Netidők Blogtársaság

Amikor web2.0-ról, felhasználók által generált tartalmakról beszélünk, elsősorban a blogok és a közösségi oldalak jutnak eszünkbe, és hajlamosak vagyunk megfeledkezni a Wikipediáról. Pedig az online enciklopédia az egyik legszebb példája a „user generated contentnek”: a világ 2 milliárd internetezője szerkesztheti, írhatja; pontosan annyian, ahányan informálódhatnak belőle.

Azt gondolhatnánk, hogy a Wikipediát minden netező ismeri, hiszen a Google találati listáján is rendszeresen belefuthatunk a keresésünkre rímelő wiki-szócikkre. Ennek ellenére a magyar netpolgárok 8 százaléka még nem is hallott a netes enciklopédiáról, további 20 százalékuk pedig bár hallotta már a Wikipedia nevet, igazán nem tudja, mit is takar a szó. Az NRC friss felmérése szerint tehát a netezők kevesebb, mint háromnegyede ismeri a Wikipediát, amely saját magát egy több nyelvű, nyílt tartalmú, a nyílt közösség által fejlesztett webes világenciklopédiaként definiálja.

Akik viszont ismerik, azok használni is szokták, igaz, rendszeres Wikipedia-használónak csak minden harmadik internetező nevezhető. Magyar nyelvű szócikkeket közülük szinte mindenki szokott olvasni, angol nyelvű wiki-oldalakon 43 százalékuk, egyéb nyelven íródottakon pedig 7 százalékuk böngészik. Egy-egy szócikk közvetlenül a Wikipediában történő megnyitása még a rendszeres használóknak is csak az egyharmadára jellemző – sokkal gyakoribb, hogy az olvasók a Google találati listájáról jutnak el az enciklopédiára.

A férfiak és a nők nagyjából azonos arányban használják a Wikipediát, az életkor növekedésével párhuzamosan azonban csökken a használat valószínűsége. Míg a 18-29 éves internetezők közel 60 százaléka tekinthető rendszeres Wiki-használónak, addig az ötven felettiek esetében már csak 17 százalék ez az arány. Az sem meglepő, hogy az iskolai végzettség is hatással van az enciklopédia „forgatására”: az érettségizett, de különösen a diplomás netezők körében több mint kétszer nagyobb arányban találunk rendszeres Wikipedia olvasókat, mint az alapfokú végzettségűek között.

A rendszeres használókban egyébként valamivel pozitívabb kép él a Wikipediáról, mint az alkalmi használókban; de a nagy többség alapvetően naprakésznek, megbízhatónak és alaposnak tartja a benne található információkat. Igaz, maradéktalanul elégedettnek e tekintetben a rendszeres használóknak is csupán 16 százaléka tekinthető.

Az enciklopédiában fellelhető hibákra, hiányosságokra utal az is, hogy a rendszeres használók közül minden hatodik tett már valamit azért, hogy alakítson egy-egy szócikk tartalmán: kiegészítette, kijavította azt, vagy jelezte a pontatlanságot a szerkesztőnek. A Wikipediát rendszeresen böngészők 5 százaléka pedig saját szócikket is hozott már létre.

Esetleges pontatlanságai ellenére azonban azzal nem sokan vitatkoznak, hogy a Wikipedia nagy segítséget nyújt a mindennapokban – az enciklopédiát használók 89, a rendszeres használók 94 százaléka egyetért ezzel az állítással.

Kurucz Imre

A felmérést az NRC 2012. szeptember 23-27. között végezte 1000 internet-használó online megkérdezésével. Az adatbázist az Millward Brown – TNS Hoffmann NOK kutatásának offline adataival súlyoztuk, így az a legfontosabb demográfiai ismérvek tekintetében reprezentatív a legalább hetente internetező 18-75 éves magyar lakosságra nézve.

Úgy tűnik, hogy a kapcsolatépítő közösségi oldalak a különböző országokban legfeljebb a teljes népesség 50%-át képesek rávenni arra, hogy csatlakozzanak. Ez látszik a Facebook adataiból is, ahol legutóbb az amerikai felhasználók számában 1,1 százalékos csökkenést regisztráltak és a Capstone nevű külső elemzőcég tanulmányában azt a becslést tették közzé, hogy kétmillióan hagyták el az oldalt. Nemrégiben volt a Facebook tőzsdei bevezetése és már akkor is szó volt róla, hogy a piac már túlárazta a kapcsolatépítő portált, aminek jelenleg egyébként már 900 millió felhasználója van világszerte. A Netidők asztaltársasága az Index híre alapján beszélgetett a témáról, ennek kivonatát adjuk most közre. Az elején azt latolgatták, hogy vajon a Facebook elérte-e a plafont a felhasználók számában?

