Netidők Blogtársaság

Tömegközlekedési eszközökön utazva 2013-ban már egyáltalán nem ritkaság, amikor egy utas előveszi az elektronikus könyvek olvasására alkalmas eszközét. A minap épp láttam egy ilyet valaki kezében, és elgondolkodtam, hogy mi is a neve ennek a használati tárgynak.

Több változat is közhasználatban van, és a helyesírásuk is némiképpen bizonytalan: elektronikus könyvolvasó (vagy elektronikuskönyv-olvasó), e-könyvolvasó (vagy e-könyv olvasó,  e-könyv-olvasó), e-book olvasó, e-book reader, leginkább ezek a változatok fordulnak elő.

A szószerkezet teljes formája az elektronikus könyv olvasó, vagyis olyan eszköz, amely az elektronikus könyvek olvasására való. A szerkezet alapja az elektronikus könyv, és értelmezés kérdése, hogy az utótag pontosan mire vonatkozik: a könyvre vagy az elektronikus könyvre. Ha csak a könyvre, akkor a könyvvel egybeírjuk: könyvolvasó, és az előtag – az elektronikus – utal a teljes utótagra – a könyvolvasóra –, tehát ez egy elektronikus könyvolvasó.

Vélhetően nem pontosan erről van szó, hanem egy olyan eszközről, amely elektronikus könyvek olvasására szolgál. Ilyekor lép életbe a helyesírásunk egyik mozgószabálya (139/b), miszerint ha egy egyébként különírt szószerkezethez (elektronikus könyv) olyan utótag járul, amely az egész szerkezetre vonatkozik (olvasó), akkor az alakulat egyébként különírt elemeit egybeírjuk, és az utótagot kötőjellel kapcsoljuk (elektronikuskönyv-olvasó). Igen ám, de ennek az alakulatnak az írásképe kifejezetten csúnya. Ha pedig ez így van, akkor el kell kerülni vagy körül kell írni. Ezt azonban ebben az esetben nem lehet.

A probléma látszólag megoldható úgy, hogy az egyébként is hosszadalmas elektronikus könyv szerkezet helyett a közhasználatúként elfogadott, rövid e-könyv formát használjuk. Ehhez az egyik gyakorlat szerint külön írjuk az utótagot: e-könyv olvasó. Ám a helyesírási szabályzat szerint egybeírva (e-könyvolvasó) vagy két kötőjellel (e-könyv-olvasó) írott alakokat tudunk megmagyarázni. Megfelelőbb az e-könyv-olvasó, hiszen a kötőjeles előtaghoz mindkét tagra vonatkozó utótag kapcsolódik, és ilyenkor a szabályzatunk kötőjellel kívánja jelezni ezt az összeforrottabb viszonyt.

A vegyes, angol-magyar szerkezeteket nem támogatom, mert szerintem stílustalanok (e-book-olvasó), de ez ízlés, stílus kérdése, vitatkozni nem érdemes rajta.

A kiejtésről meg kell jegyezni, hogy a magyaros alakban az e- előtagot [e] módon kell kiejteni [e könyv], míg az angolos formát [í] módon [í buk ríder].

Ötletes módon egyre gyakrabban fordul elő, hogy ezt az eszközt a legnépszerűbb típusáról, az Amazon Kindljéről nevezik el, tehát a márkanévből köznév válik lassan, és az e-könyv-olvasó neve egyszerűen kindl lesz.

Mindenesetre én maradnék a közismert alakoknál és a kialakult gyakorlatnál: vagy az angolos e-book reader (esetleg a mind gyakoribb eBook reader) vagy a magyar e-könyv-olvasó alakot javaslom.

Bódi Zoltán

| Még több lehetőség

Úgy tűnik bebizonyosodik, hogy amit sejtettünk, az maga a valóság. Az Egyesült Államok módszeresen és rendszeresen megfigyeli az embereket az interneten és a telekommunikációs hálózatokon. Nem csak célzottan, megalapozott gyanú esetén, bírói engedély birtokában vagy terrorizmust feltételezve teszi ezt, betartva a saját maga által hozott jogszabályokat. Hanem információkat előzetes gyanú nélkül összegyűjtve, azokat elemezve, hátha találnak valamit, illetve eltárolva, hátha később jó lesz még az valamire. Mindez alkotmányellenes, a jogvédők szerint sérti az emberek szólásszabadsághoz és magánszférához való jogát, amelyet az amerikai alkotmány első és negyedik kiegészítése garantál.

