Netidők Blogtársaság

Több mint másfél évtizede követjük az internet és a magyar állam viszonyának változásait. A ’90-es évek közepén az akkori igazságügyminisztertől, Vastagh Páltól kérdeztem először, hogy lesz-e internetszabályozás Magyarországon, és akkor egy nemleges választ kaptam. S bár egyszer tíz évvel ezelőtt felmerült már a hatóság részéről, hogy valamiféle törvényi szabályozásra szükség lesz, a legtöbb állami vezető inkább a meglevő törvények alkalmazhatóságára hivatkozott. Közben szintén a kezdetektől hallani lehetett a tartalomszolgáltatóktól, hogy legjobb lenne számukra az önszabályozás. 2001-ben meg is alakult a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete (MTE), amely éppen az önszabályozást tűzte zászlajára, meg is alkottak egy etikai kódexet, amit az egyesület tagjai betartanak. Gerényi Gáborral, az MTE elnökségi tagjával beszélgettem.

Szilágyi: Mi az önszabályozás lényege?

Gerényi: Mi az internettartalom önszabályozására szövetkeztünk az Origoval, az Index-szel, a Nol.hu-val és más jelentő internetes tartalomszolgáltatókkal. 2001-ben, amikor ez létrejött, a média működését már számos törvény szabályozta: volt médiatörvény, sajtótörvény, a polgári törvénykönyv és egyéb más törvényeknek is voltak a nyilvánosságra vonatkozó szabályai. Volt egy csomó olyan passzus, ami nem volt egy az egyben átvihető, pl. a sajtótörvénynek a helyreigazításra vonatkozó részei, bizonyos jogtechnikai okok miatt nem voltak alkalmazhatók internetre, meg ugye az internetes tartalmak egy kicsit máshogy szerveződnek, másféle formátumok vannak, megjelentek teljesen új műfajok, felhasználói tartalmak – ezekre vonatkozóan nem lehetett a törvényeket ugyanúgy alkalmazni. Ezért mi úgy gondoltuk, hogy az egyesület kereteiben a törvényalkotót és a törvény alkalmazót is segítjük azzal, hogy a létező törvények jelentését és szellemét igyekszünk átértelmezni az internetes környezetre. Mi, az egyesület tagjai nagy internetes médiatermékeket hoztunk létre és ezeknek a felületein érvényesítünk egy etikai kódexet, amely helyenként még a létező törvénynél erősebb szabályozókat, megkötéseket tartalmaz. Bizonyos etikai normákat, amelyeket nem lenne érdemes törvényben kötelezővé tenni, de azzal, hogy mi betartottuk, azt jeleztük, hogy ez egy rendezett-szervezett környezet, és itt biztonságosan lehet médiát fogyasztani.

Szilágyi: Ennek az az eredménye, hogy a legjelentősebb magyarországi internet tartalomszolgáltatók a kódex szellemében működnek, tehát a legnagyobb közönség egy ilyen szabályozott környezetet talál maga előtt, de a kódex mégsem tudja kiküszöbölni, hogy olyan speciális szolgáltatások is létrejöjjenek, mint a sokat emlegetett Kuruc.info. Ez indokolja az új médiatörvénynek ezt a részét, ami az internetet is szabályozza?

Gerényi: Igen, a törvényalkotónak van egy olyan aspirációja, hogy szeretné jogon kívül helyezni, sőt elérhetetlenné tenni ezt a fajta tartalmat, ami súlyosan jogsértő, hiszen már a médiatörvény előtti törvényeket is sérti a működése. És olyan eszközöket vet be ez a törvény, amivel azt várják, hogy a hatóság ténylegesen elérhetetlenné tegye ezt a törvénysértő lapot, mert ugye eddig mást nem tudott vele tenni a magyar jogrendszer, hiszen nem Magyarországról szolgáltatják. Azt persze egy kérdés, hogy sikerülni fog-e nekik. Ez a törvény sikerességének az egyik mércéje lesz, hogy valóban üzemen kívül tudja helyezni a súlyosan törvénysértő portált, vagy pedig ők lesznek az erősebbek, a türelmesebbek és kicsúsznak a markukból. Ezt most még nem lehet látni.

Szilágyi: Tudom, hogy nagyon egyszerű megközelítés, de biztosan sokak fejében felmerül: az, hogy most foglalta törvénybe az állam az internetszabályozást, ezt azt is jelenti, hogy az önszabályozás sikertelen volt Magyarországon?

