Netidők Blogtársaság

Tegye fel a kezét, akinek a kvarcóra szóról a folyadékkristályos kijelzővel ellátott digitális karórák jutnak eszébe! Lelki szemeimmel sok kart látok a levegőben.

Pedig a folyaddékkristályos kijelző (angol rövidítéssel: LCD – Liquid Crystal Display) nem egyenlő a kvarcórával. Gyanítom, hogy a magyar nyelvben ez a tévedés lett az alapja annak is, amikor a 80-as években elterjedtek a jellemzően Bécsből hazahozott digitális játékok, azokat a hasonló elven működő kijelző miatt kvarcjátékoknak hívtuk, pedig a nyugati világban LCD-game volt a nevük. A kvarc azért kell az óraszerkezetbe, mert ez a kristály egy elektronikus oszcillátorban nagyon pontosan tartja a rezgésszámát, és így alkalmas arra, hogy óraszerkezetek időalapját biztosítsa. Tehát ez a kvarckristály a digitális órában az áramkör egy eleme.

A képen az egyik első sorozatgyártott kvarcóra, a Casiotron. Csak az alapfunkciókat tudta, a dátum évszámát viszont csak 1970 és 2009 között lehetett beállítani. Kifutottunk az időből? :-)

Ahogy a SvájciÓra.com oldal történeti összefoglalójában olvasható, az első kvarcórát már 1928-ban elkészítették. Igaz, ekkor még nem léteztek a tranzisztorok (vagyis a mai digitális áramkörök alapját képező félvezető eszközök), így egy elektroncsövekkel megépített ruhásszekrény méretű, kétmázsás órát képzeljünk el, ami viszont naponta csak egyetlen ezredmásodperccel tért el a pontos időtől. (Fotót sajnos nem találtam a neten a berendezésről, pedig érdekelt volna a fizimiskája. Ha valaki talál, értesítsen.)

Aztán az első kvarcvezérlésű karórát a 60-as évek végén állították elő. Ehhez már nyilvánvalóan az volt szükséges, hogy az óra elektronikus áramkörét kellőképpen le tudják kicsinyíteni, hogy elférjen a karórában úgy, hogy még az óra mechanikájának is kellett a hely. Vagyis ezek még „mutatós” (azaz analóg kijelzésű) órák voltak. (Itt látható egy ilyen karóra belső szerkezete.) Hiszen ne feledjük, hogy ekkor még nem léteztek tömegesen (és így olcsón) gyártott LCD kijelzők. (Bár a folyadékkristállyal már 1911-ben kísérleteztek, és az első LCD display a ’60-as években készült, nyilvánvalóan kellett még pár év mire a 80-as évek elején találkozott a kvarcórák és az LCD kijelzők tömeggyártása egymással.)

Tévedés lenne azt hinni, hogy az LCD-re azért volt szükség mert olyan jól néz ki (egyébként szerintem jól is néz ki), hanem azért, mert igen kevés energiát fogyaszt, és így a karórák elemeit kímélő megoldáshoz jutottak a fejlesztők. (Korai LCD karórák.) Emlékszem még a kvarcórák azon generációjára, amelyekben pirosan világító LED-diódákból álltak a számjegyek – meg kellett nyomni az órán egy gombot és ekkor fénylett fel a számlapon a viszonylag pontos idő. A LCD kijelzős kvarcórák 80-as évektől számítható felfutását tehát az tette lehetővé, hogy 1.) ekkora képessé váltak ipari mennyiségben lekicsinyíteni és olcsón gyártani a karórákban működő elektronikus áramkört, 2.) a kvarc-kristályos oszcillátor is olcsó lett, ennek az lett az ára, hogy a tömegesen gyártott kvarcórák már csak viszonylag jártak pontosan, 3.) valamint olcsón gyártani az órák számlapját képező LCD kijelzőt.

Az LCD-s karórák tehát jó 29-30 éve vannak velünk, hamarabb terjedtek el és több emberhez jutottak el, mint a személyi számítógépek. Így vált a kvarcóra az első digitális tömegáruvá Magyarországon.

Szilágyi Árpád

Ritkán jelenik meg több, mint 200 oldalas kutatási jelentés a kelet-európai internet helyzetéről. Most a Gemiusnak köszönhetően 2010 után másodszor ismét átfogó képet kaphatunk a világháló fejlettségéről a régióban. Néhány napja napvilágot látott A Do you CEE – The internet market of Central and Eastern Europe in 2010 című jelentés.

