Netidők Blogtársaság

Milyen kényelmes lenne, ha a laptopunkon lévő képeket, videókat az otthonunkban lévő nagy képernyős tévé előtt ülve nézegethetnénk, és ehhez nem kellene a két készüléket vezetékkel összekötni, hanem a kapcsolat szinte magától, vezeték nélkül jönne létre a két eszköz között! És erre már van lehetőség, 2010. elején jelentette be az Intel a WiDi névre hallgató vezeték nélküli kijelző technológiát.

Ha például a barátainknak meg akarjuk mutatni a nyaraláson készült fényképeinket, vagy le akarunk játszani egy videót a laptopunkon egy kisebb társaságnak, akkor nem kell a kis kijelző előtt tömörülni, hanem vezeték nélküli kapcsolaton keresztül megtekinthetjük a képeket a televízión is, és ehhez nem kell a tévét és a laptopot is az otthoni Wi-Fi hálózathoz csatlakoztatni, hanem a két eszköz között közvetlen kapcsolat jön létre. Ebben a technológiában az az új és praktikus számomra, hogy nem kell összekábelezni a két eszközt, mert a kígyózó, tekergő kábelek nem állnak kézre a családi nappali asztalánál, és elég csúnya is, illetve a vezeték hossza eleve befolyásolja az elhelyezkedést. A WiDi rendszer működtetésére egy arra alkalmas laptop és egy televízióhoz csatlakoztatható adapter kell. A laptop sugározza Wi-Fin a jeleket, és az adapter veszi, alakítja át a televízió számára értelmezhető formátummá, majd továbbítja a tévé felé (már vezetéken) a videojeleket. Elmés megoldás.

A WiDi a wireless display 'vezeték nélküli kijelző' szerkezetből kialakított betűszó, ami a Wi-Fi formai analógiájára jött létre. A két szerkezeti tag elejét levágva egységes mozaikszót alkotott a kifejezés szerzője. Kézenfekvő, hogy a WiDi formája a jelentéstanilag és technológiailag vele összefüggő Wi-Fi analógiájára született meg. A Wi-Fi pedig a kifinomult hangzást jelölő régi Hi-Fi alakjának az analógiájára jött létre, a mögötte álló első szabványt 1997-ben jegyezték be.

Érdemes szót ejteni az írásmódról is. Míg a WiDi leginkább egybeírva, kezdő és belső nagybetűvel fordul elő, a technológiát kialakító és bejegyző Intel védjegyén is így szerepel, addig a Wi-Fi esetében a legteljesebb a káosz, az eredeti Wi-Fi alak mellett szinte az összes írásvariáció előfordul: WiFi, Wifi, wifi, wi-fi.

Bódi Zoltán

Egy háromgyermekes amerikai újságírónő, Susan Maushart hat teljes hónapra száműzte saját és gyermekei életéből az internetet, a televíziót, az MP3-lejátszót, a mobiltelefont és a videojátékokat. Az eredmény: a család egyik fele felszabadult, boldog pillanatokat élt át, a másik fele elköltözött otthonról. Az édesanya a kísérletet naplózta és könyvet írt a tapasztalatairól - a hír pedig Gróf Miklóst is fanyalgásra késztette...

***

Egy ideig leragadtam a megvonásnál. Se áram, se net, se semmi - nem semmi, pláne hat teljes hónapig. Aztán eltöprengtem azon, hogy miként éledtek újjá a régi szokások odahaza, miként vált a világuk egyre VALÓSÁGOSABBÁ, hiszen kihelyezett elektronikus fantomok helyett ismét hús-vér valóba emelkedett szinte minden. Nem volt kedvem fanyalogni ezen, valahol egyet tudok vele érteni, bár ezzel az erővel a legnagyobb ostobaságnak is tarthatnám, hasonlóan az autómentes világnaphoz vagy a Critical Mass-hez. Valahol igazak, jogosak is e törekvések - akárcsak a mamáé az áram és a net megvonásával, de az élet - ismerjük el - automatizmusok mentén működik, akár a múlttal, akár a jövővel szeretnénk megerőszakolni, csak ideig-óráig megy valahogy. Előbb-utóbb mentőautót hívunk ekhós szekér helyett, repülőgépre szállunk, nano-spray-t permetezünk szét a kabátunkon, nem rohangászunk a lakótelep tetején a levágandó csirkét hajkurászva, és az élet, a legnagyobb titokban visszaoson 2011-be, hosszabb távon az időt sem megelőzni, sem visszaforgatni nem lehet.

