Netidők Blogtársaság

Október elején készültem el az okostelefonok magyar terjedésével foglalkozó cikkemmel, ami az Információs Társadalom folyóiratban fog hamarosan megjelenni. A cikk alapján sorozatot indítottam a blog hasábjain, amiben röviden bemutatom az okostelefonok (mobiltelefónia) hazai elterjedtségét. Befejező rész.

Ahogy láthattuk korábban a felhasználókat nem a telefon operációs rendszere érdekli igazán. Számukra – érthető okokból – a használhatóságon van a hangsúly. A közeljövőben emiatt várható, hogy a készülékgyártók és a mobiltelefon szolgáltatók a mobil platformokat is márkázottan kommunikálják majd idehaza, mivel egyre fontosabbá válik, hogy a felhasználóknak milyen telefonja van, Symbian-os, Androidos, Windows Phone-os vagy iPhone. Ennek ugyanis komoly hatása lesz arra, hogy mire tudják majd használni a zsebükben lapuló „kütyüt".

Alapvető átalakulás előtt áll a mobiltelefon-használat is, de fontos, hogy a kutatási eredmények szerint egyelőre még a régi használati módok dominálnak: 2011 tavaszán a magyar mobiltelefon tulajdonosok többsége heti rendszerességgel használta készülékét telefonálásra, SMS-írásra, ébresztésre, számolásra, naptár nézegetésre – tehát a megszokott klasszikus dolgokra.

A legkedveltebb tíz tevékenységet tekintve meglepő módon alig van eltérés az okostelefon használók és az okostelefont elutasítók (nincs neki ilyen készüléke és nem is szeretne a közeljövőben) között, egyelőre szinte csak az intenzitásban lehet tetten érni különbségeket. Az egyetlen érdemi különbség, hogy az internet használata helyett az okostelefont elutasítók inkább rádiót hallgatnak:

A 10 leggyakoribb mobiltelefon aktivitás hetente

Ipsos, 2011. februári adat (18+ rendszeres internetezők)

Az újfajta, okostelefonokra jellemző alkalmazásmódok tehát még nem terjedtek el igazán széles körben – mint amilyen a böngészés, levelezés, alkalmazások letöltése, könyvolvasás, RSS, blogolás. Azonban fokozatos térnyerésük várható, ahogy az alkalmazások letöltését lehetővé tévő platformokat használó okostelefonok elterjednek. Ennek következtében megsokszorozódhatnak a telefonnal végezhető tevékenységek, így a telefon aktív használatával töltött idő megnövekedésére lehet számítani. Egyre többen, egyre többféle módon és egyre több helyzetben fogjuk a mobiltelefonunkat használni.

Az adatokat egyetlen mondatba sűrítve elmondható tehát, hogy az okostelefonok, mint eszköz gyors elterjedését jelzik előre, de a használati szokásokat tekintve lassabb változásokra kell számítani.

Pintér Robesz

A sorozat korábbi részei:

Az okostelefon terjedése I.: Nincs idő gondolkodni

A mobiltelefon terjedése Magyarországon: a kezdetek

Az okostelefon terjedése III: A mobiltelefon elterjedtsége nemzetközi összevetésben

Az okostelefon terjedése IV: az okostelefon fogalma

Az okostelefon terjedése V: mi a helyzet Magyarországon?

Az okostelefon terjedése VI: az android éve

Az LTE (Long Term Evolution, azaz „hosszútávú evolúció”), vagyis a negyedik generációs mobil adatátvitel eljöveteléről már tudunk egy ideje. Immár belátható távolságba került a technológia bevezetése, hiszen január elsejétől Magyarországon is elérhető lesz. A lehetőségekről Maradi István, a Magyar Telekom műszaki vezérigazgató-helyettese beszélt a műsorunkban.