Néhány érdekesebb adat, ami az anyag átfutásakor kiderülhet a magyar olvasó számára:

• Magyarország a középmezőnyben foglal helyet (15 ország közül a nyolcadik) az internet elterjedtségét tekintve a vizsgált régióban (alulról közelítjük az 50%-ot - 2010. januári adat). Közvetlenül előttünk Bulgária, utánunk Szlovákia található, az első helyen Észtország van (több mint 70%-kal) az utolsó pedig Ukrajna (alig több mint 20%-kal).
• Szélessávú internetben viszont dobogósok vagyunk, Észtország és Szlovénia után – több, mint a háztartások felében van szélessávú internet nálunk. Ez az eredmény azonban csupán a régióban impozáns, Nyugat-Európában mindössze 4 országot előzünk meg vele, miközben 15 ország jár előttünk.
• Az utóbbi egy évben (ez a jelentésben 2009. január és 2010. január közötti időszakot jelenti) Magyarországon növekedett az egyik legnagyobb ütemben az internet penetráció.
• Hiába a legmagasabb az észt internet penetráció a térségben, mivel kicsi az ország lakossága, abszolút számokban ez a legkisebb piac, míg az oroszoké a legnagyobb. Nálunk 4,3 millió netező van, amivel ismét csak a középmezőnyben foglalunk helyet (a vizsgált 15 ország közül a hetedikek vagyunk).
• Az egy főre jutó online reklám költés a csehek után a második legnagyobb idehaza. A csehek a maguk közel 50 eurós adatával toronymagasan a piac fölé nőnek, a mi második helyre elegendő értékünk 20 euró körüli és közel megegyezik a lengyel, illetve a szlovén adattal. Az online reklámpiac teljes költését tekintve viszont már a piac mérete dominál, az első három helyen Oroszországot, Lengyelországot és Csehországot találjuk, hazánk az ötödik (még nem éri el az évi 100 millió eurót az online reklámpiac hazánkban).

A jelentés egyébként egy 14 oldalas összefoglaló résszel kezdődik – ahol az imént említett összehasonlító statisztikák is helyet kapnak. Az anyag túlnyomó részét azonban az összesen 15 ország internetes piacát és fejlettségét azonos szerkezetben taglaló országprofilok adják (ezek egyenként 15-20 oldalasak). Ezekből kiderül például, hogy melyik a legnépszerűbb közösségi oldal Litvániában (a one.lt, 766423 felhasználóval, a facebook nincs a top ötben), mivel böngésznek a legtöbben Oroszországban (Internet Explorerrel – bár jelentősen veszített a népszerűségéből 2008 óta – második az Opera, harmadik a Firefox), vagy melyik a legnépszerűbb oldal Szlovákiában (az azet.sk portál, amely szlovák júzerek 67%-át éri el). A leírások az adott ország internet használati statisztikáin túl a jelenlegi trendeket és a kulcs szereplőket is összegzik, valamint kommentárokat az adott országot jól ismerő piaci szereplőktől (Magyarország esetében ezek Kürti István a Sanomától, Tóth Gábor az Omnicomtól és Novák Péter az Internet Advertising Bureau /IAB/ képviseletében – fontos tudni, hogy a jelentést a Gemius az IAB-vel partnerségben készíti el).

A jelentés egyértelműen hiánypótló, mert ezek az országok bár meglehetősen sokban hasonlítanak egymáshoz internetes fejlettségüket, fejlődési pályájukat, szolgáltatásaikat tekintve, mégis igen keveset tudnak egymásról ezen a téren. Ennek részben a nyelvi akadály az oka, részben, hogy nincsenek több országot bevonó nemzetközi összehasonlító kutatások (tehát publikus adatok) a térségben, végül pedig, hogy valamennyien a területen a fejlődést diktáló és a híreket is uraló országokhoz mérik magukat, így javarészt vakok egymás történéseire. Ez a fajta vakság persze nem csak az internettel kapcsolatos történésekre jellemző Kelet-Európára – persze ez egy igen régi történet, ami még jóval az internet előtt kezdődött...

A jelentés további – nem elhanyagolható – haszna, hogy a Kelet-Európára fejlesztő, azt piacnak tekintő cégek egységes és mélyreható képet kaphatnak a térségről, amiből kiderül, hogy miben hasonlítanak és miben egyediek ezek az országok, ha az internetről van szó. Ez alapján pedig jobb, a régióra szabott szolgáltatásokkal, tartalmakkal, megoldásokkal jelentkezhetnek, aminek végül mi, egyszerű internetezők láthatjuk a közvetlen hasznát. Mindezekért is köszönet illeti a jelentés készítőit, hogy közreadták ezt az igen érdekes és hasznos anyagot. A Gemius tanulmánya regisztrációt követően ingyenesen letölthető a http://www.internetcee.com/ címről.

Pintér Robesz

Kétségtelen, hogy a régészek számára is új korszak köszöntött be a számítógép használatával. Ha addig nem, hát 1993-ban már mindenki számára nyilvánvalóvá vált ez, amikor Steven Spielberg bemutatta a Jurassic Parkot. Természetesen nem a történet genetikai fantasztikumára gondolok a dínók „felélesztésével”, hanem arra, ahogyan a filmes technológia befogadta a számítógépes grafikát és animációt (CGI), aminek segítségével oly’ hihetővé vált, hogy a T-Rex tényleg ott van az élőszereplők körül.

