Netidők Blogtársaság

Egyre inkább a felé halad a világ, hogy otthon ülünk a képernyő előtt és már nem mozdulunk ki a lakásból. Meredten bámuljuk a villódzó képernyőt és elvesznek a személyes kapcsolataink… Ismerős kép? A napokban erről az internettel kapcsolatos félelemről vitáztunk a hallgatóimmal és egyedül maradtam azzal a véleményemmel, hogy a személyes kommunikáció nem feltétlenül értékesebb, mint a közvetített.

2008-ban tanítottam utoljára az információs társadalom témáját, de négy év kihagyás után „visszairatkoztam” a terület oktatói közé. A héten volt az első „igazi” óra, amin az információs társadalom bevezető diskurzusaival foglalkoztunk, azokkal a kérdésekkel, amelyek vizsgálatával el lehet jutni a téma mélyrétegeihez. Ezek között szerepelnek az internettel kapcsolatos régi-új félelmek. A gyakorlati óra végét „pódiumbeszélgetés” zárta, ahol a korábban, a hallgatók által előre elküldött kérdések közül néhányat négy hallgató vitatott meg, a többiek aktív közreműködésével. Ebben a beszélgetésben merült fel, hogy meglehet, az internettel kapcsolatos félelmek mégis csak jogosak és a világ a felé halad, hogy a végén a monitor előtt végezzük mind, elveszítve személyes kapcsolatainkat.

Miközben egyetértek azzal, hogy fontosak a személyes kapcsolatok és a találkozások, egyvalamivel nem értek egyet, mégpedig, hogy alapvetően a kommunikációs csatorna jellege határozza meg annak minőségét vagy „jóságát”. Ha számítógép vagy más eszköz által közvetített a kommunikáció, akkor biztosan rosszabb, mint a személyes? Hány unalmas találkozón vettünk már részt, amit elpazarolt időnek éreztünk? Hányszor bántuk már meg öt perc után, hogy személyesen találkoztunk valakivel? Ezzel nem megfordítani akarom az állítást (értékesebb a közvetített kommunikáció, mint a személyes). Sem azt állítani, hogy nincs szükség személyes találkozásokra. Hanem azt, hogy hagyományosan – talán valamiféle romantikus meggyőződésből – túlértékeljük a személyes kommunikációt, miközben nem ismerjük (f)el az internet vagy a mobiltelefon nyújtotta hatalmas lehetőségeket.

A vitában felmerült, hogy az ember evolúciós okokból vágyik mások társaságára, belénk van kódolva, hogy jobban érezzük magunkat, ha nem vagyunk egyedül és ezért törekedünk is erre. Vajon a homo informaticusnál is megmarad ez a vonása az embernek? Tehát a mostani fiatalok, vagy azok, akik most vagy majd később szocializálódnak, ugyanezt a személyességet fogják természetesnek tekinteni és a közvetített kommunikációt a szükséges rossznak? Vajon az emberi evolúció megáll és nem válik részévé, hogy újfajta eszközök állnak a rendelkezésünkre abban, hogy mások társaságát élvezhessük?

Továbbra sem fér a fejembe, hogy hogyan és miért gondolja azt teljes komolysággal az emberek egy jó része, hogy az internet magányossá tesz és elidegenít, miközben soha ilyen mértékű (és minőségű) interaktív kommunikáció nem folyt az emberiség tagjai között, mint, amit a modern kommunikációs eszközök most lehetővé tesznek. Ha lehetne, akkor ezeket az emberek külön-külön hosszabb kirándulásra küldeném a modern kommunikációs eszközök előtti időkbe – mondjuk a 150-200 évvel ezelőtti Magyarországra. Az az érzésem, hogy megölné őket az unalom, az adott mikrovilágba való bezártság, a túlontúl lassú és ritka kommunikáció és az elzártság – hogy szinte csak a személyes kommunikáció az egyetlen lehetőség az emberek közötti érintkezésre, de annak is olyan kötöttek a társadalmilag elfogadott formái, hogy az szinte kivétel nélkül kiüresíti és formálissá teszi a legtöbb párbeszédet. Alásszolgája.