Gerényi: Nem, hiszen eddig is voltak törvények, amelyek szabályozták az internetes tartalomszolgáltatást. Emellett futott az önszabályozás és most létrejött egy újabb törvény, amely az önszabályozás mellett futó rendszer lesz. Ráadásul a törvénynek egy teljes fejezete foglalkozik azzal, hogy mely feladatok maradnak továbbra is önszabályozás keretein belül és melyek azok, amelyek még hozzájönnek újonnan, amelyeket nem a hatóság által akarnak elvégezni. 

Szilágyi: Vannak speciális kérdések. Sokat lehet olvasni a sajtóban arról, hogy bizonyos blogokat regisztrálni kell. Mégpedig azokat, amelyek kereskedelmi tevékenységet folytatnak, vagy bevételt, hasznot hoznak a blog üzemeltetőjének vagy szerzőjének. Ennek mi lehet a célja? Miért éppen azokat, akik haszonra hajtanak? Miért őket kell regisztrálni?

Gerényi: A blog maga tulajdonképpen csak egy formátum és igazából a médiatartalmak megítélésénél – gondolom, így gondolkodott a törvényalkotó – nem a formátum a lényeg, hanem a mögöttes rendszer. Tehát ha valaki egy magánblogot, egy felhasználói tartalmat hoz létre, amit a saját kedvtelésére írogat, akkor a közvélemény nagyon erős nyomást fejthet ki, hogy a törvény erre ne terjedjen ki. Tehát szabadon lehessen magánfelületeket létrehozni. De ha valaki üzletszerűen visz egy tevékenységet, akkor viszont az az álláspontja a törvényalkotónak és szerintem logikailag talán védhető is, hogy az az igazán döntő a megítélés szempontjából, hogy milyen tevékenység van mögötte: egy komoly médiaüzlet vagy pedig kedvtelés.

Szilágyi: De akkor ez nem egy médiaszakmai szabály, hogy ha a kereskedelmi jellege dönti el a regisztrálandóságát a blognak, hanem inkább gazdasági elkülönítése. Miért esik más szabály alá egy haszonért dolgozó blog, mint egy hobbi blog, ha ugyanazt a tartalmat mind a két helyen meg lehet írni?

Gerényi: Hát bizony itt van a filozófiai csapda, hogy igazából a tartalmak jellege egy folyamatos kontinuum mentén helyezkedik el, vannak ilyenek-olyanok és van a kettő közt is egy óriási szürke zóna, ami néha hasznot hajt, de többnyire nem, vagy fordítva és ezt a mezőt kettévágni és azt mondani valahol önkényesen, hogy mindent önszabályozunk, onnantól meg szabad… ez ugye bátor elhatározás kérdése. Kérdés, hogy ennek a gyakorlatban majd jelentkezik-e valami előnye vagy nem? Nekem úgy tűnik, hogy azért a felhasználói tartalmak jelentősége és nyomulása fokozódik. Az emberek egyre többet olvassák egymást és egyre kevesebbet olvasnak bennünket, a profikat, akik médiát gyártunk, termelünk…

Szilágyi: Hacsak nem a profik kiemelik a felhasználói tartalmakat, amikor az Index vagy az Origo címlapján kiemelnek egy blogbejegyzést…

Gerényi: Igen, ez egy következő kérdés, így van. De úgy tűnik, hogy ez az ingyenesen gyártott, változó minőségű, de nagyon nagy mennyiségű felhasználói tartalom szépen veszi át a médiafogyasztást a profiktól. Ráadásul ugye nem is vonatkozik rá törvény és én úgy gondolom, ha a közeli és távolabbi jövőben sem fog. Úgyhogy ez a fajta kettévágás, hogy az egyik felükre vonatkozik a másik felükre nem – egyrészt ez nyilván önkényes, másrészt lehet, hogy a jelentősége az idők folyamán egyszer majd el fog enyészni.

Szilágyi: És akkor van még speciálisabb kérdés ebben az esetben, hogy amikor valaki egy blogszolgáltatóhoz csatlakozik, akkor általában a felhasználói szerződésekben benne van, hogy ő akár kaphat is valamiféle részesedést az ott megjelenő reklámokból. Akkor ő most haszonért dolgozik, vagy nem? Kell-e regisztrálni azt a blogot vagy sem?

