Netidők Blogtársaság

Pár nappal ezelőtt 83 évesen hunyt el Jack Tramiel, a Commodore cég alapítója. Az ő cégének köszönhetjük a legendás Commodore 64-et és az Amiga gépet is. Tramiel úr jelentősége e két gépnél jóval nagyobb – erről a jövő heti műsorunkban Képes Gábor muzeológus barátunkat kérdezzük majd. A szomorú esemény azonban apropót szolgáltat ahhoz, hogy Spányik Balázs, alias DJ Chatman elindítsa sorozatát a Commodore 64-es játékok zenéiről.

Hallgassunk is bele Rob Hubbard egyik legzseniálisabb játéka, a Monty on the Run eredeti zenéjébe!

Spányik Balázs: A C=64-es játékok zenéivel kapcsolatban nem lehet egy sorozatot úgy kezdeni, hogy ne Rob Hubbard neve merüljön fel első helyen, hiszen őt tekintjük e korszak legnagyobb zeneszerzőjének. A Monty on the Run c. játék zenéjét tekintik az egyik legnagyobb C=64-es slágerzenének. Hubbard-ról azt kell tudni, hogy 1955-ben született, tehát amikor beköszöntött a C=64-es korszak, akkor ő nem tizenéves hülyegyerekként tevékenykedett a Commodore 64 körül, hanem már zeneszerző volt és stúdiózenész és nagyon hamar tudott igazodni ehhez az új technológiához, így programozóként és zeneszerzőként próbálkozott bekerülni az iparba. Egyértelműen úgy találták, hogy zeneszerzésben zseniális és felvették a Gremlin Graphics stúdióhoz, ahol ezt a Monty on the Run játékot is kiadták 1985-ben. A kornak az egyik legjellemzőbb játékstílusa, az ún. platformjáték kategóriája volt, amiben rohangálni kellett a főhőssel, ami esetünkben egy kisvakond, és megadott időn belül össze kellett gyűjteni mindenféle tárgyat, el kellett kerülni a pályán levő különféle ellenfeleket és meg kellett oldani feladványokat és a cél az volt ebben az esetben, hogy eljussunk a pálya végére, ahol Monty felszáll a hajóra és elmenekül.

A Press Play On Tape egy dán rockzenekar, akik a ’90-es évek végén, a 2000-es évek elején kezdtek C=64-es feldolgozásokat játszani. Tehát egy igazi rockzenekar, amely C=64-es játékok zenéjét játssza!

Dragon György: Ez egy legendás C=64 szleng ez a „Press play on tape!”, tehát nem véletlenül ez a neve a zenekarnak. Amikor a kazettáról töltöttünk be egy programot, akkor a rendszer ezt írta ki.

Spányik Balázs: Így van, ez jelent meg. És ekkor nyomtad meg a play gombot a magnón ahhoz, hogy elinduljon a játék betöltése. Amit hallottunk, az egy 2002-es élő koncert próbájáról származott és lehetett hallani, hogy üvöltözik valaki a háttérben: ő szintén egy zeneszerző legenda, egy bizonyos Ben Daglish, ő próbált együtt a srácokkal. A fő dallamot pedig egy Pascal Roggen nevű srác játszotta hegedűn. Ha valaki végignézi ezt a klipet a YouTube-on, akkor láthatja, hogy a srác teljesen kikészül végére. Tehát ez egy közel hatperces szám, iszonyatosan virtuóz ez a fő szólam, ami a srác végigjátszik hegedűn döbbenetesen jól. És akkor szerintem hallgassunk meg még egy változatot – ezt egy C64 Orchestra nevű zenekar játssza, figyeljük csak! Az az érdekesség, hogy a hangszerelést szimfónikus zenekarra szintén Rob Hubbard készítette.

Van még egy felvételünk, amin szintén ők, a C64 Orchestra hallható, valamint egy Carmine Savino nevű fiatal srác, aki saját maga készítette el ezt a videót és töltötte fel a YouTube-ra. Akik szeretik a dobot, mint hangszert, azok mindenféleképpen fognak neki örülni.

(A sorozatot folytatjuk.)

Ön gondolná, hogy az egykoron divatos otthoni számítógép, a Commodore 64 a hidegháború egyik gazdasági fegyvere volt? Pedig pontosan így volt, ugyanis a nyugati országok által vezetett „fekete-listázós” szervezet, a COCOM az 1980-as évek elején ezt a számítógépet is tiltott gyümölcsnek minősítette a kelet-európai (azaz KGST) országok és Kína számára. Ez az igazi oka, hogy az 1982-ben megjelent C64-es csak 1985 után kerülhetett legálisan Magyarországra.

