Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Átmenet az információbőség korába

Információs túltelítődés (information overload), információbőség (information glut), adatszmog (data smog) és tartalomsokk (content shock). Néhány divatos kifejezés (buzzword) az elmúlt évekből, amelyek mind ugyanazt a jelenséget írják le: egyre több információból és tartalomból választhatunk – kell választanunk –, ami sokak számára nehézséget jelent, sőt egyenesen feszültséget okoz.

Más-más megnevezéssel, de az internet elterjedésétől kezdve egyre több formában hallani tehát, hogy túl sok a tartalom, valahogyan szelektálnunk kell belőle. Bár meglepő lehet, de az információbőség fogalma egyáltalán nem az internethez kötődik – az első, témához kapcsolódó említést idősebb Senecának tulajdonítják, aki már 2000(!) évvel ezelőtt arra panaszkodott, hogy a túl sok könyv zavaró lehet. Ez akkor azonban – ahogy ma mondanánk – csupán egy szűk értelmiségi elit problémája volt.

Ha jobban belegondolunk, akkor a jelenség a nyomtatás és az olvasni tudás középkor végi megjelenésétől és széles körű elterjedésétől tömegesedett, ért el egyre többeket: azóta olyan világban élünk, ahol nem tudunk minden információt elfogyasztani, szelektálnunk kell belőlük. Kezdetben ez elsősorban a könyvekre és az egyéb nyomtatott tartalmakra volt jellemző, már egészen korán triviálissá vált az olvasni tudók számára, hogy egyetlen ember képtelen az összes nyomtatott tartalmat átlátni és elfogyasztani, válogatnia kell közülük.

Ez azonban még nem feltétlenül gond, mivel az ember evolúciójánál fogva egyfajta „szelektálógép” – folyamatosan áradnak felénk érzékszerveinken keresztül az információk és a legtöbbet vagy észre sem vesszük, vagy igen gyorsan feldolgozzuk (például sztereotipizálunk). De a szűk keresztmetszetet a könyvnyomtatás elterjedésének idején nem is annyira a szelektálás jelentette (mit olvassunk), hanem a nehézkes hozzáférés: a könyvekhez jó könyvtár hiányában szinte lehetetlen volt hozzáférni gyakorlatilag egészen az 1990-es évek végéig (sőt, a világ jelentős részén mind a mai napig). Amíg az internet javarészt meg nem oldotta az univerzális és globális hozzáférés problémáját azok számára, akik hozzáférnek a világhálóhoz – nem véletlen, hogy a könyvtárak a fejlett világban azóta sem képesek magukhoz térni abból a sokkból, amit a legfontosabb funkciójuk elvesztése okozott.

Ami az elmúlt 1-2 évtizedben és napjainkban zajlik, az az egyik legfontosabb változás az emberiség történetében, csak többnyire nem tudatosul számunkra: az információínség korszakából lépünk át az információbőség korszakába. Míg az elsőben az jelentette a kihívást, hogy még, ha az információ létezett valahol, nem fértünk hozzá, tehát a hozzáférés, rendszerezés, elérhetőség korlátait kellett elsősorban átlépni, addig mára, az új korszakban egészen másfajta problémákkal küzdünk, és másfajta készségekre van szükség. Most tanuljuk meg, hogy egy információéhség vezérelte világ helyett milyen élni egy zajjal teli, információbőség jellemezte világban. Ahol válogatnunk kell a tartalmak között, tudnunk kell keresni közöttük, a találatokról gyorsan – akár másodpercek alatt – eldönteni, hogy relevánsak-e, megbízhatóak-e, hasznosak-e számunkra, majd beépíteni őket a meglévő tudáskészletünkbe…

Arra, amit ez jelent, különböző válaszok születtek a technológiával kapcsolatos attitűdök alapján. A technofóbok szerint (akik nem igazán kedvelik a technológiai újdonságokat) ez a helyzet meghaladja a képességeinket, szépen lassan egyszerűen belefulladunk az információs óceánba. A technofilek ezzel szemben azt gondolják, hogy nem fulladhatunk bele az információs óceánba, mert megfelelő technológiákkal és személyes praktikákkal folyamatosan sikerrel alkalmazkodhatunk az új helyzetekhez, így ehhez is. Végül a technorealisták szerint – hozzám ez áll a legközelebb – az embereket körbevevő és elérhető információk mennyisége folyamatosan nőtt az elmúlt évszázadokban, amit eltérő sikerrel tudtak csak az emberek kezelni. Kialakultak intézmények, eljárások, megoldások, de az internet ebben új korszakot nyit, amihez még folyamatban van az alkalmazkodás, mindez érthetően vezet feszültségekhez és frusztrációhoz egyéni és társadalmi szinten is.

