Netidők Blogtársaság

A jövő rádiózásának útkeresésében jelenleg az egyik kulcsfogalom a hibrid rádió. Ennek lényege az, hogy ugyanaz a készülék képes a kisugárzott rádióműsor vételére és egyúttal kapcsolódik az internetre, hogy megkeresse az éppen hallgatott rádióállomás interaktív szolgáltatását. Ennek egyik megvalósítása a RadioDNS nevű rendszer, amely két brit műsorszolgáltató, a közszolgálati BBC és a kereskedelmi Global Radio (jelenlegi neve: GCap Media) együttműködésében hoztak létre azért, hogy összekapcsolják a rádiós műsorszórást az internetes lehetőségekkel. A rendszer koncepcióját 2008 májusában Münchenben mutatták be, majd 2010-ben nonprofit szervezetet alapítottak a rendszer képviseletére.

A RadioDNS weboldalán, három pontban foglalják össze a rendszer főbb szolgáltatásait:

- RadioVIS: Fotók, ábrák, képsorozatok, valamint szöveges üzenetek megjelenítését teszi lehetővé egy kijelzőn. (Itt néhány videón megnézhető, hogy különféle rádiókészülékeken, illetve mobiltelefonokon hogyan működik a RadioVIS.) A VIS egyébként az angol Visualisation, azaz megjelenítés, láthatóvá tétel szóból ered.

- RadioEPG: A más rendszerekből már jól ismert elektronikus műsorújság. (Ez fontos eszköz a hallgató számára, hogy megtudja, éppen mit hallott, hall vagy mit fog hallani, legyen az műsor vagy egy zenei felvétel.)

- RadioTAG: Ez talán a legizgalmasabb lehetőség, mivel e funkcióval ténylegesen interaktívvá válhat a rádióműsor hallgatása, mert lehetővé teszi a hallgató számára, hogy visszajelzést küldjön a rádiósoknak, illetve felcímkézzék és könyvjelzőkkel jelöljék meg a rádiós tartalmakat.

Pure Sensia - íme egy hibrid rádió, ami a RadioDNS rendszer szerint működik

A rendszer hibrid jellegében az a szép, hogy nem csak a jól ismert analóg FM rádiózással, és a Nyugat-Európában erősen terjedő (digitális) DAB rádiózással, hanem még a középhullámú (AM) rádióadásokkal is összekapcsolható. A fentebb linkelt videók egyikében egy mobiltelefonon behangolnak egy FM rádióadást, majd látható a kijelzőn, hogy a rádióadó RDS kódjával küldött weblinket a rendszer automatikusan betölti és már láthatjuk is a műsorral kapcsolatos információkat és képeket.

Többféle megvalósítás lehetséges a készülékek terén: a hagyományos rádiókészülékek érintőképernyővel és Wifi modullal ellátva (lásd képünkön) vagy az okostelefonokat dokkoló készülékmegoldások (itt az érintőképernyőt maga az okostelefon adja), sőt mobil applikációként is beépíthető okostelefonokba vagy táblagépekbe. Néhány készülék itt megnézhető.

A RadioDNS weboldalán még a mobilszolgáltatók számára is üzentek: „A rádióhallgatás a mobiltelefonokon egyre népszerűbbé válik. Az amerikai okostelefon tulajdonosok 33%-ának van rádiós applikációja a telefonján, az Egyesült Királyság okostelefon használói esetében ez az arány 48%.”

A RadioDNS projektet azzal a szándékkal hozták létre, hogy olyan szabvány legyen belőle, amit a műsorszolgáltató és a gyártók sora használhat fel fejlesztései során.

