Netidők Blogtársaság

Azt eddig is tudtuk a MySpace-ről, hogy veszített régi fényéből, és az is kijelenthető, hogy a világ egykor legnagyobb közösségi oldala haldoklik. Azt azonban nem tudtuk, hogy mennyire gyászos a megítélése. Az Anderson Analytics kutatása alapján az egyik legfontosabb csoportban, az amerikai diákok körében a MySpace nagyon „béna” (lame), a Facebook pedig „menő” (cool). Ráadásul 2010-hez képest látványosan romlott a MySpace megítélése, amiből úgy tűnik, hogy már késő megmenteni az oldalt, pedig a zenei profil erősítése egykoron járható út lehetett volna – állítja Tom H. C. Anderson, a kutatócég alapítója.

Az ábra alapján látszik, hogy nem egyszerűen ismeretlenségről vagy közönyösségről van szó, 2010-hez képest teljesen padlót fogott a MySpace. Akkor még több mint 50% mondta, hogy menő az oldal, most több mint 70% szerint béna.

Az is érdekes, hogy a Facebook annak ellenére növelte népszerűségét, hogy időközben a diákok szülei is csatlakoztak a közösséghez. A második legnépszerűbb közösségi szolgáltatásnak, a Twitternek pedig egyre inkább szélsőséges a megítélése, körülbelül egyforma mértékben (kb. 35-40%) gondolják menőnek és cikinek egyszerre. A többi oldal – így a LinkedIn, a Friendster vagy a Hi5 – leginkább közömbös a fiatalok számára, kb. 70% a neutrális se nem menő, se nem ciki kategóriába rakta őket. Persze nagyon valószínű, hogy e mögött teljesen más okok húzódnak: a szakmai hálózati oldalként működő LinkedIn-hez még rendszerint túl fiatal ez a korosztály, a Friendster és a Hi5 pedig már régen eltűnt a süllyesztőben az amerikai fiatalok körében. Az adatokat elnézve várható, hogy ugyanerre a sorsra jut a MySpace is egy-két éven belül.

A kutatást 2010-ben és 2011-ben is 1000 amerikai diák megkérdezésével végezte az Anderson Analytics. Az ábra azokat a válaszadókat mutatja, akik egy öt fokú skálán a menő (4-es vagy 5-ös) és a béna (1-es vagy 2-es) választ jelölték meg.

Probesz

Néhány hónapja - egy ismerősöm unszolására - gyanútlanul regisztráltam a Facebook-on. Miközben mellettem mindenki életét megváltoztatta a velük is megesett szomorú tény, - ismerőseim egy részének nincs olyan alkonya, estéje és éjszakája, hogy a Facebook vagy a többi közösségi hely ne kapna benne döntő szerepet -,  a grófi elmebaj épp úgy a szokásos mederben csordogál, mint azelőtt. Ugyan voltak kisebb zavarok, kilengések, főleg az elején. Például  lett 273 barátom úgy, hogy amúgy lövésem nincs sokukról: kicsodák ezek egyáltalán, akikről meg van, általában életem egy bizonyos szakaszában voltak mellékes kapcsolatok, na de a BARÁTSÁG az egészen más kategória. Emellett a regisztráció óta vadidegen barátok "ajánlanak" olyan könyveket és rock-koncert (!) jegyeket, melyeket nyilván az életben soha nem fogok elolvasni vagy megvenni, tk. azért, mert klasszikus zene és jazz-rajongó vagyok, valamint nem élek Németországban (sajnos), ennek ellenére rendületlenül tele a mailboxom ezekkel az ostobaságokkal. (Ha viszont írok az illetőnek egy teljesen hagyományos, mezítlábas, facebook-talan mailt, esze ágában sincs válaszolni.) Olyan ez, mintha a barátnőmmel - ha volna - arról beszélgetnék, hogy tényleg Perwollal mosta-e ki a blúzát, mire ő előhúzná a mosóport. Abszolút életszerű, nem? :-)

Emellett a Facebook ügyel arra, hogy betartsam a társadalmi látszatok és látszatkötelességek iránti fokozódó igényt, bájos figyelmeztetések jelennek meg, hogy ezen a héten épp melyik "barátomnak" van születésnapja, szerezzek neki örömet egy köszöntéssel.

