Netidők Blogtársaság

Hagyományosan az egyik leggyakrabban használt számítástechnikai kifejezés a PC (personal computer 'személyi számítógép') volt, amellyel a laikus felhasználók az otthoni, illetve a kis irodai mikroszámítógépeket nevezték meg. Manapság viszont már ez is változóban van, hisz az Apple gépei és legújabban a táblagépek is egyre gyakoribbak. Azt is vegyük észre, hogy a 21. század mikroszámítógépei egyre mobilabbak, ezért könnyen magunkkal vihetjük őket, így könnyen divattermékké válhatnak. Ennek pedig van nyelvi vonatkozása is, hiszen a számítógéptípusok nevei közül néhány már divatkifejezéssé vált.

A mikroszámítógépeknek hagyományosan két főbb típusa terjedt el, és így ezeket használtuk gyakran az informatikai nyelvben: a PC és a Macintosh, ez utóbbit szokták röviden Mac formában is használni. Ám a 21. század első évtizedében fokozatosan elterjedtek az ultramobil eszközök, és ezek között is elsősorban a netbookok és a táblagépek.

Image: Arvind Balaraman / FreeDigitalPhotos.net

Meg kell jegyezni, hogy korábban a PC-t használták a Macintoshra is, sőt a Commodore, a Sinclair és más mikroszámítógépekre is, de a kategóriamegnevezésből a PC egyre inkább az úgynevezett 'IBM-kompatibilis számítógép' szinonimájává vált. Olyannyira igaz ez, hogy a 2000-es években is sok esetben a PC-kategória részének tekintik a Macintosh-gépeket, pedig ezek már egyértelműen külön kategóriát alkotnak. A PC betűszó követi az angolos, csupa nagybetűs írásmódot, míg a Mac egy tulajdonnév (a Macintosh) rövidítése, így csak a kezdőbetűje nagy.

Érdemes összefoglalni az otthoni használatra szánt számítógép-kategóriák típusait. A sort az IBM PC nyitja, 1981-ben kezdték el gyártani, ezek voltaképpen asztali (desktop) gépek voltak. Röviddel ezután, 1984-ben jelentek meg a piacon a szintén személyi (tehát nem ipari, kutatási) használatra szánt Macintosh gépek. Ezek a gépek tehát alapvető kategóriát alkottak, így a megnevezésük is népszerű, divatkifejezéssé vált. Ma már senki nem keveri össze a PC-t és a Macintosht, mert ez utóbbiak nagyon népszerűvé váltak.

Image: Idea go / FreeDigitalPhotos.net

A hordozható számítógépek koncepciója ugyan már az 1970-es években megszületett, ám csak az 1980-as években jelentek meg a mai laptopokhoz hasonló eszközök, de a hétköznapi használatban csak az 1990-es évektől terjedtek el, szintúgy a 2000-es évekre már a laptop szinonimájává váló notebookok. Kisméretű, zsebben, tenyérben elférő gépek, a palm PC-k, a palmtopok, illetve a handheld PC kategóriáját 1989-ben indították útjára, és a hasonló kategóriájú zsebgépet, a PDA-t (personal digital assistant) 1992 januárjában dobta piacra az Apple. Az utóbbiak viszont már kezdenek véglegesen eltűnni a közhasználatból, így a szókincsben is a háttérbe szorultak.

Image: Nutdanai Apikhomboonwaroot / FreeDigitalPhotos.net

A szintén hordozható, jó multimédiás képességű, kihajtható kijelzőjű, kézírást is felismerő tábla PC (angolul tablet PC) koncepcióját 2001-ben jelentette be a Microsoft, és a 2010-es év februárjának a nagy újdonsága az Apple iPad-je ezt a kategóriát újította meg. Különösen érdekes nyelvhasználati zavar tapasztalható a táblagépek megnevezésében, mert nem ritka, hogy ezeket az eszközöket tábla PC-nek nevezik, ám tudhatjuk, hogy a 2010. évtől kezdve gombamód szaporodó táblagépek már nem a Microsoft-féle tábla PC kategóriájába tartoznak, hanem inkább az Apple táblagépének a kategóriájába, így pontosabb a táblagép elnevezés.