Szilágyi Árpád

Netidők Blogtársaság

A világ nyolc műsorszolgáltató szövetsége úgy látja, hogy a rádiózás jövőjét a mobil eszközök, vagyis az okostelefonok és a táblagépek jelentik. Ez nem csak a jól megszokott analóg (FM-sávban sugárzott) rádióadások vételét jelentheti az új eszközökben, hiszen az többnyire megvalósult már, hanem valamilyen digitális átvitelen alapuló újfajta rádiózást. Az előbbi mondatban a „többnyire” kifejezés azért is indokolt, mert – ahogy az Európai Közműsorszolgáltatók Szövetsége, vagyis az EBU közleményében is kitérnek rá – a világ jó néhány mobilszolgáltatója nem teszi elérhetővé az okostelefonokban az FM rádiót. A „hardver” benne van a készülékben, csak éppen nem jelenik meg a kezelőfelületen a rádió… Ennek oka az, hogy a mobilszolgáltatók attól tartanak, hogy a jól ismert és népszerű FM rádiózás elvonná az előfizetőik figyelmét a fizetős tartalomszolgáltatásoktól. Megjegyzem, hogy az én Lumia 820-as telefonomban sem volt elérhető néhány hónapig az FM rádió, igaz, nem a mobilszolgáltatóm, hanem az operációs rendszer fejlesztője miatt. Aztán jött egy frissítés és voilá, már működik is a rádióvétel!

Ennél izgalmasabb kérdés, hogy a „digitális zsebrádió”, vagyis az okostelefonokba internetes összeköttetéssel hangzó tartalmakat juttató technika (az EBU ezt „smart radio” kifejezéssel illeti) milyen perspektívákat jelenthet a rádiós tartalomszolgáltatók számára. Ezt ma még csak tapogatjuk, noha látunk már itt-ott megjelenő próbálkozásokat. A kiindulópont egyértelműen az, hogy nem csupán arról van szó, hogy a rádiós műsorfolyamot immár bitek és bájtok formájában továbbítjuk egy IP-hálózaton, hanem arról, hogy alapvetően vizuális platformo(ko)n (azaz okostelefonon, táblagépen) érdekesebb, rugalmasabb rádiós szolgáltatásokat lehet indítani. A múlt századi zsebrádiók kijelzőjén általában csak a rádióadó frekvenciáját láthattuk, esetleg a pontos időt. Egy okostelefonos applikációként működő rádiószolgáltatás esetében már színes, nagyfelbontású képet, videót és szöveget is lehet mellékelni, megadhatók kiegészítő információk (pl. linkek) és jöhet a közvetlen interakció is a hallgatóval. Igen, ismerős ez a mozzanat a kb. 15-20 évvel ezelőtti időkből, amikor a személyi számítógépek internetes csatlakozásakor megindult a rádiózás internetesítése. A különbség most az, hogy az interaktív eszközünk immár tényleg könnyen hordozható (egy laptop azért mégiscsak méretes, ahhoz képest mindenképpen, hogy nem cipeljünk mindenhova – nem úgy az okostelefont!), rendelkezésre áll a szélessávú mobilinternet… Sőt, a fentebbiekből talán kikövetkeztethető: ezúttal már nem az államtól kell kérni frekvenciát (hiszen azt a mobilszolgáltatók megpályázzák a szolgáltatásuk számára), hanem a mobilszolgáltatókat kell meggyőzni arról, hogy igenis lehet jó üzlet a smart radio koncepcióra alapozott tartalomszolgáltatás.

Szilágyi Árpád

Netidők Blogtársaság 

Bejelentette az Intel, hogy olyan médiaszolgáltatást indít, amely webkamerával fürkészi a nézőket, annak érdekében, hogy meg tudja állapítani, ki használja éppen a készüléket és az ő profiljának megfelelő műsort sugározzon. A kényelem oltárán megint feláldozhatunk valamennyit a magánszféránkból. Nem újdonság ugyanakkor, hogy az infokommunikációs eszközök olyan fausti alkura kényszerítenek minket, ahol a magánszféránk fokozatos feladásával (is) fizetünk a szolgáltatás használatáért. De eddig legalább a nappalink védve volt a kíváncsi szemektől.

