Netidők Blogtársaság

2011. március 29-30-án rendezték a Médiapiac 2011 konferenciát Tapolcán, amelynek második napján jómagam vezettem az internettel foglalkozó Web 2.011 szekciót. A szekcióban elhangzó kilenc előadás meglehetősen sok témát fedett le be a területen folyó történésekből, így beszéltünk a számítási felhő adatvédelmi vonatkozásairól (cloud computing), a HTML5-ről, a márkák és a keresők viszonyáról, az online marketing szerepéről a média munkahelyeken, a céges rajongói oldalakról, a webes hatékonyságnövelés eszközeiről, egy alternatív kézbesítési rendszerről, a digitális fogyasztókról, végül a mobilok térnyeréséről. Konferenciabeszámoló következik.

Első ránézésre talán túlságosan is sokszínűnek tűnik ez a program, de van benne rendszer: a technológiától indulva jutottunk el a márkákig, majd az online marketingig, onnan az online kereskedelemig, és a mobil megoldásokig. Minden előadás a friss, 2011-es internetes jelenségekkel, foglalkozott és szinte kivétel nélkül a hazai helyzetre reflektált. A teljesség igénye nélkül szemezgetek az előadások gondolataiból, szubjektíven kiemelve néhány számomra meghatározó elemet.

A nyitó előadásban Kulcsár Zoltán (Privacy Policy Online Services) a számítási felhővel kapcsolatos adatvédelmi aggályokat mutatta be. Miután a számítási felhő nem egyetlen fizikai helyhez kötött, nehéz meghatározni, hogy a segítségével nyújtott szolgáltatásokra milyen adatvédelmi és egyéb szabályozási elvek vonatkozzanak. Bár egyre többen vesszük igénybe a számítási felhő alapú rendszereket, a szabályozásban még számos luk található, nem tisztázott például, hogy pontosan mihez járult hozzá előzetesen a felhasználó, milyen jogai vannak és mi történik, ha kiszivárognak vagy elvesznek az adatai.

Kolozsi István (fps webügynökség) előadásából megtudhattuk, hogy mi az a HTML5, mi hívta életre, milyen területei vannak és milyen hatással fog járni, ha elkészül. Gyakorlatilag egy olyan webes szabványról van szó, ami 2014-ig készül el, fokozatosan vezetik be és a böngészők kompatibilitásától függően gondoskodik arról, hogy nekünk internetezőknek egyszerű legyen böngészni (ne kelljen plusz kiegészítőket telepítenünk). Ezen felül a webre fejlesztő cégek számára jelent egy egységes környezetet, amiben sokkal kevesebbet kell a fejlesztéssel, dizájnnal, webes optimalizálással foglalkozni, tehát a tartalomipar és egyéb webes szereplők számára is előnnyel jár majd a bevezetése.

Varga Péter (Optimalizálás Bt.) arról beszélt, hogy miközben nagyon sokan keresnek a nagy márkákra, illetve a hozzájuk kapcsolódó kifejezésekre, ezek sok esetben nem vezetnek el magának a márkának az oldalára. Vagyis nem az a kérdés, hogy egy nagy márka tulajdonosa mit nyerhet a keresőoptimalizálással, hanem, hogy mit veszíthet, ha a felé irányuló figyelmet átengedi másoknak.

Damjanovich Nebojsa (Senpai Consulting) arra hívta fel a figyelmet, hogy a marketing szakma technologizálódik, digitalizálódik, a médiában dolgozó szakembereknek egyre inkább nem csak egyszerűen ismerni kell az online világot, hanem abban, annak az eszközeivel dolgozni, ezért nem mindegy, hogy milyen tudással rendelkeznek, milyen képzéseken vesznek részt.

Forgács Mariann (MarketingMorzsák) a Facebook céges rajongói oldalainak világába kalauzolt el minket. Bemutatta, hogy még a kis cégektől is tanulhatnak a nagy márkák, például többek között az egyszerűséget és hatékonyságot. Megtudhattuk, hogy a rajongói oldal nem értékesítésre való, hanem folyamatos párbeszédre, ahol a közösségépítés meghatározó, ezért a tartalom minősége és nem az önmagában vett mennyisége a mérvadó.