Egyvalami biztos, szűrnünk kell az információkat – sokszor azonban az előszűrést gépek, szoftverek, algoritmusok végzik el helyettünk. Ilyenkor korábbi szokásaink alapján megpróbálják kitalálni, hogy mire lehetünk kíváncsiak. Például a Facebook az ismerőseink frissítéseiből csak egy kis szeletet mutat meg nekünk, a Google ugyanarra a keresésre teljesen más találati listát ad két különböző felhasználójának azok korábbi keresései és kattintásai alapján. A gépek, szolgáltatások által végzett szűrés azonban szelektív, más algoritmusok vagy megoldások teljesen máshová vezethetnek. Lásd például az e téren éppen friss Facebook alapú algoritmust, a magyar LInKE-t. Felmerül a kérdés, hogy vajon milyen lenne a Facebook-ot használni, ha ez lenne az alap algoritmus, mások lennének a felhasználók tapasztalatai, párbeszédei – miben változna meg az életük? A legnagyobb gond ugyanis az ezekkel az algoritmusokkal, hogy észrevétlenül kialakítanak egy filter bubble-t (Eli Pariser), csak azt látjuk a világból, ami átszűrődik rajtuk, így könnyedén azonosítjuk az így kialakuló részleges képet magával a teljes világgal, miközben valójában annak csak egy sajátos lenyomatát látjuk.

Mi lehet a megoldás az információbőség korában az átlag internetező számára? Megfelelő információháztartás és időháztartás kialakítása. Csak mi a „megfelelő”? Feltehetően nincs univerzális recept arra, hogy mi jó nekünk, ez függ az információfogyasztási szokásainktól, munkánktól, szabadidőnk mennyiségétől. Egyelőre azonban senki nem tanítja azt, hogy hogyan boldoguljunk ebben a világban – ellentétben azzal, ahogy a könyvtárak használatát megtanítják. Pedig életünkben számtalan helyen szembesülünk a bőség okozta kihívásokkal: amikor döntéseket kell hozni, amikor be kell osztani az időnket, amikor termékek vagy szolgáltatások közül választunk, amikor szabadidős programot választunk, vagy éppen médiát fogyasztunk.

Miközben elkezdtem beleásni magam a témába (a Corvinuson futó Információs társadalom kurzus kapcsán) ébredtem rá, hogy itt is az információbőséggel szembesül a kutató: az információfogyasztás témája ezer szállal kötődik más területekhez, így a döntéselméletekhez, az időháztartás kérdéséhez, a fogyasztásszociológiához, a reklámkutatásokhoz, a kognitív pszichológiához… Sajnos egy blogposztban lehetetlen akár csak felvillantani a téma legfontosabb kérdéseit – a lényeg azonban, hogy az információbőség korszaka itt van, amire mindenkinek saját válaszokat kell adnia.

