Netidők Blogtársaság

Van-e még innováció a mobil iparban? – tették fel a kérdést a csütörtöki első szekcióban, a választ többek között a Jolla, a Deezer és a Foursquare vezetői próbálták megtalálni. Aztán a standokon járva megnéztem, hogy ténylegesen mit innováltak azok a gyártók, akik a keddi sétámon kimaradtak: én egyetlen készülékre mondtam azt, hogy instant get, vagyis azonnal akarom – a díjnyertes Samsung Galaxy kamera tényleg fantasztikus. Végül az iparági elemzők megerősítettek benne: a kütyügyártók közötti ádáz harcban eljött a vérfrissítés ideje, új operációs rendszerekre és új szereplőkre is számíthatunk, miközben a hordozható számítástechnika még inkább kiszabadul a mobilokból.

Innoválni, innoválni, innoválni

Nem hálás dolog manapság a mobil iparban dolgozni, a fejlődés a kilencvenes vagy a kétezres években sem volt lassú, de ami az utóbbi 2-3 évben történik, az még ezekre is rátesz egy lapáttal. Csak az tud tartósan sikeres maradni, aki innoválni tud. A Samsung öt darab Mobile Awards díja megerősíti, hogy a sikerhez innováció kell, ugyanakkor az, hogy valaki innovál, még nem garancia a sikerre. Nézzük meg például az LG törekvését a 3D fényképezés mobilokban való meghonosítására, a rengeteg, fejlesztésbe ölt pénz sohasem fog megtérülni, mert az embereknek nem kellettek az ilyen eszközök – nem is lehetett látni már az LG standján sem őket.

Ha a jelenlegi mobil iparágat megvizsgáljuk, akkor azt mondhatjuk, hogy ez a mobilos ökoszisztémák arany korszaka. Ez azonban nem igazán jó sem az eszközgyártóknak, sem a telefontársaságoknak, akiket kizsigerel ez a duopolista világ, ahol egyik oldalon az Apple zárt rendszere, másik oldalon az Android uniformizált világa áll. Mindenki belefáradt abba, hogy az Androidon iszonyatosan nehéz valami különlegeset, sajátot, megkülönböztethetőt alkotni, ami képes megszólítani is a vevőket. Így a legtöbb gyártó a megahatertzekkel, magokkal, megapixelekkel, colokkal és centiméterekkel versenyzik. Ehhez képest az új nyílt platformok, mint amilyen a Jolla vagy a Firefox OS, alternatívát kínálnak. A Jolla segítségével saját szolgáltatások építhetők a rendszerbe, de akár saját hardver is készíthető, például a Deezer képes lehetne olyan hordozható zenelejátszót készíteni, ami sohasem létezett korábban és egyedi felhasználói élményt nyújt.

A Foursquare és a Deezer előadásaiból az is kiderült, hogy az innováció a mobilra épülő szolgáltatások (OTT – over the top) világában is fontos. A Foursquare segítségével – ami jelenleg a legismertebb helyalapú szolgáltatás – jelezni tudjuk a mobiltelefonunkkal, hogy fizikailag hol tartózkodunk). Most azon dolgoznak, hogy elérjék, mindenkinek olyan térképe lehessen, mint Harry Potternek, amin jól látszik nem csak az, hogy te hol állsz, hanem az is, hogy a barátaid, ismerőseid hol vannak, és hogyan mozognak. A Foursquare közösségivé teszi a térképet, egyedivé, kereshetővé, felfedezhetővé. Már most is elmondható, hogyha a korábbi bejelentkezései alapján a Foursquare javasol valakinek egy helyet (éttermet, bárt, mozit…) felfedezésre, akkor az esetek 20%-ában azt tényleg meglátogatják a felhasználók. A szolgáltatásban keletkező bejelentkezési adatok pedig aranybányát jelenthetnek a helyeknek – amelyek, ha bizonyítják, hogy ténylegesen ők üzemeltetik az adott helyet, akkor hozzáférhetnek az összesített bejelentkezési adatokhoz. Képzeljük el a Google Analytics-et, csak itt nem weboldalak látogatóiról, hanem létező helyek látogatókról van szó…

A nemrégiben Magyarországon is elindult Deezer egy zenei szolgáltatás, aminek segítségével 20 millió dal közül választhatunk. A Deezer vezetője szerint a zenei szolgáltatásokban rejlő potenciálokhoz képest egyelőre még kőkorszakiak a megoldások, rengeteget fejlődhet a piac. Ők jelenleg három módon innoválnak:

1. házon belül: minél jobb szolgáltatás, minél több eszközön (mobil, tablet, tévé stb.)
2. a felhasználók bevonásával, hogy azok minél több zenét tudjanak felfedezni és ezzel kiteljesítsék az identitásukat. Ehhez viselkedés alapú adatelemzésre és ajánlásokra van szükség.
3. az előadók bevonásával, akik a Deezer segítségével még közelebb kerülhetnek a rajongókhoz.

