Netidők Blogtársaság

A Google idén január óta intelligens kontaktlencsék előállításán dolgozik. Az első hír szerint a világ népességének több, mint 5%-át érintő cukorbetegeknek kívántak ezzel segíteni – minthogy a könnyből könnyen és fájdalommentesen meg lehet állapítani a vérben lévő glükóz szintjét. A napokban látott napvilágot egy friss hír, miszerint mini kamerát is raknának intelligens kontakt lencsékbe, ami a vakoknak és gyengénlátóknak jelenthetne segítséget a tájékozódásban vagy például az úttesten való átkelésben.

Ne legyenek ugyanakkor kétségeink afelől, hogy amennyiben ez a technológia elérhetővé válik a beteg emberek számára – ami persze nem 1-2 éven belül lesz –, úgy ugyanezt a megoldást számtalan egyéb helyen fel lehet használni és kereskedelmi forgalomba is bekerül. Akit már a Google Glass-tól is a hideg rázott ki, azok joggal lehetnek még idegesebbek: egy szemüvegről legalább látni, ha viselik, az intelligens lencsék azonban szinte észrevehetetlenek. Ha a Google szemüvegétől féltettük a magánéletünket és a személyes adatainkat, akkor itt az ideje már most elkezdeni gondolkodni azon, hogy mit fogunk tenni, ha az intelligens lencsék megjelennek és elkezdenek elterjedni, mert az élet minden területén gyökeres változásokat hozhatnak.

Mondok pár példát…

Oktatás: ma, ha valaki vizsgázik, akkor legtöbb esetben egyáltalán nem használhat semmilyen segédeszközt, leszámítva a tollat, papírt, esetleg szótárt, számológépet. De vajon egy intelligens lencsét hogyan lehet „elvenni” a vizsgázótól? Továbbmegyek, mert ettől sokkal fontosabb kérdés, hogy egyáltalán el kell-e? Ha intelligens lencsét visel, akkor életszerű-e nélküle vizsgáztatni, hiszen a vizsgahelyzeten kívül feltehetően úgyis használni fogja. Nem azt kellene-e inkább megtanítani a számára, hogy hogyan használja az intelligens lencséit a hétköznapokban, majd ugyanezt a tudást visszakérni tőle a vizsgán?

Sport: egy focimérkőzésen vagy egy futóversenyen vagy bármilyen más sporteseményen szabad-e majd intelligens lencsét viselni, ami esetleg folyamatosan elemzi a versenytársak, csapattársak helyzetét, taktikai tanácsokat ad, összehangolja a csapat tevékenységét (ha csapatsportról van szó)? Cybersporttá alakul a legtöbb mai sportág és azok kerülnek előnybe, akiknek jobb, valós idejű elemzési szoftverük van, amire azonnal tudnak releváns taktikai javaslatokat adni? De az intelligens lencse meg is ölhet sportágakat, sakkozni egészen biztosan nem lesz érdemes olyan emberrel, aki intelligens lencsét használ a jobb lépések kitalálásához.

Orvoslás: ha ma egy orvos megvizsgál, akkor a saját tudására hagyatkozik, vizsgálatokat végez(tet) el, esetleg utána olvas valahol a bizonytalan esetek tüneteinek, más kollégákkal megtanácskozza az esetet. De egy intelligens lencsével a látott kép alapján plusz információkhoz juthat a látómezőjében, ugyanakkor felvételeket is készíthet, akár közvetíthet is (például műtétekről).

Nem folytatom tovább: egy intelligens, kommunikációra alkalmas lencsével, amely mások számára észrevétlen módon a látómezőnkre képes vetíteni plusz információkat, teljesen megváltozhat az életünk, hatással lehet a hétköznapok minden területére. Persze ez a kérdés nem csak engem foglalkoztat, akit érdekel, milyen lehet egy ilyen jövő, az nézze végig az alábbi briliáns kisfilmet. Elgondolkodtató.

