Netidők Blogtársaság

A sorozat további részei:
2. rész: Ilyen a netrádió-portál
3. rész: Szolgáltatások a netrádió-portálon
4. rész: Egy magyar podcaster

Pár évvel ezelőtt létezett már a műsorunknak is helyet adó rádiócsatorna weboldalán egy podcast szolgáltatás, de aztán rövid idő elteltével megszüntették azt, mert úgymond nem volt eléggé népszerű. Mégis úgy gondolom, hogy éppen manapság válik igazán érdekessé és hasznossá az internet e hangos lehetősége és oly hosszú várakozás után talán elindulhat a szép lassú fejlődés Magyarországon is. Ezért gondoltam arra, hogy egy kis minisorozatot indítok erről a témáról a blogunkon, amiben valamennyire körüljárhatjuk a téma jelenét.

Rádiósként az motivál ebben a témában, hogy látom a lehetőséget a podcastban, ami igazán közel hozza egymáshoz az internetet és a hagyományos rádiós műsorkészítést. Olyannyira, hogy a napjainkra itt-ott elterjedt (és sehova nem vezető, illetve egyszerű zenei háttérként leegyszerűsítő) „mp3-lejátszó-rádió” koncepcióval szemben a podcast esélyt nyújt arra, hogy az Y generáció tagjai is megismerjék a tömegkommunikációnak azt az ágát is, amelynek kultúrája a rádiókban alakult ki és rádiós újságírásként vált ismertté.

A kép forrása: http://www.thepodcastradionetwork.com

A podcast definíciójával nem bajlódnék e helyen, hiszen több forrásban is megtalálható, még ha ezek néhány fontos részletben el is térnek egymástól: például a Podcast.com blogának definíciója és a Wikipédia szócikke. A lényeg az, hogy egy podcast szolgáltatás és egy rádiós műsorsorozat között az a lényegi hasonlóság, hogy mindkettő periodikusan újra és újra jelentkezik a produkció új kiadásával. A különbség pedig nyilvánvalóan az, hogy amíg a rádióműsor egy lineáris műsorfolyam részeként jut el a hallgatókhoz, addig a podcast egy internetről letölthető hangfájlt tesz elérhetővé időről időre.

A sorozatban még vissza fogok térni a Podcast.com oldalra, amelynek tartalom-szerkezete nem meglepő módon a hagyományos portálok szerkezetét idézi. Számomra logikus fejlődési folyamat lehet, ha ez és a hasonló hangos-rádióműsoros portálok valódi fejlődésnek indulnak. Próbáljuk csak ki: ha szélessávú internetcsatlakozással rendelkezünk (márpedig ez ma már nem nagy csoda), akkor az internetezés közben zökkenőmentesen szólhat a háttérben egy érdekesnek tartott podcast-műsor, amit kedvünk szerint elindíthatunk, megállíthatunk és újrahallgathatunk. A háttérben is szólhat. (Igen, tudom, olvastam a meghatározásokban, hogy a podcast lehet akár videót is közvetítő szolgáltatás, de a podcast ezen ágával foglalkozzanak a tévések! :)

A terveim szerint megvizsgáljuk majd a podcast hazai előzményeit is (melyben evidenciaként fogom kezelni, hogy a műsorunk is úttörő szerepben volt Magyarországon annak ellenére, hogy a feed szolgáltatást még mindig nem indítottuk el), és megszólaltatok majd ehelyütt egy magyar podcast szerkesztőt is, hogy mesélje el a tapasztalatait.


Rádiózás az internetkorszakban, lekérhető rádióműsorok, igény szerinti műsorhallgatás, ezek lesznek kulcsfogalmaink.

Szilágyi Árpád

Pár éve már felmerült egyszer a pletykaszerű hír, hogy a tömörített zene - vagyis az MP3 - károsítja a hallást. Sokan csak legyintettünk ("micsoda badarság!") - de most kiderült, mégis van ebben valami, mert az MP3 lejátszókat használó tömegek kevésbé képesek már a hangok finom megkülönböztetésére. Vájtfülű barátunk, az örökké fanyalgó Gróf Miklós gondolatait olvashatjuk alább.