Bódi Zoltán: Hát szerintem… mennyi?! egy egész valahány tized százalékos változás még lehet, hogy a mérési hibahatár környékén van…

Nagyistók Tibor: De ez kétmillió ember!

Bódi Zoltán: Igen, ez nagy tömeg, de 1,1 százalék… És a 98,9% meg ott maradt a Facebook-on!



Nagyistók Tibor: Na jó, de több adat is arra mutat, hogy a Facebook-nak most nem egy fellendülős időszaka van. Lásd a tőzsdei buktát…

Bódi Zoltán: Kérdés, hogy a világ többi részén hogy állnak. Mert ha Amerikában – tegyük fel – megtelt a piac, azért rajta kívül még van egy pár hely a Földön, ahol a Facebook elérhető.

Kovács Tücsi Mihály: Igen, meg amilyen politikai helyzet van, lekapcsolnak időnként egy-egy fél országot és akkor rögtön eltűnnek ennyien bármilyen közösségi oldalról!

Bódi Zoltán: De ők nem szállnak ki! Nem szüneteltetik a fiókjukat a Facebook-on!

Kovács Tücsi Mihály: Egyáltalán lehet a fiókot szüneteltetni?

Bódi Zoltán: Igen, törölni nem tudod magad onnan soha, csak szüneteltetni (felfüggeszteni) a hozzáférésedet, úgy, hogy ne lássa senki. De ha meggondolod magad, akkor vissza tudsz menni. Én már csináltam ilyet. Ugyanabban az állapotban tértem vissza, ahogy másfél éve abbahagytam.

Kevin: Viszont azért érdekes, hogy szerintem a tőzsdei buktájuknak nem nagyon van köze szerintem a felhasználóikhoz. Annak inkább ahhoz van köze, hogy miből fognak pénzt csinálni a befektetők. Amíg ingyenesek a szolgáltatások, a felhasználók addig nem nagyon izgatják magukat szerintem.

Nagyistók Tibor: Mindenesetre 900 millió felhasználó van világszerte és lehet, hogy már van egy halom alternatív verzió, például van egy kínai kapcsolatépítő portál, mert ott nem engedik a Facebook-ot. Meg van a MySpace és egyebek… Mutat-e valami trendet a Facebook csökkenése?

Borek András: 900 millióhoz az 1,1 százalék az csepp a tengerben… Nagyon-nagyon-nagyon-nagyon kis szám. És ha jól tudom, ez a kétmillió felhasználó Amerikából tűnt el…

Bódi Zoltán: És nem a globális felhasználószámból!

Borek András: Valószínű, hogy a szaldó pozitív, én ezért nem temetném a Facebook-ot. És az pedig szerintem egy nagy marhaság, hogy összemossák a cég tőzsdei teljesítményét a felhasználók számával ilyen módon. A tőzsdei részvényárfolyam csökkenése nem hozható semmilyen összefüggésbe a felhasználószám akármilyen növekedésével vagy csökkenésével, hanem egyszerűen a cégnek az értékelésében mutat egy mérőszámot.

Nagyistók Tibor: Beleolvasva a hírbe: „A Facebook növekedése éppen abban a 23 országban állt meg, ahol a felhasználói bázis már elérte a teljes népesség 50 százalékát.” Tehát ezekben az országokban megállt. A tőzsdén mindig jelent valamit, hogy ha valami nem felfele megy, hanem pang… Mégis, ha valamit javasolnotok kellene Zuckerberg úrnak, mit javasolnátok, hogy kilendítse ebből a kátyúból a céget és ismét fellendülőben legyen a Facebook?

Borek András: Ingyen semmit. 

