Netidők Blogtársaság

Folytatjuk múlt héten elkezdett sorozatunkat: tudtok-e olyan házi számítógépet mondani, amely nem magyar gyártmány, és a valaha gyártott mennyiség negyede Magyarországra került?

Elnézve a cikk címét, nem lesz nehéz a válasz - igen, az Enterprise 64 és 128 az, amelyből a gyártott mennyiség egy negyede (C64-re kivetítve ezt a számot azt jelentené, hogy több, mint 4 millió C64 lett volna Magyarországon. Persze ez csak játék a számokkal.)

1982 a házi számítógép piac robbanásának éve volt az Egyesült Királyságban - legfőképp a ZX Spectrum megjelenése miatt hihetetlenül felpezsdült a piac. Egy Locumals nevű hongkongi kereskedőcég úgy döntött, megbízza az angol Intelligent Software nevű céget egy házi számítógép kifejlesztésére. Az Intelligent Software akkortájt sakkszámítógépek fejlesztésével és eladásával foglalkozott, vezetője egy nemzetközi nagymester, David Levy volt.

„A podcasting technológia lehetővé teszi hang-, videó- és más fájlok sorozatszerű közzétételét az interneten úgy, hogy a felhasználók feliratkozhatnak az adott anyag epizódjait tartalmazó csatornákra.” (Wikipedia)

Bevallom, meglepődtem, amikor megnéztem, mit is ír a podcastokról a Wikipedia. No nem a definíció miatt, hanem azért, mert a szócikk jelen pillanatban 44 magyar podcastot sorol fel, igencsak változatos témákban. Kínálat tehát van bőven itthon is, a külföldi csatornákkal együtt pedig igazán van miből válogatnia annak, aki ilyen típusú szórakozásra, tájékozódásra vágyik.

A nagy kínálat ugyanakkor nem generál nagy keresletet – az NRC legutóbbi felmérése szerint ugyanis a felnőtt magyar internetezők mindössze 4-5 százaléka szokott podcastokat hallgatni. A többes szám ráadásul nem is igazán indokolt, hiszen ennek a meglehetősen kicsiny szegmensnek a zöme jellemzően egy – esetleg két – csatorna hallgatója.

Érdekes, hogy maga a podcast fogalma sem igazán közismert: a netpolgárok több mint 70 százaléka még csak nem is hallotta a kifejezést, azok aránya pedig, akik hallották már, és a jelentésével is többé-kevésbé tisztában vannak, csupán 9 százalék. Megállapítható tehát, hogy jórészt azok tudják, mi fán terem a podcast, akik hallgatnak is ilyesmit, vagy legalábbis feliratkoztak már valamelyik csatornára.

A podcast-hallgatók körében egyébként háromszor annyi férfit találunk, mint nőt. Ez nem annyira meglepő, ha tudjuk, hogy sok hasonló típusú internetes tevékenység (például a letöltés, streamelés) is tipikusan férfiak körében népszerű, valamint ha figyelembe vesszük, hogy az egyébként széles hazai podcast-palettán többségben vannak az inkább a férfiakat vonzó témák.

Az viszont már talán meglepő, hogy bár a podcast szó előtagja az iPodra, és ezen keresztül a hordozható zenelejátszókra utal, meglehetősen ritka, hogy valaki ilyen eszközön hallgatja az adást. Legtöbben asztali számítógépen vagy laptopon, notebookon játsszák le műsort – a hordozható kütyük (beleértve a mobiltelefont is) sokkal kisebb szerepet kapnak a tartalmak fogyasztásában.

Annak ellenére azonban, hogy kevesen tudják, mi is az a podcast, azok száma nem csekély, akik nyitottak az ilyen típusú médiafogyasztásra. Felmérésünk azon résztvevői közül, akik ma még nem hallgatnak podcastot, minden negyedik nyilatkozott úgy, hogy elképzelhető, hogy a jövőben kipróbálja a dolgot (a legtöbben zenei vagy film tematikájú, illetve humoros adásokat hallgatnának). Ez a fajta nyitottság persze elméleti, és a valóságban csak akkor realizálódhat közönségként, ha a szolgáltatás ismertségében számottevő növekedés következik be.

