Netidők Blogtársaság

Érdekes kutatás híre látott napvilágot pár napja a The Guardian hasábjain, amely szerint bár ugyan az Android részesedése toronymagas az okostelefonok között az Egyesült Királyságban is, a felhasználóik kevésbé hűségesek, mint az almás platform esetében. Sőt, a robotok „gravitálnak” az alma felé, vagyis sok androidos hűtlen lesz és idővel elhagyja a platformot az iPhone kedvéért.

A kutatást készítő Foolproof magyarázata szerint (a kutatási jelentés itt érhető el), míg az első készülék kiválasztásánál az elsődleges szempont az ár (ezért választanak sokan olcsó androidos készüléket), ahogy a felhasználók életében egyre fontosabb szerepet tölt be az eszköz, az ár szerepe csökken és a felhasználói élmény kerül a középpontba (így egy részük hajlandó beruházni egy iPhone-ba). Ezért, amikor a készüléket lecserélik, több androidos úgy dönt, hogy vált a platformról iOS-re.

Egy másik kutatás hasonló tendenciát mutatott az Egyesült Államokban is. De vajon mi lehet a helyzet idehaza? Egyelőre erre vonatkozó kutatási eredmények nem állnak rendelkezésre, azt viszont tudjuk, hogy 2013 szeptemberében a 18 évnél idősebb internetezők 47%-ának volt okostelefonja, amiből 77% volt Android, 9% Windows Phone, 8% Symbian és 5% Apple (eNET online kutatás, 18 évnél idősebb internetezők körében).

Érdemes volna megvizsgálni, hogy nálunk mi alapján választanak az emberek okostelefont (biztosan szerepet kap az ár, a szolgáltatói ajánlat, az ismerősök ajánlása, a korábbi tapasztalatok stb.). Az első készülék kiválasztásánál kiemelkedően fontos lehet az ár, később azonban ez csökkenhet, bár valószínűleg nálunk továbbra is meghatározó maradhat. Egy ilyen kutatásból idehaza is kiderülhet, hogy hogyan cserélnek készüléket a felhasználók, tényleg ellépnek az androidos júzerek a drágább, jobb készülékek felé és gravitálnak az iPhone-hoz? Vagy a Windows Phone magasabb részesedése azt mutatja, hogy inkább errefelé mennek tovább?

A válasz feltehetően összetett, érzésem szerint különböző fogyasztói szegmensek lehetnek, amelyek eltérően viselkedhetnek, nincs egyetlen útvonal a platformok között. Van, akit a jobb felhasználói élmény ígérete győz meg a váltásról; van, akit a kíváncsiság hajthat másik platform felé; van, aki helyett „házi rendszergazdája” dönt; van, akit kétévente a szolgáltató boltjában az eladó győz meg; van, aki „örökli” a telefont. És a sor korántsem teljes – arról nem is beszélve, hogy sokan hűségesek maradnak. Plusz eltérő lehet a helyzet a készülékkínálat alsó és felső végén. Míg alul az Apple nem kínál valódi alternatívát (leszámítva a levetett régi iPhone-okat), a drágább készülékek között már nagyobb dilemma, hogy melyik platformot és készüléket válasszuk.

Szóval, bár látszólag egyszerű kérdésről van szó, de ez egy meglehetősen több változós egyenlet, még, ha változók végül mind egy irányba mutatnak is, mint a Foolproof tanulmányában.

Pintér Robesz

Továbbra sem hagy nyugodni a Snowden-ügy, ami kapcsán újabb és újabb visszásságok kerülnek napvilágra. Miért érdekel ez az egész ennyire? Mert úgy látszik, hogy a megfigyelés az internet egyik legalapvetőbb jelensége (mintegy hozzátartozik a természetéhez), amely sokkal elterjedtebb, mint azt valaha is gondoltuk volna, és szerintem nem jól van ez így.

