Netidők Blogtársaság

Az internetes írásbeliség nem csak az írott beszélt nyelvből áll, hiszen a neten úgy egyszerűsítünk írásbeliségünkön, ahogy a kreativitásunk, a billentyűzet és a beszédhelyzet engedi. A webes írásbeliségben a billentyűzeten elérhető karakterkészletet alkalmazzuk olyan kombinációkban, ahogy tudjuk. Minden bizonnyal kialakult ez korábban is, a weben kívüli műfajokban is, csak a személyesség miatt nehezen lehetett kutatni. Például a hagyományosan, papíron zajló levelezést nagyon nehezen lehetett tudományosan kutatni, mert senki sem mutatta meg szívesen a nyelvészeknek a magán levelezését.

A webes írásbeliség változásának a lényege, hogy új, a helyesírásban, az íráshagyományunkban eddig szokatlan jeleket alkalmazunk. Ezeknek a jeleknek a forrása egyrészt az informatikára és a nyelvhasználatra általában jellemző angol, amerikai angol írásbeli divat, másrészt a mindenkori nyelvhasználó kreativitása.

Az internetes írásbeliség új szimbólumai több csoportba sorolhatók: az egyik eljárás lényege, hogy maga az íráskép is jelentést hordoz. Nem mindegy, hogy valamit csupa nagybetűvel, vagy végig egybeírva jelenítünk meg. Ez régi, bevett formája a jelentésátadásnak, amelyet eddig elsősorban az irodalomban használtunk, ám a web bizonyos műfajainak köszönhetően ez köznapi használatba került.

A másik eljárás, amikor hangjelölésre eddig még nem használatos, ám a billentyűzeten elérhető karaktereket alkalmazunk, elsősorban hangzásuk, illetve vizualitásuk alapján. Itt sok jel van, például a meg igekötő helyetti + jel, a -hat- hangsor (nem számnév!) helyetti 6-os számjegy, vagy a -két- hangsor helyetti 2-es szám, esetleg az -egy- hangsor helyetti 1-es szám (6ás, 2ség, m1ek).

Megjelentek olyan szimbólumok is a webes írásbeliségben, amelyek komplex jelentést hordoznak vizualitásuk, látványuk alapján. Ide tartozik a jól ismert mosolyszimbólum (smiley) vagy a @ jel.

Mindezek megerősítik írásbeliségünk szimbolikus jellegét, hisz folytonosan új írásbeli szimbólumokat alakítunk ki és alkalmazunk. Ennek oka az írás gyorsítása, a jelentésárnyalatok komplexebb, jobb átadása, illetve a stílusárnyalatok gazdagítása. Mindezek miatt az internetes írásbeliség az írott beszélt jellege mellett egy új elemet, a szimbolikusságot hozta írásgyakorlatunkba.

Bódi Zoltán

A legelső jelenség, amelyik fölkeltette a tudományos érdeklődésemet is, hogy miként írunk a weben, van-e valami olyan sajátosság írásbeliségünkben, amelyik a webhez köthető.

Gyakran vesszük észre, hogy a weben másképp írunk, mint papíron, tollal. Rögtön jegyezzük meg, hogy nem lehet általánosítani, hisz az interneten rengetegféle szöveget állítunk elő, és szinte mindegyiknek megvan a saját írásmódja stílusa. Az internetes írásbeliséggel kapcsolatban tehát vannak sztereotípiák, talán a legáltalánosabb, hogy az internetes írásbeliség szabálytalan, eltér minden hagyománytól.

Anélkül, hogy túlzásokba esnénk, nézzük a részleteket. Az írásbeliségre és így a nyelvhasználatra mindig is hatott az a környezet és technológia, amelyikkel az írásképet létrehoztuk. A fába, kőbe vésett írásjelek ék alakúak és nem gömbölyűek, mert a kemény anyagok, a rideg írószerszámok erre voltak alkalmasak. A vágott tollal írott betűk kalligrafikusak, vékonyodó és vastagodó vonalakkal jelentek meg, és a nyomtatás kezdeti formái is a kézírást próbálták utánozni. Majd a nyomdatechnika fejlődésével a betűminták egyszerűsödtek, és a könnyebb olvashatóságot célozták meg. A jelenlegi, számítógépes és internetes környezetben is természetes, hogy az írásmódunk alkalmazkodik ehhez a technológiához.