Dunder Krisztián (Dunder.hu) a webes hatékonyságnövelésről beszélt. Ma már a felhasználók gyakran csak átfutják az oldalakat és nem olvassák el a tartalmat, miközben egyre tudatosabban használják a keresőket – bár sok esetben a lustaság is meghatározó lehet a tevékenységükben. A weben egyszerre, egymás mellett található a hasznos tartalom és a szemét, miközben mindkettő ingyen van, mivel ehhez hozzászoktak az emberek. Emiatt szükség van hatékonyságnövelésre, amihez számos, sok esetben ingyen is hozzáférhető eszközt nyújt számunkra a web.

Sipos György (Lapker) az Inmedio és Relay boltok rendszerét mutatta be, mint csomag kézbesítésre használható alternatív eszközt. Ha rendelünk valamit az internetről, akkor nem muszáj azt futárszolgálattal kiszállíttatni és lesni a futár érkezését. A megrendelt csomag egyre több webáruháznál (jelenleg kb. 200 partnere van a cégnek) kérhető a Lapker boltjaiba, amelyek forgalmas, könnyen megközelíthető helyeken találhatók. A csomagok biztonságos kiszállítását összetett logisztikai rendszer biztosítja, az átvételkor pedig tudunk készpénzzel vagy kártyával is fizetni.

Bacher János (GfK) a digitális fogyasztóról (Digital Connected Consumer) szóló friss magyar kutatás adatait ismertette. Ezek szerint a 15-49 éves, legalább hetente internetező lakosság netes és digitális fogyasztási szokásai alapján öt csoportba sorolható: megszállott (8%), neten lógó (11%), kütyümániás (17%), célzottan tájékozódó (26%), bizalmatlan (39%). Elsősorban milyen tevékenységeket vált ki az internet már idehaza is? Újságolvasást, tévézést, bankba járást, hivatalos ügyek személyes elintézését, könyvvásárlást. A digitális fogyasztás már jelen van a magyar emberek egy részének az életében, viszont csalóka lehet csak Budapestről, egy íróasztal mögül figyelni mindezt, mert így túlértékelhetjük a jelentőségét és súlyát.

Az utolsó előadásban Dobó Mátyás (Peer) a mobil platformokról mesélt. Véleménye szerint átmeneti időszakban vagyunk, végleg lezárult a PC-korszak, amikor a felhasználónak értenie kellett az eszköz működéséhez, amikor nem egyszerűen csak használnia kellett azt, de működtetnie is. Minden népszerű fogyasztói technológia életében eljön az a pillanat, amikor használata megnyílik az egyszerű tömegek számára, akik nem érteni, hanem csak használni akarják. Mert három -féle használó van, a mérnök, a nerd és „anyu, apu”. Az informatikában az okostelefonok és a tabletek elhozzák az infokom eszközök használatát a harmadik csoport számára is – aminek a kisebbségbe szorult mérnök és nerd csoportokat leszámítva mindenki örül.

A fentebbi beszámoló alapján is látszik, hogy a média és az internet viszonya sokrétű, összetett és szerteágazó. A kilenc előadás alapján úgy tűnik, hogy aki ebben a világban vállalkozóként, média tulajdonosként vagy akár szakmában dolgozó alkalmazottként boldogulni akar, annak egyszerre kell figyelnie a technológiákra, marketing eszközökre, képzésre, fogyasztóra, szolgáltatásokra, újdonságokra... És még így sem garantált, hogy nem marad le valami fontosról, ami végzetes lehet számára.

