Netidők Blogtársaság

Digitális környezetben alkotjuk a szövegeink java részét, és a dolgozatokhoz, összefoglalókhoz törvényszerűen használunk forrásokat. Ezeknek a forrása törvényszerűen a web. A hagyományos környezetben tudunk tájékozódni a szakirodalom, a szakszövegek, a források között, mert megtanultuk, hogy a könyvtárban, a folyóiratokban, a kézikönyvekben, tankönyvekben megjelenő szövegeket el lehet hinni, belőlük bátran ki lehet indulni. A weben viszont az új környezethez igazodó új forráskritikai stratégiákat kell alkalmazni .A hagyományos forráskritikai stratégia bővült egy elemmel: az online forrásokkal. Ám nincs kiforrott stratégia a használatukra, csak kísérleti eljárások alakultak ki.

Első stratégiai kísérlet: teljes elutasítás. Ennek az az oka, hogy az ellenőrizhetőség és az állandóság együttes meglétét nehéz garantálni a webes szövegeknél, és még a nyilvánosságot és a nagy tömegek általi használatból eredő kontrollt nem vesszük figyelembe. Ez a stratégia jól megfigyelhető a tudományos forráskritikában a web kettes források (pl. a Wikipedia, a blogok stb.) elutasításában a hagyományos könyvtári források javára.

A másik, az előzővel teljesen ellentétes, általános stratégia a Wikipedia – Citizendium stratégiája. Dacára az előző, végletesen elutasító magatartással, ezeket a tudásmegosztó bázisokat jóformán mindenki használja. A Wikipediában virtuális nevek alatt bárki megoszthatja a tudását, és önkéntes alapon szerkesztik is a szövegeket. A végeredmény az, hogy nincs a tárgyi valósághoz köthető lektorálás, így a tényleges forrásérték ugyan csökken, de ennek ellenére tömegesen írják, szerkesztik és használják ezt a forrást. A Citizendium hasonló a Wikipédiához, mindenki írhat ide is, de csak a saját nevén, és bárki, aki regisztrált, saját nevén szerkesztheti a szövegeket. Tehát a szövegalkotás és a tudásmegosztás továbbra is önkéntes, ám a valós személyiséghez, így a valós szabályok számonkéréséhez van kötve. A regisztráció útján jelentkező író személyét a meglévő közösségnek el kell fogadnia, s csak ez után lehet valaki tagja a szerkesztőségnek. Mindennek az az eredménye, hogy pontosabb, ellenőrzöttebb tudás jelenik meg ezen a felületen, mint a Wikipédiában, ám jóval kisebb és válogatottabb a tartalom mennyisége, mert álnéven jóval könnyebb és kevésbé felelős eljárás a publikáció.

A harmadik stratégia: alkalmazkodás a virtuális térben a valós térben kialakított forráskezelési elvárásokhoz. Ez jól követhető a nyomtatásban már megjelent és azonosítható anyagok weben történő duplikálása során. Folyóiratok, hagyományos médiumok online változatai jönnek létre, így a valós térhez való kapcsolódás legitimálja ezt a webes tartalmat. Ebbe a sorba igazodik az is, amikor letöltünk egy forrásszöveget és megjelöljük a letöltés időpontját (bár hozzáteszem, hogy a szövegünk publikálásának az időpontjából ez automatikusan levezethető). Ha a webes szöveg szerzőségével nincs probléma, akkor akár jogilag is lehet hitelesíteni a webről letöltött szövegeket. Az mindenesetre biztos, hogy a webes viszonyokhoz alkalmazkodó új forráskezelési stratégiákat kell kialakítanunk.