Gerényi: Erre a törvény szövege nem ad nagyon szilárd támpontot. A törvény alkalmazói, a hatóság munkatársai már nyilatkoztak ilyen témájú kérdésben és ők azt mondták, hogy ebben a liberálisabb, megengedőbb joggyakorlatot fogják támogatni, tehát aki kitesz egy Google hirdetést vagy kap valami bevételrészesedést, az még nem igazi médiaüzletet folytat, így ez a tevékenység a hobbikategóriától minőségileg nem különböző valami.

Szilágyi: Összességében mit gondoltok a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesületében az új médiatörvényről? Ez egy előremutató szabályozás? Szükség volt rá? Vagy pedig sokkal több a kritizálandó elem?

Gerényi: A szakmai része nagyon-nagyon sok előremutató dolgot tartalmaz, ebbe bele is vontak bennünket. Ebben a folyamatban részt vettünk és szakmai észrevételekkel támogattuk a törvényt és a többségét meg is fogadták. Azt pedig tisztán politikai koncepció – a szó legjobb értelmében –, hogy a törvényt egy hatósággal szeretné a kormányzó erő betartatni – ennek megítélése a szakmai kompetenciánkon kívül esik. Ezért tehát nyilván a kormányzó pártnak kell felelősséget vállalnia, hogy ezt a rendszert bevezeti. Ha sikerül, akkor a siker gyümölcseit learathatja, ha kudarcba fullad a dolog, akkor pedig ez az ő felelőssége lesz és ez nyilván konzekvenciákat von maga után.

Szilágyi Árpád

Gyakran csak elhatározás kérdése, hogy mikor veszünk új, izgalmas, okos háztartási elektronikai készülékeket, és valljuk be, egyre több intelligens eszköz vesz minket körül otthonunkban. Ezeket az eszközöket meg kell neveznünk, használjuk őket, és a funkcióikat is meg kell valahogy neveznünk. Erre a legkézenfekvőbb megoldás, ha megtanuljuk az eredeti, jellemzően idegen nyelvű kifejezéseket. Így viszont egyre több és több új szót kell megtanulnunk. Íme egy újabb négybetűs alak.

A DLNA a Digital Living Network Alliance rövidítése, magyarul körülbelül ennyit tesz: Digitális Otthoni Hálózati Szövetség. Itt egy logikai alapú névátvitel történt, mert ennek a szakmai szervezetnek a neve (illetve a belőle alkotott betűszó) egyben egy technológia neve is. Ugyanilyen eljárással jött létre az MPEG betűszó is, amely egy adattömörítési eljárás neve, és a betűszó feloldása szintén egy szakmai szervezetet nevez meg (Moving Pictures Expert Group).

A Digital Living Network Alliance egy olyan kereskedelmi szövetség, amelyben több mint 250 vezető háztartási elektronikai, mobiltelefon-gyártó, PC-gyártó és egyéb, technológiai szolgáltatást nyújtó cég szerepel, és a céljuk az, hogy egyszerűsítsék az otthoni felhasználó életét azzal, hogy a DLNA szabványnak megfelelő eszközökkel könnyen, technikai és kompatibilitási problémák nélkül tudja megtekinteni, megjeleníteni, lejátszani vagy megosztani a fotókat, videókat, zenei állományokat. A DLNA-val a hétköznapi felhasználó általában akkor találkozik, amikor olyan okostelefont, számítógépet, illetve televíziót, médialejátszót használ, amelyik képes multimédiás állományokat tárolni, lejátszani külső forrásból is, és vezeték nélküli összeköttetésre is alkalmas. Tehát például az okostelefonjával fölvesz egy videót, a memóriájában tárol zenei állományokat, és ezeket az állományokat valamilyen vezeték nélküli megoldás igénybevételével (pl. wi-fivel) átjátssza, lejátssza, megjeleníti a televízióján, számítógépén, így egy összefüggő eszközhálózatból álló, mindent mindennel lejátszani képes rendszert kaphat az otthoni felhasználó a DLNA-tól.

A DLNA írásmódja változatos, mert gyakran fordul elő nagybetűs alakban, de kisbetűs formában is írják.

Bódi Zoltán

Egyszer volt, hol nem volt...

Volt egyszer egy online lexikon. A lexikont lelkes szerzők ezrei gazdagították szócikkekkel... ám egyszercsak kiderült egyikükről, hogy idegen írásokkal "ékeskedik".

