Netidők Blogtársaság

Emlékszem, a kilencvenes évek elején, több mint 20 évvel ezelőtt, karácsonyra egy másolt audio kazettát kaptam ajándékba, rajta az EMF zenekar Schubert Dip című albumával. Nagy érték volt számomra, rongyosra hallgattam - ezen volt az Unbelievable, a Hihetetlen című sláger (akinek nem mond semmit a zenekar neve, erre a számra talán emlékszik).

Most, ha meg akarok hallgatni egy zenét, felmegyek a Deezer streaming zenei szolgáltató oldalára, ahol több mint 20 millió zeneszám közül választhatok - miközben ezt írom, éppen az említett album szól (pedig a kazettát is megtaláltam és lejátszóm is van hozzá). Ha nem lenne Deezer előfizetésem, akkor a YouTube-on nézhetném, hallgathatnám ugyanezt a zenét, teljesen ingyen. Ma már szinte bármilyen zenét meg lehet hallgatni vagy be lehet szerezni az interneten. Nem az a gond, hogy azt a néhány zenét valahogy megszerezd, amit hallottál valahol és megtetszett, hanem, hogy hogyan válassz ebből a hatalmas kínálatból, hogyan döntsd el, hogy milyen zene érdekel, hogy mit is szeretsz. 20 évvel ezelőtti önmagamnak ez sci-fi lenne, nekem a hétköznapok része. Megvalósult sci-fiben élünk, csak nem vesszük észre...

De nem csak a zenehallgatás alakult át teljesen a számítógépnek, internetnek és az új technológiáknak köszönhetően. Az életem a 20 évvel ezelőttihez képest számos olyan csodás dologgal bővült ki, ami akkor maximum a tudományos-fantasztikus filmek világában volt elképzelhető. Hogy megértsük, ami most hétköznapi, mint a mobiltelefonálás vagy az internet, az ugyanolyan volt 20 éve, mint nekünk most a lézerkard, a transzportálás vagy az antigravitációs hajtómű: jó volna, ha lennének, de nem tudjuk elképzelni, hogy belátható időn belül elérhetőek legyenek számunkra.

Összeszedtem 10 dolgot, amik 20 évvel ezelőtt maximum egy tudományos-fantasztikus történetben kaphattak volna szerepet, ma meg szinte ingyen használhatja őket bárki és fel sem tűnik, hogy ezek olyan csodálatos dolgok lennének, pedig azok:

1. bármikor tudsz beszélni a szeretteiddel, barátaiddal vagy akár ismeretlenekkel, szinte az egész világon (mobiltelefon)
2. bármikor, szinte bárkinek tudsz levelet írni a világon bárhova - mindezt teljesen ingyen (e-mail)
3. szinte az összes ismerősöddel, barátoddal, egykori baráttal, osztálytárssal valós időben, teljesen ingyen tudod tartani a kapcsolatot, ha akarod, így tudhatod mi van velük (közösségi média)
4. ha meg akarsz nézni egy filmet, sorozatot vagy egy zenei klipet, akkor megkeresed és megnézed - akkor, amikor akarod, ott ahol akarod (pl. YouTube, torrent, stb.)
5. ha valamire kíváncsi vagy, otthon vagy menet közben meg tudod nézni egy hatalmas számítógépes adatbázisban (internetes keresés)
6. egy kis készülék segítségével a világ bármely pontján meg tudod mondani, hogy pontosan hol vagy, sőt az útba is igazít, illetve megmondja a menetrendet is (GPS, útvonaltervezés)
7. ha elmész biciklizni, túrázni vagy futni, egy kis készülék megmondja, hogy mekkora távot tettél meg, merre mentél (sport alkalmazások okostelefonon)
8. szinte bármilyen zenét meghallgathatsz egy fix, alacsony havi díjért (streaming zenei szolgáltatók, pl. Deezer vagy Spotify)
9. egyből meg tudod nézni a fotókat és videókat, amiket csináltál, nem kell hozzá előhívni őket - sőt, el is küldheted, megmutathatod másoknak, akik ott sincsenek. Mindezt ingyen.
10. egy csomó játékkal játszhatsz teljesen ingyen ugyanazzal a készülékkel, nem kell külön kvarcjátékot venned hozzá (játék alkalmazások okostelefonon).