Megdöbbentő sebességgel telik az idő. Most éppen 30 esztendeje, hogy a Jack Tramiel által alapított Commodore Business Machines bejelentette annak a mikroszámítógépnek a gyártását, amelyet a világ Commodore 64 néven ismert meg. Erről az évfordulóról a Netidők is megemlékezik majd, hiszen úgy gondoljuk, hogy a C64 nem csupán kellemes és nosztalgikus emlékeket ébreszt sokakban, hanem igen fontos szerepe volt a digitális forradalom kialakulásában, hiszen minden idők legtöbbet eladott számítógépmodellje lett gyártásának több mint tíz éve alatt. S bár az IBM PC és klónjai összességében jóval nagyobb darabszámot és máig nem szűnő sikert mondhatnak magáénak (a PC 1981 óta létezik, mint arról már beszámoltunk), de a 80-as évek még kétségtelenül a C64 dominanciájával teltek el (persze emellett olyan sikeres gépekkel, mint a ZX Spectrum, a ZX81, az ABC80 stb.), s ma már talán kijelenthetjük, hogy ezek a leginkább játékgépeknek használt masinák megalapozták a piacot ahhoz, hogy a 90-es években „bedurrranjon” a PC-világ és az internet.



Hadd tegyek említést arról, hogy bár tinédzserként jómagam is elsősorban a játékok után érdeklődtem a Commodore 64-essel ismerkedve a városkánk egyik mezőgazdasági termelőszövetkezetének könyvelése által indított számítógép-tanfolyamon, de el kell mondjam, hogy az MGTSZ-ben már akkor hasznos funkciója volt a számítógépnek. A C64-est ugyanis könyvelésre használták a 80-as évek közepén! A kimutatásokat mátrixnyomtatóval nyomtatták, az adatokat pedig flopi-meghajtóval rögzítették mágneslemezre. Merevlemez még nem volt ezekben a masinákban, RAM is csak 64 kilobájt (erre utal a masina nevében a 64-es szám). Megdöbbentő, hogy a korabeli reklámban összevetik a C64-est a versenytársaival: az akkori IBM PC-nek 16 kilobájt RAM-ja volt és a 1600 dollárba került, az Apple II-esnek már 48 kilobájt RAM mellett volt 1500 dolláros ára, míg a C64 a kezdetekben mindössze 600 dollárba került, és ezt az árat aztán két év alatt 200 dollárra csökkentették. Ez a relatív olcsóság lett a kezdeti sikerek záloga. A gépnek már színes grafikája volt (persze mindössze 16 színt tudott megjeleníteni) és a maximálisan 320x200 képpontos felbontás sem mondható a mai fogalmaink szerint HD-nak, de akkor nagyon menő volt.

A mai tizen-huszonévesek számára meglepő lehet, hogy az 1980-as évek Magyarországán eleinte nem volt könnyű C64-est vásárolni és nem azért, mert az akkor uralkodó hivatalnok elvtársak tiltották volna – éppen ellenkezőleg, 1982-től három éven át a nyugati (kapitalista) országok tiltották a Commodore 64-es kelet-európai (szocialistának mondott) országokba exportálását. Létezett ugyanis egy olyan szövetség, amely a „csúcstechnológiai” eszközök kivitelét tiltotta a nagy ellenfél, a Szovjetunió és érdekövezetének számító országokba. Ezt a szövetséget hívták COCOM-nak, és az általuk összeállított listát COCOM-listának. Mai tudásunkkal teljességgel döbbenetes, hogy a Commodore 64-es is felkerült erre a listára, mint hightech eszköz. A COCOM-listának ugyanis az volt a célja, hogy a keleti blokk országai egyre jobban lemaradjanak a fegyverkezési versenyben (hiszen ekkor még javában zajlott a hidegháborús gazdasági hadviselés), így tehát közvetetten arra következtethetünk, hogy a nyugati országokban bizony attól is tartottak, hogy a népszerű játékgépet, a C64-et esetleg komolyabb (talán katonai?) feladatokra is felhasználhatják… Mindenesetre érdemes végignézni, hogy milyen informatikai eszközök kerültek akkor COCOM-listára a C64-esen kívül: az IBM PC, az Ethernet, az Apple Macintosh, a digitális telefonközpontok, a mobiltelefon technológia stb.

A COCOM-lista hatálya alól közel 20 évvel ezelőtt elsőként Magyarország került ki.