Az innovációról szóló előadásokat szokás szerint panelbeszélgetés zárta, amiből itt egyetlen dolgot emelnék ki: a sikerhez elengedhetetlen, hogy szívvel-lélekkel dolgozzunk az ötleteinken, ezt ugyanis megérzik a felhasználók vagy a vásárlók.

Okoskamera, NFC-s kólaautomata és tablet japán ovisoknak

Kedden már jártam a Samsung standja mellett – nehéz is lett volna kikerülni, az egyik legnagyobb volt az egész rendezvényen. Akkor megfelelő mennyiségű idő híján úgy döntöttem, hogy ide még külön visszajövök. Megérte. A Samsung szinte minden termékvonalat elhozott Barcelonába, nem csak a telefonjait. A díjnyertes Galaxy Camera tényleg lenyűgöző – nem mellesleg a szemfüles Samsung már rá is írta a terméket bemutató leírásra, hogy a készülék a kedden elnyert Global Mobile Awards 2013 díjazottja.

Okoskamera: az új hibrid eszköz a Samsungtól

A Galaxy Camera szinte egy teljes értékű okostelefon (csak hagyományosan nem lehet vele telefonálni), amibe SIM kártyát is lehet tenni, de van rajta egy kompakt kamera képességeivel rendelkező optika, 21 szeres zoommal. Úgy éreztem, hogy muszáj egy ilyen készüléket szereznem – az egész 4 nap alatt egyetlen másik kütyünél sem fogott el ez az érzés.

A másik, ami nagyon tetszett a Samsungtól a home sync és az otthoni saját cloud megoldásuk. Ezek segítségével nem kell másolgatni és mentegetni az egyszeri embernek, ez megtörténik a megfelelően beállított eszközökkel magától, amikor otthon vannak. De a Samsung nem csak a mezei felhasználókat célozta meg, hanem az oktatási, egészségügyi, üzleti megrendelőket is. Ami még érdekes MWC turista csalogató látványosság volt, az az NFC-s kóla automata – az NFC csippel rendelkező készülékek birtoklói egyetlen érintés nélkül vehetnek maguknak a jövőben szénsavas üdítőt.

A HTC standjára is bekukkantottam és megnéztem az új telefont (HTC One), az egyik legjobb készülék, amit a kezembe fogtam az elmúlt napokban. Az új kezelőfelület elsőre kicsit zavarba ejtő (kis dobozok a nyitó képernyőn, friss hírekkel – direkt nem mondok csempét). De pár pillanat után nagyon hasznos, hogy rögtön tartalom van a kijelzőn.

A Sony standján az új telefon (Xperia Z) vezeték nélküli zenehallgatási képességet próbáltam ki, nagyon tetszett, bár nem sikerült megtalálnom, hogy az alkalmazásban hová van integrálva a zenevásárlás lehetősége. Az új készülék nagyon szexi, jó kézbe fogni, nagyon tetszett, viszont ami igen furcsa volt, hogy a kijelzőn bizonyos szögben tartva kb. egymástól 3-4 milliméteres távolságra lévő pontok rácsát lehetett látni, ami elég zavaró.

Az LG széles termékportfóliót mutatott be a belépő kategóriától (lassú, kicsi, pixeles kijelzős mobilok) az Optimus G Pro-ig, ami most a legjobb készülékük. Különböző szolgáltatásokat is demóztak, amikor ott jártam, amik érdekesek, például a kamerával videózás közben zoomolni lehet egy bizonyos részre, amit a mikrofon is követ és kiemeli az abból a részből jövő hangot. De lehet mind a két kamerával (hátoldali és front oldali) egyszerre videót felvenni, a front oldali kicsiben belekerül a videóba. De videó nézés közben kicsi képbe ki lehet rakni a videót, átlátszóvá tenni és közben levelezni. Szóval az LG is próbál elmozdulni a hardver felől a felé, hogy a szoftveres megoldásokkal is megkülönböztesse magát.

Végül a japán Docomo standján megnézhettem, hogy a 10-15 éveseknek milyen androidos telefont fognak piacra dobni hamarosan Japánban – ez elsősorban, mint gyakorló szülőt érdekelt. Mindent kontrollálhat, beállíthat a szülő a Sharp által készített modellben. Van rajta pánik gomb, ami 3-5 másodperces nyomva tartás után bekapcsol, visítani kezd és értesíti a szülőt, aki belehallgathat, hogy mi történik éppen, illetve arról is információt kap, hogy éppen hol van a telefon. Az egyetlen furcsaság, hogy nincs Wifi a készülékben – szándékosan, mert úgy megkerülhetőek lennének bizonyos szülői korlátozások. Végül megnéztem a 3-6 éveseknek készült tabletet, játékos programokkal, amik például megtanítják, hogy a hal a tengerből kerül a tányérodra vagy a más országokból jövő barátokról lehet képet csinálni és megismerkedni a kultúrájukkal.

A Docomo gondol a legkisebbekre is: tablet a világ felfedezéséhez

Mi lesz, ha telefont fejleszt az Amazon?

