Netidők Blogtársaság

Pár hónapon belül a második kiöregedett műhold zuhant le a Föld felszínére úgy, hogy senki nem tudta megmondani, hogy a törmelékek hova fognak leesni. Az UARS műhold után ezúttal vasárnap hajnalban a ROSAT szatellit volt a soron következő vasdarab, ami „visszahullott a fejünkre”...

Szerintem a legtitokzatosabb körülmény, hogy a veszély előrejelzése ellenére sem az UARS, sem a ROSAT törmelékeinek becsapódási helyét nem tudták megmondani utólag sem az Origó cikke szerint...

Mint tudjuk, jelenleg is több ezer űreszköz kering a fejünk felett. Vajon ezentúl ez lesz, hogy 2-3 havonta egy-egy régi műhold a fejünkre esik?... Ki figyel a műholdakra és a technikai űrszemétre? Ez azért is érdekes kérdés, mert ha elképzeljük, a sokféle távközlési, GPS, katonai, csillagászati és egyéb funkciójú műholdakat, akkor bizony egy űrhajó felbocsátását ma már az  a körülmény is bonyolultabbá teszi, hogy akkor kell elindítani a rakétát, amikor a műholdak rétegén áthaladva egyik szatellit sem trafálja el az űrhajónkat…

A Wikipédia vonatkozó szócikke szerint az Egyesült Államok stratégiai parancsnokságának részét képező SSN (The United States Space Surveillance Network, vagyis Amerikai Világűrmegfigyelő Hálózat) követi az 1957-ben felbocsátott első műhold, a szovjet Szputnyik-1 óta a világűrbe került eszközöket (pontosabban a 10 cm átmérőnél nagyobbakat), jelenleg 8000 ilyen ember alkotta űreszközt követnek. Az SSN eddigi működése során 26 ezer objektumot követtek, azaz kb. 18 ezer eszköz a Föld atmoszférájába visszatérés közben szétesett és megsemmisült vagy a visszatérést „túlélve” becsapódott a Föld felszínén. A szöveg alapján a 8 ezer objektumnak csak 7 százaléka működő műhold (azaz kb. 560 műhold), a többi lényegében űrszemét.

A képen az űrszemét látható a Föld körül (grafikus illusztráció a NASA-tól)

A probléma mindezzel az, hogy nem minden űrszemét tér ám vissza a légkörbe, hanem egy bizonyos magasság felett már egyszerűen csak kering a Földünk körül.
Szóval van vagy 7400 nem működő műhold, vagy olyan tárgy, ami az űrrakéták felbocsátása közben maradt odafönn, mint hulladék…

Arról nem is beszélve, hogy az űrszemét darabjai egymással is ütközhetnek. Ahogy a Wikipédia szócikkben olvasható: „2009. február 10-én, a Szibéria felett 790 km magasan keringő műholdas kereskedelmi mobil távközlési rendszer részeként üzemelő Iridium műhold ütközött a Kozmosz-2251 műholddal, amely már egy évtizede használaton kívül van. Az amerikai megfigyelőhálózat mérései alapján a két összeütköző műhold kb. 600 darabra esett szét.”  Az ütközés után megmaradó nagyobb darabokat továbbra is figyelni kell, hiszen egy felfelé szálló űrrakéta nagyon komoly mértékben megsérülhet egy ütközés által.
Sőt, még gondolhatunk a csillagászokra is, akiknek a megfigyeléseit is befolyásolhatja a látótérbe kerülő űrszemét…

Mit lehet tenni? Sajnos, ha az elhasznált űreszköznek nincs használható hajtóműve, akkor már nem lehet az óceánba irányítani, hanem ellenőrizetlenül kering felettünk, ha csak nem szép lassan mégis visszatér a Föld légkörébe és leesik mint az UARS vagy ROSAT műhold.
Szóba jöhetne még az elromlott műholdak katonai fegyverekkel történő megsemmisítése, de ez jelenleg annyit tesz, hogy a Földről indított ballisztikus rakátával vegyék célba, ez pedig amellett, hogy iszonyatosan drága művelet, ráadásul veszélyes és környezetszennyező is. Ronald Reagan elnök 1983-ban meghirdetett csillagháborús tervéről sem lehet már manapság hallani, pedig a 80-as évek híradóiban hallhattunk arról is, hogy lézerfegyvereket próbálnak ki és a levegőben száguldó robotrepülőgépet úgy vágnak szét, illetve ketté… Nem kellene talán megvizsgálni az űrszemét megsemmisítése céljából a lézerfegyverek mai generációját?