A legizgalmasabb kérdésről nem szól a cikk: mi van MOST a mi fantasztikus, vonal nélküli családunkkal. Megmaradt-e olyannak, amilyenné e romantikus hat hónap tette? Visszakívánkozik a bedrótozott, a szerény és valahol silány valőságot cyber-habfelhőként körülvevő elektronikus sokszorozódás mákonyába, vagy valódi öröm a kispad, a mamókás motyogás, a meghitt társasjáték - a múlt?

Miről is van szó valójában? A "fantasztikus kísérlet", a vonal-nélküliség alaptétele az a közhely, ami e bizonytalan kornak talán leginkább életérzése: a jelen szükségképpen rossz, a jelen elkorcsosult, ezért csakis és kizárólag a MÚLT lehet az, amiben bízhatunk. A MÚLT, ami - legalábbis szerintünk, akik e megrokkant szibarita korszaknak vélt szerencsétlen jelenből próbálunk visszakövetkeztetni egy olyan múltba, melynek MINDEN részletéről fogalmunk sincs igazán -, szóval: a MÚLT, ami még természetes volt, maltodextrin- meg tartósítószer-mentesen, igaz, olyan ételmérgezésekkel, hogy a történetíró maga is belehalt sokszor, mire napjainkra kiérlelődött a BIO élelmiszer fogalma és a férges alma kultikus tárggyá válhatott  Svájcban. 

A család példája azt bizonyítja: nem vitás, a MÚLT bevált, hat hónap eredménye az ismét megtalált valóságos emberség. Természetesen csak családi szinten, képzeljétek el mondjuk legnagyobb hazai bankunkat a mai követelményekkel, de 1931-es technikai feltételek mellett, vagy akár a mi futárszolgálatunkat, amikor anno egy-egy útvonal árának kiszámítása percekig tartott és a futárokat cetliken tartották nyilván.

Az igazi kérdés ezek után az, hogy ha a tényleges értékek ilyen jól meg tudnak születni a jelen net-technikai vívmányai nélkül, sőt: a jelen technikai lehetőségei láthatóan akadályozzák érvényre jutásukat, - merthogy egyszerűen a helyükbe lépnek -, ugyan mitől hülyül meg annyira az emberiség, hogy ENNEK ELLENÉRE egy napi Facebook-megvonás azonnali beavatkozást igényelne sokaknál. A kérdés valójában az automatizmusokra, a gyorsabb kielégülésre és a kisebb humán energia-szintre vonatkozik. Ugyan mit talál meg az elidegenedett, atomizált család AUTOMATIKUSAN a cyber-térben annyira, hogy az már helyettesítheti a valóságot, és - hogy net-telen családunkra visszautaljak - csak egy drasztikus KÉNYSZER: a technikai feltételek teljes hiánya tudta ebből az állapotából kirángatni?

Még fontosabb kérdés: feltételzve, hogy az élet a kornak megfelelően, normálisan zajlik, magyarán magától nem folyhat úgy, ahogyan áramtalan családunk kuksolta végig gyertyák mellett a net-telen estéket, hogyan lelhetjük meg az automatikus EGYENSÚLYT, ahol megy ugyan a hűtő, égnek a lámpák, Facebook vibrál a monitoron, DE MÉGIS van egy igazi kispad, ahol leül a család, és amihez képest  minden az marad, aminek lennie kell: a cyber-tér virtuális énünk cikázása a világ-faluban, de csak addig, amíg valóságos kis falunk igazi világgá nem tárul. Nos, mit gondoltok?

Gróf Miklós

Több mint másfél évtizede követjük az internet és a magyar állam viszonyának változásait. A ’90-es évek közepén az akkori igazságügyminisztertől, Vastagh Páltól kérdeztem először, hogy lesz-e internetszabályozás Magyarországon, és akkor egy nemleges választ kaptam. S bár egyszer tíz évvel ezelőtt felmerült már a hatóság részéről, hogy valamiféle törvényi szabályozásra szükség lesz, a legtöbb állami vezető inkább a meglevő törvények alkalmazhatóságára hivatkozott. Közben szintén a kezdetektől hallani lehetett a tartalomszolgáltatóktól, hogy legjobb lenne számukra az önszabályozás. 2001-ben meg is alakult a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete (MTE), amely éppen az önszabályozást tűzte zászlajára, meg is alkottak egy etikai kódexet, amit az egyesület tagjai betartanak. Gerényi Gáborral, az MTE elnökségi tagjával beszélgettem.

