Netidők Blogtársaság

Múlt héten meg úgy tűnt, hogy a Surface-szel a Microsoft az új Apple, de tegnap óta egyértelműen a Google pályázik erre a címre. Legalábbis nálam. Mert míg a Microsoft „csupán” a tabletből csinál végre egy használható eszközt (több mint 10(!) évvel évvel az eredeti koncepció bejelentése után már igazán ideje volt valakinek), addig a Google valami újjal állt elő tegnap, csakhogy úgy ahogy azt az Apple-től szoktuk meg az elmúlt években. Hogy tényleg sikerül-e ellopniuk a showt az Apple elől, az persze ezeknek a termékeknek a majdani piaci fogadtatásától függ. Az azonban biztos, hogy jelenleg nem az Apple a leginnovatívabb a nagyok közül. És valljuk be őszintén, ma már ennek is hírértéke van.

Ettől még mondjuk semmi sem veszélyezteti most vagy a közeljövőben az Apple sikereit és részvényárfolyamát - mert ahogy a Nokiánál láttuk, egy jól menő cégnél éveken át tartó stratégiai és taktikai baklövéseknek a sorozata kell ahhoz, hogy teljesen megroggyanjon a cégbe vetett bizalom és a részvények közel fabatkát se érjenek. De ne szakadjunk el a témánktól.

Amit az Apple nagyon jól csinál az a hardver és a szoftver integrálása, a felhasználói élmény előtérbe helyezése, a termékek iránti vágyakozás megteremtése és folyamatos fenntartása, végül mindezek egyfajta eredőjeként egyes iparágak teljes kifordítása önmagukból és lenyűgöző megújításuk (ebben Steve Jobs volt a látnoki mester), miközben állva hagyják a versenytársakat. Most ebből az innovációs dinamikából láttunk valamit megvillanni a Google-nél.

Ha szűken, a számokat nézzük, akkor a Google már legyőzte az Apple-t az androiddal - a platform részesedése az okostelefon piacon a legmagasabb (a tablet esetében korántsem ilyen kedvező a kép). Az Oracle perben napvilágra került információk szerint mondjuk pénzt nem igazán a Google csinált ebből a győzelemből, hanem a nevető harmadik Samsung. A Google persze nem győzhet mindenhol, de a többfrontos háborúban, amit folytat (például a böngésző piacon a Microsoft és a Mozilla ellen, okostelefon és tablet fronton az Apple ellen, vagy a közösségi médiában a Facebook ellen) vannak igazán jó húzásai. Ahhoz azonban, hogy igazán az élre törjön, olyan innovációs lendületre van szüksége, mint amit az Apple-től láttunk az elmúlt évtizedben. Méghozzá folyamatosan. Ezért a kulcs kérdés az, hogy vajon a tegnapi Google show egyszeri alkalom volt vagy egy nagyszerű menetelés kezdete? Bizonyos szempontból – a fogyasztók, végfelhasználók számára – teljesen mindegy, reméljük ugyanis, hogy a versenytársak felveszik a kesztyűt és kiváló, de megfizethető árú termékekkel, fognak minket fogyasztókat kényeztetni, bármelyik táborhoz tartozzunk is. Hajrá!

Pintér Robesz

Vajon mit változtatott meg az okostelefon és még korábban az internet az életünkben? – tette fel a kérdést Szalay Dani újságíró barátom, akivel a témában a jövő héten fogunk egy rádió interjú apropóján beszélgetni. A kérdés látszólag egyszerű, de már a megfogalmazás módja is felvet egy hitvitákig vezető dilemmát a technológia és a társadalom viszonyáról: melyik változtatja meg melyiket? Megelőlegezve a válaszomat, kölcsönös kapcsolatról van szó, ahol a technológia hatással van az életünkre, de ahogy azt használjuk, hatással van magának a technológiának a fejlődésére is.

A változást, mi európai emberek egyébként hajlamosak vagyunk lineáris fejlődésként értelmezni, vagyis alapvetően az az elvárásunk, hogy a dolgok változása azok folyamatos javulásával járjon. Ugyanez az elvárás a technológiai természetű változásokkal kapcsolatban is. Ehhez képest sok esetben a technológiai innovációk nem fokozatos javulást hoznak, hanem ugrásszerű változásokat, úgynevezett szakadásos fejlődést. Ez egyrészt azt jelenti, hogy a jövő nem fürkészhető ki egyszerűen a jelenlegi folyamatok meghosszabbításával, úgynevezett extrapolációval, ez figyelmen kívül hagyja ugyanis, hogy a jelenlegi viszonyok zárójelbe tehetők és elkezdődhet valami teljesen új. Ezt azonban nem lehet előre látni. Másrészt – visszatérve a fejlődés eszméjéhez, vagyis, hogy folyamatosan jobbnak kell(ene) lennie a világnak – világos, hogy az ilyen szakadások nehezebbé teszik az összehasonlítást egy korábbi és egy jelenlegi állapot között. Nem jobb vagy rosszabb, hanem más lesz a világ, vagy az életünk. A technológia fausti alku, egyszerre ad és vesz el. Ezek után viszont nehéz állást foglalni az adott technológiáról („jó” vagy „rossz”). Azt viszont tudhatjuk, hogy mi változott meg, csak annak megítélése is vitatott sokszor.