Pintér Robesz

A Snowden-ügy sokakat ráébresztett arra, hogy az internet természetéhez alapjában véve hozzátartozik az információszabadság biztosítása mellett a megfigyelés és ellenőrzés is. De vajon mit tehetünk mi, hétköznapi emberek akkor, ha ez zavar minket? Hangot adhatunk a nemtetszésünknek…

Február végén rendezték Bécsben „Az információszabadság nyomás alatt. Kontroll – Krízis – Kultúra” – nemzetközi konferenciát, ahol petíciót fogadtak el a kérdéssel kapcsolatban. A készítők szerint Snowden esete nem egyszerűen arról szól, hogy valaki titkos információkat szivárogtatott ki, hanem az információ szabadságáról és az önkifejezésről, mint alapvető demokratikus jogok megvédéséről.

A petíciót írók elítélik az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és valamennyi európai szövetséges állam gyakorlatát, amely során tömeges méretekben figyelnek meg internetes aktivitásokat, közösségi médiában folyó tevékenységeket, mobil- és vezetékes telefonhívásokat, szoros együttműködésben globális magáncégekkel, mint amilyen például a Google, a Facebook vagy a Microsoft.

A petíció szerint furcsa paradoxon jellemzi a 21. századi médiát és az abban dolgozó újságírók életét: miközben a világon soha korábban nem volt még ennyi embernek lehetősége a szabad önkifejezésre, aközben óriási hatalmi asszimetria alakult ki, ami kedvez annak, hogy az állam és a magánvállalkozások ellenőrizzék a médiát. Mindeközben az újságírók erőszakos támadásoknak vannak kitéve és korlátozzák munkájukat. Ennek a paradoxonnak fontos részét jelenti, hogy mindez részben a terrorizmus ellenes törvényekre hivatkozva történik, egy erősödő új nacionalista közegben, ahol a politikai, gazdasági és média hatalom összefonódik és a minőségi kritikai média szerepe meggyengül (beleértve a független médiát, az oknyomozó újságírást vagy a közmédiumokat). Ezt tetézi, hogy a közösségi médiát és az internetet nagyban ellenőrzik a vállalatok és az alternatív média projektek sem kapnak elegendő támogatást. Mindezek kihívást jelentenek a sajtószabadság, a szabad média, az információszabadság és az önkifejezés számára.

A petíció aláírói hisznek abban, hogy az információszabadság olyan érték, amiért megéri küzdeni és a jelenlegi irányvonal komolyan fenyegeti a szabadságot, a demokráciát és az alapvető polgári szabadságjogokat. Ha te is egyetértesz mindezekkel, akkor virtuális aláírásoddal támogasd a petíciót:

The 2014 Vienna Declaration on Freedom of Information and Expression

Pintér Robesz

Annyiféleképpen hallhattuk már a játékok zenéit, 8bitestől, a DTS-en át, a nagyzenekari feldolgozásig. Ebben a videóban a Bottle Boyz zenél egy játékteremben, repertoárjukon a Zelda, a Pokemon, Angry Birds, Tetris, stb.

Hadd előlegezzem meg a címben szereplő kérdésre a választ: szerintem nem igazán van értelme külön digitális identitásról beszélni, valójában csak egyetlen identitásunk van, aminek léteznek digitális kivetülései. Persze van, aki vitatkozna ezzel, több elképzelés is létezik ugyanis arról, hogy mit tekinthetünk digitális identitásnak.

A napokban a digitális identitásról és a személyközi kommunikációról tartottam órát a Corvinuson a mesterszakos gazdaságinformatikus hallgatóknak, ahol felmerült az a kérdés, hogy egyáltalán van-e olyan, hogy digitális identitás? Legalább kétféle elképzelés különíthető el ezzel kapcsolatban, nézzük meg őket röviden.

