Netidők Blogtársaság

Október elején készültem el az okostelefonok magyar terjedésével foglalkozó cikkemmel, ami az Információs Társadalom folyóiratban fog hamarosan megjelenni. A cikk alapján sorozatot indítottam a blog hasábjain, amiben röviden bemutatom az okostelefonok (mobiltelefónia) hazai elterjedtségét.

A téma számos piackutató cég érdeklődését felkeltette – mint egykoron az internet térnyerése – így gyakran látnak napvilágot felmérések a témával kapcsolatban. A terület fontosságát jól jelzi, hogy több kutatócég rendszeres felmérést indított a terület fejlődésének figyelésére, amit az érdeklődésen túl nyilván a piaci érdek is motivál: az okostelefónia és a mobil internet számos – nem csak a távközlésben érdekelt – cég számára kiemelt fejlesztési terület, számukra elengedhetetlenül fontos a friss információk, trendek ismerete, amiért hajlandóak áldozni is. Jelenleg négy cég rendszeres(nek tervezett) kutatásáról tudni (időrendben), amelyek közül nem mindegyik publikus:

• az Ipsos tavaly induló felmérés-sorozata, amelynek jómagam vagyok a kutatásvezetője és eredményeit a tavasszal megtartott okostelefonokkal foglalkozó konferenciákon „szoktuk” ismertetni,
• a GKIeNET 2010. júniusban indított kereslet és kínálat oldali felmérés sorozata, amelynek eredményeit egyelőre csak előfizetők láthatják, így itt sem mutathatjuk be az eredményeit,
• a Kutatócentrum először 2011 augusztusában megjelent e-Tech Reportja, amelynek része a Smartphone Report,
• és az NRC először 2011 szeptemberében bemutatott NRC-Médiapiac Kütyüindexe.

A későbbiekben ezek alapján tekintjük át a hazai okostelefon helyzetet, itt-ott kiegészítve azt más cégeknek szintén a témában folyt ad hoc kutatásaiból hozzáférhető publikus adatokkal.

Mivel idehaza az eredeti adatforrásokhoz meglehetősen nehéz hozzáférni – leginkább sajtóközlemények és konferencia-előadások érhetőek el – a mélyebb összefüggések vizsgálatakor elsősorban az Ipsos adatsorokra fogok támaszkodni, mint amelyek érthető okokból a leginkább hozzáférhetőek számomra.

A korábbi részben ismertetett definíciós eltérések csak az inkonzisztencia egyik, de nem egyetlen forrását jelentik. A felmérésekről szóló híreket olvasó laikusok (értsd a kutatásmódszertant kevéssé ismerők) számára továbbra is ellentmondásosak az adatok. 2011 tavaszán például a következő négy penetrációs adat volt hozzáférhető az okostelefonok hazai elterjedtségére vonatkozóan:

• IDC: 1,3 millió okostelefon (~15% a teljes felnőtt népességre vonatkozóan)
• NRC: 18% (18-49 éves, országos reprezentatív adat)
• Xallis Constulting: 20% (14 évnél idősebb, országos reprezentatív adat)
• Ipsos: 24% (18 évnél idősebb, internetezőkre reprezentatív adat)

Mindebből kiderül, hogy nem csak a nyers szám a fontos önmagában, hanem az is, hogy mire vonatkozik (kire reprezentatív) és mikor mérték. Ha ezekből a fentebbi mérésekből származó százalékokat a vizsgált célcsoport méretének ismeretében visszaszorozzuk az adott populációra, akkor azt kapjuk, hogy kb. 800 ezer – 1 millió ember használt okostelefont Magyarországon 2011 tavaszán.

Az IDC adat nem kérdőíves felhasználói felmérésen alapul, hanem eladási adatokon, így nem a felhasználók, hanem a készülékek számára lehet belőle következtetni (feltehetően benne vannak azok a készülékek is, amelyek azóta már fiókba kerültek, illetve amelyeket második készülékként használnak egy meglévő okostelefon mellett).