Január elején jelent meg egy hír az Origón, amely szerint 5227 szócikket kellett törölni a magyar Wikipédiáról, amely egy önkéntesek által szerkesztett, online lexikon. A törlés oka az volt, hogy egy - meglehetősen beszédes nevű - feltöltő, bizonyos Data Destroyer (magyarul: Adat Romboló) több olyan írást töltött fel, amelyre nem volt jogosult. A történet részleteiben is érdekes, érdemes rákeresni a wikipédián, ahol "VIL copy ügy"-ként elolvasható.

De mi is ennek az ügynek a jogi háttere?

Az idézés szabályait a szerzői jogi törvény 34. §-ában olvashatjuk. Fontos tudni viszont, hogy nem kizárólag ez a paragrafus foglalkozik a témával, hiszen az idézés a szabad felhasználások egy típusa, s mint ilyenre, vonatkoznak rá az általános szabályok.

1. Alapvető Feltételek

Tehát az idézés csak annyiban megengedett, illetve díjtalan, amennyiben

- nem sérelmes a mű rendes felhasználására és

- indokolatlanul nem károsítja a szerző jogos érdekeit, továbbá

- amennyiben megfelel a tisztesség követelményeinek és nem irányul a szabad felhasználás rendeltetésével össze nem férő célra. (Szjt. 33. § (2) bek.)

Jelen esetben tehát az elsődleges probléma, hogy az online lexikon komoly versenytársa lehet a papír alapú köteteknek, ezért az idézés ezen a szinten nem lehet szabad felhasználás. A szócikkek véleményem szerint csak úgy jelenhetnének, meg, ha megállapodást kötne az online portál a kiadókkal és megfelelő díjazást fizetne számukra ezért a felhasználásért.

Itt véget is érhetne a történet. De tekintve, hogy ez az eset egy klasszikus "állatorvosi ló" nézzük tovább a részleteket:

2. Részletszabályok

A törvény kimondja, hogy "mű részletét - az átvevő mű jellege és célja által indokolt terjedelemben és az eredetihez híven - a forrás, valamint az ott megjelölt szerző megnevezésével bárki idézheti."  (Szjt. 34. § (1) bek.)

Indokolt terjedelem

Érdekes kérdés az "átvevő mű jellege és célja által indokolt terjedelem" mértéke. Átvevő mű nyilván az a mű (pl. egy szakdolgozat, elemzés), amelyben az idézetet felhasználják. Amennyiben ez egy verselemzés, értelemszerű, hogy a vers sok sora megjelenik benne. Ha ez egy regény, amely főszereplője egy másik regényt olvas (pl. a Háború és békét) előfordulhat, hogy abból hosszú oldalakat is idézhet.

Emlékezhetünk azonban olyan esetekre is, amikor eleve elsődlegesen nem idézés szándéka jelenik meg, hanem pl. a "karakterszám" növelése. Egy egyetemi dolgozatban például visszatetszést keltő (és egyedi esetben jogsértő is) lehet, ha valaki a szakirodalmat ollózza össze, egyéni, eredeti jelleg és önálló gondolatok nélkül.

A szerző megnevezése

Ismert probléma a plagizálás (mikor valaki egy írást sajátjaként tüntet fel, holott ő azt legfeljebb begépelte.) Jelen esetben azonban annak ellenére, hogy a törölt szócikkek jelentős része a Világirodalmi Lexikonból származott, a "feltöltő" más forrásokat jelölt meg (többek között saját nagybátyja kéziratait). Megtéveszteve mindazon személyeket, akik esetleg a munkáEz csak egy tudatos, félrevezető cselekmény következtében alakulhatott így. Véletlenül nem írhat el senki több száz forrásmegjelölést.

3. Az átdolgozás problémája

A wikipédia oldal megmutatja többek között azt is, hogy milyen módosításokon, átdolgozásokon estek át a szócikkek.

Ez már eleve olyan tevékenység, ami meghaladja az idézés körét. Az egyes alkotásokat (legyen az akár csak egy  - egyéni, eredeti stílusban írt - szócikk) csak a szerző engedélyével lehet módosítani.

4. Tanulság

Jobb ma egy eredeti szócikk, mint holnap sok hamis.