Pintér Robesz

Akik már az 1989-90-es rendszerváltás előtt eszméltek, azoknak ismerős lehet a Cray neve: különféle tudományos ismeretterjesztő műsorokban láthattuk a szuperszámítógépet, amely az alapító, Seymour Cray nevét viselte. Idén a szuperszámítógép fogalmát bevezető cég, a Cray Research éppen 40 éves. Vajon tudjuk-e, mi a különbség a szuperszámítógép és a nagyszámítógép között?

Manapság, amikor a személyi számítógépek robbanásszerű elterjedésén túl vagyunk, és a éppen azt látjuk, hogy a sorozatgyártás nyomán mennyiféle digitális eszköz származik a PC-ből, az okostelefontól kezdve, a táblagépeken át és netbook-okon keresztül a spéci szerverekig és célszámítógépekig, már szinte elhomályosult, hogy a számítógépeknek felhasználásuk szerint mind a mai napig több csoportja, kategóriája van. Az internet révén a szerverekről vagy kiszolgálógépekről már mindenki hallott, no meg arról is, hogy szerverként „sima” PC-ket is használnak. Az állami intézményeknél, nagy cégeknél bankoknál azonban szükség van olyan nagyteljesítményű, nagy tárkapacitású gépekre, amelyek igen üzembiztosan szolgálják ki a kritikus alkalmazásokat, amelyek a nyilvántartásban, a statisztikában vagy éppen pénzügyi tranzakciók feldolgozásában jeleskednek. A nagygépekre sokszor csatlakoznak terminálok vagy inkább már terminálszerűen működő PC-k.

A szuperszámítógépek meghatározása ehhez képest nem is annyira magától értetődik, amit az is mutat, hogy a Wikipédia magyar oldalain a szuperszámítógép kifejezést a nagyszámítógép szócikkhez irányították, igaz, azon belül egy viszonylag részletes szempontrendszert sorakoztatnak fel a nagygép és a szupergép közti különbségek megvilágítására. Mi most csak a lényeget próbáljuk megfogni elnagyoltan: a szuperszámítógép olyan, mint egy versenyautó, a nagygép meg inkább mint egy autóbusz. A versenyautónak egy komoly feladata van, minél gyorsabban célba juttatni a versenyzőt, az autóbusz viszont ki kell szolgáljon egy sor utast, nagy teherbírásúnak kell lennie és nagyon üzembiztosnak is. A szuperszámítógép egyik jellemző felhasználása, hogy nagyon számításigényes tudományos projektet segítő szoftvert futtassanak a gépben, míg egy nagygépen például egy pénzintézet sok-sok adatát tárolják és lebonyolítják a pénzügyi tranzakciókat is. Idézem a Wikipédiából: „A szupergépek főként a tudományos és a katonai alkalmazások területén, a nagygépek pedig az államigazgatási és üzleti alkalmazások területén dolgoznak. Az időjárás-modellezés, a fehérjeláncok elemzése, digitális rajzfilmek és effektek készítése a szupergépek működési területe. A bankkártya tranzakciók nyilvántartása, a számla kezelés, népességnyilvántartás, ipari folyamatok irányítása a nagygépek működési területe.” Nyilván nagyon nehéz meghúzni a határvonalat a két gépkategória között.



A Cray azonban egyértelműen a szuperszámítógépek gyártásában tűnt ki a 70-es évek közepétől kezdve, a Cray-1 gép 1976-ban készült el és nagyon sikeres lett a maga területén, mivel sokkal gyorsabban működött minden más számítógépnél. A sor ezután napjainkig és tovább folytatódik, és a NASA-tól kezdve különféle nagynevű tudományos szervezetekig használnak Cray gépeket.

Az alapító Seymour Cray egyébként 71 évesen, 1996-ban hunyt el, számtalan projekt és jónéhány cég fűződik a nevéhez, de mindezek közül is legfényesebb a szuperszámítógépeket megteremtő Cray Research megalapítása.

Szilágyi Árpád

Az Index.hu híre szerint egy számítógépes szakértő és nyelvész társai a modern gépi fordítóprogramok technikáit is felhasználták egy 1730-as évekből származó rejtjelezett könyv titkosításának felderítéséhez.

Módszerében is különlegesnek számít az, ahogy egy amerikai-svéd kutatócsoport megfejtette a mindeddig elolvashatatlan tartalmú, 105 oldalas, 18. századi kézírásos könyv, az úgynevezett Copiale Cipher szövegét.

