Netidők Blogtársaság

Gyakran találkozom kedvenc közösségi oldalamon olyan posztokkal, amelyek különböző ételek fotóit tartalmazzák. Nem akármilyen ételfotókról van ám szó, nem holmi receptajánlásokra gondolok (olyanból is van elég sok), hanem az „ezt eszem most”, „ezt főztem/sütöttem most” című bejegyzésekről szeretnék értekezni. Nyilván mindenki találkozott már ilyesmivel. Fölmerül a kérdés, hogy miért tesszük mindezt. Miért tesszük közhírré azt, hogy mit eszünk éppen vagy mit főztük. Ez a téma jellemzően magánügy vagy éppen azokra tartozik, akikkel együtt étkezünk, tehát semmiképpen sem nyilvános. A Facebookon nyilvánosan közzé tett ilyen tartalmú képek viszont kilépnek a magánszférából. Mi az oka ennek az ellentmondásnak?

A Facebook olyan színtér, amely kiválóan alkalmas az önnépszerűsítésre, az önpromócióra, hisz a sok pozitív tartalmú információból ki akarunk tűnni valahogy. A Facebook alapfilozófiája a pozitív, közösségépítő gondolatok, információk népszerűsítése. Éppen ezért a legtöbb felhasználó igyekszik az önképét javítani, az arculatát építeni, némiképpen dicsekedni vagy tudatosan építeni a saját márkáját. Ennek lehet az eszköze az, hogy éppen milyen jót, ízleteset, különlegeset vagy éppen egészségeset eszem.

Másik oldalról megközelítve a jelenséget könnyen beláthatjuk, hogy a Facebook nyilvánossága látens nyilvánosság, azaz lappangó, nem találkozunk szemtől-szembe a közönségünkkel. Amikor a Facebookon posztolunk valamit, akkor csak a számítógépünket vagy az okostelefonunkat látjuk, és nem azt az átlagosan párszáz ismerőst, akivel egy átlag Facebook-felhasználó rendelkezik. Arról nem is beszélve, hogy a közösségi oldalakon visszaigazolt ismerőseink vegyes összetételűek, a szűk családtagtól kezdve a több évtizeddel ezelőtti általános iskolai osztálytársunkon át a munkahelyi kollégáinkig sok mindenki található a Facebook-ismerőseink között. Jellemző, hogy így is nevezzük: Facebook-ismerős, hisz csak itt minősülnek egységesen „ismerősnek”, a valós életben nem taroznának egy csoportba, hisz minden embernek különböző státuszúak az ismerősei, kapcsolatai. A legfőbb csoportok a belső család, közeli hozzátartozó, partner, életvitelszerűen együtt élő társ; munkahelyi, iskolai társak, kollégák; barátok, közeli ismerősök; távoli ismerősök, távoli családtagok, akikkel nem ápolunk intenzív, napi kapcsolatot; alkalmi kapcsolatok, ismeretségek. Nyilvánvaló, hogy mindezekkel nem osztanánk meg a valós életben azt az „örömhírt”, hogy éppen milyen ételt eszünk vagy főzünk. A Facebookon viszont mindezzel a sokszínűséggel nem találkozunk, így sokkal könnyebb alapvetően magánjellegű információkat (mint például az étkezésünket) mindenkivel tudatni.

Az ételfotók, sőt az étel mellett készített szelfik célja a dicsekvés, az önnön tehetségünk (ha a saját főztünkről van szó), illetve a gasztronómiai ízlésünk, sőt a vendéglátónk gasztronómiai ízlésének, konyhai kultúrájának a népszerűsítése. Ez is közösségformáló erő, ez is önnépszerűsítési eszköz. Az étkezésünk részleteinek a nyilvánosságra hozatala is jól jelzi, hogy a közösségi oldalakon megváltozott a magánszféra és a nyilvánosság határa, viszonya: ami hagyományosan magánügy volt, az a Facebookon nem egyértelműen magánügy már, elég egy megosztás, és már közüggyé válik. Ennek a jelenségnek a gyakorisága bátorítja a felhasználókat ennek a kommunikációs magatartásnak a követésére.

