Netidők Blogtársaság

A kormányok aláírták az ACTA szerződést, a jogvédők tiltakozásokat szerveztek ellene. A téma 15 éve folyamatosan jelen van azzal kapcsolatban, hogy szükséges-e megregulázni az internetet nemzetközi összefogással. A Netidők c. rádióműsor felkérésére az NRC Piackutató online kutatásában néhány nappal ezelőtt (2012 februárjának végén) megvizsgálta, hogy a magyar netezők mit gondolnak a jogi törekvésekkel kapcsolatban. Az eredményeket Kurucz Imre foglalja össze.

Szükség van-e az internet nemzetközi szabályozására? A kérdés ismét napirendre került, különösen azok után, hogy az Európai Unió tagállamai (köztük Magyarország) január végén aláírták a hamisítás elleni kereskedelmi megállapodást, közkeletű nevén az ACTA-t.

Ezzel párhuzamosan mind több aggály fogalmazódik meg a szabályozásokat, illetve azok vélt hatásait illetően; az internet szabadságát féltők tiltakoznak, az Európai Bizottságnak címzett petíciót pedig 2,4 millióan írták alá.

De vajon mit gondol a hazai internetező minderről? Szükséges-e fellépni az internetes kalózkodás ellen, és nemzetközi egyezményekkel, jogi szabályozással korlátok közé szorítani az internetes tartalmakat, azok megosztását, letöltését?

Az NRC február végi kutatása szerint a felnőtt hazai netpolgárok 46 százaléka egyetért a szabályozással (nem konkrétan az ACTA-val, hanem általában véve az internet valamilyen jogi szabályozásával), és csak minden harmadik van ellenkező véleményen. Mindebből az is következik, hogy az internetezők egyötöde nem tud, vagy nem akar véleményt nyilvánítani ebben a kérdésben.

A netpolgárság persze ebben a kérdésben is erősen megosztott. Talán nem meglepő, hogy a férfiak kevésbé támogatják a szabályozást, mint a nők, és a fiatalok körében is magasabb az elutasítók aránya, mint az idősebbek között. Az egyik végletet – a letöltésekben leginkább jeleskedő – huszonéves férfiak jelentik: mindössze egynegyedük támogatja a törvényi szabályozást, 62 százalékuk viszont ellenzi; a skála másik végén az 50 évnél idősebb internetező hölgyek állnak: az ő körükben 76 százalék a támogatók, és mindössze 7 százalék az ellenzők aránya.

A támogatás, illetve elutasítás okaként számos állítást szokás megfogalmazni, és – a fenti adatoknak némiképp ellentmondva – úgy tűnik, a netezők többsége egyetért azokkal az érvekkel, amelyeket a szabályozás ellenzői hangoztatnak. A legáltalánosabb ellenérv az információ szabadságának elve. A hazai netezők elsöprő többsége, közel 90 százaléka egyetért azzal, hogy ennek teljesülése mindennél fontosabb, ugyanakkor az szabályozás-ellenesek körében az egyetértés foka érezhetően magasabb, mint a korlátozást támogatók között. A szabályozással egyet nem értők 85 százaléka emellett azon a véleményen van, hogy az internetes letöltéseket jogi eszközökkel sem lehet korlátozni, és érdekes módon a szabályozás-pártiak kétharmada is többé-kevésbé osztja ezt a véleményt.

További érdekesség, hogy a hazai internetezők többsége sem a zene-, sem a filmipart nem félti a szabad letöltésektől. Négyből hárman úgy vélik, a mozi akkor is működni fog, ha a neten szabadon terjedhetnek a filmek, háromból két netpolgár szerint pedig a zenészek inkább a koncertezésből éljenek meg, mint a felvételek után járó jogdíjakból. A szabályozást ellenzők természetesen ezekkel az állításokkal is inkább azonosulnak, mint azok, akik szerint szükség van valamilyen korlátozásra. Utóbbiak körében a kiadók iránti rokonszenv is nagyobb: 53 százalékuk gondolja úgy, hogy a nagy kiadók fontos értéket adtak, adnak a popkultúrához, míg a szabályozást elutasítóknak csak az egyharmada van ezen a véleményen.

A felmérést az NRC 2012. február 23-27. között végezte 1000 internet-használó online megkérdezésével. Az adatbázist az Millward Brown – TNS Hoffmann NOK kutatásának offline adataival súlyoztuk, így az a legfontosabb demográfiai ismérvek tekintetében reprezentatív a legalább hetente internetező 18-69 éves magyar lakosságra nézve.

