Netidők Blogtársaság

Köszönöm Kevin, azaz Fine Cut Bodies barátomnak, hogy felhívta a figyelmemet az alábbi, viszonylag friss videóra, amelyben elmondják és szemléletes példákkal bemutatják az emotikonokról, az írásbeli kommunikáció formai változásairól azokat a tényeket, amelyekkel magam is jó ideje foglalkozom (lásd például a Veszelszki Ágnes kolléganőmmel az emotikonokról írott könyvünket: http://www.e-nyelv.hu/2009-01-02/emotikonok-erzelemkifejezes-az-internetes-kommunikacioban/). Az igen szemléletes, pörgős videóban bemutatják, hogy az írásbeliségünk a mostani IT korszakban sok esetben átveszi a beszéd szerepét, és mivel a beszédhez képest kissé lassabb az írás, ezt felgyorsíthatják azok a technikák, amelyek segítségével a szavak hagyományos írásmódját más írásbeli szimbólumokkal is összekapcsoljuk. Mindez a szövegalkotás és a szövegbefogadás új módját követeli meg, azaz a hagyományos írásprodukcióhoz és szövegértelmezéshez kapcsolódó gondolkodásmódunk is megváltozik.

A többi részletet az alább 5 perc 45 másodperces videóban nézhetik meg az angolul tudók.

Bódi Zoltán

| Még több lehetőség

• Kövess minket, hogy első kézből értesülj mindenről, ami velünk történik, vagy iratkozz fel a napi hírlevelünkre.

  Email címed:

Az adatújságírásról szólt nemrégiben a számomra legtekintélyesebb hazai médiablog, Pécsi Ferenc Médiablogjának egy bejegyzése (http://www.mediapiac.com/blogzona/mediablog/Hol-teremnek-az-adatujsagirok/9861/). Ez viszonylag új területe az újságírásnak, az informatikának, a statisztikának, a dizájnnak (adatvizualizáció, infografika). A tevékenységnek az a kiindulópontja, hogy a mai információs társadalomban elképesztő mennyiségű digitális adatot hozunk létre és használunk. Használunk, ha tudunk, és nem veszünk el az információtömegben. Az egyre intelligensebbé váló keresőrendszerek próbálnak segíteni ezen a helyzeten, de az eredmény még nem az igazi. Az adatújságíró feladata a hagyományos módszerekkel már feldolgozhatatlan mennyiségű adatot tartalmazó adatbázisok felkutatása, bennük a releváns elemek megkeresése, azok feldolgozása, elemzése, statisztikázása, ábrázolása és érthető, felfogható, áttekinthető formában való bemutatása, leírása. Ezekre a hatalmas méretű adatbázisokra, adathalmazokra született egy fantáziátlan, ám jól érthető, egyszerű szakkifejezés: Big Data 'nagy adat'.

A kifejezés egy szószerkezet, ami az eredeti angol változat egyszerű tükörfordítása: data journalism > adatújságírás. Számomra érdekes, hogy az angol nyelvű változat külön van írva, míg a magyar változat – mivel szóösszetétel – egyben van. Mindez a magyar helyesírás értelemtükröző szándékából fakad, hisz itt nem az újságírás jelzője az adat, hanem adatokról, adatok elemzéséről szóló újságírásról van szó. Az adatújságírás jelentésének a középpontja az adat, ami a számítástechnika világában digitális formában tárolt „alvó” tudás. Az adatújságíró a hatalmas mennyiségű „alvó” tudást is képes „felébreszteni”, azaz áttekinteni, elemezni, ábrázolni, értelmezni és közölni: így lesz az adatból információ.

Bódi Zoltán

| Még több lehetőség

A japán ,internetes írásbeli kultúra része az a sok piktogram, amely már a nyugati digitális kultúrában is elterjedt. No nem az egyszerű smiley-ra gondolok. (Az már a nyolcvanas évek elejétől közhasználatú az interneten.) A japán digitális írásbeliségben hagyományosan igen gazdag képi elemkészlet alakult ki, és sztenderdizálódott mind a formájuk, mind a jelentésük. Ezek a színes pici ábrák először a nagy japán mobilszolgáltatóknál, majd a messenger programokban terjedtek el, és kaptak szabályos karakterkódokat.

Érdekes, hogy a nyugati digitális írásbeliségben is kezdenek elterjedni, és teljes gazdagságukban hozzáférhetővé válni az emojik. Először a közhasználatban lévő messenger programokban kezdtünk találkozni pici, színes smileykkal, majd kezdett egyre jobban bővülni a kör, és megjelentek kis virágok, egy csésze gőzölgő kávé pici, színes képe és egyéb ilyenek. Manapság viszont az emojik ehhez képest sokkal gazdagabbak, és először iPhone alkalmazásoknak köszönhetően terjedtek el japánon kívüli kultúrákban is, majd később más platformokon is elérhetővé váltak a különböző emoji kiegészítők.