Az inkonzisztencia forrása lehet az okostelefonok terjedése is – vagyis, hogy azok nem az internetnél megszokott évi 3%-os növekedési ütemet produkálják, hanem annál gyorsabbat. Az NRC szerint „2011 augusztusában a hazai internetezők (a legalább hetente netező 18–69 évesek) 25 százaléka használt saját, további 1 százaléka pedig céges okostelefont”. Az Ipsos februári mérése ugyanerre a célcsoportra 2%-kal alacsonyabb adatot mutatott. Fél év alatt tehát 2%-os növekedést mutattak az adatok – ismerve a mobiltelefonok utolsó negyedévre vonatkozó eladási adatait (igen sokan vásárolnak karácsonyra új készüléket), várható, hogy 2012 tavaszára akár 30% körülire nőhet az okostelefonok penetrációja a célcsoportban.

A fentebbi adatoknak látszólag ellentmond a Kutatócentrum augusztusi felmérése, amely alapján az internetet legalább hetente használó 18-54 évesek harmadának van okostelefonja. A hírt közelebbről nézve kiderül, hogy egész pontosan így szól: „Minden harmadik internethasználónak van okostelefonja vagy okostelefon funkciókkal bővített hagyományos mobiltelefonja”, vagyis felfelé torzít a „felokosított” készülékek miatt. Sajnos a torzítás pontos mértékét nem ismerni. Mindent összevetve tehát minden negyedik 18 éves vagy annál idősebb internetező rendelkezik okostelefonnal.

Ami a jövőt illeti, mindhárom piackutató cég felmérései további lendületes növekedést jeleznek előre a következő egy évre. Az Ipsos 2011. februári mérése szerint az internetező 18 évesek és idősebbek 22%-a fog egy éven belül okostelefon készüléket vásárolni. A Kutatócentrum szerint „28 százalék tervezi, hogy még fél éven belül beszerez egyet” és az NRC szerint „az okostelefonnal még nem rendelkező internetezők több mint 2 százaléka biztos benne, további 15 százaléka pedig valószínűnek tartja, hogy három hónapon belül vesz ilyen készüléket”. Mindezek alapján nagyon valószínű, hogy az okostelefon piac robbanásszerű fejlődése előtt állunk Magyarországon 2011 őszén.

Az Ipsos mérése alapján okostelefonnal nem rendelkezőknek egyébként nagyjából a fele (47%-a) szeretne ilyen készüléket és kétharmaduk nem kíván 30 ezer forintnál többet erre az eszközre költeni, ami azt mutatja, hogy ha az új készülékek ára (akár valamilyen kedvező csomagban vagy akcióban a mobiltelefon szolgáltatóknál) ez alá a lélektani szint alá tud esni, akkor várható az eladások jelentős felfutása Magyarországon.

Pintér Robesz

A sorozat korábbi részei:

Az okostelefon terjedése I.: Nincs idő gondolkodni

A mobiltelefon terjedése Magyarországon: a kezdetek

Az okostelefon terjedése III: A mobiltelefon elterjedtsége nemzetközi összevetésben

Az okostelefon terjedése IV: az okostelefon fogalma

Október elején készültem el az okostelefonok magyar terjedésével foglalkozó cikkemmel, ami az Információs Társadalom folyóiratban fog hamarosan megjelenni. A cikk alapján sorozatot indítottam a blog hasábjain, amiben röviden bemutatom az okostelefonok (mobiltelefónia) hazai elterjedtségét.

Annak ellenére, hogy a mobiltelefon immár több mint két évtizedes múltra tekint vissza Magyarországon, mégis mondhatni, hogy ismét valami újnak a kezdetén állunk – ezt a véleményt részben osztják a mobiltelefon szolgáltatók is. Az újdonság forrása a mobil internet és az okostelefonok elmúlt 1-2 évben tapasztalt robbanásszerű fejlődése és térnyerése idehaza, párhuzamosan azzal, ahogy a nagyvilágot is meghódítják.