***

Nyilván már az eddigiekből is sejthető volt, de ma este végképp egyértelművé válik: kétségbeejtő, ódivatú pacák vagyok. Nem hogy a különféle kütyük, iPodok, okostelefonok és egyebek nem tudtak megbabonázni, de képzeljétek: zenét sem hallgatok úton útfélen, nincs a fülemben a kis izé, nem rejtőzik mp3,4,5,6 stb. lejátszó a zsebemben, HOLOTT világos: a fél Széchenyi Könyvtár zenei gyűjteményét hordozhatnám mp akármibe tömörítve. Azonban DIREKT NEM teszem. Szeretem átlátni a dolgokat, ha zene van, akkor ZENE szól, csupa nagybetűvel, odafigyelve, kizárólag az az egy de az végig, lehetőleg jó rendszereken, CD-ről vagy a régi LP-ről, teljes formátumban, még ha egy 30 éves Sony erősítő meg két agg Orion hangfal nem is tekinthető a hifi csúcsának. És igen, nálam még van CSÖND, nem szól álló nap egyfolytában valami, ami már fel sem tűnik, illetve a frászt kapom ha elhallgat, nem, a grófi anakronisztikus kastélyban a Szerző, nagy Sz-szel, meg az Előadó még megkapja azt, amit megérdemel. Ráadásul jogosan követelheti a figyelmet, elvégre Csajkovszkij, Beethoven, Bernstein, Oscar Peterson, vagy épp a Manhattan Transfer elég bonyolult és igencsak jó ahhoz, hogy HALLJAM is azt, amit elkövettek, nem egyszálbelű nyifegések tuc-tuc nyuffogása zendül fel odahaza ha kell ha nem..

Félreértés ne essék: nem vagyok hifi őrült, aki meghallja, ha két oda nem illő oxigénatom van a hangalak kábeleiben. Abba a hibába sem akarok esni, hogy elítéljem azokat, akik TUCC-TUCC-on nőttek fel, ez mindennapi zenei táplálékuk. De tény: a TUCC-támasztotta hangi igény lényegesen könnyebben kielégíthetőnek és mindemellett – a zenei élmény esztétikuma szempontjából - tömöríthetőbbnek tűnik, hiszen maga a zene, a közlésfolyamat bonyolultsága és dinamikai sokszínűsége sem ugyanolyan, mint mondjuk egy jó szimfónia esetében. És – mint kiderült – sajnos rombolja a fület, annak finom érzékenységét és leginkább: igényességét. Nehéz eset vagyok, mert sajnos elvárom, hogy Karajan vagy Riccardo Muti a megfelelő minőségben döntsék ki a közfalat hetente legalább egyszer, pláne ha John Williams dirigálja az E.T. főtémáját, annak is faltól falig full gyönyörben kell könnyekre fakasztania, különben minek az egész. Ezek a műfajok nem bírják ki igazán a napjainkra jellemző, állandó elérhetőségbe konvertált, ennélfogva jelentéktelenné  degradált zene-zaj szerepkört, a mindig csak mellékesen zürcögő mennyiségi gondolkodást. A jó zene kiköveteli magának a tárhelyet - és tegyük hozzá: az ALKALMAT is, ahol az lehet, amiért valójában készült: ünnep, esemény, lélekemelő pillanat, gazdagon terített akusztikai asztal, ahol a fül boldogan dúskálhat a hangzatok gyönyörűségében. Ehhez pedig vagy teljes formátum kell, vagy egy jó lemezjátszó, ahol nem kell hetvenkét űrbéli mozdulattal eljutni az on-off kapcsolótól addig, hogy végre meg is szólaljon kedvencünk, amely már 30 éve ugyanolyan, nem frissül és nem is kér támogatásokat. És egy nyugodt hely sem megvetendő, ha HALLGATNI és nem használni szeretnénk a zenét.