Bódi Zoltán

| Még több lehetőség

Az interaktív telekommunikációt lehetővé tevő eszközök és műfajok környezetében óriási szerepet kap meggyőzés és a rábeszélés, tekintsük akár a blogokat, a fórumokat, vagy a csetszobákat, azonnali üzenetküldőket (instant messengereket), illetve a mindezeket a funkciókat egyesítő igen népszerű Facebook közösségi hálót. Ezeken a helyeken vita, véleménycsere, interakció, azaz párbeszéd zajlik, és ehhez elengedhetetlenül szükséges a retorikai műveltség. A retorika jelentősége tehát emelkedik. Retorikai műveltség és vitakultúra nélkül nem lehet igazán hatékony a virtuális környezet szereplőinek a kommunikációja.

Az interaktív online felületen kemény véleményütközések alakulnak ki, és a vitakultúra mellett a véleményvezérek szerepe is igen erős. A véleményvezérek meghatározó jelentőségű hozzászólók, akik az egész közösség nézetét formálják. Jelentős vitakultúra és nyelvi, retorikai műveltség kell ahhoz, hogy valakiből igazi véleményvezér válhasson egy diskurzusközösségben. A trollok viszont úgy próbálnak a teljes közösségre hatni, hogy agresszívan, rombolóan kommunikálnak, nem adnak hozzá semmit a közös tudáshoz, csak indulatokat váltanak ki. Ebben az esetben a retorikai műveltség teljes hiányát tapasztalhatjuk.

Az egyéni meglátás korlátlanul szabad megjelenésének ad terepet a blog a posztjaival vagy más néven bejegyzéseivel és a kommentjeivel, más néven hozzászólásaival. A szerkesztett online tartalomban (pl. online hírportálokon) is egyre nagyobb szerepet kapnak a webes naplók, pedig ezek alapvetően szerkesztetlen, ellenőrizetlen szövegek, és informáló-meggyőző retorikai szándékúak. A szerkesztett online tartalomszolgáltatás modellje tehát lassan megváltozik, és egyre jelentősebb szerepet kap benne a felhasználói tartalommegosztás is.

A közös, összeadódó tudás szerepe tehát emelkedik, ennek a kommunikációs környezete a web 2.0-nak nevezett webes környezet. Itt a blogok, a wikik, a közösségi és megosztó webhelyek kommunikációs műfajaiban mindenhol diskurzusos szövegek keletkeznek, pontosabban kiemelkedik a szövegek alapvetően párbeszédes jellege.

Bódi Zoltán

| Még több lehetőség

Az internetet gyakran képzelik úgy, mint egy álnév mögé bújt, azonosíthatatlan tömeg játszóterét, ahol mindent szabad és sokan vannak. Kétségtelen, hogy a webes térben a személyiség azonosítása első ránézésre nehéz kérdés, ráadásul az egyszerű felhasználó számára nem is mindig lényeges. Gondoljunk csak egy netes közösségre, egy fórumcsoportra, amelyben virtuális személyek gyűlnek össze, és nem mindig fontos a szereplők tényleges személyazonossága.

A nagy tömegben óhatatlan, hogy a netes közösségek tagjai fel akarják hívni magukra a figyelmet, és erre remek lehetőséget nyújt, ha a virtuális világ környezetében kihasználják, hogy a valós szeméyiségükkel nehezebben azonosíthatók. Hisz aki álnév mögé bújik, az könnyebben elszakad a valós világ szabályaitól, akár nyelvi szabályokról is lehet szó, akár viselkedési szabálykról.

A virtuális környezetnek az a másik lényeges kommunikációs jellemzője, hogy nem szembesülünk a tárgyi valósággal, így még akkor is többet engedünk meg magunknak alkalom adtán, ha azonosítjuk magunkat. Gondoljunk csak arra, hogy a fiatalok, a gimnazista korosztály mi mindent kiad magáról a közösségi oldalakon pusztán azért, hogy felhívják magukra a figyelmet. Ez egyébként általános biztonsági kockázatot is rejt, hisz hajlamosak vagyunk nem szembesülni az informatikai veszélyforrásokkal, kockázatokkal.

