Netidők Blogtársaság

A hip-hoptól a drum’n’bass-ig, a világzenétől a black metálig számos műfaj kultúrájáról és a digitális zenei forradalom hatásairól is szól a májustól kapható Zenei hálózatok – zene, műfajok és közösségek az online hálózatok és az átalakuló zeneipar korában c. kötet. A különféle tanulmányokból álló könyv egyik érdekessége, hogy teljes egészében ingyenesen is letölthető. Június 7-én 18 órakor a szerzőkkel személyesen is lehet találkozni a Kossuth Klubban a kötet bemutatóján. Az egyik szerkesztő Tófalvy Tamás, kultúrakutató és szakújságíró a május 30-i műsorunk vendége volt, alább a beszélgetés rövidített változata olvasható, amelyben az asztaltársaságunk tagja, Dragon György (szintén zenész!) is megszólal.

Szilágyi Árpád: Ma már nem csak arról beszélünk, hogy beköszöntött az MP3 korszak és mindenki zenét tölt le az internetről, hanem egy kicsit előrébb tartunk ennél…

Tófalvy Tamás: Igen, mert nem csak letöltjük, hanem megosztjuk, továbbítjuk, átalakítjuk és ezernyi dolgot csinálunk a zenével. Amellett, hogy vannak ilyen remek formátumok, mint az MP3, vannak olyan megosztó platformok, amelyek segítenek nekünk, hogy megosszuk a zenéket és azt látjuk, hogy ezek az új platformok és szolgáltatások újfajta közösségi szerveződéseket hoznak létre és facilitálnak, ha úgy tetszik. Itt van például a last.fm, ahol a közösségiség magában a zenehallgatás aktusában megjelenik, hiszen maga az algoritmus azt nézi meg, hogy az emberek egyenként milyenfajta ízléseket adnak össze. És ez csak egy a sok közül.

Szilágyi Árpád: A zene köré szerveződő közösségek eltérnek-e érdemben a más alapon szerveződő online közösségektől?

Tófalvy Tamás: Határozott nem szerintem a válasz erre, tehát én azt gondolom, hogy alapvetően közösségről, a közösség egy preferenciájáról, közös tudásáról van szó és innen már csak különböző változatokról beszélünk.

Szilágyi Árpád: A kommunikáció nem csak a közönség tagjai között indul el, hanem a zenész és a közönsége között is elindulhat. Ezzel foglalkoztok a könyvben?

Tófalvy Tamás: A kötet nem fókuszál rá, de egész biztosan érintik bizonyos tanulmányok ezt a kérdést. Ez egy nagyon fontos dolog, hogy az a fajta visszajelzés, amit egy koncerten kaphat egy zenész, most a koncert keretein kívül is egyre inkább felerősödik.

Dragon György: Nekem van egy ismert zenész a Facebook ismerőseim között: Bill Leverty, aki a Firehouse nevű zenekarnak a gitárosa. Én nagyon tisztelem ezt a zenekart és ő személyesen felköszöntött engem a születésnapomon a Facebook-on és ez hihetetlen, mert ilyen nem történhet a valóságban, hogy a kedvenc zenekarom gitárosa leszól, hogy „Hello Gyu, boldog születésnapot! Szevasz!”

Szilágyi Árpád: Lehet-e ezekből a tanulmányokból következtetni arra, hogy merre haladunk? Hiszen a könyv egy pillanatfelvételnek tekinthető.

Tófalvy Tamás: Nehezen vállalom a felelősséget azért, hogy valaki a mi könyvünk nyomán kezdjen el a jövő felé lépkedni. A célunk inkább az volt, hogy olyanfajta gondolatokat rögzítsünk, amelyek nem csak erre a pár évre maradnak aktuálisak, hanem később visszatekintve is használhatóak, ha nem is előremutatóak ebben a futurológiai értelemben, hanem inkább egyfajta lenyomatot adhatnak.

Szilágyi Árpád: Mit jelképez az, hogy ingyenesen letölthető ez a könyv?

Tófalvy Tamás: Hisszük és valljuk, hogy a tudás mindenkié. Tehát aki szeretné elolvasni ezt a könyvet, az megtehesse és ugyanakkor legyen arra is lehetősége, hogy ha erre pénzt szán, akkor megvásárolhassa a könyvet, ami szintén kapható.