(Netidők) 

Hetek óta figyeljük a Google+ szolgáltatás megjelenése körüli híreket. A felhasználói száma olyan gyorsan nő, mint a frank árfolyama, immár inkább a 30 millió felé közelít a regisztrációk nagyságrendje. A Netidők Blogtársaság posztjaiban is lehetett már olvasni a Google+-ról (Facebook vs. Googe+, 3-3 érv a Google+ ellen és mellette), ezúttal a hangzó rádióműsorunk beszélgetésének egy részét tesszük elérhetővé, melynek résztvevői: Gállfy Csaba, a HWSW szakújságírója, Pintér Róbert információs társadalom-kutató és Borek András, a nyílt forrású rendszerek szakértője.

Szilágyi Árpád: Mire valók a Google+ szolgáltatásban látható körök?

Gállfy Csaba: Ez a Google+ egyik legfontosabb vagy legkommunikálhatóbb különbsége a Facebook-hoz képest. A Facebook-ban szemmetrikus kapcsolatok léteznek, tehát ha én bejelölök valakit, akkor ő vissza kell igazoljon, másrészt pedig a Facebook-on nagyon nehézkes megvalósítani azt, hogy a barátaink egyes szegmenseinek küldjünk ki üzeneteket. A tipikus beállítás az, hogy mindenki számára eljut a státusüzenet vagy a megosztott tartalom, videó, képek, bármi, amit megosztunk. A Google+ óriási újítása ezek a körök, amelyekbe ha beletesszük a barátainkat, akkor célzott megosztásokat tudunk végrehajtani. Vagyis a családi fotókat megoszthatjuk a családunkkal és a közeli ismerőseinkkel, míg a táncórával kapcsolatos legújabb fejleményeket megoszthatjuk az ott megismert barátainkkal.

Borek András: A Facebook-on nagyon sok erőforrást éppen a megosztás visz el, az, hogy mindent mindenkivel megosztunk. Azzal, hogy a Google például körökre osztotta ezt az egészet, ő exponenciálisan csökkentette az erőforrásigényt. Azt gondolom, hogy a Google nagyon okosan építette fel technikailag ezt az egész rendszert.

Szilágyi Árpád: Tehát akkor Google+-ban megmondhatjuk, hogy kivel mit osztunk meg, vagy milyen csoporttal mit osztunk meg?

Gálffy Csaba: Pontosan. És ugyanehhez kapcsolódik az aszimmetrikus kapcsolatok alkalmazása is, vagyis az, hogy ha beteszünk valakit egy körbe, az azt jelenti, hogy amit nyilvánosan megoszt, az megjelenik a mi listánkban, míg az, amit mi osztunk meg, az nem feltétlenül jelenik meg az övében, addig amíg ő is vissza nem jelöl minket. Ebben a tekintetben ez egy Twitterhez hasonló megoldás, ami megengedi az aszimmetrikus kapcsolatokat is.

Szilágyi Árpád: Az aszimmetria előny vagy hátrány?

Pintér Róbert: Szerintem alapvetően előny. A Facebook-nak a legnagyobb gyengesége az, hogy képtelen lemásolni az offline életből vett személyiségeinket. Egy ember valójában nem egy ember, hanem embereknek a sokasága, annak megfelelően, hogy milyen kapcsolatrendszerekben van. Nekem van egyetemista baráti köröm, esetleg valamilyen hobbit űzök, vagy éppen idejövök ebbe a rádióműsorba, az asztaltársaságba… tehát az embernek különböző csoportokkal van kommunikációja és a Google ezt tudta fantasztikusan megoldani, hogy képes vagyok általa ezeket az identitásokat nagyon egyszerűen menedzselni. Ebben az a fantasztikus, hogy nem az történik, hogy „na ezt inkább ki sem rakom”, mert mondjuk túl személyes, vagy inkább csendben maradok. Készítettünk ilyen vizsgálatot tavaly, hogy hogyan kommunikálnak az emberek ezeken az oldalakon: sokan kommunikálnak, az emberek negyede vagy harmada, mindenféle dologról. Valakik meg csak egyszerűen hallgatóznak: odamennek és nem mondanak semmit, mert félnek attól, hogy ki fogja azt majd elolvasni, ki fogja majd megnézni, és így inkább nem mondanak semmit. Tehát ha így lehetővé válik az, hogy célzottan, bizonyos emberek számára, viszonylag juttathassak el üzeneteket akár családi fényképeket, vagy hogy mi van velem, vagy pl. híreket meg lehet osztani, az akkor az embereket aktívabbá teszi ebben a közösségben. Valójában a nagy kérdés itt van: hogy ha a Google+ átmegy bétából aktív szolgáltatásba és mondjuk megnyitja a tágabb közösség felé ezt a rendszert, akkor elkezdik-e az emberek használni. Odamennek, megnézik, megcsinálják a profiljukat, egy-két embert felvesznek és aztán esetleg otthagyják az oldalt? Mutatnak erre statisztikák, hogy egyre kevesebben vagy kevesebb ideig használják az oldalt. Ha nem szokunk át a Facebook-ról, akkor hiába van egy jobb rendszer. Ezt a fajta rivalizálást már több esetben megfigyelhettük akár a számítástechnikában, hogy van egy jobb dolog, aztán mégsem terjed el – tehát egyáltalán nem biztos, hogy a Facebook-ot ezzel is sikerül esetleg letaszítani a trónról.