Ahhoz, hogy az okostelefon hazai terjedésével kapcsolatban érvényes állításokat tehessünk, először is tisztáznunk kell, hogy mit értünk okostelefon alatt. Ez nem pusztán szőrszálhasogatás, a definíciónak hatása van a mérésre (mit mérünk) és így a kapott adatokra is. Részben hasonló a helyzet, mint az ezredfordulón az internet mérésének kezdetén, amikor számtalan piackutató cég közölt adatokat az internet használókra és internet hozzáférőkre vonatkozóan, az adatok azonban látszólag inkonzisztensnek mutatkoztak, mivel eltértek a mérés mögött az internet használókkal kapcsolatos definíciós kiindulópontok. Ekkor az segített a helyzeten, hogy a piackutatók tisztázták egymás között a fogalmi eltéréseket és szakmai sztenderdet alakítottak ki – hasonló a helyzet most is. Egy fontos eltéréssel: míg az szinte minden internet felhasználó számára világos és egyértelmű volt 2001-ben, hogy vajon használ-e internetet, addig az okostelefon kapcsán sok felhasználó bizonytalan, hogy a jelenlegi mobiltelefon készüléke vajon annak tekinthető-e. Ennek az az oka, hogy az okostelefon fogalma az utóbbi közel tíz(!) évben folyamatosan változott, bővült. Meglepő lehet, de az okostelefonok már közel egy évtizede velünk vannak, az egyik első okostelefon készülék – amelynek révén egykoron én is megismerkedtem ezzel a kategóriával – a Nokia 3650 volt, amelyet 2002-ben kezdtek el árusítani. Ma már ezt a készüléket egyáltalán nem tartjuk okostelefonnak, pedig az akkori mobilokhoz képest hatalmas kijelzője volt, internetezni és e-mailezni lehetett vele, kamera volt benne, naptár, jegyzetfüzet és játékok… A felhasználók viszont az elmúlt négy évben – amióta az iPhone 2007-ben újra „feltalálta” az okostelefont és megújulásra késztette riválisait – megtanulták, hogy mindez „kevés” ahhoz, hogy okostelefonnak nevezhessünk egy ilyen készüléket. (Az okostelefonok történetéről lásd ezt a korábbi blogposztunkat!)

Az okostelefon fogalma körüli zűrzavar miatt tehát nem elégséges a piackutató cégeknek – amelyek a mérést végzik – egymással megállapodni (persze ez is szükséges feltétel a konzisztens adatokhoz), de feltétlenül szükséges, hogy a felhasználók is tudják, mit nevezünk okostelefonnak, hogy a saját készülékükről el tudják dönteni, vajon annak tekinthető-e. Ráadásul a válaszadóknak megbízhatónak, illetve következetesnek kell lenniük ebben a kérdésben. A legtöbb cég ezért a felmérései során „megtanítja” a válaszadókat arra, hogy mit jelent az okostelefon fogalma, mit tekintünk annak jelenleg (merthogy a fogalom további változáson mehet keresztül a jövőben).

Az Ipsos kutatásában emiatt a fogalmi zavar miatt 2010-ben nem is kérdeztük a felhasználókat arról, hogy vajon okostelefonjuk van-e, e helyett egy sokkal egyértelműbben eldönthető jellemzőre kérdeztünk rá: érintőképernyős-e a készülék. Abból indultunk ki ugyanis, hogy elég ritka, hogy egy telefon érintőképernyős, de nem okostelefon – bár fordítva kétségtelenül előfordul 1-2 modell esetében, ezek azonban nem igazán elterjedtek, így közel pontosan mérhető az okostelefon jelenség (vállalva, hogy bizonyos mértékben persze biztosan alulmérjük az okostelefonok elterjedtségét, viszont kizárható a felhasználók bizonytalanságából fakadó pontatlanság). 2011-ben már az okostelefont mértük az Ipsos mérésben is (megtanítva a válaszadókat a fogalom tartalmára) így az derült ki, hogy abban az évben 4%-kal mértük volna alul (20%, 24% helyett) az okostelefonokat, ha továbbra is az érintőképernyőre kérdeztünk volna rá.