A nap és a hét egyik legérdekesebb programjával zárult számomra a Mobile World Congress, iparági elemzők valamint az ARM és a Qualcomm képviselői szedték össze a konferencia résztvevőinek, hogy milyen újdonságokról maradtak le, ha nem jártak a kiállítók standján, illetve mi várhat ránk a közeljövőben. Azt is végigbeszélték, hogy a távolmaradó szereplőkkel kapcsolatban mi a jelenlegi helyzet.

Ebből kiderült, hogy az iPhone technológiai értelemben már lemaradt, amiért azonban ez is belefér az almás gyártónál, hogy olyan felhasználói élményt ad, aminek a készülék csak egy része. Viszont az iOS-t újra kellene tervezni, akárcsak a Blackberry tette a saját rendszerével. Az Apple egyébként túlságosan is a saját ökoszisztémájától függ, ha ez valamiért meggyengül, az magával ránthatja az egész céget, ezért nem állhatnak le az innovációval sem. A teljes képhez persze hozzátartozik, hogy ugyan az Apple standdal nem volt jelen, de a résztvevők tetemes része iPhone-nal vagy iPaddel dolgozott a kongresszus alatt, így bújtatva mégis képviseltette magát a gyártó.

A Nokia szintén le van maradva, egyrészt, mert a Windows Phone nem tud labdába rúgni. Számos alkalmazást és fizikai eszközt vagy csak iOS-re vagy iOS-re és Androidra gyártanak. Másrészt a Lumia 920 a képalkotást leszámítva nem veszi fel a versenyt a többi gyártó csúcskészülékeivel – ez az egyszerű felhasználóknak nem fontos, viszont a véleményvezérnek számító okostelefon felhasználóknak, akik befolyásolják a többiek döntéseit, az. Viszont a Nokia nagy esélye, hogy az Android erős hardverigénye miatt nem gyártanak 40 dollár alatti áron elérhető, elfogadhatóan működő Androidos eszközt – ebben a Nokia Asha termékvonala egyelőre verhetetlen. Így a stratégia az lehet számukra, hogy a fejlődő világ tömegei számára adnak belépő szintű okostelefont, majd ezeket az embereket a Lumia vonalra csábítják át. A gond csak az, hogy az elég nagy a szakadék az Asha és a Lumia között egyelőre, amit nem biztos, hogy át tudnak hidalni.

A HTC mondhatni ugyanaz a történet, mint a Nokia, csak kicsit másképp. A legnagyobb problémájuk azonban, hogy pusztán telefonkészülékeket gyártanak. Az új csúcskészülék felülete végre egy jó próbálkozás, hogy valami egyedit nyújtsanak, ami képes megkülönböztetni őket a vásárlók szemében. A hardver és a dizájn is elsőrangú. A gond az, hogy elkésett a termék, nem az első negyedévben kell új csúcskészülékekkel megjelenni, hanem a harmadik vagy negyedik negyedévben. A fő kérdés, hogy elég erős-e a HTC, hogy eljusson az üzenetével a felhasználókhoz és megmutassa, ismét tud jót alkotni.

A Samsung és a Google kölcsönösen egymásra vannak utalva, nem is tudni melyikük az erősebb. A Samsung végezte a legjobb munkát az Androiddal, mert képes a rendszer jellemzői előnyként eladni a vásárlóknak, míg erre a konkurensek nem képesek, pedig ugyanazt a rendszert találni az ő készülékeiken is.

Ami a jövőt illeti, az új operációs rendszerekkel (mint, amilyen a Tizen vagy Firefox) újra a web lehet az a platform, ami felé a fejlődés fordul. De ez csak a gyártóknak fontos, a felhasználókat nem érdekli. Ők egyszerűen tökéletes felhasználói élményre vágynak, nem érdekli őket, hogy ez egy Android vagy Apple alkalmazás vagy web.

Végül, elhangzottak a beszélgetésen elemzői előrejelzések a következő évre:

• még több márkától várható, hogy telefont adjon ki. Ilyen lehet az eBay vagy a Firefox, de az Amazon is előállhat egy piacot átrendező készülékkel, ahogy tette a tabletek között. Az is elképzelhető, hogy a Lenovo lesz az előttünk álló év meglepetés gyártója, ha végre kilép a kínai piacról az okos készülékeivel.
• egy Lumia tablet remekül szolgálná a Nokia üzleti megrendelőkkel kapcsolatos terveit. Talán a Windows Phone rendszernek is jó éve lesz végre és képes lesz a kétpólusú mobilos világot három pólusúvá alakítani.
• az előttünk álló évben tovább fog erősödni a viselhető mobil eszközök trendje. Bár az eszközök nem fognak tömegekhez eljutni, de a geekek és a véleményvezérek már a kezükbe kaparinthatják őket (Google Glass vagy okosóra)

Mindent összevetve a jövő már nem csupán az okostelefonokról szól, hanem további új eszközökről és azok összekapcsolásáról.