Botrány! - gondolhatnánk. Ha azonban megnézzük az amerikaiak véleményét az ügyről, akkor azt láthatjuk, hogy nincs "ügy". Már jó előre, 911 után "beárazta" az amerikai közvélemény a totális megfigyelhetőség lehetőségét, csak az volt kérdés mikor derül ki, hogy tényleg létezik ilyen rendszer. Az amerikaiak többsége közel egy évtizede elfogadja, hogy a kormány a terrorizmus utáni hajsza érdekében megsértse a magánszféráját. Ezért aztán az sem lehet igazán meglepő, hogy a többség az NSA most kiderült konkrét gyakorlatát is támogatja. A szabadság (freedom) nincs ingyen (free) - igazolják álláspontjukat.

Felesleges lett volna Edward Snowden tette, amivel egy életre eldobta a kényelmes, jól fizető állását (évi 200 ezer dollárt) és kispolgári nyugalmát Hawaiin - jobb esetben is a szegénységet és a bujkálást választva? Vajon kinek volna bátorsága hasonló helyzetben utána csinálni? Tettét ő azzal indokolta, hogy az NSA által működtetett rendszer létéről, működéséről tudniuk kell az embereknek (public) és nekik maguknak kell megítélniük, hogy az elfogadható-e, igazolható-e a létezése. Nem azoknak kell ugyanis egy ilyen rendszer létezését megítélniük, akik jól felfogott üzleti érdekből az adófizetők pénzén üzemeltetik azt.

Snowdent egyelőre az vigasztalhatja, hogy ha az emberek többsége ki is áll az online megfigyelés rendszere mellett és sokan hazaárulónak tartják őt, a civil szabadságjogokat védelmező szervezetek együttes erővel léptek fel a napokban, követelve, hogy hagyjanak fel az alkotmánysértő gyakorlattal, illetve állítsanak fel vizsgálóbizottságot a történtek kivizsgálására.

Szögezzük le, Amerika (az USA) nem rendőrállam, nem totalitárius rendszer. Ugyanakkor rémisztő, hogy a biztonság oltárán milyen könnyen hajlandó feláldozni az amerikai társadalom a szabadságának egy részét és 200 éves hagyományait.

Epilógus: persze Amerika messze van, miért kell, hogy ez érdekeljen minket itt Magyarországon? Csak a tisztánlátás kedvéért: a rendszer nem válogat, ha igazak a vádak, akkor mindenkit megfigyelhetnek bárhol a világon, aki használja az érintett cégek szolgáltatásait, amelyek a világ legnépszerűbb online oldalait üzemeltetik, levelezőrendszereket, keresőket, közösségi oldalakat, fotómegosztókat, felhő szolgáltatásokat, nem csak online, hanem okostelefonokon is.

Pintér Robesz

Annyit használjuk a kompakt jelzőt különböző informatikai eszközök megnevezése során, hogy szinte fel sem tűnik, hogy mit is jelent voltaképpen. A következő szerkezetekben a leggyakoribb: kompakt lemez (comapct disc – CD), kompakt számítógép, kompakt számítógépház.

A kompakt lemez kifejezést már nem is használjuk, meghonosodott az angol szerkezetből alkotott rövidítés, a CD. Könnyű magyarázat lehetne arra, hogy miért is kompakt ez a lemez, hogy nagyon nagy mennyiségű adat fér el rajta, tehát – kis képzavarral élve – nagyon sűrű, nagyon tömör az adattartalma. Tudva levő, hogy a kompakt latin eredetű nemzetközi vándorszó, és az egyik jelentése ’sűrű’, ’tömör’, ’tömött’. A valóság azonban ennél sokkal kevésbé fantáziadús: a CD egyik fejlesztője a Philips volt (a Sony mellett), és a cég az új, optikai adattároló eszköz megnevezésével tovább szerette volna vinni a CD fejlesztésének idejében (az 1970-es évek végén) népszerű másik termékvonal nevét, a kompakt kazetta kifejezést. A kompakt kazetta nevében pedig a kompakt a kis méretre utal (kompakt: ’összeálló’, ’tömör’, ’szoros’).