Az alapvető kérdés az ügy kapcsán, hogy akarunk-e olyan világban élni, ahol az embereket, így köztük minket is, szinte ellenőrizetlenül, szisztematikusan és folyamatosan megfigyelnek az interneten vagy az egyéb kommunikációs eszközök használata közben, akkor is, ha egyáltalán nem követtünk el semmit és ennek a gyanúja sem merült fel? Ha nem, akkor mit tehetünk ez ellen, tehetünk-e egyáltalán valamit?

Snowden 2013 decemberében azt mondta, hogy már elérte a célját, mert ő csupán azt szerette volna, hogy a társadalom kapjon esélyt megvitatni a megfigyeléssel kapcsolatos kérdéseket, hogy eldönthesse kell-e változtatni valamin. (I didn’t want to change society. I wanted to give society a chance to determine if it should change itself.” “All I wanted was for the public to be able to have a say in how they are governed” "Nem akartam megváltoztatni a társadalmat. Esélyt akartam adni a társadalomnak, hogy eldönthesse meg kell-e változtatnia önmagát." "Mindössze azt akartam, hogy a nép beleszólhasson, hogyan kormányozzák.")

Ahhoz, hogy eldönthessük, kell-e változtatni, illetve min és hogyan kell változtatni, nem elég szörnyülködni az újabb és újabb botrányokon vagy Amerikára mutogatni. Amire szükség van, hogy értelmes kérdéseket tegyünk fel, amik alapján értelmes vitákat folytathatunk és aztán ez alapján változások léphessenek életbe (feltéve, hogy egyáltalán bármit is meg kell változtatni). De vajon mik a jó kérdések? Összeírtam néhány kérdést, amit érdemes tisztázni, illetve amik kapcsán az utóbbi hónapokban polémia folyik és szerintem fontos lenne tisztázni őket mintegy kiindulópont gyanánt (sajnos egy blogposztba legfeljebb a kérdések férnek bele, a válaszok inkább egy hosszabb cikkben kaphatnának helyet):

• Mióta figyel meg az állam és egyáltalán miért kell az államnak bárkit is megfigyelnie?
• Kiket figyel meg az állam és miért pont őket?
• Pontosan mit jelent az, hogy az "állam" megfigyel, tehát mely szervezetek, az állammal szerződéses viszonyban lévő vállalkozások végezhetnek megfigyelést?
• Hogyan, mit, milyen módon figyelnek meg az említett szervezetek?
• Milyen szabályok alapján működnek a megfigyelést végző szervezetek?
• Mi történik a megfigyeléskor keletkezett adatokkal, meddig tárolják őket, ki férhet hozzájuk stb.?
• Ki figyeli, ellenőrzi, kontrollálja a megfigyelőket és hogyan?
• Hogyan működnek együtt az NSA-vel a különböző, internettel kapcsolatos szolgáltatásokat, eszközöket nyújtó, elsősorban amerikai cégek (mint amilyen a Google, a Microsoft, a Yahoo vagy a Cisco)? Mit tehetnek, hogy védjék a felhasználóik érdekeit?
• Ha nekünk személy szerint semmi titkolnivalónk sincs és az életünk amúgy is egy nyitott könyv (amit önként megosztunk a közösségi oldalakon), akkor is kell-e foglalkoznunk a megfigyelésekkel vagy tartanunk tőle?
• Ha nem lennének ezek a folyamatos és szisztematikus, a teljes világra kiterjedő, adatbázisok építését célzó megfigyelések, akkor tényleg kevésbé biztonságos hely lenne Amerika és a világ? Többet árt vagy használ a Snowden által leleplezett megfigyelési rendszer?
• Miért kell a szövetséges országok polgárait, tisztségviselőit és annak vezetőit is megfigyelni?
• Lehet-e demokratikus egy olyan ország, ahol az államon belül titkos szabályok egyedi értelmezése alapján folyik tömeges és szisztematikus megfigyelés?
• Mi garantálja, hogy az így talált információkkal nem élnek vissza, ha a megfigyelést végző szervezetek vagy megbízóik érdeke ezt kívánja?