És ezzel búcsúzik Barcelona és a Mobile World Congress. Ha minden szerencsésen alakul, talán jövőre újra itt lehetek…

Pintér Robesz

Ahogy a szaksajtóban, úgy saját belső levelezőlistánkon is állandó beszédtéma a Microsoft és erőfeszítései, hogy az utolsó utáni pillanatban visszatérjen és megkapaszkodjon azon a mobileszközpiacon, amelyet az Apple termékei és az Android operációs rendszerre épülő készülékek uralnak évek óta. Ki-ki vérmérsékletének és érintettségének megfelelően reagál az utóbbi hónapok eseményeire, de vagyunk néhányan, akik megrökönyödéssel nézzük a számunkra ámokfutásnak tűnő, körömszakadtáig védett rossz döntéseket (Windows 8 Metro), és a túlárazott, problémákkal küzdő Surface-terméket, amelyekkel – számunkra úgy tűnik – a Zune útját járja újra végig a cég.

Gyakran mondogatjuk: beütötték a fejüket Redmondban? De látni kell, hogy a jelenlegi helyzet nem egyik pillanatról a másikra állt elő. Elemzők, többek között a mi Borek Andrásunk is, a 2000-es évek közepe óta figyelmeztettek arra, hogy a Microsoft-vonat nem biztos, hogy a megfelelő vágányokon robog. Az alábbi eszmefuttatásban megpróbáltam összeszedni azokat a "buktákat", amelyek egy olyan folyamatot vázolnak fel, ami elvezethetett a mai állapotokig.

Az első fa, amibe nagy nyilvánosság előtt először tört bele a cég fejszéje, a Win9x és az NT vonal egyesítésére tett kísérlet volt a 90-es évek végén. A terveket átmenetileg elvetve született meg a Windows 2000, ami egy jó NT-továbbfejlesztés volt, majd teljesen indokolatlanul, 2000 augusztusára kihozták a Windows Millennium Editiont, a Win98SE multimédiás továbbfejlesztését, ami akkora szutyok volt, hogy nemhogy elődeivel, de még saját magával is alig volt kompatibilis.

Egy év múlva, jött a Windows XP, amire ma már boldogan emlékszünk vissza, de csak azért, mert az idő mindent megszépít. 2001-ben ugyanis nagyjából mindenki utálta. Sem a Win9x, sem az NT-kompatibilitás nem volt 100%-os, ráadásul a következő években átestünk több drámán, kezdve a "távolról kikapcsolom a géped" sebezhetőségen, és megannyi világfertőzésen, ami világossá tette: az egész architektúra pocsék. S bár a Longhorn kódnéven készülő XP-utóddal sem álltak valami jól, a probléma nem tűrt halasztást, így kénytelenek voltak a fejlesztőket átcsoportosítani "XP-hegesztésre". 2004 nyarának végére elkészült a Windows XP Service Pack 2, ami a rendszer szinte minden komponenséhez tartalmazott javítást. Akár kiadhatták volna Windows XP Second Editionként is – tökéletesen beleillett volna a 3-éves termékfejlesztési ciklusba, és egy teljes évet nyertek volna a Longhorn számára, elég lett volna 2007 végére kihozni –, viszont szinte semmi látható vagy kézzel fogható újdonságot nem mutatott az XP-hez képest (az új biztonsági funkciókat, képernyőket leszámítva), így aztán maradt ingyenes szervizcsomag.

A Longhorn fejlesztése még ugyanabban az évben zsákutcába jutott, egyértelművé vált, hogy belátható időn belül nem lesz belőle kiadható termék. A nagy reményű WinFS és barátai mentek mind a kukába, és mivel a legfrissebb kódbázis a Windows 2003 Server SP1 volt, abból kezdtek el valamit faragni, amiből 2006 novemberére lett egy akkor elterjedt gépeken nagyjából teljesen használhatatlan Windows Vista, ami a hivatalos megjelenéssel lekéste a 2006-os karácsonyi szezont, cserben hagyva az egész iparágat.

Ugyanerre az időszakra tehető a teljes tanácstalanság az Office-ok terén. 2001-ben kijött az Office XP (2002), de szinte semmi tényleges, kézzelfogható újdonság nem volt benne a végfelhasználók számára az előző verzióhoz képest. Majd rúgtak egy jó nagyot a megjelenési év + 1 = elnevezés konvencióba, és 2003 őszén kihozták az Office 2003-at, megint csak 0 újdonsággal. Szemmel láthatóan fogalmuk nem volt, mit kéne kezdeni az Office-szal.

A baj, természetesen, a felhasználókkal volt: a Microsoft "rájött", hogy az emberek nem tudják kihasználni az Office-funkcióit a teljesen testre szabható menükben és az eszköztárakon keresztül, ezért ezek helyére kötelezően, választási lehetőség nélkül, az abszolút nem testre szabható, semmi korábbihoz nem hasonlító szalag került az Office 2007-ben. (A programcsomag fejlesztését akkoriban ugyanaz a Steven Sinofsky vezette, aki legutóbb a Windows 8-ért volt felelős, tehát neki köszönhető a kompromisszum nélkül ránk kényszerített Metro-felületet is.)

