Netidők Blogtársaság

Korábban már írtam arról, hogy a közösségi oldalakon bejelölt kontaktok csak nagyon ritkán jelölnek emberileg értékes kapcsolatot. Az esetek abszolút többségében csak valamilyen látszólagos érintkezést takar. Sajnos erre frappáns bizonyítékot adott egy öngyilkossági történet.

Egy 42 éves brit nő véső elkeseredésében véget vetett az életének. Utolsó üzenetét a Facebookon tette meg. : "Bevettem az összes pirulám, hamarosan meghalok, búcsúzom mindenkitől." Már az is sokat elmond egy ember kapcsolatairól, ha nem egy barátját vagy rokonát hívja fel az utolsó pillanatban, hanem egy rövid, szöveges üzenetet hagy egy közösségi oldalon.

A legmeglepőbb azonban, hogy az egész pontosan 1048 bejelölt kapcsolata közül senki sem próbálta meg lebeszélni, senki sem értesítette a rendőrséget. A válaszok között jó néhány szánalmas és emberileg kiábrándító volt. Volt, aki egy vállrándítással elintézte, és annyit válaszolt, hogy ez az ő választása volt. Más azzal vádolta meg, hogy hazudik és csak a feltűnésre vágyik. És akadtak olyanok is, akik kigúnyolták mindezért.

A rendőrség tizenhét órával az üzenet után törte rá a lakása ajtaját, de addigra már halott volt. Tizenhét órán keresztül senki sem vette a fáradtságot, hogy komolyan vegye, és értesítse a rendőrséget.

Való igaz nem ismerjük a körülményeket. Nem tudjuk, mennyire volt egzaltált személyiség, mennyire volt hisztis, hányszor fenyegetőzött korábban öngyilkossággal. Lehet, hogy ez a 13-ik ígérete volt.  Lehet, hogy a barátai elfoglaltak, akik nem is néznek a facebook felé, csak esetleg naponta-kétnaponta. De egy normális, érző ember egy vadidegent is megpróbál lebeszélni egy ilyen tettről, nem hogy az ismerősét. Nem lehet annyira felületes egy ismertség, hogy ezt a minimális emberi gesztust ne tegyük meg. Meg kell maradnunk embernek, és ennek egyetlen mértéke van, az emberségünk.

Tücsi a galaktikus

Nem győzöm évek óta hangsúlyozni, hogy nagyon meg kell gondolni, az ember milyen képeket oszt meg magáról a közösségi oldalakon. Az még hagyján, hogy hülyét csinál magából, esetleg elkönyvelik „dizsiribinek”. De az állás, az iskola a jövő múlhat rajta.

A Facebook eheti idiótái a huszonkét éves Doyle Byrnes és három tanuló társa, akik Kansasban a Johnson főiskolán ápolói szakon tanultak. Az utolsó éves diákok novemberben laborgyakorlaton egy anonim donortól érkezett emberi méhlepényt tanulmányoztak, milyen a felépítése, hogyan is táplálja a meg nem született babát. Mint ahogy a Wall Street Journal megírta, a négy diák lefotózta magát a placentával, a képet feltöltötték a Facebook oldalukra. A képekből hamarosan botrány lett, fegyelmi ügy lett belőle, és az iskola úgy döntött, etikátlan magatartás miatt kirúgja a diákokat.

Az emberi szervekkel történő ilyen bánásmód több, mint etikátlan, és az egészségügyben elvárható alapvető emberi tiszteletet is semmibe veszi.  Byrnesék a jelek szerint nem fogták fel, hogy nem csak az a gond, hogy csak egy idióta készít magáról mosolygós képet egy méhlepénnyel. Még az ünnepek előtt keresett nyújtottak be az illetékes bíróságon, a döntés felfüggesztésére. Indoklásul azt hozták fel, hogy a fényképezés a tanár jelenlétében történt és az nem emelt kifogást a képek készítése ellen. És az iskola szabályzata nem tíltja.

A bírói döntés arra kötelezte az iskolát, hogy vonja vissza a döntését, mert az indoklás szerint a kép nem sért emberi jogokat, mert nem fedezhető fel kapcsolat a méhlepény és egy élő anya között. A diákok a következő tanévben újra járhatják a negyedik osztályt.

Az esetnek két tanulsága van. Egyrészt elég egyetlen ostoba fotó, hogy valaki elveszítse négy év tanulmányait, és az iskola befejezése előtt úgy rúgják ki, hogy soha többé esélye se nagyon legyen ezeket a tanulmányokat befejezni és a szakmában elhelyezkedni. Hiszen nem valószínű, hogy másik egészségügyi főiskola hajlandó lenne felvenni tanulói közé.

