Netidők Blogtársaság

Olvasom a hírt, egy orosz lap szerint a Microsoft lehetővé teszi, hogy az általa nemrég felvásárolt Skype-ot lehallgathassák az orosz titkosszolgálatok, így elkerülik a betiltását az országban. A Vedomosztyi arról számolt be, hogy az amerikai társaság kész átadni az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálatnak (FSZB) az általa májusban felvásárolt Skype titkosítási algoritmusát. Amennyiben ez megvalósul, úgy a helyi hatóságok belehallgathatnának az internetezők telefonbeszélgetéseibe. A Microsoft várhatóan a Skype felvásárlásának lezárulta után nyújtja át a programkódot.

A hír természetesen gyorsan szétszalad, a kommentek alapján kapásból mindenki feltételezi a Redmonti cégről ezt a hozzáállást. Hamarosan Spányik Balázs cáfolja nekem a hírt. Elolvasta az eredetit, és kiderült félrefordításról van szó, a Microsoft a forráskódot hajlandó átadni.

Forráskód vagy titkosítási kulcs, nem mindegy. De a forráskódnak semmi köze a titkosítási kulcshoz. A forráskódból meg lehet állapítani, hogy mit is csinál valójában a program, de ezzel nem férünk hozzá a titkosításhoz.  A MS-nál évtizedes gyakorlat, hogy átadja a forráskódokat betekintésre bármelyik kormánynak, aki azt igényli. Biztonsági okokból ellenőrizheti, mit is csinál a program.

Akkor miért lett ez hír? Egyrészt valószínűleg nyár van, uborkaszezon, nincs miről írni. De ennek ellenére nem feledkezhetünk meg egy tényről: egy szoftver használata bizalmi kapcsolat. Megbízunk a szoftver gyártójában, hogy a program azt és úgy csinálja, ahogy azt kell. A szoftver védi az adataikat, és nem kerülhetnek harmadik fél kezébe.  Napjainkban egyre nagyobb probléma az adatbiztonság, egyre kényesebbek vagyunk a témára. Különösen érzékeny hír az, ha egy cég a beleegyezésünk nélkül, gyűjt, továbbít, vagy ad át adatokat. Akár másnak, akár a hatalomnak.

Ez a bizalom a MS esetében már 2000 táján megrendült, amikor egy „NSA-key” nevű változót találtak a Windows NT szervízcsomagjában. A Microsoft közleménye szerint ennek semmi köze a titkosszolgálathoz, nem egy hátsó ajtó.  Az "NSA key" feliratú kulcs azt jelöli, hogy a termék megfelel az amerikai export előírásoknak: az NSA technológiailag felügyeli az amerikai szoftverexportot, a kulcs pedig annak bizonyítására szolgál, hogy a termékben alkalmazott titkosítási szolgáltatások megfelelnek az előírásoknak. Ezt a bejelentést mindenki vérmérséklete szerint elfogadta vagy elutasította.

Azután 2007-ben a francia titkosszolgálat javaslatára megtiltották a francia kormánytisztviselőknek a BlackBerry készülékek használatát, mert attól tartottak, hogy az Egyesült Államok kémtevékenységének célpontjai lehetnek. A Le Monde szerint a francia elnöki és miniszterelnöki hivatal munkatársait arra figyelmeztették, hogy így küldött e-mailjeik külföldi kezekbe kerülhetnek, mert a BlackBerryk amerikai és brit szervereket használnak. Szemmel láthatóan nem bíztak saját szövetségeseikben.

Már a francia titkosszolgálat döntése (vajon saját tapasztalat alapján???) is sejteni engedte, hogy egy állam több féle képpen is nyomás tud gyakorolni cégekre, hogy hozzáférjen az őt érdeklő adatokhoz. Az egyszerű halandó nem sejtheti milyen megállapodások lehetnek a kormányok és a nagyvállalatok között.

Az  orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB, leánykori nevén KGB)  áprilisban felvetette a Skype, a Gmail és a Hotmail oroszországi betiltásának lehetőségét. Az illetékes kormánybizottság úgy döntött: a főhatóságok bevonásával alakítandó munkacsoportra bízza a kérdést és a javaslat kidolgozását október 1-re várja.

De vajon nyomást tud gyakorolni egy idegen ország? Valójában igen, ha azzal fenyegeti meg a céget, hogy kitiltja piacairól, ezzel nagyon komoly bevételektől fosztva meg a társaságot. Ekkora cégek (és ekkora piacok) esetében dollár százmilliókról beszélünk. Egy ilyen esetben csak a cégvezetés politikáján/tisztességén múlik, hogy engednek a zsarolásnak, vagy távoznak.

Mi lesz ennek a vége? Megtudjuk október 1-e után.

Tücsi, a galaktikus

Csizma az asztalon, avagy fonetika és kódtörés?

