Netidők Blogtársaság

Milyen feliratokra számítsunk a jövőben, ha mindennapossá válnak a ma még sci-finek tűnő technológiák, mint a vezető nélküli autó vagy az intelligens kontaktlencsék? Érdekes képösszeállítás látható a témában a Signs from the Near Future Tumblr oldalán.

Helyenként persze vicces, hogyha ezek a technológiák elterjednének, akkor éppen hogy nem lenne szükség néhány itt szereplő képzeletbeli feliratra, hiszen ezek a közös tudáskincs részét képeznék, felesleges volna folyamatosan emlékeztetni rájuk. Mintha ma minden autómobilra ki kellene írni, hogy "Vigyázat, gyorsan mozgó jármű" vagy a metróra, hogy "Ön most bányavasutat vesz igénybe, vigyázzon, sötét lehet". Persze, tudom - gondolhatnánk, hiszen ez már az életünk része. De ettől függetlenül is érdekes az oldal, mert betekintést nyújt a jövőbeli hétköznapokba: ma még izgalmas és érdekes, akkor pedig, amikor megéljük majd, hétköznapi lesz és "szürke".

Pintér Robesz

Manapság egyre többet olvashatunk arról, hogy az óvatlan felhasználó gépe fölött átvehetik az irányítást, és a behatoló távvezérelve irányítja a gép folyamatait, kémkedhet a felhasználó iránt, és akár adatokat is lophat a gépről. Ezt a folyamatot már különböző szoftveres eszközök is segítik. Ezek az összefoglaló névvel RAT (Remote Administration Tool) nevű programok, magyarul ’távvezérlő adminisztrációs eszköz’. Ezeknek az alkalmazásoknak a segítségével egy viszonylag képzetlen felhasználó, komolyabb hekker tudás nélkül is képes behatolni valakinek a gépébe (persze aktív internet kapcsolaton keresztül), és például beindíthatja a beépített webkamerát vagy mikrofont, és így megfigyelheti a felhasználót. Ezek a szoftverek súlyos biztonsági kockázatot jelentenek, a használatuk erkölcstelen, és nyilvánvalóan személyiségi jogokat is sért.

A RAT szoftvert használó személy a ratter, az angol RAT betűszóhoz kapcsolt -er képzővel alakul ki a ’használó, tevékenységet végző személy’ jelentésű szóalak.

A RAT betűszó egybeesik az angol rat ’patkány’ főnévvel, így ennek a szoftvereszköznek a jelentéstani kapcsolata is meglehetősen negatív.  A patkány és a gépünkbe észrevétlenül behatoló, ahhoz távoli hozzáférést adó, és kárt okozó szoftver jelentése még némiképpen kapcsolódik is, hisz a patkány is képes szinte bárhová beférkőzni és ott kárt okozni. A kifejezés szemléletes és kifejező, ennek ellenére nehéz elvonatkoztatni az igen kellemetlen jelentéstartalmától. Arról nem is beszélve, hogy nyilvánvalóan vannak olyan ratterek, akik puszta szórakozásból veszik át az irányítást mások gépe fölött.

Bódi Zoltán

| Még több lehetőség

Amikor web2.0-ról, felhasználók által generált tartalmakról beszélünk, elsősorban a blogok és a közösségi oldalak jutnak eszünkbe, és hajlamosak vagyunk megfeledkezni a Wikipediáról. Pedig az online enciklopédia az egyik legszebb példája a „user generated contentnek”: a világ 2 milliárd internetezője szerkesztheti, írhatja; pontosan annyian, ahányan informálódhatnak belőle.

Azt gondolhatnánk, hogy a Wikipediát minden netező ismeri, hiszen a Google találati listáján is rendszeresen belefuthatunk a keresésünkre rímelő wiki-szócikkre. Ennek ellenére a magyar netpolgárok 8 százaléka még nem is hallott a netes enciklopédiáról, további 20 százalékuk pedig bár hallotta már a Wikipedia nevet, igazán nem tudja, mit is takar a szó. Az NRC friss felmérése szerint tehát a netezők kevesebb, mint háromnegyede ismeri a Wikipediát, amely saját magát egy több nyelvű, nyílt tartalmú, a nyílt közösség által fejlesztett webes világenciklopédiaként definiálja.

