Folytatva a blogon is megkezdett, C64-es zenéket bemutatót sorozatot, ezúttal nem egy konkrét játékról lesz szó, hanem a PRESS PLAY ON TAPE zenekarról, avagy az „őrült dánokról”, akik rockbandaként játsszák a legnagyobb C64 slágereket, és nemrégiben jelent meg harmadik, ráadásul dupla albumuk.

A PRESS PLAY ON TAPE (vagy röviden PPOT) tagjai a Koppenhágai Egyetemen számítástechnika karán találkoztak még az előző évezred vége felé. Nevük -- így, szigorúan csupa nagybetűvel írva --, szintén a C64-től származik: ez a felirat jelent meg a képernyőn, ha egy játékot be akartunk tölteni a kazettás egységről. Magyarul azt jelenti: nyomd meg a lejátszás gombot a magnón. Ezután kezdődött a betöltés (a C64 kiírta, hogy LOADING), majd mikor végzett, szólt, hogy készen van (READY), mi pedig indíthattuk a játékot (RUN). LOADING READY RUN -- ez lett a 2002-ben megjelent első CD címe, amelyen olyan egykori játék- és zenei slágerek feldolgozásait találjuk meg, mint a Monty On The Run, a Commando, a Ghost and Goblins, a Master of Magic vagy az egészen egyedi hangulatú Wizardry. Mivel ezekkel úgy is foglalkozunk majd külön bejegyzésben, nézzünk inkább néhány kevésbé ismert, vagy tán elfeledett játékot, számot.

A CD az 1986-os Rambo: First Blood Part II (magyarul: Rambo 2) zenéjével nyitott. Az Ocean által kiadott Commando-klónban a filmnek megfelelően Rambo mindenkit kinyír, aki szembejön, kiszabadítja a foglyokat a táborból, majd elrepül a helikopterrel. Az eredeti zenét a Hubbarhoz hasonlóan C64-istenségként számon tartott Martin Galway írta.


Az 1984-ben megjelent Aztec Challenge-ben egy azték harcossá válhattunk, ha átszenvedjük magunkat több pályányi megpróbáltatáson. Emlékezetessé attól vált, hogy volt egy pálya, amelyen csak óriási szerencsével lehetett átjutni: akkoriban sokan használtunk fekete-fehér tévéket „monitorként”, márpedig a kék folyóban mozgó barna piranhák egyszerűen nem látszódtak ezeken a készülékeken. A játék monoton alapokra épülő, de ma is fülünkbe csengő zenéjét Paul Norman szerezte.

Az úgynevezett "falbontó tenisz" játékkategóriát grafikailag és játékmenetileg is megújító Krakoutra a bolondos zenéjéről is emlékezhetünk. (A falbontó tenisz az a játék, amiben pattogó labádkat egy ütővel kordában tartva bontunk le "építményeket".) Az egymásnak feleselgető dallamok a szerző, Ben Daglish, egyik jellgezetessége, a PPOT pedig kellően őrülten dolgozta fel, így nagyszerű kis szám kerekedett belőle. A játékot Gremlin Graphics adta ki 1987-ben.



A Paperboy klasszikus játéktermi gépként lett népszerű, a kötelező C64-változat 1986-ban az Elite gondozásában látott napvilágot. Nagyon nehéz ügyességi játék volt, amelyben a képernyőn keresztbe tekerő biciklissel kellett újságokat hajigálni az előfizetőknek, miközben az autósoktól kezdve a fűnyírós bácsin keresztül a szomszéd harapós kutyájáig mindenki az életünkre tört. Az eredeti:


Mark Cooksey és Martin Galway zenéjéből a PPOT egy laza, hátradőlős, jó kedvű feldolgozást csinált. (A YouTube-on nem találtunk elérhető felvételt a PPOT-től.)

A műsorban így meséltem róluk:

Sajnos az idén 10 éves LOADING READY RUN szőrén-szálán elfogyott, már nem kapható sehol. Ami még fájóbb, vagy talán érthetetlen, hogy MP3 vagy FLAC változatban is csak jobbára illegális módon juthatunk hozzá.

DJ Chatman (Spányik Balázs)