A metódus során felhasználták számítógépes nyelvészet és azon belül a gépi fordítóprogramok módszertanát, melynek köszönhetően a csoport az első 16 oldal megfejtését mutatta be. A kutatás szerint ez a szöveg egy olyan titkos társaság szertartásainak és politikai nézeteinek a leírása az 1730-as évekből, melynek tagjai valamilyen oknál fogva le voltak nyűgözve a szemészettől, bár maguk nem voltak szemészek.

A kézirat megfejtésekor az áttörést akkor érték el, amikor rájöttek, hogy a vegyesen latin betűkből és változatos jelekből álló szövegben a latin betűk jelzik a szóközöket, a szimbólumok pedig a betűket, illetve a jelzett hangzók mennyiségi jellemzőit (hosszú, rövid hangzók).

A módszer újdonsága és a siker egyik titka, hogy felhasználták a statisztikai alapú fordítórendszerek új eredményeit. Erre alapoztak, amikor a német nyelvet feltételezve szógyakoriság-elemzést végeztek a kódolt szövegen.
(A cikk forrása: http://index.hu/tech/2011/10/27/szamitogeppel_fejtettek_meg_egy_titkosirast/)

*

Az eredeti könyv egyik oldalpárja, melyen jól láthatók a latin betűkkel összekapcsolt változatos formájú jelek.

A számítógépes nyelvészet lényege, hogy a nyelvi szerkezetek, alkotóelemek mennyiségi jellemzőit, illetve az ezekből levezethető minőségi összefüggéseket az informatikai eszköz nagy számítási kapacitásának igénybe vételével elemzik, számolják. Ennek köszönhetően a kutatók olyan összefüggésekre jöhetnek rá, amelyekre hagyományos, kézi módszerekkel csak igen nehezen, mert a számítógépek olyan hatalmas nyelvi anyagot képesek egyszerre áttekinteni, amekkorában az emberi elme képtelen átfogó összefüggéseket fölfedezni. A jelenlegi kriptográfiai elemzésnél is igen fontos mozzanat volt, hogy a hatalmas terjedelmű szövegben az ismétlődéseket, és azoknak a nyelvi szerkezetekkel való összefüggését igen nagy számítási kapacitás igénybevételével tudták feltárni, összeszámolni és meghatározni.

A másik eljárás, pedig a manapság már igen fejlett számítógépes fordítástámogató rendszer igénybevétele volt, ennek köszönhetően pedig a statisztikailag feltárt mintázatokat, szerkezeti hasonlóságokat különböző nyelvek szerkezeti alapjellemzőivel hasonlították össze. Így jöttek rá arra a történeti kutatásokkal korábban már valószínűsített tényre, hogy a szöveg német nyelvű tartalmat titkosított.

Minden bizonnyal bravúros az eljárás módszertana, amelyet a kriptográfia tudománya távlatilag is beépíthet a módszerei közé. Így az erősen interdiszciplináris titkosírás, illetve titkosítás-megfejtés, -elemzés tudományában tovább erősödik az informatikai, statisztikai, nyelvészeti terület.

*

Akit érdekel a felfejtett szöveg eredetije, az itt találgatja:
http://stp.lingfil.uu.se/~bea/copiale/images150/00.png az első oldala, majd a végén a 00.png helyére kell 01.png, 02.png-t írni, egészen az 54.png- ig, amelyen a csodás borító látható.

Bódi Zoltán

(Az Index.hu hírének nyomán)

| Még több lehetőség

Ez alkalommal egy kis léhaság következik a blogon: nem kell sokat olvasni (és nekem írni), hanem nézzünk jópofa videókat flancos számítógépekről! Az apropót adja mondjuk az IBM kompatibilis PC harmincadik születésnapja, avagy ki a fene gondolta, hogy 25-30 évvel később így fog kinézni a számítógép?

Kezdjük is rögtön Frankboy16 videójával, aki két évvel ezelőtt készített néhány nagynevű PC fotójából rajongói videót. Azok a dizájnok!

Ezután következnek az őrültek, akik számára a számítógép háza egyfajta lehetőséget jelent arra, hogy meglepő design hatást lehessen elérni velük. Íme tehát a csodálatos játékgépek, tessenek kapaszkodni, hihetetlen küllemű gépek következnek!