Elhatároztam hogy NEM szerzek. Primitív, antiszociális, facebook-talan lény leszek, a lehető legtahóbb, akit csak hátán hordott a net.
Rezervátumot alakítok ki a világfaluban, téli magányom márpedig igazi, ősmagyar, grófos téli magány lesz, mindenféle látszat-fogyasztói facebook-napfény nélkül. Petőfi, A puszta télen, Bach, e-mail, telefon, személyes találkozók. Szükségtelenül nem bratyizunk a globál-mániában, át-átkiabálva a szemközti kontinensre monitor-előtti pletyózós padocskánkról, nem teszünk úgy, mintha e látszatvilág lenne a valós tartalma életünknek, s legfőképp: nem küldök külső figyelmeztetésre "eszembe jutó" - amúgy tökéletesen elfeledett - "barátaimnak" bármit is. Nyomasztó belegondolni, hogy a nekem üdvözleteket küldők hány százaléka tudja: ki is vagyok egyáltalán és kinek küldik a köszöntést. Nem megyek fel, nem írok, nem válaszolok. Majd ha MAGAMTÓL eszembe jut X vagy Y, akinek TÉNYLEG szeretnék kívánni ezt-azt, megteszem.

A stratégia máris eredményeket hozott, a bejövő feleslegességek mennyisége a negyedére csökkent. Ugyanakkor a helyzet tényleg aggasztó. Egyik alkalommal elcsíptem egy beszélgetést a liftben: "Te is fent leszel a Facebook-on ma este? Akkor.... " - és így tovább. Ez tehát igazi program, sőt. Vajon miből maradhatok ki, ha nem vagyok fent?

Pár hónap facebook-os rémálom után a következő derült ki: ha az az élet - márpedig úgy tűnik, nálam legalábbis ezt hozta be leginkább a Facebook, mint "alnet a főneten belül" -, hogy mind a 273 "barátom" lépéseiről kéretlenül is értesülök - ami, hadd valljam be, egyáltalán nem érdekel -, valamint jelentéktelen "témák" ostobaságaira kell vesztegessem a drága időmet - mivel felület és szereplő van, csak épp a TARTALOM nem akar megszületni -, nem hiszem, hogy akkorát vesztenék facebook-talan létemmel. Egyfolytában arra jutok, hogy ha VALÓS tartalmat szeretnénk, mely megemeli szellemi életünk színvonalát, az nem táplálkozhat saját magunkból, nem eredhet a "magunkfajta amatőr" forrásából. Az igazi, ADOTT (közvetített) tartalomnak jócskán felül kell múlnia a befogadó közeget - lásd a régi televíziós adások és a "köz" viszonyát, ahol a tévé, a megszólalás, a szint ÉRTÉK (és javarészt jellemző érték) volt, szemben a mai televíziós produkciók és a köz sajnos közös nevezőn lévő nívójával. Valamiért az az érzésem: közösségi önhülyítés folyik elképesztő méretekben, bárki bármit állíthat, még úgy is tűnhet: ez a helyes álláspont, de ha jön valaki, aki TÉNYLEG tudja az igazságot, már szóhoz se juthat az össz-világméretű letyefetye zsongásában. Ráadásul, mivel minden kérdésnek túl sok lehetséges, hihető válasza van, hiszen egyre többen vagyunk egyre több, de nem rendszerezett és nem tanult információval felvértezve, el kell fogadjuk: EGYIK VÁLASZ SEM lehet kielégítő módon, 100 %-ban igazi, helyes, helytálló. Hiszen RÉSZIGAZSÁGOKKAL mindenki szolgálhat, és az adott részletben akár még igaza is lehet. Na de hol van ez a TELJESSÉG megérintésére tett kísérlet igyekezetétől, megalapozott kijelentéseitől, ezerszer is újra ellenőrzött adataitól? Így aztán "Facebookilag" is meg netileg is - maradunk saját magunknak. Igazi közlendőnk valójában nincs, nem is lehet, mert ahhoz már TUDNI kellene valamit, nem csak sejteni, vélni és gyanítani. A technológia - a MEGOSZTÁS TECHNOLÓGIÁJA, lásd tk. a Facebook - előállt, de az a kérdés továbbra is megoldatlan: mit is osszunk meg rajta, illetve van-e bármi is, ami ezt a megosztási képességet igényli. Fiala János kollégám mondta egyszer azt: a hallgatói telefonok beadásával elértük, hogy a Hallgató immár legálisan BETÖRHET a rádióműsorokba. És - teszem hozzá - immár a saját, általa elfogadható szintre züllesztheti a központi közlés színvonalát, elég, ha megnézzünk sikeres kereskedelmi csatornáink nívóját, szereplőit, pl. a kabaréban elhangzó viccek TÉNYLEGES szellemi tartalmát és jellegét.