Szilágyi: Mi az önszabályozás lényege?

Gerényi: Mi az internettartalom önszabályozására szövetkeztünk az Origoval, az Index-szel, a Nol.hu-val és más jelentő internetes tartalomszolgáltatókkal. 2001-ben, amikor ez létrejött, a média működését már számos törvény szabályozta: volt médiatörvény, sajtótörvény, a polgári törvénykönyv és egyéb más törvényeknek is voltak a nyilvánosságra vonatkozó szabályai. Volt egy csomó olyan passzus, ami nem volt egy az egyben átvihető, pl. a sajtótörvénynek a helyreigazításra vonatkozó részei, bizonyos jogtechnikai okok miatt nem voltak alkalmazhatók internetre, meg ugye az internetes tartalmak egy kicsit máshogy szerveződnek, másféle formátumok vannak, megjelentek teljesen új műfajok, felhasználói tartalmak – ezekre vonatkozóan nem lehetett a törvényeket ugyanúgy alkalmazni. Ezért mi úgy gondoltuk, hogy az egyesület kereteiben a törvényalkotót és a törvény alkalmazót is segítjük azzal, hogy a létező törvények jelentését és szellemét igyekszünk átértelmezni az internetes környezetre. Mi, az egyesület tagjai nagy internetes médiatermékeket hoztunk létre és ezeknek a felületein érvényesítünk egy etikai kódexet, amely helyenként még a létező törvénynél erősebb szabályozókat, megkötéseket tartalmaz. Bizonyos etikai normákat, amelyeket nem lenne érdemes törvényben kötelezővé tenni, de azzal, hogy mi betartottuk, azt jeleztük, hogy ez egy rendezett-szervezett környezet, és itt biztonságosan lehet médiát fogyasztani.

Szilágyi: Ennek az az eredménye, hogy a legjelentősebb magyarországi internet tartalomszolgáltatók a kódex szellemében működnek, tehát a legnagyobb közönség egy ilyen szabályozott környezetet talál maga előtt, de a kódex mégsem tudja kiküszöbölni, hogy olyan speciális szolgáltatások is létrejöjjenek, mint a sokat emlegetett Kuruc.info. Ez indokolja az új médiatörvénynek ezt a részét, ami az internetet is szabályozza?

Gerényi: Igen, a törvényalkotónak van egy olyan aspirációja, hogy szeretné jogon kívül helyezni, sőt elérhetetlenné tenni ezt a fajta tartalmat, ami súlyosan jogsértő, hiszen már a médiatörvény előtti törvényeket is sérti a működése. És olyan eszközöket vet be ez a törvény, amivel azt várják, hogy a hatóság ténylegesen elérhetetlenné tegye ezt a törvénysértő lapot, mert ugye eddig mást nem tudott vele tenni a magyar jogrendszer, hiszen nem Magyarországról szolgáltatják. Azt persze egy kérdés, hogy sikerülni fog-e nekik. Ez a törvény sikerességének az egyik mércéje lesz, hogy valóban üzemen kívül tudja helyezni a súlyosan törvénysértő portált, vagy pedig ők lesznek az erősebbek, a türelmesebbek és kicsúsznak a markukból. Ezt most még nem lehet látni.

Szilágyi: Tudom, hogy nagyon egyszerű megközelítés, de biztosan sokak fejében felmerül: az, hogy most foglalta törvénybe az állam az internetszabályozást, ezt azt is jelenti, hogy az önszabályozás sikertelen volt Magyarországon?

Gerényi: Nem, hiszen eddig is voltak törvények, amelyek szabályozták az internetes tartalomszolgáltatást. Emellett futott az önszabályozás és most létrejött egy újabb törvény, amely az önszabályozás mellett futó rendszer lesz. Ráadásul a törvénynek egy teljes fejezete foglalkozik azzal, hogy mely feladatok maradnak továbbra is önszabályozás keretein belül és melyek azok, amelyek még hozzájönnek újonnan, amelyeket nem a hatóság által akarnak elvégezni. 