Mindenesetre úgy tűnik, hogy ráférne a Föld légkörén túli környezetünkre is egy „nagytakarítás”.

Szilágyi Árpád

Az internetet gyakran képzelik úgy, mint egy álnév mögé bújt, azonosíthatatlan tömeg játszóterét, ahol mindent szabad és sokan vannak. Kétségtelen, hogy a webes térben a személyiség azonosítása első ránézésre nehéz kérdés, ráadásul az egyszerű felhasználó számára nem is mindig lényeges. Gondoljunk csak egy netes közösségre, egy fórumcsoportra, amelyben virtuális személyek gyűlnek össze, és nem mindig fontos a szereplők tényleges személyazonossága.

A nagy tömegben óhatatlan, hogy a netes közösségek tagjai fel akarják hívni magukra a figyelmet, és erre remek lehetőséget nyújt, ha a virtuális világ környezetében kihasználják, hogy a valós szeméyiségükkel nehezebben azonosíthatók. Hisz aki álnév mögé bújik, az könnyebben elszakad a valós világ szabályaitól, akár nyelvi szabályokról is lehet szó, akár viselkedési szabálykról.

A virtuális környezetnek az a másik lényeges kommunikációs jellemzője, hogy nem szembesülünk a tárgyi valósággal, így még akkor is többet engedünk meg magunknak alkalom adtán, ha azonosítjuk magunkat. Gondoljunk csak arra, hogy a fiatalok, a gimnazista korosztály mi mindent kiad magáról a közösségi oldalakon pusztán azért, hogy felhívják magukra a figyelmet. Ez egyébként általános biztonsági kockázatot is rejt, hisz hajlamosak vagyunk nem szembesülni az informatikai veszélyforrásokkal, kockázatokkal.

A figyelemfelkeltésssel, a kockázatos viselkedéssel összefügg a veszélyokozás, a normatívák megszegése. És amikor egy virtuális közösségben, pl. egy fórumcsoportban kommunikálunk, és ott normaszegést követünk el, beszólunk, trollok vagyunk, vagy efféle magatartást képviselünk, akkor pont a virtuális személyiségünk miatt remekül eltudjuk fedni a felelősségünket. Könnyű a webes térben úgy feltűnést kelteni, hogy nem szembesülünk a partnereinkkel, így a felelősséget is könnyebb elfedni. A figyelemfelkeltő stratégiával, az érvényesülési stratégiával tehát együttjár a felősséget elfedő stratégia.

Az itt a legfontosabb szabály, hogy azzal kell szembesülni, hogy a virtuális környezetnek saját szabályai vannak, amelyekhez alkalmazkodni kell, és ezek a szabályok nem mindig felelnek meg a tárgyi valósás szabályainak. És ebben a helyenként arctalan, virtuális világban hajlamosak vagyunk mindenáron kitűnni a tömegből, felhívni magunkra a figyelmet, Kérdés, hogy bármi áron megtesszük-e ezt!

Pár hete a jelentősebb portálok színes hírként tálalták, hogy elkészült az 1526-os mohácsi vész eseményeiről készített számítógépes animációs film, amelyet a YouTube-on lehet megnézni. Kicsit utánanéztem ennek a filmnek és kiderült, hogy Baltavári Tamás történész nem csupán egy filmet készített el számítógépes animációs szakemberekkel, hanem létrehozta a Történelmi Animációs Egyesületet is. Az egyesület weboldalán egy nagyon izgalmas projekt képe bontakozik ki, én pedig meghívtam a műsorba egy beszélgetésre a fiatal történészt.