2006 februárjában jelent meg és nagy ütemben fejlődött az új PC-kategória, az UMPC (ultra mobile PC), amely voltaképpen a laptop és a PDA, palm PC közötti kategória, amely kiemelkedő internetezési képességekkel, és kis méreteivel hozott újdonságot. Az UMPC kategóriájában számos alváltozat jelent meg a 2007-es, 2008-as években: az összefoglaló kategórianévként használatos MID (mobile internet device) és a netbook kategória (amelynek a legendás, divatteremtő modellje a 2007-ben debütált ASUS-féle EeePC). A netbookok népszerűségének köszönhetően fejlesztették ki 2008-ra a hagyományos desktop gépek és a netbookok képességeit ötvöző nettop kategóriát. Ám mindezek közül is a netbook lett a legnépszerűbb divatkifejezés, de ahogy a 2011. év trendjeit megfigyelhetjük, a netbookok szerepét folyamatosan kezdik átvenni a táblagépek, így a netbook kifejezés is egyre inkább háttérbe szorul, az aktuális trendet a táblagép kifejezés vezeti 2011 nyarán.

Bódi Zoltán

A nagypapának e-olvasója van, a fiának táblaPC-je, az unokájának pedig okostelefonja. Hihetetlen? Az amerikai adatok egyre inkább azt mutatják, hogy a legújabb hordozható infokommunikációs kütyük generációs törések mentén terjednek.

Azt eddig is tudtuk, hogy az eltérő korosztályok más-más módon viszonyulnak az egyes kommunikációs eszközökhöz, médiumokhoz. Például a tájékozódást, hírfogyasztást tekintve az idősebb generációk jellemzően inkább preferálják az újságokat, a középkorúak hírmédiája a televízió, a legfiatalabbak viszont már elsősorban az interneten tájékozódnak. Az azonban újabb trend, hogy ez a generációs törés a hordozható mobil eszközöknél is megjelent – legalábbis az Egyesült Államokban.

Az Affinity Research felmérése szerint a baby boomer generáció tagjainak (akik a második világháború utáni demográfiai robbanás idején születtek) az átlagnál 19%-kal nagyobb valószínűséggel van elektronikus könyvolvasója. Ugyanakkor az X-generációnak (a ’60-as évek végétől a ’80-as évek legelejéig születettek) az átlagnál 16%-kal nagyobb valószínűséggel van táblaPC-jük. Végül a milleniumi korosztály (az X-generáció utáni generáció) az átlagnál 28%-kal nagyobb valószínűséggel birtokol okostelefont.

Persze ez nem azt jelenti, hogy az adott eszközzel csak az arra nyitott generáció rendelkezik, hanem, hogy a körükben az átlagoshoz képest felülreprezentáltak az adott készülék használói, mivel nyitottabbak az adott kütyüre. Ha tehát ezeket az eredményeket leegyszerűsítjük, akkor azt kapjuk, hogy a 60 évesek a XXI-ik században is könyvet szeretnek olvasni, a 40-esek kanapészörfölnek a táblaPC-jükön és fogyasztják nem alkotják a tartalmat, míg a huszonévesek mindig és mindenhol az okostelefonjukat nyomogatják.

Vajon milyen lehet a helyzet idehaza? Azt hiszem nagyon meg lennénk lepve, ha az e-könyvolvasó tulajdonosok között felülreprezentáltak lennének a 60 felettiek, a táblaPC tulajdonosok leginkább jólszituált negyvenesek lennének és csak a húszéveseké lenne az okostelefónia. Magyarországon egyébként is csak az okostelefon piac létezik, a könyvolvasók és a táblaPC-k elterjedése még igencsak gyerekcipőben jár.

Pintér Robesz

Csehországban már jelzőtábla figyelmeztetheti az autósokat azokon a helyeken, ahol a GPS információkkal gond lehet.