Érdeklődéssel olvastam a hírt, mely szerint az egyik legjobb hangfalgyártó cég vezetője úgy látja: SÜKETÜL, vagy legalább is: kevésbé differenciáltan hall az mp-generáció fiatal csikócsapata, illetve – szerinte - lila gőzük sincs az igazi hangzás gyönyöréről a csontvázig tömörített nyaffogások fél nap után feledhető instant kivonataira rángatózva. Nem csodálkozom azon, hogy a hangfalak finom hallást igénylő értékelésénél e generáció tagjai nem rúgtak labdába. Nincsenek egyszerű helyzetben, nem csak a tömörítés hangzásbéli eredménye, de az „átlaghallgató” átlag-zenei tápláléka okán sem – már ha persze igazak tapasztalataim szerteágazó haveri köröm zenefogyasztási szokásairól. Hajmeresztő élmény amúgy normális barátaimmal – pl. a futárokkal – zenéről beszélni, tartósan több malomban őrlünk. Én meg mit látok a magam anti-júzer fülével? Emberünk ott áll 6574 darab  mp-minimalizált tuccal a kis fekete dobozban, ide klattyint: TUCC, oda klattyint: egy másik TUCC, reggel 7.45 óta már további harmincháromezer TUCC-ot töltött le ki tudja honnan, ezért már kora délután sem tudja, hogy ez a TUCC egyáltalán megvolt e már, vagy egy forradalmian új TUCC, amelyet mindenképp meg kell mutatnia a barátainak, persze kizárólag a következő harminchat órában, mert különben már késő lesz, ósdi és feledhető. Ráadásul a fő sikerélmény napjainkban beszélgetéseim alapján: maga a letöltés, mondhatni ez a tevékenység életünk egyik legfontosabb szelete, már a lemezjátszóig sem tudjuk magunkat elvonszolni, talán már fel sem ismerünk egy lemezjátszót, de a net legtávolabbi sarkából, 15 milliárd terabitet fáradságosan odább taszajtva is képesek vagyounk előbányászni az ott tenyésző zenei egyenfazon legujabbra konvertált gyümölcseit.


És mindehhez ezeket a TUCC-okat – de akár Bach is lehetne, ebben az állandó töménységben majdnem tök mindegy – ezeket egyfolytában hallgatják ismerőseim. Mellettük zsibong egy kétmilliós nagyváros, de ők elszántan törtetnek előre mp akárhányas lejátszójukkal a fülükön az éppen aktuális de amúgy tök ugyanolyan  TUCC-okkal adva ritmust a napnak, át villamoson, metrón, kereszteződésen, értekezleten, főnökön....

Miért zavar ez? – kérdezik többen felháborodva vagy érdeklődve? Gondoljunk bele:  álló nap ki kell bogarászni a zajból a fülünkbe tuccogó TUCC-ot, vagy Bach-ot, vagy bármit ami szól... Merthogy mindig folyik mellette valami, ahogy ha belövöm a számítógépet, ott sem állok meg harmincnégy szimultán ablaknál alább. Ha jobban megnézem magunkat, lassan már szinte semmi nincs, ami kizárólag egymaga folyna és teljes figyelmet tudnánk neki szentelni.

És, mint megtudtuk: ráadásul ezek között az anti-lehallgatási körülmények között szól rosszul. Tömörítve, hiányosan.

Érdekes is lenne, ha jól tudna felzendülni.
Mert akkor gyaníthatóan beütne a katasztrófa.

Ugyanis egyszer csak: FIGYELNÜNK kellene rá.

Olyan újdonságot jelentene ez, mint a holdraszállás. EGY DOLOGRA FIGYELEK. EGY ABLAKOT hagyok nyitva; s csakis azon dolgozom. Ha ez bekövetkezne, usque két perc alatt derülne ki: milyen utánzattal is zaklattuk magunkat már évek óta, amióta belepréseltük a fél netet a tucc-lejátszó kézi készülékünkbe abban a reményben, hogy így miénk a teljesség...

És akkor - ha még nem egészen süket ugye -, az ember hazamegy és felteszi akár ugyanazt a tuccot egy igazi, anakronisztikus CD-játszóra, vagy előkeresi az ős-TUCCOT és LP-t húz elő, vagy csak hagyja a fenébe a kis kütyüt és elkezd bogarászni a nagypapa - született 1985-ben - zenei gyűjteményében.
Hihetetlenül izgalmas, amikor a nappaliban egyszer csak kiderül: hatszázzal több zenei sík, érzet, szín, árnyalat, dimenzió létezik, mp-tömörített, vélt  "galaxisunk" pedig immár csak kis csillagképként hunyorog a hirtelen megtalált igazi hangzás, és remélhetőleg az ezzel együtt meglelt műfaji gazgagság vakító, fantasztikus teljességében.

