Netidők Blogtársaság

November 25-én kezdődik – a most következő hosszú hétvégén – a mobilfejlesztők első komolyabb összejövetele itt, Magyarországon, Mobil Weekend címmel, a VAM Design Centerben. A programban szerepel mobilalkalmazások versenye, kiállítás, workshop és helyszínbejáró-pontszerző játék is. Előzetes kedvcsinálót kértünk és kaptunk Turcsán Tamás Pétertől, az egyik szervezőtől.

Turcsán Tamás Péter: Mi azt gondoljuk, hogy nem csak a mobil alkalmazás-fejlesztőknek érdemes összejönni ezen a hétvégén – őket mi összegereblyézzük egy verseny erejéig – a mobilkedvelőket szeretnénk ott látni, azokat is, akik csak a technológia iránt érdeklődnek, de azokat is, akik a játékok és a lazább dolgok iránt is érdeklődnek, hiszen ezen a területen is rengeteg érdekesség és újdonság várja őket. Egy mini expón mutogatjuk be a legnagyobb újdonságokat, valamint folyamatosan előadások workshop-ok lesznek.

Nagyistók Tibor: Hetvenkét órán zajlik majd egy fejlesztői verseny – mi fog történni?

Turcsán Tamás Péter: Nyúzni fogjuk a fejlesztőket azokkal a feladatokkal, amiket mi adunk nekik. 51 ötletet gyűjtöttünk be a Facebook-on, ezt mostanra sikerült 11-12 darabra redukálnunk – nagyon jó applikációs ötletek jelentek meg. Fejlesztők, grafikusok és marketingesek állnak majd neki annak, hogy ez alatt a három nap alatt ebből valamiféle végeredményt is produkáljanak.

Nagyistók Tibor: A mobil expón gátlástalanul lehet nyomkodni az új fejlesztésű alkalmazásokat a mobilokon?

Turcsán Tamás Péter: Azt reméljük, hogy egy csomó újdonságot tudunk bemutatni. Egészen bizonyos, hogy az új alkalmazásokat is mindenki szeretné megismerni. Legjobb tudomásom szerint Magyarországra érkeznek most már egyre többen azok a játékcégek is, akik a mobilalkalmazásokat tartják szem előtt leginkább.

Nagyistók Tibor: Mik most a mobilalkalmazások trendjei?

Turcsán Tamás Péter: Én azt látom, hogy két nagyon érdekes trend van a magyar alkalmazásokon belül is: a szórakoztató alkalmazások, tehát a játékok, a másik pedig hogy valami olyan használható eszközt adjanak a kezünkbe, amivel könnyebben tudunk pl. tankolni, megtalálni a környezetünkben levő éttermeket, vagy bármiféle hasznos segédeszközt a mobilhoz.

Nagyistók Tibor: A Mashable nevű közösségi oldalon folyamatosan vitatkoznak a különféle közösségi szolgáltatásokról. Most erős vita bontakozott ki az augmented reality, tehát a kiterjesztett valóság mobiltelefonos alkalmazások témakörében. Tehát megyek az utcán és a Parlamentnél járva az infókat látom a épületről a kijelzőn. …

Turcsán Tamás Péter: Nálunk is van most egy ötlet, ami egészen érdekes. Ez is egy augmented reality-t próbál megvalósítani: egy virtuális lakberendező programot álmodott meg a fiatalember, nekem nagyon tetszik az ötlet.

Folytatás a hétvégén a VAM Design Centerben.

Ami elromolhat, az el is romlik – Murphy közhelyszerű „törvényét” korunk marketingszakemberei is ismerik, sőt mi több, ma már a konzumer árucikkek gyártásánál is ebből indulnak ki. Három év után az eszközeink jelentős része elhasználódik és cserére szorul, így újat kell vennünk. Természetesen vannak kivételek (hűtőgép, tűzhely, bútorok), de egyre többen ismerjük már például a mobiltelefonok világából, hogy 2-3 évente cseréljük a telefont. Elkopott, mármint fizikailag, vagy idejétmúlttá válik technológiailag, netán ténylegesen elromlik, vagy esetleg csak megunjuk.