Elég sok kérdés, amikre csak részben ismerjük a válaszokat. Arról sokat hallunk újabban, hogy mi a helyzet az USA-ban, de mik a válaszok a releváns kérdésekre itthon vagy az EU-ban? Vajon nálunk is annyira ellentmondásos a megfigyelési gyakorlat, mint a tengerentúlon?

Persze attól, hogy mi Magyarországon rágódunk ezeken a kérdéseken, még nem változik meg az USA megfigyelési gyakorlata, de ha egy globális vita folyik, annak szerintem lehet hatása az amerikai gyakorlatra is.

Pintér Robesz

Október 15-16-án rendezték meg az idei Internet Hungary-t, amelynek mottója a „Fiúk az adatbányából” volt. A nyitó nap plenáris szekciójának fókuszában ennek megfelelően a Big Data és részben annak hazai alkalmazása állt. Maga a rendezvény természetesen jóval több témára koncentrált, a sokszínűséget a négy teremben párhuzamosan futó programok biztosították. Az alábbiakban szemezgettem a számomra érdekesebb előadásokból és kerekasztalokból.

Big Data akcióban

Az első napot megnyitó szekcióban számos érdekes tényre derült fény a Nagy Adattal kapcsolatban. Weiler Péter például elmondta, hogy 168 féle(!) hírlevelet küld ki a brands.hu, az alapján, hogy milyenek a felhasználói (mindez egy júzer szegmens elemzésen alapul). Az e-kereskedelem oldalon a szokásos nem, életkor stb. tényezők mellett legalább ugyanilyen fontos törésvonal a felhasználók között, hogy valaki vásárol-e ruházatot az interneten vagy sem. Mindez a vásárlói adatok alapos elemzéséből derült ki, ahogy az is, hogy az ilyen pontos célzás sokat segít a meglevő ügyfelek megtartásában és vásárlásra ösztönzésében, ami egy bizonyos ponton túl már hatékonyabb, mint folyamatosan új ügyfeleket bevonni.

Ugyancsak az értékesítés megértésére és ez alapján ösztönzésére törekszik az eNET adatbányász projektje, amiben 10 ezer(!) mobil értékesítési kampányból csinált elemzést majd előrejelző modellt a cég, ami jelenleg 75%-os pontossággal működik – tudhattuk meg Kis Gergőtől, az eNET egyik vezetőjétől. Ehhez persze az is kellett, hogy az adatokkal rendelkező partnercég megfelelő titoktartás biztosítása mellett megbízzon a kutatókban és odaadja értékes nyers adatait.

Az is kiderült – Csupor Eriktől hallhattuk – hogy több millió gigabyte adat termelődik naponta a WalMart-nál: ezen alapulnak az ajánlatai, ennek segítségével duplázta meg az online forgalmát az utóbbi időszakban és így most az egyetlen olyan cégnek tűnik a világon, aminek esélye lehet befogni az Amazont az online térben.

A Big Data persze nem csak értékesítésre alkalmas. A Wikipedia keresésekből akár pontos választási előrejelzéseket is lehet készíteni – mutatott rá Vicsek András a német választások kapcsán. Egy másik felhasználási példa a területi adatok fontosságát hangsúlyozta: egy városi projektben GPS alapú asztma inhalátor segített felfedni, hogy jellemzően hol vannak az embereknek légzési problémáik és utána rájönni, mi okozhatja azt – mesélte el Sirous Kavehercy Hollandiából.

Közösségi média és politikai mozgósítás: sztrájkok helyett lájkok?

Sztrájkok helyett lájkok vannak, nem elmegyünk az öklünket rázni, hogy free Tibet, hanem nyomunk egy lájkot és kész – állította Erdélyi Superman Zsolt egy kerekasztal beszélgetésben. A Facebook politikai aktivitásra való pontos hatásáról megoszlanak a vélemények, de az biztos, hogy a közösségi média hatással van a politikai kommunikációra és cselekvésre. Sükösd Miklós, Hong-Kongban oktató médiakutató a kínai környezetszennyezéssel kapcsolatos virtuális és valós tiltakozásokat vizsgálta egy átfogó kutatásban és mutatta be eredményeit a közönségnek.