TUCC.

Gróf Miklós

1996. februárjában szólalt meg műsorunk először a neten hallható formában. (Előtte is jelen voltunk a műsor leirataival.) Ez volt az első magyar nyelvű rádióműsor, ami meghallgatható volt a neten. Ezt a közel 15 évvel ezelőtti pillanatot fontosnak tartjuk, hiszen innentől datálható a magyar elektronikus média netesedése. És ezt a megjelenést a RealAudio formátum tette lehetővé. Az a RealAudio, amit most szép lassan elhagyunk. (Lásd korábbi posztomat.)

Érdemes azért kicsit visszatekinteni a kezdetekre. Rövid keresés után kiderül, hogy az általam nagyra tartott BBC-nél szintén 1996-ban vezették be a RealAudio technikát, és 2009 során váltak meg tőle. Jó sokáig kitartottak az úttörő technológia mellett, s szerintem nem véletlenül. A kezdetekben az volt a fontos, hogy a modemes, azaz kis sávszélességű internet hozzáférésekkel is lehessen valós időben (azaz realtime – innen a RealAudio kifejezés) hallgatni rádióműsort, illetve később nézni tévéműsort. Az elején tehát szörcsögött, szakadozott, gyengébben szólt egy középhullámú rádiónál, de szólt, akár Tűzföldtől Tokióig. Ma már az MP3 formátum elterjedtsége viszont lenyomta a RealAudio-t, megérett a helyzet a váltásra.

Amikor 1995-ben elindult a műsorunk, már akkor felmerült a külföldön élő ismerőseink körében, hogy milyen jó lenne, ha hallgathatnának bennünket és miért nem tesszük elérhetővé a CompuServe-ön vagy az Interneten az adásokat. Egyszerű volt az ok: akkor még nem állt rendelkezésre a RealAudio. De nem kellett sokáig várni. Idézek egy keveset az öt évvel ezelőtt megjelent Modemkori Hőstörténet c. könyvünkből:

Nyírő András, aki ekkor már gőzerővel dolgozott az iNteRNeTTo beindításán, ’95 augusztusában ezt írta nekem e-mailben:

„Most töprengek azon, hogy talán meg kellene vásárolni a RealAudio servert. Ez az eszköz arra alkalmas, hogy real time hallgass zenét, szöveget. Egyelőre sajnos nagyon rossz minőségű, de mint kísérlet érdekes. Képzeld el, hogy fel vannak sorolva az interjúid, a fickó csak kattint egyet, és már hallhatja is a szöveget. Egy a bökkenő: ez most 1500 dollár, és technikailag sem tökéletes. Viszont tartalmilag nagyon vonzó, tehát lehet, hogy ezt meglépjük. (…) Mindenesetre, ha megvesszük, akkor számítunk a Modem Időkre.”

A témáról hónapokon keresztül leveleztünk Andrással, mert tényleg rendkívül izgalmasan hangzott, hogy a Petőfi Rádió egyik műsorát hirtelen az egész világon meg lehet hallgatni. Aztán elhárult minden akadály és 1996. február 21-i adásunk vendége volt Nyírő András, akivel együtt jelentettük be, hogy sikerült végre megvalósítani az első magyar nyelvű rádióműsort az Interneten, miután végre sikerült az általa főszerkesztett iNteRNeTTo szerverére telepíteni a RealAudio rendszerű műsortovábbításhoz a szoftvert.

A műsorban hallható és a korszak modemes internet-hozzáférésére jellemző, hogy először tökéletesen bekapcsolt az ún. „bemutató-effektus”, vagyis elsőre természetesen nem sikerült megszólaltatni a stúdióba lecipelt számítógép hangszóróján keresztül az első internetes felvételünket, de a műsor vége felé már nem maradtunk szégyenben, hanem tényleg megszólalt a RealAudio műsor. (…)

És ez a lehetőség akkor tudatosult bennem igazán, amikor az első visszajelzések megérkeztek a határon túl élő magyaroktól. Az előzetes várakozások alapján volt némi sejtelmem arról, hogy milyen hatása lesz, de nem számítottam arra, hogy ilyen levelek érkeznek majd elektronikus postámba, például Kállai Sándortól, Floridából:

Kedves Árpi!