 

A világ legnagyobb képernyője következik, amely 75 x 13 képpontot képes megjeleníteni. Mindezt úgy, hogy egy stadionban a székekre leraknak egy-egy PC-monitort, szám szerint összesen 975-öt és ebből lesz stadionnyi kijelző. Látványos!

Szilágyi Árpád

Egy barátom olyan lakásba költözött a budapesti belváros közepén, ahonnan a szolgáltató kikötötte az áramot és egy pereskedés miatt az egyelőre nem is kapcsolható vissza. Elgondolkodtam, hogy vajon milyen hatással lehet az ember életére, ha egy ilyen fontos közmű nélkül kell élnie.

Először is szögezzük le, hogy szerencsére meleg víz és fűtés van a lakásban, ezeket nem kapcsolták ki, tehát „csak” az áramot kell nélkülözni. Vegyük számba, hogy mit jelent ez. Először is, nincs világítás, tehát minden olyan helyiségben, ahol nincs ablak, csak ajtó, szinte mindig félhomály vagy teljesen sötét van (pl. fürdő, WC, kamra). Az ezekhez a helyekhez kapcsolódó tevékenységeket sötétben vagy zseblámpa mellett kell végezni. De így sem használható a mosógép, a villanyborotva, a hajszárító vagy a hősugárzó. Azokban a helyiségekben, ahol van ablak, napközben javarészt nélkülözhető az áram, ha a tevékenységünk nem igényel elektromos készüléket. Főzni például leginkább nappal lehet, amikor kint világos van, viszont így sem tudjuk használni a konyhában a mikrohullámú sütőt, az elektromos vízforralót, az árammal működő kávéfőzőt és nincs hűtő sem. A nappaliban nem lehet tévézni, az elemes zsebrádió vagy a máshol (például munkahelyen) feltöltött mp3 lejátszó viszont használható – amíg le nem merül. Ha besötétedik és olyasmit akarunk csinálni, amihez fény kell – például olvasni szeretnénk – akkor gyertyát vagy zseblámpát tudunk használni.

Mi a helyzet az információs és kommunikációs technológiák használatával? 10-15 évvel ezelőtt igazán gondban lettünk volna, ha áram nélkül szerettünk volna számítógépet használni és azon internetezni. Ma már viszont egy naponta a munkahelyen (vagy máshol) feltölthető laptoppal és mobiltelefonnal (vagy mobil stick-kel) akár fél napot is lehet otthon internetezni, anélkül, hogy rászorulnánk a 220-ra. Tehát minden este ülhetünk a gyertyafényes szobában és közben olvashatjuk a postr blogposztjait vagy böngészgethetünk az interneten.

Ahogy azonban a fentiekből kitűnhet, elég sok mindenről le kell mondanunk áram nélkül. Bár nem lehetetlen így élni, de sokkal inkább kötve vagyunk a nappalok és éjszakák váltakozásához, mint ahogy azt megszoktuk. Az áram hiánya egyaránt rányomja a bélyegét a tevékenységeinkre és az időbeosztásunkra (a napi rutinra), annak tervezhetőségére.

Persze ne higgyük, hogy áram nélkül élni kuriózum lenne – legfeljebb a magyar főváros közepén számít annak. Ha belegondolunk több ember élt áram nélkül a világtörténelemben, mint árammal és jelenleg is csak a fejlett világban ennyire kézenfekvő a folyamatos áramszolgáltatás a lakásokban (bár Magyarországon is tízezrek élnek áram nélkül, főleg tanyákon). Végeredményben tehát civilizációs függésről van szó, csak legtöbbször ezt nem vesszük észre, mivel az áram olyan közmű, amit természetesnek tekintünk – és véleményem szerint ez így is van jól. Sokkal inkább szemet szúr viszont a csak mostanában közművé váló infokom szolgáltatásoktól való függésünk és sokan szeretnek is szörnyülködni afelett, hogy egyesek „nem tudnak mobiltelefon vagy internet nélkül élni”. Nekik azt javaslom, hogy próbáljanak meg áram nélkül boldogulni néhány napig és rá fognak ébredni, hogy ők is ugyanúgy függők, csak ennek nincsenek tudatában.

Pintér Robesz