Netidők Blogtársaság

Az internet tele van a Nokia mobilgyártórészlegének eladásáról szóló hírekkel, elemzésekkel. Amit erről az ügyről el lehetett mondani, azt már elmondták. Én inkább megmutatom, mennyire meghatározó volt a mobiltelefonok történetében a Nokia. A lista természetesen nem lehet teljes, hiszen volt olyan időszak, amikor a világ minden tájára több mint kétszáz típust gyártottak egyszerre. Időutazás mobillal a kézben.

Érdekes perspektívába helyezte a Microsoft és Nokia közötti megállapodást a Telecom Italia vezetője és Neelie Kroes az Európai Unió biztosa egy konferencián a minap. Szerintük olyan folyamatok indultak el, amelyek Európa leszakadásához vezettek a mobiltelefoniában. Az, hogy a Microsoft megvette a Nokia mobilgyártó üzletágát, csak az egyik olyan „mega üzlet”, ami ezt a folyamatot újabban jelzi. A Vodafone szintén a napokban jelentette be, hogy kivonul az amerikai piacról, amivel egy fontos európai szolgáltató globális szintű jelenléte gyengül meg (bár azt még nem tudni, hogy az így befolyó hatalmas összeget mibe fekteti a cég).

Ennek a megközelítésnek (Európa lemarad) van relevanciája, de közel sem újkeletű folyamatról van szó, a Nokia ugyanis nem az első olyan európai mobiltelefon gyártó cég, amely valaha jobb napokat látott. Gondoljunk az Ericssonra, amely ma már nem gyárt mobiltelefonokat, pedig 10-15 évvel ezelőtt az egyik meghatározó szereplő volt a piacon és ezt követően is közös vállalkozást üzemeltetett a Sony-val (2001-től), de idővel abból is kiszállt (2011-ben). Az Ericsson azóta a hálózatfejlesztéshez, kommunikációs hálózatokhoz szükséges eszközök gyártására és a kapcsolódó területekre koncentrál. A Nokia most közel ugyanezt az utat járja be, megszabadul a készülékgyártástól, de megtartja a Nokia Siemens Networks-öt, miután kivásárolta belőle a Siemens-et és így a kommunikációs hálózati eszközök területen kíván tovább működni (ahol a piaci részesedése alapján az Ericsson és a Huawei után a harmadik). (A HERE térkép szolgáltatást – amely a Nokiánál maradt – kicsit „kilóg” ebből a képből, de ezt jól megfontolt stratégiai okok miatt kellett a Nokiánál tartani, ha ezt is viszi a Microsoft, akkor sérült volna a platformfüggetlenség, ami a sikerhez fontos a szolgáltatás esetében.)

De egykori európai mobilos cégként említhetjük a Siemens-et is, már ők sem gyártanak mobiltelefonokat, miután 2005-ben eladták az üzletágat – vagy az Alcatelt, amely márkaként még tovább él, de részben kínai tulajdonban van. A 8-10 evvel ezelőtti helyzethez képest egyértelmű, hogy Európa dominanciája gyengül. De ne legyünk rövidlátóak, ha nem a cégekre fókuszálunk, akkor ez a történet nem csupán Európáról szól, hanem a világrégiók és egyes országok versengéséről. Vajon nem szomorúak-e a kanadaiak, amikor a Blackberry bukdácsolását látják? Vagy a tajvaniak, amikor a HTC teljesítményéről van szó? Az amerikaiak a Motorola kapcsán? A japánok, amikor azt látják, hogy a fogyasztói elektronikában egyeduralkodónak számító márkáik szinte mind eltűnnek? Én még emlékszem a Panasonic vagy az NEC mobiltelefonokra, ma már csak a Sony küzd, hogy bekerüljön a top3 gyártó közé az okostelefonok között (közel két tucat országban ez már sikerült is nekik).

Nem egyszerűen Európa „hanyatlásáról” van tehát szó, hanem a mobil piac globális átrendeződéséről... Mindeközben ugyanis Korea (Samsung, LG) és Kína (ZTE, Huawei, Lenovo) vagy az Apple (USA) csillaga emelkedik. Ha pedig a területi versengés mögé nézünk, akkor valójában cégek versengését látjuk: amelyik képes tartósan innoválni, megújulni, az a csúcson marad, amelyik pedig rosszul csinálja ugyanezt, az legyen bármekkora is, lemarad a versenyben és megfizeti ennek az árát (most éppen a Nokia). Egészen biztos vagyok benne azonban, hogy a következő évtizedben a most csúcson levő Samsung vagy Apple esetében is látni fogjuk ennek a hullámvasútnak a működését.

Pintér Robesz

végére

Oly gyakran találkozom ezzel az összetétellel, hogy éppen ideje volt elgondolkodnom azon, hogy mitől infra- az infrastruktúra. Nem tehetek róla, engem lázba tudnak hozni ezek a kérdések, amelyek másoknak talán föl sem tűnnek vagy éppenséggel nagyon is nyilvánvalóak.

A Magyar értelmező kéziszótár szerint az infrastruktúra a társadalmi, gazdasági tevékenység zavartalanságát biztosító alapvető létesítmények, szervezetek (pl. lakások, közművek, a kereskedelem, a távközlés, az oktatás, az egészségügy stb.) rendszere. Közvetlenül az angolból vettük át az összetételt, ám a tagjai latin eredetűek, és már régen meghonosodott elsősorban a természettudományok, a mérnöki tudományok, illetve a közigazgatás szaknyelvében.