További kérdés: ÉRDEMES-E kísérleteznünk a teljesség - vagy legalábbis annak látszata - birtoklásával, most, hogy technikailag immár az uralható "szellemi térség" sokszorosa állhat rendelkezésünkre, tk. a Facebook révén is. Eddigi eredményeink siralmasak. Valóságshow-k - valahol a Facebook-postám 95 %-a egyfajta "személyre szabott grófos valóságshow-ként" jelenik meg -, és egyelőre semmi más.

Mindig ugyanoda jutok vissza: bárcsak lenne EGYETLEN igazán jó, hiteles, értelmes forrás, olyan, amire ÉRDEMES lenne időt szánni, ahol a közlés ismét ünnep, egyediség, gondolat- és figyelemirányító ESEMÉNY lehetne.
De ennek már lőttek. A világméretű pletyó zsongása - a "nemzetközi helyzet" - fokozódik, világfaluban HISSZÜK - vagy akarjuk hinnni - magunkat (lásd esti facebookozás, a legújabb kórusmű: Kodály: Facebook a székelyeknél... :-))) -, miközben a köztünk lakó, TÉNYLEGES jeges űr - by József Attila - talán hidegebb, mint valaha.

Egyetlen szerencsénk van: hogy nem derül ki. Ugyanis a nagy virtuális összemelegedés álarca felett érzett kollektív örömben senki nem veszi magának a SZEMÉLYES KAPCSOLAT sokszor kiábrándító, jeges VALÓSÁGÁVAL való, tényleges szembesülést.

Gróf Miklós

Hogyan használják az internetet a mai 15-25 éves fiatalok? Ugye érezzük, hogy ez a kérdés sok elemből áll… Az NRC Piackutató VMR.cool című évente elvégzett kutatása pedig igyekszik megtalálni a válaszokat. A kérdéseket a neten teszik fel és így a válaszok is a neten érkeznek meg. Kurucz Imre kutatási igazgatót kérdeztem.

Kurucz: Ebben a korosztályban már bőven 80% felett van az internetezők aránya, így tulajdonképpen az az extrém, ha valaki nem használja a netet – ők a lemaradók – így tehát erről a korosztályról eléggé átfogó képet ad ez a kutatás, még akkor is, ha csak a netezőket nézzük. Sokszor az internetre még mindig azt mondják, hogy egy fiatalos médium, pedig hát most már a felnőtt lakosságnak több mint a fele netezik. Ha arra gondolunk, hogy akik tíz évvel ezelőtt kezdtek fiatalként netezni, azok most már lassan a 30-as éveikben járnak. Úgyhogy a most vizsgált csoportot olyan fiatalok alkotják (főleg, ha a 15-25 éves kör alsó harmadát nézzük), akik már tényleg abban nőttek fel, úgy kezdtek írni-olvasni tanulni, hogy ott volt az internet – így egészen mások a szokásaik meg az attitűdjeik az internettel kapcsolatban.

Szilágyi: A kutatás nevében a cool csak az életkorra utal vagy pedig kifejez valamit a vizsgált témák közül is?