- Miért van szüksége egy történésznek a mohácsi vész esetén a film látványos megjelenítő erejére? Illusztrálás ez vagy lemodellezés?

Baltavári Tamás: Mindkettő. Modellezés és illusztrálás is. Ezt nagyon markánsan el tudjuk különíteni egymástól a projekt kapcsán, ugyanis nem csak animációs film ennek az egésznek az alapja, hanem valóban az, hogy a lehető legprofibb módon rekonstruáljuk ezeket a történelmi eseményeket. Ez a fő vonalvezetése a munkánknak. Útközben jöttünk rá a rekonstrukciók során, hogy itt van előttünk egy virtuális háromdimenziós csatatér, tökéletesen alkalmas arra, hogy filmes megjelenítésen is gondolkozzunk és egy nagyon jó szoftver akadt a kezünkbe, amely segítségével valóban úgy tudunk ebben a térben dolgozni, mintha valóban egy kameraman állna ott és minden olyan eszközzel rendelkezne, amivel rendelkezik élőben is.

- Tehát az eredeti cél valóban a filmkészítés volt, vagy pedig egy játék kifejlesztése?

Baltavári Tamás: Elsősorban az utóbbi. A filmmel tényleg csak akkor kezdtünk el foglalkozni, amikor már grafikusan is olyan szinten állt a csapat, hogy valóban érdemes volt közelről, rázoomolva megmutatni az egyes szereplőket is. Tehát komplex képi világ alakult ki. Addig, amíg pixelesek voltak és egysíkúak a katonák, addig arra volt jó elsősorban ez a módszer, hogy a csata-rekonstrukciók elkészüljenek, amiből aztán nagyon jó kis egyszerű statikus kameraállással elkészített rekonstrukciók valósíthatók meg, amelyek oktatási szempontból érdekesek inkább. A következő anyag, amivel készülünk, az már nem is egy fix, történelmileg jól dokumentált esemény lesz, hanem egy sokkal inkább fiktív, törökkori portyát és lesvetést bemutató kisfilm lesz, amiben még inkább arra törekszünk, hogy a dramaturgia és a profi kameraállások kerüljenek előtérbe és ezzel magyarázzunk inkább.

- A Baltavári Tamás és barátai által létrehozott Történelmi Animációs Egyesületnek akkor ez lesz a célja, hogy akár a középiskolások számára szemléltessetek bizonyos történelmi jeleneteket?

Baltavári Tamás: Így van, ez az egyik oldala, de természetesen több dologban is gondolkodunk. Az oktatásban még számos olyan terület van (a történelem oktatásában is), ahol ezek az animációs elemek használhatóak, ha nem is ennek a szoftvernek a kapcsán, de például van egy olyan tervünk, hogy megcsináljuk interaktív módon a történelem atlaszt …

- Fantasztikus a film, de mi a lett a játékprogrammal? Mert mintha kiöntöttétek volna a mosdóvízzel a gyerkőcöt is… Lesz játék?

Baltavári Tamás: Természetesen. Az is fejlesztés alatt áll, de azt azért tudni kell, hogy ennek a csapatnak nincsenek anyagi forrásai. Mi úgy dolgozunk, hogy jönnek a lelkes szakemberek munka után és leülnek nálam és molyolunk. Ennek a komplex játéknak az igazi magyar modjának az elkészítése rengeteg idő és rengeten energia befektetése, de törekszünk arra, hogy valóban elkészüljön egy olyan anyag, ami arra is alkalmas, hogy az ember kampányokat is játszik az Európa térképen, a Magyarország térképen gondolkozik, nem pedig a csatatéren; politikusként, királyként éli meg a szerepét és szépen apránként lejátszható úgy a teljes magyar történelem, hogy abban megjelenjen mindaz a tudásbázis, ami egyébként megjelenik a tankönyvben is. Egyszerre akarunk tehát egy játékot és egy olyan interaktív tanulási módszert kitalálni, amely alkalmas arra, hogy ha nem is kiváltja, de erősíti a történelem tankönyvet.