Direkt úgy fogalmaztam, hogy egy 20 évvel ezelőtti ember is megértse - bár biztos időbe tartana ezeket a dolgokat elmagyarázni valakinek, aki elég kíváncsi és a '90-es évek végén él. Ha így felsoroljuk ezeket a dolgokat - és korántsem teljes a lista, sőt, meglehetősen esetleges - akkor vesszük észre, hogy mennyi mindent megtehetünk ma, ami hihetetlennek tűnt régen és legfeljebb vágyódhattunk utána. Irigylem a mai fiatalokat és nagyon megértem őket, ha legszívesebben egész nap az interneten lógnának a kütyüjeikkel, azt hiszem én is ugyanezt tettem volna, ha ezek a hihetetlen dolgok 20 évvel ezelőtt rendelkezésre álltak volna.

Pintér Robesz

Azt mondják, hogy Obama az interneten, mégpedig a közösségi médiában nyerte meg a 2012-es amerikai elnökválasztást. Még, ha ez önmagában feltehetően nem is állja meg a helyét, Obama közösségi média aktivitása példa nélküli. Most egy interjúból kiderült nehány részlet arról, hogy hogyan csinálták. 

Gillea Allison jelenleg a Blue State Digital ügyfélmenedzsere, a 2012-es Obama kampány egyik vezetője (Digital Operation Vote Lead). Az általa vezetett digitális kampány a mikrotargetingen alapult, ennek érdekében körülbelül 20 szavazói csoportnak hoztak létre saját team-et (nők, latinók, afro-amerikaiak, fiatalok stb.). Ezeknek a csoportoknak a munkáját vezette Allison.

A feladat az volt, hogy célzott tartalmat kínáljanak minden csoportnak.  A munkát folyamatos elemzés (tesztelés, modellezés) kísérte, hogy melyik tartalom hogyan teljesít, mit kell kommunikálni - Allison szerint ez volt a leginkább adat-vezérelt kampány a világon és ezzel tudtak nyerni. A közösségi kampány középpontjában az állt, hogy megértsék, kik ezek az emberek, mi érdekli őket, hol lehet velük találkozni és legfőképpen hogyan lehet őket bevonni, aktivizálni. A cél a minél nagyobb engagement (bevonódás) elérése volt, tehát az inaktivitás elkerülése. Adományozzanak, adják tovább az üzeneteket, regisztráljanak szavazásra, vegyenek részt és szervezzenek is eseményeket... Ha valami nem vezetett (kellő) bevonódáshoz, akkor felhagytak vele. Mivel az eseményeket online követni, mérni lehet, ez segített nekik folyamatosan visszajelzést kapni.

2008-ban 2 millió rajongója volt Obamának a Facebookon, 2012-ben viszont már 35 millió! Ez a 35 millió ember az amerikai népesség 98%-át tudta 1 lépésben, tehát közvetlenül elérni, mert ismerősök voltak a hálózaton. Javarészt ennek köszönhető, hogy több fiatal szavazott Obamára, mint 2008-ban, amikor ő volt az új, izgalmas jelölt. Pedig a 18-29 évesek 50%-ához nem volt telefonszám és a közvetlen bekopogtatós (door-to-door) módszerrel sem lehetett volna jobban megtalálni őket... Viszont a közösségi médiában el lehetett érni őket.

Persze a kampányban számos eszközt használtak még online és offline, de a közösségi média széleskörű használata volt az, ami precedens nélküli és nagyon jól lehetett vele mozgósítani.

A teljes interjú elolvasható: http://www.iirusa.com/upload/wysiwyg/1New_Media/Gillea%20Allison%20FoCI%20podcast%20Transcript.pdf

De elérhető podcast (hangzó) verzió is.

