Netidők Blogtársaság

A cég közleményében kicsit elbújtak az érdekes számok: csak a mondat eleje az, hogy az Ericsson 150 fővel bővíti a budapesti kutató-fejlesztő központjának létszámát. A másik fele ugyanis az, hogy – dacára a mindenféle válságoknak – az elmúlt két évben is 400 mérnökkel bővítették az állományt! Vagyis ha ezentúl 1150 mérnök dolgozik a jövő távközlési technológiáin, akkor három éve még 600-an voltak, tehát ez idő alatt közel kétszeresére nőtt a központ. Tizenöt éve létezik a központ és az utolsó három évben gyorsul fel a létszámbővítés – vajon mi következik ebből?

A sajtóanyag szerint így országunk legnagyobb K+F központja jön létre, ez azért ebben az időszakban nem kis dolog ám. Sőt, ha kicsit a számok mögé nézünk, akkor jobban fogjuk érzékelni, mi is a jelentősége ennek a hírnek. Két adalékot is szeretnék elmesélni mindehhez. Az egyik az, hogy amikor jó tíz évvel ezelőtt meglátogathattam a svéd távközlés-technológiai cég óbudai bázisát, akkor a fiatal mérnökök elmesélték, hogy nem mesélhetnek el mindent, hiszen 2-3 évvel később bevezetendő megoldásokat tesztelnek és fejlesztenek. Mindez nem meglepő, de azért jó tudni. Volt olyan helyiség is, ahova biztonsági ellenőrzés után léphettem be és volt olyan is, ahova már egyáltalán nem léphettem be…


A másik adalék pedig az, hogy az idén éppen száz éve hazánkban jelenlevő Ericsson itteni K+F bázisán a kutatások „elsősorban a hálózatmenedzsmentre és a jövő IP-hálózataira irányulnak. A fejlesztő tevékenységet végző szakértők többsége a kutatásokhoz kapcsolódó szoftverfejlesztéssel, azon belül hálózatmenedzsment-, IP-, platform- és alkalmazásfejlesztéssel foglalkozik. Az alapkutatásokra épülve jelentős hardvertervezés és fejlesztés is folyik Magyarországon, mely világviszonylatban is egyedülálló.”

Mit jelent ez? Azt, hogy az újgenerációs hálózatok fejlesztésében igen komoly előrelépést lehet prognosztizálni, ha ennyi mérnökre van szükség. És az is, hogy a jövő távközlési technológiája itt készül a mi fővárosunkban!

Sinisa Krajnovic, a K+F központ igazgatója egyenesen úgy fogalmazott, hogy a budapesti központból kikerülő magyar mérnöki szabadalmak meghatározóak a világ jelenlegi mobil- és vezetékes széles sávú internetes kommunikációt lehetővé tevő rendszereiben. A szakikról pedig elmondta, hogy az ezer mérnök közül száz már rendelkezik PhD fokozattal vagy nemsoká megszerzi. A mérnöki szakmában ez tényleg nem semmi.

Szilágyi Árpád

A napokban fordul velem elő, hogy vonaton utaztam, és gyorsan meg kellett írnom egy szöveget, és utána publikálni kellett volna az interneten. Volt nálam laptop és egy androidos okostelefon. A laptopnak nem volt 3G modulja, nem tudtam vele internezni, a telefonom ugyan internetképes volt, ám rajta keresztül nem tudtam a szövegszerkesztővel megírt szöveget feltölteni az internetes adminisztrációs felületre. A szöveget újra írni nem volt kedvem, időm sem volt rá, és egy érintőképernyős okostelefon kezelőfelülete amúgy sem hosszú szövegek szerkesztésére van kitalálva.

Image: Getideaka / FreeDigitalPhotos.net

Kézenfekvő lett volna a megoldás, hogy kössem össze a telefonomat és a laptopomat, és a telefonom internet-hozzáférésén keresztül csatlakoztassam a számítógépemet a nethez. Ehhez azonban olyan szoftveres szolgáltatásra lett volna szükségem, ami ezt lehetővé teszi: ezt hívják tethernek. Ez egy olyan alkalmazás, amely a mobilkészülékből internet acces pointot (internet hozzáférési pontot) vagy wi-fi hotspotot (wi-fi hozzáférési pontot) varázsol. Tehát a tether segítségével vezetékkel (USB kábellel) vagy vezeték nélkül (wi-fin keresztül) egy számítógép kapcsolódni tud a telefonnal elérhető internethez. A tether szolgáltatás androidos, iPhone és Blackberry okostelefonokon, valamint symbianos telefonokon is elérhető.