Feltörték a Skype beszélgetések titkosítását, szólt a hír 2011 júniusának első napjaiban. A szenzációnak számító kódtörésnek az az érdekessége, hogy a titkosítási kódot nem is fejtették vissza, hanem - a hír szerint - a beszélgetésben elhangzó szöveg hangállományához tartozó adatcsomagok nagysága alapján fejtették vissza a hangzó beszédet. Tehát nem klasszikus kódtörésről van szó, hanem fonológiai, fonetikai elemzésről. A hírhez az is hozzátartozik, hogy egyelőre csak az angol nyelvre működik a rendszer. További érdekesség, hogy nyelvészeti, tehát tudományos módszerekkel rekonstruálták a titkosított VoIP beszélgetések hangzását a University of North Carolina kutatói, Andrew M. White, Austin R. Matthews, Kevin Z. Snow és Fabian Monrose (a teljes tanulmány itt olvasható: http://www.cs.unc.edu/~amw/resources/hooktonfoniks.pdf).

Image: digitalart / FreeDigitalPhotos.net

Ez a módszer ráirányítja a figyelmet a hangzó beszéd számítógépes vizsgálatára. A nyelvtudománynak a beszéddel, a hangzással foglalkozó ága a fonetika, ami a beszédhangok, illetve a beszéd hangtani, akusztikus sajátosságait vizsgálja. Pontosabban a beszédhangok fonetikai típusait, képzésbeli jellemzőit, a magán- és mássalhangzók jellemzőit, típusait vizsgálja, igyekszik megismerni és leírni a beszédhangok beszéd közbeni módosulásait. Másrészt a hangzó szöveg intonációját, tempóját, hangerejét, nyomatékviszonyait, dallamát, tehát összefoglalva a prozódiai jellemzőit vizsgálja.

A hangzással foglalkozó másik nyelvtudományi ág a fonológia, ami a beszédhangok, fonémák minőségén túl azok grammatikai szerepét kutatja.

Világos, hogy a fonetika és a fonológia nem létezhet műszeres mérések és gépi adatfeldolgozás nélkül. Annál is inkább fontos ez, mert az élő beszéd akusztikai, fonetikai jellemzőinek leírásakor olyan adatokat kell megfigyelni, amelyet az emberi fül nem képes pontosan észlelni, és ráadásul a statisztikai elemzés számára számszerűsíteni is kell ezeket az adatokat. Például mi alapján lehet objektíven bebizonyítani, hogy valakinek mekkora a beszédtempója? Meg kell mérni, és itt már a milliszekundumos nagyságrend körében vagyunk. Tehát a mérőműszerek használata, a mérési eredmények statisztikai, matematikai elemzése és feldolgozása mindig is része volt a fonetikai kutatásoknak.

A modern számítógépes nyelvi elemző eszközök világában viszont nagy tömegű, informatikai rendszerek segítségével produkált, digitális formátumú beszédfolyamok mintázatainak, visszatérő állandó tulajdonságainak az elemzésére is lehetőség nyílik. Ez is szükséges volt ahhoz, hogy nyelvészekből és a VoIP rendszerek informatikai tulajdonságait jól ismerő informatikusokból álló munkacsoport meg tudja fejteni fonetikai elemzéssel és következtetéssel az angol nyelvű titkosított VoIP szövegfolyamok hangállományát.

Bódi Zoltán 

| Még több lehetőség

Tegnap kezdődött az Országházban az Információs Társadalom Parlamentje névre keresztelt konferencia, melynek köszöntő beszédében Nyitrai Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációs államtitkára beszélt a kormányzat terveiről.

Kötelező lesz az ODF

Az államtitkár többek között kitért arra, hogy a Nyílt Dokumentum Formátum (Open Document Format - azaz ODF) lesz a kötelezően használt elektronikus dokumentum formátum a kormányzati szférában. Erről is fog szólni az a kormányhatározat, melynek előkészítése már folyamatban van.

Az ilyen hírek kapcsán szokott elindulni az a találgatás, hogy akkor a Microsoft-tól vásárolt irodai programcsomagok helyett jön a LibreOffice/OpenOffice és nemhogy kevesebbe, de majd többe fog kerülni minden. Persze, fontos ez a része is egy ilyen elhatározásnak, de ennél sokkal többről van szó, ami mindenkit érint ebben az országban.

Miről szól akkor ez az egész?

Egyáltalán nem arról, hogy milyen programmal állítjuk elő az ODF dokumentumot. Ezt a formátumot ugyanis ma szinte minden irodai programcsomag kezeli, tehát teljesen mindegy, hogy mit használunk, a dokumentumaink hordozhatóak lesznek. Ez egy nagy előny akkor hurcolásszuk az iratokat mondjuk két hivatal között, vagy az állampolgár és valamelyik állami szervezet között. A dokumentumot előálltjuk a számunkra legkedvesebb programmal és elküldhetjük anélkül, hogy azon törnénk a fejünket, hogy a másik vajon meg tudja-e nyitni vagy sem.