Kurucz Imre (NRC Piackutató)

Az ArsTechnica Law & Disorder rovatában jelent meg egy figyelemre méltó írás arról, hogy az ACTA bírálata mellett az ellenzőknek elő kéne állni olyan javaslatokkal, melyek túllépnek a hőbörgésen és konstruktív módon, javaslatokkal segítik a törvényhozás munkáját.

A cikk írója mindjárt hat területen javasol változtatást, amivel jobbá lehetne tenni a szerintem is félresikerült jelenlegi és a készülő szabályozást egyaránt. A mostani szabályozás sem jó, azon a technológia segítségével a társadalom túllépett, de a tervezett új sem jó. Nem lehet egy toldozott-foldozott rendszert egy másik rosszal megjavítani. Hat területet javasol a szerző amin érdemes lenne változtatni. Most ezt ahat javaslaot nézem át hozzáfűzve a saját véleményemet.

A szerző jogvédelem idejének csökkentése

A jelenlegi szabályozás a szerző életének vége után még 70 évig biztosítja a jogokat, melyet 50 évre csökkentene. Az eredeti szabályozás ugyan 14 évre szólt, de ezt folyamatos módosítások mellett mára sikerült feltornázni.

A szerzői jogvédelem idejét én személy szerint közelíteném az eredeti 14 évhez. Ezzel ugyan a szerzők egy igen szűk rétege rosszabbul járna, de a társadalmi haszna sokkal nagyobb volna, mint amennyi a jelenlegi értelmetlenül hosszú idő biztosít a jogtulajdonosoknak. A mozifilmek nagyon jó példák arra, hogy miért értelmetlen ez az idők végezetéig + 1 év típusú szabályozás. Amelyik film ugyanis a készítése utáni 4-5 évben nem termeli ki a ráfordított pénzt, az már soha nem is fogja behozni azt. Ezért értelmetlen a mostani szabályozás. 14 év elteltével csak a letöltők büntetése javíthat valamit a helyzeten, de a társadalomnak okozott kár ilyenkor sokkal nagyobb, mint amekkora pénzügyi veszteség érte valójában a tulajdonost.

Vessenek véget DMCA-vel való trollkodásnak

A DMCA (Digital Millennium Copyright Act) lehetőséget biztosít a jogtulajdonosnak arra, hogy az engedélye nélküli felhasználás esetén az egész oldalt elérhetetlenné tegyék a jogtulajdonos bejelentése alapján anélkül, hogy a tiltást érdemben egy viszontkereset megakasztana. Ezzel szoktak is élni és visszaélni is. A megoldás az lehet, hogy a jogtulajdonos is büntethető legyen 200-2500 dollár között a kamu bejelentések kiszűrésére, vagy akár ennek az összegnek a tízszeresére is, ha az oldal letiltását szándékosan és félrevezető módon használták.

Ezzel ugyan még nem szűnik meg az a lehetőség, hogy a hatóság először üt és aztán kérdez, de marad valami remény arra, hogy a törvénnyel visszaélő trollokat valamennyire megszűrjék és elvegyék a kedvüket attól, hogy alaposabb vizsgálódás nélkül bejelentést tegyenek, aminek az eredménye egy weboldal ideiglenes leállítása lehet. Volt is erre példa nem is olyan régen, amikor egy jegyzetelő oldalt lehetetlenített el a hatóság, majd kiderült, hogy egy beazonosítható felhasználó követte el a jogsértést. Mégsem a felhasználó ellen intézkedtek, hanem az egész oldal ellen. Mikor kiderült, hogy félresikerült a hatósági akció, az oldalt újra engedélyezte a szolgáltató, de a hatóság azóta is hallgat, hogy miért nem a felhasználót büntette az oldal helyett.

A DRM megkerülésének lehetősége

Az érvényben lévő szabályozás szerint a DRM (gyakorlatilag másolás elleni védelem) megkerülése jogsértő, még abban az esetben is ha valaki mondjuk egy DRM-mel ellátott adathordozóról készít saját célra másolatot. Ez túlságosan korlátozó és a kalózkodást semennyire sem tartja vissza, ellenben az oltalommal ellátott mű rendes megvásárlóját indokolatlanul korlátozza. A nagy jogtulajdonosok azzal érvelnek, ha legális lenne a "magáncélra" történő másolás az a kalózkodás elszabadulását jelentené. Ennek némileg ellent mond az a tény, hogy a DRM-mel ellátott anyagok ma is vígan terjednek illegális csatornákon így technikai értelemben ennek semmiféle visszatartó ereje nincs. A túlzó korlátozás egyedül a jogszerű felhasználást korlátozza és fölöslegesen frusztrálja a jogkövető magatartást folytatókat, ami előbb-utóbb őket is a szürke vagy fekete zóna felé fog terelni.