Pintér Robesz

0 Tovább

Ha most csinálnánk forradalmat, Petőfi Facebookra tolná fel a Nemzeti Dalt

Nagy tömeg állt a felújitott Kossuth-téren - nem új látvány, hetek óta egyre többen érkeztek. A kormány lemondását követelték és előrehozott választások kiirását. Nem szegte kedvüket a vizágyúzás a hideg ellenére sem, pedig biztos volt, akire majdnem odafagyott a vizes ruhája. Hétvégén állitólag gumilövedékkel is lőtték az embereket - akkor azt skandálták, hogy "kardlapot, kardlapot". Aki nem tudott kimenni a térre, az Facebookon követte az eseményeket, illetve egyre népszerűbbé vált a korábban kevéssé ismert twitter is az emberek között. A tüntetők nem számitottak semmi jóra, de elszántak voltak, többen az arab tavaszt és a kijevi Európa-téri (Majdan-téri) eseményeket éltették. Ha nekik sikerült, miért ne sikerülhetne a magyaroknak is? - kérdezgették reménykedve maguktól. A tömegmédia nem igazán foglalkozott az eseményekkel, inkább hallgattak róla, mintha semmi sem történne a fővárosban. Az interneten és a Facebookon azonban egyre többet lehetett olvasni a "felkelésről" - sokan videó beszámolókat tettek közzé, hol békés jelszó-skandálásról, hol arról, hogy a rendőrök és a tüntetők farkasszemet néznek egymással. Erőszakra, összecsapásra eddig nem igazán került sor, leszámitva a vizágyút és az állitólagos gumilövedékeket. A tömeg megpróbálta maga mellé állitani a rendőröket, de azért tapintható volt a feszültség. Nem lehetett tudni, hogy mi fog történni a következő pillanatban...
A fenti képzeletbeli szöveg egy jövőbeli magyar "forradalom" kitörése előtti képet mutat be. A jelenet talán ismerősnek tűnhet a közelmúlt arab vagy ukrán "felkeléseiből". Feltehető, hogyha 1848, 1918, 1956 és 1989 után a napjainkban is lenne egy újabb forradalom, az valahogy igy kezdődne idehaza. Nem bolondultam meg és nem kivánom, hogy nálunk is hasonló események bontakozzanak ki, mint Ukrajnában vagy egyes arab országokban, sem forradalmat, sem polgárháborút nem kivánok Magyarországnak. Csupán azért elmélkedek a politikai forradalmak jelenlegi szerkezetén, mert egyrészt március 15-e lesz, másrészt a héten az egyetemi információs társadalom órán a politika és elsősorban az arab tavasz, illetve érintőlegesen az ukrajnai események voltak teritéken. Ha megvizsgáljuk az eddigi, fentebb felsorolt magyarországi forradalmakat, abban mind közös volt, hogy az akkori kor tömegkommunikációs vivmányai nagy szerepet játszottak az eseményekben, a nyomda (1848), a sajtó és a mozgósitó plakátok (1848 és 1918), a rádió (1956) és a televizió (1989). Viszont, ha ma lennének forradalmak, feltehető, hogy nálunk is az internet, a közösségi médiumok és a(z okos)telefonok játszanák a meghatározó szerepet.
Madeline Storck szerint az egyiptomi forradalomban a közösségi média három fontos szerepet töltött be:
  1. Ezen keresztül, ennek segitségével szervezték a forradalmat, mozgósitották a tömeget.
  2. A közösségi oldalak alternativ médiaként is üzemeltek, amelyek szemben a hivatalos média által közvetitett képpel, a tüntetők szempontjából mutatták be az eseményeket, ráadásul nem csak az országban élők, hanem a nagyvilág számára is.
  3. A közösségi média növelte a tudatosságot, mivel transzparenssé tette az elégedetlenséget, ráébresztette az embereket, hogy nincsenek egyedül, ezzel ráerősitett az eseményekre és nagyban hozzájárult annak gyors eszkalálódásához.
Ugyanakkor túlzás volna azt állitani, hogy a Facebook vagy a közösségi média "csinálta" az egyiptomi forradalmat. Nem. A foradalmat a tömegek csinálták, az internet csak egy eszköz volt, amit használtak közben. Forradalmak ugyanis voltak a Facebook előtt is és ahogy a magyar forradalmak kapcsán már jeleztem, az emberek előszeretettel használták fel tájékoztatásra és mozgósitásra az adott kor legmodernebb kommunikációs eszközeit a politikai forrongások idején.
Persze azzal, hogy az internet forradalmi lenne, sokan nem értenek egyet. Például Mong Attila tavalyi, HVG-ben megjelent irásában egyenesen amellett érvel, hogy a Facebook árt a politikai aktivitásoknak, a Facebook bűne, hogy látszat-tevékenységekre sarkall, amiktől úgy tűnhet az emberek számára, mintha csinálnának valamit, miközben csak hőzöngenek egy karorszékben ülve. A forradalmak közös jellemzője ugyanis, hogy tömegek vannak az utcákon, a Facebook viszont paradox módon éppen ezt akadályozza meg, mert segit kiengedni a gőzt még a szobában ülve. Az arab forradalmakban is az jelentette a fordulópontot, amikor az addig elégedetlen tömeget sikerült végre mozgósitani és az utcákra vinni. De vajon a Facebook alapértelmezésben nem abban segit-e jobban, hogy az elégedetlen tömegek otthon maradjanak és az a ritkább, hogy az utcákra özönlik segitségével a nép?
Az internetről sokan és sokáig gondolták azt elsősorban a '90-es években, hogy alapvető politikai változásokat fog indukálni a világban. Valaha Jevgenyij Morozov is közéjük tartozott saját bevallása szerint, azonban az elmúlt években kiábrándult és egykori cyber-utópistaként most a legádázabb ellenfele minden techno-optimista elképzelésnek. 2011-ben megjelent, The Net Delusion cimű könyvében például amellett érvel, hogy a net inkább a cyber-hedonizmust erősiti: a fogyasztást, a szórakozást, a kikapcsolódást. Nem a politikai aktivitás a legfontosabb az emberek számára az interneten, hanem az, hogy jól érezzék magukat. De szerinte azok az autokráciákban élő emberek, akik elégedetlenek és az utcára mennek sem alapvetően demokráciát akarnak elsősorban - ez a Nyugat tévedése. Nem azt akarják, hogy négy évente megmondhassák ki vezesse az országot, hanem hogy a vezetőik ne legyenek korruptak, hogy ők is jó életszinvonalon élhessenek, hogy igazságosabb legyen a társadalom, rendes munkájuk lehessen, a gyerekeik iskolába járhassanak és egyről a kettőre juthassanak.
Egyelőre persze nem forradalom, hanem választások lesznek Magyarországon, mert mi még demokráciában élünk, igy négyévente választhatunk, hogy ki vezesse az országot - bár véleményem szerint mi sem akarunk sokkal többet és mást azoknál, akik az autokrata országokban többnyire elégedetlenül tengetik az életüket. Arra azonban egyelőre nincs recept, hogy ebben hogyan segithet a közösségi média - forradalmat csinálni viszont egész jól lehet a segitségével.
0 Tovább

