Netidők Blogtársaság

A Google idén január óta intelligens kontaktlencsék előállításán dolgozik. Az első hír szerint a világ népességének több, mint 5%-át érintő cukorbetegeknek kívántak ezzel segíteni – minthogy a könnyből könnyen és fájdalommentesen meg lehet állapítani a vérben lévő glükóz szintjét. A napokban látott napvilágot egy friss hír, miszerint mini kamerát is raknának intelligens kontakt lencsékbe, ami a vakoknak és gyengénlátóknak jelenthetne segítséget a tájékozódásban vagy például az úttesten való átkelésben.

Ne legyenek ugyanakkor kétségeink afelől, hogy amennyiben ez a technológia elérhetővé válik a beteg emberek számára – ami persze nem 1-2 éven belül lesz –, úgy ugyanezt a megoldást számtalan egyéb helyen fel lehet használni és kereskedelmi forgalomba is bekerül. Akit már a Google Glass-tól is a hideg rázott ki, azok joggal lehetnek még idegesebbek: egy szemüvegről legalább látni, ha viselik, az intelligens lencsék azonban szinte észrevehetetlenek. Ha a Google szemüvegétől féltettük a magánéletünket és a személyes adatainkat, akkor itt az ideje már most elkezdeni gondolkodni azon, hogy mit fogunk tenni, ha az intelligens lencsék megjelennek és elkezdenek elterjedni, mert az élet minden területén gyökeres változásokat hozhatnak.

Mondok pár példát…

Oktatás: ma, ha valaki vizsgázik, akkor legtöbb esetben egyáltalán nem használhat semmilyen segédeszközt, leszámítva a tollat, papírt, esetleg szótárt, számológépet. De vajon egy intelligens lencsét hogyan lehet „elvenni” a vizsgázótól? Továbbmegyek, mert ettől sokkal fontosabb kérdés, hogy egyáltalán el kell-e? Ha intelligens lencsét visel, akkor életszerű-e nélküle vizsgáztatni, hiszen a vizsgahelyzeten kívül feltehetően úgyis használni fogja. Nem azt kellene-e inkább megtanítani a számára, hogy hogyan használja az intelligens lencséit a hétköznapokban, majd ugyanezt a tudást visszakérni tőle a vizsgán?

Sport: egy focimérkőzésen vagy egy futóversenyen vagy bármilyen más sporteseményen szabad-e majd intelligens lencsét viselni, ami esetleg folyamatosan elemzi a versenytársak, csapattársak helyzetét, taktikai tanácsokat ad, összehangolja a csapat tevékenységét (ha csapatsportról van szó)? Cybersporttá alakul a legtöbb mai sportág és azok kerülnek előnybe, akiknek jobb, valós idejű elemzési szoftverük van, amire azonnal tudnak releváns taktikai javaslatokat adni? De az intelligens lencse meg is ölhet sportágakat, sakkozni egészen biztosan nem lesz érdemes olyan emberrel, aki intelligens lencsét használ a jobb lépések kitalálásához.

Orvoslás: ha ma egy orvos megvizsgál, akkor a saját tudására hagyatkozik, vizsgálatokat végez(tet) el, esetleg utána olvas valahol a bizonytalan esetek tüneteinek, más kollégákkal megtanácskozza az esetet. De egy intelligens lencsével a látott kép alapján plusz információkhoz juthat a látómezőjében, ugyanakkor felvételeket is készíthet, akár közvetíthet is (például műtétekről).

Nem folytatom tovább: egy intelligens, kommunikációra alkalmas lencsével, amely mások számára észrevétlen módon a látómezőnkre képes vetíteni plusz információkat, teljesen megváltozhat az életünk, hatással lehet a hétköznapok minden területére. Persze ez a kérdés nem csak engem foglalkoztat, akit érdekel, milyen lehet egy ilyen jövő, az nézze végig az alábbi briliáns kisfilmet. Elgondolkodtató.