Kurucz: Ez a cool életérzés leginkább a fiatalokra jellemző. Ha azt mondjuk, hogy cool, akkor mindenképpen valami fiatalos dologra gondolunk. Ezt szeretné kifejezni a kutatás neve.

Szilágyi: Mi jellemző a fiatalok internetezési szokásaira a mai Magyarországon?

Kurucz: Leginkább ők látogatnak olyan weboldalakat, ahol le lehet tölteni különböző zenéket, videofilmeket, és ők a videomegosztó webhelyek rendszeres látogatói is…

Szilágyi: 25 év felett csökken a hajlandóság, hogy letöltsenek, torrentezzenek?

Kurucz: Igen, a fiatalokra inkább jellemző, de ebben a korosztályban is inkább a fiatalabbakra jellemző ezeknek az oldalaknak a látogatása. Természetesen közösségi oldalakat ugyanúgy látogatnak, mint az idősebbek – ebben kevésbé van különbség az egyes korosztályok között. Sőt, tudjuk, hogy nagyon sok 50 feletti internetezőt is éppen a közösségi oldalak vonzottak be az internetezésbe. Mondjuk, amiben inkább eltérnek az idősebbektől, az olyan szolgáltatások igénybevétele, mint az internetes vásárlás, tehát ez inkább a 30-asokra kezd jellemzővé válni, vagy például a hírportálok, gazdasági site-ok látogatása kevésbé jellemző a fiatalokra. Náluk, ha mondjuk azt kérdezzük, hogy mi az internetnek a legfontosabb funkciója, akkor a kapcsolattartást jelölik meg, tehát számukra az internet a kapcsolattartásnak a legfontosabb eszköze. Ezt fejezi ki, hogy közösségi oldalakat látogatnak, ez mutatkozik abban, hogy ők használják a legaktívabban a különböző chat-programokat (főleg az MSN Messengert, de a Skype-ot is), ők akár a legközelebbi ismerőssel is az interneten tartják a kapcsolatot.

Szilágyi: Az e-mailnek hogyan változik a szerepe a fiatalok életében? Régóta tudjuk az e-mailről, hogy a legfontosabb internetes alkalmazás majdnem mindegyik korosztályban, de talán ez a hangsúly elmozdulhat…

Kurucz: Igen és ez valószínűleg meg is érne egy külön kutatást. Ennyire kifejezetten az e-mailt ebben a felmérésben nem vizsgáltuk, de azért az látható és a tendenciák is ezt mutatják, hogy az e-mailnek a szerepe valóban a hétköznapi kapcsolattartásban kezd visszaszorulni. Mondjuk fájlok küldésére még e-mailt használják inkább – de többek között a közösségi oldalaknak a chat szolgáltatásai már a hagyományos üzenetküldő programokat is veszélyeztetik, kiváltják. Mert valóban, ha egy közösségi oldalon elérhetek minden olyan funkciót, ami a kapcsolattartáshoz szükséges, akkor miért használnék több platformot ehhez?
Gyakorlatilag nincsen olyan internetező, aki nem használ e-mailt – én úgy fogalmazom tehát, hogy a kapcsolattartás bizonyos formái eltűnnek az e-mailből. Nyilván egy hivatalos vagy munkahelyi kapcsolattartásban ugyanúgy megmarad majd az e-mail használata.

Egyébként az e-maillel szemben pont az üzenetküldő szolgáltatásoknak, vagy akár közösségi oldalaknak még az egy előnye, hogy tudom, ha valaki jelen van, tehát ha küldök neki valamit, akkor nagy valószínűséggel azonnal látja, azonnal megkapja. Tehát a gyors azonnali üzenetekre valószínűleg nem csak a fiatalok, hanem az internetezők többsége is inkább használ ilyen platformokat, mint mondjuk küld egy e-mailt.

Szilágyi: Említetted az előbb, hogy a híreket kevésbé olvassák a fiatalok. Ez azt is jelenti, hogy aki el akar jutni a fiatalokhoz, azoknak meg kell keresni azokat a csatornákat/weboldalakat, amik kifejezetten a fiatalok számára vonzóak?