Képzeld el, hogy valaki bemegy egy könyvesboltba, negyedórát válogat a polcokon, majd egyszer csak a földre teszi a három-négy könyvvel megpakolt kosarat, és kisétál az üzletből. Kicsit furcsa szituáció, nemde?

És ha ugyanez az illető egy online könyváruházban teszi ugyanezt? Virtuális kosarába tesz néhány könyvet, majd odébbáll anélkül, hogy leadná a rendelést – ezen valahogy sokkal kevésbé akadnánk fenn.

Talán éppen azért, mert a valóságban ez utóbbi eset sokkal gyakoribb. Persze az sem ritka, hogy meggondoljuk magunkat a hagyományos üzletekben – a hipermarketekben „elhagyott” árucikkek sora is erről tanúskodik –, de a teli kosár hátrahagyása a webáruházakban sokkal jellemzőbb; különösen ha figyelembe vesszük azt is, hogy online boltokban eleve sokkal ritkábban (és kevesebbet) vásárolunk.

Az NRC friss kutatásából konkrét számok is rendelkezésünkre állnak. E szerint az elmúlt egy évben az interneten vásárlók 55 százalékával előfordult olyan, hogy a rendelés leadása nélkül távozott egy webáruházból, otthagyva a kosarat; sőt a vásárlók közel egyötöde az elmúlt egy hónapból is emlékszik ilyen esetre.

Kérdés persze, hogy milyen okból hagyjuk el virtuális kosarainkat? Nos, a legáltalánosabb indok az, hogy a vásárló meggondolta magát, és a vásárlási folyamat közben úgy döntött, mégsincs szüksége a termékre, vagy valamilyen okból későbbre halasztotta a vásárlást. Ez nyilván szubjektív dolog, a webáruházak nem igen tudják elkerülni, mint ahogy azt sem, amikor a vásárló számára a kasszánál derül ki, hogy nincs elegendő pénz a számláján.

Sokkal figyelemre méltóbbak viszont azok a magyarázatok, amelyek olyan konkrét akadályt hoznak fel a vásárlással szemben, amely a webbolt hiányosságából, hibájából adódik. A kép igen változatos: a kiválasztott termék mégsincs raktáron, az üzlet nem vállal házhozszállítást, vagy nem kínál megfelelő fizetési megoldást, a rendelés közben technikai problémák lépnek fel – ezek azonban összességükben sem fordulnak elő annyiszor, mint a legjellemzőbb történet: az online bolt látogatója a túl magasnak ítélt kiszállítás díj miatt áll el a vásárlástól.

Az elmúlt hónapban kosarukat „elhagyók” egyharmada szembesült ezzel a problémával, mindent egybevetve tehát a közelmúltban az online vásárlók 13 százaléka hagyott ott terméket valamelyik webáruházban pusztán azért, mert drágának találta a házhozszállítást.

A kiszállítás díja tehát kulcskérdés, éppen ezért figyelemreméltó adat, hogy a neten vásárlók közel fele általában véve magasnak tartja; és bár a futárnak fizetendő összeg sok esetben lefaragható azzal, ha nagyobb tételben vásárolunk, a többség inkább  - teli kosarát hátrahagyva – ellátogat egy másik internetes áruházba, hátha ott kedvezőbb feltételekkel rendelhet. Ha pedig másik online boltban sem találja meg a számítását, akkor bizony hajlandó lemondani a webes rendelés kínálta kényelemről, és inkább hagyományos módon veszi meg a kiválasztott terméket.

Kurucz Imre (NRC Piackutató)

Vajon melyik a népszerűbb kütyü mostanság: a könyvolvasó vagy a tablet? Ez kiderül a Pew Internet legutolsó megkérdezéses felméréséből. Nem csak az adatok érdekesek, hanem a kirajzolódó trendek is.