Fenntartásaim vannak a bírói döntéssel kapcsolatban. Nagyon gyakran éri a vád az egészségügyet, hogy nem bánnak tisztelettel a páciensekkel, szinte tárgyként kezelik őket. Az eset szerint a bíró is úgy gondolja, hogy az emberi testrészeknek már nem jár ki az emberi bánásmód. Nem azt mondom, hogy előre kell neki köszönni, és babusgatni, de azért annyi tisztelet kijárna neki, hogy ne játszanak vele. Ha esetleg valaki nem ért velem ebben egyet, gondoljon arra, hogy az a méhlepény az édesanyjáé volt. Így már rögtön nem olyan vicces a történet.

De vajon a bíró bele gondolt abba, hogy ezek után hány anya fogja felajánlani az iskoláknak az oktatásra a méhlepényt? Vagy bárki más egyéb szerveit? Mert mi jöhet még ez után? Integetni a levágott kézzel? Pózolás az amputált lábbal? Esetleg harmadik lábként járni vele? Vagy nyugodtan lehet fényképezkedni egy hullával, csak legyen letakarva a feje, hogy ne lehessen azonosítani?

A közösségi oldalak alapjaiban változtatták meg az emberek ismerkedési, barátkozási, és udvarlási szokásait. Egyúttal megváltoztak ezeknek módjai is, valóságos problémákat hoztak a virtuális kapcsolatok. A közösségi portálok egyre több embert csábítanak arra, hogy netes kapcsolataikkal megcsalják partnereiket. Erről kik mesélhetnének jobban, mint az ügyvédek.

Válóperes ügyvédek szerint a népszerű közösségi portálok egyre több embert csábítanak arra, hogy netes kapcsolataikkal csalják meg partnereiket. Egy válásokra szakosodott ügyvédi iroda szerint a keresetek egyötödében kerül említésre a Facebook. A féltékeny házastársak szintén a közösségi portálokat használják, hogy a flörtre, szerelmi viszonyokra bizonyítékokat gyűjtsenek. A legtöbb esetben az online szexuális csevegés okozza a bajt, míg a közösségi portálokon hagyott kacérkodó üzeneteket is egyre többször csatolják a szokatlan viselkedés bizonyítékaiként.

Egyszerűbb eset, ha valaki a közösségi portálon a személyi adataiban már elváltnak vagy függetlennek tünteti fel magát, miközben hivatalosan még házasságban, illetve kapcsolatban él. Az is növelte a válások számát, hogy az ellaposodott párkapcsolatban élő férjek, feleségek az ilyen oldalakat az első szerelmeikkel való kapcsolatfelvételre használták.

Tücsi a Galaktikus

Néhány hónapja - egy ismerősöm unszolására - gyanútlanul regisztráltam a Facebook-on. Miközben mellettem mindenki életét megváltoztatta a velük is megesett szomorú tény, - ismerőseim egy részének nincs olyan alkonya, estéje és éjszakája, hogy a Facebook vagy a többi közösségi hely ne kapna benne döntő szerepet -,  a grófi elmebaj épp úgy a szokásos mederben csordogál, mint azelőtt. Ugyan voltak kisebb zavarok, kilengések, főleg az elején. Például  lett 273 barátom úgy, hogy amúgy lövésem nincs sokukról: kicsodák ezek egyáltalán, akikről meg van, általában életem egy bizonyos szakaszában voltak mellékes kapcsolatok, na de a BARÁTSÁG az egészen más kategória. Emellett a regisztráció óta vadidegen barátok "ajánlanak" olyan könyveket és rock-koncert (!) jegyeket, melyeket nyilván az életben soha nem fogok elolvasni vagy megvenni, tk. azért, mert klasszikus zene és jazz-rajongó vagyok, valamint nem élek Németországban (sajnos), ennek ellenére rendületlenül tele a mailboxom ezekkel az ostobaságokkal. (Ha viszont írok az illetőnek egy teljesen hagyományos, mezítlábas, facebook-talan mailt, esze ágában sincs válaszolni.) Olyan ez, mintha a barátnőmmel - ha volna - arról beszélgetnék, hogy tényleg Perwollal mosta-e ki a blúzát, mire ő előhúzná a mosóport. Abszolút életszerű, nem? :-)

Emellett a Facebook ügyel arra, hogy betartsam a társadalmi látszatok és látszatkötelességek iránti fokozódó igényt, bájos figyelmeztetések jelennek meg, hogy ezen a héten épp melyik "barátomnak" van születésnapja, szerezzek neki örömet egy köszöntéssel.

