Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Tunéziában a Wikileaks döntött?

A Wikileaks döntötte meg a tunéziai diktatúrát? - teszi fel a kérdést Timothy Garton Ash a The Guardian brit napilapban minap megjelent cikkében. Vajon az internet, és azon belül a Wikileaks, a twitter vagy a Facebook képes demokratizálni a diktatúrákat, vagy éppen ellenkezőleg, a diktátorok kezébe ad újabb eszközt, hogy megtalálják és elhallgattassák a kritikusaikat? Ash szerint mindkét állítás egyszerre igaz, de nem egyenlő mértékben: a totális állam számára az ellenőrizetlen internet sokkal több veszélyt rejt, mint amennyit az elnyomásban segít. Vagy másképpen fogalmazva sokkal többet nyerhetnek a civilek az internettel, mint a zsarnoki állam. Mert információkhoz juthatnak hozzá, mert kommunikálhatnak, mert megszervezhetik az alulról jövő kezdeményezéseket, mert (akár nemzetközi) támogatásra tehetnek szert...

Az internet ugyanakkor nem csodaszer, egymaga nem képes megdönteni egyetlen politikai rezsimet sem, de jelentősen hozzájárulhat ahhoz, ahogy Tunézia esetében is történt. A Wikileaks révén kiszivárgott információ volt ugyanis az utolsó csepp a pohárban, amiből nem csak az derült ki, amit a tunéziaiak már jól tudtak (vezetőjük és a családja a velejéig korrupt), hanem, amit nem (hogy ezt mélységes undorral szemlélik az egyébként nyilvánosan rendszerbarát Egyesült Államokban).

Akinek esetleg ismerősen cseng Timothy Garton Ash neve, de nem tudja hová tenni: Ash a világon az egyik legismertebb Kelet-Európa kutató. Sokat foglalkozott a keleti tömbben végbement bársonyos forradalmakkal is, így jól ismeri a társadalmak működését gyökeresen felforgató események természetét. Ash szerint egyébként a kommunikációs eszközök minden forradalomban kulcsfontosságúak, de az sem új, hogy ezek szerepét rendre túlértékelik. Például ma már megmosolyogtató, hogy egyesek kis túlzással a fax elterjedésétől várták a világbéke kitörését negyed századdal ezelőtt. Hasonló illúzió az internet kapcsán is érzékelhető volt a kilencvenes években, sőt, ezek a vérmes remények egy-egy esemény kapcsán – mint amilyen most a tunéziai forradalom – időről-időre újra fellángolnak.

Kétségtelen tény azonban az internet demokratizáló hatása, amit a Hillary Clinton vezette amerikai külügy még nyíltan a zászlajára is tűzött, amikor a globális információszabadságot korunk egyik nagy esélyének állította be. Bár – ahogy Ash befejezi írását – ettől még ne várjuk azt, hogy az USA az általa terroristáknak kijáró bánásmódban részesített Wikileaks vezető Assange-nak rebegjen most hálát a Tunéziában történtekért. Pedig Clinton akár meg is tehetné, ha ebben a történetben nem éppen ő lenne a meg nem értett elnyomó szerepében, amikor a Wikileaks betiltása és Assange bebörtönzése mellett tör lándzsát. Ebből is jól látszik, hogy az internet mennyire kétélű fegyver, ha a politikáról van szó.

Probesz

1 Tovább

BBC, a közszolgálati portál

Gondoljunk csak bele, hányszor halljuk azt a szót napjában, hogy hírportál? Sokszor, igaz? A brit közmédia cég, a BBC webhelyére mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy hírportál. Nyugalom, finomítom tovább a sarkos kijelentést!

 

Persze, hogy erős hírszolgáltatás van a BBC-nél és annak portálján: viszonyítási pont, kvázi mérce a hírújságírók számára. A fontos azonban most az, hogy nem csak hírportálként működik, hanem ennél sokkal szélesebb a kínálat. Nézzük csak meg a címoldalt, ott „csak” egy doboza van a közéleti híreknek (News – innen persze tovább lehet lépni a jól fejlett hírszolgáltatás felé), de ugyanilyen doboza van a sportnak, üzleti témáknak, szórakozásnak és más témaköröknek. Rendben, akár lehet mondani azt is, hogy ez utóbbiak is lényegében híreket szolgáltatnak – de rögtön szálljunk is vitába vele, pl. az üzleti gyűjtőoldalon (Business) megjelennek a tőzsdei adatok is frissítve. És a tartalomelemzést lehetne tovább folytatni…