Maradi István: Sokan emlékszünk rá, hogy 1990-ben elindult a 450 MHz-es rendszer, emlékszünk a nagy telefonokra – ez volt az „1G”. Aztán 1992-ben elindult Európában, majd 1994-ben Magyarországon a „2G”, vagyis a GSM. Ez már tudott egy picit „adatozni”, de ez is arról szólt alapvetően, hogy hogyan tudnak az emberek beszélni egymással. Majd 2005-ben következett egy nagy lépés: ekkor készült el a 3G rendszer, amellyel alapvetően azt tűzte célul a fejlesztő közösség, hogy lehessen internetezni és a mai napig ez van igazán üzemben, ez van a kereskedelmi forgalomban, ezt használjuk. Aztán megjelent a „4G”, amelyet az az igény hozta létre, hogy hihetetlen sokat internetezünk, hihetetlen sokat szeretnénk átvinni adatban a mobileszközökön. Megjelentek az iPad-ek, az okostelefonok, amelyek esetében az adatéhség megjelent abban, hogy akadozik a kép. Tehát nem csak a hangátvitel minőségét néztük, meg azt, hogy e-mailt át lehetett küldeni vagy nem, hanem lehet-e mozgóképet, 3D-s filmet letölteni vagy nem és ezt az igényt elégíti ki ez a negyedik generációs világ, ahol az adatsebesség gyakorlatilag 100 megabit/s-os tartományig el tud jutni.

- Most Magyarországon egyelőre csak kísérletezünk – hiszen január 1-én indul az üzemszerű működés –, de milyen szolgáltatásokat tud az LTE, amit a korábbi technológia nem tudott?

Maradi István: Két-három évvel ezelőtt jelent meg a szabvány, majd a gyártók nekiálltak fejleszteni készüléket és rendszert is, majd jöttek a szolgáltatók. Nagyon sok minden kell hozzá: nem csak ezek az eszközök, hanem kell hozzá frekvencia (a frekvencia itt az az „út”, ahol a jelek közlekednek és ha nincs ebből elegendő, akkor az adat sem tud átmenni). Nagyjából most alakult ki az a helyzet, hogy van frekvencia és van technológia, ezért lehet az LTE-t elindítani. Azt gondolom, hogy az elkövetkező 20 évben az LTE különböző lépcsőiről fogunk majd beszélni és ez viszi felfelé az adatsebességet ebbe a 100 megabit/s-os tartományba.

- Tulajdonképpen ez a 3G-nek a felturbózása?

Maradi István: A 3G egy fejlődés-sorozaton ment keresztül 2005 óta. Ha megnézzük, hogy akkor milyen sebesség volt, akkor azt látjuk, hogy kezdtük 300 kilobit/s-mal és nagyon-nagyon büszkék voltunk rá, hiszen akkor leváltott egy olyan technológiát, ami tudott 40-50 vagy maximum 100 kilobit/s-ot. Innen jutottunk el oda, hogy a 3G különböző lépcsőkön keresztül eljutott a 20-40 megabit-es tartományba és ez azt jelenti, hogy már szinte az utolsó cseppet is kifacsartuk a rendszerből, az elméleti technológiai határokat feszegetjük ezzel. Ez volt az a pont, amikor megérett a helyzet egy gyökeresen újabb technológia fejlesztésére. Ez lett a 4G, vagyis az LTE. A Long Term Evolution azt írja le, hogy ez egy hosszabb távon, modulárisan fejleszthető rendszer, ahol az operátorok, a készülékgyártók és a rendszerfejlesztők együtt találták ki azt, hogy milyen szempontoknak kell megfeleljen az új rendszer. Nagyobb sebesség, kisebb átfutási idő. Arról is érdemes beszélni, hogy ez nem fogja helyettesíteni az otthoni nagy sávszélességű vezetékes internetet. Hiszen ha a család egyszer beindul és a nappaliban meg a két gyerekszobában mindegyikben egy-egy 3D-s film megy, ami folyamatosan érkezik a videotékából, akkor az azt jelenti, hogy mindenkinek külön csatornája van… Nem erre van a 4G-s mobilrendszer, hanem arra, hogy digitális hordozható eszközökön (iPad-en, laptop-on, okostelefonon) tudjuk elérni azt, amit szeretnénk. Nem csak a videókat, hanem azt is, hogy egy nagy fájl nagyon gyorsan átmenjen. Vagy egy fényképezőgépről a stúdióba beérkezzen a kép, a fotó elsütése után néhány másodpercen belül. Tudjuk, hogy egy nyers kép a maga 12 megapixelével óriási méretű és ez „husss” át tud menni. Az ilyen mobileszközökre van igazán kitalálva az, hogy legyen 4G. Majd később biztosan lesz 5G meg 6G is…

Október elején készültem el az okostelefonok magyar terjedésével foglalkozó cikkemmel, ami az Információs Társadalom folyóiratban fog hamarosan megjelenni. A cikk alapján sorozatot indítottam a blog hasábjain, amiben röviden bemutatom az okostelefonok (mobiltelefónia) hazai elterjedtségét.