Szilágyi Árpád

Néhány hónapja - egy ismerősöm unszolására - gyanútlanul regisztráltam a Facebook-on. Miközben mellettem mindenki életét megváltoztatta a velük is megesett szomorú tény, - ismerőseim egy részének nincs olyan alkonya, estéje és éjszakája, hogy a Facebook vagy a többi közösségi hely ne kapna benne döntő szerepet -,  a grófi elmebaj épp úgy a szokásos mederben csordogál, mint azelőtt. Ugyan voltak kisebb zavarok, kilengések, főleg az elején. Például  lett 273 barátom úgy, hogy amúgy lövésem nincs sokukról: kicsodák ezek egyáltalán, akikről meg van, általában életem egy bizonyos szakaszában voltak mellékes kapcsolatok, na de a BARÁTSÁG az egészen más kategória. Emellett a regisztráció óta vadidegen barátok "ajánlanak" olyan könyveket és rock-koncert (!) jegyeket, melyeket nyilván az életben soha nem fogok elolvasni vagy megvenni, tk. azért, mert klasszikus zene és jazz-rajongó vagyok, valamint nem élek Németországban (sajnos), ennek ellenére rendületlenül tele a mailboxom ezekkel az ostobaságokkal. (Ha viszont írok az illetőnek egy teljesen hagyományos, mezítlábas, facebook-talan mailt, esze ágában sincs válaszolni.) Olyan ez, mintha a barátnőmmel - ha volna - arról beszélgetnék, hogy tényleg Perwollal mosta-e ki a blúzát, mire ő előhúzná a mosóport. Abszolút életszerű, nem? :-)

Emellett a Facebook ügyel arra, hogy betartsam a társadalmi látszatok és látszatkötelességek iránti fokozódó igényt, bájos figyelmeztetések jelennek meg, hogy ezen a héten épp melyik "barátomnak" van születésnapja, szerezzek neki örömet egy köszöntéssel.

Elhatároztam hogy NEM szerzek. Primitív, antiszociális, facebook-talan lény leszek, a lehető legtahóbb, akit csak hátán hordott a net.
Rezervátumot alakítok ki a világfaluban, téli magányom márpedig igazi, ősmagyar, grófos téli magány lesz, mindenféle látszat-fogyasztói facebook-napfény nélkül. Petőfi, A puszta télen, Bach, e-mail, telefon, személyes találkozók. Szükségtelenül nem bratyizunk a globál-mániában, át-átkiabálva a szemközti kontinensre monitor-előtti pletyózós padocskánkról, nem teszünk úgy, mintha e látszatvilág lenne a valós tartalma életünknek, s legfőképp: nem küldök külső figyelmeztetésre "eszembe jutó" - amúgy tökéletesen elfeledett - "barátaimnak" bármit is. Nyomasztó belegondolni, hogy a nekem üdvözleteket küldők hány százaléka tudja: ki is vagyok egyáltalán és kinek küldik a köszöntést. Nem megyek fel, nem írok, nem válaszolok. Majd ha MAGAMTÓL eszembe jut X vagy Y, akinek TÉNYLEG szeretnék kívánni ezt-azt, megteszem.