2011-ben a következők alapján tekintünk egy készüléket okostelefonnak (az Ipsos 2011-es tavaszi okostelefon felmérése alapján):

„Az okostelefonok olyan fejlett, gyakran számítógépszerű funkciókkal is rendelkező telefonok, amelyek a telefonáláson kívül számos egyéb funkcióval is rendelkeznek: különféle alkalmazások tölthetők le és telepíthetők rájuk; e-mail és internethasználatra is alkalmasak; általában érintőképernyővel vagy teljes abc-t is tartalmazó (ún. QWERTY) billentyűzettel rendelkeznek.”

Ez alapján a legtöbb felhasználó egyértelműen el tudja dönteni, hogy a saját készüléke vajon okostelefon-e és a minimálisra szorítható a bizonytalanok aránya.

2011 folyamán a későbbiekben bemutatásra kerülő kutatásokat végző magyar piackutató cégek (Ipsos, Kutatócentrum és NRC) valamennyien bevezették, hogy az okostelefon penetráció mérésekor először meghatározzák a válaszadók számára, hogy mit tekintenek okostelefonnak.

Ez egyelőre nem jelenti még azt, hogy a definíciók konzekvensek. Az NRC például „azokat az internetezésre is alkalmas, érintőképernyős vagy teljes (QWERTY) billentyűzettel ellátott mobiltelefonokat tekinti okostelefonnak, amelyek saját operációs rendszerrel rendelkeznek, és amelyekre különböző alkalmazások tölthetők le.” A Kutatócentrum ezzel szemben tágabb megközelítést használ és az „okostelefon funkciókkal bővített hagyományos” mobiltelefonokat is beleszámítja saját penetrációs adatába, ami így jóval magasabb is ugyanazon célcsoportban, mint az Ipsos vagy az NRC vonatkozó adatai.

Pintér Robesz

A sorozat korábbi részei:

Az okostelefon terjedése I.: Nincs idő gondolkodni

A mobiltelefon terjedése Magyarországon: a kezdetek

Az okostelefon terjedése III: A mobiltelefon elterjedtsége nemzetközi összevetésben

Október elején készültem el az okostelefonok magyar terjedésével foglalkozó cikkemmel, ami az Információs Társadalom folyóiratban fog hamarosan megjelenni. A cikk alapján sorozatot indítottam a blog hasábjain, amiben röviden bemutatom az okostelefonok (mobiltelefónia) hazai elterjedtségét.

A mobiltelefon húsz év alatt – 1990-es bevezetése óta – szinte teljesen elterjedt Magyarországon. 2011 augusztusában 117 előfizetés jutott 100 lakosra (NMHH adat) és ténylegesen a lakosság körülbelül 80%-a rendelkezett mobiltelefonnal.

A közhiedelemmel ellentétben nincs mindenkinek mobiltelefonja hazánkban. A 117%-os „penetrációt” az adja, hogy sokaknak van kettő vagy esetleg három működő készülék a tulajdonában, az adat tehát a hívásfogadásra képes aktív SIM kártyák számát mutatja. Az igazság az, hogy minden ötödik magyarnak nincs mobiltelefonja. Nyilván ezek között sok a készülékhez a szülők szerint túl fiatal gyermek; a vonalas telefonnal rendelkező és legtöbbnyire otthon lévő idős ember; azok a kispénzű emberek, akik nem engedhetik meg maguknak még a mai árak mellett sem, hogy mobiltelefont tartsanak fent; végül azok, akik valamiért egyszerűen csak nem szeretnének mobiltelefont.

