Az túlzás, hogy ünnepeljük, de éppen 25 évvel ezelőtt, 1986 januárjában látott napvilágot a Brain névre keresztelt vírus, mely az MS-DOS operációs rendszer boot szektorát fertőzte meg. A készítők, Basit és Amjad Farooq Alvi pakisztáni programozók voltak és azt kívánták megakadályozni, hogy az általuk készített egészségügyi szoftvert illegálisan lemásolják. Maga program egyébként csak a lemezműveleteket lassította le, és tudtára adta a felhasználónak, hogy vírusos lett a gépe, majd megadott egy telefonszámot, amin keresztül lehet kérni a vakcinát a digitális nyavalya ellen. Ezt a technológiát és terminológiát egy másik ismeretlen programozó felhasználva készítette el azt a vírust ami Brain néven vonult be számítástechnika hallhatatlanjainak a csarnokába. A történeti hűség kedvéért meg kell jegyezni, hogy a Brain vírusnak volt egy korábbi verziója melyet Ashar-nak neveztek. A Brain vírust mindennek lehetett nevezni, de károkozónak a mai értelembe véve egyáltalán nem. Ma 25 év múlva, olyan károkozó programok terjednek, melyekhez képest a legelső mindennek hívató, csak nem károkozónak.
Manapság a vírusok, férgek és egyéb veszélyes programok, már nem csak a különlegesen jól képzett programozók kezei közül kerülnek ki, hanem gyakorlatilag bárki létrehozhat vírusokat ha megfelelő helyről beszerzi hozzá az alkarészeket. A rossz fiúk a hozzávalókat különféle csomagokban árulják, melyek árai a néhány tíz dollártól egészen a 4-5000 dolláros terjedhetnek. Aki ekkora összeget hajlandó kifizetni egy ilyen eszközért, az nagy valószínűséggel ennek a befektetett összegnek e többszörösét szeretné viszontlátni. A drága csomagok némelyikéhez már "terméktámogatás" is jár, ami egészen megdöbbentő egy gyakorlatilag illegális termék használata esetén.
Nem csak a rosszfiúk készítenek olyen-olyan kémprogramokat és vírusokat, de napjainkra már természetesnek vesszük, hogy két konfliktusos ország katonái, először a virtuális térben próbálják egymást meghátrálásra bírni. Ha ez nem sikerül akkor jöhetnek csak a hagyományos értelembe vett csapatmozgással járó hadműveletnek. Ezekben a kiber-háborúkban jól felkészült katonák vesznek részt, akik hosszú évekig tanulják ezt a "mesterséget". Mi egyszerű felhasználók pedig csak reménykedhetünk abban, hogy nem csöppenünk bele egy ilyen háborús helyzetbe, mert ott már valószínű, hogy a vírusirtó programjaink is csődöt mondanak.
Utolsó kommentek