Szilágyi: Vannak speciális kérdések. Sokat lehet olvasni a sajtóban arról, hogy bizonyos blogokat regisztrálni kell. Mégpedig azokat, amelyek kereskedelmi tevékenységet folytatnak, vagy bevételt, hasznot hoznak a blog üzemeltetőjének vagy szerzőjének. Ennek mi lehet a célja? Miért éppen azokat, akik haszonra hajtanak? Miért őket kell regisztrálni?

Gerényi: A blog maga tulajdonképpen csak egy formátum és igazából a médiatartalmak megítélésénél – gondolom, így gondolkodott a törvényalkotó – nem a formátum a lényeg, hanem a mögöttes rendszer. Tehát ha valaki egy magánblogot, egy felhasználói tartalmat hoz létre, amit a saját kedvtelésére írogat, akkor a közvélemény nagyon erős nyomást fejthet ki, hogy a törvény erre ne terjedjen ki. Tehát szabadon lehessen magánfelületeket létrehozni. De ha valaki üzletszerűen visz egy tevékenységet, akkor viszont az az álláspontja a törvényalkotónak és szerintem logikailag talán védhető is, hogy az az igazán döntő a megítélés szempontjából, hogy milyen tevékenység van mögötte: egy komoly médiaüzlet vagy pedig kedvtelés.

Szilágyi: De akkor ez nem egy médiaszakmai szabály, hogy ha a kereskedelmi jellege dönti el a regisztrálandóságát a blognak, hanem inkább gazdasági elkülönítése. Miért esik más szabály alá egy haszonért dolgozó blog, mint egy hobbi blog, ha ugyanazt a tartalmat mind a két helyen meg lehet írni?

Gerényi: Hát bizony itt van a filozófiai csapda, hogy igazából a tartalmak jellege egy folyamatos kontinuum mentén helyezkedik el, vannak ilyenek-olyanok és van a kettő közt is egy óriási szürke zóna, ami néha hasznot hajt, de többnyire nem, vagy fordítva és ezt a mezőt kettévágni és azt mondani valahol önkényesen, hogy mindent önszabályozunk, onnantól meg szabad… ez ugye bátor elhatározás kérdése. Kérdés, hogy ennek a gyakorlatban majd jelentkezik-e valami előnye vagy nem? Nekem úgy tűnik, hogy azért a felhasználói tartalmak jelentősége és nyomulása fokozódik. Az emberek egyre többet olvassák egymást és egyre kevesebbet olvasnak bennünket, a profikat, akik médiát gyártunk, termelünk…

Szilágyi: Hacsak nem a profik kiemelik a felhasználói tartalmakat, amikor az Index vagy az Origo címlapján kiemelnek egy blogbejegyzést…

Gerényi: Igen, ez egy következő kérdés, így van. De úgy tűnik, hogy ez az ingyenesen gyártott, változó minőségű, de nagyon nagy mennyiségű felhasználói tartalom szépen veszi át a médiafogyasztást a profiktól. Ráadásul ugye nem is vonatkozik rá törvény és én úgy gondolom, ha a közeli és távolabbi jövőben sem fog. Úgyhogy ez a fajta kettévágás, hogy az egyik felükre vonatkozik a másik felükre nem – egyrészt ez nyilván önkényes, másrészt lehet, hogy a jelentősége az idők folyamán egyszer majd el fog enyészni.

Szilágyi: És akkor van még speciálisabb kérdés ebben az esetben, hogy amikor valaki egy blogszolgáltatóhoz csatlakozik, akkor általában a felhasználói szerződésekben benne van, hogy ő akár kaphat is valamiféle részesedést az ott megjelenő reklámokból. Akkor ő most haszonért dolgozik, vagy nem? Kell-e regisztrálni azt a blogot vagy sem?

Gerényi: Erre a törvény szövege nem ad nagyon szilárd támpontot. A törvény alkalmazói, a hatóság munkatársai már nyilatkoztak ilyen témájú kérdésben és ők azt mondták, hogy ebben a liberálisabb, megengedőbb joggyakorlatot fogják támogatni, tehát aki kitesz egy Google hirdetést vagy kap valami bevételrészesedést, az még nem igazi médiaüzletet folytat, így ez a tevékenység a hobbikategóriától minőségileg nem különböző valami.

