Netidők Blogtársaság

Imádok zenét hallgatni. A napokban átálltam a Deezer zenei szolgáltatás használatára, aminek kapcsán felmerült bennem mennyire megváltozott az elmúlt 20 évben, hogy hogyan és milyen zenéket hallgathatok. Ugyanakkor a walkmanes, kazettás, az mp3-as és a mobiltelefonos streaminges időszaknak egyaránt meg voltak - vannak a maga kompromisszumai és szűk keresztmetszetei. Mindeközben azonban a korlátos világból eljutottunk a bőség zavaráig.

17 éves voltam 1993-ban, amikor életem első walkman-jéhez hozzájutottam - talán egy kicsit későn, de nagyon örültem neki. Napi 3-4 órát nyüstöltem éveken keresztül és még ma is működik. Akkoriban már volt vagy 50-100 kazettám, rajtuk mindenféle zenével, amit rendszerint ismerősöktől "szereztem". Némelyik minősége kiváló volt - közvetlenül CD-ről voltak átmásolva. Akkoriban a CD a magyar zsebeknek szinte megfizethetetlen volt (szerintem még ma is az), műsoros kazettát pedig ritkán vettem. Mind a mai napig meg vannak ezek a kazetták, néha napján még hallgatni is szoktam őket... A kazettás időszak zenehallgatására az volt a jellemző, hogy korlátozott volt a zenék elérhetősége és többnyire alkut kellett kötni a minőség terén is. A walkman ugyan mobilissá tette a zenét, de az ember maximum néhány kazettát vitt magával egy útra, jó előre el kellett tehát döntenie, hogy majd milyen zenéhez lesz kedve.

A következő minőségi ugrást számomra az mp3 lejátszók megjelenése hozta el a 2000-es évek közepén. A korábbi másolt kazettákhoz képest az mp3 minősége fényévekkel jobb volt, csak az igazán vájt fülűek véltek felfedezni minőségromlást a CD-hez képest (nem is tudom, hogy ezért inkább irigyelni vagy sajnálni kellene-e inkább őket). Nekem tökéletesen megfelelt az mp3 minősége. Ami zavart, hogy az mp3 lejátszók vagy az mp3-at lejátszó telefonok (volt egy walkman telefonom is, imádtam) kapacitása korlátos volt. Mindössze néhány album fért rájuk, sohasem a teljes zenei gyűjteményem. Emiatt macerásabb volt zenét vinni egy útra, mint a kazettás korszak idején: nem volt elég pár perc, hogy kiválasszam melyik kazettát vigyem magammal - be kellett kapcsolni a számítógépet és egyenként másolgatni a zenéket vagy albumokat. Ezt nagyon utáltam. A korszak másik dilemmája, hogy az ember a sötét oldalra állt-e, vagy jogtiszta forrásból szerezte-e be a zenéit. Mivel idehaza mp3-akat gyakorlatilag nem lehetett igen sokáig jogtisztán beszerezni, tiszta úton maradt a költséges CD-zés. Nekem is van olyan 100-200 CD-m, néha még most is hallgatom őket. Fekszik bennük pár százezer forintom, miközben töredékét sem sikerült beszereznem annak a zenének, amit igazán szerettem volna.

A következő szintet nekem egy olyan mp3 lejátszó beszerzése jelentette 2008-ban, amire egy időben az összes zeném ráfért - hogy ne kelljen rajta mindig csereberélni a zenéket. Így beszereztem egy 120 gigás iPod-ot, amire 20 ezer zeneszám fért volna fel. Itt már nem jelentett problémát, hogy milyen zenét vigyek magammal, mindig nálam volt minden. Viszont, amit megfigyeltem, hogy így nagyjából megrekedtem 2008-ban, azóta szinte semmilyen új zenét nem szereztem be. Ráadásul 20 ezer zeneszám irtózatosan sok, az iPodon lévő zenék egy jelentős részét az elmúlt öt évben egyetlen egyszer sem hallgattam meg, másokat meg akár több tucatszor is.