A dolgot még bonyolultabbá teszi, hogy a változást nem a technológia jelenti, hanem az, ahogy a technológia segítségével mi magunk másképpen kezdünk el egyes dolgokat csinálni az életünkben. Ezzel kihívások elé állítjuk azokat a szereplőket, akik az adott területen eddig valahogy együttműködtek, cégeket, az államot, a vásárlókat, a hatóságokat, az érdekvédőket... Nagyon sok területen látni, hogy a szereplők közötti korábbi kapcsolatrendszer, ahol nagyjából mindenki tudta mik a játékszabályok, elkezd átalakulni, felborulni a technológiai újítással, például az internettel vagy az okostelefonnal való kölcsönhatásban. Ilyenkor egy átmeneti időszakban útkeresés zajlik, ahol minden érintett szereplő megpróbálja megtalálni az új helyét. Van, aki azonban a status quot védi, mert ahhoz fűződik érdeke (lásd például a lemezkiadókat, hagyományos médiavállalkozásokat), míg mások siettetnék ezt a folyamatot, hogy kialakulhasson az átmeneti időszak után egy kvázi egyensúlyi állapot.

A végeredmény az, hogy egyrészt folyamatos változásban van körülöttünk a világ, másrészt viszont látnunk kell, hogy ez nem egyszerűen a technológia hatása, hanem mi magunk generáljuk. Tehát nem az okostelefon vagy az internet alakítja át az életünket, hanem az ahogyan és amire azokat használjuk. Ez látszólag csak játék a szavakkal. Valójában, viszont egy nagyon fontos különbség, így ugyanis nem egyszerűen az történik, amit egy adott technológia kitalálói elképzelnek (mire fogják azt majd használni az emberek), a technológia a használat közben újraértelmeződik, egy folyamat eredménye, hogy mire is lesz jó. Az érdekes az, hogy míg az okostelefon kapcsán érthető okokból ennek a folyamatnak még csak az elején vagyunk, addig a 20 éve tömegesedő, terjedő internetnél sem ért még véget.

Pintér Robesz

Elsőre nem is tudjuk eldönteni, hogy a mobiltelefon hátlapján mi is az a furcsa fém rátét:

Ha a telefont vesszük a kézbe, semmi különleges:

A hátlapja a furcsa:

Egy kis rejtekajtó:

Mögötte egy elektromos öngyújtó:

Őrület, nem?

Toochee, a galaktikus

Megmondom őszintén, hogy nagy csodálkozással figyelem a telefonadó kapcsán kialakult diskurzust, amely az ingyenes telefonálásról szól. Már az adó első koncepciójának bejelentése tájékán – amikor még minden képlékenynek tűnt – felhívott egy újságíró, hogy akkor szerintem ez vajon elvezethet-e (végre) az ingyenes telefonálást lehetővé tévő szoftverek, mint amilyen a Skpye, hazai térnyeréséhez. Nem értettem, hogy hogyan juthat ez eszébe bárkinek is. De úgy tűnik, hogy csak én vagyok ilyen értetlen, mert mint ahogy a viccben Mórickának a szex, nálunk a telefonadóról idehaza mindenkinek az ingyenes telefonos szoftverek jutnak az eszébe.

Elmondom, hogy mit nem értek – egyszerű matematika: ha az emberek, akkor nem akartak ingyen telefonálni, amikor (mint néhány napja kiderült) kifizették a világ egyik legdrágább telefonos tarifáját, akkor miért akarnának most, amikor az ennek a töredékét kitevő különadó megjelenik? Azt gondoltam az emberek hülyék, de rá kellett jönnöm, hogy én vagyok az. Az emberek ugyanis nem (mindig) racionálisak. Az ingyen telefonálással elkerült telefonadó nem csak a két forintról szól, nem a racionális hideg számítás áll a dolog hátterében. Ha racionális volna, akkor a benzinbe épített adók miatt már rég mindenkinek biciklivel kellene járnia. Nem, a telefonadó elkerülésére tett minden kísérlet jelképes, a polgári engedetlenség formája, tiltakozás, lázadás a jelenlegi kormány dilettáns gazdaság- és távközléspolitikája ellen. Tehát merőben szimbolikus. 2 forintot fizetni, percenként? Ezeknek?!