Szaporodik a GPS használók száma, és egyre több olyan baleset fordul elő, ahol az autósok a GPS készülékek hibás adatait okolták. Behajtott a folyóba, mert a GPS szerint ott komp volt, lehajtott az útról, mert ott a készülék utat jelzett. Hasonló esetekből egyre több van. Egyre több vezető magyarázza balesetét azzal, hogy a navigációs rendszer mást mutatott, mint az útjelző táblák.

Csehországban mostantól piros háromszögben áthúzott GPS-jel táblákkal figyelmeztetik az autósokat arra, hogy az adott helyen megváltoztak a közlekedési körülmények.

Bevallom, én soha nem értettem azokat az autósokat, akik vakon hittek a navigációs rendszerük utasításainak, pedig a sofőrnek csak néznie kellene kifelé az ablakon. Vagyis arról van szó, hogy a sofőrök annyira bíznak a készülékben, hogy egyszerűen figyelmen kívül hagyja a közlekedési táblákat, figyelmeztetéseket, előrejelzéseket.

Ennek fényében viszont teljesen értelmetlen az anti-GPS tábla, mivel a sofőrök ezt sem fogják figyelembe venni, sőt észre sem fogják venni. Vagyis pusztán pénzkidobás az egész projekt.

Javasolnék viszont egy olyan projektet, ami ennek a töredékébe kerül. Például ahol kiderül, hogy a GPS téved, annak a néhány cégnek, akik a térképadatbázisokat készítik, küldjék el egy e-mailben a hiba jegyzőkönyvét. Nem kerül semmibe, és a leghamarabb így lesz a hiba korrigálva.

Ezt már olvasta:

GPS helyett GNSS (I.)

GPS helyett GNSS (II.) – Galileo

GPS a kesztyűben

GPS nyakörv

Toochee, a galaktikus

 | Még több lehetőség

Vajon melyik a népszerűbb kütyü mostanság: a könyvolvasó vagy a tablet? Ez kiderül a Pew Internet legutolsó megkérdezéses felméréséből. Nem csak az adatok érdekesek, hanem a kirajzolódó trendek is.

A Pew Internet 2009 óta negyedévente készít piackutatást a könyvolvasók piacáról és 2010-től táblagépek elterjedtségéről is. Az eddigi felmérések eredményében nem volt semmi különleges, ám az utolsó két negyedév adatiból kirajzolódó trend már figyelemre méltó.

<

Az lehet látni, hogy a könyvolvasók elterjedtsége sokkal gyorsabban bővült az elmúlt két negyedévben, mint a táblagépeké. A növekedés ilyen gyorsulása nehezen magyarázható kizárólak az új olvasók megjelenésével, hiszen a táblagépek piacára is beléptek az iPad mellé új szereplők, mint a Samsung és a Motorola.

Bár az elterjedtsége ezeknek a készülékeknek folyamatosan növekszik, de még így is sereghajtók a többi kütyühöz képest. Ebben semmi meglepő nincs, hiszen új kategóriát teremtve nehéz egyből az élre törni a régebbi berendezésekkel szemben.

Ha megnézzük kicsit közelebbről azokat a felhasználókat, akik legalább az egyik fajta készülékkel rendelkeznek, akkor láthatjuk, hogy a könyvolvasó tulajdonosoknak mintegy 20%-a rendelkezik táblagéppel. Míg a táblagép használók majdnem a felének van könyvolvasója. Ez azért is érdekes, hiszen a táblagépeken ugyanúgy van lehetőség az elektronikus könyvek olvasására, mégis a felhasználóknak majd a fele szükségét érzi egy könyvolvasó megvásárlásnak.

Ebből én azt a következtetést vonom le, hogy a könyvolvasó sokkal alkalmasabb eszköz a könyvek megjelenítésére és olvasására, mint akár a legjobb táblagép.

A könyvolvasó tulajdonosok demográfiai adatai tartogatnak meglepetéseket. Azt várnánk, hogy a könyvolvasót lényegesen több férfi vásárolja mint nő (ez a kütyüpiacra általában igaz). Most viszont azt látjuk, hogy a férfiak és a nők egyaránt kiveszik részüket ami a készülékvásárlást illeti. Ezzel szemben az igazság az, hogy mindkét nem egyformán kedveli ezt az eszközt.