Óriási élmény volt benneteket hallgatni az Interneten. (...)

Még mindig a hatása alatt vagyok a műsorodnak. El sem hiszem, egy igazi magyar rádióműsort hallottam itt a világvégén. Ha én ezt a magyaroknak holnap elmesélem! Szét fognak pukkadni az irigységtől. A körülményekhez képest érthetően és tisztán jön a hang, zene, és tetszik a tartalom. Érdekes, hogy a magyarok pl. milyen értelmes CD-ROM-kat tudnak készíteni. (…) Szívből gratulálok az első magyar nyelvű rádióműsor szerkesztőjének. Most már történelem vagy. Remélem, hogy rendszeresen tudjuk az Interneten követni a műsorodat. (…) Gyorsan szétkürtölöm az összes levelezőpartneremnek a világban. Remélem, van RealAudiojuk, ha nem, akkor szerezzenek. Hát tudod, nagyszerű, hogy legalább ebben nagyhatalom ez a kis ország. Nagyon jól szervezett minden.

Köszönet még egyszer.

Üdvözlettel:

Sanyi és Anikó

PS: Várom, hogy a lányunk hazaérjen. Majd bekapcsolom neki a „Petőfi Rádiót”, lesz meglepetése.

Hát így indultunk el a netes műsortovábbítással. Két hónappal később, 1996 áprilisában szerveztük meg, hogy a Petőfi Rádió élőben is megszólaljon, majd a Kossuth Rádió következett – és valamennyi kereskedelmi rádió csak jóval később követte a példát.

És most búcsúzunk a régi formátumtól.
Köszönjük RealAudio, köszönjük Progressive Networks!

Szilágyi Árpád

A Netidők weboldalán 2010. decemberétől már MP3 formátumban lehet meghallgatni az új műsorokat. Íme itt van a két, már letölthető felvétel linkje:

2010. december 6-i műsor

2010. december 13-20-i műsor

A most elérhetővé tett fájlok 112 kbit/s-os bitrátájú, sztereó MP3-ak - arra kérem olvasóinkat, hogy jelezze, akinek gondja akad a lejátszással (megjelölve, hogy milyen lejátszóval).

Ezzel régi adósságot kezdtünk el törleszteni, noha még nem értünk a folyamat végére. A korábbi, szebb napokat látott RealAudio megoldásunknak sok előnye volt (pl. az indexelhetőség az időkódok alapján, kis tárhelyigény, a kezdetektől a streamelhetőség), de mára bizony kialakult az, hogy sokan nem hajlandóak telepíteni a gépükre a RealPlayert vagy a formátummal kompatibilis más lejátszót (pl. RealAlternative).

Az MP3-at viszont ma már a legtöbb mobiltelefon, MP3-player, táblagép, PC, Mac, és más számítógép le tudja játszani, majdnem egyeduralkodó hangfájl-formátummá vált. Tudtuk ezt már évekkel korábban is, de egy sor tényező nem állt együtt ahhoz, hogy megtegyük a változtatás lépéseit. Most azonban eldőlt: ettől kezdve már MP3-ban kerülnek fel az új műsorok, miközben megköszönjük az úttörő RealAudionak a lehetőséget, hogy már 1996. februárjától (amikor is a még az iNteRNeTTo-t irányító Nyírő András segítségével elérhetővé tettük a neten a műsorunkat, az első magyar nyelvű rádióműsort, ami a világhálón megszólalt) lehetővé tette a netes archiválást.

Mára a 15 éves hangarchivumunk tekintélyes mennyiségű műsorpercet tárol, az MP3-ra váltás nem kis feladat. Bizonyosan nem is megy egyik napról a másikra, így ezzel kapcsolatban nem is ígérhetünk mást, mint azt, hogy vizsgáljuk a lehetőségeket.

A terveink szerint kialakítjuk majd a Netidők weboldalon a podcast lehetőséget is