Az egész dolog alighanem a telefonnal kezdődött. Kevesen tudják, hogy a telefon feltalálása után elég nyögvenyelősen hódította meg a polgári nappalikat. Az „én házam az én váram” mondásnak megfelelően legtöbben, bár belátták a találmány előnyeit, nem kívánták beengedni a készüléket a házba. Ennek megfelelő kompromisszum született, a telefon először a garázsba került vagy a cselédszállásra. Sokaknak ugyanis nem volt az ínyére, hogy a telefon bármikor csöröghet, azt nem lehet kontrollálni, az idegenek bejelentés nélkül „rátörhetnek” a háziakra, sőt, helyzeti előnyük is van, hiszen ők tudják, hogy mit akarnak mondani, míg, akit hívnak azt váratlanul éri a telefoncsörgés. Amikor látogatást is csak előzetes bejelentéssel lehetett tenni, a telefon ebből a magánszférából rabolt el egy kisebb szeletet, ahogy beköltözött a garázsba. Végül egy nagyobbat, amikor kényelemből „beköltözött” az előszobába majd a nappaliba – hiszen kinek van kedve folyamatosan kimászkálni beszélgetni a garázsba. A telefon árnyoldalairól és lakáson belüli „hurcolkodásáról” remek kis tárcát írt Heltai Jenő, érdemes elolvasni, kedvcsinálónak csak egy rövid részletet idéznék: „Ideges ember vagyok, és nem szeretem, ha valaki elkezd csöngetni a szobában, kivált olyan valaki, aki nincs is a szobában. De ha már kényelem, hát legyen igazán kényelem. Ennélfogva a telefont az íróasztalomra állíttattam.”

Így kezdte meg hódító útját az infokommunikációs technológia, ahol a kényelem jelszavával egyre több technológiai eszköz került be az otthonokba, a teljesség igénye nélkül a gramofon (majd lemezjátszó, kazettás magnó, CD-lejátszó, hifi és társai), a rádió, a televízió, a számítógép és a mobiltelefon. Furcsa mód a videótelefon nincs köztük, annak ellenére, hogy már az 1960-as évek óta készen áll a technológia a tömeges használatra és technológiai értelemben semmi akadálya a térhódításának. Csakhogy az emberek nem szerették a videótelefont, bevezetésének kudarca kapcsán kiderült, hogy kevesebb előnye van annak, ha látjuk a másikat, mint annak, ha úgy is beszélhetünk, hogy nem látnak minket. Vagyis személyes párbeszédre egyébként alkalmatlan öltözetben is tudunk diskurálni. Ez ám a kényelem!

Végeredményben a lakásunk eddig javarészt védve volt a fürkésző tekintetektől (leszámítva 1-2 esetet, amikor a számítógépbe épített webkamera kezdett önálló életbe, például amikor kémkedett az iskolától ajándékba kapott laptop). Ezen változtatna most az Intel, amikor a megszokott kényelem jelszavával a nappalinkat akarja bekamerázni, hogy személyre szabott műsorokat tudjon szolgáltatni nekünk. Nem mondom, hogy az embereknek nincs joga a saját magánszférájukból annyit feláldozni, amennyit akarnak – látjuk a Facebook-on is, hogy mennyire eltérő módon használják az emberek a közösségi oldalakat, valaki ott éli a mindennapjait megosztva minden „eseményt” a reggeli felkeléstől az esti lefekvésig, mások pedig még regisztrálni sem hajlandóak az oldalra. Ennek megfelelően az Intel eszközét is feltehetően csak azok fogják megvenni, akiket nem zavar, ha bekukucskálnak a nappalijukba – elvégre, nincs semmi rejtegetnivalójuk. Én mégis ellene vagyok a dolognak, mert a telefonnal megteremtett kétoldalú kommunikáció legalább korlátozott, a tévé, rádió, gramofon / lemezjátszó / magnó teremtette média egyoldalú, vagyis nem keveredünk vele interakcióba, míg a számítógép esetében jó esetben kontrollálhatjuk az interakciót. Az Intel új szolgáltatása viszont arra épül, hogy folyamatosan figyel bennünket, mint a Nagy Testvér az 1984-ben – csak legfeljebb nem szól ránk, hogyha csalunk a reggeli tornánál.