Kurucz Imre

A felmérést az NRC 2012. október 25-29. között végezte 1000 internet-használó online megkérdezésével. Az adatbázist az Millward Brown – TNS Hoffmann NOK kutatásának offline adataival súlyoztuk, így az a legfontosabb demográfiai ismérvek tekintetében reprezentatív a legalább hetente internetező 18-75 éves magyar lakosságra nézve.

"Hello Capcha" - mondanám neki. "Hello"- köszönne vissza ő. Nézegetném és - ahhoz képest, hogy holmi betűkből áll, amik hol izegnek, hol meg mozognak - jóképűnek mondanám, na meg persze innovatívnak, ahogy ezt már az eFestival 2012 zsűrije is megállapította. A HelloCaptcha ugyanis egy olyan magyar újítás a Turing tesztek világában, amely felkavarta az állóvizet.

A szoftver rendkívülisége abban áll, hogy behozta új dimenzióként az időt. Az ötletgazda és egyben vezető fejlesztő, Grad-Gyenge László a sikert azzal magyarázza, hogy a módszer (a mozgás megjelenítése) egyrészt látványos, másrészt - és ez a fejlesztőket és weboldal tulajdonosokat jobban érdekelheti - sokkal nehezebben és lassabban törhető, hiszen már a capcha lejátszása is másodpereket vesz igénybe. Az emberi szemet és elmét azonban változatossága és mozgalmassága miatt nem fárasztja.

A múlt heti blogposztban arról írtam, hogy hogyan jutottam el a merevlemezes és usb-kulcsos adathordozástól a felhő alapú megoldásig. Valójában ez csak az egyik indoka annak, hogy miért szeretem a felhőt. A LiveMesh szolgáltatáson túl, ami a számítógépek-felhő közötti szinkronizálást végzi számomra, több felhő alapú szolgáltatást is használok még, amik nagyban megkönnyítik az életem. Ilyen szolgáltatások a Dropbox, a Google Drive és a Skydrive. Alábbiakban 1-2 számomra hasznos felhasználási lehetőségről szólok ezek kapcsán.

Az első felhőszolgáltatás, amit intenzívebben használni kezdtem, a Dropbox volt. A Dropbox számomra egy olyan pendrive, amit nem kell magamnál hordani, amit nem tudok elhagyni – igaz, csak internet kapcsolat esetén tudom elérni az így tárolt anyagokat. Ma már azonban a mobil internetnek hála (a nálam ritka) külföldi tartózkodást leszámítva mindig van elérhető internet kapcsolat. Így a Dropbox nyugodtan telepakolható anyagokkal. Elsősorban a számítógép és a hordozható eszközök (tablet, okostelefon) közötti adat megosztásra szoktam használni. Erre teszem fel például a hallgatói dolgozatokat, a hosszabb szövegeket. Kikapcsolódás esetére novellákat, könyveket is tartok rajta. Néhány esetben pedig az is előfordul, hogy 1-1 könyvtárat megosztok, ha olyan tartalmat kell hozzáférhetővé tennem, amit nem csak egyszer és néhány embernek kell elküldenem, hanem rendszeresen – és újabb lehetséges címzettek felbukkanása bármikor várható.