A többi kifejezésben (kompakt számítógép, kompakt számítógépház) a kompakt szintén azt jelenti, hogy az eszköz kis méretű, és minden lényeges elemet, perifériát tartalmaz, ami a működéshez szükséges, és ezek a perifériák és alkatrészek jobbára integrálva vannak, tehát be vannak építve. A kompakt számítógép kis, esztétikus kivitelezésű háza könnyen elhelyezhető, akár el is rejthető a gép kijelzője mellett, mögött.

A kompakt számítógépház pedig kifejezetten jól mutatja a jelző alapjelentését, kis méretben van összesűrítve minden fontos egység, ami egy házba kell. Tehát a kompakt házak nem a nagy méretről, a szellős elhelyezkedésről híresek, hanem épp fordítva, minden benne van, de nagyon össze van sűrítve az összes alkatrész, és méreténél fogva akár hordozni is könnyű, gyakran még fogantyúja is van.

Bódi Zoltá

| Még több lehetőség

A mobil pénztárca hazai tesztjének indulása és a Telekom aktivitás kapcsán több helyen lehetett olvasni a mobil fizetésről a héten (például itt vagy itt). Jómagam szerdán egy, kifejezetten a témával foglalkozó rendezvényen adtam elő (Mobilfizetés A-Z szeminárium). A téma sokakat foglalkoztat: bankokat, mobil szolgáltatókat, kereskedőket, kártya társaságokat, megoldás szállítókat... De vajon az emberek felkészültek-e már idehaza a mobil fizetésre? Értik-e egyáltalán mi ez az egész?

Ha körbenézünk, akkor azt látjuk, hogy a kérdés nehezen megválaszolható, mert nem nagyon vannak adatok, de néhány szám azért hozzáférhető, érdemes volna ugyanakkor egy feltáró kutatást csinálni a témában. Az Ipsos tavalyi Mobinauta kutatása szerint mindössze a telefonnal rendelkezők 4%-ára igaz, hogy egy átlagos napon fizetésre használja a telefonját, miközben összehasonlításképpen például 65%-uk telefonál vagy 29% Facebook-ozik. Ezzel a mobil fizetés inkább a ritkán űzött tevékenységek közé tartozik, amit kvantitatív (kérdőíves, nagy mintás) kutatásokkal nehéz is megfogni. Az NRC szintén tavalyi kutatása szerint egyébként az internetezők 25%-a szokott egyáltalán mobiltelefonnal fizetni. A legnépszerűbb tevékenységek az autópálya-matrica vásárlás, a lottószelvény kifizetése és a parkolás. A szerencsejáték eleve állami monopólium, a másik kettőt pedig most államosítják... 

De a mobil fizetés nem csak ezeket, az alapvetően SMS-alapú és részben telefonszolgáltatókhoz kötődő kényelmi szolgáltatásokat jelenti. A QR-kódhoz (is) kötődő MasterCard Mobile megoldása már hónapok óta elérhető, a szolgáltatást 100 ezren használhatják (ez nagyjából a 2,8-3,2 millió okostelefonos 3-3,5%-a lehet). Az NFC révén ezzel egy időben pedig már egy újabb technológia is van a láthatáron, ami a teljes pénztárcát képes lehet kiváltani (leszámítva az abban hurcolt óvszert), nem csak a készpénzes vagy kártyás fizetést. A „csőben” pedig feltehetően várakoznak azok az új eljárások is, amelyek még távol vannak a megvalósulástól. Mindennek köszönhetően az, hogy „mobil fizetés” egyszerre több dolgot jelent, ahol a múlt (SMS – autópálya-matrica és parkolás) a jelen (QR kód - MasterCard Mobile) és a jövő (NFC – mobil tárca) technológiái egybeérnek. Az új megoldásokkal és az általuk jelentett lehetőségekkel most kezd (újra) ismerkedni a szakmai közönség, ezek után feltehető, hogy a laikusok számára még inkább egybetorlódik a három dolog és nem igazán értik, hogy mit jelent a mobil fizetés, egy ilyen rendszerben kik a szereplők, kinek fizetnek miért.