Min múlik az e-könyvek sikere idehaza?

Az e-könyves piac abban a helyzetben van ma, mint amiben az internet volt 15 éve: egyszerre igaz, hogy kevés a fizetőképes kereslet és kicsi a tartalomkínálat. Vajon előbb az e-könyves kínálatnak vagy a fogyasztók számának kellene-e nőnie a továbbfejlődéshez? Az eNET-nél végzett kutatásunkból (eNET – Telekom „Jelentés az internetgazdaságról”) az derült ki, hogy a kép ennél azért kicsit cizelláltabb, viszont az alapok már megvannak ahhoz, hogy idehaza is áttörést érjen el az e-könyv a közeljövőben.

Bár a felnőtt internetezők jelentős része (57%-a) kevesebbet olvas ma, mint öt éve, létezik egy kisebbség (15%), aki több könyvet olvas, mint régebben. Nekik saját bevallásuk szerint több az idejük, több érdekes könyvet találnak, kikapcsolja őket az olvasás és vannak köztük, akik a növekvő e-könyves kínálatnak tudják be, hogy többször „vesznek könyvet a kezükbe”. Az e-könyv innen nézve általában is jót tehet az olvasásnak.

Egyébként a felnőtt netezők közel négytizede (39%) olvasott már e-könyvet idehaza - derült ki a januárban végzett online kutatásunkból. De csak minden huszadik válaszadó mondta, hogy már fizetett is ilyen tartalomért! Van tehát hova fejlődni, de az is igaz, hogy az alapok is meg vannak hozzá.

Továbbra is erős azonban a papír könyvek iránti „romantikus” kötődés: 44% mondta, hogy az e-könyvnél hiányzik neki az igazi könyv illata, fogása... Megvizsgáltuk azt is, hogyha ártól függetlenül ugyanaz a könyv nyomtatott, elektronikus és hangzó formában is választható, akkor melyikre teszik a voksukat a hazai netezők. Ez mutatja ugyanis legjobban az affinitást. Így viszont az derült ki, hogy mindössze a felnőtt netezők hetede (13%) áll az e-könyv mellé és négyötöde (80%) továbbra is papírkönyv párti.