Az egyik elképzelés szerint van digitális identitásunk, de nem egyetlen, hanem rengeteg: ahány oldalon, ahány digitális helyen tevékenykedünk, mindegyik egy pici "forgácsot" lát belőlünk, de még ezek összessége sem rajzolja ki a teljes digitális identitásunkat. Olyan az identitás általában véve is - magyarázza Nancy Baym könyvében Sherry Turkle kutatásaira hivatkozva - mintha különböző ablakok lennének megnyitva egy számítógépen, egy időben, egyszerre számtalan szerepet viszünk (a goffmani értelemben vett szerep fogalom szerint). Azzal a fontos különbséggel, hogy míg a szerepelmélet szerint ezek a szerepek követik egymást, tehát rendszerint térben és időben elkülönülnek, például az én esetemben: kutatói szerep, apa szerep, tanár szerep stb., addig a digitális identitás esetében egyszerre, egy időben, bár más-más virtuális helyen menedzseljük ezeket az identitás-darabokat: LinkedIn profil, Facebook-profil, postr.hu blogger, index fórum hozzászóló, pókerjátékos, boszorkánymester egy játékban, munkatárs egy szakmai levélre válaszolva... Innen nézve létezik digitális identitás, sőt, inkább a többes szám használata indokolt: digitális identitások határozzák meg online életünket.

Egy másik megközelítés szerint - és hozzám ez áll közelebb - nincs külön digitális identitás, egyetlen identitás van, ami offline es online színtereken is megjelenik és folyamatosan konstruálódik. Tehát valójában nem digitális identitásról beszélünk, hanem az identitás digitális reprezentációjáról (megjelenéséről) és kölcsönös, online interakciókban (párbeszédben) való folyamatos konstruálódásáról különböző helyeken és időkben. Az Én digitális identitás menedzsmentje (ha tudatosan tervezett, akkor nevezhetjük stratégiának is) csak egy (bár feltehetően a legfontosabb) tényező abban, hogy milyen lesz az identitás digitális kivetülése, de mások reakciói, visszajelzései, a folyamatos interakció összességében szintén nagyon fontos. Az identitás ugyanis - bár szeretjük ezt gondolni - eredendően nem pusztán „belülről” fakad, eleve annak eredete a környezetben, nem az Én-ben, hanem a Másikban keresendő (kezdetben ezek a szülők) és a későbbiekben is fontos a környezet (pl. a kortársak stb.) szerepe. Innen nézve könnyen megérthető, hogy miért olyan fontos a közösségi média: folyamatos énreprezentációt és interakciót tesz lehetővé, ami az Én számára az egyik legfontosabb ahhoz, hogy válaszolni tudjon arra a kérdésre: ki is vagyok én? Véleményem szerint egyáltalán nem biztos, hogy az a legfontosabb körülmény, hogy mindez digitálisan történik, hanem, hogy egyáltalán megtörténhet: van kivel és hol folyamatos interakcióba keveredni. Ugyanakkor a digitális identitás vizsgálatában el kell különíteni a digitális identitás magán- és szakmai dimenzióit. Míg a másodikra inkább jellemző lehet egy Én 2.0 típusú márka építés (tudatos, digitális stratégia, mint amiről Dan Schawbel ír magyarul is megjelent könyvében), addig a magánjellegű kommunikáció vélhetően másképpen működik.

A jövőben véleményem szerint várható, hogy az identitásunk meghatározásában továbbra is fontos szerepet fog játszani az infokommunikációs eszközök által közvetített kommunikáció, tehát az identitás digitális reprezentációja, az online interakció. Azzal, hogy egyre több embernek lesz okostelefonja, erősödik a folyamatos közvetített kommunikáció, mindig és bárhol online lehetünk (always on és everywhere on). A távolabbi jövőt tekintve az a kulcskérdés, hogy a közösségi média (például a Facebook, LinkedIn, twitter, Instagram stb.) ilyen mértékű tömeges és rendszeres használata egy átmeneti jelenség-e csupán, amely a 2010-es években tetőzik, vagy tartósan velünk marad? Ez ugyanis gyökeresen meghatározza az emberek közötti közvetített személyes kommunikációt és az identitás digitális megjelenését, illetve menedzsmentjét.

Pintér Robesz

A Shortcut-S Photoshop Keyboard billentyűzetet kifejezetten a Photoshop prefesszionális felhasználására tervezték.

319 gomb, 372 funkció, szűrők, eszközök és menük több száz kombináció a billentyűk között.