Szilágyi Árpád

A sorozat további részei:
1. rész: Podcast: rádió a neten
3. rész: Szolgáltatások a netrádió-portálon
4. rész: Egy magyar podcaster

Jelen vagy jövő? Mindkettő egyszerre. A múlt héten megkezdett mini sorozatomban azt állítom, hogy a jövő rádiós újságírásának egyik valószínűen lehetséges formája (vagy közvetítő közege) a podcast, amely ma még nem igazán elterjedt nálunk, de a legfontosabb feltételek talán már megvannak ahhoz, hogy elinduljon a fejlődés.

Szedjük csak össze, hogy mi is kell az elterjedéshez! Először is kellenek hangzó műsorok, hogy legyen mit meghallgatni. Rádiók léteznek, sőt, még beszélő műsorok is készülnek magyar nyelven. (Szerénytelenül hadd állítsam, hogy erre jó példa a mi Netidők műsorunk azon változata, ami a neten elérhető.) Aztán kell a megfelelő digitális csatorna, amin eljut a műsor a hallgatóhoz: a podcast rendszerű műsortovábbítás esetén ez egyértelműen a szélessávú internet-kapcsolatot teszi szükségessé. Hogy miért? Azért, hogy a tartalom letöltése ne legyen nagyon más ahhoz képest, mint bármilyen más dokumentum letöltése. (Világos, hogy egy műsor letöltése bizonyosan több ideig tart, mint akár egy nagyobb PDF állományé, de gondoljunk arra, nem mindegy, hogy 10-20 másodpercig töltünk le egy fájlt, vagy 10-20 percig… Hát ezért kell a szélessáv.) A feltételek közé tartozik még az is, hogy a közönség rendelkezzen a lejátszáshoz szükséges eszközökkel. Ez alkalmasint az MP3-lejátszókat jelenti, aminek ma már sokféle megjelenési formája van: önálló player, a mobiltelefon vagy éppen a notebook stb. Mi kell még az elterjedéshez? Kellenek olyan letöltőhelyek, ahol böngészni lehet a meghallgatható tartalmakat. Amolyan podcast-portálra gondolok, ahol egy kiinduló oldalról eljuthatunk bármilyen műsor-tartalomhoz, a legkülönfélébb útvonalakon keresztül. Mint később látni fogjuk, ilyesmi van már Magyarországon is, de olyan ésszerű megoldás, mint amilyen a Podcast.com, még nem létezik.


Pedig az ötlet egyszerű: szervezzünk egy olyan portált, amely pontosan ugyanúgy épül fel, mint a hagyományos (Web1-es) portálok, csak a tartalmakat hangfelvételek reprezentálják. A portál mellett persze adódik egy másik analógia: legyen olyan, mint egy rádió. Kézenfekvő tehát, hogy egy podcast portálon is legyenek csatornák (Channels), meg is találjuk a Podcast.com főmenüjében, a bal oldalon. Ha rákattintunk, akkor a tartalmi felületen négy főbb csoportot találunk: kiemelt csatornák (featured channels), a szerkesztők ajánlatát (staff picks), kiemelt tartalomszolgáltatók (featured publishers) és a tematikus csoportosítást (podcast topics).

Foglalkozzunk most csak az utóbbi kettővel! A szolgáltatók között olyan nagy neveket találunk, mint az amerikai ABC, CBS és CNN, a brit BBC és Guardian. A leghasznosabb viszont mégiscsak a tematikus csoportosítás lehet, ahol az érdeklődésünk alapján indulhatunk el a meghallgatható tartalmak felé: művészetek, sport, oktatás, zene, hírek, egészség, technológia stb.


Utóbbiba kattintsunk bele, keressünk olyasmit, mint a Netidők. Van is ilyen, nem is egy. A megnyíló kategóriák közül válasszuk a Talk Shows-t és máris ott vannak a rokon produkciók: Techpopuli (megszállottak beszélnek átlagos hallgatóknak), The Girl on Tech (kb. mint a műsorunkban a Netdoktornő vagy az Onlány rovat volt), vagy éppen Übergeek (a nagyon megszállottak :-) )

A nézelődést a jövő héten folytatjuk!

Szilágyi Árpád

Manapság egyre többször találkozhatunk olyan programokkal, amelyeket weboldalukról kétféle változatban lehet letölteni: telepíthető vagy kicsomagolható. Mi a különbség, melyiket érdemes választani?