Pintér Robesz

Már eddig is idegesített, hogy amióta a különböző viselkedésfejlesztési tréningekről olvasok, soha nem lehetek biztos abban: ami a velem szemben lévő arcon látható, valójában igaz-e vagy sem. Hogyan viselkedjünk állásinterjún, hogyan ha ezt vagy azt teszünk, milyen legyen ábrázatunk, ha így vagy úgy akarunk hatni... - az embernek az a benyomása: ismervén e képzéseket: egy instant műmosoly, hazugság az egész világ, alant a ki nem mutatott tantaluszi kínokkal és utálattal. A gyorséttermekben a kötelező "segíthetek??" ostoba hangsúlyú kérdésre - sejtvén, hogy aligha tekinthető igaznak és szívből jövőnek - , rendszeresen azt a kőkemény igazságot passzolom vissza: rajtam ugyan aligha.
Persze soha nem értik, nincsenek valósághoz szokva.

És erre itt a legújabb hír: egy képelemző alkalmazás segítségével az ember okostelefonjának kameráját a neki megtetsző fiúra vagy lányra irányítja, a telefon villámgyorsan összeveti azt a Facebook-on tárolt profilképekkel, és ha Facebook-delikvensünk kellően közlékeny, neve, címe, mobilszáma, akár még kedvenc hobbyja, adott esetben szexuális irányultsága vagy ilyen jellegű foglaltsága is megtudható. Magyarán a legendás leslie nielsen-i mondat, mely szerint a nővadászat olyan, mint a kosárlabda, az ember szeretné lyukra tenni hosszas cselezés nélkül, immár valóság, halálbiztosan randizhatunk kockázatok és mellékhatások nélkül, hiszen mindent tudhatunk leendő partnerünkről, már akkor is, amikor még rólunk mit sem sejtve békés magányban morzsolgatja perceit.

A dolognak kétségkívül hatalmas előnyei vannak. Például nem környékez meg egy hetero srác egy leszbikus lányt, villámgyorsan egymásra lelhetnek a melegek, feltéve, ha van merszük profiljukban életüknek ezt a részét igazul feltüntetni, és ha történetesen egy vasútmodellező lány meg egy fiú találkozik, az első perctől kezdve megvan a közös témájuk.

ÁMDE. Mi fog még eszükbe jutni, ha mindketten csak a vasútmodellezést szeretik? Hol van a hibázások, eltérések, tévedések fájdalmas de mégis megtermékenyítő hatása. PLUSZ! Mondjuk meg akarok szerezni egy nekem tetsző csajt, hobbija a vasútmodellezés, de nekem nem az. Nettel átszövögetett korunkban persze egyáltalán nem gond, hogy lövésem nincs a különböző méretarányokról, hiszen villámgyorsan felkészülhetek az észleléstől a nagy találkozásig eltelő mintegy 5 percben.

Ám itt van a bökkenő. Megtetszem egy lánynak. Vajon igaz-e az, amit mond, vagy csak felkészült belőlem, hogy némi Grófoz jusson (szegény)? Magasfokú technológia álvigyorát látom, vagy van valós emberi érzelem is a velem szemben ilyen vagy olyan arc mögött? Ráadásul tudván, hogy hatalmas a merítés, hiszen elég telefonommal megállni egy utcasarkon és pásztázni a hullámzó tömeget, rendkívül könnyen dobható is a kapcsolat, hiszen a versenyben immár nem kell hosszas vívódásokkal moralizálni azon: engem szeret-e vagy sem, jó-e nekem vagy nem. E fantasztikus technológiai háttérrel eljuthatunk a leghatékonyabb társkereséshez, amikor partnert és porszívót egyazon lelkiállapotban választhatunk majd: megfelel-e vagy sem. Nézzük a paramétereket. És ha elromlott, a korszerű ember nem omlik össze, nem lesz öngyilkos, nem ugrik le a Szabadság-hídról, de ha mégis legalább felveszi az egészet, hogy az utódai biztosan feltegyék a YouTube-ra. Alighogy zátonyra futott hétperces románcunk végén jövőbe vetett tekintettel állhatunk ki képelemző okostelefonunkkal a tömeg elé, hogy hamarosan megtudjuk: ki is lesz következő szerelmünk, akivel talán nagyobb sikerrel takaríttatjuk fel a padlót.