Image: Michal Marcol / FreeDigitalPhotos.net

A tether angol szó, a jelentése ’kipányváz’, ’kiköt’, ’láncra köt’. A tether alkalmazás tehát a telefonhoz, illetve annak az internet-hozzáféréséhez pányvázza, láncolja a számítógépet. Ez a képi, metaforikus kifejezés tehát arra utal, hogy olyan szoros kapcsolat jön létre a két eszköz között, amit nem lehet felbontani a cél, vagyis az internethez való kapcsolódás érdekében. A tehtert magyarul nem mondjuk, egyelőre nincs elterjedt magyar változata, ráadásul a szóbelseji [–th-] ejtése is nehézkes a magyar beszélőnek, rendszerint [-sz-] esetlen [-t-] hanggal helyettesítjük. Ezt a funkciót körülírással fejezhetjük ki, például így: internetmegosztás.

A mobileszközökön az operációs rendszer típusától és verziójától függően vagy alapszolgáltatásként vagy külön telepíthető alkalmazásként érhető el a tether, és jellemzően ezeknek az alkalmazásoknak a nevében is szerepel a tether kifejezés (pl.: Tether for Android, Tether for Root Users stb.).

Csak érdekes, szubjektív megjegyzésként fűzöm hozzá, hogy a régi, kb. négyéves, már használaton kívüli symbianos telefonomon mindig is alapfunkció volt, amit most tethernek neveznek, és viszonylagos újdonságként emlegetnek az okostelefonok világában, csak nem így hívták. Tehát egy régóta meglévő szolgáltatás az újabb eszközökön is elterjedt, és számunkra (magyarok számára) kaphat új nevet.

Bódi Zoltán

Ha elmúltál ötven, öreg vagy! – legalábbis a marketingesek szerint. Köztudott ugyanis, hogy a 18-49 évesek alkotják a „hirdetők számára fontos” célcsoportot, és az ennél idősebb – az összefoglaló néven „ötvenpluszosoknak” nevezett – szegmens sokkal kevésbé érdekes számukra. Pedig ötven felett is van élet, sőt van fogyasztás is; de még azt sem jelenthetjük ki kategorikusan, hogy ebben az életkorban már nem változtatható meg a fogyasztói magatartás, vagyis a marketingüzenetek nem fejtenek ki hatást. Az ellenérvet éppen az internethasználat szolgáltatja: bár az idősebbek körében az internetezők aránya valóban lényegesen alacsonyabb, mint a fiatalabb generációk esetében, azokra, akik ebben az életkorban belevágnak az internet használatába, mindenképpen úgy kell tekintenünk, mint akik nyitottak az új dolgokra.

Na de lássuk a számokat! Öregedő társadalmunk 35 százaléka, körülbelül 3,6 millió ember tartozik az ötven feletti korosztályba; az ötvenesek egyharmada, a 60 felettieknek pedig csupán 12 százaléka használja  a világhálót, ami valóban nagyon alacsony arány, különösen ha azt nézzük, hogy az ellenpólus, vagyis a 18-49 évesek körében 67, a 15-25 évesek körében pedig 83 százalékos az internetpenetráció.

Ám még így is több mint 700 ezer ötven feletti netpolgárról beszélhetünk, ami azért nem elhanyagolható tömeg: az összes felnőtt netező közel egyötödét teszi ki.

Ráadásul az ötvenpluszos netpolgárok szegmense sok tekintetben különleges. Míg ugyanis a tizen-, huszonévesek körében az az általános, ha valaki rendszeres használója az internetnek, és a digitálisan – ma még – írástudatlan szűk réteget a menthetetlen leszakadás veszélye fenyegeti; addig az ötven – és még inkább a hatvan – évnél idősebbek esetében az számít kuriózumnak, ha valaki igénybe veszi az online tartalmakat és szolgáltatásokat. Éppen ezért az ezüstgeneráció internetező szelete meglehetősen sajátos demográfiai profillal rendelkezik: tipikusan magasabb státuszú, 45 százalékban diplomásokból álló szegmens.