Szilágyi: Összességében mit gondoltok a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesületében az új médiatörvényről? Ez egy előremutató szabályozás? Szükség volt rá? Vagy pedig sokkal több a kritizálandó elem?

Gerényi: A szakmai része nagyon-nagyon sok előremutató dolgot tartalmaz, ebbe bele is vontak bennünket. Ebben a folyamatban részt vettünk és szakmai észrevételekkel támogattuk a törvényt és a többségét meg is fogadták. Azt pedig tisztán politikai koncepció – a szó legjobb értelmében –, hogy a törvényt egy hatósággal szeretné a kormányzó erő betartatni – ennek megítélése a szakmai kompetenciánkon kívül esik. Ezért tehát nyilván a kormányzó pártnak kell felelősséget vállalnia, hogy ezt a rendszert bevezeti. Ha sikerül, akkor a siker gyümölcseit learathatja, ha kudarcba fullad a dolog, akkor pedig ez az ő felelőssége lesz és ez nyilván konzekvenciákat von maga után.

Szilágyi Árpád

Gyakran csak elhatározás kérdése, hogy mikor veszünk új, izgalmas, okos háztartási elektronikai készülékeket, és valljuk be, egyre több intelligens eszköz vesz minket körül otthonunkban. Ezeket az eszközöket meg kell neveznünk, használjuk őket, és a funkcióikat is meg kell valahogy neveznünk. Erre a legkézenfekvőbb megoldás, ha megtanuljuk az eredeti, jellemzően idegen nyelvű kifejezéseket. Így viszont egyre több és több új szót kell megtanulnunk. Íme egy újabb négybetűs alak.

A DLNA a Digital Living Network Alliance rövidítése, magyarul körülbelül ennyit tesz: Digitális Otthoni Hálózati Szövetség. Itt egy logikai alapú névátvitel történt, mert ennek a szakmai szervezetnek a neve (illetve a belőle alkotott betűszó) egyben egy technológia neve is. Ugyanilyen eljárással jött létre az MPEG betűszó is, amely egy adattömörítési eljárás neve, és a betűszó feloldása szintén egy szakmai szervezetet nevez meg (Moving Pictures Expert Group).

A Digital Living Network Alliance egy olyan kereskedelmi szövetség, amelyben több mint 250 vezető háztartási elektronikai, mobiltelefon-gyártó, PC-gyártó és egyéb, technológiai szolgáltatást nyújtó cég szerepel, és a céljuk az, hogy egyszerűsítsék az otthoni felhasználó életét azzal, hogy a DLNA szabványnak megfelelő eszközökkel könnyen, technikai és kompatibilitási problémák nélkül tudja megtekinteni, megjeleníteni, lejátszani vagy megosztani a fotókat, videókat, zenei állományokat. A DLNA-val a hétköznapi felhasználó általában akkor találkozik, amikor olyan okostelefont, számítógépet, illetve televíziót, médialejátszót használ, amelyik képes multimédiás állományokat tárolni, lejátszani külső forrásból is, és vezeték nélküli összeköttetésre is alkalmas. Tehát például az okostelefonjával fölvesz egy videót, a memóriájában tárol zenei állományokat, és ezeket az állományokat valamilyen vezeték nélküli megoldás igénybevételével (pl. wi-fivel) átjátssza, lejátssza, megjeleníti a televízióján, számítógépén, így egy összefüggő eszközhálózatból álló, mindent mindennel lejátszani képes rendszert kaphat az otthoni felhasználó a DLNA-tól.

A DLNA írásmódja változatos, mert gyakran fordul elő nagybetűs alakban, de kisbetűs formában is írják.

Bódi Zoltán

Egy éve már, hogy beköltözött hozzánk egy kistestű "takarítómunkás". Igaz, hogy nem törölgeti le a port a polcokról, és nem viszi le a szemetet, de rendkívül önállóan és lelkiismeretesen porszívóz. Nem is lehetne hanyag, mert nem erre programozták.

Arra viszont igen, hogy egy helyiséget két és félszer porszívózzon ki, mielőtt szünetet tart. Hogy ez fárasztó lehet? Sajnos nem tudom, nem sikerült még szóba állnom a robotporszívónkkal, mert persze Róla van szó, így, nagy kezdőbetűvel. A robotporszívó családtag lett nálunk, igaz, a rangsor aljára került, a két cica után. Mégiscsak egy gép, nemde?