A szalag természetesen máig óriási siker a redmondi berkekben, sosem ismerték el, hogy 2007-es formájában durván megnehezítette az Office-programok hatékony használatát, és jelentős átalakítást, fejlesztést kívánt a következő verzióra.

A "böngésző háborút" ugyan hamarabb megnyerték már, de erre az időszakra tehető az a döntés, hogy az IE "kész van", nem igényel tovább fejlesztést, és éveken keresztül tényleg nem nyúltak hozzá. Eredmény: a weboldal-készítés legsötétebb korszaka a 2000-es évek második felében, totális lemaradás a konkurenciától, és csak most, 2013-ra lesz egy olyan Internet Explorer (sajnos csak Win7-re és Win8-ra), ami HTML5-támogatásban és szabványkövetésben egyáltalán egy lapon említhető a többi böngészővel, miközben a Chrome-nak helyenként már nagyobb a piaci részesedése, mint az IE-nek összesen.

Ekkor kezdték el fejleszteni a Microsoft saját hordozható médialejátszóját, a Zune-t, amiből talán 2006 végére lett termék. Az iPod addigra már rég letarolta az MP3-lejátszó piacot, és pár hónap múlva, 2007 év elején az Apple kijött az iPhone-nal. KO – az egész világ látta, egyedül a Microsoft nem, és még évekig tolta a Zune-ba a pénzt.

Külön szívfájdalmam: ebben az időszakban építették le a cégen belül a honosítás támogatását és saját nyelvi központjaikat szerte a világon, aminek egyenes következménye, hogy akár egy blogot meg lehetne tölteni a Windows 8 magyar változatának hibáival, csapnivaló fordításaival.

A fenti lista koránt sem teljes, de jól mutatja, hogy a problémák nem tegnap kezdődtek a cégnél. Az, hogy ezekkel  nem szembesültünk korábban, talán annak volt köszönhető, hogy a 90-es évek termékei, a Windows-játékplatform megteremtése, a sikeres agresszív üzletpolitika olyan elsöprő lendületbe hozta a céget, amellyel képes volt túllépni a problémákon, tompítani tudta a tucatnyi rossz döntés hatását. Úgy tűnik, ez a lendület mostanra fogy el. A kialakult helyzet pedig a rajzfilmekből lehet ismerős: a prérifarkas kirohan a szakadék fölé, vadul teker még a lábaival, és csak szép lassan fogja fel, hogy szívás van. Hirtelen megfordul és kézzel-lábbal kapálózva próbálja még elkapni a szakadék szélét. És ha nem sikerül visszakapaszkodnia, akkor szomorú szemekkel kinéz majd a közönségre, és zutty...

Chatman

Friss hírek szerint egyetlen Windowsnak sem volt ilyen halovány a rajtja, mint a Windows 8-nak. Még a sokak által utált Vistára is többen álltak át ugyanennyi idő alatt, mint amennyi most eltelt a csempés rendszer indulása óta. Az okok között sokan a felhasználói felület totális átszabását is említik, amely túl forradalmira sikeredett és idegen a legtöbb felhasználó számára. November végén kíváncsiságtól hajtva feltelepítettem az otthoni gépemre a Windows 8-at – szubjektív felhasználói beszámoló következik „alulnézetből”.

Az otthoni gépem egy két éves Acer laptop, amibe a telepítést megelőzően került több memória, így most 6 giga dolgozik benne az Intel Core i3-as processzor mellett. A korábbi Windows 7 rendszer a 2 gigával használhatatlanul lassú volt. A rendszerint hétvégenként bekapcsolt gépnek sokszor akár 30-60 perc is kellett, amíg rendesen használhatóvá vált, értsd, elfogadható időn belül reagált arra, amit csinálni szerettem volna – semmi extra: Chrome böngésző megnyitása 6-8 füllel, egy Total Commander filekezelő, az Evernote jegyzetelős program asztali verziója, egy Word és Excel futtatása párhuzamosan... Bekapcsolás után azonban többnyire elszüttyögött valamin a rendszer (mint a frissítések letöltése és telepítése vagy a vírusirtó felesleges buzgólkodása) és csak néha jutott processzoridő arra is, amit éppen csináltam volna. Úgyhogy elsősorban gyorsulást vártam az új rendszertől. Hogy megelőlegezzem a konklúziót, ezen a téren a Windows 8 felülmúlta a várakozásaimat, ilyen gyorsan induló és kezes oprendszerem a redmondi gyártótól még sosem volt (a Vista kivételével minden rendszert használtam az elmúlt 15 évben, összesen legalább 10 különböző gépen) – persze nyilván a plusz memória is jótékony hatással volt a sebességre.