A stratégia máris eredményeket hozott, a bejövő feleslegességek mennyisége a negyedére csökkent. Ugyanakkor a helyzet tényleg aggasztó. Egyik alkalommal elcsíptem egy beszélgetést a liftben: "Te is fent leszel a Facebook-on ma este? Akkor.... " - és így tovább. Ez tehát igazi program, sőt. Vajon miből maradhatok ki, ha nem vagyok fent?

Pár hónap facebook-os rémálom után a következő derült ki: ha az az élet - márpedig úgy tűnik, nálam legalábbis ezt hozta be leginkább a Facebook, mint "alnet a főneten belül" -, hogy mind a 273 "barátom" lépéseiről kéretlenül is értesülök - ami, hadd valljam be, egyáltalán nem érdekel -, valamint jelentéktelen "témák" ostobaságaira kell vesztegessem a drága időmet - mivel felület és szereplő van, csak épp a TARTALOM nem akar megszületni -, nem hiszem, hogy akkorát vesztenék facebook-talan létemmel. Egyfolytában arra jutok, hogy ha VALÓS tartalmat szeretnénk, mely megemeli szellemi életünk színvonalát, az nem táplálkozhat saját magunkból, nem eredhet a "magunkfajta amatőr" forrásából. Az igazi, ADOTT (közvetített) tartalomnak jócskán felül kell múlnia a befogadó közeget - lásd a régi televíziós adások és a "köz" viszonyát, ahol a tévé, a megszólalás, a szint ÉRTÉK (és javarészt jellemző érték) volt, szemben a mai televíziós produkciók és a köz sajnos közös nevezőn lévő nívójával. Valamiért az az érzésem: közösségi önhülyítés folyik elképesztő méretekben, bárki bármit állíthat, még úgy is tűnhet: ez a helyes álláspont, de ha jön valaki, aki TÉNYLEG tudja az igazságot, már szóhoz se juthat az össz-világméretű letyefetye zsongásában. Ráadásul, mivel minden kérdésnek túl sok lehetséges, hihető válasza van, hiszen egyre többen vagyunk egyre több, de nem rendszerezett és nem tanult információval felvértezve, el kell fogadjuk: EGYIK VÁLASZ SEM lehet kielégítő módon, 100 %-ban igazi, helyes, helytálló. Hiszen RÉSZIGAZSÁGOKKAL mindenki szolgálhat, és az adott részletben akár még igaza is lehet. Na de hol van ez a TELJESSÉG megérintésére tett kísérlet igyekezetétől, megalapozott kijelentéseitől, ezerszer is újra ellenőrzött adataitól? Így aztán "Facebookilag" is meg netileg is - maradunk saját magunknak. Igazi közlendőnk valójában nincs, nem is lehet, mert ahhoz már TUDNI kellene valamit, nem csak sejteni, vélni és gyanítani. A technológia - a MEGOSZTÁS TECHNOLÓGIÁJA, lásd tk. a Facebook - előállt, de az a kérdés továbbra is megoldatlan: mit is osszunk meg rajta, illetve van-e bármi is, ami ezt a megosztási képességet igényli. Fiala János kollégám mondta egyszer azt: a hallgatói telefonok beadásával elértük, hogy a Hallgató immár legálisan BETÖRHET a rádióműsorokba. És - teszem hozzá - immár a saját, általa elfogadható szintre züllesztheti a központi közlés színvonalát, elég, ha megnézzünk sikeres kereskedelmi csatornáink nívóját, szereplőit, pl. a kabaréban elhangzó viccek TÉNYLEGES szellemi tartalmát és jellegét.

További kérdés: ÉRDEMES-E kísérleteznünk a teljesség - vagy legalábbis annak látszata - birtoklásával, most, hogy technikailag immár az uralható "szellemi térség" sokszorosa állhat rendelkezésünkre, tk. a Facebook révén is. Eddigi eredményeink siralmasak. Valóságshow-k - valahol a Facebook-postám 95 %-a egyfajta "személyre szabott grófos valóságshow-ként" jelenik meg -, és egyelőre semmi más.

Mindig ugyanoda jutok vissza: bárcsak lenne EGYETLEN igazán jó, hiteles, értelmes forrás, olyan, amire ÉRDEMES lenne időt szánni, ahol a közlés ismét ünnep, egyediség, gondolat- és figyelemirányító ESEMÉNY lehetne.
De ennek már lőttek. A világméretű pletyó zsongása - a "nemzetközi helyzet" - fokozódik, világfaluban HISSZÜK - vagy akarjuk hinnni - magunkat (lásd esti facebookozás, a legújabb kórusmű: Kodály: Facebook a székelyeknél... :-))) -, miközben a köztünk lakó, TÉNYLEGES jeges űr - by József Attila - talán hidegebb, mint valaha.