Sokat dolgozó háziasszonyként úgy vélem, hogy ez volt az egyik legjobb befektetésünk az utóbbi időkben, igaz, az ára még borsosnak számít, de mióta nálunk dolgozik, azóta alig-alig vettük elő a hagyományos porszívónkat. A robotporszívó bután intelligens - de megbízható.

Nem felejti ki a fotel alatti részt is kiporszívózni, takarítás alatt nem énekel idegesítően, nem töri össze a padlóvázát, és attól sem kell tartanom, hogy megszól azért, hogy már három napja nem pakoltam le a szobabicikliről az "ideiglenesen" odarakott ruhákat.

Intelligens abból a szempontból is, hogy beprogramozom, a hét mely napján, hány órakor induljon el, és az úgynevezett "virtuális világítótornyok" segítségével dolga végeztével átmegy a lakás következő helyiségébe, majd még tovább. Egy feltöltéssel általában kitakarít egy közepes lakást, vagy egy ház egyik teljes szintjét.

Olyannyira bevált nekünk, hogy legszívesebben más dolgokat is gépesítenék a háztartásban. Tudom, örüljek neki, hogy már nem kell kézzel mosnom, és a tányérokat is tisztán veszem ki a mosogatógépből, de még mindig ránk marad a padló felmosása, pedig már erre is fejlesztettek robotot. Állítólag nem csupán felmossa, de meg is szárítja maga után a padlót, és majdhogynem fertőtleníti is.

Mi annak idején azért szántuk rá magunkat, hogy beruházunk az elektronikus "takarítószemélyzetbe", mert allergiásként roppant érzékeny vagyok, ha felgyűlik a por a lakásban, hiszen ez kiváló lakóhelye a poratkáknak, akiknek az ürüléke számomra könnyfakasztó. Épp ezért a robotporszívót beprogramoztuk, hogy minden szerda délelőtt takarítson. Este tiszta nappalit találunk, amikor hazaérünk. Hétvégén pedig manuálisan indítjuk el, például mielőtt elindulunk a piacra bevásárolni, vagy moziba...

Most, amíg ezeket a sorokat írom, a konyhát és étkezőt porszívózza fel - ott (mint minden kisgyermekes családban) mindig van morzsa, és a macskák miatt kajamaradék.

Legfőbb előnye tehát ennek a kis kerek szerkentyűnek az, hogy időt takarít meg nekünk, a fáradtságos és unalmas munka helyett csinálhatunk más, szórakoztatóbb dolgot. Ez ám a jó világ, nem?

Nem állítom, hogy mindig, mindenhol tökéletesen kitakarít, de ha az ember rendszeresen elindítja őkelmét és rendszeresen kiüríti a tartályt - mert azért annak a kapacitása véges - akkor bármikor betoppanhat egy váratlan vendég, mindig tiszta a padló.

Az ismeretlen helyen és módon szaporodó pormacskák, hajszálak, morzsakupacok, szöszök és azonosíthatatlan hulladékok a kétrészes tartályban gyűlnek össze - és ha a lányunk kedvenc gyöngyszeme eltűnt, akkor itt legalább van esély rá, hogy megtaláljuk - szemben a porszívók nyithatatlan porzsákjával, ami mindent végérvényesen elnyel...

Amire még kíváncsiak voltunk, hogy mit szólnak az új családtaghoz a macskáink. Kiderült, hogy kissé félnek tőle, tartják a három lépés távolságot. Olyat sajnos nem láttunk, mint az alábbi videóban, hogy egy macsek utazásra használja a Roombát...

Titkon azt remélem, hogy egyszer majd a rendrakást, portörlést és az ablakmosást is elvégzi helyettem egy gép, és engem mindig ragyogóan tiszta lakás fogad...

Ja, hogy van ilyen, és bejárónőnek hívják? Hja kérem, az más! Egy idegent beengedni a lakásunkba, hogy a távollétemben tegyen-vegyen - ehhez nincs kedvem. Mint mondtam, a robot nem gondol semmit, ha kupi van a szobában vagy halomban áll a gyerekruha és a plüssállat a kanapén... És ez nekem így jó.

Kéky Kira