A telepíthető változatot általában onnan ismerhetjük fel, hogy fájlneve EXE-re végződik, azaz önmagában is futtatható állomány. A telepítő feladata, hogy "megágyazzon" a program számára a Windowsban. A használatához szükséges állományok bekerülnek a megfelelő mappába (általában a Program Files könyvtár alá), bejegyzés készül az eltávolítható alkalmazások listájára (hogy ha meggondolnánk magunkat, le tudjuk szedni a programot a gépünkről), és létrejönnek azokat a parancsikonok a Start menüben vagy az Asztalon, amelyek segítségével könnyen elérhetjük és futtathatjuk a programot. A telepítő elvégezhet nagyon sok olyan beállítást is, amitől még egyszerűbbé válhat a program használata. Gondoljunk például egy médialejátszóra: a telepítő biztosan beállítja – jó esetben a véleményünk megkérdezése után – hogy milyen állománytípusokat (zenéket, filmeket) tudunk majd a programmal lejátszani. A telepítést követően elég csak duplán rákattintanunk egy ilyen zenére vagy videóra, a lejátszó automatikusan elindul.

A nagyobb, komolyabb alkalmazásokat általában csak telepíthető formában fogjuk megtalálni, mert ezek működéséhez rengeteg fájlt kell különböző helyekre szétszórni, és sok beállítást elvégezni, hogy használhatók legyenek. De kisebb segédprogramokat (médialejátszókat, képnézegetőket, PDF-olvasókat, egyszerűbb szövegszerkesztőket stb.) érdemesebb lehet tömörített formában letölteni. A legtöbbször a ZIP kiterjesztésről lehet őket felismerni, de mostanában egyre népszerűbb a 7z csomagolás is, amit a WinRAR vagy az ingyenes 7Zip programokkal tudunk kicsomagolni. Ebben az esetben a nekünk kell gondoskodni a program helyéről a merevlemezen, ahonnan majd később használni szeretnénk; nekünk kell a könnyen elérhető parancsikont létrehozni az Asztalon; de legfőképpen nekünk kell elvégezni azokat a beállításokat, amik a program futtatásához szükségesek lehetnek. Ha ennyi macerával jár, miért jó mégis a tömörített változat?

A Windows halála a telepítés és az eltávolítás, azaz amikor programokat töltünk le, telepítünk fel, használunk egy darabig, majd megválunk tőlük. Ilyenkor mindig marad valami szemét a rendszerben, és ezek gyűlnek, gyűlnek, míg a Windows olyan lassú lesz, hogy nem bírjuk tovább, és újratelepítjük. Ilyenkor persze elveszítjük az összes feltelepített programunkat is, de a kicsomagoltakat nem feltétlenül! Ha ugyanis ezeket nem a C:-re, hanem egy másik lemezen levő mappába csomagoljuk ki, a Windows újratelepítése (a C: lemez formázása) nem érinti őket, és az új rendszerben ugyanúgy használhatók lesznek, mint régiben. Persze a parancsikonokat megint létre kell majd hoznunk, de annyi baj legyen.

Koreai kutatóknak sikerült egy olyan anyagot kifejleszteniük, amely a hanghullámokat képes energiává alakítani.

A calamine nevű anyag alapjában véve cink-oxid és vas-oxid speciális keveréke, mely a kvarchoz hasonlóan piezoelektromos tulajdonságokkal rendelkezik, vagyis mechanikai energiából elektromosságot állít elő.

A kutatók egy olyan panelt építettek, amelyben az elektródák közé calamine-ból készült nanovezetékeket helyeztek el. Százdecibeles hangerősség esetén 50 millivolt feszültséget állítottak elő. Ez még jelenleg nem túl sok, de a fejlesztők bíznak benne, hogy képesek lesznek olyan panelt előállítani, amely néhány volt feszültség gerjesztésére képes kisebb hangerő – például az emberi hang 60-70 decibele – esetén.

Egy ilyen panel elég lehetne ahhoz, hogy egy mobiltelefon akkumulátorát feltölthessék vele. Gyakorlatilag megvalósítható lenne a töltés nélküli (illetve öntöltő) telefon, mert pusztán a használata során, a beszéddel lenne feltölthető az akkumulátor. De akár a környező zajok vagy éppen a hangos zenehallgatás is energiaforrásul szolgálnának.

Tücsi a galaktikus

Érdekes hír látott napvilágot a minap a CES kapcsán: a Lenovo olyan hibrid kütyüt készített, ami egyszerre érintőképernyős tablet és billentyűzettel rendelkező munkaállomás. A szerkezet titka, hogy a kijelző lecsatolható a billentyűzetről és így önálló életre kelhet, mint ultrahordozható eszköz. Ugyanakkor a Motorola olyan dokkolót mutatott be, amibe belehelyezve a mobiltelefonunkat asztali számítógéppé változtatható a készülék. De mi történik, ha a legózható informatikai „játékszerek” ötletét továbbgondoljuk? Vajon hol a határa a multifunkciós infokommunikációs eszközeinknek (és a fantáziánknak)?