Ott figyelhetjük meg az internetes írásbeliségben a legjellemzőbb változásokat, ahol nagyobb az interakció, tehát a cseten, a messzendzserekben, esetleg az e-mailekben. Ennek az az oka, hogy ezekben a műfajokban nagyon gyorsan kell írnunk, és jellemzően személyesek vagy kisebb csoportos partnereknek szólnak ezek az üzeneteink. A üzenetváltás sebessége egyes messzendzser vagy cset diskurzusokban megközelítheti az élő, spontán párbeszéd sebességét, ám a billentyűkezelése az átlagos felhasználónak nincs olyan szinten, hogy követni tudja a beszéd sebességét. Ezért azokban a szituációkban, ahol megtehetjük, egyszerűsítünk az írásunkon. A cél jellemzően az, hogy minél egyszerűbben, minél kevesebb gondolkodással vagy minél kevesebb billentyűleütéssel tudjuk leírni üzeneteinket. Természetesen ezt az egyszerűsítést jellemzően nem tesszük meg, ha a műfaj, a partner, a téma, a nyilvánosság elvárásai megkövetelik az alapvető írásbeli szabályok betartását.

Az írás egyszerűsítésének egyik legjellemzőbb módja, ha úgy írunk, ahogy beszélünk, ahogy kiejtjük a szerkezeteket. Ez pedig nagy teret ad az egyéni, kreatív megoldásoknak. A gyakorlatlan írónak, billentyűzetkezelőnek egyszerűbb, könnyebb leírni egy kapkodó tempójú írott párbeszédben, amikor egyszerűen nincs időnk írni, azt, hogy tuggyuk+ h eccerű-e, mint azt, hogy tudjuk meg, hogy egyszerű-e. Ezt az írásmódot nevezem írott beszélt nyelvnek (először egy 1998-as konferencián definiáltam a fogalmat.)

Viszont az is természetes, hogy a helyesírásra, a szabálykövetésre, az írásbeli hagyományőrzésre érzékenyebb emberek számára ezek a beszédet, hangzást követő, szimbolikus írásmódok taszítóak, veszélyforrásnak tűnnek. Az igazság viszont az, hogy a nyelv, az írásbeliség folytonosan változó rendszer, és a szabályszerűségeket mi, emberek, nyelvhasználók alkotjuk, tanítjuk, módosítjuk. Nyilvánvaló, hogy a közérthető, egyértelmű írásbeliségnek fix, hagyományozódó szabályokra van szüksége, de a kreativitás is helyet kaphat, ha erre a partner is vevő, és a tematika is megengedi. A nyilvános közleményekben, a hivatalos, formális szövegekben mindenképpen célszerű a szabályokhoz alkalmazkodni, a kreativitást pedig hagyjuk az informális helyzetekre.

Bódi Zoltán

Tegnap összeszedtem egy blogposztban, amit leendő kis elsősként tudnia kell a lányomnak az iskolarendszerről, mielőtt belevág ebbe a 20-25 éves kalandba. A hét pont egyike azzal foglalkozott, hogy az iskola nem tanít meg mindenre, vannak dolgok, amiket a gyerekeknek maguknak kell megtanulniuk. Az állítás áll az informatika és az internet világára is igaz. De vajon mi az, amit egy gyereknek tudnia (kellene) ezen a téren és az iskolától jelenleg (a legtöbb esetben) nem kap(hatja) meg?

1. Tanuljunk meg gépírni: az iskolarendszerek világszerte hatalmas energiákat fektetnek az első néhány iskolaévben arra, hogy a diákok megtanuljanak kézzel írni. A felnőttek viszont munkájuk és mindennapi életük során a kézzel írt szövegek mennyiségének sokszorosát írják géppel. Mégsem tanítunk meg gépírásra szinte senkit. Miért?