A figyelemfelkeltésssel, a kockázatos viselkedéssel összefügg a veszélyokozás, a normatívák megszegése. És amikor egy virtuális közösségben, pl. egy fórumcsoportban kommunikálunk, és ott normaszegést követünk el, beszólunk, trollok vagyunk, vagy efféle magatartást képviselünk, akkor pont a virtuális személyiségünk miatt remekül eltudjuk fedni a felelősségünket. Könnyű a webes térben úgy feltűnést kelteni, hogy nem szembesülünk a partnereinkkel, így a felelősséget is könnyebb elfedni. A figyelemfelkeltő stratégiával, az érvényesülési stratégiával tehát együttjár a felősséget elfedő stratégia.

Az itt a legfontosabb szabály, hogy azzal kell szembesülni, hogy a virtuális környezetnek saját szabályai vannak, amelyekhez alkalmazkodni kell, és ezek a szabályok nem mindig felelnek meg a tárgyi valósás szabályainak. És ebben a helyenként arctalan, virtuális világban hajlamosak vagyunk mindenáron kitűnni a tömegből, felhívni magunkra a figyelmet, Kérdés, hogy bármi áron megtesszük-e ezt!

Az elkövetkezendő néhány alkalommal az Infoszótárban azzal foglalkozom, hogy az internet biztosította technológiai környezet milyen kommunikációs stratégiák kialakítására készteti a felhasználót, az információs társadalom polgárát. Ezek között áttekintem a keresési stratégiát, a figyelemfelkeltő és érvényesülési stratégiát, az olvasási-írási stratégiát, a társalgási stratégiát és a forráskezelési stratégiát.

A nyelvnek mindig is volt adatrögzítő, adatmegőrző funkciója, amely a nyelv társas, normatív jellegéből fakadóan az emberi társadalmakban hamar átvette a tudásmegőrző funkciót. Tehát hamar kialakult az emberiség történetében, hogy a társaság, a csoport szempontjából fontos ismereteket nyelvi, sőt írásos formában (is) rögzítjük, azaz a nyelvvel már szinte automatikusan összekapcsolódik a tudás, a memória, ha valamit fel akarunk idézni, megkeressük hozzá a megfelelő kifejezéseket. A hagyományos, íráson, sőt nyomtatott íráson alapuló kultúrában az évszázadok során rengeteg tudás halmozódott fel és őrződött meg nyomtatott könyvekben. Ki is alakult az ehhez kapcsolódó információkereső funkció, az iskolában megtanuljuk, milyen könyvekben milyen információt és hogyan találunk meg, emellett a leghagyományosabb információkereső funkció a memóriánkhoz kapcsolódik. Vagyis hogy amit memorizálunk, azt az információt viszonylag hamar megtaláljuk. Kicsit régebben, tehát mondjuk az én kisiskolás koromban, kb. 35 éve úgy mondtuk, ha valamit kívülről megtanultunk, hogy könyv nélkül tudjuk.

Az internet viszont alapvető változást hozott az információrögzítésben, a nyelvben. Az internet a szinte végtelen mennyiségű információrögzítő technológiája, és a nagy tömegek által elég könnyen elérhető volta miatt a mai világ egyik első számú tudástárává nőtte magát ki. Ráadásul az a nyelv, ami az interneten használatos, ami a tudást kódolja, olyan tulajdonságokkal rendelkezik, amelyekkel a nyomtatott írás kevésbé vagy egyáltalán nem, ilyen például a multimediális jelleg, a hipertextualitás, az írott-beszélt jelleg, a szimbolikusság. Tehát az internetkorszakban a felhasználó azzal szembesül, hogy egy új, elektronikus, hálózati médián, az interneten, azon belül is leginkább a world wide weben hatalmas mennyiségű tudást, a hagyományoshoz képest – részben – eltérő nyelvi formában érhet el.