A Pew Internet 2009 óta negyedévente készít piackutatást a könyvolvasók piacáról és 2010-től táblagépek elterjedtségéről is. Az eddigi felmérések eredményében nem volt semmi különleges, ám az utolsó két negyedév adatiból kirajzolódó trend már figyelemre méltó.

<

Az lehet látni, hogy a könyvolvasók elterjedtsége sokkal gyorsabban bővült az elmúlt két negyedévben, mint a táblagépeké. A növekedés ilyen gyorsulása nehezen magyarázható kizárólak az új olvasók megjelenésével, hiszen a táblagépek piacára is beléptek az iPad mellé új szereplők, mint a Samsung és a Motorola.

Bár az elterjedtsége ezeknek a készülékeknek folyamatosan növekszik, de még így is sereghajtók a többi kütyühöz képest. Ebben semmi meglepő nincs, hiszen új kategóriát teremtve nehéz egyből az élre törni a régebbi berendezésekkel szemben.

Ha megnézzük kicsit közelebbről azokat a felhasználókat, akik legalább az egyik fajta készülékkel rendelkeznek, akkor láthatjuk, hogy a könyvolvasó tulajdonosoknak mintegy 20%-a rendelkezik táblagéppel. Míg a táblagép használók majdnem a felének van könyvolvasója. Ez azért is érdekes, hiszen a táblagépeken ugyanúgy van lehetőség az elektronikus könyvek olvasására, mégis a felhasználóknak majd a fele szükségét érzi egy könyvolvasó megvásárlásnak.

Ebből én azt a következtetést vonom le, hogy a könyvolvasó sokkal alkalmasabb eszköz a könyvek megjelenítésére és olvasására, mint akár a legjobb táblagép.

A könyvolvasó tulajdonosok demográfiai adatai tartogatnak meglepetéseket. Azt várnánk, hogy a könyvolvasót lényegesen több férfi vásárolja mint nő (ez a kütyüpiacra általában igaz). Most viszont azt látjuk, hogy a férfiak és a nők egyaránt kiveszik részüket ami a készülékvásárlást illeti. Ezzel szemben az igazság az, hogy mindkét nem egyformán kedveli ezt az eszközt.

A táblagépeknél viszont már kiütközik a nemek közötti eltérés. Sokkal több férfi kedveli ezeket az eszközöket, mint nő. Az életkor szerinti eloszlás összehasonlításakor pedig azt látjuk, hogy a fiatalabb korosztály körében nő dinamikusan a táblagép használat.

Konklúzió

A két eszköz terjedése a magasabb jövedelmi sáv mellett a közepes jövedelmi zónában is egyre markánsabban jelenik meg. Ennek eredményeként valószínűleg még nagyobb ütemű növekedést fogunk látni az elkövetkezendő időkben. Annak ellenére, hogy a táblagépek piacán jóval erősebb a marketing, mint a könyvolvasó piacon, mégis ez utóbbi növekedési üteme sokkal nagyobb. Az én meglátásom szerint a könyvolvasók piaca inkább örvendetes módon bővül, szemben azokkal a véleményekkel melyek korábban napvilágot láttak itthon. A teljes lakosságra vonatkoztatott 12%-os elterjedtség és a növekedés üteme olyan mértékű amely joggal teheti optimistává a könyvolvasók és az elektronikus kiadványok forgalmazóit.

A táblagépek pedig a növekedés ellenére sem tudnak olyan mértékben terjedni, mint ahogy azt várnánk. Ha az adatokat nézzük akkor elsődlegesen a korosztályi megoszlásban vannak még kihasználatlan lehetőségek. A középkorú fizetőképes vásárlókat kéne valamivel megszólítani a gyártóknak, hogy növeljék az eladásokat. Ez egyelőre még várat magára és ha így marad, akkor a könyvolvasók megőrzik az előnyüket azzal együtt is, hogy a táblagépek amúgy jóval több feladat ellátására alkalmasak.