No de honnan tudjuk azt, hogy miképpen nézett ki a T-Rex? Hiszen élő ember nem látott még igazi T-Rex-et! Bármennyire is ott van ma már az emberi memóriánkban az őshüllő valóságosnak tűnő képe, azért azt tudnunk kell, hogy az nem több, mint a részleges tudásunk alapján összerakott hiányos mozaik kép, amelyben vannak bizonyos hiányok. Ezeket az információ-réseket pedig részben tudományos összefüggések, szabályszerűségek, részben pedig – ha már más nincs – a teremtő fantáziával töltik ki. Aki kicsit is szereti böngészni a hollywoodi filmek DVD változatának ’Hogyan csinálták’ werkjeit, kulisszatitkait, annak nem furcsa, hogy a Jurassic Park lemezén elmesélik, miképpen alkották meg a dínók hangját. Ha jól átgondoljuk a módszert, ez még inkább blöffszerű folyamat, mint a dínók küllemének újraalkotása a részismeretek alapján. És persze eleve nincs esély sem arra, hogy meghallgassunk egy igazi dínó üvöltését. (Arról nem is beszélve, hogy a régen kihalt állatok hangját nem csupán a hangkeltő szervük alakja és más fizikai jellemzője befolyásolta, hanem az idegrendszerük központja, az agya is, gondoljunk csak arra, hogy nem mindegy, hogy egy rövid üvöltésről, egy hosszú vonításról vagy éppen szakaszosan ismétlődő ugatásról van szó.) Persze, egy film esetében nem is a valósághűség 100%-os hitelessége a fontos, hanem a hihetőség, hogy akár így is lehetett volna.

Másról van szó, ha az emberi történelem különböző mozaikkockáit kell a helyére illeszteni. A régészeknek és történészeknek most jön az igazi nagy lehetőség, amikor már nem csak a szövegekkel lehet körülírni a múlt egy-egy részletét, hanem a számítógépes képmanipulációt is gond nélkül felhasználhatják. Erre érdekes példa, amit a Múlt-kor portál tegnapi cikkében bemutat: egy történelmi személyiség, az első amerikai elnök, George Washington arcképét igyekeznek rekonstruálni digitális eszközökkel. Az a része hasonlít a dínók elektronikus újraalkotásához, hogy rendelkezésre állnak részinformáció, amiből egy valósághű képet akarnak létrehozni – csak hogy Washingtonról létezik festett képmás, nem is egy. A módszer lényege az volt, hogy ugyanazon festő egyik modelljéről létezett korabeli fotó is, az ezen a festményhez képest tetten érhető eltérések alapján módosítani lehet a festő további képein is az arcképeket – már feltéve, hogy a festő ugyanazokat a hibákat és torzításokat követte el minden egyes képen.

A digitális rendszerek persze annál pontosabb képet tudnak „átlagolni”, minél több képi információt adunk meg, akár minél több festménnyel befolyásoljuk a végső képet.

Nem véletlen, hogy miért az utóbbi években szaporodtak meg a számítógépes régészettel kapcsolatos hírek (lásd például: Virtuális régész rekonstruálja az ókori civilizációt, Számítógép a régészet szolgálatában) és a Netidők műsorban is évekkel ezelőtt (2005 április 28-án) beszámoltunk az Aquincumi Múzeum múltba tekintő „periszkópjáról”. Az ókori romok között sétálva ugyanis két olyan távcsövet találunk, amelybe belenézve láthatjuk, amint a számítógépes rendszer a romok valóságos képére vetíti az ókori épületek virtuálisan rekonstruált látványát. Ráadásul, ha körbenézünk a távcsővel, akkor a gép pontosan követi az elmozdulást és már a virtuális épület azon részét látjuk, ami a látómezőbe kerül.

Szilágyi Árpád

Az amerikai GPS rendszertől való függéstől érthető módon meg akar szabadulni a világ. A rendszer pontossága a mai világban már nem elég, de biztonságpolitikai okokból az amerikai kormány egyelőre nem enged. Ráadásul bármikor nemzetbiztonsági okokra hivatkozva lekapcsolhatják. Ezért indította el Európai Unió is a saját műholdas-navigációs programját, a Galileot.

December 3-án, pénteken délelőtt nagy esemény részese lehettem. A jövőre nyolcvanéves Jánosi Marcell mérnököt, a Budapesti Rádiótechnikai Gyár legendás magnótechnikai főkonstruktőrét az Óbudai Egyetem címzetes egyetemi tanárává fogadta.