Jelenleg körülbelül 500 millió netező van Kínában, 300 millió social média használó és legalább 100 ezren cenzúrázzák őket folyamatosan szoftverekkel. A kínai környezetszennyezési esetek értelmezési kerete a közösségi médiában a központi hatalom felelősségét veti fel, ami erősen emlékeztet a hazai Bős-Nagymarosra, azzal a jelentős különbséggel, hogy idehaza nem létezett akkoriban internet, így a tiltakozás sem ott öltött testet. Kérdésre Sükösd azt is elmondta, hogy Kínában sem a Weibo-n (leegyszerűsítve az ottani Facebookon) szerveződnek az utcai megmozdulások, de fontos terepe a véleménynyilvánításnak. Sükösd következő kutatása annak megértésére irányul, hogy a szamizdat köré tömörülő kelet-európai ellenzék és politikai aktivitása mennyiben különbözik a mostani, részben a közösségi médiában szerveződő kínai ellenzéktől.

Momentán társulat és rózsaszín kártyás fizetés a kuplerájban

Számomra a konferencia legüdítőbb „kerekasztala” a Momentán társulat improvizációs színháza volt, ami a mobil fizetés témakörét járta körbe. Ebből kiderült, hogy a Momentán Társulat bevezetné a kuplerájokba a rózsaszín kártyás fizetést, de persze nem érintésmentesen. A játékos, kreatív improvizáció jól felrázta a második nap ebéd utánjára már kissé elfáradt nézőközönséget, akik úgy érezhették, nagyon jól döntöttek, hogy ebéd után még nem hazafelé vették az irányt.

Az idei Internet Hungary is hozta tehát a máskor megszokott színvonalat, szellemi és társasági pezsgést, köszönet a szervezőknek az izgalmas programokért és a profi lebonyolításért.

Pintér Robesz

Hétfőn egy izgalmas konferencián vettem részt, ahol a televíziózás állt a fókuszban. Az első, hagyományteremtő jelleggel megrendezett Media Platform konferencián elsősorban a tévécsatornák, a műsorszórással foglalkozó cégek és a téma iránt érdeklődő rokon szakmák képviselői jelentek meg. Jómagam egy, az interaktív televíziózással foglalkozó kerekasztalba ülhettem be, ahol kiderült, hogy a mostani tévés üzleti modell napjai meg vannak számlálva - az igazi kérdés csak az, hogy csupán néhány évet, vagy több évtizedet kell várni arra, amíg tömegessé válik az újfajta, elsősorban internetes interaktivitáson alapuló mozgóképes műsorfogyasztás (szándékosan nem írok tévézést).

Először is szögezzük le, hogy az interaktivitás a televíziózásban nem az internettel kezdődött. Már a kezdet-kezdetén is szerettek volna az emberek visszajelezni a műsorokkal kapcsolatban, a gyártók pedig tudni, hogy mit gondolnak a nézők a műsorról, csak erre a "párbeszédre" korlátozottak voltak a lehetőségek. Tessék megnézni a Gyula vitéz télen-nyáron című klasszikus magyar filmet, hogy hogyan lehetett (volna) visszajelezni a televíziózás (broadcasting) hőskorában. A film ikonikus jelenetében az elektromos fogyasztók bekapcsolásával üzent a társadalom az alkotóknak (1 óra 10 percnél). Az elektromos rendszer leterheltsége ugyanis jól mérhető, bár mivel alapvetően nem erre találták ki, vannak is nem várt következményei (lásd amikor a műtőben elmegy a világítás a főhős életmentő beavatkozása közben).