Mindemellett jól megfigyelhető a japán és a nyugati kultúra különböző értelmezése. Japán környezetben az emojik erősen hozzátartoznak a digitális írásbeliséghez, és már néhol szimbolikus a jelentése ezeknek a kis ábráknak, amelyek kezdetben hasonlósági alapon jeleztek egy jelenséget, képet, eszközt, állatot, növényt stb. Mindez azt jelenti, hogy ami eredetileg hasonlítani akart valamire, az a gyakori használat miatt általános, közmegegyezésen alapuló jelentést kapott, tehát szimbólummá vált. A nyugati kultúra viszont – bár használja már ezeket az emojikat – jobbára nem ismeri a szimbolikus jelentéseket, és csak hasonlósági alapon vagyis ikonikusan képes értelmezni.

Jó nagy emoji gyűjteményt találunk magyarázatokkal például ezen a weboldalon: www.iemoji.com.

Az emoji kiejtése [imodzsi], és japánul azt jelenti, hogy 'piktografikus ábrázolás', 'képírás', a szó a 'kép' (japánul e) és a 'levél' (japánul moji) szavak összevonásából származik (http://en.wikipedia.org/wiki/Emoji). Érdekes az angolos műveltségű emberek számára, hogy ez a szó némiképpen felidézi az emotikon szóalakot.

Bódi Zoltán

| Még több lehetőség

Elegem van a 20. századból. Egészen pontosan a 20. századi megoldásokból, amelyek makacsul tartják magukat, amikor már egyszerűbb, jobb, olcsóbb, hatékonyabb lehetőségekkel is rendelkezünk. Mondok pár példát, hogy érthető legyen, mire gondolok.

Lányom iskolájában csak a hónap egyetlen napján és csakis készpénzben lehet befizetni az ebédpénzt. A gyerekkel is be lehet küldeni az összeget egy borítékban, de személyesen is be lehet fizetni kb. 10-60 perc sorban állás után. Amikor pár hónapja erre panaszkodtam a közösségi médiában az ismerőseimnek, kiderült, hogy ez nem egyedi, máshol is ez a helyzet. Nem igazán értem miért ragaszkodnak a készpénzhez, több száz gyereknél ez már milliós tétel havonta. Se nem biztonságos, se nem egyszerű a pénz eljuttatása az ételt kiszállító vállalathoz. A feleslegesen elhasznált borítékok miatt még környezetbarátnak sem mondható (lányom iskolája környezetbarát iskola minősítéssel rendelkezik). Ráadásul, aki lemarad az aznapi befizetésről az egy héttel később, igazgatói engedéllyel fizetheti csak be az ebédet – ismét csak személyesen, készpénzben. Az iskola viszont e-mailben küld dorgáló üzenetet, ha valaki ezt a pótbefizetést igénybe veszi. Úgy látszik nem ragadtak teljesen a 20. században. Nem azt mondom, hogy töröljük el a készpénz befizetést (nyilván vannak, akiknek más megoldás gondot okozna), de tegyük már lehetővé, hogy az összeg átutalható legyen. 21. századi megoldás. Kényelmes, gyors, olcsó. Miért nem használjuk?

Másik példa: kézírást minden hazai iskolában tanítanak, gépírást csak elvétve. A mai felnőtteknek csak egy kisebb része ír bevásárló listánál hosszabb szöveget rendszeresen kézzel. Géppel szinte mindenki ír, aki használ számítógépet vagy internetezik (a felnőtt lakosság kb. kétharmada). Mégis, minek kellene történnie, hogy belássák az oktatáspolitikai felelősök és az egyéb érintettek, hogyha most ez a helyzet, akkor feltehetően a jelenleg kézírást tanuló gyerekeknek felnőtt korukban még inkább szüksége lesz gépírás tudásra? Tehát nem csak kézírást, de gépírást is kellene tanítani. Kötelezően, mindenhol. Még csak nem is 21. századi megoldás, de nehezen lehet nélküle boldogulni ebben az évszázadban.

Mondhatok további példákat is, teszem azt miért nem lehet elektronikusan hozzájutni idehaza magyar nyelven a könyvekhez, amelyeket elektronikusan írnak, elektronikusan szerkesztenek és elektronikusan jutnak el a nyomdába? Nem vagyok a nyomtatott könyv ellensége, maradjon meg az is, de aki inkább könyvolvasóval vagy egyéb eszközzel olvasná a szöveget, az juthasson hozzá úgy is. Persze nem vagyok naiv, ismerem a sokszereplős történetet, az ellentmondásos szabályozási hátteret, a hagyományos üzleti modell erejét, a jelenlegi értékesítést satöbbi, ami oda vezet, hogy idehaza gyakorlatilag nincs elektronikus könyves piac. De lehetne.