Az oklevelet Dr. Tick József informatikai rektorhelyettes adta át Jánosi Marcell lakásán, Jánosi Marcell felesége, valamint Kovács Győző, az NJSZT Informatikatörténeti Fórum tiszteletbeli elnöke, dr. Kutor László egyetemi docens (az egyik legjobb magyar informatikai magángyűjtő!) és az én jelenlétemben.

Engem talán azért ért ez a megtiszteltetés – azon túl, hogy Győző és Kutor László eszébe jutottam -, mert Jánosi Marcell több nagy jelentőségű munkáját, így a világ első kazettás floppyját, a BRG MCD-1-et, valamint a BRG Calypso orsósmagnót a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Műszaki Tanulmánytárában őrizzük.

Marcell bácsit Kovács Győző révén ismertem meg. Győző szakmai vezetésével 2003-ban rendeztünk egy kiállítást a Neumann-centenáriumra a Természettudományi Múzeumban a magyar informatika történetéről, majd ugyanabban az évben az Informatikai és Hírközlési Minisztérium épületében, a Dob utcában egy másikat a mikroszámítógépekről. Mindkettőben szerepelt az MCD-1, és az IHM-ben rendezett megnyitón ott volt a már akkor is betegeskedő Jánosi, a felesége kísérte el. Kovács Kálmán miniszter díszvendégként fogadta a házaspárt.

Egek, én akkor még egyetemista voltam, de az IHM-ben rendezett kiállítást gyakorlatilag én rendezhettem meg: meghatározó élmény volt. Utána a két anyagot egy vándorkiállítássá gyúrtuk, s Győző vezetésével végigvittük az országon: járt Sátoraljaújhelyen,  Szolnokon, Pécsett, Salgótarjánban, Székesfehérvárott és Budapest több intézményében, például az elvarázsolt Planetáriumban, ahol kezdő muzeológusként, 2004 őszén két hónapot tárlatvezetősködtem, több ezer gyereknek bemutatva a kiállítást az ezernyi villanykörte fényében pompázó, visszhangos körfolyosón.

Sok minden változott azóta: nincs már Informatikai és Hírközlési Minisztérium, és a tárgyakat őrző Országos Műszaki Múzeum is más formában működik már: 2009. január elsejétől egyesültünk a Közlekedési Múzeummal, s új nevünk: Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum.

Ami viszont megmaradt: azóta is az egyik legnépszerűbb, legnagyobb tisztelettel övezett tárgyunk Jánosi munkásságához kötődik. Ez az MCD-1 floppy, egy zseniális magyar találmány, amely egyben a magyar ipar egyik nagy kudarca is. De erről már nem Jánosi tehetett. Ő, az első, 8 inches hajlékonylemezek megjelenése után néhány évvel, 1974-ben szabadalmaztatta a kazettás floppyt, a közelmúltig használt 3.5-es mikrofloppyk ősét. Az érdeklődés hatalmas volt iránta, még maga Jack Tramiel, a Commodore-alapító is járt az országban, hogy ráleljen a floppy nyomára. Hogy mégis miért nem lett belőle Magyarországnak dollármilliókat hozó termék (csak egy kisebb, bár tetszetős széria a nyolcvanas évek elején), az már egy másik történet, féltékeny vezetővel, lassan mozduló vállalattal, csikorgó, bürokratikus gazdasággal.

Kovács Győző bemutatja az MCD-1-es floppyt a 2003. február 13-i műsorunkban

Jánosi Marcell így is a „bűvös floppy” atyjaként él a köztudatban, bár az általa és csoportja által tervezett és gyártott, remek magnók miatt szintén tiszteletet érdemel. Erről főleg Nagy Vilmos barátom tudna mesélni, a terényi Orsós Magnó Múzeum alapítója, akinek a gyönyörű, bársonyos, telt hangú Calypso orsósmagnó az egyik kedvenc készüléke, járja is vele az országot. Nemrégiben nálunk, a Tanulmánytárban is megszólaltatta Jánosi Marcell mestermunkáját, a Pick up! Hangszedők és hangadók című családi napunkon, ahol - az eredeti előadó jelenlétében  – Németh József táncdalai szóltak rajta. Az énekes is –és a magnetofon is nagy tapsot kapott.

Jánosi Marcellt most már szűkebb hazája, Óbuda – és az egyetemi szféra is elismeri, én pedig örülök e szerény, bölcs ember sikerének. Mert sok örömet szerzett nekünk a tárgyaival, melyekben még több lehetőség is volt, mint amennyit a körülmények lehetővé tettek. Jánosi sikere ennek ellenére a Budapesti Rádiótechnikai Gyár sikere is, ezt a cégéhez hűséges konstruktőr is így látja – és talán eljött az ideje, hogy a magyar ipar termékeit is átértékeljük magunkban.

Képes Gábor muzeológus