Bódi Zoltán

Milyen feliratokra számítsunk a jövőben, ha mindennapossá válnak a ma még sci-finek tűnő technológiák, mint a vezető nélküli autó vagy az intelligens kontaktlencsék? Érdekes képösszeállítás látható a témában a Signs from the Near Future Tumblr oldalán.

Helyenként persze vicces, hogyha ezek a technológiák elterjednének, akkor éppen hogy nem lenne szükség néhány itt szereplő képzeletbeli feliratra, hiszen ezek a közös tudáskincs részét képeznék, felesleges volna folyamatosan emlékeztetni rájuk. Mintha ma minden autómobilra ki kellene írni, hogy "Vigyázat, gyorsan mozgó jármű" vagy a metróra, hogy "Ön most bányavasutat vesz igénybe, vigyázzon, sötét lehet". Persze, tudom - gondolhatnánk, hiszen ez már az életünk része. De ettől függetlenül is érdekes az oldal, mert betekintést nyújt a jövőbeli hétköznapokba: ma még izgalmas és érdekes, akkor pedig, amikor megéljük majd, hétköznapi lesz és "szürke".

Pintér Robesz

Persze kell hozzá egy kis célhardver is, de máris kommunikálhatunk füstjelekkel.

Pár napja egy közeli rokonom megkérdezte, hogy milyen tabletet vegyen, ha 20-30 ezer forintot szánna az egész vásárlásra. Elsősorban netezésre, videók megnézésére, egy kis játékra és térképes navigációra szeretné használni és fontos számára az akkumulátor idő. A jó hír az, hogy még ilyen összeg mellett sem kell nagy kompromisszumokat kötnie annak, aki tabletet szeretne. Viszont 1-2 dolgot érdemes észben tartani.

Ha valaki nem szán ennél többet vagy jóval többet a táblája beszerzésére, akkor elsősorban a belépő szintű androidos készülékek között ildomos körbenéznie. Mivel az android uralja a tablet piac közel 70%-át már, nehéz is mást venni, pláne ebben az árkategóriában. Fontos viszont, hogy olyat androidos tabletet válasszunk, amin nem csak a gyártó saját (többnyire szegényes) alkalmazásboltja elérhető, hanem a nagy, rendes alkalmazásbolthoz (Google Play) is csatlakozik, különben nem fogunk tudni bármilyen androidos appot rátelepíteni, ami később keserű szájízt okozhat. Az, hogy egy tablet hozzáfér-e az alkalmazásbolthoz rendszerint egy termékleírásból vagy terméktesztből kiderül, ha rákeresünk a kiszemelt készülékre a neten, de mostanában már az ilyen eszközök a gyakoribbak.

Androidra egyébként több ezer(!) gyártó van, a nagyok (például a Samsung, az Asus, a Lenovo vagy az Acer) eladnak fejenként legalább 1-2 millió tabletet negyedévente, viszont a kicsik piaci részesedése összességében majdnem 40% körül van a teljes piacon és az előző negyedévben 17,5 millió ilyen egyéb gyártótól származó tabletet vettek a világon. Jól látszik tehát a trend, hogy az olcsóbb, kevésbé márkás tabletek előretörnek szinte mindenhol.

Persze a no name gyártók között is vannak különbségek, idehaza például nagyon erős tablet fronton a myaudio (piacvezető a Samsung vagy az Apple előtt) – egyébként magyar cég, bár ugyanúgy Kínában gyártják az eszközeiket, mint szinte bármelyik másik márkának. Ezek mellett belépő árszinten érdemes lehet megnézni például a Wayteq vagy a ConCorde készülékeit, ezek ugyanis nem teljesen ismeretlen márkák, de nem is olyanok, ahol csak a névért ad ki valaki jelentős plusz összegeket.

Ami a működési időt illeti, biztos találni olyan modellt, amiben cserélhető az akkumulátor, de inkább az szokott jellemző lenni, hogy ehhez nem lehet hozzányúlni (tehát a hátlap nem levehető és az akkumulátort nem lehet otthon eltávolítani). Viszont hordozható akksi töltőt be lehet szerezni, az a tableten túl telefonhoz és akár hordozható DVD lejátszóhoz is jó lehet, így én inkább ezt javasolnám, mint a plusz akkumulátort, ami csak egyetlen készülékhez jó és macerás lehet a ki-behelyezése.