Van viszont egy másik aspektusa is a dokumentumok használatának. Mégpedig az amikor nem a mának, hanem az utókornak készül valamilyen dokumentum. Ha valaki próbált már megnyitni 10-15 évvel ezelőtt készült dokumentumot, ami egy bizonyos gyártó egy bizonyos programjának egy bizonyos verziójával készült, az tudja, hogy ez mekkora macerává válhat. A gyártó már lehet, hogy nem is létezik. Az operációs rendszerre már nem tudjuk telepíteni azt a programot, amivel gond nélkül tudnánk kezelni a dokumentumot. A jelenleg használt programjaink pedig mérsékelten kiváló eredménnyel alakítják át azokat a most használatos formátumra.

Ami nekünk elég nagy gond egy-két régi, de fontos dokumentum esetén, az az államigazgatásban egyenesen katasztrófa. Képzeljük el, hogy valamilyen korábbi dokumentum elektronikus formában ott van a hivatalnál, de azt mondják, hogy "Tisztelt Ügyfél, sajnos nem tudjuk elolvasni, hogy mi van a dokumentumban, mert nincs hozzá programunk, a papír alapú verziót pedig elmosta a tavalyi árvíz." Valószínű, hogy nem lennénk túl boldogok. Amikor az államigazgatásban használt elektronikus dokumentumokról beszélünk, akkor tehát ne csak arra gondoljunk, hogy ma milyen dokumentumokat használunk, hanem arra is, hogy azokat 30, 50 vagy akár 100 év múlva elő tudjuk-e úgy venni, hogy meg tudjuk nyitni az akkori programokkal.

A nyílt dokumentum formátum mellett nem kell aggónunk azon, hogy egy gyártó megszűnésével a zárt dokumentum formátum is elvész. Maga az irat egy idő után pedig sokkal nagyobb érték, mint a program, amivel azt létrehozták. Ezért fontos a nyílt szabványok és dokumentum formátumok használata.

Az Ubuntu új, Unity névre keresztelt kezelőfelülete, jelentősen eltér a megszokottól. Érdemes megtanulni a kezelését, mert a mindennapokban sokat segíthet ha a kisujjunkban van néhány trükk.

A most megjelent Ubuntu nagy változtatásai a kezelőfelületen egy sor olyan funkciót hozott el, ami szerintem könnyebbé teszi a számítógép használatot. Persze mint minden újdonságot ezt is érdemes tanulgatni, amíg azt nem mondhatjuk, hogy a kisujjukban van az egész. Szó szerint.

Bevallom, hogy azok közé tartozom, akik nem igazán szeretik elolvasni a súgót, nem szeretem ha rám akar valaki erőltetni egy kis fejtágítást. Miután frissült nálam is az Ubuntu az új verzióra, valamit kérdezett, hogy nem akarom-e megnézni az újdonságokat benne. Persze de - Cancel... Aztán álltam ott a gép előtt és két perc múlva rájöttem mekkora marha vagyok. Meg kellett volna nézni amit ajánlott.

Akik hozzám hasonlóan arcoskodtak a frissítés után, azoknak csináltam egy kis segítséget egy háttérgrafika formájában.

Az eredeti méretben a kép innen vihető.
A Xara file pedig innen tölthető.

A gördítősáv zseniális újraértelmezése a Canonical-tól, amivel értékes pixeleket hódítunk vissza az alkalmazások ablakaitól.

A gördítősáv a hagyományos grafikus felület részeként úgy a nyakunkon maradt, mint japán autóban a zöld kvarcóra. Pedig nem is biztos, hogy szükségesek a mindennapi életben, vagy nem abban a formában, ahogy az megszoktuk. Az okos telefonokon és táblagépeken teljesen természetes, hogy a görgetést már nem is gördítősávval csináljuk. Asztali környezetben pedig inkább az egér görgető gombját használuk és nem a jól ismert sávot a kis csúszkával.

Ahogy a hagymányos hordozható eszközök mérete egyre jobban összemegy, úgy lesz egyre feltűnőbb az, hogy az értékes kijelző felőletéből egyre többet vesz el a sallang. Viszont nem feltétlenül kell, hogy ezzel helyzettel kibéküljünk. Így gondolta ezt Christian Giordano is, a Canonical egyik dizájnere is.

A gondolatot tett követte és megszületett az overlay-scrollbar, ami csak akkor bújik elő a rejtekéből, ha közelítünk felé az egérrel. Az abalakkezelés többi része változatlan maradt, az átméretezés és az ablak arrébb helyezésének a módja megmaradt a hagyományos megoldás mellett. A programoknak sem kell külön támogatni ezt az új görgetősávot, mert teljesen észrevétlenül illeszkedik be a korábbi ablakkezelőkbe is.

Ezen a bemutatón jól látszik, hogy az új megoldás sokkal jobban illeszkedik a kisebb kijelzőjű eszközökhöz. Funcióiban teljesen kompatibilis a régi megoldással.

Overlay Scrollbars demó a Canonical Design-tól a Vimeo-n.

Ha minden jól megy akkor az áprilisi Ubuntu már tartalmazni fogja a megoldást. Nyáron pedig a OSX Lion-ban fog debütálni az Apple féle verzió.