Az infra- előtag jelentése az Idegen szavak szótára szerint ’valamilyen értéken vagy valamin aluli’. A struktúra közismert jövevényszó, jelentése ’szerkezet’. Az infra- előtag egyébként több köznapi használatban is előforduló szakkifejezésben is megtalálható, így pl.: infrahang ’az emberi fül hallóképességének alsó határát el nem érő hangrezgés’, infravörös ’olyan vörös sugárzás, amely a vörös fényen inneni, nem látható hullámhosszú sugárzás’.

Fölmerül a kérdés, hogy a közigazgatáson túl a köznyelvben, az informatikai tematikában is gyakran előforduló infrastruktúra (pl. hálózati infrastruktúra, internetes infrastruktúra, számítástechnikai infrastruktúra stb.) kifejezésben milyen jelentéstani szerepe van az infra- előtagak, ugyanis a struktúra mint ’szerkezet’ érthető. Egyszerűbben: mitől infra- azt infrastruktúra? A szóban forgó kifejezés pontos jelentése ’végső struktúra, finomstruktúra’, tehát olyan alrendszerek, amelyekre épülnek a nagy rendszerek, amelyek a végső, alapvető hátterét biztosítják a munkavégzésnek, a működésnek. Az informatikai infrastruktúra tehát azoknak a számítógépes eszközöknek, hálózatoknak a rendszerét jelenti, amely az alapvető működőképességet biztosítja. Az infrastruktúra tehát számomra leginkább alapstruktúra, alaprendszer, alrendszer.

Bódi Zoltán

| Még több lehetőség

(via huffingtonpost)

Életem legszebb naplementéjét láttam tegnap éjszaka. Álmomban. Észtországban voltunk a családommal, tél volt, havasak voltak Tallinn háztetői és tornyai, a történelmi épületek, a távolban a tenger csillogott a kikötő öblében, jól lehetett látni a hegygerincről, ahol álltam. A halvány, fehéren sütő nap fénye minden tetőről visszatükröződött, ezerfelé szórta a fényt a hó. Döbbenetesen szép látvány volt, olyan, hogy kiabálni kezdtem álmomban, mindenkit odahívva és az okostelefonommal fotózva a látványt. Az esti súrlófények a tökéletesek voltak a fotózáshoz, telefonomon a legapróbb részletekig bele-belezoomolva a látványba továbbra is élesnek tűnt minden.

Ott volt a családom is, a gyerekek labdáztak, élvezték a hazaindulás előtti utolsó perceket, azonban valami piszlicsáré apróságon összevesztem a feleségemmel, ami elrontotta a hangulatot, így inkább hagytam őket tovább játszani én pedig visszasétáltam a városba. A városban azonban legnagyobb megdöbbenésemre teljes volt a káosz, rendőrök, katonák és civilek rohangáltak a főtéren, miközben mindenféle harci eszközök, zöldre festett tankok, ágyúk, még szekerek is vonultak egymás után észveszejtő gyorsasággal. Menekültek. A lacipecsenyés kétségbeesetten próbálta szétszedni és egy zárt teherautó hátuljába beledobálni a paravánjait, asztalokat, székeket és a sütő berendezéseket.

Ahogy hátrafordultam egy géppisztoly torkolattüzét láttam tőlem néhány méterre és sikoltozva szanaszét spricceltek az emberek páni félelemben a térre bejövő többsávos sugárút közepén futó járdán. Mindenki menekült, a narancssárga, Police feliratú mellénybe öltözött rendőri egységek tűntek egyedül szervezettnek, ahogy egy mellékutcán próbáltak az ellenség háta mögé kerülni. Legalábbis akkor azt gondoltam.

Csapdába estem, a fegyveres közém és a családomhoz visszavezető út közé került. Így inkább együtt futottam a rendőrökkel a mellékutcában, abban a reményben, hogy így kikerülhetem az őrjöngést és visszajuthatok a családomhoz. Néhányan próbáltak beugrálni a kapualjakba, ahol még nyitva voltak az ajtók. Én már úgy rohantam, hogy újra a kezemben volt az okostelefon, amivel pár perce még a naplementés képeket készítettem teljes idillben. Szerettem volna beírni a PIN-kódomat, de a telefon sokadszorra sem fogadta el, nem tudtam felhívni a feleségemet, hogy figyelmeztessem, meneküljön el a gyerekekkel. Közben befutottunk egy rendőrőrsre, le a pincébe és elkezdtek gumibottal verni a rendőrök. Angolul mondtam nekik, hogy ne bántsanak, nem csináltam nekik semmi rosszat és siránkoztam, hogy miért nem később jött a támadás, ma este repültünk volna haza. Aztán hirtelen, sokadszori próbálkozásra a telefon elfogadta a PIN-kódot, de egy telepítési képernyő fogadott. Rájöttem, hogy a mobil infrastruktúra nem működik, a telefonomat feltörték és átvették felette az irányítást. Álmomban tudtam, hogy a kínai inváziós hadsereg kikapcsolta a teljes mobil hálózatot és átvette a hatalmat a hálózatra csatlakoztatott készülékek felett, amiket korábban mind Kínában készítettek.

Mielőtt felébredtem, még megfogadtam, hogyha egyszer hazajutok, soha többet nem veszek Kínában gyártott mobil eszközt és nem fizetek elő olyan telefonszolgáltatásra, amely kínai infrastruktúrán üzemel. Örülök neki, hogy mindez csak egy rossz álom volt.

Pintér Robesz