A másik ok, amiért telepítettem a rendszert, hogy a két éves gépen „újrahúzzam” a Windowst, ideje volt ugyanis már újratelepíteni az oprendszerem, de ha már egyszer nekivágok, gondoltam, kipróbálom az új Windowst. Nagyot segített a döntésben, hogy a Microsoft oldalán találtam egy kompatibilitási varázslót, ami megvizsgálta, hogy a gépen futtatott szoftverek és driverek közül mi (nem) kompatibilis az új rendszerrel, illetve, hogy a számítógép egyáltalán alkalmas-e az új rendszer futtatására. Nagy örömömre 1-2 nélkülözhető szoftvert leszámítva minden programomról és driveremről azt mondta a rendszer, hogy gond nélkül futtatható az új rendszeren – ami később igaznak is bizonyult. Még az Acer egyedi billentyűzet gombjai és a billentyűkombinációk (például fényerő növelése, külső monitorra váltás, hangerő szabályozás) is kiválóan működnek (bármilyen driver külön telepítése nélkül) és minden eszközöm működik a rendszeren (így a multifunkciós szkenner és nyomtató, az okostelefon, az iPod és az iPad is). Egyedül a Total Commander hiányzik – bár pár napja kaptam egy tippet, amivel az is felrakható, de erre még nem volt időm (majd a hétvégén).

A jogtiszta, laptopon előtelepített és használt Windows 7-ből indítottam a telepítést, maga a szoftver így kicsivel több, mint 8 ezer forintba került online vásárlással. A telepítés néhány órát vett igénybe, aminek túlnyomó részét a Windows 8 letöltése közben a lassan növekvő bitkolbász bámulása tette ki. Miután lejött a szoftver, elindítottam a telepítést, közben felajánlotta a rendszer, hogy készít később használható telepítőlemezt, amivel éltem is. A telepítés kezdetén választhattam, hogy megtartsa-e az összes, gépen tárolt anyagomat, szoftvereimet és a beállításaimat a rendszer, csak a beállítások megtartását kérem, vagy semmit sem kívánok megtartani. Utóbbit választottam és itt ért az eddigi egyetlen csalódás, a Windows 8 telepítése után mégis az összes korábbi anyagom ottmaradt a gépen egy old Windows folderben.

Miután létrehoztam a telepítőlemezt, maga a tényleges telepítés csak néhány percet vett igénybe. Az első bekapcsoláskor be kellett állítani a wifi hálózatot, ki kellett választani a rendszer megjelenéséhez szükséges színsémát és a belépéshez létre kellett hoznom egy felhasználói fiókot. Utóbbit érdemes úgy beállítani, hogy megegyezzen (ha már van) a meglévő Microsoft fiókunkkal, így a rendszer mindenféle külön beállítgatás nélkül folyamatosan szinkronizálja a háttérben a dolgainkat (például a teljesség igénye nélkül a Windows okostelefonon készült képeket, a Skydrive foldert, a levelezést vagy a naptárt).

Az első élmények ugyanakkor felemásak voltak, a rendszer gyors volt és tetszetős a csempés felület (ami ugyanúgy személyre szabható, mint az ugyancsak csempés okostelefonokon) ugyanakkor szokatlan volt: hogyha a megszokott programokat elindítottam (például a frissen telepített Chrome-ot), akkor az először megnyitott egy Asztalt és utána maga is elindult. Így két „indítópult” is van a Windows 8-ban, a csempés és a korábbról megszokott Asztal – miközben Start menü nincs (mondjuk én eleve az Asztalra pakoltam ki a gyakran használt programok ikonjait korábban is, így nekem ez nem jelentett sok változást). A két felület közötti váltást is meg kellett tanulni – jól működik a nálam évek óta rutinná vált Alt+Tab billentyűkombináció, de arra is hamar rájöttem, hogy a sarkoknak és a széleknek mágikus szerepe van, ha odahúzzuk az egeret, akkor plusz menük jelennek meg. Kihívást jelentett az első kikapcsolás is, hiszen hiányzik a Start menü, végül rájöttem, hogyha a képernyő jobb szélére húzom az egeret, akkor megjelenik egy menü, amiben a főkapcsolóra nyomva választhatok a kikapcsolás, alvás és újraindítás között.

Az elmúlt hat hétben gyakorlatilag hozzászoktam az új rendszerhez, sőt túlzás nélkül mondhatom, hogy meg is szerettem. A gyors indulás miatt olyankor sem vagyok rest bekapcsolni a gépet, amikor korábban inkább azt mondtam, hogy ezért nem érdemes megvárni, hogy felálljon a rendszer és a tablethez nyúltam. A teljes igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy a csempés részt ritkán használom, a bekapcsolás után elindítom a böngészőt, a filekezelőt és az Evernote-ot vagy valamilyen más programot és gyakorlatilag ugyanúgy dolgozok, mintha egy korábbi Windows futna a gépen, viszont gyorsabb a rendszer. Mindez jó hír azoknak, akik nem kedvelik az új dizájnt (mert a csempés felülettel keveset kell bajlódni), de nekem kicsit csalódás, hiszen akkor a gyorsaságon és az új, megszokni szükséges felületen kívül mi az, amit kap az ember a Windows 8-cal? A rendszer az igazi erejét valószínűleg egy érintőképernyős gépen mutatná meg, ahol az egyszerűbb dolgok elvégzésére kiváló lenne a csempés rész (levelek gyors megnézése, időjárás, egyéb alkalmazások futtatása a Store-ból), az igazi asztalhoz ülős munkára pedig ott volna az Asztal és a hagyományosabb felület.