Akik viszont ismerik, azok használni is szokták, igaz, rendszeres Wikipedia-használónak csak minden harmadik internetező nevezhető. Magyar nyelvű szócikkeket közülük szinte mindenki szokott olvasni, angol nyelvű wiki-oldalakon 43 százalékuk, egyéb nyelven íródottakon pedig 7 százalékuk böngészik. Egy-egy szócikk közvetlenül a Wikipediában történő megnyitása még a rendszeres használóknak is csak az egyharmadára jellemző – sokkal gyakoribb, hogy az olvasók a Google találati listájáról jutnak el az enciklopédiára.

A férfiak és a nők nagyjából azonos arányban használják a Wikipediát, az életkor növekedésével párhuzamosan azonban csökken a használat valószínűsége. Míg a 18-29 éves internetezők közel 60 százaléka tekinthető rendszeres Wiki-használónak, addig az ötven felettiek esetében már csak 17 százalék ez az arány. Az sem meglepő, hogy az iskolai végzettség is hatással van az enciklopédia „forgatására”: az érettségizett, de különösen a diplomás netezők körében több mint kétszer nagyobb arányban találunk rendszeres Wikipedia olvasókat, mint az alapfokú végzettségűek között.

A rendszeres használókban egyébként valamivel pozitívabb kép él a Wikipediáról, mint az alkalmi használókban; de a nagy többség alapvetően naprakésznek, megbízhatónak és alaposnak tartja a benne található információkat. Igaz, maradéktalanul elégedettnek e tekintetben a rendszeres használóknak is csupán 16 százaléka tekinthető.

Az enciklopédiában fellelhető hibákra, hiányosságokra utal az is, hogy a rendszeres használók közül minden hatodik tett már valamit azért, hogy alakítson egy-egy szócikk tartalmán: kiegészítette, kijavította azt, vagy jelezte a pontatlanságot a szerkesztőnek. A Wikipediát rendszeresen böngészők 5 százaléka pedig saját szócikket is hozott már létre.

Esetleges pontatlanságai ellenére azonban azzal nem sokan vitatkoznak, hogy a Wikipedia nagy segítséget nyújt a mindennapokban – az enciklopédiát használók 89, a rendszeres használók 94 százaléka egyetért ezzel az állítással.

Kurucz Imre

A felmérést az NRC 2012. szeptember 23-27. között végezte 1000 internet-használó online megkérdezésével. Az adatbázist az Millward Brown – TNS Hoffmann NOK kutatásának offline adataival súlyoztuk, így az a legfontosabb demográfiai ismérvek tekintetében reprezentatív a legalább hetente internetező 18-75 éves magyar lakosságra nézve.

Tegnap megnéztem az Álmodozások korát, Szabó István egy korai filmjét, amely a felnőtté válásról szól. A világmegváltó álmokról, a barátságról, a munkáról, az első alkukról, a szerelemről, a csalódásról (barátságban, szerelemben, munkában és egy kicsit az életben), az elmúlásról, a kitartásról és az összetartozásról. Remek film. Kár, hogy nem láttam hamarabb. Már a film közben, de a vége után méginkább azon járt azonban az eszem, hogy vajon a mai fiataloknak milyen álmok jutnak? Mi lenne a foglalkozása a főhősnek, az éppen frissen végzett elektromérnök Oláh Jancsinak, ha ma forgatnák a filmet? Mivel lehet(ne) ma megváltani a világot – vagy legalábbis megpróbálni – miről gondolhatják azt a fiatalok, hogy nyomot hagyhatnak vele a világban?

Persze számomra kézenfekvő a válasz, ami a ’60-as évek elején a rádió, a magnetofon vagy a hangtechnika volt, az 50 évvel később az internet, a számítástechnika vagy a mobiltelefon – legalábbis nekem (aki közel 15 évvel ezelőtt voltam annyi idős, mint a film szereplői). Abban viszont már nem vagyok biztos, hogy a most frissen végzett egyetemisták hasonlóan ambíciózusak és egyúttal naívak lennének, mint a film főhősei, tele világmegváltó álmokkal – ámbár ki tudja. Technokratának lenni azonban legalább annyira elfogadható választás lehet ma is, mint 50 éve. Miközben a világmegváltó politikai eszmék – mint amilyen a filmben éppen csak megjelenő kommunizmus – feltehetően teljesen elvesztették a fiatalok számára az összes vonzerejüket, a technikába vetett hit semmit nem vesztett a fényéből. Sőt. Továbbra is lehet hinni abban, hogy a technika képes jobb hellyé tenni a világot, lásd például a „Facebook forradalmat”, a kalóz pártok népszerűségét, vagy Assange és a Wikileaks harcát.