Elhatároztam hogy NEM szerzek. Primitív, antiszociális, facebook-talan lény leszek, a lehető legtahóbb, akit csak hátán hordott a net.
Rezervátumot alakítok ki a világfaluban, téli magányom márpedig igazi, ősmagyar, grófos téli magány lesz, mindenféle látszat-fogyasztói facebook-napfény nélkül. Petőfi, A puszta télen, Bach, e-mail, telefon, személyes találkozók. Szükségtelenül nem bratyizunk a globál-mániában, át-átkiabálva a szemközti kontinensre monitor-előtti pletyózós padocskánkról, nem teszünk úgy, mintha e látszatvilág lenne a valós tartalma életünknek, s legfőképp: nem küldök külső figyelmeztetésre "eszembe jutó" - amúgy tökéletesen elfeledett - "barátaimnak" bármit is. Nyomasztó belegondolni, hogy a nekem üdvözleteket küldők hány százaléka tudja: ki is vagyok egyáltalán és kinek küldik a köszöntést. Nem megyek fel, nem írok, nem válaszolok. Majd ha MAGAMTÓL eszembe jut X vagy Y, akinek TÉNYLEG szeretnék kívánni ezt-azt, megteszem.

A stratégia máris eredményeket hozott, a bejövő feleslegességek mennyisége a negyedére csökkent. Ugyanakkor a helyzet tényleg aggasztó. Egyik alkalommal elcsíptem egy beszélgetést a liftben: "Te is fent leszel a Facebook-on ma este? Akkor.... " - és így tovább. Ez tehát igazi program, sőt. Vajon miből maradhatok ki, ha nem vagyok fent?

Pár hónap facebook-os rémálom után a következő derült ki: ha az az élet - márpedig úgy tűnik, nálam legalábbis ezt hozta be leginkább a Facebook, mint "alnet a főneten belül" -, hogy mind a 273 "barátom" lépéseiről kéretlenül is értesülök - ami, hadd valljam be, egyáltalán nem érdekel -, valamint jelentéktelen "témák" ostobaságaira kell vesztegessem a drága időmet - mivel felület és szereplő van, csak épp a TARTALOM nem akar megszületni -, nem hiszem, hogy akkorát vesztenék facebook-talan létemmel. Egyfolytában arra jutok, hogy ha VALÓS tartalmat szeretnénk, mely megemeli szellemi életünk színvonalát, az nem táplálkozhat saját magunkból, nem eredhet a "magunkfajta amatőr" forrásából. Az igazi, ADOTT (közvetített) tartalomnak jócskán felül kell múlnia a befogadó közeget - lásd a régi televíziós adások és a "köz" viszonyát, ahol a tévé, a megszólalás, a szint ÉRTÉK (és javarészt jellemző érték) volt, szemben a mai televíziós produkciók és a köz sajnos közös nevezőn lévő nívójával. Valamiért az az érzésem: közösségi önhülyítés folyik elképesztő méretekben, bárki bármit állíthat, még úgy is tűnhet: ez a helyes álláspont, de ha jön valaki, aki TÉNYLEG tudja az igazságot, már szóhoz se juthat az össz-világméretű letyefetye zsongásában. Ráadásul, mivel minden kérdésnek túl sok lehetséges, hihető válasza van, hiszen egyre többen vagyunk egyre több, de nem rendszerezett és nem tanult információval felvértezve, el kell fogadjuk: EGYIK VÁLASZ SEM lehet kielégítő módon, 100 %-ban igazi, helyes, helytálló. Hiszen RÉSZIGAZSÁGOKKAL mindenki szolgálhat, és az adott részletben akár még igaza is lehet. Na de hol van ez a TELJESSÉG megérintésére tett kísérlet igyekezetétől, megalapozott kijelentéseitől, ezerszer is újra ellenőrzött adataitól? Így aztán "Facebookilag" is meg netileg is - maradunk saját magunknak. Igazi közlendőnk valójában nincs, nem is lehet, mert ahhoz már TUDNI kellene valamit, nem csak sejteni, vélni és gyanítani. A technológia - a MEGOSZTÁS TECHNOLÓGIÁJA, lásd tk. a Facebook - előállt, de az a kérdés továbbra is megoldatlan: mit is osszunk meg rajta, illetve van-e bármi is, ami ezt a megosztási képességet igényli. Fiala János kollégám mondta egyszer azt: a hallgatói telefonok beadásával elértük, hogy a Hallgató immár legálisan BETÖRHET a rádióműsorokba. És - teszem hozzá - immár a saját, általa elfogadható szintre züllesztheti a központi közlés színvonalát, elég, ha megnézzünk sikeres kereskedelmi csatornáink nívóját, szereplőit, pl. a kabaréban elhangzó viccek TÉNYLEGES szellemi tartalmát és jellegét.

További kérdés: ÉRDEMES-E kísérleteznünk a teljesség - vagy legalábbis annak látszata - birtoklásával, most, hogy technikailag immár az uralható "szellemi térség" sokszorosa állhat rendelkezésünkre, tk. a Facebook révén is. Eddigi eredményeink siralmasak. Valóságshow-k - valahol a Facebook-postám 95 %-a egyfajta "személyre szabott grófos valóságshow-ként" jelenik meg -, és egyelőre semmi más.