Saját példámat hadd idézzem: 2004-ben (szinte tegnap volt!) sikerült szert tennem egy multifunkciós nyomtatóra (márkáját és típusát most itt nem citálom, már csak azért sem, mert más gyártóknál is hasonló lehet a tapasztalat), ami ugyebár szkennerként is, meg fénymásolóként is használható. Nem a legolcsóbb eszköz volt, de talán nem is a legdrágább, mindenesetre a vételénél mindenképpen megvolt még az a szempont, hogy egy jó masszív darab ez az eszköz, középtávon (mondjuk 5-7 évre) biztosan jó megoldás lesz. Ezért aztán hajlandó voltam kicsit mélyebbre nyúlni a pénztárcámba.

Először a masina nyomtató része adta meg magát, nagyjából 2008 végén, de úgy, hogy a cég szervizközpontjában azt mondták, hogy olyan drága a javítás, hogy ezért az összegért már simán vehetek egy új készüléket. Nem sokkal később vettem egy olcsó lézerprintert (tényleg az akkor elérhető legolcsóbbat vettem: a viszonylag drága multifunkciós gép mellett már nem akartam sok pénzt kiadni), a multifunkcióst meg legalább szkennerként használtam tovább. De aztán mostanában eljött a végítélet ideje a kiszolgált multifunkciós masina számára is: a szkenner immár csíkokat húz a képen. Na jó, de legalább azt elmondhatom, hogy hét éven át működött – úgy ahogy.

Az igény azonban megmaradt: kell a szkenner és időnként a színes nyomtatás funkciójára is szükségem van, hát kimentem egy közeli áruházba, ahol a kedvenc eufemizáló kifejezésemmel élve „belépő szintű” multifunkciós nyomtatót vettem, a korábbi eszköz hét évvel előtti árának ötödéért. (Persze, akciós volt. Ha az eredeti árát nézem, akkor már nem jön ki a jól hangzó „ötöde”, hanem csak kb. 40%, de még így is 60%-kal lenne olcsóbb. És még egyszer perszer: a gép akciós ára annyi, mint a fekete és színes tintapatron árának összege.) Nézzünk, mire megyünk egy mai olcsó eszközzel! Természetesen a technikai adatait megnéztem előzetesen, és elfogadhatónak találtam.

Megleptek az eszköz használatának első tapasztalatai. Ezek a szakik dolgoztak az elmúlt hét évben! A berendezés halkabban és gyorsabban szkennel, halkabban és gyorsabban nyomtat és ezzel még nincs vége! A szkennelést segítő szoftver sokkal kezesebb, mint a 2004-es: például egy színes fotó beolvasásakor nem kell vesződni a kép körvonalainak precíz kézi beállításával (bár tegyük hozzá, hogy egy kezdetleges automatika már volt a korábbi gépben, ami a kép körvonalait felismerte és nagyjából ki is jelölte), hanem teljesen magától egy gombnyomással is képes jó minőségben beszkennelni a képet. És ez egy olcsó gép!

Hát érdemes továbbra is ragaszkodni a régi géphez? És érdemes sok évre venni eszközt? Jelenleg úgy tűnik, hogy legalábbis az elektronikus eszközök esetén több előnye van a sűrű, 2-3 évenkénti lecserélésnek. Egyrészt növeljük a saját esélyünket arra, hogy hamarabb hozzáférjünk az újabb, kényelmesebb technológiákhoz, másrészt egy olcsó eszközzel igazodhatunk ahhoz a gyártói trendhez, ami a 2007. október 29-i műsorunkban megbeszéltünk: a konzumer (vagyis nagyközönségnek szánt) eszközöket 2000 üzemórára tervezik (lásd az Infoszótárban az MTBF, vagyis mean time between failures kifejezést), ami átlagos használattal kb. három évre jön ki.

Vagyis új berendezéseink megvásárlásakor az árra már ne úgy tekintsünk, hogy ennyiért „örök időkre”, de még csak ne is úgy, hogy sokáig használható megoldást kapunk, hanem csak három évre. Számoljuk ki, hogy egy napra hány forint jön ki, azaz az árat osszuk el 3 x 365 = 1095-tel, és gondoljuk át, hogy megér-e ennyit nekünk naponta az új berendezés. A három év elteltével bizony számíthatunk arra, hogy gondoskodni kell az újabb berendezésről.