Ha ehhez hozzávesszük, hogy azok az ötven felettiek, akik használják a világhálót, a fiatalokkal ellentétben nem az internettel együtt szocializálódtak, hanem munkájuk, érdeklődésük okán megtanulták egy egészen más környezet használatát, akkor nem nehéz levonni a következtetést, hogy az ötvenpluszos netpolgárok nem hogy nem egy „futottak még” kategóriát képeznek, hanem sokkal inkább egy, a világra és az újdonságokra nyitott, elit társaságot, amely hirdetési szempontból is komoly potenciállal bír.

Az ötven feletti férfiak 43 százaléka részben autodidakta módon sajátította el a számítógép kezelését, a saját erőből való tanulás ugyanakkor a hölgyek mindössze egyötödéről mondható el. Rájuk sokkal inkább jellemző az, hogy valamilyen tanfolyam keretében ismerkedtek meg a számítógéppel, de az is, hogy fiatalabb családtagjuk mutatta meg nekik az alapokat. A fiatalabbakkal való együtt-internetezés aztán a későbbiekben is jellemző: az unokával rendelkezők többsége szokott a gyermekkel közösen böngészni a világhálón, és ez az „együttműködés” mindkét fél számára előnyös lehet: a felnőtt kontrollálhatja a gyermek online időtöltését, miközben ő maga fortélyokat leshet el a weben jellemzően otthonosabban mozgó csemetéktől.

Az ötven feletti korosztály 80 százaléka egyébként jártasnak érzi magát az online tartalmak és szolgáltatások használatában, bizonytalannak tehát csak minden ötödik „ezüstróka” érzi magát böngészés közben. 40 százalékuknak ugyanakkor félelmeik is vannak a világhálóval kapcsolatban – elsősorban a személyes adataikkal való visszaélésektől félnek, másodsorban pedig attól, hogy valamilyen számítógépes vírus kárt okoz nekik.

A fiatalok és az idősek internethasználata természetesen jó néhány ponton eltér egymástól. Míg a fiatalok életében az internet a kapcsolattartásban játssza a legnagyobb szerepet, addig az idősebbek számára fontosabb az, hogy a világhálón gyorsan és könnyen tájékozódhatnak a világban zajló eseményekről. Jelentős szerep jut az internetnek az érdeklődési körükkel, hobbijaikkal kapcsolatos információszerzésben is; szórakozásra, játékra már mérsékeltebben használják, legkevésbé pedig az új ismeretségek, kapcsolatok kialakításában és az önkifejezésben fontos az idősebbek számára az internet.

A két generáció közötti különbségek természetesen a honlaplátogatási szokásokban is tettenérhetők. Az idősebbek körében például kifejezetten népszerűek a linkgyűjtő oldalak – a Startlapot 70 százalékuk látogatja –, a videomegosztókat viszont kevésbé preferálják, mint a fiatalok. Az ötven feletti férfiak az átlagosnál magasabb affinitást mutatnak a gazdasági témájú honlapok valamint a nyomtatott napilapok online változatai iránt – a nők körében ugyanakkor az egészségügyi portálok számítanak kifejezetten népszerűnek. A kedvelt szájtok között természetesen ott vannak a kifejezetten az idősebb netezőket megcélzó honlapok is: a legismertebb és egyben leglátogatottabb ezek közül az otvenentul.hu, amit az 50plusz.hu követ a sorban.

Köztudott, hogy az idősebb generáció jelentős részét a közösségi oldalak vonzották a világhálóra, így nem meglepő, hogy az ötven felettieket is szép számban megtaláljuk ezeken az oldalakon. Közel 90 százalékuk szokott valamilyen közösségi oldalt látogatni: az iwiw-et 74, a Facebookot 61 százalékuk használja – utóbbi természetesen ebben a szegmensben is dinamikusan növeli a tagságát.

Mivel az ezüstrókák életébe belecsöppent az internet, nyilvánvalóan érdekes kérdés, a világháló használata hogyan változtatott korábbi szokásaikon. Az adatok azt mutatják, hogy az online világban töltött idő leginkább az offline médiahasználatot befolyásolta – legalábbis a célcsoport szubjektív megítélése szerint. Az ötven feletti netpolgárok 16 százaléka tapasztalta azt, hogy amióta internetezik, lényegesen kevesebb időt tölt tévénézéssel, rádiót pedig 23 százalékuk hallgat sokkal kevesebbet. Az internethasználat az olvasásra is hatással van: 17 százalékuk sokkal ritkábban vesz könyvet a kezébe, mint korábban; barátaira ezzel szemben csak 5 százalék szán lényegesen kevesebb időt az internetezés miatt.