Már a 2000-es évek elején úgy gondoltam, hogy a zenék fizikai birtoklása nem jó megoldás, mert bakelitből, kazettából, CD-ből sem lehet egy átlagos pénztárcával néhány száznál többet beszerezni. Nekem meg ennél jóval szélesebb volt a zenei ízlésem. Már akkoriban arról álmodoztam, hogy milyen jó volna, ha egy fix havidíjért "minden" zenéhez hozzáférhetnék. Ehhez persze nem csak az akkoriban még nem létező ilyen zenei szolgáltatásra, hanem kiváló internetre is szükség lett volna. Mára azonban eljutottunk ide: a Deezer 20 millió zeneszámot tartalmazó gyűjteményéből bármikor, szinte bármit meghallgathatok. Sajnos menet közben a mobil net még kompromisszumokra kényszerít, mert a 1,5 gigás internet csomagomat körülbelül 2 hét alatt sikerült kimerítenem a körülbelül napi 2 óra streaming zenével. De ez csak a kisebbik "gond" - hiszen indulás előtt, még wifi közelben, elvileg szinte bármilyen zenét pár kattintással letölthetek az okostelefonomra, aztán azt hallgathatom út közben. Az igazi kihívás ebben a rendszerben a bőség zavara - ami már a 20 ezer zeneszámnál is megjelent. Most, hogy 1000-szer(!) annyi zenéhez férek hozzá, milyen zenét hallgassak, hogyan fedezzem fel az új zenéket? Amíg csak néhány kazettám vagy CD-m volt, illetve később egy szélesebb mp3 gyűjteményem, addig többnyire az ismerős, megszokott zenéimet hallgattam, nem hagytam el a komfort zónámat. Most viszont bármit hallgathatok - ha ugyanazt hallgatom, amit még a walkman-en, vagy később az mp3 lejátszón, akkor vajon mi értelme van ennek az egésznek?

Szóval most a felfedezés fázisában vagyok. A korábbiakhoz képest sok új megjelenésű albumot hallgatok meg, olyanoktól kezdve, akiket mindig is kedveltem (David Bowie vagy Depeche Mode), olyanokon keresztül, akiket ismertem, de rendszerint nem hallgattam (Eric Clapton), hallottam róluk, de sosem hallgattam őket (Justin Timberlake) olyanokig, akikről sosem hallottam és csak a Deezer hívta fel a figyelmemet rájuk (Rhye). Meghallgattam friss magyar toplistás dalokat, amiket amúgy soha az életben nem ismertem volna meg (ByeAlex). A Deezerbe integrált Facebook révén a barátaim által kedvelt zenékbe is belehallgattam és néhány kifejezetten megtetszett (Caro Emerald). Végül olyan zenekarokat is felfedeztem, amikre az elmúlt években merő lustaság miatt nem szántam időt (Muse).

A Deezernek köszönhetően sokkal több és többféle zenét hallgatok, mint bármikor korábban. A furcsa az, hogy mégis hiányérzetem van, mintha ebben a bőség uralta zenei világban még egyáltalán nem találtuk volna ki, hogy hogyan fedezzük fel azokat a zenéket, amik ott vannak, ránk várnak, imádnánk őket, de eddig még nem hallottunk róluk. 

Pintér Robesz

A Netidők 2012. május 28-i adásában olyan témákat idéztünk fel, amelyek a zene és a digitális világ találkozási pontjairól szóltak. Mindennek apropóját az adja, hogy a Petőfi Rádió most öt éve alakult át zenei rádióvá. Ezúttal az asztaltársaság nélkül Nagyistók Tibor beszélgetett Szilágyi Árpáddal, a műsort elindító rádióssal és megidéztek néhány momentumot a műsor múltjából, olyanokat, amelyek a zenéhez és természetesen a digitális világhoz kapcsolódnak.

1.)
A műsor szignálzenéjét 1998 és 2007 között használhatta, a zenei rádióba már nem hozhatta magával – mert egységes hangzást alakítottak ki. Az első felvételből az derül ki, hogy hogyan keletkezett a szignál, majd meghallgathatjuk, hogy a Netidők hallgatóit hogyan ihlette meg ez a zene…

2.)
A második bejátszásban egy közel 9 évvel ezelőtti adást idéztünk fel, a szenzáció ekkor az volt, hogy robotok énekeltek el egy dalt megdöbbentő minőségben...

3.)
A Netidők egyik legfontosabb témaköre volt a 90-es évek végén az MP3. Igaz, hogy ezt a formátumot és a hozzá tartozó hangtömörítési eljárást már évekkel korábban kifejlesztették a német Fraunhofer intézetben, de az igazi áttörés 1999 körül következett be. Ez év elején egy teljes adást ennek a témának szenteltek, mert érzékelhető volt, hogy a zene-terjesztés módszerei gyökeresen alakulnak át. Gőz László, aki akkor a Jazz + Az producere és a BMC kiadó vezetője is volt egy személyben, elmondta a véleményét.