A copyrighttal való visszaélés tiltása

Egyes esetekben a másolással és tárolással való jogsértés akkor is megvalósulhat, ha az egyébként teljesen átmeneti és a technológia részét képezi. Például egy CD lejátszó a folyamatos lejátszás érdekében egy átmeneti tárba néhány másodpercnyi anyagot tárol, ezzel biztosítva a folyamatos lejátszást. Egy lemezhiba kijavítása ideje alatt, vagy ha olyan mechanikus behatás éri a lejátszót amikor az olvasás átmenetileg nem lehetséges, ebből az átmeneti tárból olvassa a lejátszó az adatokat és így biztosítja a folyamatos lejátszást. Ha szigorúan vesszük a törvényt, elvileg erre is ráhúzható lenne, hogy ez másolás, amiért a jogtulajdonos elvileg valamiféle licencdíjat kérhetne a gyártótól. Ez nyilvánvalóan nonszensz, de a lehetőség jogilag adott. A költséges bizonyítási eljárás és a fölösleges perek elkerülésének érdekében a jogtulajdonosok ilyen irányú fellépését a törvénynek tiltani kellene.

A fair-use használat legyen tényleg fair a bíróságon is

Ha egy műből valaki idéz szemléltetési céllal egy részt, vagy annak felhasználásával paródiát készít, de bíróság úgy találja, hogy ezzel túllépte a fair-use kereteit, akkor jogsértésenként 150.000$-os bírsággal találhatja szemben magát. Ezen felül a felperes még az őt ért kárért külön polgári peres eljárásban kereshet jogorvoslatot. A bírság ebben az esetben felesleges fenyegetés. A jóhiszemű felhasználó olyan mértékű elrettentéssel áll szemben amit semmi nem indokol, ráadásul ha kiderül, hogy a fair-use kereteit túllépte és ráadásul ezt szándékosan tette, akkor a szerzői jog szándékos megsértéséért még mindig el lehet járni ellene. Európában talán a legismertebb fair-use eset az Összeomlás című filmből vett Hitler jelenetek átdolgozása. A jogtulajdonos produkciós cég szerint ezek a vicces videók túllépik a fair-use kereteit és ez alapján kérték a nagy videómegosztó portálokat, hogy távolítsák el ezeket a videókat. A dolog pikantériája, hogy a film jogtulajdonosán kívül, jogászok és még a film készítői és szereplői is úgy gondolják, hogy ez a fajta részleges felhasználása a műnek nem lépi át a fair használat kereteit. A szabályozás szerint a fair használatról ha a jogtulajdonosok és a használók véleménye eltér akkor bíróságon kérhetik a fair felhasználás tényének megállapítását. Ez nagyon költséges és hosszadalmas eljárás. Ráadásul, ha bíróság a jogtulajdonos javára ítélkezik, akkor a vasztes fél 150.000 dolláros büntetésre is számíthat (Amerikában).

Konklúzió

A fentiek jól mutatják, hogy az egész rendszer recseg-ropog és bizony az alapoktól szorulna teljes felülvizsgálatra. Erre viszont a nagy pénzügyi befolyással rendelkező kiadók nem hajlandók, hiszen nekik ez egy kényelmes állapot. Pedig pont arra lenne szükség, hogy a társadalmi és gazdasági igényeket összhangba hozzák, a technológia fejlődést figyelembe véve olyan jogszabályi környezetet alakítsanak ki, amelyben a jogtulajdonos is megfelelő védelmet kap, de a jogos felhasználó se kerüljön hátrányos helyzetbe a jogkövetése miatt.

Az ACTA-ról mindenkinek van véleménye, nekem is. Nem tartom jó dolognak a szabályozást több okból, de célt értem. Ez az én véleményem.

Az ACTA fogantatása

Ha jól tudom, akkor az előkészítő munka 2006-ban kezdődött a Gyógyszerész, a Szellemi Tulajdonvédelmi Szövetség, a BSA, az MPAA és a RIAA részvételével titkos módon. 2008-ban ehhez a munkához csatlakozott a fejlett ipari államok szinte mindegyike, de a nyilvánosság teljes kizárásával folyt a munka továbbra is. Az előkészítő munkában résztvevők NDA (non-disclosure agreement) alatt folytatták a munkát. Csak 2008-ban a Wikileaks-nek köszönhetően került nyilvánosságra, milyen törvényalkotás folyik a háttérben.

