Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Petíció az információszabadságért

A Snowden-ügy sokakat ráébresztett arra, hogy az internet természetéhez alapjában véve hozzátartozik az információszabadság biztosítása mellett a megfigyelés és ellenőrzés is. De vajon mit tehetünk mi, hétköznapi emberek akkor, ha ez zavar minket? Hangot adhatunk a nemtetszésünknek…

Február végén rendezték Bécsben „Az információszabadság nyomás alatt. Kontroll – Krízis – Kultúra” – nemzetközi konferenciát, ahol petíciót fogadtak el a kérdéssel kapcsolatban. A készítők szerint Snowden esete nem egyszerűen arról szól, hogy valaki titkos információkat szivárogtatott ki, hanem az információ szabadságáról és az önkifejezésről, mint alapvető demokratikus jogok megvédéséről.

A petíciót írók elítélik az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és valamennyi európai szövetséges állam gyakorlatát, amely során tömeges méretekben figyelnek meg internetes aktivitásokat, közösségi médiában folyó tevékenységeket, mobil- és vezetékes telefonhívásokat, szoros együttműködésben globális magáncégekkel, mint amilyen például a Google, a Facebook vagy a Microsoft.

A petíció szerint furcsa paradoxon jellemzi a 21. századi médiát és az abban dolgozó újságírók életét: miközben a világon soha korábban nem volt még ennyi embernek lehetősége a szabad önkifejezésre, aközben óriási hatalmi asszimetria alakult ki, ami kedvez annak, hogy az állam és a magánvállalkozások ellenőrizzék a médiát. Mindeközben az újságírók erőszakos támadásoknak vannak kitéve és korlátozzák munkájukat. Ennek a paradoxonnak fontos részét jelenti, hogy mindez részben a terrorizmus ellenes törvényekre hivatkozva történik, egy erősödő új nacionalista közegben, ahol a politikai, gazdasági és média hatalom összefonódik és a minőségi kritikai média szerepe meggyengül (beleértve a független médiát, az oknyomozó újságírást vagy a közmédiumokat). Ezt tetézi, hogy a közösségi médiát és az internetet nagyban ellenőrzik a vállalatok és az alternatív média projektek sem kapnak elegendő támogatást. Mindezek kihívást jelentenek a sajtószabadság, a szabad média, az információszabadság és az önkifejezés számára.

A petíció aláírói hisznek abban, hogy az információszabadság olyan érték, amiért megéri küzdeni és a jelenlegi irányvonal komolyan fenyegeti a szabadságot, a demokráciát és az alapvető polgári szabadságjogokat. Ha te is egyetértesz mindezekkel, akkor virtuális aláírásoddal támogasd a petíciót:

The 2014 Vienna Declaration on Freedom of Information and Expression

Pintér Robesz

0 Tovább

Kőcsipkék és processzorok

A világ komputerfarmjai és szuperkomputerei általában olyan ipari épületekbe kerülnek, amelyek soha sem fognak felkerülni a világörökségi listákra. Gyorsan és olcsón építhető, maximálisan a funkciót kiszolgáló rideg építmények.

Ezek után meglepő, hogy ha a barcelonai szuperkomputer fölé nézünk, kőcsipkéket, faragott oszlopokat, boltíveket, és ólomüveg ablakokat látunk.  A Barcelona Supercomputing Center a katalán főváros Műszaki egyetemén kapott otthont. Azonban nem egy új épületet húztak fel a számára, hanem az egyetem üresen álló kápolnájában építették meg.

Hogy biztosítsák a komputer működéséhez szükséges klimatikus feltételeket, a komputer egy hatalmas üvegkockában kapott helyet.

A 63,8 TFLOPS-os, PowerPC-alapú szuperszámítógép a 2012. júniusi átadásakor a 465. volt a világranglistán.

 

Tücsi, a Galaktikus

(via BSC, wikipedia)

 

0 Tovább

Friss retro hírek a nagyvilágból

Egyre többen vagyunk a világban, akik régi hardverek iránt rajonganak, ezeket mentik, javítják, sőt vannak, akik tovább is gondolják az eredeti készülékeket.

MiST

A MiST a lengyel fejlesztő, Lotharek munkája, aki már több érdekes retro-eszközt készített, főleg Amigára, de Atari ST, Commodore, ZX Spectrum gépekre is fejleszt. Legújabb fejlesztése a MiST, ami egy FPGA masina (FPGA = Field-programmable Gate Array, magyar fordításban a felhasználás helyén programozható logikai kapumátrix) egy olyan eszköz, amely programozható logikai komponenseket és logikai összeköttetéseket tartalmaz.