Még szerencse, hogy ki lehet kapcsolni az Intel eme remek új szolgáltatásában a webkamerát. És szerencse, hogy nem vagyok paranoid és el is hiszem, hogy kikapcsolt állapotában a webkamera nem közvetít képet, semmilyen körülmények között.

Néha meg tudom érteni a ludditák egykori indulatait…

Pintér Robesz

A Netidők 2012. május 28-i adásában olyan témákat idéztünk fel, amelyek a zene és a digitális világ találkozási pontjairól szóltak. Mindennek apropóját az adja, hogy a Petőfi Rádió most öt éve alakult át zenei rádióvá. Ezúttal az asztaltársaság nélkül Nagyistók Tibor beszélgetett Szilágyi Árpáddal, a műsort elindító rádióssal és megidéztek néhány momentumot a műsor múltjából, olyanokat, amelyek a zenéhez és természetesen a digitális világhoz kapcsolódnak.

1.)
A műsor szignálzenéjét 1998 és 2007 között használhatta, a zenei rádióba már nem hozhatta magával – mert egységes hangzást alakítottak ki. Az első felvételből az derül ki, hogy hogyan keletkezett a szignál, majd meghallgathatjuk, hogy a Netidők hallgatóit hogyan ihlette meg ez a zene…

2.)
A második bejátszásban egy közel 9 évvel ezelőtti adást idéztünk fel, a szenzáció ekkor az volt, hogy robotok énekeltek el egy dalt megdöbbentő minőségben...

3.)
A Netidők egyik legfontosabb témaköre volt a 90-es évek végén az MP3. Igaz, hogy ezt a formátumot és a hozzá tartozó hangtömörítési eljárást már évekkel korábban kifejlesztették a német Fraunhofer intézetben, de az igazi áttörés 1999 körül következett be. Ez év elején egy teljes adást ennek a témának szenteltek, mert érzékelhető volt, hogy a zene-terjesztés módszerei gyökeresen alakulnak át. Gőz László, aki akkor a Jazz + Az producere és a BMC kiadó vezetője is volt egy személyben, elmondta a véleményét.

4.)
A 2001. október 25-i adásban az derült ki, hogy a számítógép improvizálja a zenét! Ekkor volt először a műsor vendége MS3, vagyis ifj. Mester Sándor, akinek a neve nem az MP3-ra rímel. Szóval MS3 a feltalálója a Digimpro rendszernek, amivel a számítógép is képes zenét improvizálni, persze a legfontosabb zenei szabályok betartásával.

5.)

A Petőfi Rádió mai fiatal hallgatói számára meglepő lehet, hogy a mai „Petőfi-kompatibilis” zenészek, együttesek egy része annak idején a Netidőkben mutatkozott be. Ilyen például Tövisházi Ambrus is, aki akkor jelent meg a zenei életben az Amorf Ördögök nevű formációval. (De ebbe a sorba illeszkedik Zsagar Balázs a Yonderboi projekttel, és Dudás Marcell a Golden Army-val.) A bejátszásból kiderül, hogy Tövisházi Ambrus hogyan került a digitális világgal foglalkozó műsorba.

A műsorvezető Nagyistók Tibor, az adásszerkesztő Neltz János volt.
Programszerkesztő: Szilágyi Árpád

Közel egy éve számoltam be a blogunkban arról, hogy megkezdtük a Netidők műsor weben elérhető hangarchívumának átalakítását a korábbi RealAudio formátumról MP3 formátumra. Azóta a Facebook oldalunk látogatói számára folyamatosan jeleztem, hogyha egy-egy újabb mérföldkövet elértünk az archívum reformálásában, de most elérkezett a pillanat, hogy bejelenthetem a munka befejeztét: immár a teljes Netidők hangarchívum elérhető MP3 formátumban az 1995. júliusi indulástól kezdve napjainkig. Márpedig ez már közel 16 és fél év hanganyaga!

