Netidők Blogtársaság

Sokan azt gondolhatják, hogy a Facebook (a social media) előtt nem létezett közösségi hírmegosztás. Pedig de. Sőt, a helyzet az, hogy a Facebook-tól és társaitól függetlenül is virágzik a dolog és feltehetően még akkor is itt lesz, amikor a FB helyét már átvette valami új szolgáltatás. Természetesen az e-mailben és egyéb üzenetküldő rendszerekben keringő hír- és link megosztásról van szó.

Érdekes cikk jelent meg tavaly októberben a The Atlantic hasábjain, amely azt taglalta, hogy a nagy híroldalakra jövő forgalom egy jelentős része a „semmiből” jön. Az oldalak ugyanis a log (napló) adatokból látják, hogy a látogató mely linkről érkezett, vagyis mit nézett korábban, mielőtt az oldalra lépett. Sok esetben ez a Google kereső szolgáltatása vagy a Facebook, Twitter és egyéb közösségi oldal. Az esetek egy megdöbbentően nagy hányadában azonban a log adatok tanúsága szerint nincs előzmény, a látogató pontosan ott kezdte az internetezést azon az oldalon. Sokszor olyan cikkekre érkezik így viszonylag nagy forgalom, aminek a linkjét valószerűtlen csak úgy begépelni a címsorba. A jelenség egyetlen kézenfekvő magyarázata, hogy az ilyen olvasók valakitől üzenetben megkapták a pontos linket és annak birtokában kattintottak.

Nem kevesebbet állít a cikk, mint, hogy a tradicionális linkmegosztás (mint amilyen egy levél, benne egy linkkel), sokkal fontosabb a weboldalak számára a forgalom generálásában, mint a kétezres években megjelent közösségi média. A közösségi információmegosztást ráadásul nem is ezek a közösségi oldalak hívták életre, hanem csupán ráépültek egy meglévő jelenségre, miközben egyáltalán nem szorították azt háttérbe.

Úgy tűnik tehát, hogy az emberek egy jelentős része kör-emailekből, továbbküldésekből értesül a fontos hírekről. A FB-on vagy twitteren ugyanis lemaradhatsz dolgokról, ezt tudják az emberek is, így, ami fontos, azt e-mailen küldik el a másiknak, vagy egyszerre több embernek. Fontos persze, hogy ma már van egy generációs törésvonal, a fiatalok kevéssé használnak e-mailt. Ők is elkezdenek azonban idővel dolgozni, ahol kiemelt munkaeszköz az e-mail szinte minden irodai munkában (de már az oktatásban is érezni ennek hatását). Persze nem végez mindenki felsőfokú tanulmányokat és nem dolgozik mindenki irodában. A dark social azonban várhatóan mégsem fog eltűnni, amíg e-maileket fogunk használni – tehát egy jó darabig…

Rendszerint tehát fordítva ülünk a lovon, amikor azt hisszük, hogy a Facebook meg a közösségi média előtt nem létezett közösségi hírmegosztás és párbeszéd. Sőt, nem hogy létezett, hanem mind a mai napig meghatározóbb, mint a közösségi média ezen szerepe, ami azért megdöbbentő. Egész egyszerűen azért, mert a dark social olyan kézenfekvő és olyan régóta velünk van, hogy fel sem tűnik, a FB meg a társai meg olyan ünnepelt hívószavak, amitől elalélünk, miközben minden média erre próbál optimalizálni. Annak ellenére tehát, hogy a dark social mennyire erős és meghatározó mind a mai napig, sokan negligálják, pedig érdemes volna foglalkozni vele.

Pintér Robesz

• Kövess minket, hogy első kézből értesülj mindenről, ami velünk történik, vagy iratkozz fel a napi hírlevelünkre.

  Email címed:

Alig több, mint húsz év telt el azóta, hogy elindult. Az első mobiltelefon reklámok a nyolcvanas évek végéről, kilencvenes évek elejéről.

