánosságra hozott személyes információk kifejezetten vonzzák a kutakodásra hajlamos embereket.

Magyarul: becserkészni, kutakodni-

Tag: ’valakinek a profilját belinkelni, hozzákapcsolni egy képhez, poszthoz vagy kommenthez’

A személyes kapcsolatokat a közösségi hálózatokon keresztül már egyes személyek szöveges említésekor vagy képi megjelenítésekor is meg tudjuk közvetlenül jeleníteni. Ezzel az említéskor egy valóságos hiperlinken keresztül az idézett személy (illetve annak profil oldala) közvetlenül is megjelenik.

Magyarul: teggel.

Unfrined ’eltávolítani valakit a Facebook-barátaink közül’

Magyar megfelelője nincs, így csak a Mashable angol példamondatát idézhetem.

I unfriended you because your frequent statuses about how you miss the beach upset me.

Unlike ’visszavonni valakitől a korábban megadott lájkot úgy, hogy ismételten megnyomjuk a lájk gombot’

Magyar változata nincs, hisz még a lájkolás formát sem fogadta el minden nyelvváltozat. Az *unlájkolás még nem terjedt el.

Wall: ’az a nyilvános felület a közösségi hálón, amelyen a saját posztjaink, illetve az ismerőseink velünk megosztott posztjai megjelennek’

A fal egyértelműen újabb jelentést vet fel, és ez a jelentéskör jól mutatja, hogy a közösségi oldalak kognitív környezete a faliújsághoz kapcsolódik, amelyre mi is és az ismerőseink is kitehetnek szövegeket, képeket, egyéb anyagokat.

Magyarul: fal.

Bódi Zoltán 

A napokban jelent meg egy könyv az Eötvös Kiadónál, A világhálóba keveredett ember címmel, Veszelszki Ágnes szerkesztésében. A kötetben többen vallanak arról, hogy hogyan változtatta meg az internet az életüket, gondolkodásmódjukat. Az alábbiakban a kötethez való kedvcsináló gyanánt az a szöveg olvasható, amit jómagam írtam a blogposzt címében jelölt kérdésre. A kötetről itt lehet bővebben olvasni.

Hogyan változtatta meg az internet a gondolkodásomat?

Minden egy lánnyal kezdődött. Ültem a pécsi (vagy a szegedi?) IC-n 1996-ban és egy velem egykorú aranyos egyetemista lánnyal csacsogtam, akinek már csak a becenevére emlékszem, Coffkának hívták. Az utazás vége felé megadta az e-mail címét – akkoriban még nagyon kevés mobiltelefon volt az országban, iWiW-et, Facebook-ot pedig még egyáltalán nem használhattunk, mivel még nem „találták fel” őket. Szóval az e-mail cím megadása remek kezdetnek ígérkezett. A bökkenő csak az volt, hogy nekem nem volt még e-mail címem, sőt, tulajdonképpen még életemben nem interneteztem. Így aztán egy barátom e-mail címét kezdtem el használni és terjedelmes, esszé méretű leveleket küldözgettem Coffkának, amikben a világ dolgairól locsogtam. Akkoriban még volt időm néhány sornál többet írni és volt is, aki elolvassa. Az ELTE Szociológiai Intézetében volt kitéve egy számítógép e-mailezésre, monokróm zöld monitorral, fölé a falra kiragasztva egy papír kábé 15 sor paranccsal, hogy hogyan jelentkezzünk be az „internetre”, aztán a Pine-ba (fapados levelezőprogram, régebben nagyon népszerű volt). Majdnem minden nap eltöltöttem jó 10-15 percet a géppel és leveleket írogattam.

Pár hét múlva megterhelő lett a barátom számára, hogy ugyanazt a mailboxot használjuk, így aztán kiderítettük, hogy hogyan lehetne nekem is saját e-mail címem: egy nyomtatott(!) formanyomtatvány kitöltésével igényelni kellett az ELTE BTK rendszergazdájától, aztán időről-időre személyesen érdeklődni, hogy készen van-e már (e-mail cím híján hogyan is értesítettek volna). Előre meg kellett adni két felhasználónevet is, hátha az első foglalt lenne. Így ragadt rajtam a Robesz becenév is mind a mai napig – azelőtt sosem használtam.