Egyetlen szerencsénk van: hogy nem derül ki. Ugyanis a nagy virtuális összemelegedés álarca felett érzett kollektív örömben senki nem veszi magának a SZEMÉLYES KAPCSOLAT sokszor kiábrándító, jeges VALÓSÁGÁVAL való, tényleges szembesülést.

Gróf Miklós

Hogyan használják az internetet a mai 15-25 éves fiatalok? Ugye érezzük, hogy ez a kérdés sok elemből áll… Az NRC Piackutató VMR.cool című évente elvégzett kutatása pedig igyekszik megtalálni a válaszokat. A kérdéseket a neten teszik fel és így a válaszok is a neten érkeznek meg. Kurucz Imre kutatási igazgatót kérdeztem.

Kurucz: Ebben a korosztályban már bőven 80% felett van az internetezők aránya, így tulajdonképpen az az extrém, ha valaki nem használja a netet – ők a lemaradók – így tehát erről a korosztályról eléggé átfogó képet ad ez a kutatás, még akkor is, ha csak a netezőket nézzük. Sokszor az internetre még mindig azt mondják, hogy egy fiatalos médium, pedig hát most már a felnőtt lakosságnak több mint a fele netezik. Ha arra gondolunk, hogy akik tíz évvel ezelőtt kezdtek fiatalként netezni, azok most már lassan a 30-as éveikben járnak. Úgyhogy a most vizsgált csoportot olyan fiatalok alkotják (főleg, ha a 15-25 éves kör alsó harmadát nézzük), akik már tényleg abban nőttek fel, úgy kezdtek írni-olvasni tanulni, hogy ott volt az internet – így egészen mások a szokásaik meg az attitűdjeik az internettel kapcsolatban.

Szilágyi: A kutatás nevében a cool csak az életkorra utal vagy pedig kifejez valamit a vizsgált témák közül is?

Kurucz: Ez a cool életérzés leginkább a fiatalokra jellemző. Ha azt mondjuk, hogy cool, akkor mindenképpen valami fiatalos dologra gondolunk. Ezt szeretné kifejezni a kutatás neve.

Szilágyi: Mi jellemző a fiatalok internetezési szokásaira a mai Magyarországon?

Kurucz: Leginkább ők látogatnak olyan weboldalakat, ahol le lehet tölteni különböző zenéket, videofilmeket, és ők a videomegosztó webhelyek rendszeres látogatói is…

Szilágyi: 25 év felett csökken a hajlandóság, hogy letöltsenek, torrentezzenek?

Kurucz: Igen, a fiatalokra inkább jellemző, de ebben a korosztályban is inkább a fiatalabbakra jellemző ezeknek az oldalaknak a látogatása. Természetesen közösségi oldalakat ugyanúgy látogatnak, mint az idősebbek – ebben kevésbé van különbség az egyes korosztályok között. Sőt, tudjuk, hogy nagyon sok 50 feletti internetezőt is éppen a közösségi oldalak vonzottak be az internetezésbe. Mondjuk, amiben inkább eltérnek az idősebbektől, az olyan szolgáltatások igénybevétele, mint az internetes vásárlás, tehát ez inkább a 30-asokra kezd jellemzővé válni, vagy például a hírportálok, gazdasági site-ok látogatása kevésbé jellemző a fiatalokra. Náluk, ha mondjuk azt kérdezzük, hogy mi az internetnek a legfontosabb funkciója, akkor a kapcsolattartást jelölik meg, tehát számukra az internet a kapcsolattartásnak a legfontosabb eszköze. Ezt fejezi ki, hogy közösségi oldalakat látogatnak, ez mutatkozik abban, hogy ők használják a legaktívabban a különböző chat-programokat (főleg az MSN Messengert, de a Skype-ot is), ők akár a legközelebbi ismerőssel is az interneten tartják a kapcsolatot.