A mobiltelefon idehaza az egyik legelterjedtebb kommunikációs eszközzé vált. Az eszköz terjedése az elmúlt tíz évben (2000 és 2010 között) követte a kelet-európai trendet, viszonylag alacsony bázisról nagy lendülettel 2008 körül jutott a csúcsra és azóta nem változott érdemben (az utóbbi 2-3 évben nálunk stagnált, a két bemutatott visegrádi országban enyhén emelkedett a penetráció). Két további, ezen a téren igen fejlett európai állammal összevetve (Olaszország és Finnország), azt mondhatjuk, hogy a tíz év alatt jelentős hátrányt sikerült ledolgozni, de az olló nem zárult be, sőt Finnország esetében tovább nyílt 2008 óta:

Forrás: ITU, 2010

A hazai 117%-os adat európai összevetésben nem számít egyébként különösebben magasnak, megfelel a kontinens átlagának, világviszonylatban viszont hazánk a legfejlettebbek közé sorolható:

Forrás: ITU, 2010

Európán belül viszont – ahogy az alábbi térképen is látható –, Magyarország nem tartozik a legmagasabb penetrációval rendelkező európai országok közé (a térkép a 2009-es állapotokat mutatja), hazánk a „középmezőnyben” foglal helyet:

Forrás: Wikipédia, 2010

Mindent összevetve elégedetlenségre semmi okunk sem lehet, a mobiltelefon elterjedése igazi sikertörténetnek tekinthető Magyarországon. De vajon mi a helyzet az okostelefonokat tekintve? Ezzel foglalkozok a következő részekben.

Pintér Robesz

A sorozat korábbi részei:

Az okostelefon terjedése I.: Nincs idő gondolkodni

A mobiltelefon terjedése Magyarországon: a kezdetek

Pár napja olvastam a Figyelőben, hogy az első okostelefon az iPhone 2007-ben jelent meg. Persze tudom, hogy sokan úgy értelmezik az iPhone piacra dobását, hogy ez a lépés tette igazán divatossá az okostelefont. De az elsőség nem az iPhone-é. (A műsorban jómagam 2005 elején lelkendeztem, hogy végre szert tettem egy olyan mobilra, amely érintőképernyős és grafikus felületén elérhetők a személyi digitális asszisztens funkciói. És ez két évvel az iPhone megjelenése előtt volt.) Itt az idő tehát arra, hogy tisztázzunk pár dolgot az okostelefonnal kapcsolatban.

Kezdjük ott, hogy mit jelent az okostelefon kifejezés jelenleg. Hívjuk segítségül a Wikipédia szócikkelyét, amelynek első mondata ez: „A smartphone is a high-end mobile phone that combines the functions of a personal digital assistant (PDA) and a mobile phone.” Vagyis egy olyan csúcsminőségű (bár a „high-end” kifejezést szokás abban az értelemben is használni, hogy a „tehetősek által megfizethető”, azaz drága, speciális igényeket kielégítő) mobiltelefon, amely összekapcsolja a mobiltelefon funkciót és a PDA funkciókat. A PDA pedig azt jelenti, hogy egy olyan mobil eszköz, amely személyi információkezelőként (ún. PIM = personal information manager) működik, azaz elérhetőek benne a következő integrált funkciók: naptár időzíthető figyelmeztetésekkel, címjegyzék részletes adatokkal (nem csak telefonszám), e-mail (illetve más üzenetkezelő funkciók, például SMS, MMS, fax), jegyzetkészítési lehetőség, illetve most már nyugodtan az elvárt funkciók közé tehetjük a webböngészést és további programok telepíthetőségét is. (Az MP3-lejátszást, a fotókészítést és más multimédia képességet nem írja elő a definíció, de minden mai okostelefon tartalmazza ezeket is, tehát inkább jellemző többlet, mint elvárt funkcionalitás. Ugyanígy nem része a definíciónak az érintőképernyő sem.)