A tablethez persze kell internet is, alapból nyilván az otthoni, munkahelyi vagy egyéb wifivel használjuk a készüléket. Ha utazás közben is hozzá szeretnénk férni az internethez, akkor választhatunk mobil internetes modellt (többnyire felárral), ez esetben készüljünk fel, hogy a 3G csak akkor működik, ha mobilnet előfizetést veszünk hozzá, ez legalább havi 1-2 ezer forintba kerül, illetve bizonyos előfizetésekhez lehet 2 sim kártyát igényelni és ugyanazt az adatcsomagot használni az okostelefonhoz és a tablethez. Ha van már okostelefonunk és azon van mobilinternet kapcsolat, akkor megoldás lehet az is, hogy a telefonkészülék internet elérését osztjuk meg a tablettel – ez a nagy mobil platformokon (android, iOS, Windows Phone) ma már mind elérhető.

További szempont lehet, hogy térképes navigációra is alkalmas legyen az új kütyünk. Ha van GPS a tabletben, akkor kültéren bárhol fogja a jelet, de csak akkor jeleníti meg térképen a helyzetünket, ha hozzáfér egy térképhez. Ehhez vagy kell egy offline is működő térkép (választásunktól függően ennek akár a tablet árával vetekedő plusz költsége is lehet), vagy állandó online kapcsolat, amin keresztül útközben is le tudjuk tölteni a térképet. A Google Maps (az android ingyenes saját térképe) tudomásom szerint csak bizonyos sugarú területet tölt le előre offline üzemmódhoz, de nem komplett térképeket. A legtöbb nagy térképes szolgáltatás (például a Google-é vagy Apple beépített térképe) nem működik teljes funkcionalitással offline (ezt leginkább a Nokia oldotta meg, egyelőre viszont nekik még nincs saját tabletjük). Szóval offline navigációhoz egy megfelelő, offline is működő alkalmazásban érdemes gondolkodni. Az android alkalmazásbolt egyebként PC-ről is böngészhető, bármilyen speciális célra szeretnénk egy tabletet vásárolni, előre utána lehet nézni a témának, hogy van-e olyan alkalmazás, ami majd kielégíti az igényeinket. Az androidos offline navigáció amúgy egy elég népszerű a kérdés az interneten…

Végül a készülék kiválasztásánál szerintem érdemes még odafigyelni a processzorra és a memóriára, bár az elején lehet, hogy azt gondoljuk, csak netezésre kell a tablet, de idővel szinte biztos rakunk rá néhány játékot és az gyenge hardveren szaggathat, ami jelentősen rontja a játékélményt. Két magos processzor és 1GB memória szerintem ajánlott és legalább android 4-es rendszer (mert a legújabb alkalmazások a régebbi androidon nem biztos, hogy elfutnak). Ezekkel az elvárásokkal egyelőre pont beleférünk a célul tűzött 30 ezer forintos lélektani határba.

Pintér Robesz

A mobil pénztárca hazai tesztjének indulása és a Telekom aktivitás kapcsán több helyen lehetett olvasni a mobil fizetésről a héten (például itt vagy itt). Jómagam szerdán egy, kifejezetten a témával foglalkozó rendezvényen adtam elő (Mobilfizetés A-Z szeminárium). A téma sokakat foglalkoztat: bankokat, mobil szolgáltatókat, kereskedőket, kártya társaságokat, megoldás szállítókat... De vajon az emberek felkészültek-e már idehaza a mobil fizetésre? Értik-e egyáltalán mi ez az egész?