A BBC portálja

Ha eltöltünk a megszokott gyors lapozáson túl egy kevéske időt a brit közmédia portálon, akkor rájöhetünk, hogy itt egy nagyon átgondolt struktúrában és médiastratégia szerint haladnak – tapasztalatom szerint kb. 3-4 éve nem nyúltak hozzá ehhez a szerkezethez (ez a letisztultságát dícséri!), a portál is egy igazodási ponttá vált abban a témában, hogy miképpen lehet jó portált összehozni, amit ráadásul a közpénzből hoznak létre. (Egyszerű az összefüggés: a BBC-nél létrejön egy sor tartalom, akkor azok a tartalmak jelenjenek meg a neten is, ráadásul visszakereshetően – sőt, ha már nem csak tévében és rádióban, hanem neten is megjelennek, akkor a netet is tömegkommunikációs csatornaként kezelik – egyébként idestova 15 éve.)

 

A teljesség igénye nélkül nézzünk néhány fontos dolgot, ami érték és megfontolandó a portálépítésnél:

- A tartalmi funkciók: ha portálok világa felől nézzük, akkor teljesíti a tartalomszolgáltatás elvárásait (azaz a műsorok nélkül is értelmezhető tartalmakat találunk), ha a BBC hagyományos csatornái felől nézzük, akkor teljesíti a tévé- és rádióállomások támogatását (TV Channels, Radio).

- Sokféle útvonalon el lehet jutni a portálon ugyanahhoz a cikkhez vagy médiafájlhoz (hangklip, video). Azaz: a szervezéskor nem csupán abban gondolkodtak, hogy pl. van egy zenei interjú, akkor azt tehát nem csak annak a rádiócsatornának az oldalán helyezik el, ahol adásba került (sőt, talán nem is került adásba!), hanem a zenei gyűjtőoldalon is (Music homepage), és ez tematikusan még más oldalakra is kikerülhet. De el lehet jutni a cikkhez a keresőn keresztül, és még egy sor más úton is.

 

- Érdemes megnézni a nyitó oldal alján a „Can't find it? Try the A to Z” link mögötti elektronikus „tartalomjegyzéket”. Itt megtalálunk minden olyan címoldalt, rovatot, ami a BBC-n belül megtalálható. Gazdag kínálat! De ennél még érdekesebb, hogy pont olyan szerteágazó és teljességre törekvő a tematika, amennyire egy általános portálé, azaz nagyon nehezen találunk olyan témát, ami ebbe a tematikába nem illik bele.

 

- Így például a H betűnél két magyar rovatcímet is találunk, az egyik a 2005-ben megszűnt BBC Magyar adás weboldala. Lám, az oldalt ennek ellenére nem szüntették meg. Hiszen egy létrejött értékről beszélünk, ami közpénzből jött létre. A másik magyar vonatkozású oldal az, ami az országunkról szól – immár angolul.

 

- Érdemes megnézni a helyi oldalakat felsoroló címlapjukat is (a kedvencem itt a kattintható térkép!), ami megint csak árulkodó abban a tekintetben, hogy a BBC-nél nem csak egy „központi” médiaszolgáltatás van, hanem természetesen vidéki szerkesztőségek is, helyi tudósítókkal, újságírókkal. (Csakúgy, mint a magyar közmédia is rendelkezik vidéki és külföldi szerkesztőségekkel, tudósítókkal.)

- Jól szervezett, logikusan áttekinthető oldalon indulhatunk el a BBC műsorai felé is, akár a műsor címe, kategóriája (műfaja, formátuma) alapján és persze a műsorrend is megtalálható.

- És persze az archívum. A BBC történetétől kabaréfelvételeken át különféle műsorok archív összeállításaiig…

 

- Ne feledkezzünk meg a felhasználható eszközökről sem. Ebben a BBC érzékelhetően régóta igyekszik élenjárni: saját iPlayer lejátszójuk van, és a címlapon a logo mellett látható a mobil szolgáltatásuk linkje is. De gondolhatunk arra is, hogy a címoldalon a dobozokat kedvünkre pakolgathatjuk és saját igényeink szerint átszabhatjuk a tartalom részt – kivéve a címlapsztorit, ami állandó helyen van.

5 Tovább

Elektronikus irodalom

ePub

Androidos okostelefonomon birtokba vettem az e-book olvasót, apropó, miért is ne lehetne ezt e-könyv olvasónak vagy egyszerűen csak e-olvasónak nevezni? Tehát szükségem volt e-könyvekre (e-bookokra), ehhez letöltöttem egy programot, ami mindenféle szöveges formátumból képes az aktuális e-könyv olvasóhoz szükséges állományformátumot konvertálni. Az én rendszeremhez az ePub formátum szükséges.