Szilágyi Árpád

ps: Hadd emlékezzek meg a CD-játszómról, a Technics SL-PG300-asról, amelyet 1992-ben vásároltam, azaz jövőre lesz a kütyü 20 éves, és mind a mai napig tökéletesen működik. Jó példa a korábbi tervezési gyakorlatra, amikor még hosszabb távra tervezték az eszközöket. Ma már ilyen márkájú hifi berendezéseket sajnos nem lehet kapni… Talán a Technics nem jól tervezte meg az MTBF értékeket?

Tegnap részt vettem életem első MeetOff rendezvényén, amin igen érdekes előadásokat hallhattunk a web és az oktatás témájában, amely a rendezvény fókuszában állt. Ha egyetlen tanulságot kellene kiemelnem az elhangzottakból, akkor az a digitális nemzedék „keresése” volna, nagyon úgy tűnik ugyanis, hogy a ma oktatásban tanuló diákok minden elvárás ellenére nem értenek annyira az új technológiákhoz, mint azt gondolnánk.

Magyarországon az 1990-es évek közepén fogtak a Sulinet programba, mára már végeztek a felsőoktatásban is az első olyan évfolyamok, amelyek tagjai a program égisze alatt kezdték meg tanulmányaikat még az általános iskolákban. Ezek a fiatalok a kilencvenes évek elején születtek, az internet tömeges elterjedésének hajnalán. Joggal várhatnánk el, hogy ezek a „digitális bennszülöttek” értenek az informatikához és az internethez – vagy legalábbis jobban értenek hozzá, mint a korábbi nemzedékek, amelyek csupán „digitális bevándorlók” voltak. Ehhez képest azt látjuk, hogy bár tömegével használják ezeket az eszközöket, nem feltétlenül értik azok működését és nem jellemző mindegyikükre azok kifinomult kezelése.

Ez a fajta tapasztalat egyébként nem egyedi, nem a magyar diákokkal van a baj. Külföldi kutatások is megerősítik, hogy illúzió azt hinni, hogy a fiatalok életkoruknál fogva automatikusan jobban értenek a technológiához, mint az idősebbek. Hargittai Eszter magyar származású amerikai kutatónő vizsgálatának eredményei szerint például nem igazolható az életkor és a technológiához való hozzáértés között olyan összefüggés, hogy minél fiatalabb valaki, annál inkább ért a technológiák használatához. Igaz, egy fordított összefüggés megtalálható: 50 év felett szignifikánsan kevésbé értenek az emberek az új technológiákhoz, mint alatta, talán ezért gondolhatják az idősek, hogy a fiatalok biztosan értik ezeknek az eszközöknek a működését, ha már ők nem is. (Erről egy érdekes rádió interjúban beszél a kutatónő, amely itt meghallgatható).

Mi ebből a konklúzió? A diákokat ugyanúgy meg kell tanítani ezeknek az eszközöknek a helyes használatára, fel kell hívni a figyelmüket a várható hatásokra, segíteni kell nekik, hogy elsajátíthassák, hogyan tudják a tanulásban is alkalmazni az informatika vívmányait.

Pintér Robesz

A mai internetes írásbeliség jelenségei közé tartozik az az eljárás, amikor az írott szöveg betűit számokkal és más ASCII karakterekkel helyettesítik. Ez az eljárás egyelőre leginkább az angol írott szövegekben, cset, messenger párbeszédekben, esetleg e-mailekben fordul elő, magyar változattal még nem találkoztam, illetve magánjellegű szövegekben fordulhat elő, amiről nincs nyilvánosan hozzáférhető nyelvi adat.

Maga a leet szó leetspeakben írva így fest: 1337. A szó egyébként az angol elite szóalak elvonásával jött létre követve az élőszó hangzását.

És egy komplett angol mondat leetspeakben:
1 ju57 n33d 4 |177|3 4nd 1 c4n p4y y0u b4ck 0n m0nd4y, 1 pr0m153.