Toochee, a Galaktikus

Obama még négy éve és Justin Bieber búcsúzása hat évesen elhunyt rajongójától - 2012-ben ezek voltak a legnépszerűbb csiripelések a twitteren. Obama lakonikus "Four more years" (Még négy év) tweetjét 810 ezren osztották tovább saját követőik között és több mint 300 ezren jelöltek kedvencnek. Bieber szeptember 26-án búcsúzott el egy ritka agyrákban elhunyt rajongójától, a hat éves Avalannától (“RIP Avalanna. i love you”) - ami érthető okokból erős érzelmi hullámokat indított el követői körében, akik 220 ezer továbbosztással és 100 ezer kedvencnek jelöléssel rótták le kegyeletüket.

Bár a Twitter nem tartozik a magyarok kedvelt közösségi szolgáltatásai közé, alig néhány százezren használhatják idehaza, a világon azonban egész biztosan beletartozik az öt legfontosabb social media oldal közé (a Facebook, az Instagram, a tumblr és a LinkedIn mellett). Ennek az az előnye, hogy, amit a twitteren, rövid szöveges üzenet formájában megosztanak az emberek, az képes pillanatok alatt körbeutazni az egész Földet és visszhangra találni, ha olyan a tartalom. Vagyis parfrazálva a mondást, a twitteren egy veréb is csinálhat nyarat.

Persze a híres emberek kivételesek, az ő hangjukat ugyanis hajlamosabbak vagyunk meghallani. A twitterben ugyanakkor az a fantasztikus, hogy nem csak hírességek, hanem bárki kaphat abból a bizonyos 15 perc hírnévből. Így lett az év egyik kedvenc tweetje az a bejegyzés, ami a londoni olimpián a modern kori játékok 104 éves története során legsikeresebb brit csapatnak gratulált.

Vannak olyan kuriózumok is, amik először a twitteren jelennek meg és onnan indulnak világhódító útjukra. 2012 a mélység és a magasság éve volt egyaránt: James Cameron a világ legmélyebb pontjáról csiripelt, miközben Sunita Williamsnak köszönhetően a világűrből is láthattuk a Sandy vihar képét valamint a NASA is élőben csiripel(t) a Marsról.

De nem csak egyetlen csiripelés lehet érdekes, hanem, ha ugyanarról a dologról kezdenek el hirtelen beszélni az emberek - amivel a hírek szinte valós időben követhetővé válnak. Erre példa a már említett Olimpia és az elnökválasztás vagy az MTV Music Awards díjkiosztó, a foci EB és a Bajnokok Ligája elődöntője (Barcelona - Chelsea), a Sandy hurrikán, Whitney Houston februári halálhíre vagy a SOPA/PIPA kalózkodás elleni törvények.

Egyébként a twitter elkészítette a maga Zeitgeist-ját is 2012-re, csak ebben az esetben a Google-től eltérően nem a keresésekről kapunk képet, hanem a twitteren hömpölygő bejegyzésekben leggyakrabban előforduló cimkékről (ún. hashtag-gel, kettőskereszttel megcimkézett témákkal jelölik a felhasználók, ha egy adot témához szólnak hozzá) és a gyakori nevekről, szavakról. Így például a legnépszerűbb tv-műsor a Family Guy lett, a legtöbbet csiripelt ország Szíria, a technológiai csiripekben pedig az AT&T volt a leggyakraban előforduló kifejezés.

További mazsolázgatnivaló érdekességek a Twitter 2012-es évéről a https://2012.twitter.com/ címen találhatók. Így például nem említettem eddig a New Voices (új hangok) kategóriát, ahol a 2012-ben népszerűvé vált felhasználók vannak témák szerint csoportosítva. Végül, aki esetleg mégis twitter felhasználó olvasóink közül, az maga is megnézheti a saját 2012-es évét a twitter szerint - a Vizify segítségével. Mint kiderült nekem például a májusi Media Hungary konferenciáról beszámoló csiripeléseim voltak a legérdekesebbek, aranyérmes követőm pedig a Piackutatás Blog, aki 53 alkalommal említett eddig az évben - köszönet érte!

Pintér Robesz

Az e heti műsorunk témái meghallgató formában.

Hírsziporkák - a foci EB digitális góljai és az önbeágyazó ágy (Dragon György):

Böngészőkutatás - az NRC kutatása a magyar netezők megkérdezésével (Kurucz Imre):

C=64 sorozat, a Crazy Comets játék zenéje (Spányik Balázs, DJ Chatman):

Hogyan működik a 3D hangzás? Kevin és a fejhallgatóval hallható demó:

Infoszótár - dokkoló (Bódi Zoltán):

Az vagy, amit megeszel - tartja a mondás. Az vagy, amit elolvasol - parafrazálhatnánk ezt a mondást. Mégis, miközben az étkezésükre egyre többen figyelnek oda tudatosan, ugyanilyen tudatossággal kevesen tervezik meg az infodiétájukat, vagyis, hogy milyen információkat fogyasztanak.