Gátja az elektronikus könyvek terjedésének az is, hogy a magyar internetezőknek csak ötöde (21%) olvas angolul is, 4% németül is, de az elsöprő többség csak magyarul. A magyar nyelvű e-könyv kínálat viszont meglehetősen szegényes a nemzetközi kínálattal összevetve.

Mindent összevetve az eredmények azt mutatják, hogy az e-könyves piac hazai fejlődéséhez növelni kell a magyar nyelvű kínálatot. A fejlődés viszont azon is múlik, hogy sikerül-e növelni azok bázisát, akik felismerték az e-könyv előnyeit, illetve többeket meggyőzni közülük arról, hogy érdemes pénzt adni az elektronikus könyvekért. Ugyanis csak így találhatnak egymásra a kiadók, a forgalmazók és az olvasók és alakulhat ki kölcsönösen előnyös helyzet. Egyelőre ugyanis a szűk magyar kínálat és a kicsi fizetőképes kereslet egyszerre gátolja az e-könyvek hazai áttörését.

Bővebben az eNET kutatásáról itt olvashat.

Pintér Robesz

0 Tovább

Új kommunikációs protokol

Persze kell hozzá egy kis célhardver is, de máris kommunikálhatunk füstjelekkel.

0 Tovább

30 év névadási folyamata – a Macintoshtól a Mac Pro-ig

Az Apple számítógépe 2014. január 24-én volt 30 éves, hirtelen tele lett a sajtó a hírrel, ám a puszta tény mellett érdemes megnézni a cég névadási folyamatát az elmúlt 30 év alatt. Ebben segítségemre van az Apple kifejezetten érdekes ünnepi weboldala: http://www.apple.com/30-years/.

1984-ben született meg a Macintosh, ami köztudott, hogy egy almafajta neve egy kis eltéréssel. Az eredeti almafajta McIntosh, ám ezt a nevet az Apple nem használhatta, mert foglalt volt, így kis módosítással Macintosh lett a névforma. A Macintosh név éveken keresztül utótagokat kapott: 1985-ben XL, 86-ban Plus, 87-ben II, majd egy évvel később IIx. 1989-ben egy funkcionális jelentésű utótag jelent meg: Macintosh Portable, vagyis ’hordozható’, ez egy notebookot jelölt. Egy évvel később ismét egy betűösszetételből álló utótag jelent meg, az LC, majd egy újabb nagy váltás: 1991-ben jelent meg a Power Book név, amelyben két szimbolikus kifejezés szerepel: a power ’erő’, ami nyilván az eszköz teljesítményére utal, illetve a book, ami a notebook rövidülése, elvonása. Ezután éveken keresztül különböző utótagokkal látták el a Macintosh illetve a Power Book névelemeket, illetve a power szó előtagként, utótagként való variálását végezték (1995-ben volt Power Macintosh is).

Az újabb nagy váltás 1998-ban történt: megjelent a bűvös kis i betű a név előtt, ami egyúttal lerövidült a kezdőelemekre: Mac, együtt: iMac. Ezután marad a Mac különböző előtagokkal, illetve egyre gyakrabban tűnik fel a kis i-betű a többi termékvonalon is (iBook). Érdekes, hogy a kétezres évek után a Macintosh gépek notebook verzióit leggyakrabban MacBooknak nevezik, majd egy újabb beszédes utótag jelenik meg 2008-ban, az Air: MacBook Air, vagyis légies MacBook (hisz az eszköz oly vékony, hogy már szinte légies).

Ismét új elem jelenik meg a nevekben 2011-ben, a Pro utótag: MacBook Pro, pro vagyis professional. Idén apró, ám izgalmas változás történt az Apple asztali gépeinek névadásában is, hisz elmaradt az i- előtag, ám a Mac magkapta a Pro utótagot: Mac Pro.

Az Apple névadása tehát koherens, egységes, jól követhető folyamatok figyelhetők meg benne.

Bódi Zoltán

0 Tovább

Netidők Blogtársaság

blogavatar

Digitális talkshow írásban is. Itt a Netidők! Ez a Netidők c. rádióműsor (Petőfi Rádió) blogja. Mindaz, ami elhangzik az adásban, meg ami nem.

Utolsó kommentek