Szilágyi Árpád

A poszt első része: A Netidők és a zene

A pár nap múlva 16. évébe lépő műsorunk a kezdetektől a digitális világról szól és arról, hogy a sok technológiai újdonság hogyan alakítja át az életünk legtöbb területét. E témák jó nagy részét a kultúra (zene, film, más művészetek, pl. színház, képzőművészetek stb.) jelenti, így lehetne a műsor címe a mostani petőfis műsorcímmel akár Digitális Kulturfitnesz is. A kultúrán túli területek is fontosak: az információs társadalom, az e-demokrácia, a digitális jog, az internetes nyelvészet, a nyílt forráskódú világ, a számítógépes játékok, a Nagy Testvér elektronikus megvalósulásai és persze a technológia érdekességei is.

Mivel most négy évvel ezelőtt egyszer csak minden átmenet nélkül egy zenei rádióban találtuk magunkat, ezért a műsorunk kétféle formában készül el: azok kedvéért, akik a korábbi beszélő műsort megszerették, továbbra is az eredeti formájú műsort rögzítjük (ez található meg a weboldalunkon) – a zenei rádióvá alakított Petőfi adó hallgatói számára pedig készül egy zenés műsorváltozat.

Az utóbbi hónapokban már lehetőségünk is van olyan zenéket is mutatni az adásban, ami a műsor tartalmaihoz kapcsolható. Így mutattuk be az első alkalommal a Grammy-díjazottak közé bekerült számítógépes játék zenéjét. Christopher Tin még 2005-ben írta az idén díjazott Baba Yetu c. dalt, egyetemi szobatársa felkérésére a Civilization IV c. körökre osztott számítógépes stratégiai játék főcímzenéjének, amelyet a sowetói evangélikus kórus ad elő. A felvétel a „Legjobb instrumentális szám kísérő énekesekkel” kategóriában nyerte el a magas kitüntetést.  A lemez egyébként kapott egy másik Grammyt is, mégpedig a „Best Classical Crossover Album” kategóriában is győzedelmeskedett. A műsorban a stratégia játékokat és a játékzenéket egyaránt nagyon kedvelő Spányik Balázs mutatta be.

Balázs egyébként 2003. februárjában DJ Chatmanként is jelentkezett, amikor mint a Commodore Rock hatalmas rajongója ízelítőt adott a commodore 64-es zenékből és azok feldolgozásaiból. Aztán egy héttel később folytatta zenei bemutatóját, melynek során kiderül, hogy a Commodore 64-es játékzenéket feldolgozó Press Play On Tape nevű zenekar sokkal jobb, mint a Backstreet Boys. (2003-as archív oldalunkon február 6-nál és 13-nál megtalálható.)

2005-ben az óév utolsó műsorában egy furcsa hangszerről beszélt nekünk Mandel Róbert zenész. Akkor éppen száz éve, 1906-ban mutatták be New Yorkban azt a különös berendezést, melyhez dinamók, írógép és zongora, no meg a telefonhálózat kellett: a telharmónium születésére emlékeztek egy szokatlan koncerten az Óbudai Társaskörben. Mandel elmesélte a koncert érdekességeit és a beszélgetés után belehallgattunk az éppen az adás előtt végetért telefonos közvetítés hangjaiba is. (2005-ös archív oldalunk.)

A hip-hoptól a drum’n’bass-ig, a világzenétől a black metálig számos műfaj kultúrájáról és a digitális zenei forradalom hatásairól is szól a májustól kapható Zenei hálózatok – zene, műfajok és közösségek az online hálózatok és az átalakuló zeneipar korában c. kötet. A különféle tanulmányokból álló könyv egyik érdekessége, hogy teljes egészében ingyenesen is letölthető. Az egyik szerkesztő Tófalvy Tamás, kultúrakutató és szakújságíró a május 30-i műsorunk vendége volt.

Még mindig maradt zenei téma a tarsolyomban, de nem akarom, hogy olvasóink unják a témát, úgyhogy csak címszavakban néhány további a teljesség igénye nélkül: többször beszéltünk a Making New Waves fesztiválról, ahol különös hangzású digitális zenét is előadtak. Vendégünk volt Pierrot, aki a számítógépes kalandjátékai zenéjéről is beszélt, vagy Dés László, aki azt mesélte el, miképpen használja a lemezek készítéséhez a számítógépet. Vendégünk volt az egykori Panta Rhei együttes basszusgitárosa, Szalay András, aki németországi tartózkodása alatt egy digitális gitárszintetizátort, az Axon fejlesztette. És vendégünk volt a KFT együttes dobosa, Márton András és a kortárs zenész ifj. Kurtág György, ők ketten közös zenei kísérletükről meséltek, amelyben műholdak „hangját” és az internetet is felhasználták a koncerteken.

Szilágyi Árpád

 | Még több lehetőség