A táblagépeknél viszont már kiütközik a nemek közötti eltérés. Sokkal több férfi kedveli ezeket az eszközöket, mint nő. Az életkor szerinti eloszlás összehasonlításakor pedig azt látjuk, hogy a fiatalabb korosztály körében nő dinamikusan a táblagép használat.

Konklúzió

A két eszköz terjedése a magasabb jövedelmi sáv mellett a közepes jövedelmi zónában is egyre markánsabban jelenik meg. Ennek eredményeként valószínűleg még nagyobb ütemű növekedést fogunk látni az elkövetkezendő időkben. Annak ellenére, hogy a táblagépek piacán jóval erősebb a marketing, mint a könyvolvasó piacon, mégis ez utóbbi növekedési üteme sokkal nagyobb. Az én meglátásom szerint a könyvolvasók piaca inkább örvendetes módon bővül, szemben azokkal a véleményekkel melyek korábban napvilágot láttak itthon. A teljes lakosságra vonatkoztatott 12%-os elterjedtség és a növekedés üteme olyan mértékű amely joggal teheti optimistává a könyvolvasók és az elektronikus kiadványok forgalmazóit.

A táblagépek pedig a növekedés ellenére sem tudnak olyan mértékben terjedni, mint ahogy azt várnánk. Ha az adatokat nézzük akkor elsődlegesen a korosztályi megoszlásban vannak még kihasználatlan lehetőségek. A középkorú fizetőképes vásárlókat kéne valamivel megszólítani a gyártóknak, hogy növeljék az eladásokat. Ez egyelőre még várat magára és ha így marad, akkor a könyvolvasók megőrzik az előnyüket azzal együtt is, hogy a táblagépek amúgy jóval több feladat ellátására alkalmasak.

Szerdán egy m-oktatással kapcsolatos rendezvényen beszéltem, ahol több előadásban arról folyt a disputa, hogy vajon mi keresnivalója lehet a mobiltelefonnak az iskolában, mi a várható jövő. Az egyik vélemény szerint a mobiltelefónia és az új kommunikációs technológia forradalmasítani fogja az oktatást – a másik szerint viszont nem mobilra van szükség az iskolákban, hanem jó tanárokra és közösségre. Hajlok arra az álláspontra, hogy a két vélemény csak látszólag mond ellent egymásnak és mindkettő egyszerre lehet igaz.

Alig hogy a tanárok elkezdtek megbarátkozni az e-learning (e-oktatás / e-tanulás) fogalmával, máris itt az újabb hívószó, az m-learning. A kifejezés két dolgot jelent, az egyik értelmezés szerint az m a mobil rövidítése, de nem csak a mobiltelefon segítette tanulásra utal, hanem mindenfajta hordozható eszközre, így könyvolvasókra, tabletekre, mp3 lejátszókra stb. Tehát az m-learning a hordozható, személyes kommunikációs eszközök, kütyük megjelenése az oktatás területén. A másik értelmezés szerint az m a mobilitásra utal, vagyis arra, hogy ezen eszközök segítségével bárhol és bármikor hozzá lehet férni az oktatási tartalmakhoz, kommunikálni a tanárral vagy a diáktársakkal – tehát a tanulás nem korlátozódik az iskolára vagy egyéb épített környezetre (például a lakásra vagy a munkahelyre).

Persze nem a mobiltelefon az első infokommunikációs technológia, amivel kapcsolatban felmerül a gondolat, hogy forradalmasítani fogja az oktatást, ugyanilyen elvárások fogalmazódtak meg a rádió, a tévé vagy a számítógép és az internet kapcsán is, azok megjelenésekor. Ezeket azonban az iskola javarészt sikerrel zárta ki (pl. rádió, tévé) vagy zárta be (számítógépterem), így az oktatás gyakorlatilag ma is ugyanolyan körülmények között és folyamatok mentén zajlik, mint 200 évvel ezelőtt, miközben a legtöbb hasonlóan nagy múltra visszatekintő hivatás gyökeresen átalakult az elmúlt évszázadokban (lásd teszem azt az orvoslást vagy az építészetet). A mobil azonban egyvalamiben teljesen más, mint a fentebbi technológiák: ez egy folyamatosan velünk lévő személyes eszköz, amely mérete miatt (szinte) minden nebuló zsebében megtalálható. Az iskola szempontjából olyan „behurcolt” technológia tehát, amit nem lehet sikerrel kizárni az iskolából, vagy „gettósítani”, mint a számítógépet. Muszáj reagálni rá.

