Rákattantam az NSA megfigyelés témájára, pedig egyébként a megfigyelés, a totális kontroll, az orwelli rémvíziók az előző 15 évben - amióta információs társadalommal foglalkozom - nagyjából hidegen hagytak. Megismerkedtem a különböző szereplők álláspontjával Snowden-től (a kiszivárogtatótól) kezdve a botrányéhes médián át a manipulatív NSA-ig és az érintett együttműködő online cégek, valamint a kezeit mosó elnök, a "nép" véleményéig továbbá a nemzetközi reakciókig. Várhatóan ezekből egy cikk születik hamarosan, amivel itt nem untatnám a blog olvasóit. Inkább csak azt mondanám el - a blog műfajánál maradva - hogy mit gondolok erről az egészről és szerintem mi az alapvető baj az NSA tevékenységével.

Megnézve az eredeti Guardian cikket és Snowden 12 perces videóját, átnézve sok cikket és elolvasva fórum-bejegyzéseket (felhasználói véleményeket) a magam részéről azt gondolom, hogy az emberek (az emberi kommunikáció) minél szélesebb körű, nem indokolt megfigyelése zajlik Amerikában. (Egyelőre nem hűtőket, porszívókat, villanyórákat stb. figyelnek, hanem embereket – feltehető, hogy a jövőben utóbbiakat is figyelni akarják majd, amint a m2m is elterjed. De nem is ez a lényeg.) A lényeg, hogy 200 év alatt az volt a logika, hogy ha gyanús, engedélyt kérünk, ha megkapjuk, megfigyeljük, ahogy tudjuk. Tehát konkrét személyek megfigyelése folyt, azután, hogy azok gyanússá váltak. Most adatgyűjtés (nem konkrét személyekről, hanem úgy általában) folyik, javarészt még azelőtt, hogy bárki gyanússá válna, így:

  1. ha gyanússá válik, visszanézhető, hogy mit csinált még azelőtt, hogy gyanússá vált volna;
  2. de eleve attól is gyanússá válhat, amit csinál (például automatizált szűrőkön keresztül) és akkor már konkrétan őt (is) figyelhetik.

Mindkét esetben logikai igazolást nyer, hogy érdemes a rendszert fenntartani és megfigyelni az embereket, egyrészt, mert ilyen rendszer nélkül nem lehetséges utólag rekonstruálni korábbi eseményeket (mielőtt gyanús lenne valaki), másrészt, mert így sokkal könnyebb kitalálni, hogy kit kell megfigyelni (kiszűrni, hogy ki gyanús a tömegből). Érthető tehát, hogy az emberek egy jelentős része elfogadja a rendszer működését és inkább felad valamennyit a nem különösebben magasra értékelt magánszférájából, pláne, hogy ez egyébként nem jár a számára semmilyen kényelmetlenséggel (amíg nem válik maga is gyanússá). Mi ezzel a gond? – kérdezik sokan.

A gond szerintem az, ha:

  1. ezt a rendszert ellenőrizetlenül használják (elsősorban azok kontrollálják, akik üzemeltetik),
  2. az érvényes jogszabályokat és az alkotmányos elveket nem betartva (vagy megkerülve és sajátosan értelmezve),
  3. és nem a céljának megfelelően.

Az első kettő egyelőre bizonyosnak látszik, a harmadikra nincs bizonyíték. Kérdés, hogy meg kell-e várni, hogy ilyen bizonyítékok legyenek, tehát hogy visszaéljenek a rendszerrel, például kiderüljön, politikusokat zsarolnak meg magánéleti botlásaik miatt, hírességeket tegyenek tönkre kompromittáló információkkal, üzletemberek (versenytársak) hallgatólagos támogatását szerezzék meg vagy kényszerítsék őket bizonyos lépésekre stb. (Ne felejtsük el, hogy Edward Snowden egy vállalkozás alkalmazásában állt, amely rengeteg információhoz fér hozzá, nyilván a saját versenytársairól is. Az más kérdés, hogy ténylegesen visszaél-e ezzel, az viszont tény, hogy ennek a kísértése, kockázata fennáll.)

Azt gondolom, attól még, hogy a technológia lehetővé teszi az emberek egyre nagyobb mértékű megfigyelését, ez még nem kellene, hogy egyúttal azt is jelentse, hogy az erre alkalmas rendszert ki is építsék, vagy a korábbi szabályok megszegésével tegyék meg valamilyen indokra (biztonság, terrorizmus) hivatkozva. Egyelőre a totális megfigyelhetőségre csak törekednek és feltehetően egy darabig nem is érik el ezt a technológiai szintet. Fontos lenne viszont, hogy még most meg lehessen fogni a dolgot, amikor a teljes rendszer nem épült ki – és ne csak a technológiai korlátok állják gátját ennek, hanem a jogszabályok következetes betartása és a civil kontroll. Amerika véleményem szerint nagyon rossz úton jár és nagyon rossz példát mutat a (demokratikus és nem demokratikus) államoknak világszerte, hogy hogyan lehet visszaélni az internettel és a felségterületén működő online cégek bizalmával. Ezzel felhatalmazza azokat, hogy ők is ezeket az új játékszabályokat kövessék, amivel deklarálja egy új cyberkorszak kezdetét, amiben a megfigyelés, a kémkedés, a mások rendszereibe való betörés teljesen elfogadott és legitim része a hatalmi játszmáknak. 

Pintér Robesz