4.)
A 2001. október 25-i adásban az derült ki, hogy a számítógép improvizálja a zenét! Ekkor volt először a műsor vendége MS3, vagyis ifj. Mester Sándor, akinek a neve nem az MP3-ra rímel. Szóval MS3 a feltalálója a Digimpro rendszernek, amivel a számítógép is képes zenét improvizálni, persze a legfontosabb zenei szabályok betartásával.

5.)

A Petőfi Rádió mai fiatal hallgatói számára meglepő lehet, hogy a mai „Petőfi-kompatibilis” zenészek, együttesek egy része annak idején a Netidőkben mutatkozott be. Ilyen például Tövisházi Ambrus is, aki akkor jelent meg a zenei életben az Amorf Ördögök nevű formációval. (De ebbe a sorba illeszkedik Zsagar Balázs a Yonderboi projekttel, és Dudás Marcell a Golden Army-val.) A bejátszásból kiderül, hogy Tövisházi Ambrus hogyan került a digitális világgal foglalkozó műsorba.

A műsorvezető Nagyistók Tibor, az adásszerkesztő Neltz János volt.
Programszerkesztő: Szilágyi Árpád

Helyettesíthetik-e az egyre többet tudó okostelefonok más, csupán egy-egy konkrét feladatra szakosodott készülékeinket? Kiválthatják-e az mp3-lejátszót vagy a fényképezőgépet, és lehet-e a smartmobil a házon kívüli internetezés elsődleges eszköze? Mit gondolnak erről a jelenlegi használók? Ezt tudhatjuk meg az NRC friss piackutatásából.

Az NRC rendszeres Kütyükutatása szerint 2012 első negyedévére a hazai internetes társadalmon belül – jórészt a karácsonyi ajándékozásoknak köszönhetően – 26-ról 34 százalékra nőtt az okostelefonnal rendelkezők aránya. És bár a következő Karácsony még messze van, biztosra vehető, hogy a növekvő trend nem szakad meg: mind többen használnak majd okostelefont, és a használók egyre több élethelyzetben fordulnak a legnépszerűbb kütyühöz.

Persze az okostelefon terjedése más eszközök használatát is befolyásolja. Kutatási adatok azt mutatják, hogy a smartphone-penetráció emelkedésével párhuzamosan nem csak a „butatelefonok” használóinak aránya csökken, hanem azoké is, akik zenelejátszót, digitális fényképezőgépet vagy GPS-készüléket használnak. Úgy tűnik tehát, hogy a multifunkcionális mobilkészülék egyeseknél képes kiváltani más, csak meghatározott célra használható eszközöket.

Az NRC március végén végzett felmérése alátámasztja ezt a feltételezést. Az eredmények szerint ugyanis az okostelefon-tulajdonosok 60 százaléka szokott telefonjával zenét hallgatni, ráadásul minden második smartphone-használó vélekedik úgy, hogy a mobil teljes mértékben helyettesítheti az mp3-lejátszót. Fotózásra még többen – négyből hárman – használják okos mobiljukat, ez esetben azonban már sokkal mérsékeltebb az egyetértés azzal, hogy a telefon kiválthatja-e a fényképezőgépet: mindössze 12 százalék gondolja, hogy teljes mértékben, a többség ellenben legfeljebb néhány esetben lát helyettesíthetőséget.

Az eredmény nem meglepő. A zenelejátszó funkciói valóban könnyedén integrálhatóak egy mobilkészülékbe; egy komolyabb, és főleg egy professzionális fényképezőgép azonban – ma még – nem fér bele egy tenyérnyi mobilba. Így is vannak azonban, akiknél a mobil tökéletesen ki tudja elégíteni fotózási szükségleteket, azzal pedig a nagy többség egyetért, hogy bizonyos szituációkban – például egy vicces jelenet megörökítésénél és a Facebookon történő megosztásánál –a telefon kamerája kiváló szolgálatot tehet.

Az okostelefon legjellemzőbb funkciója persze nem a zenehallgatás vagy a kamerahasználat – hiszen erre sok hagyományos mobil is képes –, sokkal inkább wifi-n vagy mobil szélessávon keresztül történő internetezés. A smartphone-használók háromnegyede szokott internetezni a mobilján, ám még ebben a körben sem mondhatjuk, hogy a telefon átvette volna az első helyet házon kívüli internethasználatban. Az okostelefonnal rendelkezők egynegyede gondolja csak úgy, hogy a mobiltelefon a mobilis netezés legideálisabb eszköze, a többiek valamilyen más eszközt választanának erre a célra. A többség jól bevált laptopjával internetezne, de szép számmal vannak azok is, akik egy – egyelőre még álmukban vagy terveikben élő – táblagéppel a kezükben csatlakoznának legszívesebben a világhálóra.