A téma számos piackutató cég érdeklődését felkeltette – mint egykoron az internet térnyerése – így gyakran látnak napvilágot felmérések a témával kapcsolatban. A terület fontosságát jól jelzi, hogy több kutatócég rendszeres felmérést indított a terület fejlődésének figyelésére, amit az érdeklődésen túl nyilván a piaci érdek is motivál: az okostelefónia és a mobil internet számos – nem csak a távközlésben érdekelt – cég számára kiemelt fejlesztési terület, számukra elengedhetetlenül fontos a friss információk, trendek ismerete, amiért hajlandóak áldozni is. Jelenleg négy cég rendszeres(nek tervezett) kutatásáról tudni (időrendben), amelyek közül nem mindegyik publikus:

• az Ipsos tavaly induló felmérés-sorozata, amelynek jómagam vagyok a kutatásvezetője és eredményeit a tavasszal megtartott okostelefonokkal foglalkozó konferenciákon „szoktuk” ismertetni,
• a GKIeNET 2010. júniusban indított kereslet és kínálat oldali felmérés sorozata, amelynek eredményeit egyelőre csak előfizetők láthatják, így itt sem mutathatjuk be az eredményeit,
• a Kutatócentrum először 2011 augusztusában megjelent e-Tech Reportja, amelynek része a Smartphone Report,
• és az NRC először 2011 szeptemberében bemutatott NRC-Médiapiac Kütyüindexe.

A későbbiekben ezek alapján tekintjük át a hazai okostelefon helyzetet, itt-ott kiegészítve azt más cégeknek szintén a témában folyt ad hoc kutatásaiból hozzáférhető publikus adatokkal.

Mivel idehaza az eredeti adatforrásokhoz meglehetősen nehéz hozzáférni – leginkább sajtóközlemények és konferencia-előadások érhetőek el – a mélyebb összefüggések vizsgálatakor elsősorban az Ipsos adatsorokra fogok támaszkodni, mint amelyek érthető okokból a leginkább hozzáférhetőek számomra.

A korábbi részben ismertetett definíciós eltérések csak az inkonzisztencia egyik, de nem egyetlen forrását jelentik. A felmérésekről szóló híreket olvasó laikusok (értsd a kutatásmódszertant kevéssé ismerők) számára továbbra is ellentmondásosak az adatok. 2011 tavaszán például a következő négy penetrációs adat volt hozzáférhető az okostelefonok hazai elterjedtségére vonatkozóan:

• IDC: 1,3 millió okostelefon (~15% a teljes felnőtt népességre vonatkozóan)
• NRC: 18% (18-49 éves, országos reprezentatív adat)
• Xallis Constulting: 20% (14 évnél idősebb, országos reprezentatív adat)
• Ipsos: 24% (18 évnél idősebb, internetezőkre reprezentatív adat)

Mindebből kiderül, hogy nem csak a nyers szám a fontos önmagában, hanem az is, hogy mire vonatkozik (kire reprezentatív) és mikor mérték. Ha ezekből a fentebbi mérésekből származó százalékokat a vizsgált célcsoport méretének ismeretében visszaszorozzuk az adott populációra, akkor azt kapjuk, hogy kb. 800 ezer – 1 millió ember használt okostelefont Magyarországon 2011 tavaszán.

Az IDC adat nem kérdőíves felhasználói felmérésen alapul, hanem eladási adatokon, így nem a felhasználók, hanem a készülékek számára lehet belőle következtetni (feltehetően benne vannak azok a készülékek is, amelyek azóta már fiókba kerültek, illetve amelyeket második készülékként használnak egy meglévő okostelefon mellett).

Az inkonzisztencia forrása lehet az okostelefonok terjedése is – vagyis, hogy azok nem az internetnél megszokott évi 3%-os növekedési ütemet produkálják, hanem annál gyorsabbat. Az NRC szerint „2011 augusztusában a hazai internetezők (a legalább hetente netező 18–69 évesek) 25 százaléka használt saját, további 1 százaléka pedig céges okostelefont”. Az Ipsos februári mérése ugyanerre a célcsoportra 2%-kal alacsonyabb adatot mutatott. Fél év alatt tehát 2%-os növekedést mutattak az adatok – ismerve a mobiltelefonok utolsó negyedévre vonatkozó eladási adatait (igen sokan vásárolnak karácsonyra új készüléket), várható, hogy 2012 tavaszára akár 30% körülire nőhet az okostelefonok penetrációja a célcsoportban.