A hagyományos átírása:
I just need a little and I can pay you back on Monday, I promise.

A mai írásbeliségünk szimbolikus jelenség, hiszen (ha leegyszerűsítjük az értelmezést, akkor) könnyen beláthatjuk, hogy az írásnak az a lényege, hogy a beszédhangokat vizuális jelekkel, azaz betűkkel fejezzük ki. Az egyes hangok és betűjelük közötti kapcsolat hagyományos, közmegegyezésen alapul, tehát szimbólum. Az írásrendszereknek a változásuk során jellemzően erősödik a szimbolikus jellege, hisz a kezdeti írásrendszerek inkább hasonlóságon alapuló, azaz ikonikus jelekből alakultak ki, például az ősi kínai írásjelekben és az ősi egyiptomi hieroglifákban is föl lehet fedezni az ikonikus jelleget. A mai latin betűs írás viszont szimbolikus.

A leet pedig egy olyan írásmód, amelyik alkalmazkodva a modern írásbeliséghez, merőben szimbolikus. A szimbolikusság egyik jellemzője, hogy az értelmezés alapja a közmegállapodás, ám egy szimbólumrendszer csak azoknak a személyeknek lesz értelmezhető, amelyek be vannak vonva ebbe a közmegállapodásba, be vannak avatva a szabályokba. Az írásbeliséget az iskolában tanuljuk meg, azaz a tanító avat be minket az írásbeliség szabályrendszerébe.

A leet esetében a mögöttes szabályrendszer egyáltalán nem általános, sok az esetlegesség, és sok a kreatív jellemző, a csoportos szerveződés. Tehát kijelenthetjük, hogy a leetspeak egyes közösségek netes szerveződésének sajátos szimbólumszabályokon alapuló írásbelisége, amely nagy változatosságot mutat, és a hagyományos írásbeliséghez képest lényegesen nagyobb ebben a rendszerben az esetlegesség.

Fölmerül, hogy egy ilyen következetlen, sok változatban élő írásrendszerre miért van szükség, hisz ez az írásmód nem tud megfelelni az írás legalapvetőbb elvárásának: nehezen és pontatlanul értelmezhető. A magyarázat ennek az írásmódnak az eredetében található meg. A leetspeak eredetileg egyes hackercsoportok, illetve illegális tevékenységet űző, internetes közösségek által kifejlesztett írásmód volt, amelynek az volt a célja, hogy ezeket a lényegében kriptográfiai szövegeket a keresők, a tartalomszűrők ne találják meg, és más illetéktelenek ne értsék meg. A leetspeak már elterjedt a mai – főként amerikai fiatal – felhasználók körében is, és arra használják, hogy az internetes kommunikációjukban eltitkolják a rejtegetni való információikat.

|\|3|

Bódi Zoltán

Az Ubuntu új, Unity névre keresztelt kezelőfelülete, jelentősen eltér a megszokottól. Érdemes megtanulni a kezelését, mert a mindennapokban sokat segíthet ha a kisujjunkban van néhány trükk.

A most megjelent Ubuntu nagy változtatásai a kezelőfelületen egy sor olyan funkciót hozott el, ami szerintem könnyebbé teszi a számítógép használatot. Persze mint minden újdonságot ezt is érdemes tanulgatni, amíg azt nem mondhatjuk, hogy a kisujjukban van az egész. Szó szerint.

Bevallom, hogy azok közé tartozom, akik nem igazán szeretik elolvasni a súgót, nem szeretem ha rám akar valaki erőltetni egy kis fejtágítást. Miután frissült nálam is az Ubuntu az új verzióra, valamit kérdezett, hogy nem akarom-e megnézni az újdonságokat benne. Persze de - Cancel... Aztán álltam ott a gép előtt és két perc múlva rájöttem mekkora marha vagyok. Meg kellett volna nézni amit ajánlott.

Akik hozzám hasonlóan arcoskodtak a frissítés után, azoknak csináltam egy kis segítséget egy háttérgrafika formájában.

Az eredeti méretben a kép innen vihető.
A Xara file pedig innen tölthető.