Dr. Dudás Ágnes

Gondoljunk csak bele, hányszor halljuk azt a szót napjában, hogy hírportál? Sokszor, igaz? A brit közmédia cég, a BBC webhelyére mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy hírportál. Nyugalom, finomítom tovább a sarkos kijelentést!

Persze, hogy erős hírszolgáltatás van a BBC-nél és annak portálján: viszonyítási pont, kvázi mérce a hírújságírók számára. A fontos azonban most az, hogy nem csak hírportálként működik, hanem ennél sokkal szélesebb a kínálat. Nézzük csak meg a címoldalt, ott „csak” egy doboza van a közéleti híreknek (News – innen persze tovább lehet lépni a jól fejlett hírszolgáltatás felé), de ugyanilyen doboza van a sportnak, üzleti témáknak, szórakozásnak és más témaköröknek. Rendben, akár lehet mondani azt is, hogy ez utóbbiak is lényegében híreket szolgáltatnak – de rögtön szálljunk is vitába vele, pl. az üzleti gyűjtőoldalon (Business) megjelennek a tőzsdei adatok is frissítve. És a tartalomelemzést lehetne tovább folytatni…

Ha eltöltünk a megszokott gyors lapozáson túl egy kevéske időt a brit közmédia portálon, akkor rájöhetünk, hogy itt egy nagyon átgondolt struktúrában és médiastratégia szerint haladnak – tapasztalatom szerint kb. 3-4 éve nem nyúltak hozzá ehhez a szerkezethez (ez a letisztultságát dícséri!), a portál is egy igazodási ponttá vált abban a témában, hogy miképpen lehet jó portált összehozni, amit ráadásul a közpénzből hoznak létre. (Egyszerű az összefüggés: a BBC-nél létrejön egy sor tartalom, akkor azok a tartalmak jelenjenek meg a neten is, ráadásul visszakereshetően – sőt, ha már nem csak tévében és rádióban, hanem neten is megjelennek, akkor a netet is tömegkommunikációs csatornaként kezelik – egyébként idestova 15 éve.)

A teljesség igénye nélkül nézzünk néhány fontos dolgot, ami érték és megfontolandó a portálépítésnél:

- A tartalmi funkciók: ha portálok világa felől nézzük, akkor teljesíti a tartalomszolgáltatás elvárásait (azaz a műsorok nélkül is értelmezhető tartalmakat találunk), ha a BBC hagyományos csatornái felől nézzük, akkor teljesíti a tévé- és rádióállomások támogatását (TV Channels, Radio).

- Sokféle útvonalon el lehet jutni a portálon ugyanahhoz a cikkhez vagy médiafájlhoz (hangklip, video). Azaz: a szervezéskor nem csupán abban gondolkodtak, hogy pl. van egy zenei interjú, akkor azt tehát nem csak annak a rádiócsatornának az oldalán helyezik el, ahol adásba került (sőt, talán nem is került adásba!), hanem a zenei gyűjtőoldalon is (Music homepage), és ez tematikusan még más oldalakra is kikerülhet. De el lehet jutni a cikkhez a keresőn keresztül, és még egy sor más úton is.

- Érdemes megnézni a nyitó oldal alján a „Can't find it? Try the A to Z” link mögötti elektronikus „tartalomjegyzéket”. Itt megtalálunk minden olyan címoldalt, rovatot, ami a BBC-n belül megtalálható. Gazdag kínálat! De ennél még érdekesebb, hogy pont olyan szerteágazó és teljességre törekvő a tematika, amennyire egy általános portálé, azaz nagyon nehezen találunk olyan témát, ami ebbe a tematikába nem illik bele.

- Így például a H betűnél két magyar rovatcímet is találunk, az egyik a 2005-ben megszűnt BBC Magyar adás weboldala. Lám, az oldalt ennek ellenére nem szüntették meg. Hiszen egy létrejött értékről beszélünk, ami közpénzből jött létre. A másik magyar vonatkozású oldal az, ami az országunkról szól – immár angolul.

- Érdemes megnézni a helyi oldalakat felsoroló címlapjukat is (a kedvencem itt a kattintható térkép!), ami megint csak árulkodó abban a tekintetben, hogy a BBC-nél nem csak egy „központi” médiaszolgáltatás van, hanem természetesen vidéki szerkesztőségek is, helyi tudósítókkal, újságírókkal. (Csakúgy, mint a magyar közmédia is rendelkezik vidéki és külföldi szerkesztőségekkel, tudósítókkal.)

