Milyen szép is volt a számítógépmentes őskorban. Ha az ember valamit akart, kívánsága legtöbbször kapcsolódott egy rakás fizikai cselekményhez, ODA kellett utaznia, fel kellett raknia a tekercset a magnóra, el kellett mennie a postára, haza kellett cipelnie a könyvet - megannyi fizikai erőkifejtés azért, hogy az áhított szellemi folyamat egyáltalán létre jöhessen.
Mindezek mellett az embert olyan tárgyak sokasága vette körül, melyek általában csak EGY dologra voltak alkalmasak. Az írógéppel nem lehetett lemezeket lejátszani, vice vesa ugyanez történt a lemezjátszóval, a könyvből az ember csak olvasott, ráadásul EGY könyvből csak EGYfélét, mindig ugyanazt, egyszerre soha se kettőt vagy többet. Ha az ember megírt egy szerelmes levelet, elég fegyelmezettnek kellett lennie ahhoz, hogy javításmentes szöveget hagyjon a papíron, elvégre nem létezett szövegszerkesztő, ráadásul ha még írógépe sem volt, rendelkezésére állt csak a kezéhez bejáratott, gyönyörű töltőtolla, mellyel bonyolult mozgásfolyamat eredményeként ÍRT, miközben finom izomműködések kanyarították oda az imádott kedvesnek hogy "Szeretlek". Volt idő megérlelni a gondolatokat, majd komoly sorbanállás eredményeként - ismét csak egy fizikai feladat - reménykedni abban, hogy oda is ér az üzenet, ami az esetek tekintélyes százalékában mint tudjuk, NEM történt meg.
Az embernek nem kellett gondolkodnia, hogy mi mire jó, a világ egyszerű volt, gazdagsága, sokoldalúsága azonnal látható. Nem foglalkoztunk olyan tudás birtoklásával, mely kulcsot ad ahhoz, hogy miként juthatunk el végre a tartalomhoz, mely amúgy maga a lényeg. Egyszerű megfeleltetésű, gazdag,színes, széles formabőségű, bár kétségkívül lassú világban éltünk, melyben RANGJA volt a dolgoknak épp azért, mert nem tudtak várakozás, előkészület, fizikai erőkifejtés nélkül a szánkba repülni. És az ember, ha foglalkozott egy dologgal, általában CSAK AZZAL ügyködött egyidejűleg. Volt sorrend, várakozás, ünnep, felépülés és kielégülés, áldozat és igyekezet, remény, bizonytalanság és hit. Csupa ÉLET jellemezte az életet, a primitív pályaudvarokon EMBERI tévedések nyomán siklottak ki a vonatok, a repülőgépek EMBERI hibák miatt zuhantak le leginkább, az ember ha akart, sem tudott volna bonyolultabb vagy gyorsabb rendszereket ellenőrzése alatt tartani, mint amit felfogóképessége lehetővé tett. És igen, volt még fizikai áldozat. Ha az ember Nyugatot akart Ignotussal meg Adyval, le kellett araszolnia a havas téli utcán, majd vissza a szobájába, és csak AZTÁN kezdődhetett a szellemi élmény.
Micsoda bizonyíték arra, hogy VALÓBAN szüksége volt e tartalomra!
Aztán megjelent a számítógép. Mi az eredmény?
Az embernek immár tudnia kell hogy épp mit akar, mert egyetlen géppel szinte mindent csinálhat a zenétől kezdve az íráson át a levélküldésig és még ezernyi mást. Erre előzetesen GONDOLNIA kell, mert a környezeti látvány, az az egy darab számítógép, önmagában semmire nem ad invenciót megjelenése alapján. A tudásunk eloszlása egyre inkább eltolódik az eleddig lényegtelen információ: a "hogyan jutok el addig, hogy ezt vagy azt csinálhatom a számítógépemmel" tudása felé. Ennélfogva maga az eredeti tartalom lassan már eltörpül a számítógép teremtette kérdésözön áradatában. (Mellesleg látható is bizonyos sorvadása mívesség, választékosság, egyediség terén.) Az ember egyszerre író, nyomdász, grafikus, MIKÖZBEN szemmel kell tartania, hogy mit is akart írni kedvesének: Szeretlek? Ráadásul a gyors létrehozás, az egyszerű mozdulatok, a fizikai helyváltoztatás nélküli folyamat le is értékeli az egészet. Nincs súlya, merthogy nincs fizikai áldozata sem egy levél megírásának. Nem megyünk oda.