Ismerik a produktivitás mániákusokat? Akik a tennivaló-listák szervezésének és a feladatok minél hatékonyabb elvégzésének a folyamatos lázában égnek? Új és új módszereket találnak és próbálnak ki, hogy megtalálják a Tökéleteset? Úgy érzem hasonló lelkesedéssel kezdek rácsavarodni az infodiéta méltatlanul elhanyagolt területére. Vajon hogyan lehetne a leghatékonyabb, legszínesebb infodiétát összeállítani, tehát kialakítani egy olyan szisztémát, aminek segítségével folyamatosan naprakész maradhatok a világ engem érdeklő dolgairól, miközben nem veszek el a részletekben?

Az egész dolog onnan ered, hogy minden nap legalább 1-2 órát töltök azzal, hogy naprakész legyek, mégis folyamatosan az az érzésem, hogy egyrészt lemaradok valami fontos hírről, esemény beszámolójáról… másrészt, hogy ennél jobban megválogatott hírforrásokkal sokkal hatékonyabban, sokkal jobb minőségű, adekvátabb információkhoz és tudáshoz juthatnék hozzá.

Alighanem el kellene fogadnom azt a tényt, hogy nem lehetséges folyamatosan mindenről tudni, ami az engem érdeklő területeken történik és inkább csak egy optimális állapot elérésére és fenntartására kellene törekednem. Ezzel csak az a gond, hogy homo informaticusként, információfüggő vagyok.

A helyzet az, hogy kezdem azt hinni, eredendően bűnösek vagyunk, a tájékozatlanság bűnében élünk. Bizonyításul végezzünk el egy egyszerű számítást: ha heti egy könyvet sikerülne elolvasnunk (nem fog), akkor évente 52, 70 év alatt 3640 könyvet tudnánk elolvasni. Ez egy kisebb falusi könyvtár állományának sem felel meg. Vajon hetente hány olyan könyv jelenik meg, amit el kellene olvasni - csak a minket érdeklő területeken? Nagy a valószínűsége, hogy egynél több. És akkor még nem is számoltunk a már korábban napvilágot látott művekkel. Reménytelen…

Megoldás persze többféle is van, egyik véglet az info-aszkétizmus, tehát a minket érdeklő dolgok számának csökkentése, a világ szisztematikus (tudatos vagy kevésbé tudatos) leszűkítése, esetleg kizárása. A másik véglet, hogy hivatásul választjuk az információk fogyasztását, info-gourmandok leszünk, például irodalmárok, szakújságírók, (trend)kutatók, írók, „írástudó értelmiségiek”. Persze utóbbiak sokszor szinte kizárólag „write only” (nem olvasok, csak írok, magyar értelmiségi vagyok) üzemmódban vannak, tehát nem annyira olvasnak, hanem csak írnak.

De, hogy ne térjek el a témámtól – és ez a tézis mondat – egyre inkább a hétköznapi ember szintjén is megjelenik az infodiéta kihívása, tehát, hogy sokkal inkább tudatosan és nem egykoron felvett szokások mentén kellene tájékozódni a világról, ahhoz, hogy naprakészek lehessünk. Ehhez képest hírportálok, hírlevelek, tévéhíradók, lapok, közösségi oldalak, blogok, RSS-feedek, könyvek… tengerében éljük le az életünket. Vajon mi lenne, ha tudatosan megterveznénk, hogy milyen rendszer szerint fogyasztjuk el ezeket?

Szóval, ahogy talán már látszik, ez egy hatalmas téma, úgyhogy a jövőben biztos többet fogok írni róla (igazság szerint már el is kezdtem korábban, amikor információforrásokról vagy könyvrecenziókról volt szó ezeken a hasábokon).

Addig is javaslom - egyfajta házi feladatként -, hogy mindenki gondolkodjon el milyen infodiétán él most és tegye fel magának a kérdést, hogy biztosan ez a leginkább megfelelő számára?

Pintér Robesz