A fentebbi adatoknak látszólag ellentmond a Kutatócentrum augusztusi felmérése, amely alapján az internetet legalább hetente használó 18-54 évesek harmadának van okostelefonja. A hírt közelebbről nézve kiderül, hogy egész pontosan így szól: „Minden harmadik internethasználónak van okostelefonja vagy okostelefon funkciókkal bővített hagyományos mobiltelefonja”, vagyis felfelé torzít a „felokosított” készülékek miatt. Sajnos a torzítás pontos mértékét nem ismerni. Mindent összevetve tehát minden negyedik 18 éves vagy annál idősebb internetező rendelkezik okostelefonnal.

Ami a jövőt illeti, mindhárom piackutató cég felmérései további lendületes növekedést jeleznek előre a következő egy évre. Az Ipsos 2011. februári mérése szerint az internetező 18 évesek és idősebbek 22%-a fog egy éven belül okostelefon készüléket vásárolni. A Kutatócentrum szerint „28 százalék tervezi, hogy még fél éven belül beszerez egyet” és az NRC szerint „az okostelefonnal még nem rendelkező internetezők több mint 2 százaléka biztos benne, további 15 százaléka pedig valószínűnek tartja, hogy három hónapon belül vesz ilyen készüléket”. Mindezek alapján nagyon valószínű, hogy az okostelefon piac robbanásszerű fejlődése előtt állunk Magyarországon 2011 őszén.

Az Ipsos mérése alapján okostelefonnal nem rendelkezőknek egyébként nagyjából a fele (47%-a) szeretne ilyen készüléket és kétharmaduk nem kíván 30 ezer forintnál többet erre az eszközre költeni, ami azt mutatja, hogy ha az új készülékek ára (akár valamilyen kedvező csomagban vagy akcióban a mobiltelefon szolgáltatóknál) ez alá a lélektani szint alá tud esni, akkor várható az eladások jelentős felfutása Magyarországon.

Pintér Robesz

A sorozat korábbi részei:

Az okostelefon terjedése I.: Nincs idő gondolkodni

A mobiltelefon terjedése Magyarországon: a kezdetek

Az okostelefon terjedése III: A mobiltelefon elterjedtsége nemzetközi összevetésben

Az okostelefon terjedése IV: az okostelefon fogalma

Október elején készültem el az okostelefonok magyar terjedésével foglalkozó cikkemmel, ami az Információs Társadalom folyóiratban fog hamarosan megjelenni. A cikk alapján sorozatot indítottam a blog hasábjain, amiben röviden bemutatom az okostelefonok (mobiltelefónia) hazai elterjedtségét.

Annak ellenére, hogy a mobiltelefon immár több mint két évtizedes múltra tekint vissza Magyarországon, mégis mondhatni, hogy ismét valami újnak a kezdetén állunk – ezt a véleményt részben osztják a mobiltelefon szolgáltatók is. Az újdonság forrása a mobil internet és az okostelefonok elmúlt 1-2 évben tapasztalt robbanásszerű fejlődése és térnyerése idehaza, párhuzamosan azzal, ahogy a nagyvilágot is meghódítják.