2. Ne higgyünk el minden információt, amit az interneten megtalálunk: gyakori tévhit, hogy az interneten minden megtalálható, ráadásul megbízható információ, aminek hinni lehet. Minél hamarabb tanuljuk meg, hogy az interneten csak az található meg, amit oda valaki feltett, annál jobb. Mindennek van tehát forrása és szándék, amely a megosztáshoz vezetett. Meg kellene tanulnunk, hogy mi alapján tudjuk eldönteni, hogy valami hiteles, megbízható forrásból származik, ezért hihetünk neki.

3. Ami az interneten van, azt nem lehet csak úgy szabadon felhasználni – mi az a plagizálás: az előzővel szorosan összefügg ez a pont. Nagyon sok diák azt hiszi, hogy az internetről bármit szabadon összeollózhat és azt saját teljesítményként tüntetheti fel. A valódi alkotó folyamat ezzel szemben az, amikor a megtalált információt feldolgozzuk, elgondolkodunk rajta, hozzáadjuk a saját véleményünket is és a kettőt – amit találtunk, és amit gondolunk róla – jól elkülöníthetően jelenítjük meg. A plagizálás, amikor más munkáját sajátként tüntetjük fel, nem elfogadható.

4. Hogyan hozzunk létre értékes kreatív tartalmat és osszuk meg az interneten: meggyőződésem, hogy a web 2.0 beköszöntésével kiemelkedően fontossá válik az önkifejezésben, saját magunk megjelenítésében, énünk folyamatos megteremtésében az, hogy ki tudjuk magunkat fejezni az interneten. A mostani fiatalokra még erősebben igaz, hogy a boldoguláshoz tudniuk kellene, hogyan kell egy fotót elkészíteni és megosztani, hogyan kell hozzászólni egy fórum bejegyzéshez, hogyan kell videót készíteni és vágni stb.

5. Hogyan menedzseljük a digitális énünket a közösségi oldalakon: az előző ponttal szorosan összefügg, hogy az internet leginkább közösségi, személyek közti párbeszédre (interperszonális kommunikációra) használt terében, a közösségi oldalakon is elboldoguljunk. A világ sok esetben ezt látja rólunk elsőnek. A leendő barátnőnk/barátunk, az iskola, ahová felvételizünk, a leendő munkaadónk. Nem mindegy, hogy a digitális énünk mit sugároz rólunk.

6. Ami az internetre egyszer felkerül…: az előző pontból következik, hogy semmi olyat ne osszunk meg magunkról, ami későbbi életünk során kínossá válhat, amivel nem akarunk szembesülni és nem mutatnánk meg a világnak. Például soha ne osszunk meg szexuális tartalmú képet magunkról – senkivel, mert hamar az interneten végezheti és közröhej tárgyai lehetünk.

7. Hogyan kezeljük az internet sötét oldalát: végül, jó, ha tudunk róla, hogy az internetet nem csak jó célra lehet használni, vannak odakint szexuális ragadozók, rosszindulatú kortársak, bosszúra szomjazó szülők… Az interneten támadás érheti a személyiségünket, zaklathatnak minket, ellophatják az identitásunkat, feltörhetik a bankszámlánkat. Tudnunk kell, hogy milyen óvintézkedéseket érdemes tenni ezek elkerülésére, illetve ha ilyesmi ér minket, kitől kérhetünk segítséget, mit tehetünk.

Természetesen felmerül a kérdés, hogy az iskola ezeket miért nem tanítja meg és, ha az iskola nem, akkor ez kinek a felelőssége? Nekem az az érzésem, hogy ezeknek a jó részét a saját bőrén, saját kárán ismeri fel a diákok egy jelentős hányada, míg sokan egyáltalán nincsenek tisztában számos pont igazságával. Nagyon meghatározó ebben a tanulási folyamatban a kortárs csoportok szerepe és egészen biztosan hatalmas a szülők, és kézzelfogható a tanárok felelőssége. Sajnos olyan készségekről van szó, amelyek 1-2 kivételtől eltekintve nehezen taníthatók iskolában, iskolás tudásként, tankönyvből – viszont a boldoguláshoz később a pályaválasztás, munkába állás idején is elengedhetetlenek.