Az ePub tehát egy fájlkiterjesztés, ami az állománynevekben szokás szerint .epub alakban fordul elő. Ám ez a jelölés egyben nyelvi jel is, így érdemes elgondolkodni a jelentésén, alakján. Az ePub az electronic publication ’elektronikus publikáció’ szerkezetből rövidült a fájlkiterjesztésekben megszokott néhány betűs, rövid alakra. Ez a szerkezet jól kifejezi ennek a formátumnak a lényegét is, hiszen publikálni mindenféle szöveget lehet, tehát az ePub formátum mindenféle szöveg elektronikus hozzáférését biztosítja. Ez az állománykiterjesztés egyébként az International Digital Publishing Forum (IDPF) szabad és nyílt formátuma, amit 2007 szeptemberében vezettek be, ám leginkább a 2010-es évben vált népszerűvé. A kifejezés írásmódja változatos, mert az általam használt belső nagybetűs ePubon kívül mindenféle alak előfordul (EPUB, ePUB, EPub, epub).

A másik népszerű e-könyv formátum a LIT, ami a literature ’irodalom’ kifejezésből rövidült. Ennek a kifejezésnek a jelentése kicsit szűkebb hátterű, hisz az irodalomra korlátozódik, szemben az ePub korlátok nélküli publikációjával. Ám hangsúlyozom, hogy itt csak a kifejezések jelentéstani hátteréről van szó, és nem a technikai tartalomról, hisz nyilvánvaló, hogy mint .lit, mind .epub kiterjesztéssel bármilyen szöveget lehet publikálni.

Az ePub utótagja, a pub egybeesik az angol pub ’kocsma’ szóalakkal, ám ez természetesen véletlen, és a két kifejezés olyan eltérő kontextusban használatos, hogy nem is zavarják egymást.

Engem meggyőzött az e-könyv olvasó, az irodalom már nem korlátozódik a könyvre, az elektronikus formátum is ugyanazt az értéket hordozza.

 

Bódi Zoltán

2 Tovább

Ezer barát a halálban sem barát

Korábban már írtam arról, hogy a közösségi oldalakon bejelölt kontaktok csak nagyon ritkán jelölnek emberileg értékes kapcsolatot. Az esetek abszolút többségében csak valamilyen látszólagos érintkezést takar. Sajnos erre frappáns bizonyítékot adott egy öngyilkossági történet.

Egy 42 éves brit nő véső elkeseredésében véget vetett az életének. Utolsó üzenetét a Facebookon tette meg. : "Bevettem az összes pirulám, hamarosan meghalok, búcsúzom mindenkitől." Már az is sokat elmond egy ember kapcsolatairól, ha nem egy barátját vagy rokonát hívja fel az utolsó pillanatban, hanem egy rövid, szöveges üzenetet hagy egy közösségi oldalon.

A legmeglepőbb azonban, hogy az egész pontosan 1048 bejelölt kapcsolata közül senki sem próbálta meg lebeszélni, senki sem értesítette a rendőrséget. A válaszok között jó néhány szánalmas és emberileg kiábrándító volt. Volt, aki egy vállrándítással elintézte, és annyit válaszolt, hogy ez az ő választása volt. Más azzal vádolta meg, hogy hazudik és csak a feltűnésre vágyik. És akadtak olyanok is, akik kigúnyolták mindezért.

A rendőrség tizenhét órával az üzenet után törte rá a lakása ajtaját, de addigra már halott volt. Tizenhét órán keresztül senki sem vette a fáradtságot, hogy komolyan vegye, és értesítse a rendőrséget.

Való igaz nem ismerjük a körülményeket. Nem tudjuk, mennyire volt egzaltált személyiség, mennyire volt hisztis, hányszor fenyegetőzött korábban öngyilkossággal. Lehet, hogy ez a 13-ik ígérete volt.  Lehet, hogy a barátai elfoglaltak, akik nem is néznek a facebook felé, csak esetleg naponta-kétnaponta. De egy normális, érző ember egy vadidegent is megpróbál lebeszélni egy ilyen tettről, nem hogy az ismerősét. Nem lehet annyira felületes egy ismertség, hogy ezt a minimális emberi gesztust ne tegyük meg. Meg kell maradnunk embernek, és ennek egyetlen mértéke van, az emberségünk.