Aztán 1996 őszén végre internetezhettem is – mert az e-mailezést akkoriban még nem tartottam annak. A nem sokkal korábban induló Imágó magazin harmadik számába kellett volna cikket írnom a karaokéról. (Az egy másik történet, hogy végül az Imágó két szám után megszűnt, viszont a cikk elkészítése kapcsán elinduló eseménysorozatok révén lett belőlem később internet kutató, illetve a feleségemet is így ismertem meg.) Emlékszem, az első internetezéskor megilletődötten ültem az ELTE esztétika szak géptermében a csilivili PC-k között és bámultam a Netscape logóban folyamatosan lefelé hulló meteorokat, miközben arra vártam, hogy betöltsön az Altavista (akkoriban azzal gugliztak az emberek). A legelső keresésemkor beírtam, hogy karaoke – kézenfekvő volt, hiszen erről szerettem volna cikket írni. Körülbelül 400 ezer(!) találatot kaptam, javarészt karaoke CD-kről. Már akkor nyilvánvaló volt, hogy jó dolog a keresés, de pontosítás, megfelelő, átgondolt keresési taktika nélkül esélye sincs az embernek. Ma már nem létezik az Altavista – a Yahoo oldalára mutat – és a karaoke szóra 208 millió találatot ad ki a Google. (Ha jobban belegondolunk nincs érdemi különbség a 400 ezer és a 208 millió között, tulajdonképpen egyiket sem képes senki sem átnézni és amint ezt belátja, szűkíteni fog a keresésen). Miután a karaoke szóval kudarcot vallottam – nem meglepő módon így nem találtam hasznos szakirodalmat – tettem egy próbát Erving Goffman nevével, ő volt az a szerző, akinek a szerepelméletét fel szerettem volna használni az elemzésben. Goffman-ra viszont nem volt érdemi találat, sőt, egyáltalán nem volt fent az interneten. Ma 408 ezer találatot dob ki rá a Google és az első tíz között megtaláljuk a Wikipédia szócikkét, az életrajzát, a könyveit, egyéb szövegeket, sőt még a „homlokzatóvás” kifejezést is, ami a magyar Wikipédián szerepel.

Tehát azt biztosan kijelenthetjük, hogy 1996 óta jelentősen megváltozott az internet. Ha nagyképű akarnék lenni, akkor azt mondanám, hogy nem az én gondolkodásmódom változott meg, hanem az internet. Én már 1996-ban is azt vártam az internettől, hogy ott legyen rajta mindaz, amire szükségem van, hogy választ adjon a kérdéseimre. Persze ahogy az internet változott, egészen biztosan változtam én is és a gondolkodásmódom is. 1996-ban, amikor először interneteztem, 21 éves voltam, most 38 vagyok. Pár év és többet éltem internettel, mint nélküle. De vajon a gondolkodásom miben változott meg az elmúlt 17 évben és mekkora része írható az internet számlájára? Ha teljesen őszinte akarok lenni, akkor be kell vallanom, nem tudom megmondani, hogy az internet hogyan változtatta meg a gondolkodásmódomat vagy az életemet. De az biztos, hogyha most egyik napról a másikra hirtelen eltűnne az információs szupersztráda, annak nagy hatása lenne az én életemre és a gondolkodásomra is.

Lássuk be ugyanakkor, hogy nagyon digitális bevándorlós kérdés az, hogy az internet hogyan változtatja meg a gondolkodásunkat. Mindez csak addig érdekes ugyanis, amíg volt internet előtt (i.e.). Sokak számára azonban nincs internet előtt – mint például a mostani hallgatóimnak, akik 1990-ben születtek és akkor kezdték az általános iskolát, amikor én Coffkával zötykölődtem a vonaton és elkezdtem internetezni. Számukra ez már történelem előtti (időszámításunk előtti, i.e.), így aztán valószínűleg nem is érdekes. A digitális bennszülöttek érthető okokból nem tudják megmondani, hogy hogyan hatott az internet a gondolkodásukra.

Persze ez így, ebben a formában azért egy kis csúsztatás. Mert az internet is folyamatosan és jelentősen változik. Így annak a gondolkodásra kifejtett hatása, ereje is átalakul, ami észrevehető. Kezdetben – a ’90-es években – elsősorban a portálok, híroldalak, fórumok és levelezőlisták világa volt a meghatározó az interneten. A webkettő forradalma és a Facebook, mint végtelen mennyiségű felhasználói időt elnyelni képes „internetes fekete lyuk” megjelenése csak újabb jelenség. Viszont így könnyen belátható, hogy azok életére is időről-időre másképpen hat a világháló, akik már az internettel együtt nőttek fel.