Kurucz: Ha a fiatalokat el akarja érni egy hirdető, akkor nem is biztos, hogy csak azt kell nézni, hogy hol érhetjük el őket, hanem azt is, hogy hogyan. Tehát az ő esetükben már nem biztos, hogy azok a hirdetési megoldások működnek, amelyek mondjuk a mi korosztályunknál még igen. Pár napja hallottam egy előadást a fiatalokról és ott is az jelent meg, hogy ők már egy egészen más tempójú világban élnek. Nekik azok az üzenetek, amik még számunkra létezőek, nem biztos, hogy az ő agyukba egyáltalán eljutnak és az ő érdeklődésüket felkeltik. Illetve mondjuk a zene-buli jelszavak mögé egyébként egyre gyakrabban odakerül a web2 is, tehát valószínűleg nekik a web2-es alkalmazásokban kell elrejteni azokat az üzeneteket, amiket egy hirdető szeretne feléjük kommunikálni.

Szilágyi: A fiatalok internetezési szokásai nagyon mások, mint az idősebbeké, vagy pedig alapvetően hasonlóak kisebb eltérésekkel?

Kurucz: Kedvelem azt a megkülönböztetést, hogy létezik hasznos meg szórakoztató internet, ami azt jelenti, hogy minden ember életében van az internetnek hasznos funkciója is, meg szórakoztató is. Ahogy idősödik valaki, annál inkább úgy tűnik, hogy kihasználja azokat a funkciókat az interneten, amelyek hasznosak. Gondolok itt a bankolásra, vásárlásra, vagy ügyek intézésére. A fiatalok csoportján belül a legfiatalabbak egyértelműen azt mondják, hogy számukra az internet inkább szórakozás. Nyilván az életük része, nem tudnának nélküle meglenni, de ez a szórakozásnak az eszköze. Számukra a kapcsolattartás is sokkal inkább a szórakozást jelenti, tehát az, hogy „dumcsizok a haverokkal”, az nem egy hasznos dolog ilyen szempontból, mint inkább unaloműzés, időtöltés. Ezért látogatják a közösségi oldalakat nagy arányban, mert ott is nagyon kevesen vannak, akik kifejezetten hasznos céllal mennek fel a közösségi oldalra. Egyszerűen időtöltésből vannak ott és ott élnek egy második életet.

Nagyistók Tibor televíziós szerkesztő (Magyar Televízió) eddigi pályája érdekesen alakult, hiszen rádiós szerkesztőből lett tévés, és egy pár éve ismét továbblépett, jelenleg valahol a televízió és az internet között található. Interjú.
(Tegnap volt a televíziózás világnapja.)

Nagyistók Tibor a Médiaguru c. műsorban

Nagyistók: Egy kicsit leképezem azt, amit a televízió is csinál. Pont egy évvel ezelőtt született az a felmérés Magyarországon, amely szerint korábban a gyerekek átlagosan hat órát tévéztek, de mára ez az időtartam már csak egy órát tesz ki, miközben az internet használat meg feljött egyről három órára. Tehát ha az én középiskolás lányomat kérdezed, ő már mindent a YouTube-on néz meg. Szeretném ezt a folyamatot megérteni és ezért járok középiskolákba, hogy lássam a gyerekeknél, hogy miért olyan népszerű a YouTube, hiszen egész egyszerűen ez lett a „szabvány”. A YouTube-on minden ott van és ami még sincs ott, az nem létezik. Felzárkózott mellé ugye a Facebook, a blogokat pedig már csak a keresőkben való megjelenésre és az archiválásra használjuk. A tévéseknek pedig el kell kezdeni ezzel a problémával foglalkozni.

Szilágyi: A televíziósnak ez nem annyira jó, mert elmegy a figyelem a tévétől. Apaként mit gondolsz erről a változásról?