Gróf Miklós

Vajon lenne különbség a foci drukkerek, a tévé sorozat rajongók és a forma1 lelkes követői között a közösségi oldalak használatát és saját társadalmi hálózatuk erejét tekintve? Egy különös internetes kutatás akár erre is fényt deríthetne.

Tegnap lefekvés előtt azon gondolkodtam, hogy vajon miről írjak ezen a héten a blogon. Mivel múlt alkalommal szemrehányást kaptam, hogy csak valaki más angol nyelvű blogbejegyzését összegeztem magyarul (amit egyébként nem is titkoltam), valami eredeti tartalomban gondolkodtam. Végül – bármilyen meglepő – reggelre, közvetlenül óra csörgés előtt, megálmodtam a választ. Az álmom a következő volt: Manuel Castells (az egyik leghíresebb információs társadalom és internet kutató) és munkatársai olyan kutatást végeztek a weben, amely során üzeneteket küldtek ki egyes közösségi oldal felhasználók nevében, feltörve azok közösségi oldalon lévő profilját, majd összegezték, hogy az egyes csoportokba tartozó emberek hány pozitív visszajelzést kaptak az adott üzenetre. A foci drukkerek például 9%-ot, a tévézők 42%-ot – a többi számra már sajnos nem emlékszem.

Már az álmomban sem tetszett azonban, hogy kutatási célból közösségi oldalon lévő profilokat törjünk fel, mivel ez illegális – és nem hiszem, hogy aki épeszű, publikálna ilyen felmérést. A kutatási ötlet azonban szerintem használható (bár én elfogult vagyok, hiszen én álmodtam meg). Az elképzelés kis módosításával arra kaphatnánk választ, hogy az olyan jellemzőknek, mint a foci drukkerség vagy a tévésorozat rajongás van-e valami hatása a társadalmi hálózatunk alakulására, kapcsolataink kétirányúságára, aktivitására. Ugyanis lehetne úgy változtatni a kutatás felépítésén, hogy az legális is legyen és eredményeket is hozhasson. A Facebook esetében például a csoport oldalak kilistázzák a tagokat: a tagok közül véletlenszerűen válasszunk ki egy mintára valót, jelöljük őket ismerősnek, hogy visszajelölés után láthassuk a bejegyzéseiket (nem mellesleg, kutatás etikai és adatvédelmi szempontból is fontos, hogy a kutatás tényéről az érintetteket előre értesítsük). Azok között, akik visszajelöltek nézzük meg a saját oldalukon közzétett aktivitásokat, az arra adott reakciókat. Végül egy sablon üzenetet tegyünk közzé az oldalukon és figyeljük a hozzászólások számát, tartalmát.

Milyen következtetéseket lehetne ebből levonni? A teljesség igénye nélkül:

• egyik vagy másik csoport tagjai jelölnek-e inkább vissza egy ismeretlent? (Ha kétségeink vannak, hogy a visszajelölésre hatással van a jelölő profilja, bonyolítsuk meg a dolgot és hozzunk létre többféle profilt.)
• hasonlítsuk össze azokat, akik visszajelöltek: melyik csoportba tartozóknak van átlagosan több ismerőse, több üzenete, több visszajelzése a bejegyzéseikre (pl. több like-ja)?
• hol reagáltak pozitívabban a mi általunk feltett üzenetre?

A kutatási dizájn több ponton is „megbolondítható”, hogy még profibb legyen és kontrollálni tudjuk az egyes változók hatását. Például több vizsgálati profilt hozhatunk létre, több fajta rajongói csoportot vizsgálhatunk, osztályozhatjuk az alanyok üzeneteit, a reakciókat, végül az általunk megfogalmazott üzenet is lehet támogató, semleges vagy kritikus stb.

Azt hiszem a módszertan még közel sem tökéletes, de el tudnám képzelni, hogy kísérleti jelleggel ilyen kutatás folyjon, ami során finomítható volna. Első megérzésre a kutatás sikere nagy mértékben azon múlik, hogy a vizsgált tényezők (pl. csoport tagság) hatását el tudjuk-e megfelelően különíteni más hatásoktól (pl. életkor, nem stb.). Mindenesetre indulásképpen el tudnék képzelni néhány szakdolgozatot a témában (és szakdolgozót, aki kivitelezi "kicsiben" a kutatást), aztán, ha a módszer kellően kifinomult, akár felvételt nyerhetne a hálózatkutatás széles módszertani repertoárjába is.