Ha körbenézünk, akkor azt látjuk, hogy a kérdés nehezen megválaszolható, mert nem nagyon vannak adatok, de néhány szám azért hozzáférhető, érdemes volna ugyanakkor egy feltáró kutatást csinálni a témában. Az Ipsos tavalyi Mobinauta kutatása szerint mindössze a telefonnal rendelkezők 4%-ára igaz, hogy egy átlagos napon fizetésre használja a telefonját, miközben összehasonlításképpen például 65%-uk telefonál vagy 29% Facebook-ozik. Ezzel a mobil fizetés inkább a ritkán űzött tevékenységek közé tartozik, amit kvantitatív (kérdőíves, nagy mintás) kutatásokkal nehéz is megfogni. Az NRC szintén tavalyi kutatása szerint egyébként az internetezők 25%-a szokott egyáltalán mobiltelefonnal fizetni. A legnépszerűbb tevékenységek az autópálya-matrica vásárlás, a lottószelvény kifizetése és a parkolás. A szerencsejáték eleve állami monopólium, a másik kettőt pedig most államosítják... 

De a mobil fizetés nem csak ezeket, az alapvetően SMS-alapú és részben telefonszolgáltatókhoz kötődő kényelmi szolgáltatásokat jelenti. A QR-kódhoz (is) kötődő MasterCard Mobile megoldása már hónapok óta elérhető, a szolgáltatást 100 ezren használhatják (ez nagyjából a 2,8-3,2 millió okostelefonos 3-3,5%-a lehet). Az NFC révén ezzel egy időben pedig már egy újabb technológia is van a láthatáron, ami a teljes pénztárcát képes lehet kiváltani (leszámítva az abban hurcolt óvszert), nem csak a készpénzes vagy kártyás fizetést. A „csőben” pedig feltehetően várakoznak azok az új eljárások is, amelyek még távol vannak a megvalósulástól. Mindennek köszönhetően az, hogy „mobil fizetés” egyszerre több dolgot jelent, ahol a múlt (SMS – autópálya-matrica és parkolás) a jelen (QR kód - MasterCard Mobile) és a jövő (NFC – mobil tárca) technológiái egybeérnek. Az új megoldásokkal és az általuk jelentett lehetőségekkel most kezd (újra) ismerkedni a szakmai közönség, ezek után feltehető, hogy a laikusok számára még inkább egybetorlódik a három dolog és nem igazán értik, hogy mit jelent a mobil fizetés, egy ilyen rendszerben kik a szereplők, kinek fizetnek miért.

Persze az egyszerű felhasználó – érthető okokból – azt nézi, hogy mitől lesz neki jó egy ilyen új rendszer?

Hazai felhasználók lamentálnak a mobil fizetés előnyeiről a HWSW cikke kapcsán (forrás)

Legyen olcsóbb, egyszerűbb, kényelmesebb – esetleg divatosabb – különben nem fogja használni. Arról már nem is beszélve, hogy a hazai, készpénz központú mentalitást igen nehéz megváltoztatni, amint azt a bankkártya bevezetése kapcsán 20 éve folyó harc mutatja (sokan még most is csak kiveszik a fizetésüket a kártyával és utána készpénzben költenek). Az eNet e-kereskedelmi kutatásaiból is jól látható, hogy még az interneten(!) is a készpénzt részesítjük előnyben, hiába van lehetőség alternatív fizetési megoldásokra az internetes áruházakban, a legtöbben még mindig a készpénzben fizetnek átvételkor (73% választja ezt a megoldást az összes vásárló közül).

Persze nem baj, hogy a bankkártya használata nem különösebben ágyazódott be a hétköznapokba, így még egyszerűbb lenne áttérni a mobil fizetésre, mert a kártyával kapcsolatos bizonyos fejlesztések egyszerűen kihagyhatóak, a technológia átugorható (ahogy például a csekkönyvezés is ismeretlen jelenség idehaza). Persze nem eszik olyan forrón a kását… Az NFC alapú mobil pénztárca tesztje most kezdődik idehaza, amiből sok minden ki fog derülni. Az én megérzésem az, hogy a részben a szürke gazdasághoz kötődő „zsebbe adják a fizetést” jelenség miatt a magyarok még sokáig ragaszkodni fognak a készpénzhez. A jövő azonban úgy tűnik, hogy a mobilé, a Visa például azt várja, hogy 2020-ig a fizetési tranzakciók fele mobil lesz a saját rendszerében. Ők pedig csak értenek hozzá.

Pintér Robesz