Mindig ugyanoda jutok vissza: bárcsak lenne EGYETLEN igazán jó, hiteles, értelmes forrás, olyan, amire ÉRDEMES lenne időt szánni, ahol a közlés ismét ünnep, egyediség, gondolat- és figyelemirányító ESEMÉNY lehetne.
De ennek már lőttek. A világméretű pletyó zsongása - a "nemzetközi helyzet" - fokozódik, világfaluban HISSZÜK - vagy akarjuk hinnni - magunkat (lásd esti facebookozás, a legújabb kórusmű: Kodály: Facebook a székelyeknél... :-))) -, miközben a köztünk lakó, TÉNYLEGES jeges űr - by József Attila - talán hidegebb, mint valaha.

Egyetlen szerencsénk van: hogy nem derül ki. Ugyanis a nagy virtuális összemelegedés álarca felett érzett kollektív örömben senki nem veszi magának a SZEMÉLYES KAPCSOLAT sokszor kiábrándító, jeges VALÓSÁGÁVAL való, tényleges szembesülést.

Gróf Miklós

A Google minden év végén számadást készít az internetezők kereséseiből, amik kirajzolják az adott év fontos trendjeit, kérdéseit, eseményeit… (a szolgáltatást stílusosan Zeitgeist-nek nevezik, hiszen méltó lenyomata a korszellemnek). Egy ideje a Magyarországra vonatkozó adatok is elérhetők – most ezekből szemezgetnék, a mögöttünk álló esztendőt elbúcsúztatandó.

A legnépszerűbb 10 kereső kifejezés szerint az iWiW (második) lenyomta a Facebook-ot (hatodik) 2010-ben is. De ha a leggyorsabban növekvő kifejezéseket nézzük, akkor a Facebook volt a nyerő az elmúlt évben, ez volt ugyanis a no1 leggyorsabban növekvő kifejezés az évben nálunk („facebook bejelentkezés”), míg az iWiW ennek a listának csak a tízedik helyére tudott feliratkozni. Jól látszik tehát, hogy 2010-ben tömegével tanulták meg a magyarok hogyan kell belépni a Facebook-ra.

A legnépszerűbb kifejezések között a „játékok” végzett az első helyen, arra a kérdésre viszont, hogy milyen játékokról lehet szó, a leggyorsabban növekvő listára nézve kaphatunk választ: Farmerama (második), Grepolis (harmadik), Kertbirodalom (negyedik), Én Kicsi Tanyám (nyolcadik). Ezt a kínálatot elnézve Magyarország a 3,5 millió (internetező) kisgazda országa volt idén.

Mi derül még ki az eddig nem említett leggyorsabban növekvő kifejezésekből? A listára nézve jól látszik, hogy 2010 a választások éve is volt idehaza: választottunk politikusokat az ország és a települések élére (hatodik), és két műsorban is választottunk tehetséges énekeseket, az X Faktorban és a Megasztárban. A két műsor versenyét egyébként a Google-nél az X Faktor nyerte (hetedik), a Megasztár csupán a kilencedik helyre iratkozott fel. Végül, a top10 leggyorsabban növekvő kifejezések között szerepelt még a Pannon névváltása, az emberek nagyon sokszor kerestek rá a Telenor kifejezésre, ami így az ötödik helyen végzett.

Visszatérve a legnépszerűbb kifejezések listájára, az internetezők kereséseit a közösségi oldalakon és játékokon túl a youtube (harmadik), Budapest (negyedik), freemail (ötödik), tv (hetedik), torrent (nyolcadik), térkép (kilencedik), google (tizedik) határozta meg. Szóval, hajszál híján „lenyomta” a torrent a TV-t. Azt viszont ne kérdezzék, hogy miért keres rá 2010-ben Magyarországon valaki arra a Google-ben, hogy google…

Végül vessünk egy pillantást a többi, még Magyarországra vonatkozó tematikus listára. A legnépszerűbb ember Király L. Norbert volt, a legelső sportesemény a foci VB, a „legjobb étel” a pizza, Schmidt (sic!)* Pál végzett élen az „emberek a hírekben” kategóriában és használt autót kerestek legtöbben, ha vásárlásról volt szó. Az év legjellemzőbb eseménye tehát az lehetett volna, amikor Király L. Norbert a használt autójában foci VB-t nézett pizza evés közben, miközben a rádióból Schmitt Pál beszélt.

Boldog új esztendőt kíván a Netidők Blogtársaság!

Probesz

* érdekes, hogy új államfőnk nevét, Schmitt Pál nevét elírta a Google, könnyen lehet persze, hogy ez abból fakad, hogy a névre kereső magyarok nem tudják a helyes írásmódot.