Kurucz Imre

A felmérést az NRC 2012. március 24-28. között végezte 1000 internet-használó online megkérdezésével. Az adatbázist az Millward Brown – TNS Hoffmann NOK kutatásának offline adataival súlyoztuk, így az a legfontosabb demográfiai ismérvek tekintetében reprezentatív a legalább hetente internetező 18-69 éves magyar lakosságra nézve. A mintába 400 okostelefon-használó került.

Közel egy éve számoltam be a blogunkban arról, hogy megkezdtük a Netidők műsor weben elérhető hangarchívumának átalakítását a korábbi RealAudio formátumról MP3 formátumra. Azóta a Facebook oldalunk látogatói számára folyamatosan jeleztem, hogyha egy-egy újabb mérföldkövet elértünk az archívum reformálásában, de most elérkezett a pillanat, hogy bejelenthetem a munka befejeztét: immár a teljes Netidők hangarchívum elérhető MP3 formátumban az 1995. júliusi indulástól kezdve napjainkig. Márpedig ez már közel 16 és fél év hanganyaga!

A felvételek 112 kbit/s-os MP3 fájlok. Aki valamelyest járatos a külföldi és hazai podcast szolgáltatások világában, annak feltűnhet, hogy általában 64 kbit/s-os MP3 fájlokat tesznek közzé, ha szöveges műsorról van szó, mert ezzel a bitrátával is érthető a szöveg. Mi azért döntöttünk az ennél valamivel nagyobb bitráta mellett, mert a ma elérhető sávszélességek világában nem jelent igazi problémát a hangfájlok mérete. Mondhatjuk úgy is, hogy ezzel a jobb hangminőséggel jövőállóbb lett az archívum, hiszen szebben, tisztábban szólnak a műsor felvételek.

A hangminőséghez azért hadd tegyem hozzá, hogy az első 3-4 év műsorait eredetileg még analóg kazettára rögzítettük a stúdióban, és e kazettákat digitalizáltam az otthoni számítógépemen. (Ezekben az években még a Magyar Rádió stúdió is analóg technikával működtek. Mint utóbb kiderült, fontos is volt ez a kazettás rögzítés, mert ezeket a magazin műsorokat egyébként más módon ekkoriban egyáltalán nem archiválták a közrádióban.) Aztán 1999-ben beszereztem egy MiniDisc rendszerű decket, ettől kezdve már a stúdióban az élő adás közben viszonylag jó hangminőségű digitális felvételt rögzítettünk, bár ezt még újra kellett digitalizálni azon egyszerű oknál fogva, hogy a MiniDisc digitális felvételét nem tudtam transzkódolni a PC-re. Nem sokkal később bevezették a közrádióban a Dalet számítógépes adáslebonyolító rendszert, így rövidesen a műsor felvételét immár a stúdióban rögzítette a számítógép és az előállított fájlt kellett csak átalakítani a webhelyünk archívuma (valamint a PC World lemezmelléklete és a saját archívumom) számára szükséges formátumokba.

Többekben felmerült a kérdés, hogy a viszonylag gyenge hangminőségű RealAudio fájlokból hogyan csináltunk jó MP3-akat? A válasz nagyon egyszerű: nem a RealAudio fájlokat használtuk erre, hanem a gondosan eltett jó minőségű MP3 fájlokat konvertáltuk a megfelelő bitrátára.

Tegyük hozzá, hogy a RealAudio felvételeink sem a formátum miatt szóltak rosszul, hanem azért, hogy az immár ősidőknek számító modemes korszakban elérhető szűk sávszélességgel is hallgathatók legyenek a műsorok. (Szóval a RealAudio formátumban benne volt akár az a lehetőség is, hogy olyan jól szóljon, mint egy jobb MP3 felvétel, de szándékosan 20 kbit/s-os bitrátát használtunk, ami egy közepes középhullámú rádióadásnak felelne meg.)

A webhelyünkön immár elérhető MP3-ak egyelőre „mindössze” letölthető fájlok. Ez azért lényeges, mert a korábbi RealAudio archívum mögött egy ún. médiaszerver működött, ami például a felvételek indexálásában volt nagy segítség. A lejátszó programot (RealPlayer) lehetett úgy vezérelni egy egyszerű linkből, hogy az adott műsor egy bizonyos időpontjától egy másik időpontjáig tartson a lejátszás. Mondjuk az egyórás Netidők felvételekben ez fontos, hogy ha egy blogposztban hivatkozunk egy műsorbeli beszélgetésre, akkor ne kelljen kivárni, hanem kattintásra rögtön a keresett beszélgetés induljon el. Nos, ez a lehetőség egyelőre nem áll rendelkezésre, de remélem, nemsoká megoldható lesz ez is az MP3 felvételeinkkel.