MiST alaplap

MiST alaplap

Egyszerűen elmagyarázva egy FPGA úgy programozható, hogy viselkedésében már létező (vagy akár képzeletbeli, tervezés alatt álló) processzoroknak, vagy chipeknek feleljen meg anélkül, hogy ezeket a chipeket meg kéne venni. Például ma már nem lehet kapni a Motorola 68000-es családjának tagjait, azonban az FPGA segítségével a rendszert fel lehet úgy programozni, hogy olyan legyen, mint egy igazi 68000-es. Ugyanezt a rendszert utána át lehet programozni mondjuk egy MOS 8502-es processzorra, ami például a C64-esben is volt. Ez nem emuláció, hanem gyakorlatilag a processzorok „lemásolása”, virtualizálása.

A MiST egy ilyen FPGA alapú készülék, a neve azért MiST, lévén az a AMiga és az Atari ST neveiből van összetéve. Korszerű eszközökből felépítve 4 USB csatlakozót, VGA kimenetet, Atari és Amiga kompatibilis joystick bemeneteket és kártyaolvasót is tartalmaz. Ez utóbbi segítségével fel lehet rá tölteni az Atari ST „magot” és a TOS 1.04 operációs rendszert, amelytől a rendszer teljes értékű, de mai, korszerű eszközökkel (billentyűzet, egér, monitor) felhasználható Atari ST lesz. Egy reset és egy kártyacsere után egy Amiga mag és egy KickStart feltöltésével a MiST teljes értékű Amigaként működik. Csoda? Dehogy, csak az FPGA és az okos tervezés eredménye. Szinte biztosra vehető, hogy a MiST a jövőben további 68000-es alapú számítógépeket is futtathat majd, olyanokat, mint az ősi MacIntosh, Sega Megadrive, Neo Geo, vagy akár a 68008-as alapú Sinclair QL. Azt hiszem minden retro rajongó álma válna valóra, ha ezek a magok is elkészülnének.

A MiST egy apró kis dobozban kapható, ára a vásárolt darabszámtól függően 176-194 euró között váltakozik. A készülékhez egyik operációs rendszer és mag sem jár, azokat az internetről lehet letölteni.

A MiST dobozban

MiST dobozban


Elkészültek az első C64 laptopok!

Március 23-án az Ebay-en jelentek meg az első elkészült C64P-k, amelyek gyakorlatilag C64 laptopok. A készülék a C64 DTV (joystickba épített C64) alaplapját, egy SD2IEC kártyát (ezzel lehet SD memóriakártyáról tölteni programokat) tartalmaz egy 7”-es, színes képernyős netbook házban. A C64P televízióhoz is csatlakoztatható, és sztenderd C64 (9 tűs) joystickokat is fogad. A licitben 310 fontig jutott el a készülék, amelyből eddig 5 darabot gyártottak - a problémát a nagyon nehezen beszerezhető C64 DTV alaplapok okozzák.

C64 DTV

C64 DTV

Ezért aki ilyen C64 laptopot szeretne jobban jár, ha a készítőknek elküld egy C64 DTV alaplapot vagy készüléket a megrendeléssel - a többit ők már intézik.

C64p - avagy a Commodore-ból hogyan lesz hordozható számítógép

C64p - hordozható Commodore

Amiga 500 egy floppy dobozában?

Spanyol fejlesztők nemrégiben érdekes retro projecttel rukkoltak elő - úgy gondolták, hogy nagyon sok nosztalgiázónak megvannak még a régi lemezei, netán eredeti tartalmakkal, amelyeket ma már nehéz elolvasni, hiszen a PC-k lemezegységei nem kompatibilisek az Amigával. S bár az internetről szinte minden Amiga tartalom letölthető ADF fileok formájában, az igazi Amigás imádja hallgatni, ahogy kattog a floppy meghajtó (én speciel sosem szerettem).

Armiga prototípus

Armiga prototípus

Készülékük az Armiga névre hallgat, ugyanis egy két magos ARM procis apró alaplap emulálja az Amigát, amely egy saját gyártású interfész segítségével kezeli a floppy meghajtót, amely segítségével a készülék úgy viselkedik, mint egy 1 MB memóriával rendelkező Amiga 500-as. A különbség csak annyi, hogy az egész akkora, mint egy külső Amiga 3,5”-es floppy meghajtó. Az Armiga rendelkezik USB portokkal, ahova sztenderd billentyűzetet és egeret lehet csatlakoztatni, van HDMI kimenete a korszerű TV-khez, felszerelték SD kártya olvasóval a modern ADF file-ok elolvasásához és megtalálható rajta egy ethernet csatlakozó hálózati adatforgalomhoz. Maga a készülék képes az ADF file-okat kiírni floppyra, illetve a floppykból ADF file-okat gyártani. Érdekesség, hogy az Amiga üzemmód mellett a készülék Android 4.2 operációs rendszerrel is rendelkezik, így pedig teljes értékű Androidos asztali számítógépként is használható, lehet vele böngészni, játszani, filmeket nézni stb...