Szumma szummárum, a Windows 8 egy jó rendszer, gyors, esztétikus, de szokni kell. Egyáltalán nem bántam meg, hogy váltottam.

Pintér Robesz

Google Nexus, iPad Mini vagy Microsoft Surface RT? Esetleg Kindle Fire? Megjelent a tabletek új generációja, még élesebbé válik a harc az android és az iOS között és a Microsoft is helyet követel magának ezen a piacon saját, tabletekre szánt operációs rendszerével, a Windows RT-vel. Ebben a helyzetben adódik a kérdés, hogy aki mostanában tervezi egy tablet beszerzését, az mi alapján válasszon? Szubjektív mérlegelés következik a tabletekről és a választási szempontokról.

A kiindulópont természetesen az legyen, ha tabletet választunk, hogy egyáltalán mire szeretnénk használni a készüléket Ne vakítsanak el minket a cégek csábító kütyüi, meglehet, hogy nem is tabletre, hanem ennél kisebb vagy nagyobb kijelzővel rendelkező készülékre van igazándiból szükségünk (okostelefonra vagy laptopra). Nagyon fontos, hogy a tabletek a számítógépekhez képest ma még kivétel nélkül kompromisszumot jelentenek. Az új Alkotmányt leszámítva például kevés olyan szöveget írtak még tableten, ami lényegesen hosszabb lett volna, mint egy alapos bevásárlólista vagy egy ömlengős e-mail. A tabletek elsősorban tartalom fogyasztására és annak megosztására jók. A Microsoft Surface ígérete, hogy egyesíti a laptop és a tablet előnyeit, az első tesztek alapján biztosan nem igaz az ARM-os gépekre szánt Windows RT-re. Ez ugyanis nem képes a „hagyományos” Windows programok futtatására vagy huzamosabb munkára. És ezzel el is jutottunk a következő szemponthoz, ami nálam a funkcionalitás, vagyis, hogy egyáltalán mire használható az adott tablet platform. Nem biztos ugyanis, hogy arra szánták, amire használnánk, ideális esetben persze a vágyaink és a lehetőségek találkoznak, de nem árt előre mérlegelni még a tábla beszerzése előtt. Ebből a szempontból jelenleg az iPad van a legelőnyösebb helyzetben a 275 ezer, kifejezetten tabletre optimalizált alkalmazással. Ezt követi az android, leginkább még okostelefonos alkalmazásokkal, amelyek a tableten is elfutnak (legtöbb esetben probléma nélkül – mint több androidos tablet tulajdonosa ezt nyugodtan kijelenthetem). Majd a már említett Windows RT következik, ahol év végére – kincstári optimizmus – már több tízezres alkalmazás portfóliót ígér a Microsoft. Ha azonban az első tesztekből indulunk ki – például a szinte használhatatlan Kindle alkalmazással, vagy a rendszeres „lefagyásokkal” – akkor a Surface és a Windows RT ezen a fronton még jelentős javulásra szorul, mind mennyiségi, mind minőségi szempontból.

A következő szempont a választásnál a képernyőméret és az azzal szorosan összefüggő hordozhatóság. Ez persze kapcsolatban van a használhatósággal is. Egy túl nagy táblát például kényelmetlen lehet elővenni tömegközlekedés közben, de ha úgysem tervezünk gyakran ilyet, akkor számunkra ez elhanyagolható kérdés. De a nagy és nehezebb tábla egyszerű kanapészörfölés közben is kényelmetlen lehet tartós használatra, egyszerűen azért, mert elfáradunk a folyamatos kézben tartásától. A nagyobb tablet azonban alkalmasabb videó nézésre vagy, ha fényképeket szeretnénk mutogatni rajta, esetleg üzleti tárgyalásokon anyagokat prezentálnánk vele. Ebből a szempontból az android és most már az iPad is rendelkezik kisebb (7-8 col közötti) és nagyobb (9-10 col körüli) kijelző méretű készülékekkel. A Microsoft Surface egyelőre csak a nagyobb méretben érhető el, de elképzelhető, hogy más gyártók kirukkolnak kisebb tablettel is hamarosan.