Szilágyi: Az e-mailnek hogyan változik a szerepe a fiatalok életében? Régóta tudjuk az e-mailről, hogy a legfontosabb internetes alkalmazás majdnem mindegyik korosztályban, de talán ez a hangsúly elmozdulhat…

Kurucz: Igen és ez valószínűleg meg is érne egy külön kutatást. Ennyire kifejezetten az e-mailt ebben a felmérésben nem vizsgáltuk, de azért az látható és a tendenciák is ezt mutatják, hogy az e-mailnek a szerepe valóban a hétköznapi kapcsolattartásban kezd visszaszorulni. Mondjuk fájlok küldésére még e-mailt használják inkább – de többek között a közösségi oldalaknak a chat szolgáltatásai már a hagyományos üzenetküldő programokat is veszélyeztetik, kiváltják. Mert valóban, ha egy közösségi oldalon elérhetek minden olyan funkciót, ami a kapcsolattartáshoz szükséges, akkor miért használnék több platformot ehhez?
Gyakorlatilag nincsen olyan internetező, aki nem használ e-mailt – én úgy fogalmazom tehát, hogy a kapcsolattartás bizonyos formái eltűnnek az e-mailből. Nyilván egy hivatalos vagy munkahelyi kapcsolattartásban ugyanúgy megmarad majd az e-mail használata.

Egyébként az e-maillel szemben pont az üzenetküldő szolgáltatásoknak, vagy akár közösségi oldalaknak még az egy előnye, hogy tudom, ha valaki jelen van, tehát ha küldök neki valamit, akkor nagy valószínűséggel azonnal látja, azonnal megkapja. Tehát a gyors azonnali üzenetekre valószínűleg nem csak a fiatalok, hanem az internetezők többsége is inkább használ ilyen platformokat, mint mondjuk küld egy e-mailt.

Szilágyi: Említetted az előbb, hogy a híreket kevésbé olvassák a fiatalok. Ez azt is jelenti, hogy aki el akar jutni a fiatalokhoz, azoknak meg kell keresni azokat a csatornákat/weboldalakat, amik kifejezetten a fiatalok számára vonzóak?

Kurucz: Ha a fiatalokat el akarja érni egy hirdető, akkor nem is biztos, hogy csak azt kell nézni, hogy hol érhetjük el őket, hanem azt is, hogy hogyan. Tehát az ő esetükben már nem biztos, hogy azok a hirdetési megoldások működnek, amelyek mondjuk a mi korosztályunknál még igen. Pár napja hallottam egy előadást a fiatalokról és ott is az jelent meg, hogy ők már egy egészen más tempójú világban élnek. Nekik azok az üzenetek, amik még számunkra létezőek, nem biztos, hogy az ő agyukba egyáltalán eljutnak és az ő érdeklődésüket felkeltik. Illetve mondjuk a zene-buli jelszavak mögé egyébként egyre gyakrabban odakerül a web2 is, tehát valószínűleg nekik a web2-es alkalmazásokban kell elrejteni azokat az üzeneteket, amiket egy hirdető szeretne feléjük kommunikálni.

Szilágyi: A fiatalok internetezési szokásai nagyon mások, mint az idősebbeké, vagy pedig alapvetően hasonlóak kisebb eltérésekkel?

Kurucz: Kedvelem azt a megkülönböztetést, hogy létezik hasznos meg szórakoztató internet, ami azt jelenti, hogy minden ember életében van az internetnek hasznos funkciója is, meg szórakoztató is. Ahogy idősödik valaki, annál inkább úgy tűnik, hogy kihasználja azokat a funkciókat az interneten, amelyek hasznosak. Gondolok itt a bankolásra, vásárlásra, vagy ügyek intézésére. A fiatalok csoportján belül a legfiatalabbak egyértelműen azt mondják, hogy számukra az internet inkább szórakozás. Nyilván az életük része, nem tudnának nélküle meglenni, de ez a szórakozásnak az eszköze. Számukra a kapcsolattartás is sokkal inkább a szórakozást jelenti, tehát az, hogy „dumcsizok a haverokkal”, az nem egy hasznos dolog ilyen szempontból, mint inkább unaloműzés, időtöltés. Ezért látogatják a közösségi oldalakat nagy arányban, mert ott is nagyon kevesen vannak, akik kifejezetten hasznos céllal mennek fel a közösségi oldalra. Egyszerűen időtöltésből vannak ott és ott élnek egy második életet.