Először is szögezzük le, hogy nekem így látatlanban is kellene mindkettő cucc – bár, aki ismer, annak ez nem újdonság (ezt a posztot is egy Galaxy Tabon pötyögöm) – tehát az alábbiakban egy elfogult szemlélő szubjektív eszmefuttatása következik.

Szóval, reggel felkelek a butatelefonom hangjára (ami rémes, de legalább sosem felejt el reggel felébreszteni, érted), aztán kislattyogok a fürdőbe és az ott eltöltött 15 perc közben már a leveleimet is megnézem, illetve ránézek a hírekre, időjárásra a Galaxy Tabon. Aztán elviszem a gyerekeket az oviba, majd otthon hagyom a kocsit és irány a munkahely tömegközlekedéssel. Közben a világot egy 120 gigás iPod Classic zárja el tőlem hermetikusan, miközben felkészülők a munkanapra, ellenőrzöm a munkahelyi leveleket, átfutom a szakmai hírleveleket stb. ismét csak a Galaxy Tab segítségével. Amikor beérek a munkahelyemre bekapcsolom a céges laptopot, amihez már külső billentyűzet és monitor is csatlakozik. Egyúttal rádugom a 320 gigás hordozható külső merevlemezt, amit a laptop helyett hurcolok magammal (otthon egy netbookhoz szoktam csatlakoztatni), mégiscsak könnyebb és nyugodt szívvel tárolom rajta a magán- és családi anyagokat is, amik egy vállalati gépre kevésbé valók.

Miért írtam le mindezt? Bár nem vagyok tipikus felhasználó, ennyi kütyü még nekem is sok. Mert szinte mindenre elkülönült céleszközt használok. Mi lenne, ha mindezt egyetlen hordozható, de sokszínűen szétszedhető, legózható cucc kiváltaná? Így elég lenne, ha megfelelően dokkolni tudnám a készüléket, ha dolgozni akarok rajta, egyébként használhatnám zenelejátszásra, egyedüli adathordozóként, szörfölésre, levelezésre, játékra…

Mindebből nagyon úgy tűnik, hogy ezúttal is a divergencia (dolgok szétválása) és konvergencia (dolgok közeledése) játékát figyelhetjük meg. Ha történetileg nézzük, akkor érhetőbb, hogy miről beszélek: először volt az asztali számítógép, aztán jött a mobiltelefon és a PDA, gyakorlatilag a kettő összeolvadásából jött az okostelefon, ezzel párhuzamosan megjelent a hordozható számítógép. Majd később – ez már csak pár éve volt – a laptop jelentősen zsugorodni kezdett és megjelent a netbook. Legutoljára pedig az okostelefon kezdett el nőni és tavaly megjelent a tablet (most nem beszélek a korábbi táblaPC-ről). Vagyis a hordozható telefon és a hordozható számítógép felől is elértünk ugyanoda, az ultrahordozható 7-10 collos tartományban mozgó kütyühöz. Hát nem logikus, hogy a két készülék összenőhessen? Tulajdonképpen ennek vagyunk a tanúi a Lenovónak és a Motorolának köszönhetően. Ettől persze valószínűleg – már csak a gyártók érdeke miatt – megmaradhat az eszközök sokszínűsége továbbra is, de, akinek „Az Egy Kütyü Mind Fölött” kell, az végre megtalálja azt is.

Ahhoz azonban, hogy ez csábító valósággá, megvásárolandó termékké válhasson a nagy tömegek számára is, a fejlesztői akaraton túl néhány fontos szempontnak meg kell felelni, ezek szerintem a következők: hordozhatóság, adatbiztonság (mi történik, ha elveszítem), ellenállás a sérüléseknek (a sok legózás miatt vagy esetleg, ha leejtem), megbízható működés, a magán és munkához kapcsolódó dolgok egyszerű szétválasztása, elfogadható árazás.

Egy támogatója persze már most is biztosan volna ennek az ötletnek: a feleségem, aki sztoikus nyugalommal viseli, amikor megfelelő „racionális” érvekbe csomagolva megjelenek otthon egy újabb kütyüvel. Mondjuk még mindig jobb, mintha autókat vagy vitorlásokat, esetleg lovakat gyűjtenék.

Probesz