A demokráciákban a törvények átlátható folyamatban születnek:

• társadalmi vita és egyeztetés mellet
• transzparens törvénykezési folyamat és lobbi tevékenység folytán

Az ACTA a szakmának és érdekelteknek csak az egyik felét tömörítő részével történő egyeztetés eredményeként jött létre. Többszörös és folyamatos kiszivárogtatás után a teljes szöveg csak négy év elteltével 2010-ben került első körben a nyilvánosság elé. Ha csak ezért is, de az ACTA születése, nem demokratikus körülmények között történt.

Az ACTA-ról, ami jó benne:

A 6. paragrafus szerint, a jogi eljárásban biztosítani kell az egyenlő elbánást (ez ugye eddig sem volt kétséges demokráciában) és azt, hogy a törvénysértés társadalmi veszélyességével és az okozott kár mértékével legyen arányos a büntetés (ez is így volt eddig). A 7. 8. 9. 10. és 11. paragrafus az én értelmezésemben valamennyire védelmet nyújt egy jogi eljárásban a terheltnek, hogy értelmetlenül nagy követeléssel ne lehessen előállni, alapvetően a forgalmi értéket és a valódi elmaradt hasznot lehet követelni. Ez így rendjén is van, de ehhez nem kellett az ACTA, mert ez a jelenlegi jogrendből és bírósági gyakorlatból is következik.

A 14. és 16. paragrafus alapján nem lehet a határon a személyes csomagot átvizsgálni úgy, ahogy azt eddig tették. A törvény azért tartalmaz egy kiskaput arra vonatkozóan, hogy ha kereskedelmi mennyiség vagy kereskedelmi célú hamisítás/IP jogsértés gyanúja merül fel, akkor meg igen.

Ami viszont ijesztő az ACTA-ban:

A kereskedelmi célú jogsértést kötelező lesz a jogrendben elzárással és pénzbüntetéssel is büntetni. De nem rendelkezik arról, mi a kereskedelmi cél, nincsen sem mennyiségi, sem minőségi határ megszabva, amit figyelembe kéne venni. Ad absurdum, tehát az is előfordulhat, hogy a helyi szabályozás olyan lesz, hogy egy darab MP3 fájlról is ki lehet mondani majd, hogy az kereskedelmi mennyiség vagy, hogy gazdasági előny megszerzésére irányuló tevékenység következtében került valakihez (23-24. paragrafus).

A törvény kötelező érvényű alkalmazása a digitális tartalmakra (25. és 27. paragrafus) olyan kötelező érvényű előírásokat tesz, ami lehetetlenné teszi például központi szerver nélküli elosztott rendszerek üzemeltetését, ezeknél ugyanis lehetetlen megoldani a jogsértő tartalmak szűrését. A másik lehetőség ezeknél a rendszereknél, hogy a hatóságok olyan jogosítványokat kapnak, hogy az egyén szintjén tudják ellenőrizni egyes tartalmak jogos vagy jogsértő voltát. Ez elvileg rendben is lenne ha nem esne kívül a jelenlegi jogi környezeten, mert ezzel lehetőség nyílik olyan kutakodásra is, ahol bűncselekmény gyanúja nem merül fel. Ez véleményem szerint nem fair eljárás. Ilyen alapon bármikor lehetne házkutatást tartani bárkinél, hogy nincs-e nála valami törvénytelen.

Konklúzió

Az ACTA azért felesleges, mert egy valós problémára ad egy nagyon rossz választ. A meglévő szabályozás is lehetőséget kínál a jogsértések elleni fellépésre - helyesen. Az ACTA véleményem szerint a hatóság és szolgáltatók jogait, kötelességeit és lehetőségeit feltételek nélkül terjeszti ki és potenciális jogsértőként bélyegez meg mindenkit.

Ráadásul a mostani közös jogkezelésben kialakult szabályozás szerint már ez így is van. Az adathordozók kötelezően tartalmaznak már most is reprodukciós díjat, mert azt vélelmezik, hogy az adathordozót másolt tartalommal kívánja az ember megtölteni.

Ettől azonban szerintem sokkal súlyosabb a helyzet. Lessiggel egyetértve a jelenlegi szellemi tulajdon védelme és szabadalmi rendszer rossz. Amíg ennek a teljes felülvizsgálata és újraszabályozása nem történik meg, addig csak rossz és rosszabb válaszok születnek egy valós problémára.

Ehhez tegyük hozzá, hogy azok a szervezetek, akik a legnagyobb élharcosai az ACTA-nak, azok évtizedek óta képtelenek az üzleti modelljük újragondolására, nem képesek kielégíteni a fogyasztói igényeket és a folyamatos piacvesztésük okát egyedül a kalózkodásban látják. Szerintem helytelenül.