De ne térjünk el a tárgytól – azaz, hogy hogyan változtatta meg az internet a gondolkodásomat. A legfontosabb szerintem, hogy az internet nem olyan, mint egy életre meghatározó olvasmány vagy egy halálközeli élmény, hanem folyamatosan velünk van, miközben állandóan változik maga is. Így a hatása is aprólékos és fokozatosan megy végbe, amit nagyon nehéz észrevenni. Viszont, ha valamit mégis muszáj kiemelnem, akkor azt mondanám, hogy a számomra leginkább szembeötlő változás – illetve, amiben a leginkább bizonyos vagyok – az, hogy másképpen írok ma, mint az internet előtt vagy akár csupán pár évvel ezelőtt. Olyan két-három éve kezdődött, hogyha egy új szöveget kezdek el írni, akkor nem lineárisan készítem el azt, hanem egyszerre 4-5 helyen írom a szöveget, egy kicsit itt, egy kicsit ott. Egyszerre gondolkodok az „elején” és a „végén”. Azért teszem ezeket az utóbbi szavakat idézőjelbe, mivel amikor a szöveget írom, még nem is biztos pontosan, hogy melyik rész pontosan hová kerül majd. Ha ezt le akarom fordítani a gondolkodás fogalmaira, akkor azt mondanám, hogy gyengül a linearitás, a sorrendiség hatása és egy régi kifejezéssel szólva, a hipertextualitás és a párhuzamosság felé mozdult el a gondolkodásom, még azokban az esetekben is, amikor a linearitásnak, sorrendiségnek kellene alárendelni azt.

1993-ban kezdtem el péntekenként böjtölni, amikor csak gyümölcsöt, zöldséget, olajos magvakat, néhány féle tejterméket (például yoghurtot), mézet eszem és többnyire vizet, száz százalékos gyümölcslevet és néha bort iszom. Amikor először meghallja ezt valaki – miután remek ötleteket ad, hogy melyik másik napra kellene átraknom a böjtöt – mindig felmerül a kérdés, hogy mi változott meg, amióta ezt csinálom. Őszintén, nem tudom, mert már nem emlékszem milyen volt előtte, mivel már a részemmé vált a dolog. Azt kell, hogy mondjam, így vagyok az internettel is. Már nem tudom, hogy milyen lenne nélküle élni és milyen lennék nélküle én, vagyis, hogy hogyan változtatta meg az életemet vagy a gondolkodásmódomat. Olyanok vagyunk, mint a sziámi ikrek, hozzám nőtt az internet. És szerintem jól van ez így. Szeretem az internetet.

Pintér Robesz

Különös álmom volt pár napja, 1977-ben voltam, ahol okostelefon nélkül kellett boldogulnom. Nem volt egyszerű – ébredés után azon kezdtem el gondolkodni, hogy mi minden változott meg a modern infokommunikációnak köszönhetőn a 35 évvel ezelőtti világhoz képest.

Az álmomban időrengés volt, csak kicsit másképpen, mint Vonnegut regényében. Míg ott mindenki átélte újra a múltja egy darabját, de nem tudott változtatni rajta, addig az én álmomban mindenki átkerült ugyan 1977-be, de az emberek szabadon cselekedhettek, saját 2012-es eszük alapján. Az infrastruktúra, a környezet azonban az 1977-es volt, ebben kellett boldogulni. Álmomban például nem volt nálam okostelefon – mondjuk működő hálózat nélkül nem is sokra mentem volna vele – és azt magyaráztam pár embernek, hogy hogyan fogok visszatalálni egy adott helyre GPS és navigációs szoftver nélkül egy ismeretlen környezetben.

Az álmok persze szürreálisak tudnak lenni. Az azonban érdekes, hogy az elmúlt évtizedekben szinte észrevétlenül, apránként mi mindent alakított át gyökeresen az, hogy elkezdtük használni az infokom eszközöket, vagyis, hogy a technológia és a társadalom kölcsönösen hatott egymásra. Ez a változás csak akkor szembetűnő, ha két egymástól távolabbi időpillanatot tudunk összehasonlítani, egyébként az apránkénti változásokhoz könnyen hozzászokunk és egy idő után természetesnek tekintjük őket az életünkben.

Fel szoktam tenni a kérdést hallgatóimnak, hogy mi változna meg szerintük az ő életükben és a világon, ha egyik napról a másikra eltűnne például az internet. A legtöbben közel világvége szerű kaotikus átmeneti időszakot jósolnak, amíg átállnánk valami más információs és kommunikációs rendszer használatára, például a telefonéra. Az biztos, hogy például nekem egy darabig nem lenne munkám, mint online témákkal foglalkozó és online eszközökkel kutató szakembernek.