 

Tücsi a galaktikus

 

1 Tovább

Fanyalgó a 3D-jelenségről

Jelenleg a legostobább kérdés, amit az ember feltehet: minek akarnám én 3D-ben látni ezt vagy azt a produkciót. Már maga a kérdés is röhejes, a 3D tarol, bárhová nézek, megszületett az új fogyasztói őrület, végre ismét valami, ami eladhatóvá teszi amúgy is túltelített piacunk mellesleg tök felesleges kütyüjeit. (Amúgy az utolsó is, mert 4 vagy 5D-ben, már csak világunk korlátozott voltából adódóan is, aligha forgathatunk, puff neki, ellőttük az utolsó D-t is.) Az ember beleszédül az Avatarba, egyre virtuálisabb de ezzel együtt egyre hihetőbb valóság veszi körül, immár - e plusz D-vel - szinte tökéletesen sikerül kilépnünk abból a nyomasztó VALÓS 3D-ből, amire kétségkívül jobb is nem gondolni, előbb-utóbb eljön az idő, amikor csakis a kreált 3D vesz minket körül, amíg rá nem jövünk, hogy az eredeti 3D - az ÉLETÜNK - sem más, mint egyfajta kreálmány, agyunk felfogóképességének függvényében, és akkor ott állunk majd a különféle D-k között, töprengvén: vajh, melyik lehet az igazi, mert mindegyik egyformán rémületes és kétségbeejtő... na mindegy.


Nem vitás: ha a dolog oktatási részét nézem, ennél izgalmasabb suli nem lehet, mint a jövő - vagy a jelen - 3D-s oktatása, ahol atomok közt sétálgatok, földtörténeti korokban lépkedek, leszállok az Io egyik épp kitörő vulkánja mellé, elhúzok a Jupiter felett vagy épp egy fekete lyukba vetem magam a Tejút közepén. Hogy ez miért nincs így - ha így van, elnézést -, szóval, hogy pl. a Marczibányi téren még miért nem ilyen a suli, teljesen érthetetlen. Az még inkább, hogy ha én, mint Gróf, 45 évesen erre vágyom, miért kapok 99%-ban KITALÁLT fantasy-anyagokat 3D-ben, ahelyett, hogy mondjuk a karbon-kor tökéletesen hihető illúziójával, a "VALÓSÁG FILMJÉVEL"  tanuljak idehaza a net előtt, valós idősíkoktól, koroktól függetlenül.

 

Amit nem tudok igazán megemészteni, az a FILM 3D-ben. Nem a mozi. A FILM. Manhattan, Kramer kontra Kramer, Holt költők társasága, Túl a barátságon, Madarak, Azok a csodálatos férfiak a repülő masinájukon, ilyesmik. Kíváncsi vagyok, milyen lesz, amikor e gyermeteg 3D-felfedezési láz alábbhagy. Amikor születik végre egy olyan forgatókönyv, ahol a 3D nem cél, hanem a komoly szellemi mondanivaló hordozója, olyan, ami nélkül nem él meg a produkció. Jelenleg a "cinechip"-mánia tombol, a leghajmeresztőbb mozgások és jelenetek teszik lehetővé, hogy az ember olyan képsíkokat kapjon, amelyekben a 3D-élmény abszolút kiteljesedhet. Szegény Leni Riefenstahl, mekkora 3D-kasszasikert forgatott volna Nürnbergben a mai eszközök alkalmazásával! Egy igazi 3D-s mozinak uralnia kell a teret - hiszen különben honnan a fenéből érvényesülne a 3D-ssége -, az Avatar repkedős jelenetei egyenes folytatásai a ma már szinte minden televíziós közvetítésben használt  mozgástechnikának, de ha az ember a reménytelenül borzalmas hagyományos Macskafogó 2-t megnézi, már ott sem a szellemi truváj, hanem a süllyedő-emelkedő mozgások térbeliségének izgalma próbálta fogyaszthatóvá tenni a gyengécske - és rajzfilmes fantázia szempontjából egyenesen kétségbeejtő -  forgatókönyvet. Pl. a  "12 dühös ember" 3D-ben némileg túldimenzionált lenne, sőt, talán még  zavarna is a "D-kre" figyelnem a velejéig filmre kívánkozó, de a valóságot csak egyszerűen leképező képszükségletet látva. Így aztán szükségünk van a  "használati ürügy-forgatókönyv" intézményére, amelyet már megcsodálhattunk pl. az antik ABBA-filmben, vagy akár az Avatarban. Van ugye a technikai vagy mondanivalós "Ürügy" - anno az ABBA-dalok, most meg a 3D-feeling -, és mellé kreálunk egy olyan forgatókönyvet, amely jól tudja szolgálni az eredeti célt, ANÉLKÜL, hogy mondanivalójával - magyarán: szellemi tartalmával - annyira zavarná a "pánem et circenses"-ízű produkciót, hogy arra is figyelnünk kelljen. (Más kérdés, hogy az ABBA zenéi elég tartalmat szolgáltattak anno ahhoz, hogy a film ettől függetlenül is álljon a talpán.)