Nagyistók: A világ a direktből az indirekt felé megy. Ez gyereknevelésre és televíziós műsorkészítésre ugyanúgy érvényes. Direkt mondatok – „ne cigizz!” – már nem léteznek, mert rögtön rágyújt. Ezért nekem úgy kell vezetni a nézőmet, mint tévés műsorkészítő, hogy szinte maga motiválódjon. Nem hogy kevesebb, hanem több a munkánk, mert a televíziós, a videós, a „youtube”-os tartalmakra iszonyatos nagy szükség van. Nagyon leegyszerűsödött a helyzet: a profi és az amatőr arcáról van szó. Tehát itt már nem televízióról meg online-ról van szó. Ugyanazon a platformon, amit te nézel, meg nekem is itt van ez az androidos készülék – ugyanazt megkapom, mint a televízióban. A plazmatévé pedig ma az egyetlen hely, ami köré a család összegyűlhet.

Szilágyi: Azért látható, hogy vannak olyan tartalmak a televízióban, amelyek a mai napig őrzik a csalogató jellegüket. Ilyen például a sport, amiről azt mesélted, hogy a nyári sporteseményeknek máig tartó közösségteremtő hatása van. És ezeket a videókat a közösségek nem tudják előteremteni, ezek kifejezetten televíziós tartalmak.

Nagyistók: Igen, itt jön elő a profi. Mi kifizetjük azt az iszonyatos jogdíjat, amit egy világbajnokság közvetítéséért elkérnek és amit a kereskedelmi adók nem is tudnak megengedni maguknak, hiszen ehhez egy állami összefogás kell, vagy az EBU-nak a segítsége kell, hogy te lásd a világbajnokságot. Mi odaküldtük a nyolc riporterünket és most először a televíziózás történetében kezükbe nyomtunk egy húszezer forintos HD kamerát egyenként. És olyan eseményeket mutattak hátulról… tehát nem azt, amit direktbe a közvetítés kamerái mutatnak, amit egyébként máshogy nem lehet látni. Kétmillió ember nézte meg a foci vb háttérinformációit, amit a műsorvezetők és kommentátorok vettek fel a saját kis kütyüjeiken.

Szilágyi: Sőt, ahogy hallom, ez a közösség azóta is él és virul…

Nagyistók: Kilencezres közösséggel fejeztük be a vb-t és most tart 11 ezer valamennyinél. Nincs még magyarázat, hogy miért. Valószínűleg azért, amit tíz évvel ezelőtt felírtam egy másik televízió falára, hogy „Közönségből közösséget, közösségből közönséget!” Magyarul: kell nekünk a közösség, kell ez az élmény, amit a hagyományos tévé nehezen tud megadni.

Szilágyi: Mit lehet hónapokkal később még beszélni egy foci vb-ről?

Nagyistók: A sportot. Ha a Lost vagy a 24 c. sorozat befejeződik, akkor az amerikai tévétársaság Facebook oldalán azon a napon be is fejeződik az utolsó posztolás. Nálunk itt Magyarországon úgy tűnik, hogy tart tovább a közösség ereje.
Az egyik új mániám a videoújságírás: játsszunk rádiót a tévében, három az egyben! Tehát megfogom a kamerát, mint szerkesztő, plusz meg is vágom (szeretnek, mert költséghatékony) és innen már csak egy ugrás a közösség szervezése. Kaptunk egy olyan formátum-ötletet, hogy egy mozgalmat indítsunk be a fiataloknál. Én azt írtam a formátum készítőinek, hogy hát ez már nem tévés műfaj. Régen a Ki mit tud?, meg az Ász, amit Geszti Péter csinált, az volt - de azóta megszűnt a tévé monopóliuma! Először a Facebook-on erősítse meg a közösségét és amikor az rendben van, na akkor rakjunk rá televíziót. Így kezd átalakulni a dolog. A tehetségkutató show-k is kezdenek kifújni, én látom az adatokat. Egy dolog miatt ülnek már csak le az emberek: végre együtt van a család a tűz körül, amit televíziónak hívunk.

Szilágyi: Az archívum jelleg nagyon erős funkciója a weboldalaknak, tehát az, hogy lement az élő műsor a tévében és aztán vissza tudom keresni.