Kérdés, hogy miért vannak ezek a 20. századi megoldások még mindig velünk? Visszakérdezek: miért ne lennének? Maguktól nem fognak eltűnni a bevett, megszokott, korábban már bizonyított megoldások. Még akkor sem, ha ma már sok esetben nyilvánvaló, hogy van mellettük, helyettük jobb is. Nekünk kell tenni érte. Több ok van, ami miatt még mindig a 20. században élünk. A kulcsszereplők ellenérdekeltsége. Maradiság. Félelem az újdonságtól. Lassan változó szokások. Régi, az új helyzethez nem alkalmazkodó szabályok... Ha mi, felhasználók, szülők, vásárlók, szavazók stb. nem emeljük fel a hangunkat, akkor maguktól csak igen lassan fognak kikopni a 20. századi megoldások. Mert a fentebb említett három példa teljesen esetleges, zsákszám vannak hasonlók az életünk számos területén.

Pintér Robesz

Hány elütést és hány helyesírási hibát fedez fel Ön ebben a posztban? Nagyon remélem, hogy egyet sem, a magyar internetezők ugyanis nem nagyon tolerálják az online szövegekben előforduló hibákat – legalábbis ez derül ki az NRC legújabb felméréséből.

A hazai internetes társadalom 88 százaléka számára fontos a helyesírás, és minden második netező úgy gondolja, teljes mértékben illik rá az az állítás, hogy helyesen ír – csupán 4-5 százalék tartja magát gyengének ezen a téren. A nők valamivel fontosabbnak tartják a helyesírás kérdését, mint a férfiak, és – érthető okokból – azok is nagyobb fontosságot tulajdonítanak neki, akik maguk is rendszeresen írnak az interneten: saját blogot vezetnek, vagy akár csak sűrűn posztolnak, kommentelnek fórumokon, közösségi oldalakon. Utóbbiak kilenctizede jellemzően odafigyel arra, hogy ne kövessen el hibát, és a neten írásban rendszeresen megnyilvánulók csupán 4 százalékára igaz az, hogy nem törődik azzal, milyen helyesírású szöveget hagy maga után.

A helyesírás tehát fontos dolog, így aztán nem meglepő, hogy az internetezőket alapvetően zavarja, ha hibát találnak valamelyik oldalon. Bár a többség nem ért egyet azzal, hogy az internetes tartalmakban elfogadhatóbb a hiba, tény, hogy a világhálón található írások esetében valamivel toleránsabbak vagyunk, mint a nyomtatásban megjelenő szövegek olvasásakor. Leginkább a könyvek esetében tartjuk zavarónak az elütéseket és a helyesírási hibákat, de a nyomtatott sajtóban is nagyobb a zavaró hatásuk, mint az internetes hírportálok, magazinok esetében; legkevesebben pedig a felhasználók által generált online tartalmak esetében akadnak fenn egy-egy hibán – ötből egy netező szemet tud hunyni ezek felett. Érdekes ugyanakkor, hogy kifejezetten nagyok az elvárások a vállalati honlapokkal szemben: az egyfajta online cégbemutatóként funkcionáló oldalakon előforduló hibákat a netpolgárok ugyanannyira zavarónak tartják, mint ha nyomtatott könyvben akadnának rájuk.

Az internetezők négyötöde úgy véli, a sok hiba csökkenti az olvasás élvezetét, ennek ellenére feleannyian tartanak zavarónak egy egyoldalnyi szövegben sok kisebb elütést, mint egyetlen, de valóban komoly helyesírási hibát. A hibák egyébként az író nemtörődömségét jelzik az olvasók szerint, sőt a netpolgárok háromnegyedének szemében a szöveg hitelességét is rontja, ha sok elütést, helyesírási bakit tartalmaz. Talán meglepő, hogy a többség az internet egyik legnagyobb erényét, a gyorsaságot, frissességet sem tudja alárendelni a tökéletességnek: csupán 34 százalék gondolja úgy, hogy egy hír esetében fontosabb, hogy minél előbb megjelenjen, mint az, hogy tökéletesen legyen megírva, és mindössze 9 százalék ért egyet az állítással teljes mértékben.

Ezek után nem csoda, ha következménye is van annak, ha az internetező lépten-nyomon helyesírási hibákba ütközik. Minden harmadik netpolgárral előfordult már olyan, hogy abbahagyta egy cikk olvasását emiatt, sőt a netezők egyötödével már az is megesett, hogy elpártolt egy olyan internetes oldaltól, amelyen rendszeresek voltak az ilyen jellegű hibák. Mindemellett aránylag sokan vannak azok is, akikből időnként előbújik az amatőr nyelvész, amikor helyesírási hibába futnak bele – a netezők egyharmada tette már szóvá más hibáját valamelyik online platformon.

Kurucz Imre

A felmérést az NRC 2012. július 23-27. között végezte 1000 internet-használó online megkérdezésével. Az adatbázist az Millward Brown – TNS Hoffmann NOK kutatásának offline adataival súlyoztuk, így az a legfontosabb demográfiai ismérvek tekintetében reprezentatív a legalább hetente internetező 18-75 éves magyar lakosságra nézve.