Pintér Robesz

Így készülnek azok a képek, ahova az autó nem juthat el. A különleges kamera egy 15 kilós hátizsákban:

Bejelentette az Intel, hogy olyan médiaszolgáltatást indít, amely webkamerával fürkészi a nézőket, annak érdekében, hogy meg tudja állapítani, ki használja éppen a készüléket és az ő profiljának megfelelő műsort sugározzon. A kényelem oltárán megint feláldozhatunk valamennyit a magánszféránkból. Nem újdonság ugyanakkor, hogy az infokommunikációs eszközök olyan fausti alkura kényszerítenek minket, ahol a magánszféránk fokozatos feladásával (is) fizetünk a szolgáltatás használatáért. De eddig legalább a nappalink védve volt a kíváncsi szemektől.

Az egész dolog alighanem a telefonnal kezdődött. Kevesen tudják, hogy a telefon feltalálása után elég nyögvenyelősen hódította meg a polgári nappalikat. Az „én házam az én váram” mondásnak megfelelően legtöbben, bár belátták a találmány előnyeit, nem kívánták beengedni a készüléket a házba. Ennek megfelelő kompromisszum született, a telefon először a garázsba került vagy a cselédszállásra. Sokaknak ugyanis nem volt az ínyére, hogy a telefon bármikor csöröghet, azt nem lehet kontrollálni, az idegenek bejelentés nélkül „rátörhetnek” a háziakra, sőt, helyzeti előnyük is van, hiszen ők tudják, hogy mit akarnak mondani, míg, akit hívnak azt váratlanul éri a telefoncsörgés. Amikor látogatást is csak előzetes bejelentéssel lehetett tenni, a telefon ebből a magánszférából rabolt el egy kisebb szeletet, ahogy beköltözött a garázsba. Végül egy nagyobbat, amikor kényelemből „beköltözött” az előszobába majd a nappaliba – hiszen kinek van kedve folyamatosan kimászkálni beszélgetni a garázsba. A telefon árnyoldalairól és lakáson belüli „hurcolkodásáról” remek kis tárcát írt Heltai Jenő, érdemes elolvasni, kedvcsinálónak csak egy rövid részletet idéznék: „Ideges ember vagyok, és nem szeretem, ha valaki elkezd csöngetni a szobában, kivált olyan valaki, aki nincs is a szobában. De ha már kényelem, hát legyen igazán kényelem. Ennélfogva a telefont az íróasztalomra állíttattam.”

Így kezdte meg hódító útját az infokommunikációs technológia, ahol a kényelem jelszavával egyre több technológiai eszköz került be az otthonokba, a teljesség igénye nélkül a gramofon (majd lemezjátszó, kazettás magnó, CD-lejátszó, hifi és társai), a rádió, a televízió, a számítógép és a mobiltelefon. Furcsa mód a videótelefon nincs köztük, annak ellenére, hogy már az 1960-as évek óta készen áll a technológia a tömeges használatra és technológiai értelemben semmi akadálya a térhódításának. Csakhogy az emberek nem szerették a videótelefont, bevezetésének kudarca kapcsán kiderült, hogy kevesebb előnye van annak, ha látjuk a másikat, mint annak, ha úgy is beszélhetünk, hogy nem látnak minket. Vagyis személyes párbeszédre egyébként alkalmatlan öltözetben is tudunk diskurálni. Ez ám a kényelem!