Persze a telefonadónak vannak más vetületei is, például az a paradoxon, ahogy a nagypolitika kommentálta, amikor kiderült, hogy a különadóval az amúgy is nemzetközi összevetésben drágának számító telefonszolgáltatást sújtja. A kicsavart kelet-európai logika szerint ez azért van rendjén, mert akkor így biztosan van miből kifizetni az embereket amúgyis „kizsákmányoló multiknak” (a kormány szemszögéből nézve „ezeknek”) a sarcot. Közelebbről megnézve ez azonban nem csak etikátlan (mert, ha igaz lenne ez az érvelés, akkor így csak szimplán megosztoznak a „zsákmányon” – a kormány kéri a saját részét), hanem együgyű is, attól nem lesz ugyanis olcsóbb egy szolgáltatás, ha plusz sarcot vetünk ki rá, hanem drágább lesz. Nem bonyolult, szerintem. Ezzel csak az a gond, hogy végeredményben így a versenyképessége romlik tovább a magyar gazdaságnak, mert a távközlést használni kell, olyan közműről van szó ugyanis, ami a mindennapi élethez egyre inkább elengedhetetlen, nem csak a gazdaságban, a hétköznapokban is.

A dolog pikantériája, hogy az így remélni vélt bevételek sem tervezhetők biztosra, mert a két forint szimbolikája miatt könnyen lehet, hogy sokak eddig többé-kevésbé változatlan távközlési szokásai fognak megváltozni (azoké, akik érzelmi alapon viszonyulnak a történtekhez – aki racionalizál, mint én, annak nem éri meg a két forintokért vacakolni az ingyenes szoftverekkel). Mindennek akár olyan következményei is lehetnek, hogy a távközlési szolgáltatásokhoz kötődő ÁFA kapcsán nagyobbat bukik az adórendszer (mert csökken annak alapja), mint amekkora bevételre szert tesz a különadóból.

Persze mindez csak merő spekuláció. Az adót még nem kezdtük el fizetni (és még most is hallani, hogy módosítanak a körülményeken). Az emberek viszont nem hülyék. Persze azon sem lennék meglepve, ha végül semmi sem változna és az emberek ezt a békát is lenyelnék. De az is lehet, hogy a felhasználók számát tekintve Skype vagy Viber nagyhatalom leszünk. Meglátjuk.

Pintér Robesz

A napokban interjút adtam egy elektronikus hírlevélnek annak kapcsán, hogy elnyertem az év mobilos véleményformálója díjat. Ritkán szoktam blogon újraközölni, de mivel egyrészt a MadHouse hírlevele nem jut el mindenkihez, másrészt jók voltak a kérdések (viszont minden nem fért be az első megjelenésbe), ezért most közreadnám a teljes beszélgetést.

Gratulálunk a Ringier Mobile Influencer díjhoz. Mesélsz nekünk kicsit a "mobil" oldaladról?

1998 óta foglalkozom az információs társadalom kutatásával. Akkoriban az internet volt az a forró téma, ami körül a legtöbb változás történt, így én is ezzel foglalkoztam a legtöbbet. A mobil csak akkor kezdett el igazán érdekelni, amikor megjelentek a legújabb érintésérzékeny okostelefonok és elkezdték gyökeresen felforgatni, amit a mobilokról gondoltunk, lassan pedig azt is, amit az internetről gondoltunk. 2-3 éve figyelem jobban a területet, elsősorban a híreket és statisztikákat és ebből próbálom folyamatosan összerakni a friss trendeket. Szerintem nagyon izgalmas, ami itt folyik, ráadásul úgy tűnik, hogy még csak a legelején tartunk az egész sztorinak.

Ha meg kellene fogalmazni egy markáns mondatban, kik azok, akik leginkább használják az okostelefonokat szerinted, hogyan lehetne őket jellemezni?

Az okostelefonoknak már nem csak egyfajta felhasználói típusa létezik, a szellem kiszabadult a palackból, így nehéz ezt egy mondatban vagy egy momentumban megragadni, mert csak részigazságot fogunk találni. Ha a power userekről van szó (akik leginkább használják a készülékeket), akkor szerintem két végletet találunk: a platform hívőket (akik térítenek is) és a „nem érdekel, csak működjön” felhasználókat.

Hogy áll az Ipsos a mobilhoz? Terveztek nagyobb ívű kutatásokat?