Nagyistók: Ez már nem érdekli az embereket. Az van, hogy a fiatalok már nem e-maileznek, hanem fészbúkoznak. Tehát minden, ami off-air vagy offline, az már nem menő. Akit én ott megtalálok a cseten, az létezik, aki nincs ott, az nem létezik. Az, hogy archívból visszanézzek egy tévéműsort… nem elég, hogy nem tévéznek az emberek, de hogy archívumban nem keresik a műsort, az biztos. Ha archívum, akkor az legyen ott a közösség helyén, a YouTube-on vagy a Facebook-on.

Szilágyi: Mi az a videolevél?

Nagyistók: Jöttek hozzánk finn gyakornok lányok. Azt a feladatot adtam ki nekik, hogy „írjanak” videolevelet. Komplett idiótának néztek, szokás szerint. Viszont a kezükbe adtam a kis kamerát és azt mondtam: ne is lássalak benneteket három napig! Olyan videolenyomatokat hoztak Budapestről „by Finnish eye” – ahogy a finnek látják -, hogy az valami hihetetlen. És a videolevél lényege, hogy nem kell vágókép, hanem elindítja és mondjuk egy-két perc alatt megmutatja maga körül a látnivalókat. Ezt tölti fel a YouTube-ra és a „Két finn lány Magyarországon” c. tévécsatornát megcsinálták egy perc alatt a YouTube-on. Ha valaki nem tud írni-olvasni, akkor analfabéta. De ha nem tud video-írni-olvasni, amin keresztül az információ 80%-a jön, akkor senkit nem érdekel. Nem csak Magyarországon, Amerikában sem.

A trollok a skandináv népmesékből származó misztikus óriások, akik a különböző irodalmi feldolgozásokban vad, agresszív hősökként jelennek meg, gyakran szerepelnek sötét, erdei környezetben. A skandináv meseirodalomból a romantikán át vezetett a trollok útja a fantasy irodalomig, és például J. R. R. Tolkien Gyűrűk ura és J. K. Rawling Harry Potter című regényében is szerepelnek. Természetesen a fantasy irodalommal kapcsolatos számítógépes játékokban is megjelentek a trollok.

Az internetes szövegkörnyezetben funkcionális, metaforikus jelentésváltozáson ment keresztül a troll kifejezés, és elsőként az 1980-as évek végén, az 1990-es évek elején jelent meg a troll új jelentéstartalommal. Ez az új jelentés a következőképpen írható le: a Usenet, majd később a fórumok, a csetszobák, a blogok közösségeiben azokat a szereplőket nevezik trolloknak, akik kizárólag provokatív, közösségromboló, heccelődő céllal jelennek meg, kötekedő magatartást tanúsítanak. A troll tehát egy misztikus, mesebeli lény nevéből valós, magatartásforma nevévé vált. A trollok magatartása és a közösségromboló, provokatív, vitázó internetes szereplők magatartása megegyezik, hisz veszélyesek egy közösségre nézve. Így módosult, bővült az alapkifejezés jelentéstartalma.

A troll főnév, ám az angolban a folyamatot is képesek kifejezni ennek a szónak a továbbképzett formájával: a trolling jelentése és alakja hozzávetőlegesen a trollozás, provokálás, közösségrombolás alakokkal fejezhető ki.

Ugyan nincs közvetlen nyelvi vonatkozása, de ha már a trollokról ejtünk szót, említsük meg, hogy nagyon fontos alapelv fejeződik ki A trollok etetése tilos! felszólításban. Ez azt jelenti, hogy ha troll téved a közösségbe, akkor ne válaszoljon senki a provokatív, közösségromboló hozzászólásaira, mert azzal csak kialakul egy senki által nem kívánatos vita. Azzal, hogy a troll hozzászólására való reagálást etetésnek nevezik, metaforikusan a vita táplálására asszociálunk. Emellett kicsit becsmérlő értelmezéssel A trollok etetése tilos! mondatról az állatkertben olvasható Az állatok etetése tilos! felhívásra gondolhatunk, így a közösségromboló trollokat az állatokkal azonosíthatjuk.

Bódi Zoltán

További elérhetőségek: