Netidők Blogtársaság

Lassan kiszállítják a Google Glass szemüvegeket a szerencsés fejlesztőknek, ami után első kézből lesznek felhasználói beszámolóink, élményeink a szemüveg mind a két oldaláról. Mind a szemüvegeket viselők, mind a viselők viselkedését elviselők elmondhatják tapasztalataikat. Az igazi kérdés azonban az, hogy mi magunk szeretnénk-e ilyen okos szemüveget? Ön vásárolna ilyet? Felvenné és használná, ha ilyet kapna ajándékba? Ha igen, akkor mire használná - mire való egy ilyen eszköz?

Én biztosan kipróbálnám, de én geek vagyok, úgyhogy az én véleményem nem sokat nyom a latban ilyen esetekben. Ahhoz, hogy az eszköz sikeres legyen, túl kell(ene) jutnia a terjedés szokásos nerd csoportjain és el kell(ene) jutnia az átlagos felhasználóig, a szomszédig, a szülőkig és végül a nagyszülők korosztályáig. Mire gondolok? Pár napja üdítőt vettem egy kis boltban, az előttem fizető kisnyugdíjas nénike mobilja megcsörrent, aki a legteljesebb természetességgel vette fel és kezdett bele a beszélgetésbe. Mindez sci-fi lett volna 20 évvel ezelőtt, mint ahogy most azt hat anakronisztikusnak elképzelni, hogy egy Google Glass szerű szemüveget használ egy 70 feletti néni vagy bácsi - például, hogy a boltban el tudja olvasni a címkéket, árcédulákat, összetevőket. Pedig szemüvege szinte minden ilyen korú embernek van ma már...

Kérdés, hogy mire használnák az emberek az okos szemüveget. Azt tudjuk, hogy már tömeges elterjedése előtt kitiltották az eszközt a sztriptíz bárokból, a kaszinókból, egyes éttermekből, munkahelyekről, annak feltételezett intruzív volta miatt, vagyis, hogy (szinte) észrevétlen lehet vele fényképeket és videókat készíteni és egyúttal megosztani. Persze rossz az, aki rosszra gondol.

A Glass készítői szerint a szemüveg a kép- és mozgókép készítésen-közvetítésen felül alkalmas még guglizásra (hangvezérléssel), szövegek fordítására, a pontos idő vagy az időjárási előrejelzés megnézésére, magunk elé vetíteni egy útvonalat, sportolásra, emlékeztetőkhöz, események (például beütemezett találkozók) jelzésére...

A kiinduló lista persze idővel bővülhet, számomra az azonban elgondolkodtató volt, hogy az egyébként technológiára nyitott, huszonegynéhány éves gazdaságinformatikus hallgatóim egy jelentős részének egyáltalán nem kellene egy ilyen eszköz. Túlságosan intimnek, nehezen használhatónak, egyúttal feleslegesnek is tartották, amikor felmerült ez a kérdés. És ezzel visszajutunk a használhatóság kérdéséhez: mire való egy Google Glass? Ha ezt sikerül jól, 2-3 kulcs használati móddal megfogni és azt ügyesen kommunikálni, transzparenssé, felismerhetővé, átadhatóvá tenni, akkor feltehető, hogy az emberek akarni fognak saját eszközt. Addig azonban marad a kíváncsisággal kevert idegenkedés.

Előre talán furcsán fog hangzani, de azt hiszem a Google Glass egy újabb fontos állomás abban a folyamatban, ami elvezethet minket a cyborggá váláshoz, aminek révén a biológia és a gépek (az élő és a holt) bennünk találkoznak és megváltoztatnak minket valamint a környezetünkkel való viszonyunkat. Persze már maga az egyszerű szemüveg is ilyen, vagy az okostelefon, de a kettő ötvözeteként létrejött okos szemüveg igazán az első viselhető tömeges fogyasztási eszköz, ami szemmel láthatóvá teszi ezt a folyamatot. Talán ezért rémiszt halálra tudat alatt annyi embert a Google Glass használata. A sikerhez tehát ezt a gátat is át kell törni.

Amivel megint csak visszajutok a kiinduló kérdéshez: valójában mire való a Google Glass? Valójában mire fogják használni? Itt van újra egy remek eszköz, egy megoldás, ami keresi a helyét, hogy mire alkalmas, hogy mi az a probléma, amire a megoldást jelenti majd.

Pintér Robesz

A jó robotporszívót a rossztól az különbözteti meg, hogy a beprogramozott algoritmus segítségével mennyire pontosan térképezi fel a helyiségeket, és miként tudja azt bejárni. Egy fotóművész LED lámpát szerelt a robotporszívója tetejére, és az elsötétített helyiségekben hosszú expozíciós időkkel fényképeket csinált. A robot útja így egyfajta művészi tartalmat is kapott. A képek alapján mindenki maga döntse el, mennyire hatékony a robot mesterséges intelligenciája.

Toochee, a Galaktikus

(via yahooeu)

Immár negyedik alkalommal rendezték meg a Smartmobil konferenciát, amelyen ezúttal közel ezren vettek részt a már megszokott helyszínen, a RAM Colosseumban. Az elsősorban jól láthatóan fejlesztőknek és a start-up cégeknek, valamint befektetőknek szóló konferencia ezúttal is vonzotta a terület után érdeklődő rokon szakmák képviselőit, bár mintha médiásból, FMCG cégekből és az ügynökségek képviselőiből kevesebb lett volna a korábban vagy hasonló rendezvényeken megszokottnál. A mobilos terület rakétaszerű bővülésével együtt immár jobban azonosítható részterületekre szakad és ezzel párhuzamosan a hozzá kapcsolódó várakozásokra ráülő lila köd is oszlani látszik a fejekben. Ez összefügg azzal, hogy egyre többen kézzelfogható tapasztalatokat szereznek mobilos projektekben és nem csak a megmentőt vagy a gyors meggazdagodás lehetőségét látják benne - sokszor hamis illúziókat kergetve.

2010-ben - az első alkalommal - még arról szólt a rendezvény, hogy "jön-e a forradalom" és még az iPhone és az Android csatározása volt a középpontban, ahol az Android még nem volt az a nyomasztóan hatalmas ökoszisztéma, mint most. 2011-ben már tavasszal kijelenthettük, hogy ez az Android éve lesz - a várakozások beigazolódtak, megállíthatatlanul terjedt a rendszer világszerte, viszont, ahogy feljebb említettem a területről sokan tudtak keveset, így inkább ködös elképzelések hajtották a tömegeket a rendezvényre. 2012-re már nem az volt az érdekes, hogy jön-e a terület, mert biztosak lehettünk benne, hogy igen, hanem az volt a kérdés, hogy mekkora felfordulást okoz, mi mindent változtat meg az életünkben gyökeresen. Végül 2013-ban már arra fókuszálunk, hogy mit mutatnak a hazai és a nemzetközi tapasztalatok, a mi saját projektjeink tapasztalatai (sikereink és kudarcaink). Amiből az is kiderül, hogy mit és hogyan kell csinálni ezen a területen és mi várható még a jövőben, merre érdemes továbbindulni. Éppen ezért már nem kérdés, hogy jön-e a terület, hogy mekkora, hogy mit ígér és mit változtat meg - mert már nyakig benne vagyunk mi is, ezért tudjuk, érezzük és csináljuk. Vagyis mi magunk is alakítjuk a jövőnket. Nem csak beszélünk róla. Első kézből tudunk saját tapasztalatokat megosztani, hogy nekünk hogyan megy, hogy éppen mi mit csinálunk és mit tanultunk belőle (például mozgó daru alá nem állunk). Ugyanakkor kíváncsiak vagyunk, hogy mások mivel foglalkoznak, mit fejlesztenek éppen és merre tart ez az egész a világ. A Smartmobil idejére mindenki kicsit félrerakja azt a munkadarabot, amin éppen dolgozik, megáll a forgácsok hullása, lerakjuk a munkaruhát, felvesszük az ünneplőt és elmegyünk tapasztalatokat cserélni. És nagyon jól van ez így, jobb arról beszélni, amit  csinálunk, mint amit mások csinálnak (több ezer kilométerre tőlünk) vagy, amit csinálni kellene, ha végre nekifognánk.

A 2013-as Smartmobil konferencia nagy lépést tett a nemzetközivé válás felé is. Érezhető a szervezők törekvése, hogy regionális rendezvényt (eseményt) csináljanak a Smartmobilból, ami kitör a köldöknézős, ej mi magyarok vagyunk a bokréta a Jóisten "okostelefonján" megközelítésen. Már korábban is voltak nemzetközi előadók, de ez volt az első év, hogy a nagyteremben szinte alig hangzott el magyar előadás. Mindez kell ahhoz, hogy érdemes legyen idejönnie egy cseh, osztrák vagy éppen finn fejlesztőnek, szakértőnek, mert nem csak valamennyi networking lehetőséget kap, hanem érdekes, csámcsognivaló tartalmat is. Ahhoz, hogy felrakjuk Magyarországot (Budapestet) az okostelefonos világ térképére, szükség van egy ilyen eseményre.

Végül a Smartmobil bevallottan a hazai (nem csak) mobilos start-upok seregszemléje is akar lenni. Hogy megmérettessenek a hazai világmegváltó ötletek és még inkább becsatlakozhassanak a nemzetközi vérkeringésbe. Seregszemle is ez, de több annál, a családi ezüst megmutatása. Az irány jó, a következő lépésben az kell, hogy nemzetközi összevetésben is megmérettessenek a projektek, ne csak a zsűri legyen világlátott, tehát ne csak szinte kizárólag magyar csapatok versenyezzenek.

Szóval mindent összevetve jó volt az idei rendezvény is, az irány jól látható, gratula és köszönet a szervezőknek!

Pintér Robesz

Beszámolóim a korábbi Smartmobil rendezvényekről:

2012: Smartmobil 2012 - nomofóbok egymás közt

2011: Az okostelefon ígérete és illúziója

2010: Jönnek az okostelefonok - iPhone vs. Android konferencia

Imádok zenét hallgatni. A napokban átálltam a Deezer zenei szolgáltatás használatára, aminek kapcsán felmerült bennem mennyire megváltozott az elmúlt 20 évben, hogy hogyan és milyen zenéket hallgathatok. Ugyanakkor a walkmanes, kazettás, az mp3-as és a mobiltelefonos streaminges időszaknak egyaránt meg voltak - vannak a maga kompromisszumai és szűk keresztmetszetei. Mindeközben azonban a korlátos világból eljutottunk a bőség zavaráig.

17 éves voltam 1993-ban, amikor életem első walkman-jéhez hozzájutottam - talán egy kicsit későn, de nagyon örültem neki. Napi 3-4 órát nyüstöltem éveken keresztül és még ma is működik. Akkoriban már volt vagy 50-100 kazettám, rajtuk mindenféle zenével, amit rendszerint ismerősöktől "szereztem". Némelyik minősége kiváló volt - közvetlenül CD-ről voltak átmásolva. Akkoriban a CD a magyar zsebeknek szinte megfizethetetlen volt (szerintem még ma is az), műsoros kazettát pedig ritkán vettem. Mind a mai napig meg vannak ezek a kazetták, néha napján még hallgatni is szoktam őket... A kazettás időszak zenehallgatására az volt a jellemző, hogy korlátozott volt a zenék elérhetősége és többnyire alkut kellett kötni a minőség terén is. A walkman ugyan mobilissá tette a zenét, de az ember maximum néhány kazettát vitt magával egy útra, jó előre el kellett tehát döntenie, hogy majd milyen zenéhez lesz kedve.

A következő minőségi ugrást számomra az mp3 lejátszók megjelenése hozta el a 2000-es évek közepén. A korábbi másolt kazettákhoz képest az mp3 minősége fényévekkel jobb volt, csak az igazán vájt fülűek véltek felfedezni minőségromlást a CD-hez képest (nem is tudom, hogy ezért inkább irigyelni vagy sajnálni kellene-e inkább őket). Nekem tökéletesen megfelelt az mp3 minősége. Ami zavart, hogy az mp3 lejátszók vagy az mp3-at lejátszó telefonok (volt egy walkman telefonom is, imádtam) kapacitása korlátos volt. Mindössze néhány album fért rájuk, sohasem a teljes zenei gyűjteményem. Emiatt macerásabb volt zenét vinni egy útra, mint a kazettás korszak idején: nem volt elég pár perc, hogy kiválasszam melyik kazettát vigyem magammal - be kellett kapcsolni a számítógépet és egyenként másolgatni a zenéket vagy albumokat. Ezt nagyon utáltam. A korszak másik dilemmája, hogy az ember a sötét oldalra állt-e, vagy jogtiszta forrásból szerezte-e be a zenéit. Mivel idehaza mp3-akat gyakorlatilag nem lehetett igen sokáig jogtisztán beszerezni, tiszta úton maradt a költséges CD-zés. Nekem is van olyan 100-200 CD-m, néha még most is hallgatom őket. Fekszik bennük pár százezer forintom, miközben töredékét sem sikerült beszereznem annak a zenének, amit igazán szerettem volna.

A következő szintet nekem egy olyan mp3 lejátszó beszerzése jelentette 2008-ban, amire egy időben az összes zeném ráfért - hogy ne kelljen rajta mindig csereberélni a zenéket. Így beszereztem egy 120 gigás iPod-ot, amire 20 ezer zeneszám fért volna fel. Itt már nem jelentett problémát, hogy milyen zenét vigyek magammal, mindig nálam volt minden. Viszont, amit megfigyeltem, hogy így nagyjából megrekedtem 2008-ban, azóta szinte semmilyen új zenét nem szereztem be. Ráadásul 20 ezer zeneszám irtózatosan sok, az iPodon lévő zenék egy jelentős részét az elmúlt öt évben egyetlen egyszer sem hallgattam meg, másokat meg akár több tucatszor is.

Már a 2000-es évek elején úgy gondoltam, hogy a zenék fizikai birtoklása nem jó megoldás, mert bakelitből, kazettából, CD-ből sem lehet egy átlagos pénztárcával néhány száznál többet beszerezni. Nekem meg ennél jóval szélesebb volt a zenei ízlésem. Már akkoriban arról álmodoztam, hogy milyen jó volna, ha egy fix havidíjért "minden" zenéhez hozzáférhetnék. Ehhez persze nem csak az akkoriban még nem létező ilyen zenei szolgáltatásra, hanem kiváló internetre is szükség lett volna. Mára azonban eljutottunk ide: a Deezer 20 millió zeneszámot tartalmazó gyűjteményéből bármikor, szinte bármit meghallgathatok. Sajnos menet közben a mobil net még kompromisszumokra kényszerít, mert a 1,5 gigás internet csomagomat körülbelül 2 hét alatt sikerült kimerítenem a körülbelül napi 2 óra streaming zenével. De ez csak a kisebbik "gond" - hiszen indulás előtt, még wifi közelben, elvileg szinte bármilyen zenét pár kattintással letölthetek az okostelefonomra, aztán azt hallgathatom út közben. Az igazi kihívás ebben a rendszerben a bőség zavara - ami már a 20 ezer zeneszámnál is megjelent. Most, hogy 1000-szer(!) annyi zenéhez férek hozzá, milyen zenét hallgassak, hogyan fedezzem fel az új zenéket? Amíg csak néhány kazettám vagy CD-m volt, illetve később egy szélesebb mp3 gyűjteményem, addig többnyire az ismerős, megszokott zenéimet hallgattam, nem hagytam el a komfort zónámat. Most viszont bármit hallgathatok - ha ugyanazt hallgatom, amit még a walkman-en, vagy később az mp3 lejátszón, akkor vajon mi értelme van ennek az egésznek?

Szóval most a felfedezés fázisában vagyok. A korábbiakhoz képest sok új megjelenésű albumot hallgatok meg, olyanoktól kezdve, akiket mindig is kedveltem (David Bowie vagy Depeche Mode), olyanokon keresztül, akiket ismertem, de rendszerint nem hallgattam (Eric Clapton), hallottam róluk, de sosem hallgattam őket (Justin Timberlake) olyanokig, akikről sosem hallottam és csak a Deezer hívta fel a figyelmemet rájuk (Rhye). Meghallgattam friss magyar toplistás dalokat, amiket amúgy soha az életben nem ismertem volna meg (ByeAlex). A Deezerbe integrált Facebook révén a barátaim által kedvelt zenékbe is belehallgattam és néhány kifejezetten megtetszett (Caro Emerald). Végül olyan zenekarokat is felfedeztem, amikre az elmúlt években merő lustaság miatt nem szántam időt (Muse).

A Deezernek köszönhetően sokkal több és többféle zenét hallgatok, mint bármikor korábban. A furcsa az, hogy mégis hiányérzetem van, mintha ebben a bőség uralta zenei világban még egyáltalán nem találtuk volna ki, hogy hogyan fedezzük fel azokat a zenéket, amik ott vannak, ránk várnak, imádnánk őket, de eddig még nem hallottunk róluk. 

Pintér Robesz

Korábban sohasem látott mértékben sűrűsödő társadalmi hálózatok, spontán aktivitás, előre nem jelezhető izgalmi állapotok és az erejüket felismerve társadalmi mozgalommá szerveződő emberek. Az internet alapjaiban változtatja meg a társadalom működését és a hatalomhoz való viszonyát. Kruse professzor a Bundestag tagjainak mutatta be mire kell felkészülniük a politikusoknak a közeljövőben.

Ritkán fog el olyan „aha élmény”, mint amit P. Kruse professzor mindössze 3 perces alábbi videójának megtekintése után éreztem.

Professzorok nem szoktak tudni ilyen rövid idő alatt, ennyire koncentráltan, ilyen fontos igazságokat kimondani – ezért külön le a kalappal az előadó előtt. Persze az is lehet, hogy mindössze arról van szó, hogy a március 15-i hóvihar kapcsán kialakult közösségi aktivitás élményével rezonált bennem a videó. De eme aktualitás ellenére azt gondolom, hogy Kruse-nek általános értelemben és hosszabb távon is igaza van. A Facebook, a közösségi média és az internet nem csak az arab tavaszban játszott meghatározó szerepet, hanem a demokráciákban is. És még csak nem is kell jövő időben fogalmaznunk, elég csak, ha vigyázó szemünket Olaszországra vetjük, ahol egy blogger, ellenfelei által „bohócnak” tartott civil politikus által vezetett mozgalom lett a legerősebb politikai erő a friss választások után. Sem lenyelni, sem kiköpni nem tudja a régi elit.

Egyetlen dolgot emelnék ki, mivel a videó magáért beszél: ahhoz, hogy lássuk, merre megy ez a világ, empátiára van szükség, arra, hogy kellően közel legyünk az emberekhez és megérezzük mire érzékeny, mire rezonál a társadalom. Ha a hatalomnak nincs elég empátiája, hogy ezt megérezze, hogy tudja, hol jön létre a következő társadalmi „begerjedés”, akkor a következő években komoly problémákkal fog szembesülni. 

Pintér Robesz