Most úgy fog tűnni, mintha összebeszéltünk volna, ugyanis éppen a napokban tervezzük indítani Magyarország eddigi legátfogóbb mobillal foglalkozó kutatását. Ebben több egymásra épülő módszertannal tervezzük megragadni a hazai fogyasztók lényegi vonásait, hogy a piac ne csak a külföldi adatokból láthassa a legfrissebb trendeket, hanem a magyar valóságból indulhasson ki. Mindez azért fontos szerintünk, mivel a hazai helyzet sokszor eltér a nemzetközitől, ami komoly fejfájásokat vagy akár fejreállásokat is eredményezhet az ügyfeleknél és ezt el lehet kerülni az adatokból megrajzolható pontos piacképpel.

Mit tapasztaltok, a külföldi kutatócégek mennyire naprakészek ebben a témában a nyugati piacokon?

Ez a terület mindenkinek nagyon érdekes most, mert a válság miatt sok részpiacon visszaesés tapasztalható, az okostelefónia azonban gőzerővel pörög, növekszik, ezért különösen fontos mindenkinek, tehát nagy a friss adatokra való éhség. Én személy szerint úgy érzem, hogy alapvetően kétféle cég foglalkozik hatékonyan a területtel, az igazán nagy multik (mint amilyen az Ipsos is), mivel nemzetközi adatsorokkal és az ügyeleket igazán érdeklő mélyfúrásokkal tudnak előállni, másrészt a pici, specializált cégek, amelyek egyedi, mobilra kitalált mérési megoldásokkal olyan adatokhoz segítik hozzá az ügyfeleiket, ami korábban teljesen elképzelhetetlen lett volna (például a passzív eszközoldali mérés segítségével).

Szerinted, az ügyfelek fejében mi játszódik most le az okostelefonok kapcsán, ha mint hirdetési eszköz merül fel?

Azt gondolom, hogy a következők cikáznak át szinte egyszerre a legtöbb ügyfél fejében: „ez nagyon jön”, „kéne egy saját app... vagy nem is, inkább egy saját mobilos oldal... nem inkább több app ... több app és egy mobilos oldal ... vagy mégsem?”, „mit veszthetek, ha kimaradok?”, „használja már a konkurencia?”, „és mi van, ha nem is működik ez az egész?”, „egyáltalán kit érek el mobilon a hirdetésekkel, akit másképpen nem?”, „látják azon a kis képernyőn a reklámot?”, „ki fog rákattintani?”, „és, ha rákattint, hová fog érkezni – hogyan fogok én ebből profitálni”, „muszáj kipróbálni, mert ebből nem lehet kimaradni”.

Véleményed szerint mennyire változtatja meg a táblagép a fogyasztási- és hirdetési szokásokat?

A tábla őrület Magyarországon egyelőre egy nagyon szűk kisebbséget ér el, más piacokon valamivel többet, de mindenhol csak a fejlődés kezdetén áll. Meggyőződésem, hogy az emberek túlnyomó többségének továbbra sincs gőze sem, hogy mi is ez és mire való, ezért azt sem tudja eldönteni, hogy szüksége van-e rá. A táblának az okostelefon és a netbook/laptop/PC közé kellene valahogy beszuszakolnia magát, miközben sikeresen nem képes egyiket sem rendesen kiváltani. A fogyasztási és hirdetési szokások megváltozása ebben a kontextusban értelmezendő. Akik használják, azok bizonyos, korábban okostelefonnal vagy számítógéppel végzett tevékenységet váltanak fel vele, miközben új szokásokat is felvesznek. Mindez szerintem két dolog miatt különösen érdekes a hirdetők és az ügyfelek számára, egyrészt mert ez egy prémium közeg, másrészt pedig jövőalakító ereje van, nem tudni biztosan, de elképzelhető, hogy részben erre megy tovább a médiafogyasztás a következő években. Szóval lehet, hogy a táblák gyökeresen átalakítják szinte mindenki fogyasztási szokásait és emiatt a hirdetési piacot, de könnyen lehet – és én inkább erre szavaznék – hogy a táblák be fognak illeszkedni fognak a meglévő hirdetési csatornák mellé. Egyelőre azonban nagy a helykeresés.

Milyen mobilt használsz?

Jelenleg egy Nokia Lumia 800-asom van, de volt már androidos készülékem és iPhone-om is. Szakmai ártalom, hogy minden platform érdekel napi használati szinten is.

Esetleg táblagépet?

Két androidos táblagépem van, egy 7 colos és egy 10 colos Galaxy Tab, a kisebbiket csak én nyüstölöm, mert munkaeszköz, a nagyobbik viszont családi használatban van.

Pintér Robesz