Pintér Robesz

Tisztában vagyok vele, hogy nem leszek népszerű a Facebook filmmel kapcsolatos véleményemmel. Ez a film nekem nem tetszett. És hogy miért most szólok róla? Mert a 83. Oscar-díjátadó gálán A közösségi háló c. film három szobrocskát vitt el. De melyik hármat?...

Nézzük csak meg: megkapta a legjobb vágás, a legjobb filmzene és a legjobb forgatókönyv díját. (Miközben láthatjuk: a főszereplő Jesse Eisenberget is jelölték a legjobb színésznek ítélt díjra, illetve David Finchert is a legjobb rendező díjra, sőt magát a legjobb film kategóriában is bekerült A közösségi háló – de hát valahogy mégsem futott be. Kicsit olyan ez a díj package, mint 1978-ban a Star Wars díjai, hiszen a legfontosabb kategóriákban csak jelölést gyűjtött be. Persze kérdés, hogy lesz-e a Facebook filmnek olyan hatása a filmvilágra, mint a Csillagok háborújának.)

Pedig örülhetnék is ennek a sikernek, hiszen a mi témakörünk, a digitális kultúra egyik legfontosabb siker-trendjének történeti gyökereit mutatja be a film. (Persze a gyors felfutás akár azt is jelezheti, hogy már megint lufit fújtak fel a netes világban, csak ezúttal a „közösségi média” felirat alatt, lásd Pintér Robesz pár nappal ezelőtti posztját: „Nyakunkon az újabb .com bukta”) Ráadásul immár nem azzal a zsigeri ellenérzésekkel motivált alapmegközelítésből tárgyalja a sztorit, amit korábban megszoktunk az internetes filmek fő mondandóját illetően, sőt, ha a film történetében az internetnek szinte semmi szerepe sincs, nem is derül ki, hogy mitől közösségi a közösségi háló és mitől közösségi a Facebook, csak a növekedő taglétszám és a kezdeti hekkelés nyomán összetarhált egyetemista lányfotók kapcsán érzékeljük, hogy miről van szó. Ja meg a végén, amikor látjuk, hogy Mr. Z (azaz a központi figura, Mark Zuckerberg) ismerősnek jelöli a csajt, Erica Albright-ot, aki nem volt vevő arra, hogy lekurvázzák a net nyilvánossága előtt és kirúgta szegény Markot. Megértem a hölgyet.

A képen a valódi Mark Zuckerberg, még 2005-ből. De rég volt!

S maradok is egy kicsit a főszereplő szekálásánál. Ennél unszimpatikusabb főszereplőt már régen láttam. Pedig ha hihetünk a trendeknek és világdivatnak, Mark Zuckerberg szinte az internetes Messiás, aki a legéletképesebb közösségi weboldalt hozta létre. Egy digitális modernkori szupersztár. Aki összeköti az embereket, csak éppen ő maga képtelen az emberi kapcsolatokra. Zuckerberg egy antiszociális, éretlen és kommunikációképtelen informatikus egyetemistaként jelenik meg, aki villámgyorsan válaszol, de körülbelül úgy, mintha az IBM Watson számítógépét a „műveltség” mellett felruháznák „kreativitás” modullal is. Zuckerberg is úgy válaszolgat, mint egy gép. Nem válik szerethetővé a figurája. Főhősünktől semmilyen küzdelmet nem látunk, csak nyegleségeket, így nem tudjuk beleélni magunkat a helyébe. (Maga Zuckerberg is állítólag úgy nyilatkozott a film kapcsán, hogy azért ő szeretett volna pozitív hősként megjelenni a filmben. Nahát!)