Ennél sokkal kézenfekvőbb, de pusztán látszólagos interakciót jelentett a tévé távirányító. Itt ugyanis nem valós az interakció, nincs igazi visszajelzés, ha a néző elkapcsol, mert erről nem tudnak a műsor készítői, legfeljebb akkor, ha mérik a nézettséget és azok kapcsolnak el, akik benne vannak a nézőmérő rendszerben. (Idehaza sokkal korábban jelentek meg a tv távirányítók, mint a paneles, elektromos nézőmérés). Ekkoriban még a telefon jelentette az igazi visszirányúsítást. Míg azonban az egyik irányban el lehetett érni a tömegeket (a műsorszórással), a tömegekből legfeljebb a szerencsés kiválasztottak (egy-két megbízható elvtárs) vagy a nézők közül a műsorba kapcsolt betelefonálók jelezhettek csupán vissza. Tehát erősen korlátozva volt a valós idejű interakció.

Ettől már eggyel fejlettebb lehetőséget jelentettek az SMS-ek. Ezekre mind a mai napig sikeres műsorformátumokat lehet építeni. Az élő, szavazós műsorok esetében meghatározó bevételre lehet szert tenni az SMS-ekből befolyó díjakból. Ez már igazi, tömeges visszajelzésre ad lehetőséget - igaz, elsősorban szavazás jelleggel -, viszont az SMS csak az utóbbi egy évtizedben jelent valós alternatívát, amióta tömegesen elterjedtek a mobiltelefonok.

És csak mindezek után jön az internetes interaktivitás, de ez is evolúción ment keresztül. Először azt gondolták a szakemberek, hogy majd a tévé képernyőn keresztül leszünk interaktívak, például megvesszük a műsorvezető öltönyét, vagy kérésre extra információkat kapunk egy sporteseményről a képernyő segítségével. Ehhez képest, amit ma látunk, hogy az egyidejűleg két (néha három) képernyős médiafogyasztás terjedt el: a tévézés mellett egy további, másik eszközt használunk és azon keresztül vagyunk interaktívak, az referál a nézett műsorra: számítógép, okostelefon, tablet jelenti a másik, ugyanakkor néha elsődleges képernyőt, ami mellett még megy a tévé is. De ugyanakkor még ez is broadcasting, tehát tömeges, hagyományos tévés műsorszórás. Igaz, a felhasználók a közösségi médiában már nagy tömegben tudnak (leginkább egymással és nem a műsor készítőivel) interakcióba keveredni.

A legújabb mozgóképes modellben viszont már a műsor (a tartalom) akár el is válhat a csatornától vagy a műsorszóróktól (mint amilyen idehaza az Antenna Hungária, a kábeles vagy műholdas cégek). A tartalom úgy lesz önálló, hogy például felkerül a YouTube-ra, vagy a Netflix-re, a Hulura. Ebben az esetben eleve a tartalom kiválasztása is interaktívvá válik, mivel az rendszerint kikerül a televíziókészülékből és átköltözik a számítógépe, okostelefonba, tabletbe. A mobil internettel még magunkkal is vihető és bárhol, bármikor elérhető. Viszont nekünk kell megmondani, hogy mit akarunk nézni, nem az éppen futó adásból választunk (bár utóbbira is van lehetőség, ha azt mondjuk, hogy arra vagyunk kíváncsiak, mit néznek mások).

A fogyasztói, tévénézői szokások megváltozása lassú lesz. Az emberek hozzászoktak a kanapén, hátradőlős tévézéshez, kedvenc csatornákkal és műsorokkal, miközben vacsoráznak vagy esetleg el-elbóbiskolnak. Ilyenkor azt nézik, amit adnak, legfeljebb a távirányítóval váltanak a csatornák között. Már most is adott azonban, hogy az interneten, okostévén, számítógépen vagy tableten keresztül nem-lineárisan tévézzenek. De egyelőre ezzel kevesen élnek. Viszont ékes képzavarral élve az új szolgáltatások mar a spájzban vannak. A nagy csatornáknak, műsorszóróknak fel kell készülniük arra, hogy a műsorgyártók közvetlen kapcsolatba kerülhetnek a nézőkkel és rájuk nem lesz többé szükség, egyszerűen kikapcsolják őket az értékláncból. 