Persze minden ilyen lista szubjektív, akinek van még a tarsolyában olyan téma, ami itt nem található meg, az ossza meg velünk kommentben.

Pintér Robesz

A mai internetes írásbeliség jelenségei közé tartozik az az eljárás, amikor az írott szöveg betűit számokkal és más ASCII karakterekkel helyettesítik. Ez az eljárás egyelőre leginkább az angol írott szövegekben, cset, messenger párbeszédekben, esetleg e-mailekben fordul elő, magyar változattal még nem találkoztam, illetve magánjellegű szövegekben fordulhat elő, amiről nincs nyilvánosan hozzáférhető nyelvi adat.

Maga a leet szó leetspeakben írva így fest: 1337. A szó egyébként az angol elite szóalak elvonásával jött létre követve az élőszó hangzását.

És egy komplett angol mondat leetspeakben:
1 ju57 n33d 4 |177|3 4nd 1 c4n p4y y0u b4ck 0n m0nd4y, 1 pr0m153.

A hagyományos átírása:
I just need a little and I can pay you back on Monday, I promise.

A mai írásbeliségünk szimbolikus jelenség, hiszen (ha leegyszerűsítjük az értelmezést, akkor) könnyen beláthatjuk, hogy az írásnak az a lényege, hogy a beszédhangokat vizuális jelekkel, azaz betűkkel fejezzük ki. Az egyes hangok és betűjelük közötti kapcsolat hagyományos, közmegegyezésen alapul, tehát szimbólum. Az írásrendszereknek a változásuk során jellemzően erősödik a szimbolikus jellege, hisz a kezdeti írásrendszerek inkább hasonlóságon alapuló, azaz ikonikus jelekből alakultak ki, például az ősi kínai írásjelekben és az ősi egyiptomi hieroglifákban is föl lehet fedezni az ikonikus jelleget. A mai latin betűs írás viszont szimbolikus.

A leet pedig egy olyan írásmód, amelyik alkalmazkodva a modern írásbeliséghez, merőben szimbolikus. A szimbolikusság egyik jellemzője, hogy az értelmezés alapja a közmegállapodás, ám egy szimbólumrendszer csak azoknak a személyeknek lesz értelmezhető, amelyek be vannak vonva ebbe a közmegállapodásba, be vannak avatva a szabályokba. Az írásbeliséget az iskolában tanuljuk meg, azaz a tanító avat be minket az írásbeliség szabályrendszerébe.

A leet esetében a mögöttes szabályrendszer egyáltalán nem általános, sok az esetlegesség, és sok a kreatív jellemző, a csoportos szerveződés. Tehát kijelenthetjük, hogy a leetspeak egyes közösségek netes szerveződésének sajátos szimbólumszabályokon alapuló írásbelisége, amely nagy változatosságot mutat, és a hagyományos írásbeliséghez képest lényegesen nagyobb ebben a rendszerben az esetlegesség.

Fölmerül, hogy egy ilyen következetlen, sok változatban élő írásrendszerre miért van szükség, hisz ez az írásmód nem tud megfelelni az írás legalapvetőbb elvárásának: nehezen és pontatlanul értelmezhető. A magyarázat ennek az írásmódnak az eredetében található meg. A leetspeak eredetileg egyes hackercsoportok, illetve illegális tevékenységet űző, internetes közösségek által kifejlesztett írásmód volt, amelynek az volt a célja, hogy ezeket a lényegében kriptográfiai szövegeket a keresők, a tartalomszűrők ne találják meg, és más illetéktelenek ne értsék meg. A leetspeak már elterjedt a mai – főként amerikai fiatal – felhasználók körében is, és arra használják, hogy az internetes kommunikációjukban eltitkolják a rejtegetni való információikat.

|\|3|

Bódi Zoltán

Image: dan / FreeDigitalPhotos.net

Image: FreeDigitalPhotos.net

Image: Simon Howden / FreeDigitalPhotos.net