És hogy mennyire része lett az ötven feletti netpolgárok életének is a világháló, azt jól mutatja, hogy többségük úgy gondolja, az internet megszűnése igen komoly változásokat idézne elő az életében. 38 százalékuk gyökeres, 32 százalékuk pedig nagyobb változásnak érezné, ha nem tölthetne többé ideje egy részét az online világban, és csupán 5 százalék gondolja azt, hogy élete ebben az esetben is a megszokott mederben folyna tovább.

Kurucz Imre

(Az adatok forrása az 50 évnél idősebb internetezőket vizsgáló VMR.silver kutatás, amelyet az NRC végzett 2011 elején, 3000 fős reprezentatív mintán.)

Mindig, amikor az emberek feltalálnak egy új technológiát, ugyanaz a forgatókönyv játszódik le: a javíthatatlanul optimisták vérmes reményeket fűznek hozzá, a pesszimisták viszont ördögöt kiáltanak. Így megy ez. Vajon miért éppen az internet lenne kivétel? A dologban az az érdekes, hogy ez a két szélsőséges gondolkodásmód nem is annyira csak a laikusokra jellemző, hanem azokra, is akik szakértőnek állítják be magukat a technológiák, esetünkben az internet kapcsán.

Hogy ez miről jutott eszembe? Egyrészt, mivel ahogy korábban említettem könyvet írok az internetről és kiindulópontnak ezt a kettősséget választottam: érvek az internetes jelenségekkel szemben, érvek mellette. Például: tudták, hogy a közösségi hálózat a legjobb dolog a szeletelt kenyér óta, amit az emberiség feltalált? Vagy ugyanez pepitában: biztosak lehetünk benne, hogy a közösségi hálózatok miatt minden emberi kapcsolatból kiveszik a személyesség, amiért a pokol tüzében fogunk elégni. Kicsit túlzok, ez ugyanis immúnissá tesz, így nehezebb bedőlni ezeknek a készen kapott sztereotípiáknak. Szóval a mellett érvelek, hogy tessék elkezdeni gondolkodni, például vajon az Önök életére milyen hatással vannak az említett közösségi hálózatok? Hogyan használják? Jó ez így Önöknek? Miért így használják? Tudatosan döntöttek így? Satöbbi. Minden internettel kapcsolatos téma megfogható az elvárások és a félelmek felől – hiszek benne, hogy ezek lehámozása nélkül nem is lehet értelmesen beszélni arról, hogy az internet milyen szerepet játszik az életünkben, milyen hatással van ránk és mi milyen hatással vagyunk rá.

De nem csak a készülő internetes könyvem miatt jutott eszembe erről írni ezen a héten itt a blogon. Hanem elsősorban azért, mert egy briliáns cikk akadt a kezembe, ami a The New Yorker oldalán jelent meg február 14-én „Az információ – avagy hogyan kerül az internet belénk” címmel. A cikk sorra veszi az elmúlt időszakban az internetről megjelent nagy sikerű könyveket – amiket nekem is el kellene egyszer olvasnom – és három kategóriába sorolja őket, amivel nagyban megkönnyíti az olvasó számára, hogy el tudja helyezni őket valahová. A cikk írója, Adam Gopnik szerint tehát háromféle nézőpontból megírt könyv jelenik meg mostanság az internetről: a „soha jobbat”, a „jobb lett volna soha” és az „így ment ez mindig”. A „soha jobbat” csoportba sorolható írások a mellett érvelnek, hogy az internet alapvetően jobbá teszi az életünket, egy olyan felszabadító technológia, aminek révén sokat fejlődhet az emberiség. A „jobb lett volna soha” iskola hívei viszont éppen az ellenkezőjét vallják, szerintük az lett volna a legjobb, ha soha nem találják fel az internetet, nem terjed el, nem kezdjük el használni. Jobb lett volna az embereknek, a kapcsolatainknak, a gazdaságnak, és így tovább. Az „így ment ez mindig” tábor pedig a kettő között húzódik és azt állítja, hogy nincs semmi újdonság abban, hogy ennyire szélsőséges véleményeket vált ki az internet, minden technológia így indult, illúziókkal és félelmekkel – aztán megtalálta a maga helyét a világunkban. Mert így megy ez.