A film drámai szála, hogy barátjával, a társalapító Eduardo Saverinnel hogyan romlik meg a viszonyuk és jutnak el a pereskedésig, miközben a Napster-alapító Sean Parker afféle ármánykodó-betolakodó figuraként jelenik meg ebben a feldolgozásban. Valahogy Eduardót és Seant sem tudtam megszeretni. A film során alig van valamilyen katartikus vagy drámai hatás, leginkább az a jelenet maradt meg bennem, amikor hirtelen haragjában Saverin nagy lendülettel az asztalhoz vágja Zuckerberg notebookját. Mekkorát szól!

A közösségi háló c. filmről nem tudom eldönteni, hogy mi a szándéka: dokumentarista módon, de játékfilmes eszközökkel ábrázolni egy fontos időszakot, vagy pedig játékfilmet akartak készíteni, ami elgondolkodtat és szórakoztat. Dokumentumfilmnek túlságosan játékfilm, játékfilmnek meg túlságosan unalmas. Persze ha abba gondolunk bele, hogy a valóságban tényleg 2003-ban indul a Facebook sztori, és ez még csak 8 évvel ezelőtt volt, tehát az igazán tömeges kibontakozás csak 3-4 éve kezdődött el, a film pedig már tavaly elkészült, akkor azt kell mondjuk gyorsan „lereagálták” ezt a jelenséget a filmesek. De az alkotók nagy igyekezetükben szerintem egy furcsa, éretlen "királydrámaként" jelenítették meg az internetes szupersztárok történetét. Mert sztárok ők, amit láthatunk abból is, hogy a két rajongó lány úgy vonul el Markkal és Eduardóval intim együttlétre (a mellékhelyiségbe), mint egy igénytelen bulihelyszínről a rocksztárokkal.

Ha rajtam múlik, akkor az Oscar közelébe sem kerül a film.

Szilágyi Árpád

Azt eddig is tudtuk a MySpace-ről, hogy veszített régi fényéből, és az is kijelenthető, hogy a világ egykor legnagyobb közösségi oldala haldoklik. Azt azonban nem tudtuk, hogy mennyire gyászos a megítélése. Az Anderson Analytics kutatása alapján az egyik legfontosabb csoportban, az amerikai diákok körében a MySpace nagyon „béna” (lame), a Facebook pedig „menő” (cool). Ráadásul 2010-hez képest látványosan romlott a MySpace megítélése, amiből úgy tűnik, hogy már késő megmenteni az oldalt, pedig a zenei profil erősítése egykoron járható út lehetett volna – állítja Tom H. C. Anderson, a kutatócég alapítója.

Az ábra alapján látszik, hogy nem egyszerűen ismeretlenségről vagy közönyösségről van szó, 2010-hez képest teljesen padlót fogott a MySpace. Akkor még több mint 50% mondta, hogy menő az oldal, most több mint 70% szerint béna.

Az is érdekes, hogy a Facebook annak ellenére növelte népszerűségét, hogy időközben a diákok szülei is csatlakoztak a közösséghez. A második legnépszerűbb közösségi szolgáltatásnak, a Twitternek pedig egyre inkább szélsőséges a megítélése, körülbelül egyforma mértékben (kb. 35-40%) gondolják menőnek és cikinek egyszerre. A többi oldal – így a LinkedIn, a Friendster vagy a Hi5 – leginkább közömbös a fiatalok számára, kb. 70% a neutrális se nem menő, se nem ciki kategóriába rakta őket. Persze nagyon valószínű, hogy e mögött teljesen más okok húzódnak: a szakmai hálózati oldalként működő LinkedIn-hez még rendszerint túl fiatal ez a korosztály, a Friendster és a Hi5 pedig már régen eltűnt a süllyesztőben az amerikai fiatalok körében. Az adatokat elnézve várható, hogy ugyanerre a sorsra jut a MySpace is egy-két éven belül.

A kutatást 2010-ben és 2011-ben is 1000 amerikai diák megkérdezésével végezte az Anderson Analytics. Az ábra azokat a válaszadókat mutatja, akik egy öt fokú skálán a menő (4-es vagy 5-ös) és a béna (1-es vagy 2-es) választ jelölték meg.

Probesz