Mindezzel arra akarok rámutatni, hogy egy észrevétlen infirmációs társadalomban élünk mindannyian, ahol még azok élete is más, akik maguk esetleg közvetlenül nem is használnak számítógépet, internetet vagy mobiltelefont. Olyan mértékben támaszkodik ugyanis a társadalom, a gazdaság vagy a kultúra működése ezekre az eszközökre, hogy azok nélkül feltehetően mindenkinek gyökeresen más lenne az élete. Mintha újra 1977-ben lennénk mindannyian.

Pintér Robesz

A héten felhívott egy újságíró, hogy az internet és a közösségi oldalak adatvédelmi aggályaival kapcsolatban tegyen fel kérdéseket. Kedden este egy szabadegyetemen adtam elő, ahol a hallgatóság soraiból sokan az adatvédelmi résznél figyeltek a legélénkebben. Végül tegnap egy rádiónak adtam interjút az internet társadalomra gyakorolt hatásairól, ahol a riporter gyakorlatilag csak az internet árnyoldalára volt kíváncsi. Vajon mi vonz egyes embereket annyira az internet sötét oldalában?

Nekem úgy tűnik, hogy ez a fajta érdeklődés nem egyedi. Az elmúlt több mint tíz évben, amióta az internettel és az információs társadalommal foglalkozom, azt figyeltem meg, hogy az emberek egy jelentős része folyamatos megerősítésre vár a szakértőktől, így tőlem is azzal kapcsolatban, hogy az internet eredendően elvesz tőlünk valamit, kevesebbek leszünk tőle és ez az internet alaptermészete. Ha megkapják ezt a fajta megerősítést, akkor úgy tűnik elégedettebbek lesznek a hallottaktól, igazolva érzik önmagukat, és talán az elfojtott bűntudatuk is csökken, miután kimondásra került a dolog.

Számomra viszont annak megértése az érdekes, hogy vajon miből táplálkozhat ez az érdeklődés a negatívumok iránt. Leginkább csak találgatni tudok. Korábban már írtam, hogy az emberek három féle módon viszonyulhatnak az internethez és lényegében bármilyen technológiához, vannak akik szerint „soha jobbat”, mások szerint „jobb lett volna, ha soha nem találják ki” végül egy harmadik csoport szerint természetes, hogy ellentmondásos minden technológia megítélése, mert általában egyszerre adnak és vesznek el valamit. Úgy gondolom utóbbi megállapítás járhat legközelebb a tényekhez, mivel lényegében minden technológia fausti alku, bár sokat kapunk, de vannak dolgok, amikről cserébe le kell mondanunk. Ebből az alkuból egyesek azonban inkább a negatívumokra koncentrálnak – vagy, mert azokkal a hatásokkal találkoznak inkább, vagy mert az jobban észlelhető a számukra, vagy mert erősebbek a félelmeik a technológia okozta változástól, mint a vágyakozásuk valami jobb iránt, amit ez a technológia megadhatna nekik. Ez a beállítódás tehát összefügghet azzal is, hogy akinek már egy kialakult életritmusa, rendszere van – főleg, ha azzal többé-kevésbé elégedett is – nem szívesen változtat azon, csak azért mert a dolgok működése, rendje megváltozik körülötte. Ők ebben a folyamatban hajlamosabbak inkább az értékvesztéssel azonosulni és azt a kérdést megfogalmazni, hogy mi szükség van ezekre az új eszközökre, miért kellene használni őket és miért nem jó úgy, ahogy eddig volt, miért vágyunk másra, többre ahhoz képest, ami a szüleinknek vagy az előttünk élőknek még elég jó volt.

Jómagam inkább hajlok a technológiát, főleg az infokommunikációs eszközöket pozitívan látók táborához, sőt, ahogy nemrégiben egy kollégám fogalmazott „jó értelemben vett” geek vagyok. Fontosnak tartom azonban annak megértését és elfogadását, hogy a technológia nem mindenkinek ugyanúgy hat az életére, nem mindenkinek ugyanazt jelenti, ezért nem mindenkinek ugyanolyan a viszonya sem hozzá. Ennek megértése segíthet minket abban, hogy jobban toleráljuk a Másikat és annak eltérő hozzáállását a technológia keltette változásokhoz is. 

Pintér Robesz