Persze az egyszerű felhasználó – érthető okokból – azt nézi, hogy mitől lesz neki jó egy ilyen új rendszer?

Hazai felhasználók lamentálnak a mobil fizetés előnyeiről a HWSW cikke kapcsán (forrás)

Legyen olcsóbb, egyszerűbb, kényelmesebb – esetleg divatosabb – különben nem fogja használni. Arról már nem is beszélve, hogy a hazai, készpénz központú mentalitást igen nehéz megváltoztatni, amint azt a bankkártya bevezetése kapcsán 20 éve folyó harc mutatja (sokan még most is csak kiveszik a fizetésüket a kártyával és utána készpénzben költenek). Az eNet e-kereskedelmi kutatásaiból is jól látható, hogy még az interneten(!) is a készpénzt részesítjük előnyben, hiába van lehetőség alternatív fizetési megoldásokra az internetes áruházakban, a legtöbben még mindig a készpénzben fizetnek átvételkor (73% választja ezt a megoldást az összes vásárló közül).

Persze nem baj, hogy a bankkártya használata nem különösebben ágyazódott be a hétköznapokba, így még egyszerűbb lenne áttérni a mobil fizetésre, mert a kártyával kapcsolatos bizonyos fejlesztések egyszerűen kihagyhatóak, a technológia átugorható (ahogy például a csekkönyvezés is ismeretlen jelenség idehaza). Persze nem eszik olyan forrón a kását… Az NFC alapú mobil pénztárca tesztje most kezdődik idehaza, amiből sok minden ki fog derülni. Az én megérzésem az, hogy a részben a szürke gazdasághoz kötődő „zsebbe adják a fizetést” jelenség miatt a magyarok még sokáig ragaszkodni fognak a készpénzhez. A jövő azonban úgy tűnik, hogy a mobilé, a Visa például azt várja, hogy 2020-ig a fizetési tranzakciók fele mobil lesz a saját rendszerében. Ők pedig csak értenek hozzá.

Pintér Robesz

Ennek a hazánkban még viszonylag ismeretlen mobil eszköznek az a lényege, hogy egy mobilos program segítségével egy földrajzi területet meg lehet jelölni és virtuális kerítéssel lehet körbekeríteni, ami persze globális helymeghatározáson alapul. Ha ezt a virtuális határvonalat egy olyan eszköz (jellemzően mobiltelefon) lépi át, amelynek a koordinátáit érzékeli a rendszer, akkor valamilyen akció történik: üzenetet küld a rendszer az eszközre, elindul egy alkalmazás, riasztást küld meghatározott telefonszámokra stb.

Kifejezetten érdekes, hogy nemzetközileg milyen felhasználási lehetőségei alakultak ki a geofencingnek: először a kereskedelem, illetve a biztonságtechnika látta meg benne a fantáziát. Az üzletek például az akcióikról, az árengedményeikről, az új, áruikról küldhetnek üzenetet a bolt közelében járó emberek telefonjára. A szülők megjelölhetik az otthont vagy az iskolát, és ha a gyermek elhagyta a megjelölt körzetet, akkor üzenetet küld a szülőknek. Ugyanígy, meg lehet jelölni például a lakóház vagy a munkahely kerítését, kapuját, és ha átlépi ezt a földrajzi határpontot a meghatározott személy (persze a telefonjával együtt, amelynek a GPS rendszere be van kapcsolva), akkor a telefonon elindul egy alkalmazás, például a készülék üzemmódot vált.

A geofencing egy érdekes összetétel, amelynek az előtagja a geography magyarosan geográfia, azaz földrajz szerkezet előtagja, amely önmagában képes jelölni minden olyasmit, amely a földrajzzal kapcsolatos. Az utótagja a fence ’kerítés’ alak származéka. Az összetétel, tehát a földrajzi kerítés, geo kerítés, ami önmagában nem jelent túl sokat, ám könnyen rájöhetünk, hogy a valóságos és a virtuális határvonalak egybeeséséről van szó.

Bódi Zoltán

| Még több lehetőség