Továbbra is igaz az is, hogy a technika révén nyomot lehet hagyni a világban. Az internet és a számítástechnika adta nekünk például Mark Zuckerberget (Facebook), David Karpot (Tumblr) vagy, hogy hazai példát mondjak, Rátai Dánielt (Leonar3do) – ők a 21. század Oláh Jancsijai: olyan fiatalok, akik hittek valamiben, volt egy jó ötletük, keményen dolgoztak, nem alkudtak meg, nagyon ambíciózusak voltak és megcsinálták. Bár az Álmodozások korából nem derül ki, hogy a főhős ambíciói valóra válnak-e vagy az alkuk végül megalkuvássá válnak, azt gondolom, hogy miközben ma sem könnyebb egy fiatalnak felnőni, a lehetőségek mégis sokkal nagyobbak, ha valakinek a jó ötlete, kitartása és becsvágya is meg van hozzá.

Pintér Robesz

Fodor Attilát (azaz Kevint) a Petőfi Rádió hallgatói Fine Cut Bodies néven ismerhetik az éjszakai DJ Mixekből. Elsősorban zeneszerző, másodsorban DJ, harmadsorban pedig az elektronikus zenéket kiadó Chi Recordings egyik vezetője. A Netidőkben egy érdekes zenei projektről számolt be: az ICARUS nevű duóban Ollie Bown és Sam Britton azzal hívja fel a figyelmet magára, hogy mindössze 1000 példányban adták ki a „Fake Fish Distribution” c. lemezüket, de mind az ezer példány máshogyan szólal meg. Hogyan és miért csinálják?

Kevin: Igazából nem annyira új dolog a generatív vagy algoritmikus zenék világa, viszont az elmúlt tíz évben felvirágzott, mert most már megvan hozzá a technológia, hogy nagyon komplex rendszereket tudjanak építeni. Olyasmi zenéket tudnak csinálni, ami félig komponált és félig a számítógép által mindenféle mintázatok mentén generált zenévé válik. Ez azért lehet igazán érdekes, mert azt nehéz megoldani, hogy miközben valaki komponál egy zenét, akkor – bár különböző variációk születnek belőle – a végeredmény mégis csak ugyanaz a zene legyen, ami a variációival egyedi válik.



Nagyistók Tibor: Hagyományos hangszereket már nem biztos, hogy használnak, hanem mintákból szintetizálják ezt a zenét és a két zenész nyomogatja a gombokat?

Kevin: Ilyenkor már nem nyomogatják a gombokat. Pontosan az az érdekesség, hogy amikor egy számon dolgoznak, akkor eleve már párhuzamos mintázatokban gondolkoznak és azt próbálják kitalálni, hogy ezek a sávok hogyan vezetődhetnek át egymásba. Lényegében így születhet egy adott track… De az, hogy valós hangszerek is megjelennek vagy nem, az már egy másik kérdés. Megszólalhat az is, sőt ezen a lemezen is hallhatók organikusabb zajok, dobok és groove-ok. Profi hangminta-könyvtárakkal lehet már komponálni ilyen jellegű zenéket is és akár olyat is, hogy felismerhetetlenné válik, hogy számítógéppel készült vagy nem. Ilyenkor mindig az a kérdés, hogy az akusztikus hangszer mit ad hozzá. Tehát alapvetően lehet használni, de mivel egy teljesen új univerzumot nyitott ki a hangok hangszínének kreálására a számítógép, ezért ilyenkor már egy kicsit az a kérdés, hogy hordoz-e információt valamilyen kötött, ismert hangszín (pl. zongora) használata.



Keleti Arthur: Az, hogy ezekben a muzsikákban kevesebb harmóniát érzek, ennek az az oka, hogy nem ezt szoktam meg, vagy valami más oka lehet?

Kevin: Igen, ez egy érdekes kérdés, hogy mi az, amit harmóniának érzékel az ember. Annak is van egy matematikája, hogy a hangmagasságok között mi harmónikus, milyen felharmónikusok alapján állnak össze az akkordok. Mondjuk 200 évvel ezelőtt a hetes akkordokat disszonánsnak érzékelték, manapság a dzsesszbe már teljesen beépült. A zenében manapság viszont már nem csak ilyen harmóniák létezhetnek, hanem ugyanúgy létezik (leegyszerűsítve) különböző hullámformák, különböző hangszínek egymáshoz viszonyult harmóniái. Már nem csak a frekvenciák arányulhatnak egymáshoz, hanem rengeteg elem van a zenékben, amik kölcsönhatásban van egymással. Ezt meg kell tanulnia az ember agyának, hogy ezt tudja dekódolni és érzékelni (ahogy megtanulta a frekvenciaarányokat is érzékelni, születésünk után).