A felvételek 112 kbit/s-os MP3 fájlok. Aki valamelyest járatos a külföldi és hazai podcast szolgáltatások világában, annak feltűnhet, hogy általában 64 kbit/s-os MP3 fájlokat tesznek közzé, ha szöveges műsorról van szó, mert ezzel a bitrátával is érthető a szöveg. Mi azért döntöttünk az ennél valamivel nagyobb bitráta mellett, mert a ma elérhető sávszélességek világában nem jelent igazi problémát a hangfájlok mérete. Mondhatjuk úgy is, hogy ezzel a jobb hangminőséggel jövőállóbb lett az archívum, hiszen szebben, tisztábban szólnak a műsor felvételek.

A hangminőséghez azért hadd tegyem hozzá, hogy az első 3-4 év műsorait eredetileg még analóg kazettára rögzítettük a stúdióban, és e kazettákat digitalizáltam az otthoni számítógépemen. (Ezekben az években még a Magyar Rádió stúdió is analóg technikával működtek. Mint utóbb kiderült, fontos is volt ez a kazettás rögzítés, mert ezeket a magazin műsorokat egyébként más módon ekkoriban egyáltalán nem archiválták a közrádióban.) Aztán 1999-ben beszereztem egy MiniDisc rendszerű decket, ettől kezdve már a stúdióban az élő adás közben viszonylag jó hangminőségű digitális felvételt rögzítettünk, bár ezt még újra kellett digitalizálni azon egyszerű oknál fogva, hogy a MiniDisc digitális felvételét nem tudtam transzkódolni a PC-re. Nem sokkal később bevezették a közrádióban a Dalet számítógépes adáslebonyolító rendszert, így rövidesen a műsor felvételét immár a stúdióban rögzítette a számítógép és az előállított fájlt kellett csak átalakítani a webhelyünk archívuma (valamint a PC World lemezmelléklete és a saját archívumom) számára szükséges formátumokba.

Többekben felmerült a kérdés, hogy a viszonylag gyenge hangminőségű RealAudio fájlokból hogyan csináltunk jó MP3-akat? A válasz nagyon egyszerű: nem a RealAudio fájlokat használtuk erre, hanem a gondosan eltett jó minőségű MP3 fájlokat konvertáltuk a megfelelő bitrátára.

Tegyük hozzá, hogy a RealAudio felvételeink sem a formátum miatt szóltak rosszul, hanem azért, hogy az immár ősidőknek számító modemes korszakban elérhető szűk sávszélességgel is hallgathatók legyenek a műsorok. (Szóval a RealAudio formátumban benne volt akár az a lehetőség is, hogy olyan jól szóljon, mint egy jobb MP3 felvétel, de szándékosan 20 kbit/s-os bitrátát használtunk, ami egy közepes középhullámú rádióadásnak felelne meg.)

A webhelyünkön immár elérhető MP3-ak egyelőre „mindössze” letölthető fájlok. Ez azért lényeges, mert a korábbi RealAudio archívum mögött egy ún. médiaszerver működött, ami például a felvételek indexálásában volt nagy segítség. A lejátszó programot (RealPlayer) lehetett úgy vezérelni egy egyszerű linkből, hogy az adott műsor egy bizonyos időpontjától egy másik időpontjáig tartson a lejátszás. Mondjuk az egyórás Netidők felvételekben ez fontos, hogy ha egy blogposztban hivatkozunk egy műsorbeli beszélgetésre, akkor ne kelljen kivárni, hanem kattintásra rögtön a keresett beszélgetés induljon el. Nos, ez a lehetőség egyelőre nem áll rendelkezésre, de remélem, nemsoká megoldható lesz ez is az MP3 felvételeinkkel.

A Netidők hangarchívuma pedig folyamatosan rendelkezésre áll immár 15 éve és egyúttal lenyomatát adja a digitális világ fejlődésének.

Szilágyi Árpád