A másik felhőszolgáltatás, amit időnként használni szoktam, a Google Drive. Nálam ez elsősorban az úgynevezett kollaboratív munka eszköze, tehát ide teszem fel azokat a táblázatokat, szövegeket, amikkel többen dolgozunk. Például ezen osztottam meg a hallgatóimmal legutóbb, hogy ki melyik könyvet választotta recenzálni. Ebben a félévben ugyanis azt a feladatot adtam a hallgatóimnak az egyetemen, hogy egy listából válasszanak könyvet és írjanak belőle könyvismertetőt. Fontos információ volt számukra, hogy egy könyvet kiválasztott-e már valaki. A legegyszerűbb a Google Drive segítségével volt megosztani a dokumentumot. E nélkül sokkal több e-mailezés lett volna és adminisztrálni is nehezebb lett volna a dolgot. De szintén a Google felhő szolgáltatását használom az androidos táblámmal készült képek azonnali mentésére. A képet elkészülte után a gép automatikusan feltölti a Google Drive-ba (kiválasztható, hogy ezt csak wifi hálózaton tegye, kímélendő a mobilos csomag adatforgalmi keretét). Ennek különösen akkor vettem hasznát, amikor egy szoftveres hiba miatt vissza kellett állítanom a tablet rendszerét és sajnos menteni már nem lehetett róla: egyrészt egyetlen képem sem veszett el, másrészt a visszaállítás után automatikusan visszatöltötte a rendszer a képeimet. Így azokat alkalomadtán ismét meg tudtam mutatni az ismerősöknek, barátoknak.

A végére hagytam a Skydrive-ot. Ezt a Lumia telefonommal használom intenzíven, mivel a Windows Phone rendszernek alapbeállításban ez a felhős háttérrendszere. Itt is mentem a képeimet már az elkészítésük pillanatában. De ezen túl a OneNote jegyzeteim vagy a telefonon készített Office anyagaim is a felhőben tárolódnak, ami azért kényelmes, mert bármit jegyzetelek a telefonon, az később elérhető a számítógépen is az internet segítségével, így könnyen tudok másolni és beilleszteni belőlük bármit egy másik helyre.

Mindhárom rendszert könnyű használni, kényelmesek, sok esetben a háttérben dolgoznak, mindössze egyszer kell beállítani ehhez őket. Nem mondom, hogy nem tudnék élni nélkülük, vagy hiányuk megoldhatatlan nehézséget jelentene, de bizonyos dolgok kezelése sokkal körülményesebb lenne számomra. Ezért is szeretem a felhőt.

Pintér Robesz

Sokan beszélnek a felhőről, a felhőben tárolt adatokról, mint a jövőről. A helyzet azonban az, hogy kevés odafigyeléssel a felhő már most is remekül használható és ezért még a zsebünkbe sem kell nyúlnunk. Mondok néhány személyes példát, amiből az is kiderül, hogy miért szeretem a felhőt.

A felhő előtti időkben – még idén év elején is – egy 250 gigabájtos külső merevlemezzel jártam munkába. Ezen voltak ugyanis azok az anyagaim, amiket nem akartam a munkahelyi gépen tárolni, elsősorban szakmai anyagok (visszamenőleg a kilencvenes évekig, amikor elkezdtem számítógéppel dolgozni), másrészt fényképek (amik az évek alatt több mint 100 gigára híztak). A külső merevlemezt az otthoni gépemen is használtam, tehát gyakorlatilag erre „költöztem”. A biztonság kedvéért folyamatosan mentettem a lemez tartalmát egy otthon elhelyezett nagyobb külső merevlemezre. Ezzel a rendszerrel elkerülhető volt, hogy folyamatosan egy közel 3 kilós laptopot kelljen hurcibálni magammal minden nap és jóval kevesebb helyet is foglalt.

A külső merevlemez azonban idővel elkezdett „vacakolni”, például miközben rá volt dugva a gépre, váratlanul nem lehetett rá menteni. Az operációs rendszer ezen túl azt is jelezte, hogy hibák vannak a lemezen. Semmi sem veszett el ugyan, de várható volt, hogy kisebb-nagyobb adatvesztések idővel előfordulhatnak. Mivel minden anyagom ezen volt a biztonsági mentések ellenére attól tartottam, hogy elveszik valami fontos. Ezért a lemezt a fiókba tettem és vettem egy 8 gigás pendrive-ot. Az aktív dolgok (könyvtárak), amikkel rendszeresen dolgoztam, nem haladták meg ugyanis a néhány gigás méretet. Mint pár hónap alatt kiderült a pendrive egyáltalán nem volt jó ötlet a hordozható merevlemez kiváltására: egyik nap nem tudtam írni rá, csak olvasni róla és törölni sem lehetett a fájlokat. Gyakorlatilag úgy viselkedett, mint egy egyszer írható és már megírt DVD adatlemez: csak olvasni lehetett, módosítani nem. A gyártócég ügyfélszolgálatával való hosszas egyeztetések után azt javasolták, hogy vigyem vissza a boltba, ahol adnak helyette másikat. Csakhogy rajta volt az összes adatom, amit nem lehetett letörölni. Azóta ez is az asztalfiókban porosodik és pendrive-ot csak 1-2 file ideiglenes szállítására használok (például a konferencia és egyéb előadásokat).