A Netidők hangarchívuma pedig folyamatosan rendelkezésre áll immár 15 éve és egyúttal lenyomatát adja a digitális világ fejlődésének.

Szilágyi Árpád

Tegnapelőtti műsorunk hírsziporkái között mondtuk el, hogy már Magyarországon is elérhető az iTunes szolgáltatás. Jelenleg nem lehet tudni, hogy hány magyar felvétel lesz letölthető és a magyar tartalmat nem is tartják nyilván, nem lehet kiadóra, nyelvre, előadó nemzetiségére keresni. A feljutás viszont nyitott, egy egyszerű folyamaton keresztül bekerülhetnek az iTunes kínálatába a független kiadók vagy a szerzői kiadásban született hangfelvételek. Ez fontos lehetőség a magyar zenészeknek. Régóta hiányolják viszont a digitális zene és az Apple-világ rajongói, hogy nálunk is hozzáférhető legyen az iTunes. Kitzinger Dávidnál, az Artisjus hangfelvétel-engedélyezési osztályának vezetőjénél érdeklődtem, hogy mi változott meg most, ami megnyitotta az iTunes kapuit előttünk?

Kitzinger Dávid: Nem csak Magyarországon, hanem egész Kelet-Európában mostanáig nem volt elérhető az iTunes zeneboltja. Egyszerűen az iTunes most ítélte úgy, hogy ideje belépnie erre a piacra. Talán az euró bevezetését várták, talán, hogy a mobil és zenelejátszó eladásaik felfussanak. De az is lehet, hogy az Európai Bizottság noszogatása számított. Tény, hogy az európai piac a jogkezelés szempontjából tagolt, országonként kell a jogokat letárgyalni. Ez jól jön, amikor a vásárlóerőhöz igazíthatják az árakat, de rosszul, amikor hátráltatja az új piacokra való belépést. Az biztos, hogy az Artisjus részéről semmi akadálya nem volt a bevezetésnek. A korábbi években nem kerestek minket a szolgáltatás jogosításával kapcsolatban, tehát nem rajtunk múlt.



Szilágyi Árpád: Mi volt az Artisjus szerepe a tárgyalásokban?

Kitzinger Dávid: Ahhoz, hogy valaki belépjen a magyarországi szolgáltatási piacra bármilyen zenemű tartalmú tartalomszolgáltatással, megállapodást kell kötnie a dalszerzőkkel, akik műveivel pénzt akar keresni. Ezt az engedélyt az egyszerűség kedvéért a szerzők az Artisjus-on keresztül biztosítják. A jogdíj mértékében és az elszámolás rendjében kellett megállapodnunk. A szerzői jogi terület nemzetközi egységesedése a XIX. század végén kezdődött el, így mára elég egységesek lettek a kondíciók. Az iTunes ajánlata alapvetően mind szerkezetében, mind mértékében megfelelt a hazai tarifáknak. Egy nagyon alaposan átgondolt és kipróbált üzleti modellel érkeztek amivel könnyű volt dolgozni.

Szilágyi Árpád: Kivel volt nehezebb tárgyalni: az Apple-lel vagy a magyar kiadókkal? Vagy már kölcsönös belátás volt, hogy muszáj ebbe az irányba menni?

Kitzinger Dávid: A hazai kiadókkal az Apple tárgyalt. Mi az iTunes zenebolt ügyében csak az Apple-lel kellett tárgyaljunk a szerzők képviseletében. De úgy gondolom, hogy az érdekek nagyon is egy irányba mutatnak: mindenki nagy választékot felmutató, kényelmes legális szolgáltatásokra várt. A nagy egyezségeket már megkötötte a zenei iparral az Apple, és beigazolódott, hogy sikeres a modelljük.

Szilágyi Árpád: Hogy látjátok, az iTunes mellett meg tud élni a magyar piacon más fizetős letöltő hely is?

Kitzinger Dávid: Biztos vagyok benne. Az a la carte letöltős szolgáltatások az online zenei piacon belül is visszaszorulóban vannak, míg az előfizetéses streaming szolgáltatások teret nyernek. Az Apple csak egyetlen üzleti modell vitathatatlan bajnoka az online zeneterjesztésben. Külföldön van ahol az árakkal, van ahol a zeneszolgáltatás mellé épülő közösségi- vagy tartalomszolgáltatásokkal versenyeznek. Az iTunes nem kannibalizálja a piacot, hanem megteremti.