Pintér Robesz

Sokan egyszerre imádják és utálják a Facebook-ot. A közösségi oldal a világ legnagyobb időzabálója, több mint egy milliárd(!) felhasználó tölti online idejének egy jelentős részét a Facebook-on. Mivel? A kritikusok szerint macskás képekkel, Coelho idézetekkel és az éppen elfogyasztott ételek képeivel. A rajongók szerint ugyanakkor a barátokkal és ismerősökkel folyó rendszerint értelmes párbeszéddel. A Pew Research Center’s Internet & American Life Project most megvizsgálta, hogy hogyan használják az amerikaiak a Facebook-ot – a Coming and Going on Facebook címmel megjelent hét oldalas kutatási összefoglaló szabadon hozzáférhető az interneten, ennek érdekesebb eredményeiből mazsolázok alább.

Az amerikaiak 67%-a (tehát háromból kettő ember) használja a Facebook-ot. Sokuk szerint túlságosan is gyakran és sokat. A válaszadók több mint hattizede (61%) vett már ki saját döntésre néhány hetes „szabadságot” a Facebook használatban legalább egyszer életében és 27% tervezi, hogy így tesz az előttünk álló egy évben. Akik szüneteltették már valaha a Facebook használatát, több okot hoztak fel:

• 21% egyszerűen túl elfoglalt volt
• 10% elveszítette az érdeklődését
• 10% időpocsékolásnak találta, nem volt számára releváns a tartalom
• 9% szerint túl sok volt a konfliktus, a dráma, a pletyka, a negatív hír az oldalon
• 8% túl sok időt töltött az oldalon
• 8% eleve csak hébe-hóba használta a Facebookot
• 8% elutazott
• 7% belefáradt / beleunt
• 6% számára nincs különösebb oka, „csak”
• 4% aggódott a magánszférája / a biztonság / a reklámok / a spamek miatt

Az oldal számára jelzésértékű lehet, hogy a válaszadók 20%-a nyilatkozta, valamikor ugyan felhasználó volt, de ma már nem az, miközben mindössze 8% - tehát két-és-félszer kevesebb – netező mondta, hogy a jövőben Facebook felhasználó kíván lenni. Mindez természetesen fakad a szolgáltatás széleskörű elterjedtségéből (kevés már azok száma, akik sohasem használták az oldalt), de a lemorzsolódó „kiábrándultak” elég magas aránya mutatja, hogy az oldal bizonyos csoportokban elveszítette vonzerejét és túl van a fénypontján.

Ugyanakkor azok az amerikaiak, akik nem hagyják abba az oldal használatát, jellemzően gyakrabban használják az oldalt és több időt töltenek el ott. Míg 2011 augusztusában a közösségi média oldalak használóinak egyharmada állította, hogy naponta többször is felnéz az ilyen oldalakra, addig 2012 novemberében már 41% mondta ugyanezt.

Tovább árnyalja a képet az oldal szubjektív fontosságának megítélése: amikor a felhasználókat arról kérdezték, hogy mennyire fontos nekik a Facebook az egy évvel ezelőtti állapothoz képest, akkor 59% mondta, hogy legalább annyira fontos számukra az oldal, mint egy évvel korábban, 12%-nak fontosabb, de 28% számára kevésbé fontos. Ez ismét inkább arra mutat, hogy több ember „jön le” éppen a Facebook-ról, mint amennyi újabban „rákattan”, de a többség viszonya stabilnak mondható.

Véleményem szerint az adatokat elnézve a Facebook – és a felhasználók számára – az az egyik legfontosabb kérdés most, hogy lehet-e megfelelő önkontrollal és hasznosan használni az oldalt, azért, hogy ne érezzék azt feleslegesnek, megterhelőnek vagy egyenesen függőnek a kialakult viszonyt. Az oldaltól teljesen elforduló felhasználók magas száma és az időpocsékolásra panaszkodó júzerek fentebb látott magas aránya ugyanis szerintem arra utal, hogy a Facebook egy markáns kisebbség számára (kb. 20%) függést jelent, amit nem tudnak másképpen kontrollálni, csak, ha teljesen elfordulnak tőle. Kábé 60-70% lehet azon Facebook használó amerikaiak száma, akik elégedettek az oldallal és kiegyensúlyozott a viszonyuk (nem terveznek több vagy kevesebb időt eltölteni ott a jövőben, illetve nem lett fontosabb vagy kevésbé fontos számukra az oldal az elmúlt egy évben). Ez szerencsére egy elég magas arány – ők azok, akik feltehetően megtanulták hogyan használják saját maguk számára hasznosan az oldalt, az beleépült a napi rutinjukba.