A végére hagytam az egyik legfontosabb szempontot, ez pedig a pénztárcánk vastagsága. Ha csak a bevezetőben említett gépeket nézzük, akkor ár-értékben az androidos tabletek verhetetlenek, majdnem hogy profit nélkül, anyag áron „vágják hozzánk” a Nexust vagy a Kindle Firet. Ennek oka, hogy részben piacot akarnak a gyártók maguknak, részben, mert nem a vason, hanem később a tartalmon csinálnak bevételt. (Utóbbi Magyarországon sajnos korlátozottan igaz, magyar piacon a beépített zenei, filmes vagy könyves szolgáltatások csak korlátozottan vagy sehogy sem érhetők el az androidnál vagy az Amazonnál, sajnos.) Árban az iPad is előrukkolt a mini révén egy, a korábbinál sokkal kedvezőbb ajánlattal, idehaza a lélektani 100 ezer forintos bruttó áron már hozzá lehet férni a legolcsóbb almás tablethez. A legmagasabb árat pedig a Surface-nél találjuk, ahol az 500 dolláros induló ár egyáltalán nem nevezhető dömpingárnak, amivel a piacot le szeretné tarolni a redmondi gyártó. A teljes funkcionalitást ígérő, várhatóan januárban megjelenő Surface Windows 8-as tablet / laptop hibridje pedig még ennél is drágábbnak ígérkezik (hivatalos ára még nincs).

Persze a választásnál felmerülhetnek további szempontok is, mint amilyen a kiegészítők hozzáférhetősége, a háttértár mérete, a kamera megléte és minősége, vagy, hogy csupán wifis vagy mobil nettel is rendelkező modellről van-e szó. A legfontosabbak szerintem azonban a fentebb említettek. 

Pintér Robesz

A Windows 8-asokkal került be a közhasználatba a Windows RT és a WinRT kifejezés. Kifejezetten érdekel, hogy mit és miért jelent a Windows vagy a Win végén az RT.

A rejtély tehát a kifejezés végén levő RT. Nem tudok róla, hogy a Microsoft részéről hivatalosan közölték volna, hogy mit jelent az RT, ám a Wikipédián, a szakmai, illetve a laikus leírásokban szinte mindenhol azt írják, hogy ez egy betűszó, ami a runtime ('futási idő', ám ebben a jelentéskörben inkább: 'futtatási környezet') rövidítése. Akár így van, akár nem, ez nem visz sokkal közelebb a megfejtéshez. Nem könnyű megmagyarázni, hogy a WinRT és a Windows RT szerkezetekben miért éppen az RT jelenti, amit jelent.

A WinRT kifejezés született meg először. Ez a betűszó egy olyan futtatási környezetet jelent, amely a Windows 8 és a Windows RT rendszereknek a része, és ez az a fejlesztői és futtatási környezet (API), amely lehetővé teszi a metró felületű alkalmazások (Metro-style apps) futását a Windows rendszeren.

A Windows RT viszont egészen mást jelent, ráadásul 2012 áprilisáig Windows on ARM (WOA) volt a neve. Ez voltaképpen a Windows 8 operációs rendszernek egy változata, amelynek az a legfőbb jellegzetessége, hogy ARM architektúrájú rendszereken (tipikusan a táblagépeken) képes futni. 2012. áprilisától viszont a Microsoft ezt az operációs rendszert átkeresztelte Windows RT-re.

Ennek a névválasztásnak az lett a következménye, hogy főként a szakértők és a laikusok közti párbeszédben jelentős zavar van kialakulóban. Ennek az az oka, hogy most a Microsoft szakított egy olyan névhasználati hagyománnyal, amely több mint egy évtizede alakult ki. A Windows változatokat ugyanis már régóta úgy rövidítjük, hogy a Windows tulajdonnév alakját csonkoljuk Win formára, és utána tesszük az aktuális verzió jelölését: Win95, Win98, WinMe, WinXP, Win7 (ez alól csak a Vista volt a kivétel, mert az vagy nem rövidítettük vagy egyszerűen csak Vista formában használtuk). Ám most, a Windows 8-as rendszer esetében a WinRT nem a Windows egyik változatának (a Windows RT-nek) a rövidítése, hanem egészen mást jelent. Azzal, hogy a Windows on ARM nevet lecserélte a Microsoft Windows RT-re, a formai azonosság miatt akarva-akaratlanul is összekapcsolta a Windows RT operációs rendszert a WinRT futtatási környezettel.

Tehát az látható, hogy a Windows 8 legnagyobb formai újítását lehetővé tevő elem elnevezését emelték ki a táblagépeken és egyéb ARM architektúrájú rendszereken futni képes Windows operációs rendszer verzóazonosítójának. Ha ebben a névválasztásban volt némi tudatosság, akkor nyilvánvaló, hogy a Microsoft szerint az új Windows rendszerek legfontosabb eleme a Metró felület. Azt viszont nem tudhatjuk pontosan, hogy mindezt miért éppen az RT jelenti.

Mit kiderült az eddigiekből, a Windows RT-vel együtt emlegetünk egy újabb kifejezést, a Metró felületet is. Ez az elnevezés egyszerű fantázianév, ám mint a név elterjedése közben kiderült, névhasználati, jogi természetű problémák miatt a Metró kifejezést 2012 augusztusától nem használja a Microsoft. Érdekes probléma viszont, hogy helyette mást nem vezetett be hivatalosan a cég, így a köznyelvben manapság is a Metró kifejezés a legáltalánosabb, esetleg a csempe vagy csempés felület fordul elő, emellett a modern felhasználói felület vagy a Windows 8 stílus is felbukkan.

Bódi Zoltán