 

Na de mi van az igazi, nagybetűs FILMNÉL. Látványban egy ideig még fokozható ez-az, de a képsíkok előbb-utóbb elfogynak, és ha egyszer Tarantino egyszerűen jó világítástechnikával meg a megfelelő kameramozgással mindennél jobban BESZÉL e nyelven, megfagy a levegő és úgy reccsen a padló, hogy az ember a frászt kapja,  ugyan minek kellene nekem a 3D mondjuk a Becstelen brigantikban?

A 3D mánia kapcsán ugyanis a kérdés valójában az: mit is nézünk? A filmet? A sztorit? Vagy saját belső szellemi síkunk születő moziját, melyhez a KÜLSŐ csak ürügy, apropó. Csak pendítés, melyből BENT, BENNÜNK hajt ki a film, mellesleg ugyancsak igénybe véve saját lelkünk munícióit (ha persze van egyáltalán). Nos? :-)))

A 3D-s "pánem et circensés" külső kielégülésének elsöprő sikere azért  elgondolkodtató, mert mindennél többet elárul a befogadás képességének kétségbeejtő módosulásáról. Butulunk, hölgyeim és uraim, butulunk mint atom, azonnali reklám-kielégülések elsöprő dinamikája láncol minket a vászon - vagy a virtuális szemüveg - elé, miközben e technikai csatazaj még inkább sötét némaságba borítja a lényeget: a lélek - a mi lelkünk - rezdülését, az új tartalom BELSŐ, egyéni születését. Csak elsődleges a hatás. NÉZÜNK, mint a moziban - nem vitás, van is mit, technikailag fantasztikus, amit megélünk - , de kérdés: látunk e egyáltalán? Mi folyik belül, folyik e bármi is lelkünkben,  túl az általánosan elragadtatott bambuláson. Egyre fejlettebb módon tudunk feledni, 120 percre elmenekülni valahová, a jelen nyomasztó virtualitásából egy másféleképpen megkomponált, érdekes módon sokszor szintén nyomasztó virtualitásba. S talán nem érdektelen az a kérdés sem: meddig lesz kedvünk egyáltalán felállni a székből ezek után, kimenni a 3D-s huzatos villamosmegállóba, hogy otthon kezünkbe vegyük 3D-s számláinkat és azt a 3D-t éljük, ami adatott? Ha azt az erőfeszítést nézem, amellyel szabadulni igyekszünk a "valóságos" valóságtól, annak esélyei egyre inkább romlanak, hiszen csak 3D-s jellegében veheti fel a versenyt a fantáziával, képsíkokban, dinamikában, a hatás erősségében aligha.


Ezernyi mozi  jön még létre 3D-ben, nyilván a közeljövőben lineárisan szaporodnak majd a trollok és egyéb feledhető fityfenék, a mozikba tóduló technikamániás tömegek új meg új "felfedezéseket" tehetnek, idővel egy normál állású szimpla, mozdulatlan totál, melyet "keretbe foglal" a kép széle, szinte üldözendő eretnekség lesz, - de az igazi teljesítmény e "technika-szimfonikus generál fortissimóhoz" képest  szellemi értelemben úgy gondolom, inkább az lehet, ha a VONÓSNÉGYESBEN is fel tudjuk végre fedezni az élvezetet és az izgalmat. Amikor Alfred Hitchcock, reménytelenül 2D-ben úgy fagyasztja meg a levegőt, hogy ugyan tudom: filmet látok - de ki tud erre figyelni, miközben BENNEM van a rémület. A lehető legvalódibb, harmadik... D.


A képzelet  MAGAM TEREMTETTE, s épp ezért  teljes értékű realitása.


Gróf Miklós

 

2 Tovább

Netidők Blogtársaság

blogavatar

Digitális talkshow írásban is. Itt a Netidők! Ez a Netidők c. rádióműsor (Petőfi Rádió) blogja. Mindaz, ami elhangzik az adásban, meg ami nem.

Utolsó kommentek