A Facebook jövőjét tekintve ugyanakkor kulcskérdés, hogy a lemorzsolódók és az elégedetlenek mennyire hangadók a Facebook megítélését tekintve a saját környezetükben, képesek-e ciki dologgá változtatni azt (ahogy az szinte egyik pillanatról a másikra megtörtént a MySpace-szel pár éve). Ha igen, akkor a Facebook úgymond „elindulhat a lejtőn” és tömegével pártolhatnak el a ma stabilnak számító felhasználói is – ne felejtsük el, hogy egy közösségi oldal értéke hatványozottan nő az ott lévő felhasználók számával. Lemorzsolódás esetén ez sokkal gyorsabb hanyatlást tud jelenteni, mint bárki előre feltételezné (gondoljunk csak a Facebook és iWiW villámháborúra).

Tehát akár sorsfordító trendfordulót is beleláthatunk ezekbe az adatokba, ami előrevetíti a Facebook hanyatlását az USA-ban, de akár azt is gondolhatjuk, hogy a fentiek természetesek egy felkapott divatból idővel mainstream-mé váló szolgáltatás használatának kikristályosodásában – hiszen nem mindenki marad használó, aki kipróbálja. Ettől függetlenül igaz azonban, hogy ha úgy érezzük túl sokat használjuk a Facebook-ot, tartsunk egy kis áramszünetet. 

Pintér Robesz

Sokan azt gondolhatják, hogy a Facebook (a social media) előtt nem létezett közösségi hírmegosztás. Pedig de. Sőt, a helyzet az, hogy a Facebook-tól és társaitól függetlenül is virágzik a dolog és feltehetően még akkor is itt lesz, amikor a FB helyét már átvette valami új szolgáltatás. Természetesen az e-mailben és egyéb üzenetküldő rendszerekben keringő hír- és link megosztásról van szó.

Érdekes cikk jelent meg tavaly októberben a The Atlantic hasábjain, amely azt taglalta, hogy a nagy híroldalakra jövő forgalom egy jelentős része a „semmiből” jön. Az oldalak ugyanis a log (napló) adatokból látják, hogy a látogató mely linkről érkezett, vagyis mit nézett korábban, mielőtt az oldalra lépett. Sok esetben ez a Google kereső szolgáltatása vagy a Facebook, Twitter és egyéb közösségi oldal. Az esetek egy megdöbbentően nagy hányadában azonban a log adatok tanúsága szerint nincs előzmény, a látogató pontosan ott kezdte az internetezést azon az oldalon. Sokszor olyan cikkekre érkezik így viszonylag nagy forgalom, aminek a linkjét valószerűtlen csak úgy begépelni a címsorba. A jelenség egyetlen kézenfekvő magyarázata, hogy az ilyen olvasók valakitől üzenetben megkapták a pontos linket és annak birtokában kattintottak.

Nem kevesebbet állít a cikk, mint, hogy a tradicionális linkmegosztás (mint amilyen egy levél, benne egy linkkel), sokkal fontosabb a weboldalak számára a forgalom generálásában, mint a kétezres években megjelent közösségi média. A közösségi információmegosztást ráadásul nem is ezek a közösségi oldalak hívták életre, hanem csupán ráépültek egy meglévő jelenségre, miközben egyáltalán nem szorították azt háttérbe.