Ezért kell új, az internet, a world wide web sajátosságaihoz alkalmazkodó keresési stratégiákat kialakítani. Ebben a közegben, amelyben a tudás minden eddiginél nagyobb tömegben, és a hagyományos strukturáltság, rendszerezettség nélkül halmozódik fel, minden eddiginél nagyobb hangsúly kerül az információkeresésben a releváns információk felkutatására. Ez azt jelenti, hogy a webes keresés során az általunk lényegesnek, kulcsjelentőségűnek tartott új, a céljainknak megfelelő információkra koncentrálunk, a relevanciát keressük. Ezért rohanunk a neten információkeresés során, ezért használunk keresőalkalmazásokat, sőt ezért használunk olyan keresőalkalmazást, amely a többihez képest relevánsabb találatot ad, és ráadásul strukturálja is a találatokat. Ez a helyzet magyarázza azt is, hogy az információ-előállításnál alapvetően fontos a címkézés, hisz a felhasználók egy nagyobb információhalmazból a címkék, a metainformációk alapján tájékozódnak.

A mai interneten tehát a fenti összefüggések miatt a felhasználó szinte ki van szolgáltatva a keresőalkalmazások relevanciaszintjének, vagyis lassan eljutunk oda, hogy az lesz releváns, lényeges információ, amit a keresők és a webes technológiák is annak tartanak, és nem feltétlenül az, amiről megtanultuk, hogy fontos.

Bódi Zoltán

Az internetes írásbeliség nem csak az írott beszélt nyelvből áll, hiszen a neten úgy egyszerűsítünk írásbeliségünkön, ahogy a kreativitásunk, a billentyűzet és a beszédhelyzet engedi. A webes írásbeliségben a billentyűzeten elérhető karakterkészletet alkalmazzuk olyan kombinációkban, ahogy tudjuk. Minden bizonnyal kialakult ez korábban is, a weben kívüli műfajokban is, csak a személyesség miatt nehezen lehetett kutatni. Például a hagyományosan, papíron zajló levelezést nagyon nehezen lehetett tudományosan kutatni, mert senki sem mutatta meg szívesen a nyelvészeknek a magán levelezését.

A webes írásbeliség változásának a lényege, hogy új, a helyesírásban, az íráshagyományunkban eddig szokatlan jeleket alkalmazunk. Ezeknek a jeleknek a forrása egyrészt az informatikára és a nyelvhasználatra általában jellemző angol, amerikai angol írásbeli divat, másrészt a mindenkori nyelvhasználó kreativitása.

Az internetes írásbeliség új szimbólumai több csoportba sorolhatók: az egyik eljárás lényege, hogy maga az íráskép is jelentést hordoz. Nem mindegy, hogy valamit csupa nagybetűvel, vagy végig egybeírva jelenítünk meg. Ez régi, bevett formája a jelentésátadásnak, amelyet eddig elsősorban az irodalomban használtunk, ám a web bizonyos műfajainak köszönhetően ez köznapi használatba került.

A másik eljárás, amikor hangjelölésre eddig még nem használatos, ám a billentyűzeten elérhető karaktereket alkalmazunk, elsősorban hangzásuk, illetve vizualitásuk alapján. Itt sok jel van, például a meg igekötő helyetti + jel, a -hat- hangsor (nem számnév!) helyetti 6-os számjegy, vagy a -két- hangsor helyetti 2-es szám, esetleg az -egy- hangsor helyetti 1-es szám (6ás, 2ség, m1ek).

Megjelentek olyan szimbólumok is a webes írásbeliségben, amelyek komplex jelentést hordoznak vizualitásuk, látványuk alapján. Ide tartozik a jól ismert mosolyszimbólum (smiley) vagy a @ jel.

Mindezek megerősítik írásbeliségünk szimbolikus jellegét, hisz folytonosan új írásbeli szimbólumokat alakítunk ki és alkalmazunk. Ennek oka az írás gyorsítása, a jelentésárnyalatok komplexebb, jobb átadása, illetve a stílusárnyalatok gazdagítása. Mindezek miatt az internetes írásbeliség az írott beszélt jellege mellett egy új elemet, a szimbolikusságot hozta írásgyakorlatunkba.

Bódi Zoltán