Ahhoz, hogy az okostelefon hazai terjedésével kapcsolatban érvényes állításokat tehessünk, először is tisztáznunk kell, hogy mit értünk okostelefon alatt. Ez nem pusztán szőrszálhasogatás, a definíciónak hatása van a mérésre (mit mérünk) és így a kapott adatokra is. Részben hasonló a helyzet, mint az ezredfordulón az internet mérésének kezdetén, amikor számtalan piackutató cég közölt adatokat az internet használókra és internet hozzáférőkre vonatkozóan, az adatok azonban látszólag inkonzisztensnek mutatkoztak, mivel eltértek a mérés mögött az internet használókkal kapcsolatos definíciós kiindulópontok. Ekkor az segített a helyzeten, hogy a piackutatók tisztázták egymás között a fogalmi eltéréseket és szakmai sztenderdet alakítottak ki – hasonló a helyzet most is. Egy fontos eltéréssel: míg az szinte minden internet felhasználó számára világos és egyértelmű volt 2001-ben, hogy vajon használ-e internetet, addig az okostelefon kapcsán sok felhasználó bizonytalan, hogy a jelenlegi mobiltelefon készüléke vajon annak tekinthető-e. Ennek az az oka, hogy az okostelefon fogalma az utóbbi közel tíz(!) évben folyamatosan változott, bővült. Meglepő lehet, de az okostelefonok már közel egy évtizede velünk vannak, az egyik első okostelefon készülék – amelynek révén egykoron én is megismerkedtem ezzel a kategóriával – a Nokia 3650 volt, amelyet 2002-ben kezdtek el árusítani. Ma már ezt a készüléket egyáltalán nem tartjuk okostelefonnak, pedig az akkori mobilokhoz képest hatalmas kijelzője volt, internetezni és e-mailezni lehetett vele, kamera volt benne, naptár, jegyzetfüzet és játékok… A felhasználók viszont az elmúlt négy évben – amióta az iPhone 2007-ben újra „feltalálta” az okostelefont és megújulásra késztette riválisait – megtanulták, hogy mindez „kevés” ahhoz, hogy okostelefonnak nevezhessünk egy ilyen készüléket. (Az okostelefonok történetéről lásd ezt a korábbi blogposztunkat!)

Az okostelefon fogalma körüli zűrzavar miatt tehát nem elégséges a piackutató cégeknek – amelyek a mérést végzik – egymással megállapodni (persze ez is szükséges feltétel a konzisztens adatokhoz), de feltétlenül szükséges, hogy a felhasználók is tudják, mit nevezünk okostelefonnak, hogy a saját készülékükről el tudják dönteni, vajon annak tekinthető-e. Ráadásul a válaszadóknak megbízhatónak, illetve következetesnek kell lenniük ebben a kérdésben. A legtöbb cég ezért a felmérései során „megtanítja” a válaszadókat arra, hogy mit jelent az okostelefon fogalma, mit tekintünk annak jelenleg (merthogy a fogalom további változáson mehet keresztül a jövőben).

Az Ipsos kutatásában emiatt a fogalmi zavar miatt 2010-ben nem is kérdeztük a felhasználókat arról, hogy vajon okostelefonjuk van-e, e helyett egy sokkal egyértelműbben eldönthető jellemzőre kérdeztünk rá: érintőképernyős-e a készülék. Abból indultunk ki ugyanis, hogy elég ritka, hogy egy telefon érintőképernyős, de nem okostelefon – bár fordítva kétségtelenül előfordul 1-2 modell esetében, ezek azonban nem igazán elterjedtek, így közel pontosan mérhető az okostelefon jelenség (vállalva, hogy bizonyos mértékben persze biztosan alulmérjük az okostelefonok elterjedtségét, viszont kizárható a felhasználók bizonytalanságából fakadó pontatlanság). 2011-ben már az okostelefont mértük az Ipsos mérésben is (megtanítva a válaszadókat a fogalom tartalmára) így az derült ki, hogy abban az évben 4%-kal mértük volna alul (20%, 24% helyett) az okostelefonokat, ha továbbra is az érintőképernyőre kérdeztünk volna rá.

2011-ben a következők alapján tekintünk egy készüléket okostelefonnak (az Ipsos 2011-es tavaszi okostelefon felmérése alapján):

„Az okostelefonok olyan fejlett, gyakran számítógépszerű funkciókkal is rendelkező telefonok, amelyek a telefonáláson kívül számos egyéb funkcióval is rendelkeznek: különféle alkalmazások tölthetők le és telepíthetők rájuk; e-mail és internethasználatra is alkalmasak; általában érintőképernyővel vagy teljes abc-t is tartalmazó (ún. QWERTY) billentyűzettel rendelkeznek.”

Ez alapján a legtöbb felhasználó egyértelműen el tudja dönteni, hogy a saját készüléke vajon okostelefon-e és a minimálisra szorítható a bizonytalanok aránya.

2011 folyamán a későbbiekben bemutatásra kerülő kutatásokat végző magyar piackutató cégek (Ipsos, Kutatócentrum és NRC) valamennyien bevezették, hogy az okostelefon penetráció mérésekor először meghatározzák a válaszadók számára, hogy mit tekintenek okostelefonnak.