Mindez rendjén is van, boldogok lehetünk, hogy így „lelepleztük” az internettel foglalkozó könyvek szerzőit. A gond az, hogy ez mégsem oldja meg a szubjektív problémáinkat. Az ember reméli, hogy a „soha-jobbat” csoportnak lesz igaza, a fejével tudja, hogy „így ment ez mindig”, de vajon mit szeretnénk igazán a szívünk legmélyén? - kérdezi Adam Gopnik, a cikk szerzője. Szóval a kérdés továbbra is adott, csak ezúttal saját magunknak kell válaszolnunk rá: Önök mit szeretnének a szívük legmélyén, hogy mi legyen, milyen legyen az internet?

Részemről „hiszek egy Internetben”. Miközben tisztában vagyok vele, hogy az internetnek van sötét oldala, hiszem, hogy lehet ezt jól, vagy jobban is csinálni. Hitem alátámasztására hadd mondjak el befejezésként egy történetet. Az utóbbi néhány napban a 4 éves fiamnak legalább tucatszor el kellett mesélnem az alábbi tanmesét (ami egy igaz internetes történeten alapul, de mivel nagyon tetszett neki, annyiszor végigrágtuk, hogy a végén tanmese lett belőle): egy három éves kínai kisfiú az apukája boltja előtt játszott, de jött egy gonosz bácsi és elvitte magával 2.000 kilométerre, messze az igazi szüleitől. A feleségének azt mondta otthon, hogy egy másik feleségétől van a gyerek. Az apukája nagyon szomorú volt a fiúnak, mindenhol kereste. Míg végül három év után az internetre is feltett egy fényképet. A kisfiút felismerték és újra találkozhatott az apukájával. Nekem azért tetszik ez a történet, mert az internet a jó benne egy tökéletlen világban, ahol a végén azért minden jóra fordul a hálózat segítségével. Én azt szeretném, ha mindig ilyen lenne az internet.

Pintér Robesz

A Guardian szerint nagyon úgy tűnik, hogy 10 év után ismét itt egy újabb .com lufi. Az állítás alátámasztására egy technológiai tanácsadó, bizonyos Alan Patrick listáját mutatják be. A Broadsight elemzője szerint minden okunk meg van arra, hogy elkezdjünk aggódni a mesterségesen túlértékelt internetes cégek miatt (például a még mindig veszteséget termelő twitter értékét 10 milliárd dollárra becsülik).

Patrick szerint 10 árulkodó jele van annak, ha a lufit elkezdték fújni:

1. Megérkezik az “Új Dolog”, aminek már nem lehet a régi módon megbecsülni az értékét. Akinek sok pénze van, elkezd bevásárolni.

2. Az intelligens emberek felismerik az első jeleit annak, hogy elkezdődött a lufi felfújása.

3. Kis induló cégekbe csupán az alapítóik miatt (akik korábban befutott, “Új Dologgal” foglalkozó cégeknél dolgoztak egykoron, tehát már “nevük“ van) arcpirító összegeket fektetnek be a szinte nulla teljesítmény ellenére.

4. A befektetési alapok egymást ölik, csak hogy az induló vállalkozásokba pénzt tehessenek.

5. Anélkül kezdenek pénzt kapni egyes cégek, hogy bármilyen termékük vagy szolgáltatásuk lenne, csupán a Power Point prezentációjukat kell megmutatniuk.

6. Komoly MBA-k otthagyják a bankokat, hogy cégeket alapítsanak.

7. Kitör a nagy alapítási láz.

8. A bankok bevásárolnak az új cégekből, nyugdíjalapok szállnak be a játékba.

9. A taxisofőrök kéretlenül tanácsokat kezdenek adni, hogy melyik cég papírjait érdemes megvenni.

10. A kedvenc “Új Dolog” próféták bagóért vesznek “Régi” cégeket.

Gondolom kiderült, hogy ezúttal a közösségi média a varázslatos “Új Dolog”. Patrick szerint az első nyolc feltétel már teljesült is, most éppen a taxisokon van a sor, hogy social média szakértővé avanzsáljanak. Szóval a vég közel. Akit a részletek is érdekelnek, nézze meg a Guardian cikkét. Tanulságos olvasmány - visszarepít minket 11 évvel ezelőttre, amikor még javában fújták az első internetes lufit és úgy tűnt, hogy azoké a cégeké a jövő.