Pintér Robesz

A Facebook egyre fontosabb szerepet tölt be az emberek közötti kapcsolattartásban. Nem csak a közvetlen, közeli barátok és rokonok (ún. erős kötések), hanem a távolabbi ismerősök (ún. gyenge kötések) esetében is átalakul a kétoldalú kommunikáció. A változás különösen a fiataloknál drámai, akik ebben a közegben szocializálódnak, ezt tekintik természetesnek, így például az olyan, korábban általános eszközöket sem használják vagy másképpen, mint az e-mail. De az idősebbek, mint amilyen például ebben az esetben én is vagyok - a magam 37 évével - sem képeznek kivételt a változások alól.

A Facebook fokozatos térnyerésére a kétoldalú kommunikációban egy furcsa dolog hívta fel a figyelmemet pár napja. Kedden születésnapom volt, ami egy „köszöntés cunamit” indított el a Facebook-on. Legalább két tucat ismerősöm köszöntött fel az oldalon. Közben csupán egyetlen telefonhívást, egyetlen e-mailt és egyetlen sms-t kaptam ugyanezen okból. Persze tudom, hogy a Facebook figyelmeztet előre a szülinapokra, ami erősíti ezt a hatást, de ami érdekes, hogy a változást - lévén születésnap csak egyszer van egy évben - évről-évre nyomon lehet követni. Tavaly sokkal kevesebben köszöntöttek fel Facebook-on keresztül, két évvel ezelőtt pedig még inkább ritkaságszámba ment a dolog. Míg az sms, a telefonhívás vagy az e-mail gyakoribb volt ugyan, mint most, de ugyanakkor messze kevesebben köszöntöttek fel összességében bármelyik korábbi évben és azok is inkább a közeli rokonok és barátok közül kerültek ki.

Vagyis a Facebook mind számosságában, mind összetételében megváltoztatta a felköszöntők körét, miközben annak jellegét is átalakította. Azon túl, hogy ez nyilván rossz hír a telefontársaságoknak vagy a „felköszöntő iparban” dolgozó egyéb cégeknek, nagyon érdekes változásokra mutat rá a személyközi kommunikációban:

1. Az egyik, hogy az emberek többet és tágabb körben kommunikálnak egymással, mint korábban, ami erősíti az erős és a gyenge kötéseket egyaránt.

2. A születésnapi kommunikáció erősíti a kölcsönös, kétoldalú kommunikációt, mind az erős kötések, mind a gyenge kötések, de különösen az utóbbiak körében. Akit felköszöntenek, az hajlamos visszaköszönteni, illetve egy részüknek szokásává válhat mások megköszöntése, tehát a jelenség terjed. (Ez állhat szerintem a mögött, hogy egyre többen köszöntenek fel a Facebook-on évről-évre).

3. Mindez növeli a társadalmi tőkét, az emberek kölcsönösen megerősítik egymást abban, hogy fontosak egymásnak, gondolnak a másikra. Ugyanakkor ez ápolja a kommunikációs csatornát is, így az rendelkezésre áll, ha más okból van szükség a kapcsolatfelvételre.

4. Lényegében - ez elsőre meglepő lehet - mindez jót tesz a társadalomnak. Az emberek közötti kommunikációs kötelékek sűrűbb szövésűek lesznek. Ezek a rendszeresen ápolt kétoldalú kapcsolatok pedig bármilyen helyzetben hasznosak lehetnek (munkakereséstől kezdve, tanácsok kérésén át, az egyszerű információcseréig).

5. A Facebook tehát erősebbé teszi a társadalmat, mert növeli az interkonnektivitást (a kölcsönös összekapcsoltságot). Nem tudom, hogy a Facebook tisztában van-e ezzel, de a születésnapokra való emlékeztetés csak megsokszorozza ezt a hatást.

Persze a fentebbiek csak hipotézisek, amelyeket jó volna bővebb kutatásokkal megvizsgálni. Ugyanakkor az ismerősök visszajelzéseiből úgy tűnik, hogy a születésnapi kommunikációk megerősödése esetében általánosabb jelenségről van szó, de egyetlen megfigyelés biztosan nem elég.

Pintér Robesz