És végül jön a klattyintás, amikor fizikai erőkifejtés nélkül, mondhatjuk: ÁLDOZAT nélkül valósul meg a folyamat. De ugyanígy klattyintjuk magunk mellé a múltat és a jövőt, Ignotust és Adyt, ugyanezzel a követelődző gyermetegséggel várunk el mindent szinte azonnal, hiszen immár ehhez vagyunk szokva. Nincs többé felesleges idő, gyaloglás, reménykedés, bizonytalanság - de ezzel idő sincs a megérlelésre, a feleslegességből fakadó hiábavaló töprengésekre. Életünk időfelhasználása kétségbeejtően jól hasznosulóvá vált. Nem is értjük már a századfordulós girlandokat, az akkori élet feleslegességeit, időt rabló körülményességét, az egyes rendszerek problémás szerkezetét, de ezzel együtt ízeit és lélegzését sem.
Fizikai valónkban egyre inkább helyhez kötött, fatörzs-szerűen elhízott gumimaciként szellemünk tökéletesen leszakad testünkről. Kontinensek között cikázunk gondolatban, lazán átszólunk Ausztráliába vagy az Antarktiszra, miközben csak jobb csuklónk egérmozgató mechanizmusa nevezhető még fizikailag úgy-ahogy fejlettnek, és a hűtőszekrény már elérhetetlen távolságban vár a hideg sörökkel. Mert ODA KELL MENNI... mint régen.
Mindezzel együtt jár egy érdekes frusztráltság. Minden fizikai akciókörünkön KÍVÜL került, a netről jön, "ADJÁK", ki tudja hol lévő szerverek mélyén rejtőzik az információ, amivel dolgozunk. Semmilyen fizikai képességünk nincs immár a dolgok "erőből való" alakítására, nem mehetünk oda a könyvespolchoz, csak elektronikusan reménykedhetünk. Kiszolgáltatott méhkirálynőként, másodlagos forrásokat eredetinek tartva vedeljük a ránk zúduló pempőt, olyan rendszerek hálójában, melyek bonyolultsága már messze túlnőtt saját felfogóképességünkön.
Van-e még kapcsolatunk a valósággal? Az igazival, a feleslegessel, a lassúval? A fizikaival? Adott esetben vissza tudunk-e lassulni az alázati szinthez?
Tudom, ostobaságokat beszélek. Mert a vélt tudásban való szélsebes tetszelgés korszakában hihetetlenül ódivatú mindez. A tartalom-megközelítő tudásban lubickolni tudálékosan... ezt kellene tennem és modern lehetnék. A net-színjáték elektronikus felhőjének sodrásában nem illik az eredeti alapról: az egyszerű, csöndes fizikai VALÓSÁGRÓL beszélni, a havas utcán Nyugatért araszolókat emlegetni...
A Lélek immár kész, a Test végre erőtlen. Elváltak egymástól.
Kikapcsolom a gépet, könyvet ragadok. Nem elektronikusat, hanem a régit. Hogy a pillanat ne mellérendelt legyen a számtalan egyéb lehetőségbe való állandó belekapás bódulatában. Hogy ne is legyen lehetőségem még másik nyolc dologgal foglalkozni. Könyvet, papíralapút, vállalva a maradiság ódiumát. Ember! Mit csinál??! EGY könyvet olvas?
HOL ÉL MAGA ????
Csöndesen - a múltban.
Gróf Miklós
Utolsó kommentek