Az amerikai GPS rendszertől való függéstől érthető módon meg akar szabadulni a világ. A rendszer pontossága a mai világban már nem elég, de biztonságpolitikai okokból az amerikai kormány egyelőre nem enged. Ráadásul bármikor nemzetbiztonsági okokra hivatkozva lekapcsolhatják. Ezért indította el Európai Unió is a saját műholdas-navigációs programját, a Galileot.

A tervek szépek voltak: 30 műhold, 3,4 milliárd Euro fejlesztési költség, és 2010-es tervezett indulási határidő.  Sajnos az unióban megszokott bürokratikus lassúság erre a projektre is rányomta a bélyegét. Az Unió nem kívánta-kívánja finanszírozni a drága projectet, ezért a fejlesztésre és finanszírozásra magánbefektetői konzorciumot hozott létre. Az elképzelések szerint a Galileo 2050-re 250 milliárdos üzlet lesz. Ebből kitűnik, hogy ezt a szolgáltatás fizetős szánják.

Azonban két éve megtorpant a Galileo fejlesztése, a cégek egész egyszerűen leálltak a munkálatokkal. A konzorcium kijelentette, addig nem kezdik újra a munkát, amíg garanciát nem kapnak arra, hogy az európai rendszer képes piacot szerezni a GPS-től. A cégeknek kétségeik voltak, hogy képesek elegendő ügyfelet szerezni a Galileo számára az ingyenes amerikai GPS-szel szemben. Végül elcsitultak a hullámok, ha lassan is, de folytatódott a munka.

A projekt folyamatos és egyre nagyobb csúszásban van, a folyamatos pénzhiány is rányomja bélyegét a fejlesztésre. 2010 végére odáig jutott a program, hogy a földi létesítmények java része készen áll. December 13-án adták át a svédországi Kirunában a svéd földi állomást. Szintén átadásra került a francia guyanai Kouroui állomás. Ezek feladata a műholdak működésének és pályájának nyomon követése. A Galileo két irányító-központja a németországi Oberpfaffenhofenben és az olaszországi Fucinóban szintén készen áll. Októberben Norvégia is beszállt 70 millió euróval a programba (Nem EU tag, de az űrügynökség tagja). Vállalták két norvégiai és egy antarktiszi állomás felállítását.

Műholdak azonban még most sincsenek. Két teszthold már évek óta fenn kering, további két műhold startja Kourouból, Szojuz rakétával augusztusban várható. A műholdak java része Németországban már gyártás alatt áll. 2014-ig kell feljuttatni összesen 18 műholdat, hogy a rendszer alapkiépítésben működőképes legyen. A világ teljes lefedéséhez további 12-re van szükség, ezekről még folynak a tárgyalások.

Nem tudni, mi módon akarják ezt a szolgáltatást fizetőssé, tenni mikor párhuzamosan a GPS továbbra is ingyenes marad. Valószínűleg a bevételek a hardver és szoftver licenszdíjakból, valamint fizetős plusz szolgáltatásokból (útinfó, időjárás, hirdetési bevételek) származnak majd. Sajnos még hosszú idő kérdése, hogy működni fog-e egyáltalán a rendszer.

 

Tücsi a Galaktikus

 

Ajánlat:

GPS helyett GNSS (I.)