Ez egyelőre nem jelenti még azt, hogy a definíciók konzekvensek. Az NRC például „azokat az internetezésre is alkalmas, érintőképernyős vagy teljes (QWERTY) billentyűzettel ellátott mobiltelefonokat tekinti okostelefonnak, amelyek saját operációs rendszerrel rendelkeznek, és amelyekre különböző alkalmazások tölthetők le.” A Kutatócentrum ezzel szemben tágabb megközelítést használ és az „okostelefon funkciókkal bővített hagyományos” mobiltelefonokat is beleszámítja saját penetrációs adatába, ami így jóval magasabb is ugyanazon célcsoportban, mint az Ipsos vagy az NRC vonatkozó adatai.

Pintér Robesz

A sorozat korábbi részei:

Az okostelefon terjedése I.: Nincs idő gondolkodni

A mobiltelefon terjedése Magyarországon: a kezdetek

Az okostelefon terjedése III: A mobiltelefon elterjedtsége nemzetközi összevetésben

Október elején készültem el az okostelefonok magyar terjedésével foglalkozó cikkemmel, ami az Információs Társadalom folyóiratban fog hamarosan megjelenni. A cikk alapján sorozatot indítottam a blog hasábjain, amiben röviden bemutatom az okostelefonok (mobiltelefónia) hazai elterjedtségét.

A mobiltelefon húsz év alatt – 1990-es bevezetése óta – szinte teljesen elterjedt Magyarországon. 2011 augusztusában 117 előfizetés jutott 100 lakosra (NMHH adat) és ténylegesen a lakosság körülbelül 80%-a rendelkezett mobiltelefonnal.

A közhiedelemmel ellentétben nincs mindenkinek mobiltelefonja hazánkban. A 117%-os „penetrációt” az adja, hogy sokaknak van kettő vagy esetleg három működő készülék a tulajdonában, az adat tehát a hívásfogadásra képes aktív SIM kártyák számát mutatja. Az igazság az, hogy minden ötödik magyarnak nincs mobiltelefonja. Nyilván ezek között sok a készülékhez a szülők szerint túl fiatal gyermek; a vonalas telefonnal rendelkező és legtöbbnyire otthon lévő idős ember; azok a kispénzű emberek, akik nem engedhetik meg maguknak még a mai árak mellett sem, hogy mobiltelefont tartsanak fent; végül azok, akik valamiért egyszerűen csak nem szeretnének mobiltelefont.

A mobiltelefon idehaza az egyik legelterjedtebb kommunikációs eszközzé vált. Az eszköz terjedése az elmúlt tíz évben (2000 és 2010 között) követte a kelet-európai trendet, viszonylag alacsony bázisról nagy lendülettel 2008 körül jutott a csúcsra és azóta nem változott érdemben (az utóbbi 2-3 évben nálunk stagnált, a két bemutatott visegrádi országban enyhén emelkedett a penetráció). Két további, ezen a téren igen fejlett európai állammal összevetve (Olaszország és Finnország), azt mondhatjuk, hogy a tíz év alatt jelentős hátrányt sikerült ledolgozni, de az olló nem zárult be, sőt Finnország esetében tovább nyílt 2008 óta:

Forrás: ITU, 2010

A hazai 117%-os adat európai összevetésben nem számít egyébként különösebben magasnak, megfelel a kontinens átlagának, világviszonylatban viszont hazánk a legfejlettebbek közé sorolható:

Forrás: ITU, 2010

Európán belül viszont – ahogy az alábbi térképen is látható –, Magyarország nem tartozik a legmagasabb penetrációval rendelkező európai országok közé (a térkép a 2009-es állapotokat mutatja), hazánk a „középmezőnyben” foglal helyet:

Forrás: Wikipédia, 2010

Mindent összevetve elégedetlenségre semmi okunk sem lehet, a mobiltelefon elterjedése igazi sikertörténetnek tekinthető Magyarországon. De vajon mi a helyzet az okostelefonokat tekintve? Ezzel foglalkozok a következő részekben.

Pintér Robesz

A sorozat korábbi részei:

Az okostelefon terjedése I.: Nincs idő gondolkodni

A mobiltelefon terjedése Magyarországon: a kezdetek