Tehát röviden: az okostelefon olyan készülék, amivel lehet mobiltelefonálni, webet böngészni, jegyzetelni, van benne a telefonnal összekapcsolt naptár, címjegyzék, e-mail program és más hasznos segédprogram.

No és most jön a döbbenet. Az első olyan készüléket, ami megfelel ennek a definíciónak, még 1992-ben mutatta be az IBM és a BellSouth a COMDEX kiállításon Las Vegasban. A készülék neve az volt, hogy IBM Simon és még meglepőbb, hogy ennek a készüléknek már érintőképernyője volt! Az első okostelefon tehát jövőre már húszéves lesz. Azt írják a róla szóló cikkben, hogy némi késlekedés után 1994-ben kezdte árusítani az Egyesült Államok 190 városában a BellSouth potom 899 dolláros áron. Nyilván ezzel még nem lehetett böngészni (hiszen gondoljunk csak arra, hogy a World Wide Web megszületésének évében „fogant” maga a készülék), és értelemszerűen e-mailezni sem volt képes, viszont az akkoriban divatos személyi hívókra (pager-ekre) lehetett vele elektronikus üzenetet küldeni, és telefax küldésére is alkalmas volt.

A manapság sokak által lesajnált/leírt Nokia dobta piacra 1996-ban az első olyan okostelefont, amely teljes PDA funkcionalitást kínált textwebes böngészéssel, e-mailezéssel. A 9000-es sorozatszámú készülék a Nokia Communicator termékvonal első darabja lett. Ez a készülék már magán hordozta a későbbi utódjainak alapvonását, a szétnyitható palmtop megjelenést, teljes QWERTY billentyűzettel. (Emlékszem, úgy emlegettük akkoriban, hogy mobiltelefonba épített számítógép, és egy Intel 386-os processzor működött benne a GEOS 3.0 operációs rendszerrel.) A Nokia később átállt a Symbian nyílt forráskódú operációs rendszerre, majd idén év elején jelentették be, hogy az okostelefonjaikkal átállnak a Windows Phone 7-es rendszerre. Majd meglátjuk, hogy időben döntöttek vagy már elkéstek a váltással…

Az angol smartphone (azaz okostelefon) kifejezést pedig először az Ericsson használta a GS88-as telefon koncepciójára 1997-ben. A folytatás már csak címszavakban: 2000-ben jelent meg az Ericsson R380-as telefonja, amely első piacra dobott mobil volt „smartphone” kifejezéssel megnevezve és Symbian operációs rendszerrel. Az 1990-es évek végén pedig egy sor más gyártó is megjelent olyan készülékekkel, amelyek már teljesítették az okostelefonokkal szemben támasztott igényeket: Palm OS, Blackberry OS vagy éppen Windows CE operációs rendszerrel.

A piac alapozása tehát megtörtént, 1992-től 2007-ig, amikor is bemutatták az első Apple iPhone-t, amely abban hozott igazi újdonságot, hogy multi-touch képernyője van és persze hozza az Apple legendás designját. És a marketing révén a hisztériába hajló divatot is, amely - tévedés ne essék! - egy pozitív jelenség, hiszen sokakkal megismertette az akkor már 15 éve létező okostelefon koncepciót...

A kifejezetten okostelefonokhoz készített nyílt forráskódú Android operációs rendszer első változatát pedig 2008-ban adták ki.

Érdekesség, hogy a PDA kifejezés használatában valóban az Apple céget illeti az elsőség, hiszen 1992-ben az akkori vezérigazgató John Sculley használta a PDA kifejezést az akkor bemutatott Apple Newton készülékre. (Steve Jobs akkor éppen nem dolgozott az Apple-nél, hiszen 1985-ben rúgták ki onnan és 1996-ban tért oda vissza. Elhozván a cégnek azt a páratlan sikerszériát, amely tragikus halálával talán nem ér véget, hiszen a hírek szerint egy négyéves tervet hagyott hátra kollégáira.)