Végeredményben a lakásunk eddig javarészt védve volt a fürkésző tekintetektől (leszámítva 1-2 esetet, amikor a számítógépbe épített webkamera kezdett önálló életbe, például amikor kémkedett az iskolától ajándékba kapott laptop). Ezen változtatna most az Intel, amikor a megszokott kényelem jelszavával a nappalinkat akarja bekamerázni, hogy személyre szabott műsorokat tudjon szolgáltatni nekünk. Nem mondom, hogy az embereknek nincs joga a saját magánszférájukból annyit feláldozni, amennyit akarnak – látjuk a Facebook-on is, hogy mennyire eltérő módon használják az emberek a közösségi oldalakat, valaki ott éli a mindennapjait megosztva minden „eseményt” a reggeli felkeléstől az esti lefekvésig, mások pedig még regisztrálni sem hajlandóak az oldalra. Ennek megfelelően az Intel eszközét is feltehetően csak azok fogják megvenni, akiket nem zavar, ha bekukucskálnak a nappalijukba – elvégre, nincs semmi rejtegetnivalójuk. Én mégis ellene vagyok a dolognak, mert a telefonnal megteremtett kétoldalú kommunikáció legalább korlátozott, a tévé, rádió, gramofon / lemezjátszó / magnó teremtette média egyoldalú, vagyis nem keveredünk vele interakcióba, míg a számítógép esetében jó esetben kontrollálhatjuk az interakciót. Az Intel új szolgáltatása viszont arra épül, hogy folyamatosan figyel bennünket, mint a Nagy Testvér az 1984-ben – csak legfeljebb nem szól ránk, hogyha csalunk a reggeli tornánál.

Még szerencse, hogy ki lehet kapcsolni az Intel eme remek új szolgáltatásában a webkamerát. És szerencse, hogy nem vagyok paranoid és el is hiszem, hogy kikapcsolt állapotában a webkamera nem közvetít képet, semmilyen körülmények között.

Néha meg tudom érteni a ludditák egykori indulatait…

Pintér Robesz

Akik a múlt héten csütörtök este a budapesti belváros egyik nevezetes pontján, a „pesti Broadway” területén sétáltak, érdekes élményben lehetett részük. A Thália Színház bejáratánál ugyanis egy ablakon keresztül be lehet nézni a „Rádióba”, és a hangszóróból a Netidők élő műsorfelvétele volt hallható.

Nem, nem arról van szó, hogy egy 3D-s megjelenítő közvetíti valamelyik stúdió képét, hanem a hangszigetelt ablakon keresztül tényleg az igazi rádióműsort lehet követni, sőt legtöbbször hallgatni is, az ablakban elhelyezett hangszórón keresztül. A Thália látványstúdiót éppen azért hozták létre, hogy a rádióműsorokba be lehessen kukkantani.

Több más műsor mellett itt készül tehát múlt hét óta a Netidők is, ezért a műsorunk állandó hallgatóinak fontos információ lehet, hogy minden héten csütörtökön este 19:30-tól 20:30-ig vesszük fel a műsort. (A Petőfi Rádióban hallható változat természetesen továbbra is hétfőn 22 órakor kerül adásba.) Aki tehát már pár nappal korábban szeretné hallgatni a témáinkat, igazi élőben, látogasson el a VI. kerület Nagymező utca 22-be és kövesse a helyszínen a műsort.

Van még pár technikai érdekesség, csak röviden beszámolók erről is.

1.) Az ablakban látható egy digitális feliratozó tábla, ezen látható, hogy mikor melyik műsor készül éppen a stúdióban. (A Petőfi adón immár élőben is megszólal egy-két műsor.)

2.) A stúdióban már látható három webkamera, ezekkel nemsoká beindulhat a videoközvetítés a stúdióból és akkor otthonról is lehet követni a műsorokat képben – csakúgy, mint a műsorunk 2001-es „Látható rádió” kísérletében, amelynek során bő féléven keresztül közvetítettük képben is a stúdióban látható történéseket.

3.) A stúdió asztalán ott van egy-két notebook számítógép, ami – természetesen, ma már nem is kérdés – a netre kapcsolódik, így arra is van lehetőség, hogy nemsoká újra csetelhessünk a hallgatóinkkal, a műsor felvétele közben.

Aki tehát szeretné látni is a Netidők műsort, már holnap (csütörtökön) este jöhet a Thália látványstúdióhoz! Az asztaltársaság ott lesz.

Szilágyi Árpád

| Még több lehetőség