- Jól szervezett, logikusan áttekinthető oldalon indulhatunk el a BBC műsorai felé is, akár a műsor címe, kategóriája (műfaja, formátuma) alapján és persze a műsorrend is megtalálható.

- És persze az archívum. A BBC történetétől kabaréfelvételeken át különféle műsorok archív összeállításaiig…

- Ne feledkezzünk meg a felhasználható eszközökről sem. Ebben a BBC érzékelhetően régóta igyekszik élenjárni: saját iPlayer lejátszójuk van, és a címlapon a logo mellett látható a mobil szolgáltatásuk linkje is. De gondolhatunk arra is, hogy a címoldalon a dobozokat kedvünkre pakolgathatjuk és saját igényeink szerint átszabhatjuk a tartalom részt – kivéve a címlapsztorit, ami állandó helyen van.

Nem győzöm évek óta hangsúlyozni, hogy nagyon meg kell gondolni, az ember milyen képeket oszt meg magáról a közösségi oldalakon. Az még hagyján, hogy hülyét csinál magából, esetleg elkönyvelik „dizsiribinek”. De az állás, az iskola a jövő múlhat rajta.

A Facebook eheti idiótái a huszonkét éves Doyle Byrnes és három tanuló társa, akik Kansasban a Johnson főiskolán ápolói szakon tanultak. Az utolsó éves diákok novemberben laborgyakorlaton egy anonim donortól érkezett emberi méhlepényt tanulmányoztak, milyen a felépítése, hogyan is táplálja a meg nem született babát. Mint ahogy a Wall Street Journal megírta, a négy diák lefotózta magát a placentával, a képet feltöltötték a Facebook oldalukra. A képekből hamarosan botrány lett, fegyelmi ügy lett belőle, és az iskola úgy döntött, etikátlan magatartás miatt kirúgja a diákokat.

Az emberi szervekkel történő ilyen bánásmód több, mint etikátlan, és az egészségügyben elvárható alapvető emberi tiszteletet is semmibe veszi.  Byrnesék a jelek szerint nem fogták fel, hogy nem csak az a gond, hogy csak egy idióta készít magáról mosolygós képet egy méhlepénnyel. Még az ünnepek előtt keresett nyújtottak be az illetékes bíróságon, a döntés felfüggesztésére. Indoklásul azt hozták fel, hogy a fényképezés a tanár jelenlétében történt és az nem emelt kifogást a képek készítése ellen. És az iskola szabályzata nem tíltja.

A bírói döntés arra kötelezte az iskolát, hogy vonja vissza a döntését, mert az indoklás szerint a kép nem sért emberi jogokat, mert nem fedezhető fel kapcsolat a méhlepény és egy élő anya között. A diákok a következő tanévben újra járhatják a negyedik osztályt.

Az esetnek két tanulsága van. Egyrészt elég egyetlen ostoba fotó, hogy valaki elveszítse négy év tanulmányait, és az iskola befejezése előtt úgy rúgják ki, hogy soha többé esélye se nagyon legyen ezeket a tanulmányokat befejezni és a szakmában elhelyezkedni. Hiszen nem valószínű, hogy másik egészségügyi főiskola hajlandó lenne felvenni tanulói közé.

Fenntartásaim vannak a bírói döntéssel kapcsolatban. Nagyon gyakran éri a vád az egészségügyet, hogy nem bánnak tisztelettel a páciensekkel, szinte tárgyként kezelik őket. Az eset szerint a bíró is úgy gondolja, hogy az emberi testrészeknek már nem jár ki az emberi bánásmód. Nem azt mondom, hogy előre kell neki köszönni, és babusgatni, de azért annyi tisztelet kijárna neki, hogy ne játszanak vele. Ha esetleg valaki nem ért velem ebben egyet, gondoljon arra, hogy az a méhlepény az édesanyjáé volt. Így már rögtön nem olyan vicces a történet.

De vajon a bíró bele gondolt abba, hogy ezek után hány anya fogja felajánlani az iskoláknak az oktatásra a méhlepényt? Vagy bárki más egyéb szerveit? Mert mi jöhet még ez után? Integetni a levágott kézzel? Pózolás az amputált lábbal? Esetleg harmadik lábként járni vele? Vagy nyugodtan lehet fényképezkedni egy hullával, csak legyen letakarva a feje, hogy ne lehessen azonosítani?