Sokan beszélnek a felhőről, a felhőben tárolt adatokról, mint a jövőről. A helyzet azonban az, hogy kevés odafigyeléssel a felhő már most is remekül használható és ezért még a zsebünkbe sem kell nyúlnunk. Mondok néhány személyes példát, amiből az is kiderül, hogy miért szeretem a felhőt.

A felhő előtti időkben – még idén év elején is – egy 250 gigabájtos külső merevlemezzel jártam munkába. Ezen voltak ugyanis azok az anyagaim, amiket nem akartam a munkahelyi gépen tárolni, elsősorban szakmai anyagok (visszamenőleg a kilencvenes évekig, amikor elkezdtem számítógéppel dolgozni), másrészt fényképek (amik az évek alatt több mint 100 gigára híztak). A külső merevlemezt az otthoni gépemen is használtam, tehát gyakorlatilag erre „költöztem”. A biztonság kedvéért folyamatosan mentettem a lemez tartalmát egy otthon elhelyezett nagyobb külső merevlemezre. Ezzel a rendszerrel elkerülhető volt, hogy folyamatosan egy közel 3 kilós laptopot kelljen hurcibálni magammal minden nap és jóval kevesebb helyet is foglalt.

A külső merevlemez azonban idővel elkezdett „vacakolni”, például miközben rá volt dugva a gépre, váratlanul nem lehetett rá menteni. Az operációs rendszer ezen túl azt is jelezte, hogy hibák vannak a lemezen. Semmi sem veszett el ugyan, de várható volt, hogy kisebb-nagyobb adatvesztések idővel előfordulhatnak. Mivel minden anyagom ezen volt a biztonsági mentések ellenére attól tartottam, hogy elveszik valami fontos. Ezért a lemezt a fiókba tettem és vettem egy 8 gigás pendrive-ot. Az aktív dolgok (könyvtárak), amikkel rendszeresen dolgoztam, nem haladták meg ugyanis a néhány gigás méretet. Mint pár hónap alatt kiderült a pendrive egyáltalán nem volt jó ötlet a hordozható merevlemez kiváltására: egyik nap nem tudtam írni rá, csak olvasni róla és törölni sem lehetett a fájlokat. Gyakorlatilag úgy viselkedett, mint egy egyszer írható és már megírt DVD adatlemez: csak olvasni lehetett, módosítani nem. A gyártócég ügyfélszolgálatával való hosszas egyeztetések után azt javasolták, hogy vigyem vissza a boltba, ahol adnak helyette másikat. Csakhogy rajta volt az összes adatom, amit nem lehetett letörölni. Azóta ez is az asztalfiókban porosodik és pendrive-ot csak 1-2 file ideiglenes szállítására használok (például a konferencia és egyéb előadásokat).

Ekkor visszatértem a külső merevlemezes megoldáshoz, de attól tartottam, hogy elveszhetnek az adatok lemezhiba miatt, vagy elhagyhatom, ellophatják a hordozható tárolót, ami számomra „végzetes” lett volna. Így alternatív megoldás után kellett nézni. Ekkor jutott eszembe, hogy az okostelefonom és tabletem révén már évek óta használom a felhőt, elsősorban az ezen készülékekkel készült képek tárolására (elkészülésük után azonnal felmásolja őket automatikusan a rendszer a felhőbe, ha ezt engedélyezzük neki). Illetve az Evernote alkalmazás révén jegyzetelésre, hírek, információk tárolására is a felhőt használom közel két éve (sőt, írásra is, például ennek a blogposztnak az első változata is Evernote-ban íródott a buszon és metrón zötykölődve, amit aztán a munkahelyi gépen szerkesztettem meg – ahol azonnal hozzáférhető volt a szöveg, mivel a felhőben tárolódik).

Az a megoldás, amit találtam végül a hordozható merevlemez kiváltására, felülmúlta minden várakozásomat. Egyrészt ingyenes, másrészt kényelmes, gyors, megbízható és annyira a háttérben zajlik, hogy teljesen el tudtam felejteni, folyamatosan dolgozik a háttérben. (Annyira hozzászoktam néhány hónap alatt, hogy később több pendrive-ot is elhagytam – szerencsére megkerültek –, mert nem szoktam semmi ilyesmit dugdosni azokba a gépekbe, amikkel elsősorban dolgozom). De hogy ne csigázzam tovább az olvasót, a LiveMesh-ről van szó, amibe behúztam az aktív könyvtáramat (tehát azt, amiben még módosítgatok tartalmat, mert még nem archiváltam). Az anyagok így fent vannak a felhőben, de egyúttal rajta vannak az otthoni és a munkahelyi gépem merevlemezén is, amiket folyamatosan a háttérben szinkronizál és naprakészen tart a rendszer. Így akkor is hozzáférek mindkét helyen a dolgaimhoz, ha esetleg átmenetileg nincs internet. Az első hálózatra csatlakozáskor újra megtörténik a hálóval való szinkronizálás:

„Ha két vagy több számítógépre van telepítve a Windows Live Mesh, szinkronizálhatja közöttük a mappákat (a számítógépek között közvetlenül). Ha mappákat szinkronizál a számítógépek között, az egyik számítógépen végzett módosítások megjelennek a másikon is, amikor a számítógépek kapcsolatban állnak az internetttel. A szinkronizált mappák tartalmát mindegyik számítógép menti, így akkor is dolgozhat rajtuk, amikor nem kapcsolódik éppen az internetre.”

A rendszer további előnye, hogy a felhőhöz nem csak ezen a két gépen férek hozzá, hanem bármilyen gépen elérhetem az anyagaimat, ahol van internet. Elég belépnem a fiókomba. Ez a megduplázott és „felhőzött” rendszer nagyon kényelmes, jól használható és sokkal biztonságosabb számomra, mint a hordozható merevlemezes idők. Egyetlen dolog hiányzik a teljes boldogsághoz, hogy harmadikként a tebletemet is beleköthessem valahogy a rendszerbe és menet közben is elérhessem az összes anyagomat. De remélem, hogy az új, Windows 8-as vagy RT-s világ ezt is megoldja majd előbb-utóbb.

Pintér Robesz