Úgy tűnik tehát, hogy az emberek egy jelentős része kör-emailekből, továbbküldésekből értesül a fontos hírekről. A FB-on vagy twitteren ugyanis lemaradhatsz dolgokról, ezt tudják az emberek is, így, ami fontos, azt e-mailen küldik el a másiknak, vagy egyszerre több embernek. Fontos persze, hogy ma már van egy generációs törésvonal, a fiatalok kevéssé használnak e-mailt. Ők is elkezdenek azonban idővel dolgozni, ahol kiemelt munkaeszköz az e-mail szinte minden irodai munkában (de már az oktatásban is érezni ennek hatását). Persze nem végez mindenki felsőfokú tanulmányokat és nem dolgozik mindenki irodában. A dark social azonban várhatóan mégsem fog eltűnni, amíg e-maileket fogunk használni – tehát egy jó darabig…

Rendszerint tehát fordítva ülünk a lovon, amikor azt hisszük, hogy a Facebook meg a közösségi média előtt nem létezett közösségi hírmegosztás és párbeszéd. Sőt, nem hogy létezett, hanem mind a mai napig meghatározóbb, mint a közösségi média ezen szerepe, ami azért megdöbbentő. Egész egyszerűen azért, mert a dark social olyan kézenfekvő és olyan régóta velünk van, hogy fel sem tűnik, a FB meg a társai meg olyan ünnepelt hívószavak, amitől elalélünk, miközben minden média erre próbál optimalizálni. Annak ellenére tehát, hogy a dark social mennyire erős és meghatározó mind a mai napig, sokan negligálják, pedig érdemes volna foglalkozni vele.

Pintér Robesz

• Kövess minket, hogy első kézből értesülj mindenről, ami velünk történik, vagy iratkozz fel a napi hírlevelünkre.

  Email címed:

Azokat a személyeket neveztem el így, akiknek a közösségi hálózatokon mindenki folyamatosan tapasztalja a jelenlétét egészen addig, amíg le nem tiltja őket. A romantikusok életbölcselők közösségi tevékenysége semmi másból nem áll, csak a szép életigazságok folyamatos bemutatásából. Csodálatos és elgondolkodtató képeket tesznek ki szívbe markoló képaláírásokkal, elgondolkodtató idézeteket közölnek irodalmi vagy tudományos művekből. Az élet értelmét keresik, kutatják ezek a romantikusok életbölcselők, és folytonosan hisznek abban, hogy élethivatásuk van: a közösség nevelése. Bármi áron.

Az ilyen romantikus bölcselkedő közösségi felhasználók nem fukarkodnak a hozzászólásokkal a tartalmak megosztásával, hisz különböző forrásokból folyamatosan ontják ezeket a képeket, szövegeket, idézeteket. A források jellemzően a weben, a közösségi hálózatokon keresztülhullámzó, mémszerű információk, amelyek az érzelmi utalásaikkal hatnak. Ennek egyébként az az eredménye, hogy a romantikusok által megosztott tartalmakat mások is megosztják, úgyhogy egy átlagfelhasználó többször is megkapja az üzenőfalán ugyanazokat a képeket, tartalmakat. Ugyanakkor az is előfordulhat, hogy a romantikus személy maga hozza létre a tartalmait, és nem többszörös megosztás révén jut hozzá.

Azért is nevezem ezeket a személyeket romantikusnak, mert a tartalmaik elsősorban szimpátiára, érzelmi befolyásolásra törekszenek, és kevésbé lényeges a kognitív hatás, tehát nem elgondolkodtatni akarnak, hanem meghatni, könnyeket akarnak csalni a szemünkbe. Mivel a romantikusok tartalmai javarészt tipikusak és ismétlődőek, ezért szükségszerűen hamar felszínesekké is válnak. Éppen ezért az ilyen személyek igen gyakran közhelyes, esetleg demagóg, illetve giccses tartalmakat tesznek közzé, és ezek sok felhasználót idegesítenek, viszont éppen populáris voltuk miatt hatalmas népszerűségre is szert tehetnek.

A romantikus felhasználók tartalmai tehát a popkultúra tipikus termékei: tömegesek, könnyen értelmezhetőek, egyszerűen fogyaszthatóak, ismétlődőek. Ennek igen jó terepet nyújtanak a közösségi hálózatok.

Bódi Zoltán

| Még több lehetőség