Az Armiga maga

Az Armiga maga

A fejlesztők tervei szerint amennyiben sikeres lesz a gyűjtés, akár MegaDrive, Neo Geo vagy Atari ST emuláció is elképzelhető a jövőben. A projectet jelenleg közösségi gyűjtéssel próbálják megvalósítani, ennek linkje: http://igg.me/at/armigaproject

 

Gyu, a sziporkamester

0 Tovább

iToilet

Mekkora rajongónak kell lenni ahhoz, hogy valaki ilyen csészét állítson be a fürdőszobájába?

Milos Paripovic tervezte az "iPoo" fantázianevű csodát. Ugyanabból az alumínium ötvözetből készölt, mint az Apple notebook háza. A WC-ülőke még vékonyabb, mint a MacBook Air. Tökéletes WC MacBook felhasználók iPhone tulajdonosok, és az Apple rajongók.

 

(via itt)

0 Tovább

Átmenet az információbőség korába

Információs túltelítődés (information overload), információbőség (information glut), adatszmog (data smog) és tartalomsokk (content shock). Néhány divatos kifejezés (buzzword) az elmúlt évekből, amelyek mind ugyanazt a jelenséget írják le: egyre több információból és tartalomból választhatunk – kell választanunk –, ami sokak számára nehézséget jelent, sőt egyenesen feszültséget okoz.

Más-más megnevezéssel, de az internet elterjedésétől kezdve egyre több formában hallani tehát, hogy túl sok a tartalom, valahogyan szelektálnunk kell belőle. Bár meglepő lehet, de az információbőség fogalma egyáltalán nem az internethez kötődik – az első, témához kapcsolódó említést idősebb Senecának tulajdonítják, aki már 2000(!) évvel ezelőtt arra panaszkodott, hogy a túl sok könyv zavaró lehet. Ez akkor azonban – ahogy ma mondanánk – csupán egy szűk értelmiségi elit problémája volt.

Ha jobban belegondolunk, akkor a jelenség a nyomtatás és az olvasni tudás középkor végi megjelenésétől és széles körű elterjedésétől tömegesedett, ért el egyre többeket: azóta olyan világban élünk, ahol nem tudunk minden információt elfogyasztani, szelektálnunk kell belőlük. Kezdetben ez elsősorban a könyvekre és az egyéb nyomtatott tartalmakra volt jellemző, már egészen korán triviálissá vált az olvasni tudók számára, hogy egyetlen ember képtelen az összes nyomtatott tartalmat átlátni és elfogyasztani, válogatnia kell közülük.

Ez azonban még nem feltétlenül gond, mivel az ember evolúciójánál fogva egyfajta „szelektálógép” – folyamatosan áradnak felénk érzékszerveinken keresztül az információk és a legtöbbet vagy észre sem vesszük, vagy igen gyorsan feldolgozzuk (például sztereotipizálunk). De a szűk keresztmetszetet a könyvnyomtatás elterjedésének idején nem is annyira a szelektálás jelentette (mit olvassunk), hanem a nehézkes hozzáférés: a könyvekhez jó könyvtár hiányában szinte lehetetlen volt hozzáférni gyakorlatilag egészen az 1990-es évek végéig (sőt, a világ jelentős részén mind a mai napig). Amíg az internet javarészt meg nem oldotta az univerzális és globális hozzáférés problémáját azok számára, akik hozzáférnek a világhálóhoz – nem véletlen, hogy a könyvtárak a fejlett világban azóta sem képesek magukhoz térni abból a sokkból, amit a legfontosabb funkciójuk elvesztése okozott.