Szilágyi Árpád

A Nokia mobiltelefonos részlege régóta nem tud mit kezdeni azzal a konkurenciával, amit az érintőképernyős okostelefonok szabadítottak a világra. Most is láthatóan az útkeresés fázisában vannak és a legutóbbi hírek szerint megint a Linuxhoz térnek vissza egyes modelleknél, az remélve, hogy ez majd segít visszatalálni a korábbi dicsőséges útra

A legutóbbi híresztelések szerint a cég az olcsó okostelefonokban látja a kiutat, mely készülékek a szándékaik szerint 100 dollár alatti áron kerülnének forgalomba. Ehhez arra van szükség, hogy a készülék előállítási költségeit a lehetséges minimumra szorítsák le. Ezért megint a Linux operációs rendszert veszik majd alapul ezeknek a készülékeknek a fejlesztéséhez.

Nem ez az első liezonja a cégnek a Linux alapú készülékekkel, hiszen korábban a Maemo és a MeeGo platformokkal is kacérkodott a cég, melyekre a Qt grafikus környezetre készített alkalmazásokat vizionált a cég. Persze a megfelelő technológia megválasztása édeskevés a felhasználóknak. Ezért létrehozták az OVI névre hallgató elektronikus piacteret ahonnan a felhasználók alkalmazásokat tölthetnek le a készülékeikre. Az OVI-n azonban a kínálat finoman fogalmazva is szegényes a konkurencia (Apple, Android) által kínált felhozatalhoz képest. Nincs is nagy meglepetés abban, hogy az új okostelefon vásárlók leginkább Apple vagy Android készüléket kívánnak vásárolni.

A Nokia a legújabb tervek szerint a grafikus felületen megtartaná a Qt keretrendszerre épülő alkalmazásokat de a Series 40 kódnevű platformját lecserélné Linuxra. Kétségtelen, hogy a Linux alapú operációs rendszer több lehetőséget ad a modern hardverek tudásának kihasználására, de pont az alacsony árkategóriás okostelefonoknál figyelhető meg, hogy olyan technológiákat építenek be a gyártók, melyekkel inkább okostelefonnak látszó featurephone-ok (speciaálisan a platformra fejlesztett alkalmazásokat futtató, szerény képességű készülékek) kerülnek a vásárlókhoz. Ez magában hordozza azt a veszélyt, hogy kis felhasználói tábor és szűk készülékkínálat nem lesz eléggé vonzó a független fejlesztőknek. Ennek folyományaként ugyanúgy kevés alkalmazás lesz majd elérhető. A helyzete a cégnek semmit nem fog változni.

Föltehetnénk a kérdést, hogy miért nem használ a cég akkor Android környezetet? Nem szabad elfelejteni, hogy a fejlett, valóban okostelefon szegmensben a Microsofttal kötött a cég megállapodást. Ezeken a készülékeken a cég a Windows Phone 7 rendszert használja. Bár a megállapodás részletei nem ismeretesek, de nagy valószínűséggel nem csak a Nokia egyedüli döntésén múlik a dolog. A cég szerintem harapófogóba került, ahogy az Android platformra épülő olcsóbb készülékek is egyre-másra jelennek meg, valamit fel kell tudni mutatni a drágább Windows alapú készülékek mellett. Véleményem szerint a platform leváltása nem fog javítani a helyzeten egy szemernyit sem.

Véleményem szerint a cégnek komolyan el kell gondolkodnia azon, hogy átálljon Android platformra. Igaz az a piac sokkal telítettebb, mint amivel a Windows platform kecsegtet, viszont a cégnek van valamije ami az összes többi gyártónak nincs. Hihetetlen tapasztalata, hogy remek hardvert gyártson. A Nokia a mai napig minőségben nem ismer kompromisszumot. Ez a tudás olyan piaci előny amire érdemes lenne építeni és a platformból pedig a legnépszerűbbet választani.