Úgy érzem az iskola – főleg az általános és középiskola – rosszul tűri ezt a kihívást, amely jelenleg a három T mentén a tiltás, tűrés és támogatás fogalmaival írható le leginkább. Legtöbb esetben megtűrik a mobilokat az iskolákban és a mobiltelefonokra vonatkozó íratlan etikett és az írásban rögzített iskolai házirend mezsgyéjén szabályozzák azok használati körét. Ehhez képest néhány helyen egész egyszerűen nyíltan tiltják a mobilok iskolai használatát a diákok számára. Végezetül elenyésző számban előfordul, hogy hasznot próbálnak húzni abból, hogy a diákok nagy részének mobiltelefonja van.

Nyugodtan kijelenthető, hogy a legtöbb esetben az iskola és a tanárok nem igazán tudják, hogy mit kezdjenek a mobiltelefóniával. Pedig az egyrészről óriási lehetőséget rejt magában, hogy erősítse a diákok bevonódását az oktatásba, interakcióját egymással és a tanárral – másrészt hatalmas kihívásokat támaszt, hogy a diákok figyelmét, érdeklődését ne vonja el az éppen folyó oktatásról, tanulásról. Mindkét jelenség egyszerre hat, ezért véleményem szerint már csak emiatt is érdemes volna szisztematikusan átgondolni, hogy mit lehet kezdeni a mobiltelefonokkal és egyéb hordozható kütyükkel az oktatásban, ugyanis megfelelő támogató környezet és minták híján könnyen lehet, hogy a negatívumok hatása erősebbnek tűnik. Emiatt igazolva érzik magukat azok, akik az egyszerűbb megoldást választva megtiltják a mobil használatát az iskolákban.

A tiltással az a baj, hogy ezzel az iskola saját magának is árt. Az iskolai miliő és a gyerekek iskolán kívüli világa ugyanis egyre messzebb kerül egymástól, aminek persze csak egy aprócska eleme a mobiltelefónia eltérő kezelése. Egy amerikai felmérés szerint például az ottani 12-17 éves korosztály napi 7,5 órát tölt különböző képernyők előtt médiafogyasztással, tartalom létrehozással, megosztással és kommunikációval – iskolán kívül. Ez ugyanannyi, ha nem több idő, mint amennyit az iskolában vannak. Ha az iskolából teljesen hiányzik a diákok számára természetes kommunikációs környezet vagy tiltják annak használatát, akkor a diákok egyre nagyobb része érezheti úgy, hogy az iskola „skanzen”, olyan „múzeum”, ahonnan száműzték a XXI-ik századi valóságot és saját, a hétköznapi, megszokott élettől egyre idegenebbnek tűnő szabályok mentén folyik az élet. Ezt a fajta eltávolodást csökkenthetné, ha az iskola a diákok iskolán kívüli kommunikációs szokásait megpróbálná ésszerű keretek között integrálni az oktatási folyamatokba.

Félreértés ne essék, nem gondolom azt, hogy önmagában a technológia „megmenti” az oktatást, de segíthet abban, hogy az jobb, hatékonyabb és humánusabb(!) lehessen. Persze ez esetben is igaz, hogy nem mindegy hogyan alkalmazzák az új kommunikációs eszközöket. A képlet ugyanis az, hogy valami + technológia nem egyenlő automatikusan a még jobb valamivel. Ahhoz, hogy előbbre léphessünk, okosan kell(ene) tudni alkalmazni a technológiát és megkeresni a megfelelő integrációs lehetőségeket.

Pintér Robesz