Ekkor visszatértem a külső merevlemezes megoldáshoz, de attól tartottam, hogy elveszhetnek az adatok lemezhiba miatt, vagy elhagyhatom, ellophatják a hordozható tárolót, ami számomra „végzetes” lett volna. Így alternatív megoldás után kellett nézni. Ekkor jutott eszembe, hogy az okostelefonom és tabletem révén már évek óta használom a felhőt, elsősorban az ezen készülékekkel készült képek tárolására (elkészülésük után azonnal felmásolja őket automatikusan a rendszer a felhőbe, ha ezt engedélyezzük neki). Illetve az Evernote alkalmazás révén jegyzetelésre, hírek, információk tárolására is a felhőt használom közel két éve (sőt, írásra is, például ennek a blogposztnak az első változata is Evernote-ban íródott a buszon és metrón zötykölődve, amit aztán a munkahelyi gépen szerkesztettem meg – ahol azonnal hozzáférhető volt a szöveg, mivel a felhőben tárolódik).

Az a megoldás, amit találtam végül a hordozható merevlemez kiváltására, felülmúlta minden várakozásomat. Egyrészt ingyenes, másrészt kényelmes, gyors, megbízható és annyira a háttérben zajlik, hogy teljesen el tudtam felejteni, folyamatosan dolgozik a háttérben. (Annyira hozzászoktam néhány hónap alatt, hogy később több pendrive-ot is elhagytam – szerencsére megkerültek –, mert nem szoktam semmi ilyesmit dugdosni azokba a gépekbe, amikkel elsősorban dolgozom). De hogy ne csigázzam tovább az olvasót, a LiveMesh-ről van szó, amibe behúztam az aktív könyvtáramat (tehát azt, amiben még módosítgatok tartalmat, mert még nem archiváltam). Az anyagok így fent vannak a felhőben, de egyúttal rajta vannak az otthoni és a munkahelyi gépem merevlemezén is, amiket folyamatosan a háttérben szinkronizál és naprakészen tart a rendszer. Így akkor is hozzáférek mindkét helyen a dolgaimhoz, ha esetleg átmenetileg nincs internet. Az első hálózatra csatlakozáskor újra megtörténik a hálóval való szinkronizálás:

„Ha két vagy több számítógépre van telepítve a Windows Live Mesh, szinkronizálhatja közöttük a mappákat (a számítógépek között közvetlenül). Ha mappákat szinkronizál a számítógépek között, az egyik számítógépen végzett módosítások megjelennek a másikon is, amikor a számítógépek kapcsolatban állnak az internetttel. A szinkronizált mappák tartalmát mindegyik számítógép menti, így akkor is dolgozhat rajtuk, amikor nem kapcsolódik éppen az internetre.”

A rendszer további előnye, hogy a felhőhöz nem csak ezen a két gépen férek hozzá, hanem bármilyen gépen elérhetem az anyagaimat, ahol van internet. Elég belépnem a fiókomba. Ez a megduplázott és „felhőzött” rendszer nagyon kényelmes, jól használható és sokkal biztonságosabb számomra, mint a hordozható merevlemezes idők. Egyetlen dolog hiányzik a teljes boldogsághoz, hogy harmadikként a tebletemet is beleköthessem valahogy a rendszerbe és menet közben is elérhessem az összes anyagomat. De remélem, hogy az új, Windows 8-as vagy RT-s világ ezt is megoldja majd előbb-utóbb.

Pintér Robesz