Ami az elmúlt 1-2 évtizedben és napjainkban zajlik, az az egyik legfontosabb változás az emberiség történetében, csak többnyire nem tudatosul számunkra: az információínség korszakából lépünk át az információbőség korszakába. Míg az elsőben az jelentette a kihívást, hogy még, ha az információ létezett valahol, nem fértünk hozzá, tehát a hozzáférés, rendszerezés, elérhetőség korlátait kellett elsősorban átlépni, addig mára, az új korszakban egészen másfajta problémákkal küzdünk, és másfajta készségekre van szükség. Most tanuljuk meg, hogy egy információéhség vezérelte világ helyett milyen élni egy zajjal teli, információbőség jellemezte világban. Ahol válogatnunk kell a tartalmak között, tudnunk kell keresni közöttük, a találatokról gyorsan – akár másodpercek alatt – eldönteni, hogy relevánsak-e, megbízhatóak-e, hasznosak-e számunkra, majd beépíteni őket a meglévő tudáskészletünkbe…

Arra, amit ez jelent, különböző válaszok születtek a technológiával kapcsolatos attitűdök alapján. A technofóbok szerint (akik nem igazán kedvelik a technológiai újdonságokat) ez a helyzet meghaladja a képességeinket, szépen lassan egyszerűen belefulladunk az információs óceánba. A technofilek ezzel szemben azt gondolják, hogy nem fulladhatunk bele az információs óceánba, mert megfelelő technológiákkal és személyes praktikákkal folyamatosan sikerrel alkalmazkodhatunk az új helyzetekhez, így ehhez is. Végül a technorealisták szerint – hozzám ez áll a legközelebb – az embereket körbevevő és elérhető információk mennyisége folyamatosan nőtt az elmúlt évszázadokban, amit eltérő sikerrel tudtak csak az emberek kezelni. Kialakultak intézmények, eljárások, megoldások, de az internet ebben új korszakot nyit, amihez még folyamatban van az alkalmazkodás, mindez érthetően vezet feszültségekhez és frusztrációhoz egyéni és társadalmi szinten is.

Egyvalami biztos, szűrnünk kell az információkat – sokszor azonban az előszűrést gépek, szoftverek, algoritmusok végzik el helyettünk. Ilyenkor korábbi szokásaink alapján megpróbálják kitalálni, hogy mire lehetünk kíváncsiak. Például a Facebook az ismerőseink frissítéseiből csak egy kis szeletet mutat meg nekünk, a Google ugyanarra a keresésre teljesen más találati listát ad két különböző felhasználójának azok korábbi keresései és kattintásai alapján. A gépek, szolgáltatások által végzett szűrés azonban szelektív, más algoritmusok vagy megoldások teljesen máshová vezethetnek. Lásd például az e téren éppen friss Facebook alapú algoritmust, a magyar LInKE-t. Felmerül a kérdés, hogy vajon milyen lenne a Facebook-ot használni, ha ez lenne az alap algoritmus, mások lennének a felhasználók tapasztalatai, párbeszédei – miben változna meg az életük? A legnagyobb gond ugyanis az ezekkel az algoritmusokkal, hogy észrevétlenül kialakítanak egy filter bubble-t (Eli Pariser), csak azt látjuk a világból, ami átszűrődik rajtuk, így könnyedén azonosítjuk az így kialakuló részleges képet magával a teljes világgal, miközben valójában annak csak egy sajátos lenyomatát látjuk.

Mi lehet a megoldás az információbőség korában az átlag internetező számára? Megfelelő információháztartás és időháztartás kialakítása. Csak mi a „megfelelő”? Feltehetően nincs univerzális recept arra, hogy mi jó nekünk, ez függ az információfogyasztási szokásainktól, munkánktól, szabadidőnk mennyiségétől. Egyelőre azonban senki nem tanítja azt, hogy hogyan boldoguljunk ebben a világban – ellentétben azzal, ahogy a könyvtárak használatát megtanítják. Pedig életünkben számtalan helyen szembesülünk a bőség okozta kihívásokkal: amikor döntéseket kell hozni, amikor be kell osztani az időnket, amikor termékek vagy szolgáltatások közül választunk, amikor szabadidős programot választunk, vagy éppen médiát fogyasztunk.

Miközben elkezdtem beleásni magam a témába (a Corvinuson futó Információs társadalom kurzus kapcsán) ébredtem rá, hogy itt is az információbőséggel szembesül a kutató: az információfogyasztás témája ezer szállal kötődik más területekhez, így a döntéselméletekhez, az időháztartás kérdéséhez, a fogyasztásszociológiához, a reklámkutatásokhoz, a kognitív pszichológiához… Sajnos egy blogposztban lehetetlen akár csak felvillantani a téma legfontosabb kérdéseit – a lényeg azonban, hogy az információbőség korszaka itt van, amire mindenkinek saját válaszokat kell adnia.

Pintér Robesz

0 Tovább

Netidők Blogtársaság

blogavatar

Digitális talkshow írásban is. Itt a Netidők! Ez a Netidők c. rádióműsor (Petőfi Rádió) blogja. Mindaz, ami elhangzik az adásban, meg ami nem.

Utolsó kommentek