Tegye fel a kezét, aki rendelt már valamit az interneten! Lássuk csak: százból nagyjából hetvenen. És ki az, aki hideg élelmiszert vásárolt már a neten? Senki? Na jó, azért három kezet mintha látnék…

Valószínűleg a fenti jelenet játszódna le, ha véletlenszerűen összeválogatnánk száz netezőt, és feltennénk nekik ezeket a kérdéseket. Ugyanis míg a felnőtt internetezők 72 százaléka legalább egyszer rendelt már valamilyen terméket, szolgáltatást a világhálón keresztül, addig azok aránya, akik hideg élelmiszert (figyelem, nem melegételt!) vásároltak már ilyen módon, nem éri el a 3 százalékot; az elmúlt egy évben pedig csupán 1 százalékuk (vagyis kevesebb mint 40 ezer felnőtt) rendelt élelmiszert online módon.

Azt, hogy az online élelmiszervásárlás ennyire népszerűtlen a hazai internetezők körében, szokták a szűkös kínálattal is magyarázni. Ugyanis ma még nagyon kevés bolt kínál élelmiszert az interneten, a nagy hipermarketláncok nem rendelkeznek magyar webáruházzal, és a kisebb láncok sem a teljes kínálatukkal jelennek meg a neten. Kérdés azonban, hogy csak ebben keresendő-e az érdeklődés hiánya.  Vajon ha kedvenc üzleteink egyszer csak megjelennének a neten, akkor varázsütésre megnőne-e a kereslet is; vagy esetleg vannak további olyan tényezők, amelyek gátat szabnak az online élelmiszervásárlás terjedésének? Ezeket a kérdéseket vizsgálta az NRC egyik legutóbbi felmérése, amelyet azon netpolgárok körében végeztek el, akik szoktak saját maguk vagy háztartásuk számára élelmiszert vásárolni.

A kutatás eredményei azt mutatják, hogy az élelmiszer bizony korántsem olyan egyszerű termék az online értékesítés szempontjából, mint amilyennek első látásra tűnik. Bár kedvenc szalámink vagy tejfölünk kiválasztása és megrendelése egy webáruházból kockázatmentes műveletnek tűnik, ezeknél a termékeknél a kézzelfoghatóság hiánya sokkal erősebb korlátként jelenik meg a vásárlók fejében, mint más árucikkek esetében. A kulcsszó a bizalom, illetve a bizalom hiánya: a magyar internetezők jelentős része ugyanis meg van róla győződve, hogy az online élelmiszeráruházak nem a legfrissebb portékát szállítják ki a vevőknek, így nem csoda, hogy a netes élelmiszervásárlás egyik legfontosabb hátrányának is azt érzik, hogy nincs lehetőségük ellenőrizni a termékek lejárati idejét.

Az, hogy eddig még kevesen próbálták ki a netes élelmiszervásárlást, és mindössze minden tizedik netpolgár tartja elképzelhetőnek, hogy a közeljövőben él ezzel a lehetőséggel, azt mutatja, hogy az elsősorban a bizalomból fakadó hátrányok alaposan felülírják az előnyöket. Merthogy természetesen előnyei is vannak annak, ha valaki online boltból szerzi be az élelmiszert. Elsősorban a kényelem: a cipekedést kiküszöbölő házhozszállítás vagy a sorbanállás elkerülése.

Azért persze a kiinduló állításunk is igaz: a szűkös kínálat is felelős azért, hogy ma még kevesen nyitottak az online élelmiszervásárlásra. Ha kedvenc élelmiszerboltja teljes árukínálatával megjelenne az interneten, már a netezők több mint negyede lenne nyitott arra, hogy webáruházból szerezze be az élelmiszert. Az előnyöket (házhozszállítás) és a hátrányokat (a frissességgel kapcsolatos kétségek) egybevetve nem meglepő, hogy az online rendelés elsősorban a nagybevásárlást vagy annak egy részét válthatja ki, és az olyan tartós, nagy mennyiségben vásárolható élelmiszerek lehetnek az e-kereskedelem slágerei, mint a szárazáru (só, cukor, liszt, tészták stb.), a konzervek vagy az ásványvíz. Az internetezők leginkább ilyen termékeket lennének hajlandóak interneten vásárolni; a tejtermékeket vagy mindennapi kenyerüket virtuális kosár helyett továbbra is inkább egy valódi bevásárlókosárba pakolnák be.

Kurucz Imre